Vélemények


TANFOLYAMOKRÓL, TRÉNINGEKRŐL
ÉS EGYÉNI TANÁCSADÁSRÓL

ASZTROLÓGIA TANFOLYAMRÓL

Gál Judit

LEVELEZŐ OKTATÁSRÓL
Sok helyen tanultam már
asztrológiát és nem kaptam teljes képet róla, mert hiányoztak mozaik darabok,
nem láttam át, nem értettem meg. Judit egységében tudta megtanítani, átadni nekem ezt a csodálatos tudományt. Így lett kerek egész, letisztult. Számomra a
prognózis módszerek elsajátítása jelentett nagy előrelépést, mert végre használható
gyakorlati tudást kaptam Judittól – ez volt az egyik fontos mozaikdarab. Saját
jegyzeteiből tanított, sok évtizedes tapasztalatát felhasználva. Szerintem
rendkívüli elméleti és gyakorlati tudással rendelkezik, amit át is tud adni.
Rendkívüli a humora, soha senkivel nem nevettem még ennyit, ez nagyon fog hiányozni. Ezzel a humorral nagyon jól tudta kezelni a gyengeségeimet, pl a matematika területén (és én is).
Számomra a levelező tanfolyam
nagy előnye az, hogy egyéni oktatás zajlik, így adott idő alatt sokkal többet
tudunk elsajátítani, és mindezt személyre szabva. Igyekszem jól használni azt a
tudást amit átadott nekem.
Hálásan köszönöm.
Anna

TÁVOKTATÁSOS CSOPORTBÓL

Sok élményt és sok tanulnivalót
kaptam a tanfolyamtól. A videokonferencia rendszer nagy előnye, hogy nem kell
sehová menni, kényelmes, de mégis személyes. Hátránya lehet a rossz vagy gyenge
internet kapcsolat, de a mi tanfolyamunkban erre kevés példa volt, a 24 óra
alatt talán egyszer fordult elő, hogy újra kellett indítani a rendszert, s ha
néha akadozott a hang, azonnal lehetett korrigálni.

 

Nagyon jó hangulatú óráink voltak, amelyeknek minden percét
élveztem. Örülök neki, hogy részese lehettem és folytatni szeretném a haladón
is ebben a formában.
Andrea
Nagyon elégedett voltam a kezdő
asztrológia tanfolyammal, mind tematikailag mind tartalmilag azt kaptam amit vártam és amire szükségem volt. Mivel korábban már tanultam asztrológiát, olyan
tanfolyamra volt szükségem ami rendszerezi a fejemben az eddig tanultakat. A szóbeli előadást Judit rendkívül részletes és végre számomra is érthető jegyzete egészítette ki, amely nagy segítség volt a tanulás során. A videokonferencia rendszer számomra megadta a lehetőséget, hogy kisgyermekes anyukaként is részt vehessek a kurzuson, kényelmes, és az utazás sem vett el 3 órát az életemből.
Nem éreztem, hogy bármilyen hátrányt jelentene a tanulás szempontjából az, hogy nem személyesen voltak jelen a résztvevők. Újra kedvet kaptam az asztrológiához, mert elkezdtem érteni
is azt, amit tanulok. Várom a következő kurzust.
Zsuzsa
A tanfolyam megfelelt az
előzetesen alkotott elképzeléseimnek, ilyesmire gondoltam és maximálisan
elégedett vagyok vele. Nagyon sűrű, pörgős volt mindegyik óra, s bár sokszor
azt gondoltam, hogy munkám, fáradtság, felkészülés hiánya miatt majd nem tudok
ráhangolódni a következő alkalomra, mégis mindig fel tudtam venni a ritmust és
követni tudtam az anyagot, pedig elég sok új, egyéni elemet tartalmazott.
Judit az órákat általában azzal
kezdte, hogy van-e kérdése valakinek, de jó lett volna, ha mégis több idő jut
arra, hogy bővebben beszéljünk bizonyos témákról. Nekem kicsit hiányzott még a
kontroll, a megszerzett vagy strukturált tudás ellenőrzése is.
A videokonferencia rendszer azért
volt jó, mert akkor is be tudtam lépni az órákra, amikor külföldön voltam, vagy
még úton hazafelé. Így nem maradtam le az élő foglalkozásokról sem.
Krisztián


SZEMÉLYES RÉSZVÉTELŰ CSOPORTOKBÓL

“Ha érdekel az asztrológia, de túl bonyolultnak gondolod ahhoz, hogy
valaha megtanuld, feltétlenül ajánlom Gál Judit kezdő tanfolyamát:
strukturált és logikusan felépített tananyagon keresztül, fokozatosan
ismered meg a horoszkóp legfontosabb elemeit.
Ha
szeretnél asztrológiával foglalkozni, ezért össze-vissza olvasol
mindenfélét, ez a tanfolyam segít rendet tenni az egymásnak ellentmondó
információk káoszában, és stabil alapokat nyújt későbbi tanulmányaidhoz.
Ha
érdekel az asztrológia, de meglehetősen szkeptikus vagy mindennel
kapcsolatban, amit nem lehet megfogni és megszagolni, akkor azért
ajánlom, mert megismerkedhetsz az asztrológia matematikai/ csillagászati
alapjaival, és megtapasztalhatod az asztrológia hasznát saját
életedben.
Ha kíváncsi vagy mindenre, ami él és mozog (és arra is, ami nem), akkor feltétlenül itt a helyed.
Ha
szeretnéd jobban megérteni saját magadat és a körülötted élőket, olyan
eszközzel ismerkedhetsz meg, ami talán a leghatékonyabb erre a célra.
Ha
éppen válságban vagy, saját problémáidat új megvilágításban láthatod,
és elindulhatsz egy olyan úton, amiről korábban nem is gondoltad, hogy
létezik.
És ha egyszerűen szeretnél jól szórakozni, miközben tanulsz is valamit, akkor ennél a tanfolyamnál nem is ajánlhatnék jobbat!
Orsi”
“A kurzus tömör, lényegre törő, felesleges elméleti kitérők
mellőzésével az asztrológia legfontosabb elemeit logikusan felépített
sorrendben átadó tanfolyam. Ajánlható mindazoknak, akik realistán látva a
dolgokat tudják, hogy egy hosszabb időtartamú (több év) tanfolyam
elvégzése előre nem látható okok miatt nem mindig kivitelezhető, s
rohanó és kiszámíthatatlan világunkban célszerűbb egy témát több részre
bontva, több egymásra épülő kurzus keretei között tanulmányozni.

Nem mellékes szempont, hogy sem az “ezoterikus” körökben jellemző
fellengzősség és dagályosság, sem a “tudományos” világ száraz stílusa
nem terheli az ambiciózus tanítványt – a megkapott információ-tömeget
Gál Judit humoros előadásmódja segít feldolgozni és rögzíteni.
Róbert”
“Kellemes, jó hangulatban telnek az órák, jó adag humorral
megfűszerezve, amellett, hogy lényegre törő, átfogó, logikus képet
kapunk az aktuális tananyagról az órák során.
Judit jegyzete zseniálisan átláthatóan, logikusan összefoglalja azokat
az irányelveket, alaptételeket, melyek nélkül nagy nehézségek árán
tudnánk elsajátítani az adott anyagrészt. A példa-feladatok lépésről
lépésre lehetővé teszik, hogy könnyen elsajátítsuk a számolásokat,
felismerjük az összefüggéseket, nagy adag sikerélménnyel koronázva. Ami
nagyon fontos! 🙂 Személy szerint én falom a jegyzetet. Nagyon érdekes,
olyan mikor elolvasom és foglalkozom az egésszel, mintha már ezt
tanultam volna és csak felelevenítjük a már megtanultakat. Olyan magától
értetődő, gördülékeny. Nagyon klassz! 🙂
Viki”

“Meleg szívvel ajánlom mindenkinek Gál Judit asztrológus kurzusát.
Judit nagy tapasztalattal és tudással rendelkező asztrológus, tanfolyama
kiváló és érdekes. Az előadások közvetlenek, szisztematikusan és
logikusan felépítettek. Az órákon barátságos, igazi műhelymunka folyik
az egyes témák megbeszélésével, gyakorlással. Az ismeretek elsajátítását
jól szerkesztett, áttekinthető és tartalmas, példákkal illusztrált,
Judit által írt jegyzetek segítik, igen jól hasznosítható táblázatokkal
és a témákhoz kapcsolódó asztrológiai tanulmányokkal. Judit jegyzetei és
előadásai számomra jelentős értéket képviselnek a magyar nyelvű
asztrológiai szakirodalom területén, előadásai és jegyzetei rendkívül
sok ismeretanyagot tartalmaznak.

Éva”

“Egyéves
alap asztrológia iskolát végeztem, amiből őszintén szólva semmit nem
értettem, és sikerült is elvenniük a kedvem az egésztől… egy időre.
Amikor is találkoztam Judittal, aki lenyűgözött mérhetetlen
szakértelmével, hihetetlen tudásával, főleg, hogy mindezt gyönyörűen
felépítve, logikusan, laikusok számára is érthetően adta át! Nem utolsó
szempont, hogy intenzív tanfolyam lévén mindezt rendkívül rövid idő
alatt (Ikrek Ascendensem miatt is nekem ez különösen fontos). S amiért
kifejezetten csodálom, hogy sikerült is fenntartania ezt az érdeklődést,
ami ugye az én esetemben igazi kihívást jelent! Bátran ajánlom
mindenkinek, akit érdekel a téma (ha asztrológia akkor csak ő!);
rengeteg asztrológussal találkoztam, de számomra egyikük tudása sem ér
fel Juditéval!”
Mariann

Több
asztrológia tanfolyamról is érdeklődtem, mielőtt elkezdtem, de
mindegyikkel volt valami gond…túl sokára indultak, túl hosszúak
voltak, vagy éppenséggel túl drágák. Már majdnem feladtam, mikor
megtaláltam a neten a hirdetést az induló intenzív tanfolyamról. Mivel
az időpont és a tanfolyam hossza is bevállalható volt, belevágtam és nem
bántam meg. Judit lelkesedése, szaktudása az első pillanattól kezdve
nagyon szimpatikus volt, éreztem, hogy a kisujjában van a téma és ezt át
is képes adni. Egyből tudtam, hogy jó helyre jöttem. A jegyzete kiváló,
könnyen értelmezhető, alapos, egyértelműen látszik az a hatalmas
tudásanyag, amivel rendelkezik. Alig várom, hogy még többet megtudjak a
témáról.
Hajni

Azért
választottam ezt a tanfolyamot, mert már előtte részt vettem Judit
asztrológia témakörben tartott több előadásán. Ezeken teljesen
meggyőződtem egyrészt arról, hogy ez a téma engem valóban nagyon
foglalkoztat és szeretnék jobban megismerkedni vele, másrészt Judit
szakmai tudásáról, felkészültségéről, naprakészségéről. Így tudtam, hogy
itt leszek a legjobb kezekben.
Ivett

Az
önismeret útját járva, minden előképzettség és ismeret hiányában
csöppentem bele Judit kezdő asztrológiai tanfolyamába. Rögtön
rákattantam a témára, hiszen Judit a maga kedélyes stílusában, humorral,
nevetéssel fűszerezve, jobbnál jobb példákkal illusztrálva, s valóban –
intenzív kurzus lévén – rövid idő alatt bepillantást engedett az
asztrológia rejtelmeibe. S tette mindezt követhető, logikus,
áttekinthető rendszerben úgy az órákon, amint az általa készített remek
jegyzetekben.
Judit szakértelme és elhivatottsága lenyűgöző és figyelemre méltó, maximális respekt az oktatónak!
Köszönettel: Erika

 

Az asztrológiától reméltem válaszokat egy nehéz életesemény
(párkapcsolat felbomlása) után a kérdéseimre. Sürgős volt a dolog, nem
várhattam éveket – így találtam rá Gál Judit intenzív alaptanfolyamára. 3
hónap alatt áttekintést kaptam az egész témáról, és elsajátíthattam az
alapokat – amelyeket máshol 1-2 év alatt tudtam volna megtenni. A heti
órák között a saját időbeosztásom szerint tanulhattam, és nagyon sokat
segített Judit részletes jegyzete és a bőséges segédanyag.

Az órák pedig élményszámba mentek! Judit eredeti, színes egyénisége,
élvezetes előadásmódja, hatalmas szakmai tudása miatt már az egész
csoport alig várta a hétfőket. Így mire a tanfolyam végére értünk nem
csak sok új dolgot tanultam meg, hanem a lelkivilágom is sokkal jobb
lett. Ajánlom mindenkinek hasznos és egyben szórakoztató időtöltésnek!
      Azért mindenki készüljön fel a feszített tempóra, mert nagy anyagot kell elsajátítani rövid idő alatt.
Andrea
Azért
jelentkeztem a kezdő asztrológia tanfolyamra, mert sok jót olvastam
róla a neten és megtetszett, hogy intenzív kurzus. Már jártam előtte
rövid ideig asztrológiára, és ennek hatására elég nagy kavarodás volt a
fejemben, ami most letisztult. Élvezetes munka volt, hogy kézzel meg
kellett rajzolnunk a saját horoszkópunkat és kiszámítani a házak és
bolygók helyzetét. Nagyon érdekes volt és sok felismerést hozott a
szóbeli részben az egyes jegyek különböző kategóriák szerinti
jellemzése. Sajnáltam, hogy hamar véget ért az első kurzus, mert nagyon
belelkesedtem. Most – miközben tanulom az anyagot – várom a középhaladó
indulását, hogy még mélyebben bele tudjam ásni magam az asztrológia
rejtelmeibe. 🙂

Magdi

Kedves
Judit! Nagyon örülök annak, hogy részt vehettem a tanfolyamodon.
Rendkívül jó hangulatban zajlottak az óráid, igyekeztél, hogy rövid idő
alatt betekintést nyerjünk ebbe a csodálatos, rendkívül logikus
tudományba.
Nagyon
értékeltem azt, hogy nem húztad el az anyagot, most rajtunk van a sor,
hogy sokat gyakoroljunk és jelentkezzünk a folytatásra is. Sokat
segítettek illetve segítenek a jegyzetek a feladatlapok, gyakorlatok
stb. Jó ötlet volt a dolgozatírás is. Köszönöm, köszönöm, köszönöm!
Kívánok nagyon jó egészséget, sok tanítványt és a munkádban sok-sok
sikert!
Anna
Az
én tapasztalatom talán eltér a többiekétől, mivel párhuzamosan végzek
tanfolyamot egy neves asztrológiai iskolában is, de így talán össze
tudom hasonlítani a kettőt. Azért jelentkeztem Judithoz, mert ő a
Holdcsomókra és a karmára nagy hangsúlyt fektet. Nagyon sok pluszt
kaptam tőle! Kitisztult sok dolog amit addig köd borított. A jegyzetei
szinte megfizethetetlenek. Tökéletesen és részletesen mindenre
kiterjedőek, s ami nincs benne azt az órákon humorosan és jó hangulatban
adja át a tanítványainak.
Persze
nagyon sokat kell otthon tanulni, mivel intenzív kurzus, de ennél jobb
és hitelesebb, lényegre törőbb asztrológiai oktatással még nem
találkoztam. Rövid idő alatt sok tudás! Nagyon örülök, hogy rátaláltam
Juditra, csodálom a munkáját és szeretnék ebből minél többet megtanulni!
Kitüntetés számomra hogy a tanítványa lehetek! Nagyon várom már a
következő kurzust!
Andrea
Kedves
Judit! Először is köszönöm a fiaimnak, hogy befizettek a tanfolyamra és
Neked is, hogy általad betekintést nyerhettem az asztrológiába! Az órák
tartalmasan és jó hangulatban teltek, ha nem értettünk valamit bármikor
készségesen segítettél nekünk.
A
horoszkópot értelmezni még nem tudom (ez még sok gyakorlást kíván), de
ettől függetlenül nagyon sokat tanultam, amit a mindennapi életemben
igyekszem alkalmazni.
Jó kis társaság volt a mi csoportunk. Örülök, hogy részt vehettem a tanfolyamon.
Ria
Kedves
Judit! Mindig is tudtam, hogy az asztrológia nem egyszerű tudomány, de
titkon azért reméltem, hogy mégis :). Nagyon élveztem az órákat, igazán
jó csoportunk volt, sok dologra rávilágítottál, mi miért is van úgy,
ahogy. Szívesen folytatnám a tanfolyamot a következő szinttel, hogy
elmélyíthessen a kezdő órákon tanultakat. Tudom, hogy a legfontosabb az
idő és a sok-sok gyakorlás, ezért igyekszem minden szabad percet
kihasználni, hogy újra és újra átolvassam a jegyzeteidet, hogy a
következő órára már biztos alapokkal ülhessek be :).
Nagyon
köszönöm a lehetőséget, hatalmas élmény volt ez a 24 óra, új emberek,
új gondolatok… Biztosra veszem, hogy soha nem fogom megbánni, hogy a
sok lehetőség közül végül a Te tanfolyamodat választottam 🙂

Melinda


Eldobtam magamtól mindent, hogy hogy elmondjam mennyire szerettem az
órák hangulatát, a könnyed, de tudással fűszerezett humorod. Nagyon sok
mindent tanultam és váltak világossá életem eseményei. Na jó, ez
nagyképűen hangzott! Szóval már halvány fény gyúlt az agyamban.
Köszönöm, hogy mérhetetlen türelemmel viselted értetlenségem, és újra és
újra elmagyaráztad amit nem fogtam. Nagyon jó volt, hogy nem kellett
félni az óráktól, a megmérettetéstől. Elég volt a lelkiismeret furdalás,
illetve az önbecsülésemen esett csorba. Ez elég motiváció volt, hogy
belevessem magam a feladatokba. Köszönöm a tanfolyamot, nagyon örülök,
hogy veled tanulhattam.
Rozi

 

     Van abban valami sorsszerűség,
ahogyan és akinél elkezdtem asztrológiát tanulni. Könnyen lehetett volna

az
első találkozásom az asztrológiával egy futó kapcsolat is, de olyan különleges
inspirátorral találkoztam Judit személyében, aki ezt a gyönyörű, de rendkívül
összetett jelrendszert (mindenfajta értelemben véve) megmásíthatatlanul a
részemmé tette, örök késztetést ültetve belém: fedezd fel, tanuld meg, lásd,
értsd, értelmezd, érezd!

     Amit Judit csinál, egyedülálló
módszer: az asztrológia igen összetett és bonyolult elméleti oldalát a
gyakorlati alkalmazás elsajátítását célzó hatékony tanítási módszerekkel
ötvözi. Tanít!!!
     És FIGYEL!! Az óra minden
pillanatában, a legutolsó percéig, sőt azon túl is! A csoportra és ezzel
párhuzamosan a szeme sarkából minden tanítványára. Rám is! Minden rezdülésemre
az órán, hogy értem-e, leesett-e? Amint úgy vettem a levegőt, mintha kérdeznék,
azonnal megállt a gondolatmenetében és rám emelve tekintetét bizonyosodott meg
arról, hogy valóban kérdeznék, vagy csak sóhajtottam egyet? Óráin biztonságban
és a helyemen éreztem magam, tudtam, hogy nem baj ha nem értem, nem baj, ha
kérdezek, az sem baj, ha esetleg lassabban értem meg, mint a többiek.
     Végtelen türelem, alázat, derű és
mérhetetlen intenzitás jellemzi az óráit, tananyagát, a hozzáállását.
Jegyzetei, amelyeket tanítványai
rendelkezésére bocsát, kincsek. Az asztrológia egyedülállóan megragadott
kincsestára. Igen gazdag, logikusan rendszerezett, érthető, tanulható. Mennyi
munka, mennyi tudás, átgondolás, tapasztalat és milyen elhivatottság kellett
ahhoz, hogy megszülessenek!
     A célom az volt, hogy
asztrológiát tanuljak. Sikerült a lehető legjobb Alma Matert megtalálnom ehhez.

 

Kati

KARMABONTÁS EXTRÁRÓL
(Azonos karmikus csoportba tartozó, azonos Holdcsomójú résztvevőkkel)
Vezeti: Gál Judit és Domján Mónika

Gondolatok Karmabontás után
Érdekes és sokrétű tapasztalással
gazdagodtam a karmabontó tréningen. Magam sem gondoltam, hogy az ott hallottak
nem mosódnak ki az elmémből, hanem villanásszerű apró felismerések formájában
köszönnek vissza jóval a tréning után is. Ezek a villanások vezetik a gondolkodásomat
magamról azóta is. Olyan ez mint érezni-látni a nyolcadik kis törpét, aki a
lámpást viszi.
A Holdcsomó leírás részemről
történő megértésének kísérletei egy újabb varázslat számomra, ami szintén a
tréning után tudatosult csak bennem. Szorgos asztrológia tanfolyamra járó
lévén, hónapok óta a birtokomban van, elolvastam jó fél évvel ezelőtt, sőt
azóta jó párszor, ám a tréning után is elolvasva, mintha egy új regényben
merülnék el. Más és más szavak, mondatok kerültek a figyelmem középpontjába
ahhoz képest, mikor először olvastam. Más szavak úsztak a szemem elé, az elmém
más mondatokra figyelt fel. A lényegi pontok áttevődtek, átrendeződtek. Más
lett fontos.
A másik érzésem ezzel
kapcsolatban, hogy a tréning utáni elolvasáskor jóval kevésbé éreztem belső
késztetést arra (mint első olvasáskor), hogy „megszépítsem” magam. Olvasva a
leszálló holdcsomó bennragadásait – bár kicsi fanyar szájízzel –, de szégyenérzet
és lelkifurdalás nélkül tudtam azonosítani magamban az egoizmus markáns
hozadékait, amit ez előtt soha de soha nem tudtam megtenni anélkül, hogy
azonnal ne találtam volna a magam számára „mennybementesztő” kimosakodási
érveket. Új volt az érzés: nem akartam felmenteni magam, nem volt miért.
MEGLÁTTAM magam, és VÉGRE nem éreztem/érzem magamat tőle rosszul, rossznak!!!
Csak a hívást érzem, hogy mi lehet még, ami mozgat és eddig fogalmam sem volt
róla. Ki vagyok én? És vajon ki lehetek akkorra, amikor majd elbúcsúzom ettől a
világtól? Ilyen egyszerűen és kész.
Szabadnak éreztem/érzem magam.
Életemben tán először szabadultam ki a magam által összebarkácsolt rácsaim
fogságából. Más értelmet nyert az ÚT, és már nem akarok lefaragni abból a
bizonyos keresztből.
Hála és köszönet mindenért, ami
történik bennem – köszönet a tréning vezetőinek, résztvevőinek, az
Univerzumnak!

 

Kati (Kos Holdcsomó)

 

Szűz felszálló holdcsomós emberek
jellemzéséből több dolog is elgondolkodtatott, de egy mondat

különösen:
„Önbizalmának kiépítésén kell munkálkodnia, mert tökéletlenségéből fakadó
önszánakozásban evickél”. Én ebben úszkáltam már egy ideje, és a tréning abban
segített, hogy felismerjem a saját belső angyalaimat és démonaimat, a saját
belső pozitív és negatív mantráimat, amik tulajdonképpen nem a valóság, hanem
egy megalkotott világ volt. A csavart az jelentette, hogy bár illúziót
teremtettem folyamatosan, ez az illuzórikus világ még csak nem is volt pozitív
… „magyarul”: nem Disneylandet álmodtam meg nap, mint nap, hanem inkább
Disneyhellt.

A Szűz holdcsomós a saját
tökéletlenségének várát építi fel folyamatosan, igen sok munkával… Ha valaki
segít neki reggelre lerombolni, ő akkor is szorgosan újracsinálja a következő
nap. Egy „tökéletes” világot, amiben ő lehet a tökéletes áldozat. Nos, ezen
érdemes túllépni! A tréning nekem ehhez mutatott egy utat.

 

Kriszta (Szűz felszálló Holdcsomó
– amint a szövegből is kiderül)
A tréning után nagyon fáradtnak
éreztem magam, majd 12 óra alvás után úgy éreztem tudok, akarok változtatni az
életemen, a hozzáállásomon, ami akadályozott a fejlődésben. Magamba néztem és
ami a legnagyobb akadálynak tűnt, eltörpült. Amikor az ember felismeri és
elfogadja karmikus feladatát, már nem akadályként tekint rá többé. Újult erővel
vetettem bele magam egy régi elképzelés megvalósításába. Az asztrológiai
tanulmányaim segítik, hogy olyan önzetlen segítő, gyógyító válhasson belőlem,
amilyen lenni szeretnék. Nagyon köszönöm a lehetőséget és a sok türelmet
amellyel az asztrológiai tanulmányaimat segíted.
Ágnes (Oroszlán felszálló
Holdcsomó)
Nekem nagyon hasznos volt, hogy
végre megértettem, miért nem változtattam előbb az életemen, és ezért

már nem
marcangolom magam tovább. Nagyon sok egyéb tantusz is leesett, főleg az állandó
megfelelni akarásommal kapcsolatban. Utána elmentem Mónihoz is tanácsadásra,
hát azt még emésztem.

Emese (Szűz felszálló Holdcsomó)
Igazából konkrét dolgokat nem
tudok mesélni, de ami fura volt, hogy kicsit ‘megőrültem’… Hogy mitől és
miért, azt én nem tudom. De mindennel bajom volt, feszült voltam, az egóm újra
megerősödött, nagyokat harcoltam vele. Ez kb. két hétig tartott. Azért volt
meglepő és kellemetlen, mert előtte már elég jól kezeltem az egómat, nyugodtabb
szériát éltem. Mostanra már újra nyugodtabb vagyok. Többször eszembe jutott a
két fő témakör, ami a tréningen erősen előjött nekem: illúziók és türelem. Ezekkel
azóta tudatosabban is foglalkozom.
A Holdcsomó leírása elég jó
jellemzés rám nézve is, és megerősítést nyertem, hogy a több, mint egy éves
munkám magammal milyen jól halad, milyen jó eredményeket értem már el a
kérdésekben és témákban, ami a feladatom… Abban is megerősített, hogy tényleg
ezekkel kell leginkább foglalkozni. Köszönöm, összességében hasznos volt
számomra a tréning!
Petra (Szűz felszálló Holdcsomó)
A karmabontás tréning múlhatatlan
érdeme az, hogy szembesít a benned lakó kisördöggel…a kisördöggel,

akit néha
karmának, néha archetípusnak hívunk, de mindenekelőtt azzal a kisördöggel, aki
tönkreteszi az életed, ha nem figyelsz. Ezen a tréningen megismered sorstársaid
és megbizonyosodsz róla, nem vagy egyedül problémáiddal. És mivel az adott 18,5
éves periódus szülöttei ugyanabban a karmában osztoznak, rájössz arra is, hogy
azok a félelmek, belső programok, amik ha nem is tették tönkre, de
megnehezítették mindennapjaid teljesen normális velejárói az életnek. Innentől
kezdve a probléma jórészt szertefoszlik, könnyedén a kisördög szemébe nevetsz
és sajnálod azon sorstársaid, akik még nem voltak ezen a tanfolyamon… A karma
feldolgozására különleges, de hatékony technikát sajátíthatsz el.

Robi (Bika Holdcsomó)

 

Nagyon sokat segítettetek:

1. önmagam megértésében
2. a belső megértés által a
holdcsomóhoz kapcsolódó viselkedésem/játszmáim felismerésében, ezáltal azok
tudatos szintre emelésében, kezelésében – vagy az azokhoz való (legalább)
viszonyuláshoz.
3. Mindez nagyon jó hatással van
a párkapcsolatomra. Az én holdcsomómmal most már tudatosan képviselem magam/a
véleményem/a döntéseim, most már tudom, miért teszem – eddig ösztönből és
dühösen tettem, sokáig „benntartva” aztán robbanva. Most felvállalom, ha
konfliktussal is jár, odafigyelek azonban hogyan teszem, hogy elfogadható
legyen a másiknak is (ha sikerül).
4. Sok mindent megbeszéltünk
otthon, átnéztük a holdcsomókat tüzetesen és megértettük miért viselkedtünk így
egymással (önmagunkkal), hogyan érthetjük meg egymást, mit miért tett a másik –
főleg ösztönből – eddig. Ettől sok minden kisimultabb, elfogadottabb,
konfliktusok gyorsan záródnak, sokszor viccesen.
5. Sokat javított a napi megélésemben,
hogy tudom sokszor miért voltam sértett, ha pl. „nem díjazták” másokért tett
erőfeszítéseimet. Most már nem dühöngök, más motivációval teszem ugyanazt és
lám… az értékelés is megkapom már.
6. Kevesebbet fordulok kifelé –
többet befelé a szűk család a gyerekek és picit már magam felé is – igyekszem
egy pici időt magamra is találni.
Nagyon köszönöm ezt
mindkettőtöknek és társaimnak egyaránt. Érdekesen rávilágított a tréning arra
is, milyen hasonlóak és ugyanakkor milyen mások vagyunk.
A fő eredmény, hogy komoly
pozitív megélésbeli különbséget érzékelek az életemben.
Ildi (Kos felszálló Holdcsomó)
Az elmúlt 25 évemet töltöttem
önfejlesztéssel, az önmagam minél jobb megismerésével.
Nem állítom, hogy sikertelenül,
hisz, mint a karma-bontáson kiderült, már megoldottam karmikus feladataim nagy
részét, s többi hibámmal is tisztában voltam, amin még dolgozom.
Az este során azonban érdekes
volt látni a többiek sodródását saját feladataik megoldása közepette.
Ugyanazokkal a problémákkal szembesültek társaim, amelyekkel én is, csak
valamelyik korábbi életciklusomban.
Sok küszködéssel, de valahogy
túléltem a nehéz időszakokat és immáron kiteljesedve állok az új feladatok
előtt.
Nagyon izgalmas látni, hogy az
asztrológia mennyire determináns az alap dolgokat illetően, de mindig az egyén
döntésein múlik, hogy végül is mit tud megvalósítani a jelen életében.
Öröm volt veletek lenni és
megtapasztalni mindezt.
Köszönöm, hogy veletek lehettem!
 Emese (Kos felszálló Holdcsomó)

 

A karmatréning számomra építő
jellegű volt! Hozzásegített, hogy másképp lássam magam és megértsem a
reakcióimat bizonyos élethelyzetekben. A legtöbb változást a munkahelyemen
tapasztaltam, ahol egyetlen férfiként dolgozom 7 nő társaságában. Sok dolgot
kellett figyelmen kívül hagynom és nem idegeskednem, mert különben megőrültem
volna saját magam negatív reagálásaitól amik csak emésztik belső
energiakészleteimet. A tréning gyakorlatai hatására jobban viszonyultam a velem
kapcsolatos dolgokhoz és egész jól kezelem az ügyeim. Persze sok hibát így is
elkövettem, de következetesebbnek érzem magam és kezdem jobban átgondolni a
felbukkanó problémát és megtalálni az optimális megoldást, ami sokszor
egyáltalán nem könnyű.
Konkrét példával élve azt tudom
mondani, hogy a túlvállalásaim csökkentek és kezdek többet foglalkozni a
kikapcsolódással és a regenerálódással. A feladatokat kezdem egyre jobban
szervezni és leosztani a beosztottaim között.
Magánéleti dolgokban azt
tapasztaltam, hogy megértőbb és nyitottabb lettem.
Összességében a tréning kimenetelét
pozitívnak tekintem és még egyszer köszönöm a részvételt. Másoknak is teljes
szívvel merem ajánlani!
Szabolcs (Szűz felszálló
Holdcsomó)

 

Szkeptikusan mentem el a
meghirdetett Karmabontás extra tréningre, mert a Schulman-féle leírást nem
éreztem magamra vonatkoztatva találónak. Azonban úgy éreztem, fel kell
készülnöm az előttem álló változásokra, az ár is kedvező volt és gondoltam
kibírok pár órát.
Aztán találkoztam ott 6-8
„karmatársammal” – mindenféle korosztályból és mindenféle csillagjegyből.
Megdöbbentő módon nagyon hasonló volt a beállítottságunk és életszemléletünk.
És bár mindegyikünk az élet más területén küzdött problémával – azt a problémát
érdekes módon mégis ez a hasonló attitűd okozta.
Miután jól kitárgyaltuk
dolgainkat – érdekes gyakorlatokat csináltunk. A végére teljesen
„megvilágosodtam” és elfogadtam, hogy – igen – valóban működik ez az elmélet.
Így felkészülve várhatom a következő időszakot – tudom majd, hogy mire kell
koncentrálnom.
Mindemellett még jól is éreztük
magunkat – Judit és Móni professzionális módon vezették a „szeánszot”. Volt
sírás és nevetés és barátságok is köttettek. Megbeszéltük, hogy tartjuk a
kapcsolatot és tájékoztatjuk egymást a fejleményekről. Ajánlom mindenkinek, aki
szeretne problémáira megoldást találni – felkészülni a jövőre – és közben jól és
hasznosan eltölteni egy délutánt.
Andrea

(Skorpió felszálló Holdcsomó)

Számomra a 2009 évben megtartott
első ilyen típusú tréning teljesen sokkoló hatású volt. Az akkor hallottakat
folyamatosan megpróbáltam megemészteni. És eljött a várva várt karmatréning
2012-ben. Itt, mint egyetlen férfi “jól néztem ki”, de kitartásomat siker
koronázta. Rájöttem, hogy a problémáimmal nem vagyok egyedül és többen is
keresik a választ a jó út irányába. Mint Bika felszálló jól hoztam
személyiségem jegyeit és annál nagyobb volt az ismertetést követően a
felismerésem, hogy mi mindent lehet megtudni a tréning alatt magamról belső
indíttatásaimról, viselkedésemről, hozzáállásomat kérdésekhez, hisztériáimat,
sértődöttségeimet, nagyképűségemet, arcaimat, felfogásomat, kapcsolataimat,
intim vonásaimat, képességeimet. Mindösszességében megismerhettem MAGAM! Ez
vagyok ÉN!
A tréning második felében összeszedett
és mantrázott pozitív-negatív mondatok, megerősítések egymásra hatásának
eredménye nagyon érdekelt. A játékos megközelítés szerintem érdekes volt és az
ördög-angyal gyakorlat eredménye meggyőző hatású. Igaz hozzám az ördög szerepe
közelebb állt az előző alkalommal, de ma már jóval letisztultabb énem az
angyalt tekinti a legkiválóbb szerepnek. Annyira gyorsan lehet rosszat tenni, kárörvendően
viselkedni, annyira emberi a rossz. Olyan jó lenne ha a jó cselekedetek, a
pozitív gondolatok, a feltétel nélküli odaadás, az önzetlenség lenne a
természetes. Be kell vallanom: a jót tenni tanulnom kell, mert bármi történik
velem mindig keresem a miértjét, pedig csak egyszerűen JÓ is lehet az élet.
Judit! Köszönöm neked és Móninak,
hogy jobban megismerhettem személyiségem! Törekszem arra, hogy az életem során
a lépéseimet a közelmúltban – ezeken a tréningeken, horoszkópelemzésen és az
elengedés tanfolyamokon keresztül – megszerzett ismereteim hasznosítása és
tudatosság vezérelje.
Zsolt
(Bika Holdcsomó)
Szűkszavú létemre igyekszem tömör
lenni. Nem igazán gondolok a mindennapokban a tréning eseményeire, azok
hozadékára, de észreveszem, hogy az ott ‘előbányászott’ gondjaim és azokra
akkor talált ellenlépések a tudatalattimban azért csak munkálkodnak, és azt
veszem észre hogy már nem kerülöm a nehéz, bonyolult feladatokat, igenis örülök
a kis sikereknek és elismerem magamnak a ‘győzelmet’. Jól vagyok, pedig igen
kusza most a környezetem, szülőket költöztetek, adás-vételek láncolatán
keresztül…
Egyszóval: hasznos volt, nagyon
is. Nekem az önismeret-önmagunk helyes elfogadásának tudatos szintre emelésében
segített.
Attila (Szűz felszálló Holdcsomó)

 

 

     Az azonos karmájú csoportomban megdöbbentő volt az a tapasztalat, hogy míg mindenki másfajta előzménnyel, háttérrel, foglalkozással, műveltségi szinttel jött, mégis azonosak voltak a problémáink. Ez segített abban, hogy a saját életemet is másként lássam: kevésbé megoldhatatlannak, sőt: kevésbé nagynak a gondjaimat. A nálam egy körrel idősebb, de azonos karmikus csoportba tartozó házaspár mintája hatalmas erőt adott. Láttam a példát, hogy fel lehet állni nehéz helyzetekből és tovább lehet lépni.
     A lökést adta meg ahhoz, hogy változtassak. A döntés, hogy változtatni kell, tulajdonképpen akkor már megvolt, csak a merre és a hogyan hiányzott. A tréning az út felé adta meg a lökést.

Mindent összevéve ez a tréning olyan tartós mintát adott, amelyet hét év elteltével is követni tudok. Élénken emlékszem az egészre és most is élményszerűen élem át.
T. Ildi
(Bika felszálló Holdcsomó)





VEGYES KARMABONTÁS TRÉNINGEKRŐL 
(Bármely korosztályból, bármely Holdcsomóval)


Vezeti: Gál Judit és Domján Mónika    

      „…az az örömteli eseménysorozat történt velem, hogy egymás után olyan megrendeléseim és ügyfeleim érkeznek, amikre évek óta nem emlékszem. Olyan érzésem van, mintha egy átok alól szabadultam volna fel (bár nem a királyfi csókjától). Azt hiszem, ezt hívják oldásnak. Ja, és ehhez nem kell tennem semmit, jönnek maguktól az ügyfeleim.

     Sokat meséltem az érdeklődő barátnőknek a tréningről, a karma erejéről, és ilyenkor mindig átéltem újra a veletek töltött időt, ami nagyon jó volt.”
Sok szeretettel: Zsuzsa”
(Skorpió  felszálló Holdcsomó)
 
     „…az alapvető problémám az volt, hogy az elmúlt 5 évet zsákutcaként éltem meg, szerettem volna ezen változtatni. Csodákról nem tudok beszámolni, de több változásról igen.
     Átértékeltem sok mindent, elfogadóbb lettem magammal és a környezetemmel. A zsákutcát sem zsákutcaként élem már meg, hanem lassítósávként, amire azt hiszem szükségem is volt… és (remélem) csak rajtam múlik, hogy meddig időzöm ott. Nagyon sokat segített, hogy megnyíltatok és őszintén elmondtátok a gondjaitokat, félelmeiteket, megválaszolatlan kérdéseiteket. Hálás vagyok érte, hogy veletek együtt vehettem részt a tréningen és nagyon sok sikert kívánok mindenkinek a további pozitív változásokhoz!
O. Ildi”
(Bika felszálló Holdcsomó)
     „Még a tréning napján, azon melegében, amíg tartott a lendület, megkérdeztem a páromat, hogy mit szólna egy nyitott kapcsolathoz. Reakció: már 6 éve “várom”, hogy másra válts le, szabad vagy, bár biztos, hogy belebetegszem …Ez a megnyilvánulás abban erősített meg, hogy tulajdonképpen nagyon jó dolgom van ebben a kapcsolatban (azt csinálok, amit akarok). Mellesleg roppant elégedett vagyok ezzel a megoldásommal, mert szerintem 2 legyet ütöttem 1 csapásra: az “etikai piros sorompót” zöldre váltottam (mindenképpen korrekt maradok), ill. megúsztam a “magányos nő” szerepet (legalábbis egyelőre), amihez semmi kedvem.
Köszönettel: Gabi”
(Skorpió felszálló Holdcsomó)
     „Arra tanítom magam (Móni javaslata alapján), hogy tudatosan szokjam az élményekhez, azoknak minden típusához. Apró vagy nagy – csak szemlélet kérdése. Hiába a más szemében fantasztikusabbnál fantasztikusabb élmény, ha számomra más volt eddig a jelentősége. Ezek apróságok, de élhetőbb a világ! Közhelyek, de mivel ezektől menekültem valamiért, mégis ez kínzott. Az unalom. Miután békét kötöttem vele, békén hagy. Jó volt olvasni a beszámolóitokat! Mindenkinek a legjobbakat!
Dorottya”
(Halak felszálló Holdcsomó)
     „Egy számomra új, rendkívül izgalmas területet ismertem meg a tréningen. Túl sok egybeesést találtam a meghatározások és a meghatározott személyek között, ahhoz, hogy véletlen legyen, ami, mint tudjuk, nincs is. Még sokáig csak a felfedezéseken járt az agyam.
     Komoly hozadéka is volt a hétvégének. Hogy tudom, a kommunikáció a feladatom, nem várom el, hogy szavak nélkül megértsenek.
     Őszinte köszönet még egyszer a fő problémám, “terhem” elengedéséért. És persze millió véletlen jött azóta, ennek a döntésnek az erősítésére. Szóval köszönöm kérdéseteket, jól vagyok, és megyek az utamon. Még nem költözöm, de a lelkem már szabadon szárnyal.
Sok sikert!
Manna”
(Ikrek felszálló Holdcsomó)     “Kicsit meglódult az idő kereke a karma-tréning óta énnálam… Sok minden történt, olyan dolgokban vannak változások, amelyek stagnálni látszottak hosszú hónapokon át.
Szakmailag: beadtam a Ph.D. tanulmányaim zárását jelentő utolsó dolgozatot, kikértem az abszolutóriumot, mindezt pár nap alatt elintéztem; minden stimmel, jó eredményekkel zárom a tanulmányaimat. Továbbá cikkeim jelentek meg, előadásokat tartottam.
Spirituális önmegvalósítás terén: elkezdtem meghirdetni a jógaóráimat… bár elsőre nem jött össze, most jobb esélyekkel próbálkozom egy másik helyszínen. Közben “véletlenül” megtalált az egyik helyi rádió is, kétszer jártam náluk egy-egy, több mint egy órás beszélgetésre (téma: reiki, jóga, egészséges életmód) – hála Mestereimnek!

Művészi önmegvalósításban sem panaszkodhatok. A doktori iskola és barátok támogatásával létrejött egy fotókiállításom, amit felajánlottam országos vándorkiállításnak. Az általam menedzselt Khamoro együttes (cigány művészcsoport) Pécsett az EKF-en szerepelt, és külföld felé is sikerült kiközvetítenem őket.
Magánélet, hmmm… Végre volt erőm a gyermekem atyjával megbeszélni (?) hogy el kell hogy engedjem, ha mindkettőnknek jót akarok. Képes vagyok a magánéleti dolgaimban végre nagyon őszinte, nyílt és empatikus ámde ha kell, visszafogott és semleges lenni.
     Egyebek… A “segítőimmel” (lásd meditáció a tréningen) napi szinten “találkozom”, mindig csak a helyes utat kérem, a feladatok megoldásához… magamnak is, és mindazoknak, akikkel kapcsolatban állok, akiket szeretek.

És természetesen: folytatás következik, hiszen most is csodálatos dolgok vannak folyamatban…”
Hajni
(Vízöntő felszálló Holdcsomó)

“Leginkább a kapcsolataimban érzékelem a tréning után a változást. Jó szokás szerint minden év vége felé elvégzem én is a kötelező nagytakarítást – na de az idei! Hááát…sok régi ismerőssel és jó néhány baráttal „engedtük el egymást”. Vagy ha bikásabban fogalmazok: hullanak mellőlem az emberek, mint ősszel a legyek. Vagy én mellőlük? Kissé aggasztott, amit tapasztaltam. Néhány napja azonban ráébredtem, hogy ezeknek az – általam eddig veszteségként elkönyvelt eseményeknek- megvan az a rendkívül pozitív hatásuk, hogy egyre inkább letisztul az életem, sokkal jobb lesz a rálátásom úgy magamra, mint a lehetőségeimre, egyben fogynak a korlátozó „hatások” (akik mindig jobban tudták, mit érzek, mit gondolok, mit kell tennem –s főleg, hogy ők hogyan járhatnak ezzel legjobban!). Azért remélem, szilveszterkor még lesz kikkel koccintanom…

     Az említett jelenségekkel egyidejűleg sokkal gördülékenyebbé és hatékonyabbá vált a kommunikációnk a lányommal. És itt minden elért pont duplán számít, mivel tinédzser, és hát a háborús évek… Fogalmam sincs, ez az idill meddig tart majd, hiszen most kell középiskolát választania (hogy, hogy nem: a tehetségéről, és a lehetőségeiről alkotott véleményem nem vág egybe maradéktalanul az ő elképzeléseivel). Szép meccsek várnak még, de most élvezem, ami van. Párkapcsolatomban nincs változás. De többször takarítok, ki tudja, még akármi is lehet.
Lényeges történés az életemben, hogy találtam hozzám (térben is) közel egy gyakorló önismeretis csoportot. Egyre érdekesebben alakulnak a meditációim, és élesedik az érzékelésem. Bár lehet, hogy nem is élesebb lett, hanem tudatosabb. Tehát most egy ideig velük dolgozom magamon és egymáson.

Dióhéjban ennyi, ami tudatosult bennem a tréning óta eltelt időszakban. Biztosan sok minden játszódik még a színfalak mögött, de még nem húzták fel a függönyt.”
Marcsi

hat-hét hónappal később:

„Az elmúlt fél évben folytatódott a kapcsolatrendszerem átalakulása, csak most már természetesebben tudom ezt fogadni. Ami újdonság volt számomra, hogy a tél végi és a tavaszi időszakban rengeteg olyan élményem volt, amit Micimackó kollégám úgy fogalmazott: “Tudtam, tudtam… csak nem gondoltam” Azaz: az eddig különállóként ismert részletek új jelentést kaptak, s kezdtek egészet alkotni. És a régóta nézegetett képről felfedeztem, eddig fejjel lefelé lógott a falon… s minő meglepetés, így egész mást mutat. :D”
Marcsi
(Bika felszálló Holdcsomó)

„Mik történtek velem a tréning óta?
Ph.D: megvan már az abszolutóriumon, most a szigorlatot szervezem.

     Munkahely keresésem továbbra is folyamatban, bár ahogy alakul a sorsom, már alig jut időm dolgozni! J Valószínűleg egy részmunka idős, bedolgozós valami fog összejönni. Az egyetemen összejött egy izgalmas project, egy új tantárgyat fogunk indítani, aminek a végén egy nemzetközileg elfogadott vizsgát is tehetnek a hallgatók. Ehhez a tárgyhoz kapcsolódik egy másik project is az MTA-val közösen.
Amikor a karma tréning volt akkor még úgy tűnt, hogy abba kell hagynom a lovaglást, mégis úgy alakult, hogy továbbra is lovagolhatók Fáraón! Merek nagyot álmodni, jövőre vele és egy másik lóval is szeretnék versenyezni.
Januárban megint megyek a Bamako rallyra, és pont most hívtak, ha már ott vagyunk nézzük meg Dogon földet, meg a többi látnivalót is. Eddig mindig siettünk. Most meg kb február közepére érek haza. A tréning idején még ez is úgy tűnt, hogy anyagi okok miatt nem jön össze, most már le van adva az útlevelem a vízumok miatt. Február végén még egy londoni út is várható kedvesemmel. Angliában még nem jártam, csak egy repülőjegy kell.

Biztos történt még sok apró csoda is, amik az említett nagyobbak mellett már fel sem tűntek!”
Zoli
(Halak felszálló Holdcsomó)

“Várakozással telve, feszülten mentem el, mert nem voltam még ilyen tréningen. A kis társaság és Judit korrekt megnyilvánulása, feszültségmentes kommunikációja feloldotta tartózkodásomat és elkezdtem “otthon” érezni magam és az érdeklődés lett úrrá rajtam.
Meglepetésként hatott rám, hogy az azonos holdcsomópontban születettek között milyen hasonlóság van, s az, hogy saját magamat láttam női testben (az azonos Holdcsomójú) Juditban és Marcsiban, totális döbbenet volt számomra!

     Ugyanakkor mindenki azt érezte amit én és látta, hogy azok a problémák amik felmerültek bennük az mindenkiben megvolt csak másképp és az élethelyzetekből adódóan más és más került reflektorfénybe. Szembesültem magammal és a feladataimmal. Sok kérdésre amire éveken keresztül nem kaptam választ az itt és most megválaszolásra került. Egyértelműen kijelenthetem, hogy azóta másképp nézek a dolgokra. Tudom, hogy az út elején vagyok, de törekszem a megoldásra, és tudom MIT KELL MEGOLDANI ÉS MERRE MENNI!!! Nagyon köszönöm ezt a lehetőséget, ami segít a korrekt irányban haladni és gazdagabb lettem azáltal, hogy értékes embereket ismertem meg! Még egyszer köszönöm”
Zsolt
(Bika felszálló Holdcsomó) 

 
"Már a tréningen éreztem egy hirtelen történt oldódást, mintha egy "gombóc” – ami addig szorongatta nem is a torkomat, hanem a lelkemet – egy pillanat alatt eltűnt volna! És valóban rengeteg dolog változott azóta körülöttem, még inkább bennem!
Az igazság az, hogy már egy ideje tudatosan próbáltam eleget tenni a karmámnak, amit ismertem, de eddig megfeszülve, szinte erőszakoltam magamat, hogy ez a helyes, ezt kell tennem! (Mindeközben meg magamban puffogtam a méltatlankodástól.)
A tréning óta egészen máshogy látom a dolgokat! Most már nem átvészelendő nehézséget látok benne, hanem a fejlődés lehetőségét! Rengeteg mindenre rávilágítottak, ami által most már a jó oldalát látom, nincs többé bennem ellenállás, vagy menekülési kényszer! Főleg mivel megéreztem, hogy milyen csodálatos érzés is, amikor sikerül:) Köszönet Mindenkinek!"
Mani (Mérleg felszálló Holdcsomó)     „Az elmúlt néhány évben ritkán éltem át azt az élményt, hogy megfelelő helyen vagyok, a megfelelő időben. A tréningen ez végre megvalósult, hiszen nyilvánvalóan azok az emberek gyűltek itt össze, akiknek van affinitásuk a változásra, megvan az igyekezetük, hogy fény derüljön valódi lényükre és feladataikra, és bátorságuk, hogy hiányosságaikat, gyengeségeiket felismerjék és kapaszkodónak használják az önmaguk felé vezető úton. Az érzés, hogy olyan közösségbe tartozhatsz – akár csak egy napra is -, ami azon dolgozik, hogy megértse, elfogadja, sőt megszeresse saját magát, és mindezt az ismeretet jóra használja fel a későbbiekben is, nagy jelentőséggel bír, különösen most, amikor az embereket már nem elégíti ki saját fajtájának pusztítása, az egész Földdel áll háborúban.
     Elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk önmagunkkal és képességeinkkel, hogy nyitott szemmel és szívvel éljünk, hogy legyen merszünk kérdéseket feltenni magunknak, társainknak, Istennek, majd legyen erőnk elfogadni a válaszaikat. A tréningen sok kérdés merült fel. Kérdések, melyeket hozzád intéztek és olyanok is, melyekre te vársz választ, és egy közösség azért létezik az akkori jelenedben, hogy igyekezzen felelni neked. Kérdések, melyekre nem létezik rossz válasz. Az érzelmek egyensúlyba kerültek, ahogyan az asztrológia és a pszichológia is kiegyensúlyozottan, kéz a kézben segíti a résztvevőket. Az elméd és a szíved megleli az összhangot, ahogyan Móni és Judit között is kellemes összhang van, ami az egész csoportra átragad. A félelmek felszínre kerülnek, van, akinek csak a felszín közelébe és van, akinek még csak most ébredezik a mélyből. Minden szó, amit kimondasz, és minden gondolat, ami a tudatalattidban foglalkoztat, nagyon fontos, mert nem véletlenül merülnek fel benned. Ne hessegesd el őket, hanem mondd ki, mert a többiek segítenek megérteni.
Összegezni a tréninget igencsak nehéz, mert sok olyan pontját érintette a lelkemnek, amit még nem ismertem és nem értettem. Annyi minden történt velem azóta, olyan kellemes és fontos változások, hogy minden napra jut egy kisebb-nagyobb csoda. Az akkor bennem elindult változások azóta is folyamatosan, aktívan tartanak. Amikor bizonyos problémás szituációkban félelmeim hátrálásra igyekeznek kényszeríteni, felidézem magamban annak a napnak az eseményeit és tanulságait és máris másképpen reagálok a kényes vagy nehézkes helyzetekben. A közös meditáció, a Tarot, a „szituációs játék”, az értékes szimbólumok, a beszélgetések, és a megerősítések segítségével nemcsak a mindennapi életben boldogulok könnyebben, lettem simulékonyabb és elfogadóbb, hanem a világban is biztonságosabban érzem magam, mert tudom mi a dolgom a Földön, és ez megszépíti minden egyes cselekedetemet. Mindezt nagyon köszönöm Nektek kedves Judit, Móni, és kedves résztvevők! Azon leszek, hogy megháláljam a segítségeteket és másoknak is juttassak egy kicsiny szeletet a tudásból és a szeretetből, amit tőletek kaptam.” Szeretettel: Gabóca (Ikrek felszálló Holdcsomó)
     A tréning óta eltelt csaknem két hónapban a hétköznapokban nem történt semmi említésre méltó dolog. Az viszont biztos, hogy a tanfolyam megerősítés volt számomra, hogy kutakodjak tovább a karma kérdésben. Mostanában részt vettem egyéb "ezós"programokon is, s ezek is segítenek fejlődnöm lelki síkon. Nem szeretném elkiabálni, de mintha elindultam volna egy csodás úton, a lelki elmélyedés zajlik az életemben.
Judit
(Halak felszálló Holdcsomó)
A karmabontós tréning óta azon töprengek, hogy miért kell magányosnak lennem. Azóta próbáltam ki először, hogy milyen nívós étteremben (nem gyorsétkezdében, mert az már megszokott volt számomra) egyedül ebédelni, milyen egyedül színházba menni. Moziba sokszor jártam egyedül, kiállításokra is, de a színház mindig mumus volt, az annyira társasági eseménynek számít, milyen egyedül üdülni (jövő hétvégén megyek Gyulára 3 napos wellness hétvégére), milyen kávéházban úgy ücsörögni, hogy tudom, hogy senki sem jön - ezt is kipróbáltam az egyik magányos színház előtt. Szóval azóta tudatosan keresem azokat a dolgokat, amikbe eddig rettegtem egyedül nekivágni.
A mumus listán még van egypár dolog, amit ki szeretnék próbálni:
-saját kocsi, amivel arra mehetek, amerre akarok -külföldre repülni teljesen egyedül és ott hosszabb időt eltölteni
- van még pár, de most hirtelen nem jut az eszembe...
     Amit még csináltam a karmabontás után: volt egy képem az ideális családomról. Egy árnykép hátulról: papa-mama-3 gyerek sétálnak kéz a kézben. Hétfőn fogtam és a hűtőre kitett képet meg a naptáramban állandóan hurcibált képet összetéptem apró darabokra. Most már csupán egy kétgyerekes árnykép van, ez is a tréningen vizuális megerősítésként kiválasztott delfines kép mellé kitéve az ajtóra, hogy mindig szem előtt legyen.
A harmadik dolog: ahhoz hogy a férfiakba vetett bizodalmamat újra visszanyerjem, hála a második kiscsoportból Kati megjegyzésének ("Miért gondolod, hogy neked az eddigiek szerinti kaliberű embereket kell keresned? Nem hiszed el, hogy annál jobbat is hozhat a sors?”) újra belevágtam a tudatos társkeresésbe. Előtte vagy 3 hónapig kb. palacsintasütővel ütöttem volna le a felém egyáltalán nyitni kívánó férfiakat. Hihetetlen, de egy csomó csatornán ömlenek be az érdeklődők megint, most már csak ügyesen ki kell választanom majd azt, aki egy teljesen új mintának felel meg, hogy ne fussak bele mindig ugyanabba a helyzetbe. Réka (Nyilas felszálló Holdcsomó)  
     Nagyon tetszett a tréning, a lebonyolítása, az alkalmazott technikák (egyrészt a két vezető szakmai felkészültsége, másrészt a résztvevők kedves és segítőkész hozzáállása), hogy egymással is és a trénerekkel is megbeszélhettük a dolgainkat. Egyfelől segítséget kaptunk és meghallgatást nyert a saját problémánk, másfelől mi is adhattunk tanácsot másoknak.
     Ami még nagyon tetszett, az a tréning vége, amikor lehetőségünk nyílt kreatívan kifejezni és képi formában megjeleníteni a bennünk lezajló folyamatokat, lelki állapotunkat, esetleg távlati céljainkat. Nagyon köszönöm, nagy élmény volt!
     A tréning hatásának kifejlődése még zajlik, illetve még sok megoldásra váró feladat áll előttem. Számomra a legnagyobb tapasztalat a felismerés volt, hogy hol a probléma, mitől is vannak a negatív érzéseim a munkámmal kapcsolatban és hogy mi az elérendő cél. Most azon vagyok, hogy különböző módszerekkel elérjem a célt. A munka területén annyi változást érzékeltem, hogy amióta több szeretettel viszonyulok a helyzethez és a felettesemhez (próbálom elfogadni, kisebb-nagyobb sikerrel), azóta higgadtabb a légkör, illetve sikerült kiharcolnom (meggyőznöm 2 főnököt és intézni) egy plusz ember felvételét, akinek a segítségével nem kell senkinek halálra dolgoznia magát. A teljes változás még sok időt igényel.
Köszönöm a lehetőséget!
I.
(Skorpió felszálló Holdcsomó)
 
     A tréning óta jobban ráéreztem arra, hogy mi az én dolgom és az erősen mutatkozik is a körülöttem lévő jelenségekben! Könnyebb lett számomra, hogy kiválogassam, hogy melyik késztetésemnek engedjek, melyiknek ne!
     Barátaimnak lelkesen továbbítom a hírt, hogy milyen nagyon jó dolog a karmát tudni és bíztatom őket, hogy tegyék a dolgukat! Olyanfajta rálátásom lett, ami segít tájékozódni az emberi lélekben, viselkedésben, így aztán könnyebb az együttérzés.
     Nemrégiben katartikus felismerésem volt a párkapcsolati, érzelmi szenvedéskörömmel kapcsolatban, ami aztán támogatott abban, hogy egy barátom hasonló állapotában segítséget nyújtsak. Szívmelengető élmény volt.
Köszönöm: Réka
(Ikrek felszálló Holdcsomó)
     Pontokba szedem a tapasztalataimat, mert így könnyebben tudom összefoglalni.
1. A legfontosabb szempont: megtaláltam az “irányt”, merre van az utam, mit kellene még teljesítenem.
2. Döbbenten tapasztaltam, hogy vadidegen emberekkel tudok beszélgetni a legbensőbb dolgaimról – hova lett vajon a visszahúzódó természetem?
3. A csoportos beszélgetések alapján megállapítottam, hogy mindenki igen jól tudja, hogy a másiknak mi lenne a jó, mit kellene tennie stb, akár “tanácsadó irodát” is nyithatnánk, ilyen alkalmakkor !!!
4. Jó közérzettel, rendkívül gyorsan telt az idő és sok új, érdekes információhoz jutottunk
5. Bátran állítom, hogy (talán 1 kivétellel), mindenki nagyon jó érzéssel ment haza.
6. És még magabiztosabb is lettem, ugyan mitől?
Sok szeretettel, Rozália
(Halak felszálló Holdcsomó)
     "A holdcsomópontok helyzete és elemzése nem túl népszerű és nem is hangsúlyos témája egyetlen magyarországi asztrológiai iskolának sem: többnyire nem foglalkoznak vele, vagy csak átsiklanak rajta, de nem tulajdonítanak nagyobb jelentőséget neki. Mivel korábban már beleszagolgattam az asztrológiába, ezért a téma különösen felkeltette az érdeklődésemet.
      Jómagam a "problémás" Bika karmikus csoportba tartozom. Nem ez az első önismereti tréning, amelyen részt vettem, de ez volt az első, amely egy nagyon egyértelmű és világos forrását mutatta meg azoknak a már sokszor szinte ellenállhatatlan elemi erővel megtapasztalt érzéseknek, indulatoknak, félelmeknek, védekezési mechanizmusoknak, bűntudatnak, bizonytalanságnak és önbizalom-hiánynak ami az e csoportba tartozó lelket terheli. Ez már önmagában is megkönnyebbülést jelentett. Nagyon sokat harcoltam már e terhek ellen, rettenetesen kifáradtam benne és többnyire nem is jártam sikerrel. Mostanában inkább az elengedéssel próbálkozom, valamint a jól bevált bölcs tanács gyakorlati alkalmazásával, miszerint, ha zavar (irritál, felháborít, feldúl) valaki vagy valami, mindig megnézem, mi is az, ami az adott helyzetben az adott érzést kiváltja belőlem és keresem ezen érzések forrását. Vagyis felelősséget vállaltam a karmikus teherért és annak feldolgozásáért.
      Ahogy említettem, nem ez volt az első tréningem, tanfolyamom az önismeret útján, de ez volt az első olyan, ahol egyrészt száz százalékban minden síkon "odatettem magam" és részese voltam az energiák áramlásának (saját adottságaim hajlamosítanak arra, hogy csak a fej, a szellem, az intellektus szintjéig jussanak el a külvilág impulzusai), másrészt pedig elfogadtam a holdcsomómmal járó működési módjaimat (ami az én esetemben szintén komoly áttörés), vagyis megengedtem magamnak, hogy nem vagyok tökéletes.
      Azóta a kapcsolataim zökkenőmentesebbek, nem ragaszkodom feltétlenül ahhoz, hogy mindenki csak manipulálni akar, vagy ha ez, vagy az életemet eddig megkeserítő bármely más érzés újra felüti a fejét, rajta tudom kapni magam és kezdek vele valamit.
      Rám a tréningen és azóta magammal kapcsolatban tett felfedezések a reveláció erejével hatottak, de úgy gondolom, mindenkinél sokat hozzá tud tenni ahhoz a valamihez, amiről úgy tartjuk, mi magunk vagyunk, úgyhogy szívből ajánlom a tréninget mindenkinek.
Orsi"
(Bika felszálló Holdcsomó)
 
TAROT TANFOLYAMRÓL 
Domján Mónika
"Korábban nem ismertem a tarot kártyát, így minden újdonság volt számomra. Minden alkalom igen élvezetes és pozitív hangulatú volt."
Emőke
 "Szerettem hétfőnként a tarot tanfolyamra járni! Első lépéseim voltak a tarot felfedezéséhez, kaptam használható eszközöket, lehetőségeket a további utamhoz. Tanulságos volt továbbá a csoport, az idegen csoporttársaim szemléletének, gondolatainak, élményeinek beépítése a saját elképzeléseimbe."
Fábián Zsuzsanna
"Alapvető élményem a szimbólumok sokasága, mélysége felett érzett felfedezői öröm. Emellett a hétköznapi, ok-okozati, racionális magyarázatok korlátossága és valami új, de ismeretlen, ugyanakkor izgalmas világ feltárulása."
Busa Klári
"A Crowley tarot könyvek értelmezésén keresztül és az itt tanultak révén újabb információkkal egészítettem ki az eddigi ismereteimet. A képek önálló értelmezésével újra odairányította a figyelmemet a tanfolyam az intuíció szabad használatára. Köszönöm, hogy itt lehettem, tanulságos volt!"
Miklós
"Körülbelül 8 éve foglalkozom hobbi szinten kártyavetéssel. Magam sem tudom, miért, kizárólag a Crowley tarot-t használom. Azonban a tanfolyam elvégzése előtt képtelen voltam "önálló", azaz intuitív, analógiás magyarázatra és gondolatfűzésre. Könyv nélkül képtelen voltam megfejteni a lapok jelentéstartalmát. Törekedtem arra, hogy a minőségek, számok, Udvari kártyák, a Nagy Arkánumok sorrendjében logikai összefüggést találjak. Sikertelenül. Ma már mindez a múlté! Természetesen a napi gyakorlat fontos és elengedhetetlen, mégis minden megváltozott a jelentések olvasása során."
Angyal Mónika
 
 
EGYÉNI TANÁCSADÁSRÓL
ASZTROLÓGIA Gál Judit
Rengeteg lelkes visszajelzést kaptam pályámon, a zömét szóban, s egy keveset írásban. Az utóbbi kategóriából olvashatók itt szemelvények. A reakciókat gyakran túlzónak szoktam találni, s azt mondom ilyenkor, hogy nem engem illet a dicséret, hanem az asztrológiát, én csak egy közvetítő közeg vagyok.   Az igazsághoz tartozik, hogy kevésbé lelkes visszajelzést is kaptam elenyésző mennyiségben, ezeket azonban - miért, miért sem - talán inkább itt nem idézem.
Judit  
       „Köszönöm a segítségedet és azt a belőled fakadó megnyugtató tudatosságot, hogy bizony mindig minden rendben van, csak szeretjük néha erőnek erejével görcsbe rándítani a lelkünket.”
Szeretettel: K. Judit
 
 
     „Amikor beszéltünk, még nem teljesen voltam olyan, mint amilyennek leírtál - viszont lassan kezdtem megérteni, hogy a problémáim nagy részét az okozza, hogy próbálok valaki egészen más lenni, mint aminek lennem kellene. Most már azt hiszem, kicsit jobban érzem magam a bőrömben... 🙂 A sajátomban...”
Köszönök mindent!   Orsi
 
     „Amikor hozzád kerültem, 2003-ban, már tökéletesen reményvesztett voltam és nem tudtam, hogy mi is ez a világ itt és ki vagyok én benne. A megdöbbentő élmény az volt, hogy amiket megéltem, azt Tőled, egy ismeretlen embertől hallhattam vissza és ráadásul a tanulságok, amelyeket megjelöltél, ugyanazok a következtetések voltak, amelyeket én saját magam levontam számomra. A legfontosabb talán az a ráébredés volt, hogy van Sors és tudja mit csinál. Mindennek mélységes értelme van és itt mindenki biztonságban van. Mindenkivel csak az történik, amire a lelkének szüksége van és nincs energiapazarlás. Az asztrológia a sors magyarázata, a biztonság és karma valósága számomra. Te voltál az az ember, aki ezt nekem lefordította és REMÉNYT adtál a továbbéléshez. Ezért mindenképpen köszönettel tartozom. Ez a minimum. Azóta is, ha valamelyik barátomat tévelyegni látom, Hozzád küldöm. Amint egyszer már régen mondtam Neked, azzal tudnám zárni ezt a pár gondolatot: Jó, hogy van kihez menni! Puszillak és köszönöm még egyszer, hogy rámértél.”
Irén 
       „Kilátástalannak látszó összekuszálódó szálak kibogozásához szeretnék tanácsot kérni, ami mindig őszinte és kíméletes volt. Lehetséges, hogy különben egyes dolgok rosszul estek volna, ha nem éreztem volna a másik végén a jóindulatot. Például azt, hogy „ne panaszkodjak mindenkinek”. Megfogadtam ezt a tanácsot és azóta olyan örömmel látnak volt kollégáim, hogy minden alkalommal megrendülök tőle. El sem tudom mondani, mennyivel jobb lett a kapcsolatom az emberekkel!
Magdi
 
     „Sajnos mint mindig, megint igazad volt. Pontosan olyan események történtek, amelyek 5 évvel ezelőtt már megtörténtek velem.
Úgy utálom, hogy mindig igazad van!
Jó lenne, ha ismét találkozhatnánk, mert szeretném elmesélni a történteket.”
Anikó
 
     „Nagyon köszönöm munkáját, józan elemzését, korrektségét…. Megdöbbentett, hogy az adathalmazon és egy-két mondaton kívül nem nagyon írtam magamról, mégis akiről olvastam- bizony én vagyok. Nagyon érdekes volt összevetni az elemzést életutammal.”
Márta
     "A személyes tanácsadás mondhatni sorsfordító volt. Azt láttam, hogy az út amelyre ösztönösen lépdelni kezdetem tényleg az enyém, sok-sok mondat visszacseng azóta is. Az egyik kedvenc: az ember mindent tud magáról, és ami a sorsában írva vagyon, ám néha igyekszik a belső hangot elnyomni 🙂 Én is megtettem ezért-azért, de a kellő értelemmel és megértő, korrekt hozzám állással fel lehetett csavarni a hangerőt odabent 🙂
     A beszélgetésünk hatására jobban figyelem az embereket, a viszonyulásaimat helyzetekhez, a környezetemhez. Így sokat fejlődött az intuícióm - amire végre egyre jobban rá merem bízni magam 🙂 - és kockázatos helyzetekben a lélekjelenlétem. Elfogadóbb lettem saját magammal, és másokkal is, mert eddig inkább csak az utóbbiban voltam élenjáró.
      Lényegesen több figyelmet szentelek a természetes érdeklődéseimnek, nem nyomom el, mint korábban. Meg is találom már azokat a helyeket, ahol pozitívum az aki és ahogyan vagyok. Többet merek megmutatni magamból. Szélsőséges bolygóállásomat különböző szempontokból megvilágítva, sokkal derűsebben és bátrabban tudom fogadni az embert próbáló Sorsomat. Kitartóbban tudom hinni, hogy amerre visz az élet az értem van és nem ellenem. Képes lettem értékelni, hogy milyen helyzetekből tudtam már kimászni, miközben folyamatosan felfedezem mik az én belső kapaszkodóim. Felszabadultabb vagyok, mint eddig bármikor, és sokkal inkább merem már feszegetni a vélt és valós határaimat. Egyre gyakrabban ismerem fel mikor, és hogyan állítok korlátokat magam köré.
     Ezekkel gazdagodtam Judit korrekt, derűs és megfelelő helyeken, témákban fenéken billentős tanácsadása óta.
Szeretettel köszönöm: N.
"14 év után újra hallgatva az elemzésedet ledöbbenve tapasztaltam, hogy mennyire pontosan láttad az én vízöntőségemet és minden egyebet. A mostani körülményeim és életem akkor neked elég jól körvonalazódtak, nekem csak távoli lehetőség volt, ami mára valóság.
Hálás vagyok minden mondatodért!
És látom és hallom a válaszodat ezekre a sorokra!! 🙂
Erika"
Kedves Judit
Nagyon örülök hogy végre megtaláltalak az interneten. (Biztos most van itt az ideje.) Kapásból elolvastam egy-két cikket, nagyon jók, remélem tovább tudok tanulni belőlük. Igaz amióta hozzád jártam, csak szakaszosan foglalkozom asztrológiával, de a családnak az életét azért szem előtt tartom. A karmáról nagyon érdekes dolgok jöttek felszínre családon belül illetve az ismeretségi körben. Szeretném elmondani, hogy mikor először odaadtad a saját karmám jegy- és házhelyzetéről szóló leírást (5. házas Bak felszálló Holdcsomó), elolvastam és azt mondtam: ki volt az a hülye, aki ezt a sok marhaságot összeírta. Nagyon sokáig nem is olvastam bele újra, talán évekig. Aztán elővettem mégis és közöltem magammal: na jó, ez egy kicsit igaz rám. Ezután megint jött egy szünet, a vége viszont az lett, hogy hajlandó voltam elismerni, hogy ami ott le van írva, az mind igaz rám. A tanulság csak annyi, hogy az ember még saját magának is képes hazudni, hogy fenntartsa önmagáról azt a képet, amit kialakított. Ma már semmitől sem félek, mindent el tudok engedni. Rendszeresen szanálok dolgokat, ami már nem része az életemnek.
Az elmúlt években is sokat gondoltam rád, mert nagyon jól tanítottál és mint ember is szeretlek.
Szeretettel ölellek egy régi tanítványod Pécsről:
Ági
 
Köszönöm még egyszer az asztrológiai megerősítést és a kemény, direkt mondatokat! Nem is értem, mit agonizálok már egy jó ideje, mikor alapból tisztán látok/tudok mindent. Nagyon jókor, pont a megfelelő mondatokat kaptam Tőled. Elindulok az úton, ma kitisztítok magam körül mindent, már semmi/senki nem tud eltéríteni. A kis ismertető füzet is nagyon hasznos.
A múlt hét óta többször eszembe jutott, hogy hálás lehetek a sorsnak, hogy ilyen fantasztikus és jó embert ismerhettem meg a személyedben.
Barbara

Hatalmas élmény volt számomra találkozni Veled. Az asztrológiát eddig is elfogadtam – zsigerből éreztem, hogy igaz -, de az, hogy a horoszkópból úgy olvastad a személyiségemet és az életemet, mint egy könyvet, teljesen meggyőzött. Nevetésterápiával egybekötve, pedig fél gyógyulás. Nagyon jól éreztem magam és nagyon sok mindent sikerült helyre tennem magamban. Képzeld, a múlt héten már egyedül is vezettem a városban, nagy forgalomban. Sikerült a pánikbetegséget akkor lekezelnem. És mennyire igaz, hogy ezt féknek kaptam!! Teljesen másként nézek azóta erre az „áldásra”. Ha nem lenne, tényleg keresztülgázolnék mindenen és mindenkin… A Marsom ma nagyon pörög, majd szétvet a feszültség, annyira rohannék valahova. De itt kell ülnöm egy irodában 9 órát. Próbálom magam lekötni. … Tudom, tudom, a türelmet gyakorolnom kell és a kommunikáció csomagolását is. (Remélem, szépen fogalmaztam.)
Gabi
(Mérleg felszálló Holdcsomó)

Kedves Judit!
        Köszönöm a ,,csillagfényt” amivel
beborítottad az életem mostani szakaszát! Mielőtt Nálad jártam az életemet úgy
érzékeltem, mintha egy sötét, ködös, nyirkos, árnyakkal teli, nyomasztó,
ingoványos talajú erdőben járnék körbe-körbe nem találva a kiutat, nem látva a
fényt. Féltem!...Már-már az őrület határán voltam, azt feltételezve: tán átok
ül rajtam? Idén megéltem két emlékezetes mélypontot, a poklok-poklát és annak
is minden bugyrát bejárva.
        Ám a Veled való találkozás
megváltoztatta az életem! Ez a ködös, nyomasztó, fojtogató erdő, mint egy
varázsütésre gyöngyházfényben ragyogva, arany és fehér fényben pompázva, színes
csillagszórókkal teli Napsütéses, szeretetteljes, gyönyörűséggé változott.
Boldog voltam!... Csak úgy!.. Attól, hogy létezem!...Lehullott rólam a
megkötözöttségem! Aztán ahogy olvastam az általad
átküldött dokumentációkat... Na, igen, ott aztán jöttek a konkrétabb
felismerések. Félelmetes, hogy dátumra pontosan leírtad a Plútó munkálkodását
rám vonatkozóan. Ez a lámpás egészen más megvilágításba helyezte a mélypontjaimat!
Köszönöm!
       És a meditáció... Te vagy az első
ember, aki azt mondta határozottan és világosan: DE TUDSZ MEDITÁLNI! Ez a
megerősítés átütő erővel bírt! Erős ragaszkodásom volt egy személyhez, amit nem
értettem, miért, mi az oka!? Előző próbálkozásaim során a párszor már
meghallgatott meditációt újra elővettem és IGEN ELHITTEM, hogy tudok meditálni!
És akkor megtörtént az ami eddigi próbálkozásom alatt még soha, a meditációban
visszavittek engem oda ahol a ragaszkodásom kezdődött, képeket láttam életeseményekkel,
részleteket a számomra kiemelt napokból, aztán villámcsapás-szerűen megérkezett
a felismerés, a válasz.
      Katartikus élmény volt, sírtam
zokogtam, mint egy gyerek, s közben éreztem, hogy a lelkem megkönnyebbül.
Fantasztikus élmény volt! Talán szavakkal ezt le sem tudom írni.
(Itt fontos még megjegyeznem,
hogy aznap ahogy eljöttem Tőled du. kaptam egy telefonhívást, egy kedves
ismerősöm ,,véletlenül” hívott fel. Kb. 3 éve nem beszéltünk, nem láttam Őt,
egymásnak örülve lefixáltunk egy találkozót. A telefonbeszélgetés során azonban
Ő is adott a kezembe egy kulcsot ahhoz, hogy a meditációmban jól tudjak
kérdezni!)
       Szép Napot Neked és még egyszer köszönök mindent!
       Eszter

 

ÉLETVEZETÉSI TANÁCSADÁS SZIMBÓLUMOKKAL
Domján Mónika

Mónihoz eddigi nehéz élethelyzeteimben mindig bizalommal tudtam fordulni, és megerősödve, optimistán távoztam tőle. Az az érdekes, hogy a nála gyűjtött tapasztalatokat sokszor hónapokkal később sikerült teljesen feldolgoznom, helyretennem. Évekkel ezelőtti beszélgetéseinkből sokszor a mai napig visszacsengenek mondatai, lényegre tapintó kérdései. Talán ezek azok, amelyek utat tudnak mutatni. Persze Móni ahhoz is nagyon ért, hogy a beszélgetőpartner elméjében megnyisson olyan rejtett zugokat, amelyek saját viselkedésünk, reakcióink megértéséhez vezetnek. Számomra nagy segítséget jelentett, önmagam megismerésén keresztül, a kapcsolataim megfelelő kezelésében is, és önmagam és szerepeim helyes megítélésében.
Köszönöm, Móni.
T. Marianna
Ha rá akarsz jönni, ki is vagy valójában, mit jelent egész életed - meg kell ismerned mind a jövőd lehetőségeit, mind a múltadat. Tudnod kell, hogy honnan jöttél és hová mész. Nemcsak dolog vagy; létezési mód is, és az is tény, hogy Móni vezet megismerni az utat, amelyet eddig megtettél, és azokat is, amelyek számodra még megmaradtak, segít majd megértened, hogy mi lesz belőled. Móni úgy vezet ezen az úton, hogy Tied lesz a meg/felismerés.
Kriszta
Jó páran vetettek már nekem különböző kártyát, közöttük természetesen tarot-t is. Senkivel nem találkoztam azonban, aki olyan intenzív interaktív módszerrel dolgozott volna, mint Móni. Nagyon jó, provokatív kérdéseket tesz fel és ráveszi az embert arra, hogy sürgősen átgondoljon néhány olyan dolgot, ami megakadást jelent(ett) az életében. Abban rejlik a legnagyobb értéke, hogy a problémák megoldására ösztönöz s nem arra, hogy passzívan várja az ember, „mit mond a kártya”? Tekintve, hogy nehézségeinktől csakis mi magunk tudunk megszabadulni, nagyon is megvan a létjogosultsága az ilyen megközelítésnek. Nekem segített túllépni azon, hogy hosszabb ideje ugyanabban a körben forogjak és meg tudtam indulni végre egy új irányba. Különösen olyan embereknek jó ez a módszer, akik nem zárkóznak el az önelemzéstől, önismerettől, s azonnal vállalkoznak egy-egy önmaguk felé irányuló utazás kalandjára. Így lehet jól együtt dolgozni Mónival, aki pszichológusként szerzett tapasztalatával, s még inkább: jó intuíciójával, empátiás készségével és szolidaritásával, hatékonyan segíti az utazót.
Judit

Tanfolyamok, csoportok

ÚJ!

Komplex spirituális önismeret

Domján Mónikával

Ezt két napos programot évekkel ezelőtt álmodtam meg, mint egyfajta módszergyűjteményt a kedvenceim közül. Egy hétvége alatt három megközelítés segítségével juthatsz közelebb önmagadhoz. Átfogó képpel indítunk a Dan Millman-féle életfeladat-rendszer alapján, a tarot kártya segítségével egy aktuális élethelyzetedre láthatsz rá mélyebben, a Szomatodráma pedig egy testi tünteted, fizikai betegséged “lelki” üzenetét segít megfejteni. Végezetül pedig egységbe kovácsoljuk ezt a sokféle információt, amelyek vélhetően sok ponton fogják megerősíteni egymást, és széleskörű, árnyalt képet adnak arról az egyedi, megismételhetetlen remekműről, aki Te magad vagy.

Neked ajánlom, ha

  • egyaránt nyitott vagy a pszichológiailag megalapozott önismeretre, másrészt sorsod spirituális szemlélete sem idegen tőled
  • szeretsz változatos módszerekkel tanulni, többféle szempontból megközelíteni ugyanazt a témát
  • aktuális kérdésed, elakadásod van életutadon, amely kapcsolati, szakmai, egészségügyi problémákban mutatkozik meg
  • nyitott vagy egy intenzív összekapcsolódással járó, “ütős” csoportélményre

A három megközelítésről röviden:

  1. A Dan Millman-féle életfeladat-rendszer numerológiai kiindulású, hiszen a születési dátum számjegyeinek összeadásával állítja fel azokat a kategóriákat, amelyekbe az embereket besorolja, és egyfajta feladat-csomagot rendel hozzájuk. Egyszerre kellően egzakt, mivel jól azonosítható, jellegzetes motivációkat, lehetőségeket és veszélyeket ír le egy-egy kategóriánál, ugyanakkor kellően általános ahhoz, hogy az alapvonások végtelen számú, egyedi megnyilvánulási formája is beleférhessen ugyanabba a kategóriába. A tréningen éppen azt a munkát fogjuk elvégezni, hogy az elsődleges életfeladat számához tartozó jellemzést személyes szintre bontjuk le, és így ki-ki saját magának jelölheti ki azt az aktuális, illetve hosszú távú fókuszt, amit az életfeladata jelent számára.

 

  1. A tarot kártyát lassan 12 éve kezdtem el használni. Eleinte csak saját lelki gubancaim bogozgatására vállalkoztam, később kialakítottam egy önismereti hangsúlyú tanácsadási módszert, és ezt használtam kliensemnél. Évekig oktattam saját fejlesztésű tanfolyamomon a kártya önismereti célú használatát, aztán néhány év szünet következett. Egy-egy kliensem kifejezett kérésére elővettem időnként a kártyát, és még mindig remekül működött, mégis azt hittem, már “leszámoltam” vele. Mostanában éledt bennem újra az igény, hogy egy újabb szinten, a lehető legspontánabb módon, mégis tűpontosan a kérdező igényeire szabva, az ő belső valóságának feltárását célozva újra elővegyem, az évezredes sablon-bölcsességeket lehetőleg mellőzve, az itt-és-mostra koncetrálva.

A csoportos “tarózás” esetében először pontosítjuk a megválaszolandó kérdést, illetve téged foglalkoztató témát, élethelyzetet. Ez már önmagában is fontos lépést jelenthet a tisztánlátáshoz. Ezután választunk egy, a kérdés, téma jellegéhez illeszkedő kirakási módszert, majd az értelmezés következik. Elsőként téged kérdezlek, mi jut eszedbe a kártyán látott képről, aztán jönnek a többiek ötletei, végül teszem csak hozzá a saját meglátásaimat az egyes lapok további lehetséges jelentéstartalmáról. Ez a folyamat segít abban, hogy meglásd a téged foglalkoztató téma mélyebb összefüggéseit, illetve elgondolkozz a megoldás irányába vezető lépésekről is, mérlegelve azok várható kimenetelét. A képek, szimbólumok annyira önmagukért beszélnek, hogy a kérdező sokszor maga válaszolja meg saját kérdéseit, így a döntés, megoldás biztos, hogy teljes mértékben a sajátja lesz. Természetesen én is végig jelen vagyok, figyelek, kérdezek, visszatükrözök, támogatok – azt adom, amire éppen szükséged van a mélyebb megértéshez, megnyugváshoz, elfogadáshoz.

 

  1. A SzomatoDrámakidolgozója Dr. Buda László pszichiáter, én is tőle tanultam meg a módszert, SzomatoDráma játékvezetői képesítéssel rendelkezem. Ez egy rendkívül kreatív csoportmódszer, melynek során a résztvevők jelenítik meg egyikük, az aktuális Főszereplő témáját. Mivel általában testi tünetekből indulunk, a Szereplők lehetnek a hátfájás, a porckorongsérv vagy a nyak képviselői éppúgy, mint a szédülésé vagy a pajzsmirigyé. A Főszereplő a Játékvezető segítségével beállít egy kezdőképet, azaz kialakítja a Szereplőkből azt a “szoborcsoportot”, amelyik legjobban kifejezi, hogyan él benne ez történet, ki kihez van közel, hogyan érinti meg a másikat, hová néz, hogyan áll, ül, mozog, fekszik, stb. Ezután indul el a játék, melynek során a Szereplők elkezdenek spontán mozogni, beszélni, érintkezni – azaz kifejezni, amit ott és akkor éreznek. A Játékvezető folyamatosan kíséri a Főszereplőt, támogatja a Játék által kiváltott érzelmek megélésében, a Szereplőkkel való kapcsolatba lépésben, adott esetben abban, hogy belépjen valamelyikük helyére, vagy felismerjen a Játékban egy számára fontos élethelyzetet. Mivel ez egy játék, lehetősége van a Főszereplőnek olyan megoldásokat kipróbálni, olyan párbeszédeket lefolytatni számára fontos személyekkel, amelyre az életben nem volt eddig módja, és ez általában gyógyító, felszabadító, nem ritkán katartikus erejű felismeréseket, változásokat hozhat. A módszerről részletesen itt olvashatsz: https://szomatodrama.hu/szomatodrama/a-modszer

E két napos önismereti program komplexitását remélem, kellően sikerült érzékeltetnem a három különböző módszer bemutatásával. A spiritualitás számomra azt jelenti, hogy felfedezzük azt a világot és benne magunkat rendező-szervező hatalmas, intelligens erőt, amelyre ha rábízzuk magunkat, új lendületet kapunk, harmonikusabban alakulnak kapcsolataink, túljutunk évtizedes gátjainkon, meggyógyulunk betegségeinkből, traumáinkból – egyszóval jobban leszünk, s talán boldogabbak is. Ez a szemlélet hatja át részemről a programot.

A spiritualitással való kapcsolódásnak számomra mindig része a racionalitáson túli megtapasztalás, azaz ha látom, érzem, tudom, hogy igaz, nekem szól, működik, gyógyul – de nem tudom logikusan megindokolni, hogy miért. Miért pont ezeket a kártyákat húztam ki? Hogyan lehetséges, hogy a vesémnek választott szereplő az anyám mondatait ejti ki a száján, amikor nem is ismeri őt, és nem is tudja, hogy most őt képviseli? Sőt, én sem tudtam, hogy ő lesz az, amikor a vesém szerepére kiválasztottam…

Dan Millman így ír erről “Erre születtél” című könyvében:

“Nem állítom, hogy az életfeladat-rendszer a hagyományos tudományon vagy akár a logikán alapulna; képtelen vagyok racionálisan megmagyarázni, hogy az ember látszólag véletlenszerű, a Gergely-naptár szerinti születési dátuma miként tárhat fel az életfeladatára vonatkozó valós és megbízható információkat. Csak azt tudom, hogy a rendszer működik, és segítségünkre lehet abban, hogy összeszedettebb életet éljünk – ezt viszont az empirikus vizsgálat évei során szerzett teljes bizonyossággal állíthatom.”

Ha részt vennél ezen a színes, intenzív programon, keress meg e-mailben vagy telefonon! létszám erősen limitált: 4-6 fő amiatt, hogy mindenkire kellő idő és figyelem juthasson, illetve a SzomatoDráma Játék optimálisan működhessen. A résztvevőkkel egy előzetes személyes beszélgetésen ismerkedünk meg egymással.

Elérhetőségeim: domjanmoni@gmail.com, +36 20 2455343
Helyszín: inSpirál Stúdió, 1094. Budapest, Páva u. 6. II/2.
Időpont: 2019. március 30-31. szombat-vasárnap, mindkét nap 10-18 óra
Ár és fizetési feltételek: 23.000 Ft/fő, készpénzben vagy átutalással fizetve március 20-ig

 

 

KARMABONTÁS VEGYES HOLDCSOMÓKKAL

Legközelebb: 
A tréningek kiírása egyelőre szünetel  
(2017.02.20.)

A TRÉNING ISMERTETÉSE

Mi a lényege?
Mindenkinek
vannak visszatérő problémái, amelyeket mindig próbál megoldani –
rendszerint ugyanúgy – aztán újra és újra konokul előjönnek. Ezeknek a
problémáknak a gyökerét tárja fel a tréning és kiiktatja az eredményhez
nem segítő, már túlhaladott megoldási sémákat. (Kapcsolódó cikk: Domján
Mónika: Sors és Karma: “tarot-ul” A Szerencse)

 

Mit eredményez?

Ez az egyedülálló tanfolyam olyan asztrológiai alapelemre épít, amely kifejezetten a karmikus összefüggésekkel foglalkozik. A részvételhez azonban sem asztrológiai sem más speciális előképzettség nem szükséges, csak az, hogy készek legyünk tenni valamit saját érdekünkben s ennek során szembenézni önmagunkkal. A tréningen a múltból hozott karma kötöttségeiben következik be oldódás,
amint rálátunk arra, hogy ezeket hogyan lehet megbontani, s hogyan
fordulhatunk inkább a jelen felé. Nemcsak a téves beidegződések
elengedése és a belső harmónia növekedése jelent fontos eredményt, hanem
az is, hogy megváltozik a résztvevőnek a többi emberhez való hozzáállása, magabiztosabb lesz, stabilabb meggyőződéseiben, s végső soron: sikeresebb a mindennapi életben.

 

Mi a módszere?

A tréning bizonyos, a karmikus összefüggésekre utaló horoszkópelem köré
rendeződik. 18,5-20 évenként visszatérő korcsoportok alapján 12 nagy
kategóriába sorolhatók az emberek, s minden kategóriának más és más
jellegű előzményei vannak, következésképp a jelenlegi életfeladat is
aszerint alakul, hogy melyik korcsoportba tartozik valaki. Egyáltalán
nem mindegy az sem, hogy életünk során milyen más karmájú emberekkel
kerülünk együvé, s mely típusok maradnak ki látókörünkből.

A tréning során különböző kiscsoportokban (kettesével, hármasával, maximum négyesével) dolgozunk, lehetőleg minél többféle variációban. Így széles látószögből tudnak a résztvevők rávilágítani egymás dolgaira. A kiindulópontot és egyben a támpontot az az irodalom képezi, amelyet ezen az oldalon is ismertetünk és nyomtatott formában is megkapod a tréning elején. Ezen felül: előzetesen összegyűjtöd – születési dátumok szerint – azokat a személyeket, akiket jól ismersz vagy ismertél (“modell-személyek”), s ennek az ismeretnek az alapján tudsz segíteni aktuális csoporttársadnak – aki ugyanolyan karmájú, mint a Te modell-személyed. A tréning vezetői természetesen mindig tájékoztatnak arról, hogy kire is gondolj a rokonok, barátok, partnerek, kollégák, ismerősök közül.
Ezért fontos, hogy lehetőleg mind a 12 karmikus kategóriából próbálj
keresni saját körödben modell-személyeket, hiszen amíg össze nem áll,
hogy milyen karmájú résztvevőkből alakul ki a tréning, addig azt sem
lehet tudni nyilván, hogy milyen modellekre lesz szükség. Minél több
adatunk lesz tehát, annál rugalmasabban lehet a kiscsoportokat képezni,
annál hatékonyabb lesz valamennyiünk tevékenysége.

A
horoszkópelem, amiről szó van: a Holdcsomó. Mibenlétéről széles körű
tájékoztatást kapsz kezdőoldalon. Ha további összefüggései is
érdekelnek, akkor még a Fogalomtárban és a Sorozatok menüpontokban is
olvashatsz róla.


Mik a rész-elemei?

Kiscsoportos
munka a karmának a résztvevő egyéni életében megnyilvánuló konkrét
formáiról; eredmények közös megbeszélése; megoldási módok lebontása
(kiscsoportokban); új minták megerősítése. A nap elején és végén
vezetett meditáció valamint a legfőbb üzenetek vizuális, szimbolikus
megjelenítése segíti a ráhangolódást illetve a lezárást.

Milyen élményekre számíthatsz?

A vélemények menüpontban
olvashatod régebbi tréningjeink résztvevőinek beszámolóit arról, hogyan
érezték magukat, mit adott nekik a tanfolyam és milyen változásokat
tapasztaltak- tapasztalnak magatartásukban, közérzetükben, a többi ember
visszatükröződésében és általában: az életükben.

Mikor, hol, mennyiért, milyen egyéb feltételek mellett tudsz részt venni a – térben, időben – legközelebbi karmabontáson?

Időpont:lásd fentebb
Jelentkezési határidő: 

Helyszín:Inspirál Stúdió, Budapest, IX. Páva u. 6. Kapukód: 22

A tréning időtartama: 1 nap 9.45 – 18 óráig.

Ára: 14.000 Ft, melyet a jelentkezőknek külön megadott számlaszámra kérünk befizetni.
Ha
a jelentkező visszalép, 5000 Ft levonásával utalunk vissza. Ha a
szervezők részéről hiúsul meg a tréning, a teljes összeget
visszafizetjük.
Kedvezmény: 3000 Ft kedvezményt kap, aki vett már részt vegyes vagy azonos karmájú csoportokban.

A részvétel egyéb feltételei:
a kezdőoldal áttanulmányozása és a személyes visszajelzésben  megjelölt adatok előzetes biztosítása (az alábbi e-mail címre) legkésőbb 2 nappal a tréning előtt.

További kérdéseidre választ kapsz Gál Judittól – telefon: (1)226-2338 vagy 06-30-896-6069. E-mail: medici-na@gmail.hu, s ugyanitt lehet jelentkezni is a csoportba. (Figyelem! az e-mail cím vége nem .com, hanem .hu!)

Blog bejegyzésben is tehetsz fel kérdéseket
akár a tréninggel, akár mással kapcsolatban, s ugyanitt válaszolunk.

Szeretettel lát a tanfolyamon a tréning két kidolgozója és vezetője:
Gál Judit asztrológus és Domján Mónika pszichológus, tréner

 

Régebbi tanfolyamok résztvevőinek reflexióit megtalálod a Vélemények menüpontban.

 

KARMABONTÁS EXTRA

 

ÖNISMERET ÉS KARMA

A tréningek kiírása egyelőre szünetel
(2017.02.20.)

 

KARMABONTÁS EXTRA TRÉNING AZONOS KARMIKUS CSOPORTBA TARTOZÓK SZÁMÁRA

Kidolgozta és vezeti:
Gál Judit asztrológus és Domján Mónika pszichológus, tréner,
tarot-tanácsadó


“Most már van választási lehetőségem –
miután láttam, hogy a többieknek is ugyanaz a problémája
és láttam, hogy van rá megoldás.”
Olyan
speciális önismereti foglalkozásról van szó, amelyet egy-egy nagy
karmikus csoportba tartozó embereknek szervezünk. A karmikus csoportok
jelölője az az asztrológiai elem, amelyet Holdcsomónak hívunk, ám ez ne
riasszon el senkit, mert egyáltalán nem szükséges a részvételhez semmiféle asztrológiai ismeret.

Ennek
a formának az erejét az adja, hogy a résztvevők megtapasztalhatják: a
többiek ugyanolyan főbb problémákat tudnak megfogalmazni, amilyenekkel
saját maguk is küszködnek. Tehát ki-ki láthatja és elkönyvelheti, hogy
amit ő érez, lát, tapasztal, az teljesen “normális”, nem csak hogy nincs
vele egyedül, hanem éppenséggel tipikus. Egyúttal arra is rálátást nyer a résztvevő, mi az, amin célszerű változtatnia és azt hogyan tudja megtenni.
A tréning során a bemutatkozás után először feltárjuk a karmikus hozadék jelen életben megnyilvánuló és általában akadályt jelentő motívumait – a Holdcsomó mentén, vagyis a főoldal részletei számítanak itt is irányadónak. Fontos eleme a tanfolyamnak az új magatartásforma kialakítása,
amihez ebben az eleve teljesen egyedi tréningben egy még egyedibb, a
két vezető által kifejlesztett, rögtön népszerűvé vált és igen hatékony
“ördög-angyal” technikát alkalmazunk.
A délutánt levezető- feloldó és a karmikus csoportra komponált meditáció, és rövid élménybeszámoló, összefoglalás zárja.
A tanfolyam során a
résztvevő közelebb jut a jelenhez, jelenlegi feladatához –
tulajdonképpen önmagához. Elfogadóbb, egyúttal magabiztosabb lesz,
könnyebben dönt, másként kezeli kapcsolatait, egyszóval jelentősen
(pozitív módon) megváltozik az élete.

A tréning ideje: szervezés alatt; 14-19 óra között
Helye: Inspirál Stúdió, Budapest IX. Páva u. 6. II. em. (Kapucsengő: 22)
Ára:
7.000.- Ft, amit előzetesen kérünk befizetni az egyénileg, külön
megadott számlaszámra. Az összeg beérkezését e-mailben igazoljuk vissza.
Ha a jelentkező lemondja a részvételt, akkor 5.000.- Ft-ot  utalunk
vissza. Amennyiben a szervezők részéről hiúsulna meg a program, a teljes
összeget visszatérítjük.
A jelentkezőktől kérjük az alábbiakat:
  • a részvételi díj befizetése az előbbiek szerint,
  • továbbá ennek a honlapnak a kezdőoldalán leírt tartalmak tanulmányozása. Kiegészítésként a Fogalomtárban a Holdcsomó és Karma fogalmakat tartalmazó címszavakat is érdemes áttekinteni. A saját Holdcsomó ismerete az elengedhetetlen minimum, jóllehet a tréningen megkapják a résztvevők a nyomtatott szöveget.
  • születési adatok (év, hónap, nap, óra, perc és a születés helye), valamint
  • e-mail cím és mobiltelefon-szám.
Jelentkezni lehet: Gál Juditnál a medici-na@gmail.hu címen, vagy a 06-30-896-6069 mobil, illetve: (1)226-2338 vonalas telefonszámon.A jelentkezés határideje: szervezés alatt
Régebbi tanfolyamok résztvevőinek élménybeszámolóit megtalálod a Vélemények menüpontban.
A Sorozatok menüpontban régebbi korok szülötteinek példái után a XX-XXI. századi Holdcsomó generációk jellemzőiről olvashatsz további részleteket, egyelőre sajnos még csak a Nyilas Holdcsomóval bezárólag.  
Kiegészítjük a résztvevők lehetséges körét a megfelelő Holdcsomóknál, méghozzá két kategóriával.

1.
Akik közelebbről szeretnék megismerni hozzátartozóik, vagy más,
számukra fontos emberek karmáját illetve magatartásuk legalapvetőbb
mozgatórugóit
, benevezhetnek a megfelelő Holdcsomó csoportjának
tréningjébe. Például ha a partnere (szülője, gyereke, testvére, főnöke,
barátja) 1974. április 20-án született, akkor Nyilas felszálló
Holdcsomója van, tehát az ennek a kategóriának szervezett foglalkozáshoz
csatlakozhat.
A
részvétel segít az elfogadásban, s abban, hogy jobban tud reagálni a
másik megnyilvánulásaira. A többi, az adott Holdcsomó által személyükben
érintett résztvevő számára pedig nagyon jó tükröt tud mutatni, mint
külső szemlélő.
2. A Holdcsomónak nemcsak jegyhelyzete, hanem házhelyzete
is van. Az egyes házak pedig analógok a megfelelő sorszámú jegyekkel,
hasonlítanak tartalmaik egymásra. Így van ez a Holdcsomó értelmezésével
is. (Lásd a Fogalomtárban a Házak címszót, valamint a kezdőoldalon a Holdcsomók házhelyzeteinek ismertetését.)
Aki tudja, melyik házba esik ez a fontos, karmajelölő horoszkópeleme, ugyancsak benevezhet a házzal analóg jegyre kiírt tréninghez. Maradjunk az előbbi példánál: ha a 9. házban van a felszálló Holdcsomó, akkor a Nyilas
Holdcsomósoknak szervezett foglalkozáshoz csatlakozhat.
Ebben az esetben egészen közvetlen tapasztalatokról számolhatnak be egymásnak a résztvevők, akár Nyilas, akár 9. házas Holdcsomójuk van, mert nagyban hasonlít egymásra a kétféle olvasat. A házhelyzettel való közelebbi
ismeretség természetesen igen hasznos, jobban meg tudja érteni önmagát a
résztvevő, s ha a jegyhelyzettel már dolgozott, akkor a kettő
(tudniillik jegy- és házhelyzet) variációját is könnyedebben tudja
kezelni.
Várjuk
tehát a vállalkozó szellemű jelentkezőket!A feltételek azonosak a
tréningnél kiírtakkal, annyi kiegészítéssel, hogy aki másik személy
Holdcsomójának csoportjába jön, akkor kérjük saját születési adatain
kívül az illető születési év, hónap, nap adatait is. Ha esetleg ismert
az óra, perce, akkor azt is, s ez esetben a születés földrajzi helye is
szükséges.
A jegyeknek megfelelő házhelyzetek:
Kos – I. ház
Bika – 2. ház
Ikrek – 3 ház
Rák- IV. ház
Oroszlán – 5. ház
Szűz – 6. ház
Mérleg – VII. ház
Skorpió – 8. ház
Nyilas – 9. ház
Bak – X. ház
Vízöntő – 11. ház
Halak – 12. ház



ASZTROLÓGIA TANFOLYAM (INTENZÍV)

Jobban megérteni, jobban elfogadni, jobban élni…



AZ ASZTROLÓGIA TANFOLYAM

Gál Judit asztrológus által kidolgozott intenzív, rendhagyó formájú asztrológiai képzés, a mai kor igényeihez igazítva.
Kiknek ajánlom az intenzív asztrológia tanfolyamot?
Ez a tanulási forma mindenkinek, de különösen olyan hallgatóknak alkalmas,
akiknek kevés az ideje

akik nem szeretnének egy (majd még két-három) évet erre szánni, illetve akik tudják magukról, hogy a kitartás hiányzik fő erényeik közül

akiknek indíttatásuk van felfrissíteni, vagy rendszerbe foglalni már megszerzett ismereteiket

akik az asztrológiát kiegészítésként kívánják alkalmazni más tanulmányaik mellett.
Tematika

Kezdő, középhaladó és haladó részre tagolódik 3-4-5 hónap időtartamban. Mindegyik fokozatban tetemes mennyiségű jegyzetet kap a hallgató, amelyet a szóbeli anyagrészek és – középhaladó, haladó szinten – nagyon sok gyakorlás egészít ki.

ASZTROLÓGIA INTENZÍV VIDEOKONFERENCIA TÁVOKTATÁS

KEZDŐ Tanfolyam ideje: szervezés alatt

Ebben
a formában nem kell lemondani a csoportos foglalkozások előnyeiről, a
rendszerességről, a hallgatók kérdései által inspirált kiegészítésekről.
További előny, hogy nincs földrajzi helyhez kötve, bárhonnan elérhető –
országon belül okvetlenül, de még külföldről is, ha azonos vagy közeli
időzónába esik a terület.

A
tanfolyam tematikája és a későbbiekben minden egyéb vonzata azonos a
személyes kontaktuson alapuló kurzusokéval,  alább (a levelező forma
után)  ismertetett tanfolyamok szerint.
Ára: 30.000.- Ft/fő.
Fizetés
két részletben: előleg a jelentkezés megerősítéseként (minimum 10 ezer
Ft), a második rész pedig legkésőbb a tanfolyam előtt egy héttel.
Amennyiben a tanfolyam meghiúsul, a teljes összeget visszakapja a
jelentkező. Ha ő áll el a tanfolyamtól, az átutalt összeg 20 %-nak
levonásával kerül visszafizetésre a díj.
Ismétlőknek kedvezmény: 30 %, vagyis  21.000 Ft/fő a díj.
A
költségeket még egy könyv (Baktay Ervin: A csillagfejtés könyve),
valamint esetleg az úgynevezett Efemerida beszerzése növeli (ez a kezdő
szakaszban egyelőre el is hagyható). Van még továbbá postaköltség,
tekintve, hogy a csaknem 300 oldalas jegyzetem nem digitalizált, így
fénymásolatban tudom csak biztosítani, postai úton – ha nincs a
személyes átvételre lehetőség. Belföldön pillanatnyilag kb. 1200 Ft-ot
jelent ez. Külföldre természetesen jóval drágább). Lehetséges még szkennelt változatban is a jegyzet biztosítása.
A kurzus elején megkapja a hallgató a teljes jegyzetanyagot.
Jelentkezni lehet: Gál Juditnál a medici-na@gmail.hu e-mail címen, vagy a 30-896-6069 telefonszámon.
Tájékozódhatsz még volt hallgatók reflexiói  alapján a Vélemények menüpontban.
Szeretettel látlak a web-kurzuson!
Gál Judit
asztrológus



LEVELEZŐ ASZTROLÓGIA TANFOLYAM
A levelező rendszerhez hasonló
formát alakítottam ki azoknak a hallgatóknak, akik egyénileg szeretnének
asztrológiával foglalkozni. Három szinten történik a képzés, a következők
szerint:
1. KEZDŐ
A képzés alapja, illetve
eszközei: a jegyzetek, hangzó anyag és személyes konzultáció. A
jegyzeteket tőlem kapja a hallgató, de szükséges még mellé beszereznie Baktay
Ervin: A csillagfejtés könyve
c. művét, valamint Efemeridát (napi
bolygóállás-táblázatokat), de ez kiváltható egyelőre az internetről letölthető
táblázatokkal.
A hangzó anyagot online, vagy 2 db CD-n, vagy
pedig pendrive-on biztosítom.
Személyes konzultációra 10 óra
jut, amelyet – mindenkori megbeszélés alapján – tetszése szerint vesz igénybe a
hallgató, a tanulmány indulásához képest
fél éven belül megkezdve a felhasználást
. Fél év után ez a lehetőség
elvész.
A tananyag megfelel egy kilenc
hónapos tanulmányi évben elsajátítható alapismereteknek. (A horoszkóp
mibenléte, számítása és felrajzolása. A 12 jegy, ház és 10 égitest valamint a
fényszögek megismerése. A horoszkóp egyéb kellékei, s az elemzés ajánlott
menete.)
Díja: 30.000.- Ft. (+ postaköltség ajánlott, elsőbbségivel). Egy összegben, a jegyzetek átvételekor illetve postai küldeményként utánvéttel, vagy előzetes átutalással.
2. KÖZÉPHALADÓ
A képzés eszközei: jegyzetek
és példa-elemzés, horoszkópelemzés elbírálása, személyes konzultáció.
Három blokkra osztott jegyzetet
kap a hallgató: Bolygók a jegyekben, Bolygók a házakban és Fényszögek.
Ezekben nagy részletességgel, mélyebb rétegeket érintve újra tárgyaljuk a kezdő
szinten megismert alapelemek közül a legfontosabbakat.
Három elemzést kell (írásban)
elkészítenie önállóan a hallgatónak tetszése szerinti horoszkópokról, s
ezeket az elemzéseket részletesen elbírálom.
10 konzultációs óra segíti
a munkát. Az igénybe vétel lehetséges időtartama
fél év.
Díja: 40.000.- Ft. (+ postaköltség – belföldön kb. 1.500.- Ft
ajánlott elsőbbségivel)
3. HALADÓ
A képzés eszközei: jegyzetek,
hangzó anyag, személyes konzultáció.
A hangzó anyagot pendrive-on vagy CD-n
tudom biztosítani.
A szint anyaga sokrétű: prognózis
módszerek
(ezek segítségével a
születési perc pontosítása), szinasztria (két vagy több horoszkóp
összehasonlítása), egészségi asztrológia, mundán (általános, nagyobb
csoportokat érintő, illetve időpontkereső stb.) asztrológia.
A módszerek alkalmazásának
kontrollálására illetve bármilyen kérdés megbeszélésére 15 konzultációs óra
vehető igénybe egy naptári éven belül.
Díja: 50.000.- Ft. (+ postaköltség – belföldön kb. 1.200 Ft
ajánlott elsőbbségivel)
A teljes tanfolyam ára tehát 120.000 F. A három szakaszra
osztott tartalom megfelel egy 4 éves képzés anyagának, amelynek tandíja például
havi 7.000.- Ft-tal számítva, 9 hónapos tanévekkel kb. 250.000 Ft (az egyéni
konzultáció minimális lehetőségével). Tehát nemcsak időt, hanem tetemes
mennyiségű pénzt is megtakarít a hallgató.
A középhaladó és haladó szint
előtt egy-egy felmérést készítenek a hallgatók, online formában. Ehhez a
megelőző szint vége táján vagy utána megküldöm a feladatlapot, amit aktuálisan
meghatározott időn belül kell visszajuttatni.
A díjak a jegyzeteket és a
személyes konzultációk ellenértékét tartalmazzák, illetve a kezdő és haladó
szintnél a hangzó anyag CD-jét.
A konzultációk otthonomban történnek, Budafokon, vagy Skype-on, olyan ütemben, ahogyan azt az
egyéni tempó igényli.
A www.karmaasztrologia.com
oldalon a Vélemények menüpontnál olvashatók szemelvények olyan hallgatóim
tollából, akik az ismertetett intenzív tanfolyam csoportos változatát végezték.
Kedvezményt kap a hallgató az egyes szintek összevonása esetén.
A kezdő-középhaladó csomag
együttes igénylésénél                10 %
A középhaladó-haladó együttes
igénylésénél                            15
%
Mindhárom szint együttes
igénylésénél                                     20
%
a kedvezmény.
Jelentkezni lehet: Gál Juditnál a medici-na@gmail.hu (figyelem! a vége nem
com, hanem hu) e-mail címen, vagy a +36-30-896-6069 telefonszámon.

 

 

KEZDŐ ASZTROLÓGIA TANFOLYAM

12 x 2 óra

Vezeti: Gál Judit asztrológus

 

A  hallgató azt sajátítja el, hogyan készítünk el egy horoszkópot: mik a kellékei, milyen jelentést hordoznak a jegyek, a bolygók, a bolygók kapcsolódásai (a fényszögek), az úgynevezett házak, és hogyan célszerű hozzáfogni egy horoszkópelemzéshez. Megtanuljuk, hogy egy adott horoszkóphoz vagy dátumhoz milyen karmikus előzmény, feladat társul.

 

Ez a kurzus bár rövid ideig
tart, de az általa elérhető tudás az
idővel fordított arányban áll
. Ugyanis egy kezdő szintű ismeretanyagot
tartalmazó, közel háromszáz oldalas
jegyzet
képezi az alapját, s ezt egészíti ki az összesen 24 „élő” óra – a
leglényegesebb összefüggések megvilágításával. Az intenzív minősítés pedig nem
csak képes beszéd, a sűrített anyag elsajátításához hétről- hétre komoly
szellemi befektetés szükséges.
A kezdő asztrológia tanfolyam hozadéka
A hallgató a kezdő tanfolyam után képes lesz alapfokon a horoszkópelemzésre, jobban elfogadja embertársait, s főként önmagát, hiszen megért és kezelni tud egy sereg olyan dolgot, amivel addig esetleg küzdött. Az asztrológia az önismeret egyik legjobb eszköze, s ehhez már a kezdő szint is hozzásegít. A foglalkozások oldott hangulata elősegíti, hogy a hallgatónak vérévé váljon az asztrológiai (kozmikus) szemléletmód, ami tulajdonképpen egy életfilozófia. Ez megkönnyíti a nagy egészbe történő beilleszkedést.
Hogyan zajlik a kezdő asztrológia tanfolyam?
A résztvevők tankönyvként funkcionáló jegyzetet kapnak. Ennek anyagát egészítik ki a humorral fűszerezett előadások, és a gyakorlás, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a hallgató megtanulja értelmezni, egységbe ötvözni a különféle jelzéseket.
A jegyzetekből és szóbeli kiegészítésből álló tananyag megfelel egy tanév anyagának, mindössze 12 x 2 órába (3 hónapba; 24 órába) sűrítve.
Szükséges lesz még beszerezni Efemeridát (bolygóállás-táblázatot), valamint Baktay Ervin: A csillagfejtés könyve c. munkáját. Ezekről a hallgatók egyénileg gondoskodnak.
Ideje: szervezés alatt
Helye: távoktatás, Skype-on.
Részvételi díj (a 2019. márciusi áremelés előtt még a régi áron): 30.000 Ft, két részletben: előleg a jelentkezés megerősítéseként (10, vagy 15 ezer Ft) a második rész pedig legkésőbb a tanfolyam első órája előtt 1 héttel  (a kurzus elején megkapja a hallgató a  teljes jegyzetanyagot, s kérésre akár még a hangzó részt is).  Amennyiben a tanfolyam meghiúsul, a teljes összeget visszakapja a jelentkező. Amennyiben ő lép vissza, az átutalt összeg 20 %-nak levonásával kerül visszafizetésre a díj.
Jelentkezni lehet: Gál Juditnál a 06-30-896-6069 vagy (1)226-2338 telefonon illetve e-mailben: medici-na@gmail.hu címen. 
Kedvezmény: aki hoz magával további hallgatókat, fejenként 5.000.- Ft kedvezményben részesül. (Például: ha valakinek van két olyan barátja, ismerőse akinek felhívja a figyelmét a tanfolyamra, s el is jönnek, akkor 20.000 Ft lesz a díj a szervező számára.)
Ismétlőknek kedvezmény: 30 %, vagyis a díj 21.000.- Ft.
A részvétel feltétele: (középiskolai végzettség), előzetes jelentkezés és előleg befizetése legkésőbb december végéig, az érdeklődőknek külön megadott számlaszámra.


Ennek az oldalnak a végén találsz egy mini asztrológia tanfolyam blokkot, ahol bepillantást nyerhetsz a tanyagba is.Régebbi tanfolyamok résztvevőinek élménybeszámolóit megtalálod  a Vélemények menüpontban.

 

KÖZÉPHALADÓ 
ASZTROLÓGIA TANFOLYAM

16 x 2 óra

Indul: 2019. január 9.

A részvételhez alapfeltétel a fent jellemzett kezdő szakasz. Ha valaki már foglalkozott asztrológiával bármilyen más iskolán keresztül vagy autodidakta módon, akkor is elengedhetetlen ez, hiszen nem feltétlen azonos a fogalmi rendszer, a módszerek gazdag tárházából nem azonos elemeket preferálnak az egyes iskolák. Ezért nyilván közös nevezőre kell hozni az eddig elsajátított ismeretanyagot. Ez a folyamat megoldható levelező rendszerben is, ez esetben becsatlakozhat a hallgató egy középhaladó csoportba.

Ennek a szakasznak a tematikája: bolygók a jegyekben, bolygók a házakban, s a fényszögek. Spirális körökben haladva ismét elővesszük az alapjelentéseket, de most már mélyebb, több rétegű összefüggéseket ismerünk meg.

A középhaladó asztrológia tanfolyam hozadéka

Ez a szint az elemzésben való elmélyedést szolgálja, tulajdonképpen még mindig az alapokat tartalmazza, de elengedhetetlen a továbblépéshez.

Hogyan zajlik a középhaladó asztrológia tanfolyam?

Baudelaire
Marie Curie

A tanfolyam kezdete előtt két-három héttel egy felmérést ír a középhaladó szintre jelentkező hallgató, otthon, bizonyos határidőig.

Lady Diana

Maga a kurzus a gyakorlás szakasza, amikor részben közismert emberek horoszkópján, részben – tiszteletben tartva természetesen az alkati sajátosságokat és a diszkréciót – a tanulók horoszkópján tanulmányozzuk, hogyan lehet adaptálni a jegyzetekben megkapott általánosított alapjelentéseket az egyéni horoszkópokra. Hogyan lehet az összefüggéseket feltárni és interpretálni. Mindenki választhat egy tetszőleges személyt, akinek a horoszkópját írásban elemzi. Az elemzést a kurzus vezetője véleményezi.

Hunyadi
Mátyás



A középhaladó szint négy hónapban, 16×2 ( összesen: 32) órában zajlik, az előzőhöz hasonlóan.

Ideje:

Díja: 40.000.- Ft. Két részletben fizethető: előleg a jelentkezéskor, a feladatlap visszaküldésekor (legalább 15000 Ft), a második rész pedig legkésőbb a tanfolyam első óráján.

Ismétlőknek kedvezmény: 30%, vagyis a díj 28.000 Ft.
 
Helye: távoktatás, Skype-on.
Jelentkezni lehet: Gál Juditnál a 06-30-896-6069 vagy (1)226-2338 telefonon illetve e-mailben: medici-na@gmail.hu címen. 

 

HALADÓ ASZTROLÓGIA TANFOLYAM

 
            Ez a leghosszabb idejű kurzus, amelyben a számos prognózis eszközből ismerünk meg és gyakorolunk néhány, meglehetősen általánosan alkalmazott, alapvető módszert. A prognózis módszerek segítségével a születési perc pontosítása is fontos része ennek a szintnek. A haladó tanfolyam népszerű eleme a szinasztria (két vagy több horoszkóp összevetése, amit leggyakrabban a párkapcsolatokra szoktak nézni), a harmadik pedig az egészségügyi asztrológia, ami kifejezetten erre a területre koncentrál (de alapfokon is érintjük már összefüggéseit).  Végül az általános (mundán) asztrológia főbb ágait tekintjük át. (Az utóbbi tulajdonképpen egy különálló terület, s itt csak a felületes betekintésre van mód.)

A haladó asztrológia tanfolyam  hozadéka

            A prognózis módszerek segítségével a jövőben életbe lépő tendenciák ideje kiszámítható és előzetesen kalkulálható az is, hogy körülbelül mit fognak majd jelezni, milyen életterületen. Legalább ennyire fontos az is, hogy ugyanazon prognózis módszerekkel – a visszamenőleg már ismert események dátumai segítségével – a születés percének korrigálása végrehajtható.

Hogyan zajlik a haladó asztrológia tanfolyam?

A kurzus kezdete előtt két-három héttel egy felmérést ír a hallgató a megküldött feladatlap alapján, otthon, bizonyos határidővel.

            Továbbra is tekintélyes mennyiségű jegyzetet kap a hallgató, de ebben a szakaszban a legnagyobb hangsúly a gyakorláson van, méghozzá a közös foglalkozásokon is, otthon is. Emiatt ez hosszabb idejű kurzus: 5 hónap x 4 x 2 óra, összesen 40 óra. Normál ütemben, heti egy kettősórával kalkulálva másfél- két tanév anyagát tömöríti az 5 hónapba.



Ideje:
Helye: távoktatás, Skype-on.
Részvételi díj (a 2019. márciusi áremelés előtt még a régi áron): 50.000 Ft, két részletben: előleg a jelentkezés megerősítéseként (20 vagy 25 ezer Ft)  a feladatlap visszaküldésével egy időben; a második rész pedig legkésőbb a tanfolyam első óráján. (a kurzus elején megkapja a hallgató a  teljes jegyzetanyagot, s kérésre akár még a hangzó részt is)  Amennyiben a tanfolyam meghiúsul, a teljes összeget visszakapja a jelentkező. Amennyiben ő lép vissza, az átutalt összeg 20 %-nak levonásával kerül visszafizetésre a díj.
Ismétlőknek kedvezmény: 30 %, vagyis  a díj: 35.000 Ft.
Jelentkezni lehet: Gál Juditnál a 06-30-896-6069 vagy (1)226-2338 telefonon illetve e-mailben: medici-na@gmail.hu címen. 

 

A három szint tanfolyamának időtartama tisztán 3-4-5 hónap, de az egyes szintek között általában van annyi szünet, hogy érlelni, gyakorolni, integrálni lehet az addig elsajátított anyagrészeket. Az asztrológia az idővel (téridővel) dolgozik, érdemes rászánni tehát a szükséges energiát és időt. 

                Az asztrológia a mi kultúrkörünkben nem tartozik a „hivatalosan elismert” tevékenységek közé, s az asztrológus sem elismert és szakmai jegyzékbe besorolt foglalkozás. Ez az egyik oka annak, hogy tanfolyamunk végén vizsgát nem kell tennie a hallgatónak, s az oklevél, amit kap, voltaképpen egy emléklap. A másik ok, amiért mellőzzük a vizsgát, hogy ki-ki saját képességeinek és szorgalmának megfelelően tudja elsajátítani vagy sem ezt a kétségtelenül bonyolult, de szép és gazdag összefüggésrendszert tartalmazó tárgyat, amelyhez (az osztályozással értékelhetetlen) intuíció elengedhetetlen. Maga a hallgató dönti el tehát, hogy mennyi energiát szán erre, s egyáltalán: hogyan viszonyul a tanuláshoz. A két magasabb szint előtt az említett felmérésekre való felkészülés azonban rendszerint serkenti a résztvevőt, hogy áttekintse a tanultakat, felfrissítse azokat s pótolja az esetleges mulasztásokat.
            A három kurzust – amelyet ebben az intenzív formában a kétezres évek elején dolgoztam ki – végigvittem már néhányszor a haladó szintig. Tapasztalatom, hogy körülbelül ugyanolyan színvonalon sajátították el a hallgatók az ismereteket, ahogyan a megelőzően általam vezetett, hasonló tematikájú, csak négy évre terjedő 5 kurzus résztvevői. 
 Alább olvashatsz még az asztrológia tanulás gyakorlati hasznáról is egy rövid eszmefuttatást.

 

MIRE JÓ AZ ASZTROLÓGIA TANFOLYAM, AZ ASZTROLÓGIA TANULÁSA?
Az ember rendkívül bonyolult lény. Ha nem így lenne, akkor a 12 asztrológiai típus általános jellemzései elegendőnek bizonyulnának arra, hogy bárkit jellemezzünk, belerakjuk a 12 skatulya valamelyikébe és kész. Mindannyian tudjuk, hogy korántsem így van ez, még az érdeklődő laikusok is nap, mint nap tapasztalhatják, hogy mennyi kivétel akad, sőt: szép számmal olyan eset is, hogy egyáltalán nem jellemző valakire az, amit a dátum szerinti jegyéről tartanak.
Az egyéni horoszkópokkal való foglalatosság adja meg a kulcsot, a választ arra a kérdésre, hogy miért van ez, s segít igen árnyaltan szemlélni egy ember motivációit, alaptulajdonságait, ellentmondásait, a külvilág ingereire adott reakcióit, kapcsolatrendszerét – s ahogy egyre jobban körbejárjuk, úgy jutunk egyre finomabb részletekhez. Ezen felül egy horoszkópban benne van az adott illetőnek nemcsak a jelleme, hanem a sorsa és az összes olyan ember, akivel kontaktusban van.
Ahhoz, hogy az említett részleteket értelmezni tudjuk, meg kell ismerni a személyi horoszkóp egyes összetevőinek jelentését és azt, hogy a végtelen számú kombinációs lehetőségekből vajon melyik lesz érvényes az éppen vizsgált illetőre.
Azokat az alapelemeket, amelyek megtanulhatók, az asztrológiai szakzsargon recepteknek hívja, s nem véletlenül. Érzékletes hasonlat a sütés-főzés: ahogyan a nyers alapanyagokból bizonyos fizikai és kémiai változások során valami egészen más késztermék lesz, úgy lehet értelmezni a különbséget egy általános tipizálás, vagy az asztrológiai receptek (például: a Hold a Mérlegben ilyen és ilyen) nyersanyaga és az értő horoszkópelemzés között. Még abból a szempontból is megállja a helyét ez a hasonlat, hogy nem mindegy, a szakács/cukrász milyen képességekkel bír, mi a specialitása,  aktuálisan milyen mentális- pszichés- fizikai állapotban van – hiszen ugyanannak az ételnek is hányféle ízt lehet adni! Megfordítva a példát: egyfajta nyersanyagot – legyen az mondjuk a liszt – milyen rengeteg táplálékhoz lehet használni, változatos formákban, mennyiségben, adagolási ütemben.
Az asztrológiai összetevők: a közismert jegyek tipizálásán túl a 12 ház jelentése, a bolygók jellemzései, a fényszögek természete képezik azt a nyersanyagot, ami alapul szolgál ahhoz, hogy értő és gondos elmével, ihlettel (intuícióval) kihozzuk belőle azt az elemzést, ami érthető (emészthető), komplex egésszé összeállt jellemzést ad.
Ha sikerül betekintést nyerni az emberi lélek bonyolultságába, a motivációk gazdagságába és abba, hogy mennyire tud vagy nem tud azokból kilépni az, akit éppen szemlélünk, rögtön könnyebben el tudjuk fogadni, hogy vannak dolgok, amelyeket hiába erőltetnénk rá környezetünk tagjaira, nem lehet, míg másokra meg egyenesen rásegíthetünk.
Természetesen önmagunkkal érdemes kezdeni: az ön-elfogadás a legfontosabb, utána jöhet mindenki más, hiszen ha saját Én-emmel nem tudok megbékélni, hogyan tudnék másokkal. Felnőtt korban már sok rétegben lerakódott bűntudat, lelkifurdalás, elégedetlenség, súlyosabb esetekben egyenesen önutálat terheli azt a tiszta célt, amellyel leszülettünk, s amely köré rendeződött személyiségünk magja. Ezeknek a rétegeknek a lehántása, megtisztítása vagy átalakítása – legalább részben – sokszor automatikusan is megtörténik egy tanfolyam alatt. Ahogyan haladunk előre a tananyagban és a megismert elemeket sorra-rendre ütközteti a hallgató saját horoszkópjával, úgy jut egyre közelebb ahhoz, hogy önnön motivációit minden addiginál jobban megértse és el tudja engedni az azzal kapcsolatos felhalmozott szennyeződéseit. Két évtizedes tanítási praxisom során temérdek olyan „aha-élménnyel” volt szerencsém találkozni, aminél szinte fizikailag is látszott a megvilágosodás egy-egy ilyen alkalommal. Ez mindig nagy öröm az érintett, a tanulócsoport többi tagja számára, s persze az én számomra is, hiszen az egyik legfontosabb hozadéka az asztrológiával való foglalatosságnak pontosan ez: jobban megérteni, jobban elfogadni, jobban élni.

Még ha a prognózis-módszerekig nem is jut el a hallgató, vagy nem használja azokat napi szinten, akkor is kialakíthat egy életszemléletet, amelynek alapja az, hogy minden, ami történik, valamilyen rendszer szerint történik és úgy van jól, ahogyan van. Egy másik hasonlattal: a folyó erős sodrával szemben úszni botorság, a folyás irányában is, amennyiben ugyanolyan sebességgel visz, amennyivel úsznánk. Arra kell ügyelnünk, hogy ne kerüljünk holtágba, zátonyra, vagy amikor a part felé vinne, akkor is kerüljünk csak vissza saját erőnkkel a fősodorba. Arra tanít ez az életszemlélet, hogy használjuk saját akaratunkat és energiánkat, amikor szükség van rá, és viseljük békésen azokat a periódusokat, amikor nincs, s tűrjük – lehetőleg jól – azokat a körülményeket, amelyekért ugyan lelkesedni nem tudunk, de valóban nem tehetünk ellenük semmit.

 

ELŐADÁSOK  

Általános és aktuális témákról

Asztrológiai előadások

Gál Judit: Közérdeklődésre számot tartó témákról, közérthetően tartok előadásokat, de igény szerint tartok természetesen olyan előadásokat is, amelyek az asztrológiát jobban ismerő, autodidakta módon vagy szervezett keretek között (bárkinél) tanuló hallgatóknak szólnak.


Laikusok számára is érthető megfogalmazásban, széles körben érvényes, érdekes és elgondolkodtató témákról szoktam beszélni, amelyek általában személyes motívumokat is tartalmaznak, saját életébe is tud belőle adaptálni a résztvevő, aki a hallottak révén esetleg jobban eligazodik a világban. Megért általános és személyes jelenségekből néhányat, másként látja a dolgokat. Személyes létében, munkájában, gyereknevelésében fel tudja használni a hallottakat.


Számomra is nagyon hasznos és ezért szeretett forma ez, mert amikor felkészülök egy-egy új témában, akkor alkalmam van szisztematikusan átgondolni a hozzá tartozó dolgokat, s ezek rendszerint kívül esnek a munkának tekintett tevékenységi körömön, viszont felettébb érdekelnek. Végre „hivatalosan” is szabad foglalkoznom tehát azokkal az érdekességekkel, elméleti kérdésekkel, amelyekkel szívesen töltöm az időmet, boldogan teszek eleget az ilyen szellemi kihívásnak.

Gál Judit
Ízelítőként néhány előadás téma:
A 12 jegy száma, napja, égtája, kövei, növényei, állatai stb
A karma jelzőrendszere
A keresztnevek asztrológiai összefüggései  
A nemek viszonyának változása az utóbbi évtizedekben
A nemzetek asztrológiai típusai
Állatok az életünkben és a horoszkópban
Arcodon a csillagjegyed
Az emberiség története az asztrológia tükrében (sorozat – 5 előadás)
Divat asztrológiai megközelítésben
Egészség, betegség a horoszkópban
Előrejelzés (aktualizálva bizonyos periódusra)
Ez vagyok én?
Férfi szerepek, női szerepek a 21. században
Irodalom, irodalmi hősök asztrológus szemmel
Karma a horoszkópokban
Kommunikációs nehézségek
Krízisek az ember életében 
Magyarország horoszkópja  
Mire való az asztrológia?
Múltból származó beidegződések
Művészeti stílusváltások az asztrológia tükrében
Nemzedékek (kristálygyerekek, indigó gyerekek)
Párkapcsolat
Reinkarnáció, karma
Szabad-e az akarat? (Szabad akarat, karma, asztrológia)
Visszatérő jelenségek, ciklikusságok

Fogalomtár

Írásainkban gyakran előforduló szakkifejezések, fogalmak magyarázata.

Állatöv – Zodiákus

Az Ekliptika, a Nappálya hagyományos neve. A Nap a Földről nézve egy év alatt tesz meg egy teljes kört az Ekliptika mentén úgy, hogy közben elmozdulni látszik a háttércsillagokhoz képest. Ezek a csillagok alkotják a 12 állatövi csillagképet, amelyekben a Nap egy-egy hónapig “tartózkodik”. Ugyanígy az egyes bolygók is aktuális helyzetük és haladásuk folytán más és más csillagképek irányában látszanak, egy 6-7 fokos sávban: „övben”. A csillagképekről lásd még a Jegyek címszót. Azért nevezik Állatövnek, mert az európai jellegű kultúrkörben elterjedt elnevezések alapján a 12 jegyből több mint a felét: hetet állatok szimbolizálnak és a kisebb hányad, öt jegy az úgynevezett emberi. Az állati jegyek inkább ösztönösek, az emberiek kevésbé ösztönösek – legalábbis törekszenek erre. Állati jegyek: a Kos, Bika, Rák, Oroszlán, Skorpió, Bak és a Halak. Emberiek: Ikrek, Szűz, Mérleg, Nyilas (mert a kentaur felsőteste, így a feje is emberi) és Vízöntő. Ez a kategorizálás csupán egy a sok közül, a névmagyarázat miatt helyeztem itt el.

Ascendens

Felkelő pont, vagy kiterjesztett értelmezésben: felkelő jegy. A valóságos napkeltekor a Napot megpillantjuk azon a (vizsgált földrajzi helyre vetített) horizont-metszésponton, ahol éppen látszólag felemelkedik. Amikor más időpontban – például éjjel – születik valaki, akkor is felemelkedik a horizont keleti metszéspontján valamely része a Nappályának – ez az Ascendens. Ezt nyilvánvalóan nem látjuk semmilyen formában, de kiszámítható. A Nap-jegy a horoszkópokban az alapkaraktert jelenti, ösztönös tulajdonságaink együttesét, de ez az Ascendens jegyén keresztül szocializálódik. Az Ascendens és az ott kezdődő I. ház (ha van benne bolygó vagy bolygók, akkor azzal/azokkal együtt) ugyanis a személyiség, amely tartalmazza már a nevelés, nevelődés során történő módosulásokat is, az alapkarakterhez képest.
Rendszeresen felmerül a kérdés, hogy „melyik az erősebb” a Nap-jegy vagy az Ascendens vagy hogy „mikortól kezd el az Ascendens érvényesülni”. Nos, ezek is olyan tényezők, amelyeket pontozással és határozott választóvonallal nem lehet értékelni. Az egyéni horoszkópból derül ki akár az egyik, akár a másik kérdésre a felelet, mert ahány ember, annyiféleképp nyilvánul meg dinamikában vagy/és időben. A Nap-jegyen és az Ascendensen kívül még egy sereg alapelem, s azoknak gyakorlatilag végtelen számú variációja informál a személyiségről.
A képletekben mindig a bal oldalon helyezzük el a felkelő jegyet, oda rajzoljuk be az Ascendenst. Illusztrációnkon – ahol csak a házak szerepelnek a rajzon – ez a Vízöntőbe esik. A horoszkópban fordítva szerepelnek az égtájak, mint a térképen: bal oldal a kelet, jobb a nyugat, fent van a dél és lent az észak.

Asztrológia

Tükörfordításban csillagtan, népszerű nevén: csillagjóslás. Tulajdonképpen egyik sem fedi azt a fogalmat, ahogyan a komolyan vehető asztrológiát műveljük. Az égitesteknek a kozmoszhoz (jegyek), a Földhöz (házak) és egymáshoz (fényszögek) viszonyított helyzetéből (konstellációból) von le következtetéseket. Minden időpillanatnak megvan az ilyen kozmikus lenyomata, s az tartalmazza annak a pillanatnak összes jellemzőjét, múltját- jelenét és mindazt, ami abból következik – vagyis a jövőjét. Egyelőre rejtély, hogy ez milyen módon működik, többféle elmélettel próbálják (próbáljuk) megmagyarázni, de egyik sem eléggé meggyőző és a legkevésbé sem meríti ki a tudományos igényeket. Arra nézve létezik a tudományos kritériumoknak is megfelelő adatbázis, hogy statisztikailag kimutathatók a következetesen megállapítható összefüggések a kozmikus és az emberi jelenségek között.
Az asztrológia földi nézőpontból vizsgálja az említett elemeket, vagyis úgy, ahogyan innen a Földről látjuk. Emberi léptékben az ÉN világa az univerzum közepe, onnan képes körültekinteni, önmagához képest fogalmaz meg szinte mindent. Az asztrológia abban segít, hogy nagyobb egység részeként láttatja a jelenségeket, a személyiséget, vagyis voltaképpen egy életfilozófia a megfelelő útmutatásokkal, orientációkkal és összefüggésekkel.
leggyakoribb- és közismertebb a személyi horoszkópra alkalmazott asztrológiai tevékenység. Eszerint a konstellációból értesüléseket lehet szerezni arról, hogy az illetőnek hogyan alakul jelleme, személyiségfejlődése, milyen a kapcsolatrendszere, életének folyamata, melyik életterületen lehet különösebb erőfeszítések nélkül sikeres és melyeken szorul jelentősebb fejlesztésre. A karmikus összefüggésekre is rávilágít. A jövőre vonatkozó tendenciák, egymásba hömpölygő folyamatok – a következmények – éppúgy benne vannak ebben az időpillanatban, mint a jellemzés. Különféle prognózis-módszerekkel következtetéseket lehet levonni a változásokra és előre jelezni azok bekövetkezését. Ez a rész volna a ´csillagjóslás´, de sok asztrológus, köztük magam is, jobban szereti a prognózis vagy előrejelzés kifejezéseket.
Jean-Baptiste Morin
1583-1656
Az asztrológia önálló ismeretként a XVI-XVII. század tájékán kezdett elválni az asztronómiától. Az utóbbi a csillagászat, mint tudományosnak elismert tan, s a kozmikus jelenségek fizikájával, kémiájával stb. foglalkozik, s immár semmiféle érzékelésen túli kivetítést, mérésekkel nem ellenőrizhető észlelést nem enged meg.

Beláthatatlanul sok asztrológiai iskola létezik, egyidejűleg is, a történelmi folyamatban pedig még inkább. Minden olyan népnek megvolt- megvan a maga asztrológiája, amely réges-régóta komolyabban foglalkozott a kozmosz tanulmányozásával vagy/és matematikával. Korunkban, amikor előbb a különféle segédtáblázatok majd pedig a számítógépes programok révén rengeteg ember számára hozzáférhetővé vált a horoszkópkészítés eredetileg igen bonyolult és magasabb geometriai ismereteket igénylő tudománya, gombamód szaporodnak az újabb és újabb iskolák, al-ágak, sokszor egyszerűen csak fantázianevek, továbbá valahonnan előásott ősi (avagy: „ősi”) ilyen-olyan asztrológiák. Ezek értékének megítélését bízzuk az időre, itt csupán azt szeretném kihangsúlyozni, hogy van néhány alapelem, amely mindegyik komolyan vehető megközelítésben azonosan vagy nagyon hasonlóan szerepel. Ilyen a 12 alaptípus, a főbb – a bolygók címszónál itt is megjelölt – égitestek prioritása, az Ascendens (pontosabban: a vízszintes és függőleges tengely, mellyel itt most nem foglalkozunk) számítási metódusa következésképp helyzete, s néhány egyéb lényeges alapelv.

Asztrológia a gyakorlatban – mire jó?

Az asztrológia voltaképpen filozófia, életfelfogás, amely a nagy egészbe való beilleszkedést segíti a gyakorlati életben, kapaszkodót jelent abban, hogy rendszert találjunk a rendszertelenségben.
    Olyan összefüggések fölismeréséhez segít hozzá, amelyek közelebb visznek önmagunkhoz, ezen keresztül pedig a másik emberhez. Ezáltal nemcsak jobban érezheti magát az ember a saját bőrében, hanem kapcsolatain – azokon belül természetesen az oly fontos párkapcsolatán is – sokat javíthat.

Iránymutatásul szolgál döntés előkészítési helyzetekben, döntéseknél. Más, objektívebb megvilágításba helyezhetjük segítségével azokat a szituációkat, amelyeknek részesei vagyunk, s emiatt nyilván szubjektíven ítéljük meg. Jelenünk alapja mindig a múlt – a régi események, benyomások, beidegződéseket kiváltó tényezők átértékeléséhez az egyik legjobb módszer.

    A tanfolyamokon a technikákon kívül a hallgatók gondolkodásmódja változik (jó esetben), s higgadtabban, objektívebben bizonyos (kozmikus) távolságból képesek szemlélni a világot és önmagukat.
   Az egyéni tanácsadásnál  igen fontos szempont: a horoszkópokból jól lehet látni, hogy a megismételhetetlenül egyedi, senki máshoz nem hasonlító embert miként lehet jól megközelíteni, milyen tényezőire kell nagyobb hangsúlyt helyezni, s melyekre kevésbé. A módszer mentes attól a tipizálástól, ami 10-20- vagy akár 50 altípusba sorolja az embereket, s kevésbé ad teret az egyéniesítésnek. Az eredmény tartós és dinamikusan fejlődik tovább, annál inkább, mert az elemzett személy hangfelvétel alapján vissza tudja hallgatni az elemzést, s mindig új elemeket fedez fel benne.
     Sokrétű élményt jelent általában egy alaphoroszkóp-elemzés, s az egyes emberek mást és mást emelnek ki a rétegekből. Néhány motívum: “Végre megértenek úgy, hogy nem kell magyarázkodni”; “Sejtettem (tudtam) én mindent, ami elhangzott, nagyon jó megerősítéseket kaptam ebben.” “Megvilágította problémáim okát”. “Megértettem, miért nem tudok következetes lenni egyféle álláspontomhoz.” “Elfogadom magam.” “Elfogadom a többi embert.” stb.
     Az elemzés után az érintett jobban a saját kezébe tudja venni a sorsát, mert biztosabbnak érzi magát azokban a dolgokban, amelyeket addig is sejtett, de hiányzott hozzá egy külső megerősítés. 
Lásd még az Egyéni tanácsadás, Tanfolyamok, csoportok és Vélemények menüpontoknál is.

Bolygók

     Planétáknak is de ha pontosak akarunk lenni, égitesteknek is szoktuk emlegetni. Azokból az elemekből, amelyekkel a horoszkópokban számolunk a Nap és a Hold nem bolygó, hanem a Nap csillag, a Hold pedig a Föld kísérője.
     Csillagászati értelemben röviden: bolygó az a jelentősebb tömegű égitest, amely egy csillag körül kering, s elég nagy ahhoz, hogy hozzávetőleges gömb alakot vegyen fel. A Naprendszerben a jelenlegi (2010) álláspont szerint 8 bolygó kering a centrális égitest, a Nap körül. A Plútót egy 2006. augusztusi prágai csillagászati kongresszus megfosztotta bolygó minősítésétől és megállapítottak hozzá egy új, ’törpebolygó’ fogalmat. Eszerint bolygók: Merkur, Vénusz, Föld, Mars, Jupiter, Szaturnusz, Uránusz és Neptun. Nevük a görög-római mitológia latin megfelelője, kivéve a Földet, valamint az Uránuszt és Plútót, mert az utóbbiak az eredeti görög nevek. Több kategória szerint is osztályozza a csillagászat bolygóinkat, a két legismertebb a belső és külső, valamint a Föld típusú és Jupiter típusú bolygók.
     Az asztrológia – legalábbis a modern asztrológia10 égitesttel számol, amelyek: Nap, Hold, Merkur, Vénusz, Mars, Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptun és Plútó. Amint látjuk itt szerepel továbbra is a Plútó, amelynek óriási (asztrológiai) ereje rácáfol fizikai kicsinységére. A bolyókat – akár a jegyeket is – tulajdonságokkal ruházzuk fel (amelyek egyébként névadójukként szereplő megfelelő görög istenek vonásaival erősen analógok), s aszerint értelmezzük az egyes képletekben, hogy milyen jegyben voltak adott időpillanatban, milyen házban – ezeknek jelentésével ugyanis keveredik a bolygó jelentése – és hogyan kapcsolódtak a többi égitesthez – Ezt nevezzük tulajdonképpen konstellációnak.
     Az asztrológia is kategorizálja az égitesteket különféle szempontok szerint. Ebből is csak két csoportosítást említek itt: az ősbolygók: Nap, Hold, Merkur, Vénusz, Mars, Jupiter és Szaturnusz – a szabad szemmel is látható égitestek, amelyeket ősidők óta figyeltek a csillagnézők. Az újkori (vagy: generációs, transzszaturnális, transzcendens) bolygók felfedezése akkor kezdődött, amikor már technikailag fejlett távcsöveket készítettek. Az Uránuszt 1781-ben Herschel, a Neptunt 1846-ban Galle, a Plútót 1930-ban Lowell találta meg az égbolton. A másik gyakran használt csoportosítás a klasszikus asztrológia megfogalmazásában a „kártékony” és „jótékony” planéták nevet viseli. Modernebb szemlélet szerint nem minősíthetjük így az égitesteket, mert mindegyiknek megvan a maga progresszív és – finoman fogalmazva – kevésbé progresszív olvasata.

Bolygók jegyhelyzete

     Asztrológiai szakkifejezéssel: kozmikus helyzet. Ezen azt értjük, hogy egy megfelelő pillanatban, például egy születés pillanatában, az Állatöv (Nappálya) melyik 1/12-ében tartózkodtak – a Földről nézve – az égitestek. Ezt a helyzetet jelöli az asztrológia úgy, hogy pl. a Hold a Nyilasban vagy a Mars az Oroszlánban áll. A kozmikus helyzet értékelésénél figyelembe vesszük azt is, hogy bizonyos bolygók bizonyos jegyekkel harmóniában vannak, tulajdonságaik emlékeztetnek egymáséira, s azokban a jegyekben különösen erősek, könnyedén meg tud nyilvánulni eredeti mivoltuk, míg másutt – ahol drasztikusan eltér a jegy és a bolygó „tulajdonság-együttese” – gyengék, nem tudják hozni az alapértelmezést, vagy csak nagyobb erőfeszítések, kompenzálás (sokszor: túlkompenzálás) árán.
     Illusztrációnkon a nyíllal jelölt elemek az Ascendenstől a horoszkóp óramutatóval ellentétes forgási irányához igazodva: Bak Ascendens, Szaturnusz a Vízöntő jegyében, Hold a Bikában, Nap és Uránusz pedig az Oroszlánban. (Az újkortól felfedezett bolygókat: Uránuszt, Neptunt és Plútót többféle jellel jelölik, mert náluk még nem alakult ki az egységes jelölési rendszer, mint a régen is ismert égitesteknél.)

Ezen az ábrán egyidejűleg láthatók a bolygók a Nap körüli pályájukon és – szaggatott vonalakkal jelölve – a  Földről szemlélt, a jegyekben elfoglalt pozícióikban.

Nap a Bika előtt, a Hold a Vízöntőben, Merkur a Kosban, Vénusz az Ikrekben, Mars a Bakban, Jupiter a Halakban, Szaturnusz és Uránusz a Nyilasban, Neptun a Bakban és Plútó a Skorpióban.
Lásd még ugyanitt a Retrograditás címszónál, valamint az Asztrológiai alapfogalmaknál és a Sorozatok bevezetőjében.

Bolygók kozmikus helyzete

Lásd a Bolygók jegyhelyzete címszót és az ott található egyéb hivatkozásokat.

Csillagképek
Lásd a jegyeknél

Ekliptika

Lásd: Nappálya

Ezoterikus, ezotéria

     A görög eredetű szó alapjelentése: titkos, rejtett, csak a beavatottak által érthető, számukra hozzáférhető.  (Ellentét-párja az exoterikus – nemcsak a beavatottaknak, hanem a kívülállóknak is való, közérthető, népszerűsíthető.)
Kapcsolódó bejegyzés Domján Mónika Mónika és a tarot című blogján:  Vallás, spiritualitás, transzcendencia, ezotéria – hisztéria

Felszálló Holdcsomó
Lásd a Holdcsomónál

Fényszögek

     Szakszóval: aspektusok. Az asztrológiai hagyomány szerint bizonyos meghatározott távolságokon (eredetileg 30 fokos lépésekben) kapcsolatok létesülnek a bolygók között, amelyek – jellegük szerint – megmutatják azt, hogy a bolygók jegy- és házhelyzetéből tulajdonképpen milyen olvasat érvényesül, az úgynevezett harmonikus, vagy inkább a diszharmonikus. A fényszögeket is ezekkel a kategóriákkal különböztetjük meg, s ezért kétféle színnel is jelöljük. A támogatást, sima előrehaladást, előnyös tehetséget, tulajdonságokat stb.-t jelentő harmonikus aspektusokat zöld, a gátlást, akadályt, hátráltatást, próbatételt, kihívást jelentő diszharmonikusokat pedig piros színnel. Sem a sikert nem garantálják a harmonikus, sem a kudarcot a diszharmonikus fényszögek, hanem adottságokat mutatnak, amelyekkel gazdálkodni tud az ember.

Házak

A házak sorszáma
a kettős belső körben
látható

Az egyes életterületekre utalnak a házak, amelyekből ugyanúgy 12 van, mint a jegyekből és minden ház hasonlít egy-egy jegyre, analóg vele. Az I. ház a Kossal, a 2. a Bikával, 3. az Ikrekkel és így tovább. A házakat mindig ott kezdjük el beosztani, sorolni, ahol az Ascendens van, a felkelő pont (az Ascendens) az I. háznak az eleje, csúcsa, majd az óramutató járásával ellentétes irányban következik a többi ház. Az egyéni variációknak a keretét adja meg, hogy melyik ház milyen jegybe kerül. Amikor pedig elhelyezzük a bolygókat is aszerint, ahogyan egy meghatározott időpillanatban álltak, akkor még nagyobb változatosságot tapasztalhatunk, aszerint, hogy melyik bolygó milyen jegybe és milyen házba esik, ezek mennyire vannak egymással összhangban vagy sem, mit üzen az a hármas információtömeg, amit egyenként jelentenek az egyes elemek.

     A házak közül kiemelt jelentőségű az I. mivel az maga a személyiség, az Én (lásd az Ascendens címszónál). A vele szemben lévő VII. ház a kiegészítés, a Te – a társ. A IV. ház az otthon, eredet és egyik szülő (rendszerint az apa), a vele szemben lévő X. pedig az a csúcs, ahová kiemelkedhet az ember, a karrier, én-érvényesítés, a külvilág előtti tekintély és a másik szülő (általában az anya). Amit látható itt is, ezeket a házakat római, a többit arab számokkal jelöljük. A közbenső házakat is felsorolom néhány címszóval jellemezve, korántsem teljes jelentéstartalmukkal:
• 2. az anyagiak;
• 3. kommunikáció, kontaktus, közlekedés, tanulás és testvér;
• 5. örömök, párkapcsolat, gyermek, barátok, hobbi, szabad idő;
• 6. munka és áldozatvállalás, betegségek, háziállatok, karma és após;
• 8. veszteségek, halál, önnevelés, mások révén szerezhető haszon;
• 9. életfilozófia, természettel való viszony, külföld, felsőbb vagy autodidakta tanulmányok, unoka;
• 11. segítő erők, pártfogók és akiket mi pártfogolunk, késői szerelem és ilyen gyerek, az élet eredménye;
• 12. izoláció, kényszerű vagy vállalt magány, titkok, titkos működés és ellenségek, hosszú utak, anyós.

Holdcsomó

     A Holdcsomó nem látható, mint a Nap, Hold és a bolygók, csillagok, hanem kiszámítható két pont: a Nap és a Hold pályájának a kettős metszéspontja. Egymástól hajszálpontosan 180 fokra helyezkednek el, az Állatöv két szemben lévő pontján. A Földhöz képest északra tartó metszéspontot felszálló Holdcsomónak (klasszikus nevén: Sárkányfejnek), a déli irányút pedig leszálló Holdcsomónak (Sárkányfaroknak) nevezzük. A leszálló Holdcsomó jegyhelyzete informál az előző életek karmikus hozadékáról, beidegződésekről. A felszálló Holdcsomó jegye pedig arról informál, hogy a mostani életben milyen feladat aktuális, milyen feladatot kell az embernek megoldania, összehangolva minden emberével, akivel egy időben inkarnálódik, de különösen nyilván a közel állók karmájával.
     A Holdcsomó tehát egy számított pont-pár, s jegyhelyzete és haladása független minden más horoszkópelemtől, bizonyos értelemben még eredőitől: a Naptól és Holdtól is. Vagyis sem a Nap-jegyhez, még kevésbé az Ascendenshez és egyéb hangsúlyos motívumokhoz nincs köze, hanem önálló asztrológiai horoszkópelemet képez, amely mutatja az imént jellemzett karmikus hozadékot és feladatot.
Lásd még a kezdőoldalon, a Karmabontás tréningnél, a Sorozatokban

Holdcsomók haladása, jegyhelyzete

     Ahogyan a Nap, Hold és a bolygók keringenek pályájukon, s a Földről szemlélt látszólagos haladásuk idejét megállapíthatjuk, úgy a Holdcsomó-párnak is megvan a maga keringési ideje. Viszonyításként: a Nap egy év, vagyis 365 nap alatt teszi meg a maga (látszólagos) körét, a Merkur és a Vénusz a Naphoz közel közlekedik, így ezek a bolygók is kb. egy év alatt futják be (látszólagos – s innentől nem ismétlem ezt, de továbbra is így értendő) pályájukat. A Mars majdnem 2, a Jupiter közel 12, a Szaturnusz 28-30 év alatt. Az Uránusznak 84, Neptunnak 165 és a Plútónak 250 év kerekített értékben a haladása saját pályáján. A Holdcsomó a maga körét 18,5 év alatt futja be, méghozzá ellentétes irányban, mint a bolygók. (A Karmabontás tréning III. rész végén elhelyezett dátumokból és hozzájuk rendelt jegyekből jól látszik, hogy hátrafelé halad a sor.)Még egy fontos körülményt kell megemlíteni: a forgalomban lévő efemeridák (bolygóállásokat napi pozícióikban tartalmazó táblázatok, kiadványok) és számítógépes asztrológiai programok kétféle módon számítják a Holdcsomó haladását. Az átlagos számítási metódus szerint minden nap 3 percet hátrál a Holdcsomó-pár. A másik számítási metódusban előre- hátra haladást jelölnek a táblázatok illetve programok és a kétféle adat között nem ritkán 1-2 foknyi és még több különbség is lehet. Ennek általában is van jelentősége, de különösen ott nő meg, ahol éppen egyik jegyből a másikba vált ez a lényeges horoszkópelem. Ilyenkor azt látjuk, hogy az egyik módszer szerint például Halak, a másik szerint Vízöntő a felszálló Holdcsomó pozíciója. A blogunk tárgyát képező karmikus megközelítéshez egyértelműen az átlagos haladás alapján számoló táblázatok és programok a jók. A Magyarországon legelterjedtebb Placidus programban be lehet állítani, hogy melyik módszerrel kíván dolgozni a program kezelője, s az Efemerdiák bevezetőiben rendszerint feltüntetik, hogy milyen eljárással készült a Holdcsomók pozícióinak megjelölése. Ezt mindig ellenőrizni kell, ha valaki komolyabban szeretne foglalkozni a kérdéssel. Laikusként is érdemes utánanézni legalább akkor, ha egy jegy legvégén (27° felett) vagy a legelején (3° alatt) helyezkedik el a Holdcsomó.

     Másfél évig van egy-egy jegypárban, tehát körének meghatározása helyesebb így: 18,5-20 év a visszatérésének ideje. Az azonos Holdcsomó-periódusokban született embereknek tehát azonos a karmikus feladata is. Így gyanítani lehet, hogy ha két ember között 18-19 vagy 37-38 év a korkülönbség, akkor alighanem egyazon karmikus csoportba tartoznak. Természetesen mindig meg kell nézni a konkrét dátumhoz tartozó Holdcsomót, ha meg akarjuk állapítani ezt a tényt. Azért is lényeges a Holdcsomó haladásának kérdése, mert sohasem közömbös, hogy éppen hol jár, de különösen kitüntetett az az idő, amikor visszatér valakinek születésekor elfoglalt jegyébe. Az a másfél év, s azon belül különösen a pontos ismétlődés körüli néhány hét igencsak hangsúlyos az érintett számára. Ez a nagy karmikus vizsgák („életvizsgák”) ideje, amikor az időarányosan elmaradt feladatok tornyosulnak fel látványosan előttünk, vagy kapunk olyan kemény feladatot, amellyel pótolható a mulasztás. Amikor szemben jár (9, 27-28, 46-47 éves stb. korban), az pedig rendszerint a nagy felismerések ideje. Előfordul az is, hogy megcserélődik ez a folyamat. Ami emberekkel kapcsolatos azt sohasem lehet merev skatulyákba gyömöszölni, s különösen vonatkozik ez a karma jelentkezésére, mert ahány ember, és ahány élethelyzet, annyiféleképpen mutatja meg magát. Jó esetben ahogyan haladunk előre az életben, s hagyjuk magunk mögött hozott problémáinkat, úgy enyhülnek a vázolt hatások is, vagy pedig: egyre jobban viseljük azokat (vagyis enyhülnek).

     Példa a Holdcsomó haladásának értelmezésére: 1946. február 26-án a felszálló Holdcsomó az Ikrekben, a leszálló a Nyilasban volt. Az ekkor született embernél az első visszatérés 1964.08.02.-1966.02.20. között történt, a második 1983.03.14.-1984.10.01 között, a harmadik 2001.10.24.-2003.05.13.-ig tartó periódusban. Amikor ez az ember kb 9 éves volt, akkor került a Holdcsomó-pár a szemben lévő jegybe, tehát: 1955.04.13.-1956.10.30. között a felszálló Holdcsomó a Nyilasban, a leszálló az Ikrekben haladt. A második szembenálló időszak 1973.11.22.-1975.06.12, a harmadik 1992.07.04.-1994.01.21. között volt, s a negyedik jön 2011.02.14-2012.09.01-ig.A 20-21. századi Holdcsomó pozíciókról a Sorozatokban olvashatsz bőséges részleteket.

 

Holdcsomók házhelyzete

Ebben a horoszkópban a felszálló
 Holdcsomó a Rákban és a 11. házban
van, párja a leszálló Holdcsomó
pedig a Bakban és az 5. házban
     Az, hogy a Holdcsomó-pár milyen jegyekbe kerül annak a függvénye, hogy milyen év, hónap, napon születik valaki. Hogy melyik házakba, az pedig aszerint alakul, hogy az adott dátumon belül hány óra, perckor. (Lásd az Ascendens, Házak és a Bolygók jegyhelyzete címszavakat.)
     Amennyire lényeges a Holdcsomók jegyhelyzete (ezzel foglalkozik a Karmabontás tréning), annyira fontos a házhelyzete is, s Martin Schulman a 12 házbeli pozícióról is írt könyvében. A kétféle értelmezés: jegy- és házhelyzet; annak a vizsgálata, hogy a személyiség általában hogyan hajlamos viszonyulni a karmához, továbbá azoknak a bolygóknak a helyzete, amelyeknek közük van a két Holdcsomóhoz, valamint a karmára utaló többi horoszkópelem – ezek az egységek adják a teljes összefüggésrendszerét a karmikus feladatnak.

     Karmabontás tréningünkön – amint ez az ismertető szövegben is szerepel – kizárólag a jegyhelyzetet tudjuk analizálni, mert az egyértelműen tudható és mindenki számára azonnal érthető. A házhelyzetet nem mindenkinél lehet tudni vagy azért mert egyáltalán nem ismeri születésének óráját vagy ahhoz pontatlanul, hogy a házhelyzet egyértelmű legyen. A tréning kereteibe pedig a születési perc pontosítása nem fér bele. A többi szakmai résszel (a Holdcsomók urai, a velük kapcsolódó bolygók stb.) az asztrológiával nem foglalkozó résztvevők nem tudnának mit kezdeni. A házhelyzettel történő kombinálás a résztvevők és a tréninget vezetők dolgát alaposan megbonyolítaná- nehezítené.Megtalálhatók viszont a Holdcsomók házhelyzetének jellemzései a kezdőlapon.  Ha valaki ismeri a születésének óra, percét és ennek alapján a horoszkópját, akkor meg tudja állapítani, hogy hányas házban van a Holdcsomója. Ha nincs még képlete, de ismeri a születési óra, percét, akkor meg tudja nézni a számos asztrológiai program valamelyikével a horoszkópját vagy megkér valakit, hogy nézze meg.

Holdcsomók jegyhelyzete

Lásd a Holdcsomók haladása, jegyhelyzete címszónál

Horoszkóp

     A horoszkóp szó óra-nézést jelent, ami azt is kifejezi, hogy nem elegendő ismerni a születés idejét év, hónap, napra, hanem az óráját, sőt percét is tudni kell. A személyi horoszkópot arra az időpillanatra és arra a földrajzi helyre (településre) számítjuk ki, amikor és ahol valaki a világra jön. A főbb alkotóelemei: a 12 jegy, benne – az óra perc függvényében – a 12 ház (lásd még: Ascendens, jegyek, házak), a 10 égitest (lásd: bolygók) és a két Holdcsomó (lásd ott). A bolygók között létesülő kapcsolatok megjelölésével (lásd: fényszögek) készül el a tulajdonképpeni horoszkóp, amelyhez még alkalmazunk néhány, itt nem részletezett kiegészítő elemet és eszközt. A főbb alkotórészei mindenesetre az imént felsorolt tételekből adódnak össze: jegyek, házak, égitestek és fényszögek. Az így nyert ábra alapján következtetéseket lehet levonni, melyekről az asztrológia címszónál olvashatsz többet.
     A horoszkóp szó helyett gyakran használjuk a képlet, vagy születési képlet valamint a radix kifejezéseket is. A radix azt jelenti: ´gyökér´, s azért alkalmazzuk, mert minden további következménye az időpillanatnak az imént leírt konstellációban gyökerezik.
     Horoszkópot felállítani korántsem csak egy ember születésére lehet és szokás. Állatoknak éppúgy lehet horoszkópot készíteni – ha ismertek az adataik persze, s élettelen dolgokra is. Egy autó megvásárlásának pillanatára (még jobb lenne, ha az autó „születésére” mondjuk a szalagról lekerülésére lehetne), házépítés megkezdésére, kapcsolat kezdetére, házasságkötésre, tervezett műtét idejére- bármire, aminek ismert az idő- és térbeli indulása.
Lásd még az egyéni tanácsadás és a Tanfolyamok, csoportok menüpontoknál

 

Jegyek

A Nap látszólagos útja az Állatövben (lásd ott), 12 nevezetes csillagkép előtt történik. Ezeket a csillagképeket a távoli múltba vesző időkben a babiloni birodalom csillagnézői alighanem visszafelé nevezték el. Megfigyelték, hogy az évek azonos szakaszaiban (azonos hónapjaiban) hasonló típusú emberek születnek, s az adott típus szerint láttak bele a megfelelő csillagképekbe különféle jelenségeket, állatokat, embereket, tárgyakat. Az elnevezések a különböző kultúrkörökben nem ugyanolyanok, de a tizenkettes rendszert tartják.

A csillagképek azonban nincsenek fedésben azzal a fogalommal, amit jegynek nevezünk. Ennek két oka van. Az egyik egy olyan jelenség (precesszió), melynek következtében a Nap éves útja már nem ott kezdődik (Tavaszpont), ahol valaha, hanem hátrább vándorolt a Nappályán. Ennek a részletezésére itt nincs mód, de annyi utalást teszek, hogy emiatt vagyunk most a Vízöntő korban. A másik ok pedig az, hogy a csillagképek – azon csillagok alakzatai, amelyeknek egyébként fizikailag semmi közük sincs egymáshoz; egészen más galaxisokhoz tartozó objektumok látszólagos formái – korántsem egyforma szélességűek. Márpedig a hónapok hossza közel azonos (a csillagképekhez viszonyítva mindenesetre). Ily módon jegyeknek nevezzük az Ekliptika 12 db tizenkettedét, s a Tavaszponttól (a Nappálya és a földi egyenlítő metszéspontja, az a pont amit a Nap március 21. körül ér el) kezdődően 30 fokonként történő osztásban hívjuk úgy, hogy Kos, Bika, Ikrek, Rák …. stb.A jegyekkel, egyes asztrológiai típusok különféle jellemzőivel és a jegyek rendszerével a Cikkek menüpontban több írás is foglalkozik.

Kaldeus-ciklus

A babilóniai csillagászat és asztrológia hagyománya, amely értelemszerűen csak azokkal az égitestekkel, az úgynevezett ősbolygókkal számol, amelyeket szabad szemmel lehet látni. Hosszú ideig (1781-ig) 7 ilyen égitestet tartott számon a csillagfejtés. A kaldeus-ciklus az egyes éveket egyes planétákhoz köti, de nem abban a sorrendben, ahogyan azt a Naprendszer természetes felépítéséhez igazodva számon tartjuk, hanem attól teljesen eltérő (lehet, hogy a babilóni istenek rangsorának vagy népszerűségének megfelelő) sorrendben. Egy mozaikszóval lehet a legjobban megjegyezni: Na-Ve-Me-Ho-Szat-Ju-Ma – értsd: Nap, Vénusz, Merkur, Hold, Szaturnusz, Jupiter, Mars. Kiszámítása úgy történik, hogy elosztjuk a keresett év számát héttel, s a maradék sorszámának megfelelő bolygó lesz az évre jellemző. Például: a 2013-as évre: 2013 : 7 = 287 egész és 4 maradék. A negyedik égitest ebben a ciklusban a Hold, tehát a 2013-as év a Hold éve. (Analógiái visszafelé: 2006, 1999, 1992, 1985, 1978 és így tovább.) Vagy: a 2009-es év osztható héttel, a „maradék” tehát: 0. Így ez az esztendő a Mars éve volt. A kaldeus-ciklusban is március 21-től, a Tavaszponttól számít a váltás és nem január 1-től. Annyi engedménnyel legfeljebb, hogy a hatóköre több, mint egy kerek esztendő, így valamivel előbb is érzékelhető.

Jelentőségét ne becsüljük túl.
Induljunk ki abból, hogy például a babiloni városállam berendezkedése és létformája milyen arányban áll a jelenlegi berendezkedésünkkel és létformánkkal. Mi sem érzékelteti jobban a módszer archaikus, s ezért egyre kevesebb használati értékkel bíró voltát, amire az elején is utaltam: hogy bár az Uránuszt immár több, mint kétszáz éve ismerjük, mégsem épült be – a Neptunnal, Plútóval együtt – a rendszerbe, holott az utóbbiak jelentősége szinte napról- napra, de legalábbis évtizedről- évtizedre egyre nő. Kétségtelen, hogy kissé átszínezhetik a soros esztendő folyását a Kaldeus-ciklus szerinti égitestek, de nagyon differenciáltan kell értelmezni őket. (Mint bármit  az asztrológiában). S nemcsak azért, mert a világ egyik részének jó a másiknak meg éppen nem, ami majd történik, hanem azért is, mert minden oldalát megmutatja az adott égitest. Például az 1933-as év, melyben Hitler hatalomra jutott, a Nap éve volt. A Nap pozitív olvasata a fény, méltóság, öntudat stb. A vadhajtási viszont: túlzott, alap nélküli önbizalom, önkény, despotizmus s így tovább. A 2008-as év (pénzügyi világválság) jupiteri – úgy is, mint nagy szerencse. Az más kérdés, hogy az expanziónak, mértéktelenségnek is jelölője.

Karma

A karma szó szanszkrit, és azt jelenti tükörfordításban, hogy „tett”. Akció-reakció-ellenreakció vagy ok- okozat értelemben használjuk. A többféle karma-tan – korántsem egységesen, de – úgy tekinti, hogy sok életünk van, s tapasztalataink kvintesszenciáját a tudattalanban visszük egyik életünkből a másikba, s a különböző életek során különböző szerepekben és színtereken megdolgozzuk azt a feladat-csomagot, amit hoztunk magunkkal, ami tartalmazza mindazt, amit eddig elértünk. Jelen életünkben is arra fókuszálunk a legjobban, amit az előzményeinkben begyakoroltunk. A múltból hozott rendkívül erős beidegződések, fenntartások, félelmek, fóbiák, téves beidegződések; óhajok, vágyak, képességek határozzák meg motivációinkat, mindennapi életünket és nagyobb céljaink kitűzését. Ezek a tényezők azonban sokszor félrevisznek minket, mert már oly jól sikerült begyakorolni őket, hogy felesleges foglalkozni velük. Viszont tovább kell(ene) lépni, mert a mostani és további életeinkben más fajta, új feladatot, karma-részt kell megdolgoznunk. A karma tehát az ember aktuális sorsszerű feladataként is megfogalmazható.
     A fentiekből kiderül, hogy a magam részéről semmiképpen sem értelmezem valamiféle „bűn és büntetés” szinten a karmát. Viszont azt vallom, hogy cselekedeteink, sőt: gondolataink is válaszreakciókat váltanak ki, s valamilyen formában visszatérnek hozzánk, visszaütnek ránk.

 

     A karma finomabb és határozottabb jelzéseiből következtetni lehet arra is, mekkora súlyú volt az a cselekmény, amelynek következményeivel adott pillanatban szembe kell nézni, s arra is, mennyire sikerült ledolgozni a cselekményből származó (újabb) feladatot. Ha ugyanis megszűnik a jeladás, akkor megoldottuk a problémát.
Lásd még az egész honlapot…

Karma asztrológia

Ez a kifejezés az utóbbi egy-két évtizedben fokozatosan bekerült a köztudatba, pedig túl sok értelme nincsen. Az egész asztrológia a karmáról szól tulajdonképpen, legfeljebb számos esetben az elemző kihagyja ezt a megközelítést az értelmezésből. De akkor is benne rejlik minden pillanat konstellációjában. Vannak asztrológusok és asztrológiai iskolák, akik és amelyek elhanyagolható tényezőnek tekintik és sokkal inkább a praktikusabb, kizárólag a „földi”, gyakorlati ügyekre koncentráló egységekkel foglalkoznak, s vannak más asztrológusok és iskolák, akik és amelyek sort kerítenek külön a karmikus feladatok vizsgálatára is. Megint mások – köztük én is – szinte csak ezzel foglalkoznak, s eköré rendezik mondanivalójukat. Tapasztalatom, s ezért meggyőződésem szerint minden horoszkóp a számomra legfontosabb karmajelölő, a két Holdcsomó köré rendeződik. Egyes részleteiből is ugyanazokat a következtetéseket  lehet – természetesen árnyaltabban – levonni, mint amiről a Martin Schulman-féle Holdcsomó irodalom beszél.
Bizarrnak hathat, hogy ehhez képest ennek a honlapnak a neve karmaasztrológia. Mivel azonban a karmára fókuszáló nézőpont (egyik) megfogalmazásaként ez van a köztudatban, s szeretnénk ha sokan értenék amiről beszélünk – ezért hát megadtam magam a Sorsnak és békésen elfogadtam az elnevezést. Viszonyítási alapként mondom, hogy azelőtt kézzel-lábbal tiltakoztam e kifejezés létjogosultsága ellen, de a karma időközben megdolgozott engem és engedtem az elveimből.

Karmabontás tréning

legmakacsabb olyan kötésektől szabadulsz meg, amelyekhez körömszakadtáig ragaszkodsz, bizonyos magatartásformát követsz általuk – és nem mégy velük semmire.

Olyan ez, mint amikor egy autó kereke kezd belesüppedni a sárba, s minél jobban nyomja a gázt a sofőr, annál jobban „elkapar” a kerék – vagyis annál nehezebb korrigálni a hibás magatartást. Ha minél hamarabb kiszáll az autóvezető és keres valami gallyat, ágat, deszkát, eléteszi a keréknek, nyomban meg tud szabadulni szorult helyzetéből. Ha pedig már nem tud magán segíteni, mert csak tovább vájja maga alatt a gödröt, akkor kell külső segítséghez fordulni.

beidegződéseket elengedni az egyik legnehezebb feladat, ezekben véljük megtalálni önazonosságunkat és biztonságunkat. A tréningen pontosan erre nyílik lehetőség: a téves beidegződések elengedésére azáltal, hogy felismerjük: értelmetlen, sőt káros őket követni. Az új magatartásformával való kibékülés, az eddig ismeretlen megtapasztalására történő nyitás a dinamikus fejlődés (elmozdulás) kulcsa.
Azért nagyon hatékony ennek a tréningnek a formája, mert a „több szem többet lát” örök érvényű elven nyugszik. Egy horoszkópelemzésnél a Holdcsomó irodalmon kívül még egy ember (tudniillik az asztrológus) interpretálja – a saját látásmódja alapján – az érintett karmáját. A tréningen mindenképpen olyan sokrétű tükröződést kap és ad minden résztvevő, ami messze meghaladja egy önvizsgálat vagy egy külső analízis kereteit. Ugyanis több kiscsoportban olyan emberekkel dolgozik együtt, akik a gyakorlati életben képesek „tanulmányozni” karmáját. Akár a résztvevővel azonos, akár ellentétes karmikus csoportba tartozó személlyel kerül össze, akár pedig olyannal, aki hozzátartozóján, közeli ismerősén keresztül látja, éli meg ugyanazt a karmát, a másik fél rá tud világítani – méghozzá személyre szabottan és nem sémák alapján – olyan részletekre, amelyeket az ember saját magában nem ismer fel (nem akar felismerni). A probléma azonosítása mindig az első és a legnagyobb lépés a változáshoz, ebben nyújt rendkívül nagy segítséget a Karmabontás tréning.
Bármilyen élethelyzet képezheti azt a legnagyobb akadályt, amely elénk tornyosul, s amelytől sok esetben a többi területünk is gátolt lehet. Vannak természetesen tipikus problémák, amik miatt ehhez a tréningez folyamodnak a résztvevők. Ezek:
• Párkapcsolat hiánya; létesítése; elégtelen volta; megszüntetése
• Szülőkkel fenntartott viszony, leválás, feldolgozás
• Gyermek születése, gyermekkel való viszony javítása
• Önismeret
• Megtorpanás valamilyen területen vagy úton; „merre tovább” kérdés
• A beidegződések felismerése nyomán az elengedés szándéka
• Hivatásbeli, munkavállalással kapcsolatos problémák
• Egészségi állapot, betegség
• A karma tudatos kezelése

Karma jelölői a horoszkópban

Ebben a blogban és a főszerepét játszó Karmabontás tréningben a karma legfontosabb jelölőjére, a Holdcsomó-párra koncentrálunk. Azonban korántsem csupán ezek mutatnak kiemelten a karmikus összefüggésekre, sőt. A Holdcsomók olvasata az európai asztrológiában csupán a XX. század második felében terjedt el, s a mai napig igen sokan nem foglalkoznak vele. Klasszikus asztrológiai megközelítésben azonban számon tartjuk a karma bolygóját, házát és fényszögétamellett persze, hogy továbbra is az egész horoszkóp sem szól másról, mint a karmáról.
A karma bolygója a Szaturnusz, a hagyományok szerinti „Nagy Szerencsétlenség”, a Sorsbolygó, az idő ura (a görög Kronosz), a Küszöb Őre. Blogunk tematikája nem azonos egy asztrológiai tanfolyaméval, ezért itt részletesen nem ismertetem a Szaturnuszt, csupán arra hívom fel a figyelmet, hogy 28-30 éves körének a negyede az a híres 7 év, amely krízis-periódusokat jelent. Ahol áll (amilyen jegyben és házban) a Szaturnusz egy horoszkópban, az a terület különösen kiemelt karmikus szempontból.
A karma háza a 6. a munka és áldozatvállalás, betegségek, háziállatok, karma és após területe. Ennek a bővebb tartalmából is egy elemet emelek ki, éspedig a betegségekét. A karma jelzőrendszerének egyik legfrappánsabban alkalmazható eszköze, hiszen a fájdalmat, elesettséget mindenki megérzi és muszáj vele kezdenie valamit.
A karmának jegye nincs, de mivel a 6. ház analóg a Szűzzel, logikus, hogy ha ebben a jegyben áll egy kiemelt bolygó, akkor is érvényesül a karmához való közelség, a karma iránti érdeklődés. Ékes bizonyítéka ennek például az, hogy bár a Szűz rendkívül józan, szkeptikus és távolságtartó, mégis: az asztrológiát tanulók között nemcsak a föld elemű jegyekhez képest, hanem a 12 jegyhez képest is nagyobb arányban szerepelnek a Szűz-Napú vagy Ascendensű személyek.
Végül a karma fényszögének már a puszta neve is elég ijesztő: kvinkunx, s a horoszkópkör ívén egymástól 150 fokra elhelyezkedő égitestek között létesül.
Talán érthetőbb így: a valamivel szemben lévő jegy két szomszédjában álló bolygóval jöhet létre kvinkunx. Például: a Kossal szemben a Mérleg van, ennek egyik szomszédja a Szűz, a másik a Skorpió. Ha a Kos közepén, 15 fokon áll egy égitest és mondjuk a Szűz 14 fokán egy másik, akkor közöttük a távolság 149 fok – majdnem 150, s bizonyos tűréshatárral számolva megvan közöttük a karma fényszöge.
A kvinkunx természetéről: ritkán és igen kiszámíthatatlan időkben érvényesül, de amit jelöl, annak a súlyát megérzi az ember és hosszú ideig tart a feldolgozása – a karmikus nevelődés jegyében.

Karma jelzőrendszere

Minden időben és minden helyen olyan összefüggésrendszerben élünk, amely lépten-nyomon szembesít aktuális spirituális állapotunkkal és az ahhoz mért feladattal. Mindenben ott van a jel, amiből nem következik az, hogy egy lépést se tegyen senki anélkül, hogy ne vizsgálná meg alaposan a vonatkozó jeleket, mert ilyen módon sikeresen elmulasztaná az ember azt, hogy éljen. A feltűnő, makacs ismétlődéssel megjelenő jelekre viszont igenis érdemes odafigyelni, mert ilyenkor kifejezetten felhív valamilyen felismerésre vagy cselekvésre, változásra a karma. Olyan élethelyzetekben is célszerű nyitott szemekkel és fülekkel járni a világban, amikor válaszúthoz értünk, vagy éppenséggel megrekedtünk, s ha nem figyelünk kellőképpen, elmehetünk a nekünk szóló üzenet mellett. Persze aki nem fogadja el, hogy saját akaratán és erején kívül létezik másfajta rendező elv is, annak hiába üzenget a karma, nem fogékony ezekre a jelzésekre, s amikor már minden csontja összetörik az autójával együtt, még akkor is saját elképzelései szerint próbálja formálni maga körül a világot.Amint például  a Gyalog galoppban  a Sötét lovag.



A karma jelzőrendszere témáról kétórás előadást szoktam tartani, ennek tartalma természetesen nem fér bele Fogalomtárunk keretébe, legfeljebb címszavak ragadhatók ki belőle, így is igen bő terjedelmű.
Két nagy, jól elkülöníthető kategóriába sorolom a jelzéseket, méghozzá a provokált és a spontán módon érkező üzenetekre.
• A provokált üzenetek bármilyen jellegű spirituális tanácsadás illetve előrejelzés útján érkeznek. Némely esetben még olyan egyszerű, nem tanácsadás szintű beszélgetés során is megesik ez, amikor a téma a jellem- és sorsformálás, formálódás. A válaszkereséshez sokféle eszközt igénybe vehet a kérdező: látók képességét, különféle kártyákat, horoszkópot, rúnát, Ji-Kinget, Jóskönyvet, kifejezetten tanácsadásra kifejlesztett játékokat, de ha egyszerűen belenyit egy, a polcról találomra leemelt könyvbe, akkor is kaphat választ vagy ihletet.
• A spontán módon megnyilvánuló üzenetek – mint már utaltam rá – átszövik az életünket. Ilyeneket hordoznak
o belső tartalmaink – ösztönök, pszichés működés, tehetség, egyéni értékrend, előző életekből származó úgynevezett átütések
o személyi kapcsolataink – szülők, nagyszülők, testvérek, rokonság, após-anyós, partner, gyerek, barátok és ellenségek, egyéb kapcsolatok – szomszédság, főnök, beosztott, kollégák – és rendkívül fontosak az állatokkal meglévő kapcsolatok
o információkat közvetítenek életünk eseményei, azon belül kirívóan a visszatérő, ciklikusan mutatkozó jelenségek és körülmények
o a feltűnő, szemmel láthatólag tendenciózusan meg- megjelenő, nem ritmikusan ismétlődő mozaikszerű jelenségek
o természetesen a konkrét üzenetek, amelyek hang, jelenés vagy intenzív megérzés és álom formájában érkeznek hozzánk
o ugyancsak fontosak az elvont, szimbolikus de háromdimenziós üzenethordozók, üzenetek – például állatok valamilyen (valóságos vagy virtuális) formában történő megjelenése, eseményekre, érzésekre rímelő szituációk, képek, megmozdulások. (Ezekhez hatékonyan lehet használni az álomfejtő- és szimbólum-szótárakat, az állatokról szóló ilyen értelmű irodalmat)
o visszajelzéseket kapunk a haladásra események formájában (megoldottnak vélt probléma mégis visszatér, ismét neki kell állni valamilyen módosításnak stb.)
o jelzéseket kapunk a megrekedésre valamibe történt beragadásra, igen változatos események formájában, melyek közül különösen fontos, látványos és gyakori a baleset
o a betegségek – akár megerősítés, akár kiváltás, akár csak tapasztalat szinten a karma jelzőrendszerének legfrappánsabb és egyben legközismertebb eszközét jelentik.
o veszteségek és nyereségek (büntetések és jutalmak) ugyancsak erősen jelzés értékűek
o maga az a körülmény is jelzés, hogy minél jobban menekül valaki az üzenetek – értsd: a feladata – elől, annál sűrűbben és fájóbban kapja őket, s velük a feladatokat – igen változatos formában, s végül a
o kegyelem alighanem a legemelkedettebb visszajelzése, visszaigazolása a karmának.
A sok magyarázatból és példából, amit hozzá szoktam fűzni az egyes pontokhoz, egyet emelek ki. A személyi kapcsolatokon keresztül történő karmikus üzenetek teljesen konkrétak, hiszen közöttük például az a kritika, amit megfogalmaz velünk szemben szülőnk, barátunk, munkatársunk, partnerünk vagy gyerekünk – verbalizált, határozottan és névre szólóan célzott jel. Amikor valaki szembesül a Holdcsomója által jellemzett karmikus hozadékával és feladatával, gyakran hallom horoszkópelemzés és a karmatréningek alkalmával is azt a mondatot, hogy „pontosan ezt mondta el a minap a …..” – általában a partner, de néha mást is megneveznek üzenethozó gyanánt – gyönyörűen szemléltetve mindazt, amiről ebben a címszóban beszéltem.
Segíthetnek a jelek értelmezésében a Szimbólumok menüpontban található információk.

Karmikus csoportok

Közhelynek számít, hogy nem véletlen, az ember hová és milyen környezetbe születik le, kik lesznek a szülei, egész családja, s így tovább. Különféle szintű és nagyságú olyan halmazokat lehet felismerni, amelynek tagjai valamilyen szempontból – és egyúttal: valamilyen karmikus szempontból – együvé tartoznak. Ezek nagy része egybevág a szociológiailag is meghatározható csoportokkal (család, szomszédság- mikrokörnyezet, iskolai és egyéb gyermekközösségek, azonos korcsoportbeli közösségek, munkahelyi kollektíva, stb.). Ha kifejezetten a legfontosabb karmajelölő: a Holdcsomó szempontjából közelítjük ugyanezen csoportokat, akkor is nagyon érdekes eredményeket kapunk, ugyanis vannak jellegzetesen megjelenő Holdcsomók a vizsgált személy körül, míg néhány kimarad köreiből. Sőt: el lehet különíteni azt, hogy a magántermészetű kapcsolatokban milyen Holdcsomó számít inkább tipikusnak, s mondjuk a munkahelyiben két- három másféle Holdcsomóhoz tartozó emberek bukkannak fel. Szülő-gyerek helyzetben igen gyakori, hogy azonos vagy szemben lévő Holdcsomókkal áll össze a család. A 18,5-20, aztán 36-38 éves korban történő szülővé válásnál nagy az esély arra, hogy a gyerek Holdcsomója azonos lesz a szülőével, míg a 27,5-30 éves-kori szülővé válásnál fordított jegyhelyzetben lesznek. Lásd a főoldalon a II./2 rész, Holdcsomók alapfogalma alcímnél.
     Karmikus csoportnak minősíthető az a jelenség is, hogy amely családtaggal a leginkább sok vagy egy, de kardinális megoldandó dolgot halasztunk el, a továbbiakban a családtaggal azonos Holdcsomójú emberekkel találkozunk nagyobb arányban. Például házastárs, főnök, kolléga, vagy  ellenség formájában, mert addig kerül elénk az a minket legjobban ingerlő motívum, amíg nem tudjuk megoldani a hozzá kötődő feladatot. Megdöbbentő következetességgel fordulnak elő az ilyen jelenségek. Nemcsak a, kellemetlennek értékelt ismétlődések jellemzőek azonban, hanem a kevés konfliktussal terhelt családi viszonylatokból is visszaköszönnek azok a segítők, akiknek a számunkra kedves családtaggal- családtagokkal azonos a Holdcsomója.
     Izgalmas és nehezen felderíthető csoport azon emberek köre, akiknek előző életeikben voltak kereszt-kapcsolódásaik és most különféle erős vagy csak érintőleges kontaktusba kerülnek egymással.
Nagyobb léptékben haladva – Holdcsomótól teljesen függetlenül – karmikus csoport egy falu, város, ország, földrész, és a Földön egyidejűleg élő valamennyi ember. Ugyancsak nagyobb karmikus csoportot képeznek mindazok, akik egy-egy jellegzetes, hosszabban (8-10-14 éven át) fennálló bolygóállás ideje alatt születnek, mert olyan óriási generációs tömböt képviselnek, amelynek komoly funkciója van a világban zajló folyamatok változásában- változtatásában.
     Végül természetesen fontos nagy karmikus csoportokat jelentenek azok, akiknek Holdcsomója azonos jegyben van, vagyis akik 18,5 éves és ennek többszöröse időkülönbséggel születtek egymáshoz képest (s persze abban a másfél évben, amely az azonos korosztályokat jelenti). Ebből értelemszerűen 12 van, s a mai népességi viszonyok között valamivel több mint félmilliárd ember tartozik egyidejűleg egy-egy csoporthoz. Mindegyiknek megvan a maga ugyanolyan fontos része az egészben, kiegészítik, támogatják egymást.
Lásd még: ugyanitt a Holdcsomó címszavakat,  a kezdőoldalt,  a Sorozatokat.

Karmikus feladat

A karmát lehet hasonlítani az iskolai tevékenységhez, amennyiben központi eleme – persze bizonyos felfogás szerint – a tanulás, s annyiban is, hogy akkor léphet felsőbb osztályba az ember, amikor az alsóbb évfolyamokat megfelelően elvégezte. Ebbe az is belefér, hogy éppen hogy csak meg nem bukik a tanuló, s hatalmas anyagrészek maradnak számára homályban.
A karma viszonylataiban olyan feladatokra kell asszociálni, amelyeknél addig nem lehet tovább, magasabb szintű feladathoz lépni, amíg a soros részét maradéktalanul meg nem oldottuk. Még ebben a szisztémában is megvannak a feladatmegoldásban a mennyiségi- minőségi különbségek. Nekifuthat többször az ember, vagy megoldhatja elsőre, kedvvel vagy nyögvenyelősen végzi a feladatot, kihozza a maximumot magából vagy megelégszik az éppen elfogadható teljesítménnyel.
    „Olyasmi ez, … mint hogy behurcolják-e őt az arénába, ahol élethalálharcot kell vívnia, vagy felemelt fővel, önszántából vonul be. Vannak talán, akik azt hiszik, hogy a két dolog között nincs lényeges különbség, de … ezen a különbségen áll vagy bukik minden a világon.” J. K. Rowling (Harry Potter és a Félvér Herceg)
Néhányszor szerepel itt a különböző szövegekben, hogy a karma keresztül-kasul átszövi életünket és személyiségünk alakulását, úgyhogy minden feladatunk karmikusnak tekinthető, de mégiscsak különbséget teszünk mondjuk a mindennapi fogmosás és a személyi konfliktusok feloldása vagy feldolgozása között. Nyilvánvaló, hogy a kiemelt, jól érzékelhetően fókuszba kerülő és megoldásukig fókuszban is maradó, s rendszerint frusztráló, nyomasztó, kényszerítő jellegű témaköröket emeljük ki karmikus feladatként, amelyek minél élénkebben foglalkoztatnak bennünket, annál hangsúlyosabb sorsszerű voltuk.
Az ilyen feladatok változatossága oly gazdag, hogy nehéz rendszerbe sorolni, annál inkább, mert a karma specialitása, hogy teljesen személyre szabottan nyilvánul meg, ezért nemigen lehet általánosítani. Mindenesetre a valamilyen elvont dologhoz, jelenséghez való belső hozzáállás az egyik nagy egység, amelyen belül módosítanunk kell viszonyulásainkon, a másik nagy egység pedig kapcsolatrendszerünkön belül érvényesül és a kapcsolatokon, kapcsolattartáson kell módosítanunk – amelynek feltétele ugyancsak a belső hozzáállás változása.

Karmikus kapcsolatok

Kissé értelmetlen ez a kifejezés is, mert minden kapcsolat karmikus, a közömbös mikro-találkozásoktól a számunkra legnagyobb horderejű, hosszan tartó, intenzív kapcsolatokig. Az utóbbi kategóriát értjük karmikus kapcsolatokon, azokat a viszonyokat, amelyekben a legélesebben látszik a visszatükröződés, a legélénkebben kerül fókuszba az aktuálisan legfontosabb feladat. Az ilyen kötések gyökerei több előző életbe nyúlnak vissza, s a leghangsúlyosabbakéi egészen távoli múltba, s több életben is felbukkannak egymás mellett az ilyen módon együvé tartozó lelkek – emberek.
A karmikus kapcsolat egyik fontos ismérve, hogy nem lehet tőle szabadulni, amit egyébként vagy szeretne az érintett vagy egyáltalán nem is szeretne, de akkor is érzi a kötődésnek bizonyos kényszerűségét. Addig egyébként nem is lehet szabadulni, amíg azt a közös feladatot el nem végzik, meg nem oldják, amely miatt összehozta azt a két (vagy több) embert a karma, s amelyet most pontosan az aktuális leosztásban tudnak a leginkább elvégezni, méghozzá kölcsönösen. Mindig mindegyik résztvevő félre vonatkozik a karmikus kötés és a hozzá társuló feladat, akárhogyan is – jól vagy rosszul – viselik.
A családi kapcsolatok között nagyon sok  kiemelten karmikus jelentőségű létezik, de nem feltétlenül mind ilyen! A szülőkkel, testvérekkel, saját gyerekekkel nagy arányban megfogalmazható a karmikus jelleg. A társkapcsolatokban még inkább. A távolabbi viszonyokból is bőven lehet meríteni: barátok, tanár-diák, főnök-beosztott, kollégák, sporttárs, lakótárs, ügyfél és bárki játszhatott már valamelyik előző életünkben olyan szerepet, amelynek következményeivel még a mostaniban is kell számolniok a feleknek.
Az egyéni horoszkópokban általában jól meg lehet találni azt, hogy melyik kapcsolatunk, vagy kapcsolatrendszerünk nyúlik vissza a legintenzívebben a karmához.

Konstelláció

Eredeti jelentése szerint a bolygók egymással képződött (látszólagos) kapcsolata. Lásd csillagképek. Asztrológiai szakszóként ma már voltaképpen az egész horoszkópot értjük rajta, de szorosabb értelemben továbbra is a bolygók egymással létesülő kapcsolódásait (fényszögeit) jelenti – a meghatározott szabályok szerint.
Lásd: fényszögek

Kölcsönös hatás

Ezt a fogalmat Martin Schulman, a Holdcsomópontok és a reinkarnáció című művében alkalmazza. Azt értjük rajta, hogy ha az egyik Holdcsomópont uralkodó bolygója a másik Holdcsomó jegyében van, akkor létesül kölcsönös hatás.

Például: a Bika felszálló Holdcsomó ura a Vénusz a Skorpióban tartózkodik valakinek a születésekor – ez kölcsönös hatás, mert a felszálló ura a leszálló jegyében van. De az is kölcsönös hatás, ha a leszálló ura áll a felszálló jegyében – például a Skorpió leszálló Holdcsomó két ura a Plútó és a Mars. Ha teszemazt a Mars a Bikában tartózkodik, akkor a leszálló ura van a felszálló jegyében.

Jelentése pedig – a szerző szerint – az, hogy az előző életek és a mostani viszonyai annyira összekeveredtek, hogy az érintettnek információra van szüksége ahhoz, hogy jelen karmájának feladatai felé ütemesebben tudjon haladni. Amíg azzal van elfoglalva, hogy bogozza az összekuszálódott szálakat ugyanis, addig kevésbé tud érdemi módosulásokat végrehajtani önmagán. Sajnos többet a szerző sem mond erről a kérdésről. Mégis úgy lehet lefordítani ezt a tényezőt – leegyszerűsítve – hogy például a nem sokkal a mostani előtt eltelt előző életben ugyanabban a családban élt az érintett, mint most, csak természetesen teljesen más szereposztásban. Például nagyapa státuszban halt meg, s most az egyik szülője volt abban a szituációban a gyereke vagy unokája. Ő ismeri a család tagjait azoknak azonos szerepében, de saját maga már más testben, esetleg más neműként született újjá. Természetesen ezekre élesen nem emlékszik az ember, de átütések, érzelmi áthúzások szép számmal lehetnek az életében, s ezek jobban megbonyolítják viszonylatait, mint másoknál, ahol nincs ez a nagyon közvetlen élénk hatás. Vagyis a kölcsönös hatás. Egyszerűsödnek a dolgok, ha tudatosan is át tudja élni a szerepváltást.

Leszálló Holdcsomó

Lásd a Holdcsomó címszónál

Nap-jegy, Nap szerinti jegy

A legközismertebb, legelterjedtebb fogalom, még ha nem is így nevezik gyakorta. A dátum szerinti jegyet értjük rajta voltaképpen. Alapja az, hogy a Nap meghatározott ideig  egy meghatározott jegyben jár a földi nézőpontból. Minden év március 21-től (vagy a két szomszédos nap egyikétől, tehát 20-tól vagy 22-től – ez mindig változik, aszerint, hogyan csúszik az emberi naptár a Nap útjától) április 21-ig (vagy: lásd előbb) a Kos jegyében jár, április 21-től május 21-ig a Bikában, s így tovább. Akik tehát az adott jegy havában születnek, azoknak az embereknek abban a jegyben áll a horoszkópjukban a Napja. Erre alapoz az úgynevezett magazin-asztrológia, amiben azért lehet sok találó elem, mert a Nap az alapkarakter jellemzőit mutatja.
Lásd még az Ascendens címszónál is

Nappálya

A Nappálya, szakszóval: Ekliptika, a Nap Földről szemlélt látszólagos útjának íve, amit egy ellipszis formájában képezünk le. Ez az Állatöv – a 12 nevezetes jegy – mentén van, amelynek emiatt is van kitüntetett szerepe: ez az az út, amit a Nap – a Földről nézve látszólag – évről évre megtesz. (Tulajdonképpen a Föld keringési síkja a Nap körül.)

 

Nemzedékek

Minden hosszabb ideig fennálló konstelláció figyelemre méltó, mert egy egész generációnál azonos, meghatározó tartalmakat jelent. Emiatt az adott nemzedék teljesen eltér a tőlük idősebbektől és fiatalabbaktól egyaránt. Jellegzetes a lassú bolygók hosszan tartó kapcsolódása, tartalmaik speciális keveredése.

Uránusz-Plútó együttállás a Szűzben:
118 illetve 142 évenként bekövetkező konstelláció. Utoljára 1961-69 között volt a Szűzben, legközelebb 2103-ban, a Bikában létesül.
A Szűz Uránusz-Plútó együttállás egyéni szinten olyan lényeglátást jelent, ami túlmutat a jegy piszkálódóan kicsinyes analitikus hajlamán, de ugyanígy túlmutat a földi (köznapi) jellegű ambíciókon is, mert az ilyen ember a karma rendező elvének ösztönös ismeretével született, s elsősorban a karmára próbál koncentrálni, nem pedig holmi karrierépítésre. (Ez alól is van persze kivétel.)
Fogékony az ezoterikus, okkult ismeretekre, ehhez is veleszületett adottságai vannak, s elég jól meg is találja a helyüket a nagy rendszerben, nem becsüli le, de nem is fújja föl jelentőségüket. Külön kiemelendő az egészség-betegség kérdéseinek, s a gyógynövényeknek ösztönös ismerete. A szervezet egyensúlyának táplálkozás útján történő fenntartása, az erre való fogékonyság is jellemző. Az élet, az élővilág s a Föld (Gaia anya) tisztelete az ember spirituális fejlődése miatt fontos számára.

Intelligens, diplomatikus és – paradoxonként – kritikus, de kritikáját nagyon ritkán nyilvánítja meg. Akkor azonban olyan módon, hogy az érintett nem felejti el, globálisan és lehengerlően föltárja véleményét, majd újabb 8-10 évre takarékra teszi. Ebből a jelenségből éppen nem látszik, de sajátos problémái vannak az önbizalommal, úgy külsődleges megjelenését mint belső tartalmait illetően. Az említett lényeglátás miatt saját Ego-jának szerepét nem tudja annyira fölnagyítani, ahogy más nemzedékek tagjai, hiszen pontosan tudja, hogy az egy hanyadrésze a hétmilliárdnak. Képességeivel azért sincs egészen tisztában, mert úgy gondolja: hasonlók mindenkinek vannak. Pedig azok az energiák, amelyekkel gazdálkodik, messze meghaladják a szokványos mértéket és minőséget. Emiatt kellőképpen feszítik is a szülöttet, s esetenként robbanással fenyegetnek. Mivel igen lassú bolygókról van szó, ritkán szabadulnak el az említett energiák, akkor azonban nagyon alaposan. Vagy a környezetében rombol ilyenkor, vagy önpusztító tendenciákba torkoll a feszültség. Pánikbetegség, depresszió, anorexia, különleges ideg- és elmeproblémák stb. Ha nem ő maga rombol, akkor is hajlamos körötte romba dőlni időnként a világ, mert annak kereteit is szétzúzzák az Uránusz-Plútó együttesének nem mindennapi erői.
Minden nemzedéknek, s benne minden egyes embernek megvan a maga küldetése (kinek kisebb, kinek nagyobb, s persze a minőségben is van különbség – de valamilyen missziót mindannyiunknak be kell tölteni). A XX. századi Uránusz-Plútó együttállásos nemzedék karmikus küldetéséből néhány fontos motívum: az egyéni gondolkodásmód átalakításában való példa értékű részvétel amelyre azért különösen alkalmas, mert semmilyen ideológiai áramlat uszályába nem szegődik. A kapcsolatrendszerek átalakítása, kezdve sejt szinten, a teljesen fölforgatott férfi-nő kapcsolatok újrarendezésével annak érdekében, hogy majd – más generációk részvétele mellett – a nagy társadalmi kapcsolatrendszerekben is végbe tudjon menni ez a transzformáció. Az ezredforduló környékén igen különlegesen követik egymást a transzcendens bolygók uralmi, illetve erős jegyhelyzetben. Csupa olyan ember születik (csaknem folyamatosan) 1984-2026 között, akiknek valamilyen extra bolygóállása van, a megfelelő extra emberi megjelenési formában. Nos, életkoránál fogva a Szűz-Uránusz Plútós nemzedékből kerül ki a derékhada annak a populációnak, aki a legelső, 1984-96-os generációt (Skorpió Plútó) nevelte- neveli, s ők (lesznek) a nagyszülei azoknak, akik az említett (1984-2026-os) periódus végén születnek. Ily módon a nagy (globalizációs) áramlatok alakításából, átalakításából – látszólagos passzivitása ellenére – aprómunkájával igencsak kiveszi a részét a tárgyalt generáció. Ennek tagjai tudják egyébként a leginkább érteni, s ezért kezelni is azokat a gyerekeket, fiatalokat, akikkel a nem 1961-69 között születettek meglehetősen tehetetlenül állnak szemben. Itt is az ösztönös (ember)ismeret segít, s az a tudat, hogy mindennek van valamilyen karmikus célja, akkor is, ha ez aktuálisan a mindennapok monotóniájától vagy a részletektől nem is látszik tisztán.

Okkultizmus

Latinból átvett kifejezés. Jelentése: természetfeletti, titokzatos erőkben és szellemekben való hit, az ezekkel való foglalkozás és annak elmélete (mágia, spiritizmus, asztrológia stb.)

Radix

Jelentése: gyökér, s az alaphoroszkópot értjük rajta.
Továbbiakban lásd a Horoszkóp címszónál

Reinkarnáció

Ahogyan karma-tanból is annyi van szinte, ahányan beszélnek róla, a reinkarnációról ugyanolyan gazdag a kínálat – és nincsenek fedésben egymással az egyes erre vonatkozó elképzelések (sem). Én is megalkottam a magam koncepcióját az asztrológiából és a reinkarnációs visszavezetésekből származó tapasztalataim és saját gondolataim alapján. Az itt olvasható interpretáció tehát egy a sok-sok közül, s egyáltalán nem gondolom azt, hogy megdönthetetlen igazságokat tartalmaz.
Atlantisz
A reinkarnáció ´újratestesülés´ ismételt leszületés egy olyan folyamatban, amely egyes feltételezések szerint élettelen – például ásványi – állapotból indul és egyre fejlettebb szervezeteken át az emberi formáig ér, majd emberi alakban is számtalan inkarnáción keresztül fejlődik tovább a lélek.  A leszületések mennyiségét és ütemét is igen változatosan jellemzik a különböző felfogások. A visszavezetések alapján az ősidőktől folynak az újratestesülések, sőt, némely ritka és extrém esetben régebbi civilizációba (Atlantisz, Lemúria) keveredik az utazó. Ami pedig az ütemet illeti, igen változó: van amikor száznál is több földi év eltelik két élet között és van, amikor mindössze egy-kettő.
     A reinkarnáció célja az, hogy az eredetileg hozott és a különböző életek során változó (bizonyos időben és  területeken csökkenő, másutt növekvő) karmát a lélek végső soron ledolgozza és elváljon a földi síkon zajló fejlődési folyamattól. Abban sem egyeznek az egyes ideológiák, hogy egyáltalán van-e vége, végcélja és ha igen, akkor micsoda, a fejlődésben egyeznek meg többé-kevésbé. A magam részéről azt gondolom és remélem, hogy van vége ennek a folyamatnak, mégpedig az „egységbe visszatérés”.
     A mi központi témánk, a Holdcsomó és az arra alapozott karmabontó tréning intenzíven foglalkozik a reinkarnációs folyamatban elfoglalt aktuális helyzettel, a hozadékkal és főként a jelen feladattal.

Lásd még az összes Holdcsomóról szóló részt

 

Rejtett Ascendens

Súlyponti jegyként is szokás emlegetni. Egy egyszerű számítással azt állapítjuk meg, hogy a 10 égitest, valamint az Ascendens és MC tengely jegyhelyzete alapján hová esik a horoszkóp súlypontja. A négy elem (tűz, föld, levegő, víz) és a három minőség (kardinális, fix, labil) szerinti kategóriákat vesszük figyelembe, s azon belül azt, hogy a horoszkóp egyes bolygói  milyen jellegű jegyekben vannak. (Például: a Nap a Rákban: víz és kardinális, a Hold a Nyilasban tűz és labil, a Merkur az Oroszlánban tűz és fix jegyekben stb.) Nem azonos pontértékkel számoljuk az egyes elemeket, hanem a Nap, Hold, Merkur és Ascendens 2-2 pontot, a többi elem 1-1 pontot kap. (Nem minden rendszerben pont ugyanígy számítják, apróbb különbségek vannak.)
Általában kijön egy legmagasabb pontérték az elemi (tűz, föld, levegő, víz) és a minőségi (kardinális, fix, labil) kategóriában is. Például: az összesen 16 pont értékből a legtöbb – 7 pont – a levegő elemben, s a minőségi kategóriában pedig 6 pont a legtöbb, a labil jegyekben. Az az egyetlen jegy lesz a Rejtett Ascendens, amelyre a két kritérium együttesen jellemző, vagyis példánkban a levegő-labil az Ikrek. Ha “holtverseny” alakult ki bizonyos kategóriák között, arra is megvannak az iránymutató szabályok, melyekkel itt nem terhelem az olvasót.

A rejtett Ascendens az emberek kb. 60-70 %-ánál vagy a Nap, vagy az Ascendens jegyével megegyezik. Ebben az esetben azt erősíti nyilván, amellyel azonos jegybe kerül a súlypont is. A 30-40 %-nál egy harmadik jegy jön ki. Ekkor a Nap és az Ascendens jegye mellé egy harmadik, egyenrangú komponens kerül, amely színesíti a személyiséget, de bonyolultabbá is teszi, ami az önismeretben, s az ebből következő, az élethez, a körülményekhez és a többi emberhez való viszonyulásban csapódik le.

 

Retrograditás

Az egyes bolygók különböző időközönként, rendszeresen látszólagos hátráló – retrográd – mozgásra váltanak. Ez a Földről szemlélt jelenség amiatt következik be, mert változik a Föld és az adott bolygó relatív sebességkülönbsége. Ahhoz hasonlítható leginkább, mint amikor két jármű megy hosszabb ideig egymás mellett, s a lassabbról hamarosan az a benyomása támad az embernek, hogy az hátrál. A bolygó valójában és természetesen ugyanolyan szédítő (kozmikus) sebességgel száguld előre a pályáján, csupán optikai csalódásról van szó. Annál lényegesebb a jelentése annak, ha egy planéta retrográd. Nagy általánosságban az fogalmazható meg, hogy lassítja, néha szinte leállítja azokat a dolgokat, amiket jelent.
A Merkur retrograditása ennél sokkal árnyaltabban nyilvánul meg, s igen látványos: a kommunikáció, közlekedés területén jelez zavarokat. Összeomlik az internet egy része, vagy/és néhány számítógépes rendszer, a telefonok nem működnek, téves kommunikáció folyik az emberek között, türelmetlenség, idegesség, a merkuri területeken (minden olyan területen, ahol bármilyen forgalom zajlik, mint pl. a kereskedelemben, vagy olyan helyeken ahol ügyintézés zajlik, oktatásban stb.) Sok baleset, úti kellemetlenség, közlekedési anomália fordul elő mindig abban a három hétben, amíg a Merkur retrograditása tart.
A bolygók minden – direktből (előre haladóból) retrográdra és hátrálóból előre – fordulás előtt egyre jobban  lelassulnak,  közvetlenül a fordulás napjaiban szinte állni látszanak (stacioner állapotnak nevezi az asztrológia ezt). Az Uránusz s még inkább a Neptun, Plútó majdnem két hétig ugyanazon pozícióban figyelhetők meg, minimális elmozdulással. A gyors planétáknak az átlagoshoz képest meghosszabbodik a tartózkodása abban a  jegyben, ahol éppen  fordulnak.
A születés pillanatában hátráló bolygóknak is van jelentése, mégpedig ott is a lassítást lehet kiemelni. Hátráltatja, lassítja, gátolja a dolgokat azon az életterületen, ahol áll egy retrográd bolygó, valamint azokon amiket még ural általában és az adott horoszkópban.

A retrograditás igen gyakori és teljesen normális jelenség, még ha sokszor felettébb kellemetlen is. Több funkciója is van: türelemre tanít, teszteli a rugalmasságot, rákényszeríti azokat, akik hajlamosak előreszaladni, hogy összevárjon bizonyos szükséges körülményeket vagy bevárjon lassabb embereket. Tapasztalataim szerint sokkal könnyebb elviselni, ha tudatában van az ember, hogy most éppen melyik bolygók váltottak hátráló futásba.
A Merkurt már említettem példaként, nos ez a belső bolygónk minden évben három alkalommal retrográd, egyenként kb. 3-3 hétre. A Vénusznál ez a jelenség hozzávetőleg másfél évenként esedékes, 41-44 nap (nem egészen másfél hónap) időtartammal. A Mars kb. kétévente fordul hátrálóba, s 2-2,5 hónapig halad látszólag visszafelé. A Jupitertől mindegyik bolygó minden egyes évben hosszabb ideig hátrál: a Jupiter 4, a Szaturnusz kb. 4,5, az Uránusz és Neptun 5-5, s a Plútó nem egészen 5,5 hónapon át. Nem közömbös szempont, hogy mely bolygók retrográdok egyidejűleg és természetesen az sem, hogy milyen jegyben.

Nemcsak az említett szempontokból van jelentősége a retrograditásnak. Amikor egy bolygó jegyet vált – áthalad a Nappálya egyik tizenkettedéből a következőbe – s pont ekörül retrográd, akkor az történik, hogy belép a jegybe, halad előre valamennyit, majd leáll, megfordul és visszahátrál a megelőző jegybe. Ott is halad valamennyit, majd ismét leáll, direktbe fordul és újból belép a jegybe. A gyorsabb bolygóknál (Merkur, Vénusz, Mars, sőt: még a Jupiter is ebből a szempontból ide számítható) ez a jelenség elég gyakran előfordul, de nem következetesen. A Szaturnusznál nagyon ritka, hogy ne hátráljon vissza megelőző jegyébe. Az Uránusznál is találkoztam – ezer évben egyszer – ilyen jelenséggel. A, Neptun, Plútó esetében kizárt, hogy egy belépéssel váltanának jegyet. Sőt: amikor a Plútó a nagyon lassú szakaszában jár (Halak-Kos-Bika-Ikrek-Rák), akkor egynél többször is visszahátrál a megelőző jegybe.
     Abból a szempontból is van jelentősége a retrograditásnak, hogy hányszor létesül egy-egy fényszög két (-három) égitest között, mert rendszeresen előfordul, hogy a gyorsabb bolygó a lassabbal háromszor is érintkezik, holott „normál” esetben csupán egyszer történik meg bizonyos fényszögben a kapcsolódás. Egyébként is: sokkal hosszabb ideig állhatnak fenn ilyenkor az aspektusok, amikor pont a nagyon lassú szakaszban létesülnek.
      A tranzitoknál (lásd ezt a címszót) szintén nagy a jelentősége, hogy csak egyszer vagy háromszor (Neptun, Plútónál néha ötször!) érintkezik valamely érzékeny ponttal egy-egy égitest, s annak is, hogy egy átvonulás mennyi ideig érvényesül. Ugyanis amikor fordulásnál különösen lassú a bolygó, s pont ott megy át valamely nevezetes ponton, akkor sokkal tovább tart időben is, s nemcsak „darabszámban” a tranzit. Az Uránusz-Neptun-Plútó triásznál mindig hónapokig tart egy ilyen időszak, de még náluk is érzékelhető az időtöbblet.


Újabb szempont az egzakt nélküli fényszögeké, amelyek ugyanezzel a jelenséggel függenek össze. Ilyenkor a fényszögben részt vevő bolygók egyike megközelít bizonyos távolságot a másikhoz képest, de nem éri el a pontos pozícióját, hanem mielőtt az megtörténne, retrográd haladásra vált és immár hátrálva lassacskán elhagyja azt a bizonyos kapcsolódást. Ha ez nehezen érthető, képzeljünk el két embert, egyikük lassan halad előre karját kinyújtva, míg a másik valamivel gyorsabban közeledik az első felé, ugyancsak kinyújtott karral. Mielőtt azonban elérné társa ujjait, megáll majd elkezd hátrálni, miáltal az érintkezés létrejötte nélkül eltávolodik a másiktól. Természetesen direktbe fordulásnál is létrejöhet a jelenség. Visszaforgatva a bolygókra a helyzetet: ugyanazt érezni tulajdonképpen, mint a példánál: a várakozás feszültségét, azt, hogy na mindjárt megtörténik (valami)! Még bizonyos erőfeszítést is, hogy jobban kiterjesszem azt a hatókört, amin belül már érvényesülhet a kontaktus – majd nem történik semmi. Körülbelül így írható le ennek az (egzakt nélküli fényszögnek) állapotnak a jellege. Hozzá kell azonban még tenni azt is, hogy vannak egzakt nélküli fényszögek, amelyek hatálya alatt mégis történnek hozzá köthető dolgok. Meglehetősen nehéz előre megkalkulálni, hogy melyiknél igen és melyiknél nem. Bizonyára ez is karmikus tanulás, tanulságok levonásának a körébe tartozik. 

 

Sárkányfej

Felszálló Holdcsomó – lásd a Holdcsomónál
Eszes Dóra alkotása Holdcsomó

Sárkányfarok

Leszálló Holdcsomó – lásd a Holdcsomónál
Eszes Dóra alkotása:
Holdcsomó

Spirituális, spiritualitás

A kifejezés alapja a latin spiritus (spiritusz) – szellem, lélek alapjelentésű szó. (Tisztán) szellemi, lelki, testetlen- anyagtalan az egyik értelmezése. (Van kifejezetten egyházi jelentése is, ami kissé más). A napi szóhasználatban a szellemi- lelki fejlődésre, ilyen életszemléletre mondjuk, hogy spirituális.
Kapcsolódó bejegyzés Domján Mónika Mónika és a tarot című blogján:  Vallás, spiritualitás, transzcendencia, ezotéria – hisztéria

Születési képlet

Lásd a Horoszkóp címszót

Születési uralkodó

Adott horoszkóp Ascendensének uralkodó bolygóját nevezzük így. Eléggé közismert, hogy minden jegynek van egy, illetve (3 jegynek) 2 úgynevezett uralkodó bolygója – az az égitest, amelynek tulajdonságai a leginkább hasonlítanak a jegy tulajdonságaihoz, ezért „jól érzi magát” a jegyben. Úgy is szokás emlegetni, hogy „otthon van”, „otthonában van” – latin kifejezéssel: domicil. (Erről a témakörről szó esik ugyanitt, a Bolygók jegyhelyzete szócikkben és a Sorozatok menüpontban, az 1. Bevezető a Holdcsomó generációkhoz részben.) Másutt is szerepel, de itt is felsorolom, hogy a Kosnak a Mars, Bikának: Vénusz, Ikreknek a Merkur, Rák: Hold, Oroszlán: Nap, Szűznek is a Merkur, Mérleg: Vénusz, Skorpió az első kettős uralmú jegyünk: Plútó és Mars, Nyilas: Jupiter, Bak: Szaturnusz, a Vízöntő is kettős uralmú: Uránusz és Szaturnusz a két bolygó, mely benne van otthon, s végül a Halakban a Neptun és a Jupiter szerepel társuralkodókként.

Tehát az a bolygó vagy azok a bolygók, amely(ek) az Ascendens jegyének az uralkodója (uralkodói) a legfontosabb égitestek mindenkinek a horoszkópjában. A modern asztrológia felfogása szerint a születési uralkodó testesíti meg magát az illetőt, s nem a Nap vagy a Hold (a tradicionális asztrológiában férfi- illetve női képletben a két fővilágosító viseli ezt a szerepet), vagy pedig a dátum szerinti jegy, vagyis a Nap. Az a jegy és az a ház, amelyben a születési uralkodó van, kiemelt az adott konstellációban. Általános állapota, a többi bolygóval való kapcsolódása egyaránt fontos annak megítélésében, hogy az érintett személy mennyire stabil, bízik-e önmagában vagy segítségre szorul, mennyire tud előrehaladni az életben, tudja-e tehetségét kamatoztatni stb. Természetesen vannak még más elemek is, amelyeket vizsgálunk az említett kérdéseknél, de a születési uralkodó az első, amellyel kezdjük.

Típusok (asztrológiai típusok)

Bika csillagkép
Sokféle tipológia létezik, s az asztrológiának is megvan a maga csoportosítása a 12 jegy formájában. Minden jegyre felépített az asztrológia egy jellemzést, amelynek alapja az ősidők homályába vész, de mindig bővült és bővül ahogyan a korok is változnak és egyre árnyaltabban tudjuk jellemezni az egyes alaptípusokat. Ezeket nevezzük aztán a jegyek neveivel: Kos-típusnak, Bika-típusnak, Ikrek-típusnak, s a többinek. Elvileg ez a tipológia már nem annyira a Nap-jegyre, mint inkább az Ascendens jegyére (lásd a címszónál) koncentrál, de nagyon sok esetben a horoszkóp fő hangsúlya valamilyen formában visszacsatol a Nap-jegyhez, vagy egy harmadik jegy lesz annyira domináns, hogy azt a típust fogja legtöbbször vagy leglátványosabban felmutatni az illető. Tiszta típus szinte egyáltalán nem létezik, bár ilyen asztrológiai kategória igen. A horoszkópokban rendszerint többféle típus keveredése látható.
Azt nevezzük tiszta típusnak, ha az Ascendens jegyének az uralkodó bolygója – ami egyébként a születési uralkodó, mindenki képletében a legfontosabb bolygó, az szimbolizálja magát az illetőt – az I. házban, az Ascendens jegyében áll és nincs a közelében másik bolygó (nem áll együtt mással). A tipológia a belső és külső jellemzőket egyaránt leírja, minden szempontból ez az alap, amelytől aztán az egyéni variációk elég jelentősen eltérnek.

Transzcendens

Latin eredetű szó, jelentése: a megismerés határán túli, az anyagon, a tapasztalaton felüli, érzékfeletti, illetve másik olvasata: magasabbrendű, felsőbbrendű (a lélektanban még: tudatalatti). Ezoterikus szövegekben mindhárom olvasata érvényesül.
A mi szorosabb témakörünknél a Nyilas felszálló Holdcsomó leírásában szerepel a kifejezés („Ha gondolatait transzcendentalitással kezdi összekapcsolni, önmagában is lelki egységre talál…”), ahol arra is utal a szerző, hogy nemcsak az van, ami kézzelfogható, mérhető, az alap-érzékszervekkel észlelhető – vagyis ami anyaghoz kötött. Arra is, hogy távolabbi nézőpontból a valódi arányok jobban láthatók, s arra is, hogy az érzékfeletti világban olyan segítségre (irányításra) talál az ember, amellyel tudattalanján keresztül veszi fel legjobban a kapcsolatot. 
Kapcsolódó bejegyzés Domján Mónika Mónika és a tarot című blogján:  Vallás, spiritualitás, transzcendencia, ezotéria – hisztéria

Tranzitok

Az asztrológia haladottabb fokán vizsgáljuk azt, hogy egy-egy égitest aktuális haladása során érintkezik-e egy horoszkóp valamilyen elemével (érzékeny pontjával). Értsd: van egy konstelláció – például egy születési horoszkópé – amelyben bizonyos bolygóállást rögzítünk, beleértve nemcsak azokat a pontokat, ahol egy égitest áll, hanem valamennyi lehetséges kapcsolódási pontját is. Ez marad érvényes az illető életére. Az égitestek azonban haladnak tovább a maguk útján és különböző sebességgel elérnek olyan pontokat, amelyek abban a bizonyos horoszkópban vannak. Ezeket nevezzük átvonulásnak, szakszóval: tranzitnak. Amikor valamely égitest tranzitál egy érzékeny pont felett, azzal aktiválja azt – magyarul: megélénkülnek azok a területek, amelyeket a planéták (jegyek, házak) jelentenek. Külön értelmezése van a tranzithatásoknak, amelyek ismertetésére itt persze nincs mód, arról nem is beszélve, hogy mindig az adott alaphoroszkóphoz kell viszonyítani ezeket (is).
A Nap (s vele a Merkur és Vénusz) minden egyes évben sorra érinti ezeket a pontokat, hisz mindhárom egy év alatt tesz meg egy teljes (horoszkóp)kört. A Hold minden hónapban. A Mars kétévente, a Jupiter 12, a Szaturnusz 28 évente. Az Uránusz akkor érintkezik minden ponttal, ha valaki megéri a 84. életévét, a Neptun (165 év) és a Plútó (250) év pedig nem tud átvonulni minden pont felett.
Megvan annak is a szokásos ideje, hogy meddig érvényesül egy-egy átvonulás. A Holdé mindössze 6 óra. A Nap, Merkur, Vénusz tranzitjának időbeli hatóköre három nap (együttállásnál, szembenállásnál kicsit több, az úgynevezett fél-fényszögeknél kicsit kevesebb). A „minden csoda három napig tart” szólás ilyen összefüggésekből származhat. A Mars átvonulása 5-6 nap, Jupiteré 6-12 nap, Szaturnuszé egy-két hét. Az Uránusztól kifelé a tranzitok több hónapig tartanak, növekvő időmennyiségben. (Uránusz 2-3, Neptun 3-4, Plútó 4-5 hónap.) Amikor retrográd egy bolygó, többször átvonulhat egy-egy érzékeny pont felett, biztosítva az aktuális feladat alapos megdolgozását és a bevésést, néha-néha pedig „jutalomként” (amikor az előnyös kapcsolódások vannak soron). A többszörös tranzit mellett az időtartam növekedése is számít.

Zodiákus

Lásd az Állatöv címszót

Egyéni tanácsadás

 

 

ASZTROLÓGIAI TANÁCSADÁS

 GÁL JUDIT ASZTROLÓGUS

Az asztrológia átfogja az egész élő, sőt: élettelennek tekintett világot a legnagyobb léptéktől a legkisebbig. Minden időpillanatnak van egy lenyomata (a konstelláció – közismertebben: horoszkóp), amely tartalmazza annak a pillanatnak összes jellemzőjét, múltját- jelenét és mindazt, ami abból következik – vagyis a jövőjét.

Mi a speciális haszna az asztrológiának?
A horoszkópokból azt is lehet pontosan és viszonylag gyorsan látni, hogy a megismételhetetlenül egyedi, senki máshoz nem hasonlító embert miként lehet jól megközelíteni, milyen tényezőire kell nagyobb hangsúlyt helyezni, s melyekre kevésbé. A módszer – bár alaptípusokból indul ki, mégis – mentes attól a tipizálástól, ami 10-20- vagy akár 50 altípusba sorolja az embereket, s kevésbé ad teret az egyéniesítésnek. Az eredmény tartós, annál inkább, mert rendszerint dokumentáljuk valamilyen formában a megszerzett információkat. Vissza tudja hallgatni az érintett személy, s mindig új elemeket fedez fel benne, annak függvényében is, hogy hol tart fejlődésében, milyen friss benyomásokat kapott aktuálisan.

     Az asztrológiai szempontú elemzés több rétegű élményt jelent általában, s az egyes emberek mást és mást emelnek ki a rétegekből. Néhány motívum: “Végre megértenek úgy, hogy nem kell magyarázkodni”; “Sejtettem (tudtam) én mindent, ami elhangzott, nagyon jó megerősítéseket kaptam ebben.” “Megvilágította problémáim okát”. „Olyan új dolgokra világított rá, amit nem fedeztem fel eddig magamban, pedig tényleg itt van” “Megértettem, miért nem tudok következetes lenni egyféle álláspontomhoz.” “Elfogadom magam.” “Elfogadom a többi embert” Rengeteg „heuréka-élmény” fakad egy-egy mélyebb áttekintésből. Utána jobban a saját kezébe tudja venni a sorsát, mert biztosabbnak érzi magát döntéseiben, orientációjában. Elfogadja önmagát, s egyúttal igyekszik a többi ember elfogadására is. Hosszan elhúzódó megoldatlan helyzeteket képes tisztázni. Elindul egy spirituális úton, illetve határozottabban jár rajta.
Lásd még a Vélemények menüpontot

 

Hogyan zajlik az asztrológiai tanácsadás?

Az asztrológus az adott időpillanatra – például valakinek a születési idejére – készít egy képletet (horoszkópot), s abból von le következtetéseket. Hogy ezek aztán helytállóak-e vagy sem, az sok mindentől függ. A felkészültség, intuíció, pillanatnyi mentális- és lelkiállapot van az elemző oldalán, a másikon a befogadó (a tanácsadást kérő, a horoszkóp alanya) mindenkori és aktuális készsége arra, hogy „lefordítsa” magának a hallottakat- olvasottakat, s arra használja, amire való: önismeretének bővítésére, fejlesztésére, ezen keresztül kapcsolatrendszerének és komfortérzetének javítására. Ha pedig prognózisról van szó, akkor a feltárt lehetőségek minél jobb kiaknázására, a gátlások elviselésére. Egy harmadik tényezőt sem lehet kihagyni: szabad utat kap-e az információ adott helyzetben, vagy valamilyen okból éppen „tilalom alatt” van. (S egy negyedik: mindenki a számára megfelelő asztrológushoz kerül-e, mert – mondanom sem kell – az sem mindegy ki kire és hogyan talál rá.)
Mindig egyenrangúnak tekintem azt, akinek a tanácsadást végzem: kortól, nemtől, képzettségtől, s egyáltalán: bármitől függetlenül. Igyekszem megkeresni és megtalálni általános és aktuális problémáira a megoldást, s ezt igyekszem elfogadtatni vele.

Sokféle oldalról lehet vizsgálni egy embert vagy életének egyes részleteit. Az alábbiakban néhány gyakran igényelt illetve lehetséges módozatot említek. (Az árak 2016. március 21-től érvényesek.)

 

HOROSZKÓPELEMZÉS – TELJES

Az alapul szolgáló horoszkóp elkészítése hosszabb folyamat, mert a születési időt percre pontosan meg kell állapítani. Ezt a folyamatot nevezzük születési idő korrekciónak, pontosításnak.
Kevés embernek ismert hajszálpontosan a világrajövetele ideje, s 4 perc differencia ebben 1 éves tévedést jelent a prognózisban. Ha valaki fél órás eltéréssel ismeri születésének idejét, akkor 7-8 éves csúszás is elképzelhető. Az alap-elemzés szempontjából sem közömbös azonban ez az időtényező, hiszen másik jegybe kerülhet az Ascendens vagy egyéb horoszkópelemek, másik házba esnek a bolygók és így tovább. Ezért kérdőívet szoktam küldeni, hiszen a már ismert életesemények alapján a prognózis-módszerek segítségével meg lehet találni a születés pontos percét.

A kérdőív visszaérkezte után elkészítem a korrekciót, megrajzolom a horoszkópot (a teljes alaphoroszkóphoz mindig kézzel, a másolatot pedig egy rövid ismertetővel, magyarázattal együtt megkapja az érintett), s ez után kerül sor az elemzésre, amely felnőttek esetében szóbeli formában két részletben, általában egy hetes különbséggel történik, egy-egy alkalommal másfél- két óra időtartamban. Távolabbi vidéken, vagy külföldön lakóknál Skype-on is lehetséges. Az elhangzottakat mindig felvesszük valamilyen hangrögzítővel, amit vagy az érintett biztosít, vagy én veszem fel diktafonra és továbbítom. A gyerekhoroszkópokat ugyancsak szóban, a szülőnek elemzem, kb. 16 éves korig. Kamaszkortól okvetlenül szükségesnek tartom, hogy ehhez hozzá is járuljon a gyerek.

Az alap-elemzésnek a tartalma két egységre bontható: személyiségkép és sorstendencia részre. A személyiségkép azt tartalmazza, hogy milyen az illető, s miért pont olyan. Mik a lehetőségei és korlátai, mennyiben hajlamos lehetőségeivel élni, hogyan reagál a korlátokra. Igen nagy hangsúllyal az ellentmondásokat szoktam kiemelni, amelyből minden földre leszületett léleknek jut elegendő ahhoz, hogy előbb-utóbb kérdéseket tegyen föl magának: mit is kezdjen ezekkel. Természetesen az ellentmondások feloldásáról, kezeléséről is szó esik, megbeszéljük. Ebben a részben kerül sor a karma, karmikus feladat ismertetésére és elemzésére is, hiszen ez jellemünket és életünket átszövi (mondhatjuk így, ha ki akarjuk kerülni azt a kifejezést, hogy meghatározza).

A sorstendencia részben egyes életterületeken megyünk végig, érintve ezekben is a hozzáállást, lehetőségeket és korlátokat, s azt is, hogy körülbelül milyen események, jelenségek várhatók az adott területen. Időbeli realizálódásra is nagyjából utalok, de bármire vissza lehet kérdezni, s mód van a kissé alaposabb vizsgálódásra is.

Az életterületek:

  • Anyagiak – munka, hivatás – nyeremények, nyereségek – örökség – veszteségek
  • Kommunikáció – tanulás – közlekedés, utazás – mikrokörnyezettel fenntartott viszony – testvér
  • Szülők, szülők egymáshoz való viszonya (minta) – az érintett viszonya a szülőkkel – család, otthon – haza
  • Szerelem, barátság – házasság – gyerek – az élet eredménye, s ennek egyéni értékelése
  • Egészség-betegség kérdései

Ára: felnőttek számára: 24.000 Ft. Gyerekhoroszkóp:  0-tól kb. 16 éves korig: 20.000 Ft. 16 év felett csak az érintett számára: 22.000 Ft.

 

ELŐREJELZÉS

Általában éves előrejelzést – úgynevezett szolárt – szokás készíteni, amely azonban nem január 1-től, hanem a prognózist igénylőnek születésnapjától a következő születésnapjáig érvényes. Az adott évre vonatkozó legfontosabb tendenciákat tartalmazza, időbeli realizálódással együtt. Alaphoroszkóp nélkül nem lehet elkészíteni, illetve nem szokás, még pontosabban: a magam részéről nem szoktam csak szolárt vállalni kidolgozott és elemzett alap nélkül. Egyrészt azért, mert a prognózis módszereket mindig valamilyen kiindulóponthoz viszonyítva lehet alkalmazni. Másrészt és főleg azért sem, mert az alap-interpretáció nélkül nem vagy csak töredékesen érthető az egyetlen évre vonatkozó interpretáció. Sokkal kevesebbet tud profitálni belőle a szülött (a horoszkóp tulajdonosa), néhány fontos összefüggés elsikkad s így tovább.

Az előrejelzést egyszerűsített formában, szóban, személyesen vagy skype-on végzem. Az aktuális születésnap előtt legfeljebb néhány héttel célszerű foglalkozni vele, sőt első szolárnál az sem baj, ha már eltelik 1-2 hónap a tárgyalt periódusból. Meg kell ugyanis szokni azt is, hogy az élet ugyanúgy zajlik, mint addig, csak míg előzőleg nem volt információ a bekövetkezendő kisebb-nagyobb áramlatokról, most meg van. Más fajsúlyú, nagyobb, látványosabb, megrázóbb eseményeket vár általában minden „kezdő prognózisfogyasztó”. Ha már eltelt valamennyi idő a folyó szolárból, láthatja, hogy a prognózisban leírt jelenségek miként realizálódtak (múlt időben), s ahhoz mérten tudja majd jobban súlyozni a várható folyamatokat.

Ára: 2.000.- Ft + 5.000.- Ft-os óradíj, igénybevétel szerint. (Például: ha egy órás konzultációról van szó, akkor 7000 Ft. Kétórás: 12000 Ft.)

 

SZINASZTRIA

Két- vagy több horoszkóp összehasonlítása, s az ebből leszűrhető következtetések feltárása. Bármilyen kapcsolatra érvényes, de – talán nem meglepő – a leggyakoribb a párkapcsolatra készített összevetés. A kapcsolat erősségeit és gyengeségeit, buktatóit, arányeltolódásait, az egymással szemben tanúsított toleranciát vagy türelmetlenséget, ezek lokalizálását, a szexuális vonzalmat és még sok-sok egyéb fontos motívumot lehet látni általa. A kapcsolat lefolyására, kimenetelére is nyerhető információ.

Év, hónap, nap, óra, perc pontossággal szükségesek ehhez is az adatok, s én kérni szoktam a másik fél (vagyis mindkét fél) beleegyezését is. Véleményem szerint az az igazán hatékony szinasztriás elemzés, ahol mindkét ember el tudja fogadni az asztrológiát autentikus eszközként, na és persze az asztrológus személyét is. Ha csak az egyik fél szeretné felhasználni az összehasonlítást, nem túl sokra megy vele, mert egyedül nem oldhatja meg kettejük problémáját, nem élheti meg a másik helyett azt a feladatot, amelyet neki is el kell végeznie pont azon a kapcsolaton keresztül. Annyit profitálhat belőle legfeljebb, hogy könnyebben viseli a súrlódási pontok mentén kialakuló kisebb-nagyobb konfliktusokat, saját magát jobban tudja navigálni a kapcsolaton belül.

Az elemzés rendszerint szóbeli.

Ára: aszerint változik, hogy van-e alaphoroszkóp, illetve, hogy az elemzés írásbeli vagy szóbeli. Írásbeli: egyik születési idő pontosításával: 22.000.- Ft. Két pontosítással: 26.000.- Ft. Pontosítás nélkül: 18000.- Ft. A születési perc korrekciójának mellőzése akkor képzelhető el, ha körülbelül negyedórán belüli valószínű eltéréssel ismert az adat. Nagyobb eltérésnél az összevetés egy lényeges része értelmét veszti. A szóbeli egyszerűsített elemzés ára (pontosítás nélkül) az időigény függvényében 12000-15000.- Ft.

 

GYERMEKTERVEZÉS

Ha egy gyermekre vágyó pár már végigjárt mindenféle vizsgálatot és kezelést, kapott egy csomó információt, de még mindig nem következett be az óhajtott esemény, s csak egy kicsit is nyitott az okkultnak tekintett módszerek felé, akkor fordul asztrológushoz – amit nagyon jól tesz. Az asztrológus meg tudja állapítani, hogy milyen esélyek vannak a fogamzásra, miért nem következett be eddig, mi az, amit az érintett tud tenni az érdekében, mi gátolja tudat alatt. Időpontokat keres a termékeny időszakokra, amikor a legnagyobb a valószínűsége a fogamzásnak. Segít orientálódni olyan időpontokra, amelyekre egyébként nem is gondolt volna a pár, hogy az termékenynek számít (pl. közvetlen a menstruáció előtt, után, sőt: alatt).

Sokkal jobb, ha korrigált születési idejű horoszkóppal dolgozunk, de még az is elfogadható, ha hozzávetőleg, kb. negyed- félórás tűréshatáron belül ismeri a nő a születési óra, percét, bár ez esetben lényegesen kevesebb információ nyerhető. Rendszerint a nő adataiból indulunk ki. Abban az esetben szükséges a férfiét is figyelembe venni, ha nála is csökkent termékenyítő képességet lehet gyanítani, vagy már megállapították ezt.

Mindig megnézem, hogy  eredendően mi lehet az akadálya a nehéz fogamzásnak, mert általában emiatt fordulnak asztrológushoz. ‚ aktuálisan vannak-e olyan tendenciák, amelyek utalnak gyermekáldásra. ƒ a fogantatásra számított feltételezett születési időre (vagyis a leendő gyermeknek) milyen konstelláció várható.

Írásban megkapja a pár azokat a javasolt időpontokat, amelyek környékén (+, – 1-2 óra) a megtermékenyülést megelőző közösülésnek meg kell történnie. Ezek közül kiemelem azokat, amelyeken még nagyobb a fogamzási valószínűség, illetve amelyekhez a gyerek leendő horoszkópjára nézve a legjobb konstelláció társulhat.

A gyermek nemét is lehet tervezni, de ezt – ha lehet – elkerülöm, mert véleményem szerint ugyanúgy nem szabadt erőltetni, ahogy sok minden mást sem. Vagyis ha valakinél a születési horoszkópban nagy valószínűséggel lányok születnek, akkor annak oka van, s rendkívül csekély a valószínűsége, hogy egészséges, életképes fiút is tud szülni. Az egyetlen indok, amit el tudok fogadni a nemhez kötött öröklődő betegség. Ilyen esetben figyelem azt is, hogy várhatóan mi lesz a neme a születendő gyereknek. Ekkor minden második hónapban jöhet szóba az a termékeny időszak, amellyel egyébként operál az asztrológia a fogamzáshoz. A legszélsőségesebb formáció, amikor a születés percpontos idejét is befolyásolják előre ütemezett császármetszéssel, amely eljárással végképp nem tudok egyetérteni, mivel eleve a minél természetesebb szülés rendületlen híve vagyok.

Az asztrológiai alapú gyermektervezés reményt és biztonságot nyújt. Sokszor az így javasolt időpont teljesen eltér a középidős (Knaus-Ogino) módszerrel számított időtől, s ekkor nem a középidőre koncentrál a pár, hanem az általam javasoltra.

A középidős eredmény egyébként orvosi statisztikák szerint 25 %-os. Az asztrológiai, úgynevezett Jonas-féle módszer meghaladja a 90 %-ot. (Egy cseh orvos team – Jonas nevű orvos vezetésével – dolgozott hosszú időn keresztül az asztrológia módszerével és több tanulmányban, publikációban kimutatták hasznosságát. Személyes tapasztalataim is messzemenően igazolják.)

Ára: születési perc pontosítással 20.000.- Ft. Pontosítás nélkül, ha nincs birtokomban radix (születési horoszkóp) 16.000.- Meglévő, korrigált alaphoroszkóp esetén csak a 12 időpont kikeresése és vizsgálata 12.000.- Ft.

 

RÉSZKÉRDÉSEK, TANÁCSADÁS

Csak néhány területre vonatkozó elemzés, illetve utólag fölmerült aktuális kérdések vizsgálatáról van szó. Rendszerint már meglévő alaphoroszkópra támaszkodva történik, de például akut helyzetekben kivételesen el lehet ettől tekinteni. Alap akkor is szükséges, csak vagy mellőzöm a születési perc korrekcióját vagy ez megtörténik, de a teljes elemzés elmarad. Ez esetben kisebb hatékonysággal lehet feltárni annak az ügynek a körülményeit vagy teljeshez közelítő összefüggésrendszerét, mintha megtörtént volna az „alapozás.” Néhány standard kérdés, amelyre fókuszálni szoktunk:

  • Aktuális időszak rövid áttekintése a főbb tendenciákkal (szolár helyett)
  • Egy-egy bizonyos életterületre vonatkozó áttekintés – munkahelyváltás, párkapcsolati szituáció, egészségi probléma felbukkanása, pályamódosítás miatt irányultság vizsgálata, s így tovább
  • Krízis helyzetben segítség – a krízis oka és természete változatos, legjellemzőbb az úgynevezett életközepi krízis idején igényelt támogatás
  • Alap horoszkópelemzés feldolgozása után (2-3, de sokszor 8-10 évvel) újraértékelés
  • Visszatekintés megtörtént eseményekre – kozmikus megvilágításban
  • Műtétre vagy más eseményre alkalmas időpont keresése – különösen a műtéti beavatkozásokra érdemes megfelelő időpontot keresni, de legalább kizárni a legrosszabbnak látszó napokat, periódusokat, amennyiben persze előre ütemezhető műtétről van szó
  • Gyereknevelésre, pályaválasztásra vonatkozó részelemzés
  • Mundán kérdések – egyéni igényként ritkán merül fel, de erre is van a praxisomban példa. Az általános, egy nagyobb népcsoportot, földrajzi területet vagy az egész világot érintő kérdésekre keresett válaszokról van szó 

Ára: ha már van alaphoroszkóp, akkor 2.000.- Ft + 5.000.- Ft-os óradíj, igénybevétel szerint. (Például: ha két órás konzultációról van szó, akkor 12.000.- Ft. Egyórás: 7.000.- Ft.) Ha nincs alap a birtokomban, akkor 7.000.- Ft + az 5.000.- Ft-os óradíj igénybevétel szerint. (Például: kétórás konzultációnál: 17.000.- Ft.). Ha nem igényel felkészülést a kérdés, akkor elmarad a 2000 Ft-os alap. 


KARMA-ELEMZÉS, KARMA-KONZULTÁCIÓ

Kifejezetten a karmikus feladatokra fókuszáló elemzés, elsősorban a Holdcsomó köré rendeződve. Ehhez elvileg az óra, perc nem okvetlenül szükséges, de sokkal jobb, ha legalább hozzávetőleges pontossággal megvan ez az adat. Egyéb információk közül a közeli hozzátartozók születési ideje (év, hónap, nap) szükséges. Az elemzés mindig szóban, személyesen vagy Skype-on zajlik. 

Ára: ha van alaphoroszkóp, akkor 6.000 Ft/óra. Ha nincs, egy 3.000.- Ft-os felkészülési díj + 6.000 Ft/óra (születési perc korrekciója nélkül). Például egy órás konzultáció ez esetben 9.000 Ft. Amennyiben korrekcióval együtt igényli az érintett, akkor 7.000 a felkészülés + 6.000 óradíj.

Kapcsolati karmaelemzésnél a felkészülés díja 7.000 + 6.000 óradíj (egy órás konzultáció esetén tehát 13.000 Ft).

ÚTMUTATÓ HOROSZKÓP

Saját szövegű gépi elemzés az egyéni képletről. Írásbeli, 30-40 oldal terjedelemben. Tartalma: bevezető, Ascendens, rejtett Ascendens típusa, bolygók a jegyekben és házakban, fényszögek és karma. Fiataloknak ajánlható, s olyan alkatú embereknek, akik nem kedvelik, ha beleavatkoznak az életükbe és önismeretükbe. Ebben a formában ugyanis maga az olvasó szelektálja: mi vonatkozik rá a gépies, általános megállapításokból, s mi kevésbé. Születési év, hónap, nap, óra, perc és hely (település) szükséges hozzá. (Ez a leggyorsabban elkészülő elemzésem, az igényléstől számított 1-2 napon belül megkapható.)

Ára: 7.000.- Ft. 
Kedvezmény: két útmutató horoszkóp egyidejű megrendelése
esetén 6.500/fő, három és több esetén 6.000/fő.

Jobb arra használni eszedet, hogy elviseld azokat a csapásokat,

amelyek érnek, mint előrelátni azokat, melyek érhetnek.

La Rochefoucauld

REINKARNÁCIÓS UTAZÁS (visszavezetés)

Ezt a tevékenységemet is természetesen a karmikus összefüggések keresése, tanulmányozása indította el. 1994 óta foglalkozom visszavezetésekkel, ennek során több, mint 900 emberrel volt alkalmam együtt betekinteni valamelyik előző életükbe.

Egy bevezető- előkészítő fázisban elmondom röviden a reinkarnáció (általam értelmezett) lényegét és azt, hogy miként zajlik a visszatekintés valamely előző életbe. Egy gyors eredménnyel járó technikával (amelynek nincs köze a hipnózishoz) relaxált állapotba kerül az aktuális utazó. Ebben az állapotban végignézünk egy előző életet – rendszerint spontán módon olyant, amelynek eseményei a mostanival szorosan kapcsolódnak. Maga az utazó látja a képeket illetve kapja az információkat, én csak instrukciókat adok, segítek abban, hogy ne tapadjon hozzá egy-egy jelenethez, s hogy minden fontos elemet meg tudjon nézni. Beavatkozom, ha túlságosan átéli a látott jelenséget, s az rossz érzéseket okoz. Nem kell attól tartani, hogy miként találkozik az utazó régebbi önmagával. Nagyon érdekes élmény, hogy „én vagyok az, de mégsem én.” Az élet végén meg lehet tapasztalni a halálélményt, utána pedig – az esetek tekintélyes százalékában – találkozni a Fénnyel, ami az egységélménynek megrendítő, felemelő kifejeződése. A visszamenetben a “Titkok házában” a “Belső Vezetővel” történő kommunikáció a záróakkord, ami ugyancsak jelentős mozzanata ezeknek a visszatekintéseknek.

Általában csoportban történik a visszavezetés, de nem egyszerre, hanem egyenként utaznak a résztvevők. Rendszeresen felmerülő kérdés, hogy nem zavaró-e az idegen emberek jelenléte, nem okoz-e nagyobb blokkot. Az a tapasztalat, hogy ellenkezőleg: az azonos irányultság és szándék olyan nagy segítő erő, mint minden csoportos meditációban vagy bármilyen közös tevékenységben jelentkező energia, s igen gyorsan már-már bensőséges viszonyba kerülnek egymással a jelenlevő csoporttagok. Ha valaki ennek ellenére sem szeretne a csoport előtt utazni, annak sincs akadálya, amennyiben utolsónak marad, s a többiek távoznak.

Jól sikerült utazás után napokig abban az emelkedett, érdekes, már-már éteri állapotban van az ember, amelyben az utazás végén. Nemcsak napokkal, hanem hetekkel később is folyamatosan újabb és újabb részletek kerülnek elő, s rakódnak hozzá a látott történethez. Sok mindent megért az utazó mostani életének jelenségeiből. Jelentősen változik viszonya azokkal az emberekkel, akiket vagy az utazás során, vagy utóbb, a mozaikdarabkák összerakásakor tudott azonosítani egy másik szituációban. Megérti, hogy annak emléke hogyan befolyásolja jelenlegi kapcsolatukat és könnyedén tud változtatni rajta ha szükséges.

Egyáltalán nem ritka, hogy látványosan oldódik valamilyen gátlás, fóbia, tartós stressz, sőt: allergia. A fizikai jellegű előnyökön túl: másként kezel bizonyos problémákat (vesd össze a megértéssel), ennek következtében a problémák akár el is múlhatnak, de mindenképpen könnyebbé válik az élet.

Mindig gondoskodom az utazó spirituális (mágikus) védelméről. Igyekszem kihozni az összes információt az egyes helyzetekből, képekből. A visszajelzések szerint igen megnyugtatóan tudok fellépni ha szükséges, ehhez a (mély) hangom, hangszínem is jól felhasználható. Általában biztonságban érzi magát az utazó.

Sajnos minden szándék, egyéni és közös igyekezet mellett sem garantált, hogy mindenki képes utazni egy adott időben. Vannak esetek, amikor egy-két töredékes kísérlet után indul csak el a folyamat. Ilyenkor egyénileg beszéljük meg ennek a lehetséges okait, valamint azt is, hogy egy későbbi időpontban érdemes-e és ha igen, mikor célszerű újra próbálkozni.

Ára első utazásnál: 1 főnél 10.000 Ft. Két főnél 9000 Ft/fő. Háromnál: 8000 Ft/fő.

Második és minden további visszavezetésnél 1000 Ft-tal kevesebb az egy főre jutó összeg, feltéve, hogy ha például két főről van szó, már mindketten vettek részt visszavezetésben (nálam).

DOMJÁN MÓNIKA

PSZICHOLÓGIAI TANÁCSADÁS
Jobb híján életvezetési tanácsadásként szoktam definiálni a tevékenységemet. Talán pontosabb lenne az életvezetési támogatás kifejezés, mivel tanácsot meglehetősen ritkán adok. Sokkal inkább a hozzám forduló személy erőforrásainak feltárásán, mozgósításán “dolgozom”, vagy éppen az útjában álló akadályok elhárításában segítem őt. Ez azt jelenti, hogy ha éppen egy próbatételt jelentő életszakaszban jársz, támogatást, visszajelzést, megerősítést kaphatsz egy értő, figyelő másik ember révén. Gyakran úgy érezzük ilyenkor, hogy a káosz kellős közepén azt sem tudjuk, hogy jutottunk ide, és elképzelésünk sincs, merre kéne elindulni – esetleg görcsösen erőltetünk néhány, régebben bevált módszert – eredménytelenül. A tudattalan gátak, motivációk feltárásával, a hátráltató hiedelmek tudatosításával és átírásával segítek “szétszálazni” a problémát, valamint a kivezető utak megtalálásában, és az esetleg szükséges új készségek elsajátításában tudlak támogatni.

A fejlődés velejárójaként időről-időre kisebb nagyobb krízisekkel találkozunk – nem véletlenül nevezte ezeket Erik Erikson “normatív krízisnek”. Semmi baj nincs veled, ha éppen úgy érzed, felborult az életed és kicsúszott a kezedből az irányítás – mindez azt jelenti, hogy élsz és fejlődsz! Ahhoz azonban, hogy ez a fejlődés valódi minőségi változást eredményezzen, időnként jól jöhet némi külső támogatás. Lehet, hogy enélkül is eljutnál ugyanoda (lehet, hogy nem), de valószínűleg keservesebben és hosszabb idő alatt tennéd meg az utat.

Kommunikációs tréneri tapasztalatomnak köszönhetően az egyéni ülések során elemezhetjük a számodra nehézséget jelentő szituációkat, kipróbálhatsz az eddigitől eltérő viselkedésmódokat, megtapasztalhatod azok hatásait, visszajelzést kaphatsz – mindezt biztonságos, tét nélküli helyzetben. A kiegyensúlyozott emberi kapcsolatok fenntartásához elengedhetetlen saját érzelmeink tudatosítása és befogadható módon való kommunikálása – ugyanúgy, mint a másik ember lelkében való olvasás képessége, sorok közötti üzeneteinek megfejtése. Miután ez a fajta – szakszóval élve mentalizációs – képesség-fejlesztés iskolarendszerű képzéseinknek jelenleg nem része, és legtöbbször családi mintáink sem hibátlanok ebből a szempontból, szinte mindenkinek jól jön ez a fajta gyakorlás.

Szemléletemben a pszichológiai megközelítés mellett helyet kap a spiritualitás – azaz az emberi életet valamilyen nagyobb összefüggésrendszer részeként képzelem el. Ugyanakkor nem kötődöm semmilyen konkrét vallási vagy filozófiai irányzathoz, és nem feltétlenül esik szó erről a témáról a beszélgetéseink alatt sem. Használtam (és időnként még most is használom, lásd lentebb) a tarot kártyát a tudattalan gátak és erőforrások feltárásához, jelenleg azonban leginkább a SzomatoDráma módszere és filozófiája hatja át tanácsadói munkámat, amelyben az alapképzés és az egyéni konzultációs képzés elvégzése után a SzomatoDráma Játékvezetői oklevelet is megszereztem. A SzomatoDráma egyfajta gyógyító kommunikáció a testeddel, melynek tünetei, betegségei a lelked üzeneteként fordíthatók le – ha odafigyelsz rájuk. A módszer segítségével megtanulod felvenni a kapcsolatot a testeddel, és befogadhatod azt az egyedi, csak neked szóló üzenetet, amely a gyógyuláshoz, fejlődéshez, EGÉSZ-ségesebbé válásodhoz vezethet.

Ára: 9000 Ft/50 perc
Helyszín: Budapest (inSpirál Stúdió, Bp. 1094. Páva u. 6. II/2.) vagy Göd (2132. Felsőgöd, a vasútállomáshoz közel, pontos címet személyes bejelentkezéskor adok meg)
Bejelentkezés: domjanmoni@gmail.com vagy: +36-20-245-5343

 

SZOMATODRÁMA EGYÉNI ÜLÉS

Ha kifejezetten “szomatodrámázni” szeretnél, és ezért jössz el hozzám, nagyjából a következőkre számíthatsz: 100 percet, azaz a szokásos 50 perces időkeret kétszeresét szánjuk rá a közös munkára, mert ennyi idő szükséges az előzetes beszélgetéshez, magához a játékhoz, majd annak lecsengetéséhez, lezárásához.

Jöhetsz egy alkalommal, ha kifejezetten egy témát, testi tünetet, betegséget szeretnél jobban megérteni, körbejárni, de sokszor megtörténik, hogy az egyik téma hozza a másikat, és ami kezdetben egy jól körvonalazott “problémának” tűnt, valójában csak a legkülső hagymahéj az önismeret és a gyógyulás folyamatában. Bevallom, én a folyamatokban hiszek, és bár az öngyógyítás folyamata mindig teljesen az egyéné, úgy tapasztalom, hogy a rázósabb szakaszokban nagyon sokat jelent egy értő, figyelő, elfogadó kísérő. Ha többször is találkozunk, akkor nyomába szegődünk a kibomló, egymásból következő témáknak, érzéseknek, amíg csak kölcsönösen úgy nem érezzük, hogy elérkeztünk valamilyen új egyensúlyhoz, ahol megpihenhetünk, megállhatunk.

Node mi történik pontosan egy ilyen SzomatoDráma ülésen? Először is megkérlek, hogy mesélj a témádról, tünetedről, betegségedről – ahogyan te megéled azt. Elsősorban az érzéseidre vagyok kíváncsi a történeteddel kapcsolatban, és azokra az összefüggésekre, amelyekre te magad jöttél rá életeseményeid és a testedben zajló folyamatok között. Pl. milyen élethelyzetben jelentkezett először a betegség, mikor szokott súlyosbodni, mitől enyhül, stb. Az sem baj, ha fogalmad sincs ezekről – talán pont ezért jöttél el hozzám -, mindenesetre fontos, hogy egy szubjektív “bemutatkozással” induljunk neki a betegségeddel, tüneteddel, nehézségeddel kapcsolatos SzomatoDráma játéknak.

Maga a játék egy úgynevezett indító képpel kezdődik, éppúgy, mintha csoportban játszanánk. Hogy csoport híján miből áll össze a kép? Nagyszerű színes kis babzsákjaim vannak erre a célra, amelyek változatos színeikkel, mintázatukkal és formájukkal szinte kínálják magukat az aktuális szerepek felvételére. Láttam már kis asztalkámon pajzsmirigyet, hüvelyt, vagy éppen véres székletet “megelevenedni”, de ugyanúgy szorongást vagy tehetetlenség-érzést is. Ez a bizonyos megelevenedés pedig úgy történik, hogy először te, a kliens megalkotod a kezdőképet, azaz kiválasztod történetednek legfontosabb 4-5-6 szereplőjét, megkeresed a hozzájuk leginkább passzoló babzsákocskákat, majd elrendezed őket úgy, ahogy azok benned élnek – közelebb, távolabb, egymás hegyén-hátán, összekapcsolódva vagy elkülönülten.

Ha ez megvan, megkérlek, hogy egyenként állj szóba játékod szereplőivel. Szólítsd meg őket, beszélj hozzájuk úgy, mintha egy valós személyhez beszélnél. Mondd el nekik, hogyan érzel velük kapcsolatban, milyen viszonyban vagy velük, illetve bármit, ami eszedbe jut róluk. Például így: “Kedves hüvelyem, látom, hogy szenvedsz, nagyon sajnállak ezért, és bánt, hogy nem tudok segíteni rajtad, pedig már mindent megpróbáltam. Annyira tehetetlennek érzem magam!” Miután minden fontosat elmondtál a szóban forgó testrésznek, szereplőnek, egy még furcsább lépésre biztatlak: legyél most te az előbb megszólított testrész, tünet vagy érzés, és válaszolj magadnak arra, amit az előbb hallottál, illetve mondj el ezen kívül bármi mást, amit szívesen üzennél, esetleg kérnél “gazdádtól”.

Első olvasásra elég morbid szituációk ezek, elismerem. Mégis működik a módszer, általában a második-harmadik szereplőnél már flottul mennek ezek a kis párbeszédek, és egyre ütősebb, mélyebb megállapítások, felismerések, üzenetek hangzanak el. Nem ritkán a kliens maga is meglepődik azon, hogy mit mondott, és az vajon honnan jött… Én eközben minden módon igyekszem segíteni, támogatni a folyamatot, például azzal, hogy a legerősebbnek érzett mondatokat elismétlem, néha pedig közbekérdezek valamelyik szerepből. Legtöbbször csak a játék végén kérdezek rá az érzésekre, és arra, hogy mi emelkedett ki leginkább a történtekből, mi volt ismerős, vagy éppen meglepő.

Innentől többfelé kanyarodhatunk: meg is állhatunk ezen a ponton, de át is rendezheted a képet egy harmonikusabb, ideális állapotba (ez időnként már az első szakaszban, spontán megtörténik), és indulhat egy újabb – általában már rövidebb – kör azzal, hogy érzik most magukat a szereplők. Az is lehet, hogy neked már a harmónia látványa és érzése is elég , amihez elérkeztél a játék által. Meg szoktam kérdezni (illetve gyakran magától mondja a kliens), hogy ismerős-e ez a helyzet, ahogy ezek a szereplők egymással kapcsolódnak valahonnan az életedből, vagy ráismersz-e a szereplők közül valakire, valakikre? Ha a válasz igen, elképzelhető egy újabb kör a már megszemélyesített szereplőkkel (apa, anya, testvér, házastárs, gyerek, stb.), vagy közülük a legfontosabbal (néha többel), egy külön párbeszéd. Valahogy így: “Úgy tűnik, az egész társaságból a legfontosabb most neked az édesanyáddal való kapcsolat. Mit szólnál hozzá, ha idehívnánk őt erre a székre, és elmondanád neki mindazt, amit szeretnél? Amit talán még sosem mondtál el…” Utána beülhetsz a megidézett személy helyére, és válaszolhatsz saját magadnak, vagy megállhatunk ott, hogy egyszerűen csak elmondtad ennek a számodra jelentős szereplőnek, ami kikívánkozott belőled.

Remélem, némileg érzékeltetni tudtam, hogyan zajlik nálam az egyéni SzomatoDráma ülés. Valamint azt is, hogy mennyire spontán alakul attól függően, hogy mi bontakozik ki a történetedből, és mennyire tudod, akarod beleengedni magát a játékba. Eleinte ez nem könnyű, mégis úgy tapasztalom, hogy ha már benne vagy, sokkal könnyebben és hamarabb sodor magával a játék, mint ahogy azt előzetesen el tudtad volna képzelni.

Ár: 9000 Ft/50 perc, azaz egy 100 perces SzomatoDráma ülés 18.000 Ft
Helyszín: Budapest (inSpirál Stúdió, Bp. 1094. Páva u. 6. II/2.) vagy Göd (2132. Felsőgöd, a vasútállomáshoz közel, pontos címet személyes bejelentkezéskor adok meg)
Bejelentkezés: domjanmoni@gmail.com vagy: +36-20-245-5343

 

ÖNISMERETI TÜKÖR A TAROT KÁRTYA SEGÍTSÉGÉVEL

Kérlek, mielőtt elkezded olvasni ezt a menüpontot, tegyél félre mindent, amit eddig a tarot kártyáról tudtál, gondoltál, hallottál, esetleg tapasztaltál! Ha hozzám jössz „tarózni”, akkor nem fogok jósolni neked, bár nem kizárt, hogy beszélgetünk majd a jövődről. Semmilyen kész megoldást nem mutat meg számodra a kártya, bármennyire is vágynál arra. Egyetlen dologra ad választ, arra viszont nagyon érzékletesen: mi az, ami benned munkál, fortyog, feszül, készülődik vagy éppen rejtőzik.

Kaphatsz információt jelenlegi helyzeted hátteréről, saját tudatos és tudattalan motivációidról, ráláthatsz erőforrásaidra, vagy éppen külső-belső gátjaidra is. Ez az információ azonban már ott lapul benned, a kártya csupán egy eszköz, amely előhívja ezt a rejtett tudást, mégpedig a képek, szimbólumok segítségével. A tudattalan ugyanis szimbólumokban fogalmaz, ezért némi fordításra van szükség ahhoz, hogy hétköznapi értelmünkkel is megragadjuk, megfejtsük üzeneteit.

A tarot-val történő személyes tanácsadás alapja, hogy először pontosítjuk a megválaszolandó kérdést, illetve téged foglalkoztató témát, élethelyzetet. Ez már önmagában is fontos lépést jelenthet a tisztánlátáshoz. Ezután választunk egy, a kérdés, téma jellegéhez illeszkedő kirakási módszert, majd az értelmezés következik. Ez egy konzultációs folyamat, melynek során először téged kérdezlek, mi jut eszedbe a kártyán látott képről, utána teszem csak hozzá a saját meglátásaimat az egyes lapok további lehetséges jelentéstartalmáról. Ilyenkor pontosító kérdések merülhetnek fel az eredeti témával kapcsolatban, melyek megválaszolása segít neked abban, hogy meglásd az téged foglalkoztató téma mélyebb összefüggéseit, illetve elgondolkozz a megoldás irányába vezető lépésekről is, mérlegelve azok várható kimenetelét. A képek, szimbólumok annyira önmagukért beszélnek, hogy a kliens sokszor maga válaszolja meg saját kérdéseit, így a döntés, megoldás biztos, hogy teljes mértékben a sajátja lesz. Természetesen én is végig jelen vagyok, figyelek, kérdezek, visszatükrözök, támogatok – azt adom, amire éppen szükséged van a mélyebb megértéshez, megnyugváshoz, elfogadáshoz.

Én egyébként a Crowley tarot-t használom, ebben mélyültem el, ez fogott meg, mivel nagyon szépnek találom. Ráadásul minden lap rendkívül részletgazdag, csak úgy dúskál a szimbólumokban, azaz ideális táptalajt kínál az asszociációkhoz.

Ár: 9000 Ft/50 perc, azaz egy 100 perces  tarot-s ülés 18.000 Ft
Helyszín: Budapest (inSpirál Stúdió, Bp. 1094. Páva u. 6. II/2.) vagy Göd (2132. Felsőgöd, a vasútállomáshoz közel, pontos címet személyes bejelentkezéskor adok meg)
Bejelentkezés: domjanmoni@gmail.com vagy: +36-20-245-5343

A tanácsadásokra adott reflexiókból olvashatsz a Vélemények menüpontban.

Cikkek

Ezen az oldalon szakmai írásainkat olvashatod asztrológia, pszichológia, önismeret, tarot, Symbolon kártya témákban. Eddigi cikkeink:

I/1. Domján Mónika: Sors és Karma: “tarot-ul” A Szerencse
I/2. Domján Mónika: Egyedül nem megy – kísérlet egy karmikus teher letételére
II/1. Gál Judit: A csillagok sohasem hazudnak
II/2. Gál Judit: Gyereket szeretnénk
II/3. Gál Judit: Jóslás, jövendölés, prognózis
II/4. Gál Judit: Ideológiák, életmód, szépség és egészség felfogásának változása a Nagy Napév tükrében
I/3. Domján Mónika: A Remény Csillaga
II/5. Gál Judit: Bizalom
II/6. Gál Judit: 27-28 éves kori krízis -Amy Winehouse halálának margójára
Egy témára két szólamban – szokások
I/6. Domján Mónika: Egészséges szokások
II/7. Gál Judit: Állandóság és változás (a szokásokról)
Egy témára két szólamban – szeretet
I/7. Domján Mónika: Merj a szeretet mellett dönteni
II/8. Gál Judit: Figyelem
II/9. Gál Judit: A 12 asztrológiai típus szenvedélyessége
II/10. Gál Judit: Mindent megérteni annyi, mint mindent megbocsátani
II/11. Gál Judit: A szabadság kockázata
II/12. Gál Judit A leggyengébb és legerősebb elem – a víz
II/13. Gál Judit:  Az együttérzés szerepe karmikus feladatunkban
II/14. Gál Judit: Csakis a Kos lehet dinamikus?
Egy témára két szólamban – “világvége”
II/15. Gál Judit: Világvége 1000 január, 1666
január, 1997 ősz, 1999 augusztus, 2000 január, 2000 május,

          2012 január, 2012
december, 2026 akármikor és így tovább…

I/8. Domján Mónika: 2012 – a régi világ vége, amely a szükségről és a hatalmi harcról szólt

II/16  Gál Judit: Magyarország felvirágzása
II/17. Gál Judit: Napfogyatkozás, 2015. március 20.
II/16
(előrehozott cikk, a továbbiakban a számozás szerint haladunk)

Magyarország felvirágzása

Bevezető

“Volt egyszer egy rádió, ez egy reggel a világ összes nyelvén bemondta, hogy
Szégyelljétek magatokat. Meghallotta ezt a világ összes embere,
és mind elszégyellték magukat.
Csak a magyarok nem, ők gyorsan kikapcsolták a rádiót.”
Mosonyi Aliz: Magyarmesék

 

Elég gyakran megkérdezik tőlem – asztrológus minőségemben – hogy: „és Magyarországnak mikor lesz már jó?” vagy: „Akkor itt sohasem lesz jobb a helyzet?” vagy: „De ugye minket nem érint?” – s hasonlókat. Azt hiszem, igencsak aktuális egy összefoglalásban áttekinteni, hogyan is állunk ezekkel a kérdésekkel.

A Nagy Magyar Küldetéstudat (legyen mondjuk: namakü) harsonái elég hangosan és sokat szólanak, itt egy józanabb hangvételű interpretációval találkozhatsz, s persze asztrológiai alapon, hiszen ez a hivatásom.

Annak érdekében azonban, hogy a laikusok számára se legyen fogyaszthatatlan a mondanivalóm, viszont akik valamilyen szinten érdeklődnek az asztrológiai iránt, vagy foglalkoznak e szép tannal, megkapják a kozmikus utalásokat is, kétféle írásmóddal adom közre cikkemet. A közérthető, minimális szakmai utalást tartalmazó szövegrészeket álló betűkkel, a kevésbé közérthető egységeket pedig dőlt betűkkel. Így ha valaki fárasztónak és érdektelennek találja a kifejezetten asztrológiai hivatkozásokat, egyszerűen átugorhatja azokat és csak a következtetésekkel foglalkozhat.

Először azt kell tisztáznunk, hogy egy országra (nagyobb földrajzi- társadalmi- gazdasági egységre) nézve miből is indulunk ki, mi számít „születési horoszkópnak”? Amennyiben ismert az államalakulat létrejöttének ideje – ilyen például az Egyesült Államok születése, illetve számos modern államalakulat deklarálása, beiktatása év, hónap, nap, óra és perce – akkor azt használjuk születési képletként. Minél hosszabb időre meghatározó az illető horoszkóp, annál fontosabb. Minden új kormányra is lehet és szokás tudniillik kiszámítani a konstellációt, csakhogy például nálunk is ez mindössze négy évre, sőt: ha közben jelentősebb kormány átalakítás történik, akkor még kevesebb időre érvényes, így a nagyobb ívű folyamatokra, áramlatokra csak töredékes információt adhat.

Magyarország eredeti, ezerszáz-valahány évvel ez előtti keletkezéséről nincs megbízható adatunk, még a honfoglalás évét is vitatják a történészek, pontosabban: tudjuk, hogy a (meglehetősen slampos) Osztrák-Magyar monarchia idején ünnepelt millenáris tulajdonképpen azért 1896-hoz keveredett, mert a tervezett főbb létesítmények akkorra készültek el. Következésképpen visszaszámlálási alapon gyökeresedett meg (elég jól) a 896-os honfoglalási dátum. A Vereckei-hágón (ha ugyan annak is lenne egy egzakt pontja, ami határnak számít) átlépő első lólábhoz köthető időt is elmulasztották eleink feljegyezni, amint a vérszerződését is, s Géza államalapítói előkészületei sem ismertek időre. Még Vajk születését sem tudjuk (régen az uralkodók horoszkópját használták arra, hogy az általuk irányított területre, országra nézve vonjanak le következtetéseket). István koronázásának időpontja is homályba vész, legalább egy éves intervallumon belül. Ősinek minősíthető horoszkópról tehát nem beszélhetünk. A magyar történelem „viharos évszázadai” (vesd össze a Hymnus alcímével) pedig annyi változást, növekedést- csökkenést, felosztottságot, hatalmi harcokat tartalmaznak – tegyük hozzá: mint számos más, vagy csaknem valamennyi országéi is – hogy nem lehet belőlük kiszemelgetni, vajon honnan is kellene figyelembe venni valamely stabilan fennmaradó alakulatot. Az ország fővárosának státuszát is hol Esztergom, Székesfehérvár, Buda, Pozsony, sőt: néha-néha Debrecen kapta, Budapest a XIX. század második felétől funkcionál fővárosként.

S itt értük el az egyik fontos horoszkópunk keletkezési idejét, ugyanis a Pest-Buda-Óbuda egyesítésével létrejött metropolisz születéséhez kapcsolódik az a képlet, amit Magyarország horoszkópja gyanánt is használunk. Mivel „egyfejű” országról beszélünk, a főváros életének alakulása döntően meghatározó az egész országra nézve – különösen az I. világháború után lecsökkent lakosságú államalakulatban, hiszen ha kerekített értékekkel számolunk, a lakosság egyötöde Budapesten él (tízmillió lakosból kétmillió). Közismerten erős sajnos az a tendencia is, hogy egy kis csőlátás is társul ehhez, a főváros = az egész országgal.

Nos, az 1873. október 25. 10 óra 45 perces képletet tekintjük – és sajnos tekinthetjük máig – Budapest és Magyarország horoszkópjának. Ez a dátum közelebbről az egyesített főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlésének alakuló ülése.

Emellett megnézzük a legutóbbi időkben Magyarországot érintő jelentős változás horoszkópját is, ami a harmadik köztársaság kikiáltása, 1989. október 23. 12 óra 1 perces „születési idővel”.

A harmadik konstelláció, amibe bepillantunk, a 2004.05.01. 00 órás EU-hoz történő csatlakozásé lesz, méghozzá kétféle variációban.

Mint minden esetben, az elemzéseknél is persze szem előtt kell tartanunk azt az emberi tényezőt, hogy sokféleképpen lehet közelíteni egy-egy horoszkóphoz és sohasem hagyható figyelmen kívül az asztrológus személyisége, előképzettsége, előfeltevései. Egy másik asztrológus biztosan nem pontosan ugyanazokat a következtetéseket vonja le és nem ugyanúgy, mint majd az itt olvasható lesz. Sőt: ugyanaz az asztrológus is láthatja más és más fényben a vizsgált képletet, saját belső állapotától és a külső körülmények változásától függően. Nem kell velem egyetérteni, de legalább megfontolásra ajánlom a felvetett gondolatokat. Most, 2014. tavaszán úgy tudom összefoglalni sok-sok éve felgyülemlett általános tapasztalatomat, véleményemet és asztrológiai nézőpontomat, ahogyan alább következik.

I.

Budapest képlet elemzése

 

A személyi horoszkópok és az úgynevezett mundán – általános jellegű, általánosabb alanyú – képletek elemzése értelemszerűen kissé eltér egymástól, én most mégis megőrzöm az embereknél alkalmazott egyéni elemzési módszeremet. A Nap, Ascendens, rejtett Ascendens, születési uralkodó helyzete és az I. házban álló bolygók – ezeket az elemeket tartom a legfontosabbnak a személyiség megítélése szempontjából, így hát a Budapest képletet is ezzel a szisztémával közelítem meg. A Holdcsomó értelmezése önmagában véve is elég jellemző lehet, minden horoszkóp tulajdonképpen annak jegy- és házhelyzete köré rendeződik, a bolygók pedig az egyéni hangsúlyokat jelölik.

  1. Nap szerinti jegy

Az alapkaraktert meghatározó Nap-jegy a Skorpió. Óhatatlanul figyelembe kell venni azonban azt is, hogy a Nap a mundán asztrológiában a következő jelentést hordozza: az államfő, kormányhatalom, az összes kreatív, önálló szervezőkészséggel bíró ember, akinek valamilyen hatalma van, vezető vagy alkotóképességével irányít, illetve általában a vezető személyek. Tekintélyes emberek, tekintély általában. Az ország szuverenitása, vagy ennek hiánya. A Budapest képletben ráadásul a X. házban van, ami pedig kifejezetten: az államfő, a kormány- és a kormánypárt. A kormány támogatói és a kormányzat eredményei. Magasabb osztályok. Az ország hírneve. Megfogalmazható tehát, hogy az ország mindenkori vezetése, vezető rétege szempontjából fontosak a Skorpió jellemzők: az átalakulás, rombolás-építés, az érzelmi megközelítés és függés, emellett ugyanakkor – mivel duális jegyről van szó – a saját akarat mindenhatóságába vetett hit és a saját akarat végrehajtásának igénye. A fix jegyekre jellemző konokság és kitartás ugyancsak fontos tényező. Nyilvánvaló, hogy ezt a hozzáállást igyekszik a hatalom az ország egészére nézve is érvényesíteni. Már ennél a pontnál is tetten érhető (félreértés ne essék: korántsem csak nálunk!), hogy az aktív és passzív tömeg valamint az őt irányítani, tudatát formálni kívánó hatalom nem biztos, hogy elképzeléseiben összetalálkozik, s még kevésbé, hogy harmonikusan.

  1. Ascendens

A Nyilas Ascendens ugyanis nyomban rácáfol az imént jellemzett alapbeállítódási szándékra. Ez a tüzes típus egyfelől tökéletes összhangban van azzal, hogy azt a földrajzi egységet, ahol Magyarország kialakult, már a ptolemaioszi (i.sz. 80-160 között) hagyomány is a Nyilashoz sorolja, így az utóbb betelepült nemzeteknek is köze van a Nyilashoz, annál inkább, mert a magyar nemzetet is Nyilasként tartja számon az asztrológia. (Vesd össze a lovasnemzet címkével.) Másfelől viszont erősen ellentmond a Skorpió-jellemzőknek, néhány, csekélyebb számú azonosság mellett. A Nyilas szalmaláng lelkesedése nem fér össze a kitartással és következetességgel. A derűs életszemlélet a sötét mélységekkel. A kényelmi szempontok a célok érdekében már-már az aszkézisig vitt önfegyelmezéssel. Ami azonos a két jegyben, az a világ filozófiai megközelítése, de ezt is természetesen teljesen másként éli meg a Skorpió és a Nyilas. A másik nagyon fontos analógia az, hogy mindkét típus az emocionális kategóriához tartozik, tehát érzelmi, szimpátia- antipátia és nem racionális, logikus szempontok alapján ítél meg jelenségeket, tárgyakat, dolgokat. Így döntései is érzelmi alapokon születnek, ami egy politikai alakulatnál egyáltalán nem biztos, hogy nagyon hasznosnak bizonyulhat. Ha a legegyszerűbb analógiát vesszük alapul, akkor az elemi hovatartozást ütköztethetjük: a Skorpió vizes, a Nyilas meg tüzes jegy, s ha e két elemet összeeresztik, abból sem nagyon jön ki valami megegyezés-féle, mert ha a tűz az erősebb, attól a víz elpárolog, ha pedig a víz a domináns, kioltja a tüzet. Egyben következetesek: amikor összetalálkoznak, gőz keletkezik – ami a hagyományos magyar nemzeti karakterre legalább annyira jellemző, mint a fent már említett szalmaláng-lelkesedés is.

Alapszabály az asztrológiában, hogy egy-egy megállapítást akkor találhatunk érvényesnek, ha minél több tényező mutat rá, legalább három vagy több. Az összes tétel alátámasztására itt végképp nincs mód, csupán kiragadni tudok néhány elemet. A néplélekre nézve a Nyilas-Hold informál, megerősítve a Nyilas vonásokat, de azt is, hogy egészen máshogy látja a világot a mindenkori vezetés és a (passzív) tömeg. Az érzelmi megközelítés erősségét alátámasztja a Skorpió-Merkur, valamint az a körülmény, hogy a 3 ház – ami a személyi asztrológiában a racionális gondolkodást is jelenti – a Halakban van, s főbbik ura, a Neptun meg a Kosban. Igaz, a másik diszpozítora, a Jupiter a Szűzben, de önmagában kevés ahhoz, hogy ellensúlyt tudna jelenteni. Külön figyelmet érdemel a Skorpió-Nap két diszpozítorának helyzete: a Plútó a Bikában, vagyis racionális jegyben, ám rangvesztett állapotban. Ezen felül: ebben a jegyben tartózkodik a leghosszabb ideig – 32 évig(!) a Plútó, s így rendkívül nehezen mozdul. A Mars a Bakban nagyon is racionális jegyben járt a Budapest képlet keletkezésekor, rá viszont a fokozott konoksága miatt nem lehet a józanság szempontjából számítani – amit látni fogunk majd az I. házas bolygók tárgyalásánál. Amint a karmikus összefüggéseknél is visszatérünk alaposan a Holdcsomók urainak helyzetére, melyekből történetesen a leszálló Holdcsomónak is e két utóbb emlegetett bolygó, a Plútó és Mars a két ura.

  1. Rejtett Ascendens

A rejtett Ascendens (a fogalmat lásd ugyanezen weblap Fogalomtárában vagy a Tanfolyamok, csoportok menüpont végén található mini asztrológia tanfolyamnál) a Budapest horoszkópban Oroszlán. A méltóságérzet, a vezetésre vonatkozó affinitás, a sport- és luxuskedvelés a Nyilas típusnak is sajátja, az oroszláni rejtett Ascendens ezeket a vonásokat jelentősen erősíti, amint a Skorpió-féle fixséget is. Természetesen ugyanakkor növeli a tűz-víz ellentmondás mértékét, ezen felül pedig fókuszba helyez még olyan kérdéseket is, mint önzés-önzetlenség, demokratikus és despotikus felfogás és gyakorlat, nyíltság és rejtőzködés.

  1. Születési uralkodó helyzete

A horoszkóp születési uralkodója – a modern asztrológiában ez a legfontosabb bolygó minden képletben és az Ascendens jegyének az urát jelenti – tehát a születési uralkodó a Jupiter, a Szűzben és a 9. házban áll. A Jupiter a klasszikus asztrológiában közismerten a Nagy Szerencse bolygója, azonban ezt az értelmezést nemigen várhatjuk tőle minden helyzetben. Ahol „nem szeret” tartózkodni, abban a pozícióban bizony nem tudja mutatni azt a fajta szerencsét, amire másutt jobban lehet számítani. Magának a szerencsének a fogalma is tisztázásra szorulna, de erre persze itt végképp nem térhetünk ki.

A Jupiter jegyhelyzetére visszatérve: tulajdonképpen csak a kozmikusan erős jegyhelyzetű Jupitert tarthatjuk valóban és kifejezetten szerencsésnek minden, vagy legalábbis sok tekintetben: a két uralmi, Nyilas, Halak, az emelt Rák, és az erőben lévő Kos, Oroszlán, Skorpió Jupitereket, szám szerint hatot. A többi jegyben legfeljebb azon a területen mutat szerencsét, ami a jegyhez és a házhoz kapcsolódik. Ezen kívül még – de ebben akár meg is egyezhet az erős kozmikus helyzetű Jupiterekkel is – sokszor a szerencsétlenség elkerülését vagy csökkentését jelentheti, de nem azt a frenetikus adomány-özönt, amit sokan várnak tőle szegénytől. A rangvesztett Szűz (és egyébként az esésben lévő Bak) Jupitert meg – némi jupiteri túlzással persze – egyenesen az anti-Jupiterek kategóriájába lehet sorolni.

Magyarul: a Szűz-Jupitertől nemigen várhatjuk azokat a vonásokat, amelyekkel ezt a bolygót – nagy általánosságban – felruházza az asztrológia, viszont vannak másféle erényei, amelyeket azonban nem biztos, hogy ugyanúgy tud értékelni az érintett személy, illetve ez esetben: szervezet.

Beemelem ide az intenzív asztrológia tanfolyamom középhaladó részéből a Szűz-Jupiter jellemzésére vonatkozó rész javát, s bár ez személyi horoszkópokra vonatkozik, simán adaptálható egy népcsoportra, országra is.

A Jupiter az optimizmus, sőt: a túlzott, oktalan és parttalan optimizmus jelölője. A Szűzben azonban véletlenül sem lehet ilyesmiről beszélni, sőt: ha több körülmény is alátámasztja, akkor kifejezett pesszimizmus is szóba jöhet, annyira nem tudja hozni a bolygó eredendő vonásait. Ami mégis meg tud mutatkozni az eredeti tartalomból, az a jupiteri hiúság intellektuális területen. Valami önbizalmat ugyanis ki akar magának csiholni, s ebbe kapaszkodik. A szorgalom és megbízhatóság kérdései ugyanilyen támpontot adhatnak számára, s ezeket a jellegzetesen Szűz motívumokat szeretné fokozni, növelni is. Ugyanez vonatkozhat esetleg a kommunikációra, amelyben néha nem ismer mértéket az érintett.

Az önbizalommal a Szűznek vannak problémái. Szűz-Jupiterrel körülbelül úgy érzi magát, mint aki 2-3 mérettel kisebb ruhába van gyömöszölve – belülről feszegeti saját kereteit. Igen nagy szüksége van az örökös külső megerősítésre, támogatásra ahhoz, hogy valami bizalmat tudjon egyáltalán érezni az élettel szemben, az önbizalomról nem is beszélve.

A Szűz kritikai érzéke mindemellett élénken átüt a jupiteri vonásokon, s az önkritikája – ahogyan az feltehetőleg az előzőekből is kiderült – elég mértéktelen. Némi túlzással azt is lehet mondani, hogy önmagát megbírálja, majd megsértődik tőle, s ismét visszahúzódik, visszavonul. Természetesen mások bírálata nem okoz neki problémát.

Sérülékeny, könnyen elbizonytalanítható a szülött, nagyon sok ellenirányú erős horoszkópelem kell ahhoz, hogy ne érezze a konstelláció hátrányait. Jó, ha tisztában van ezzel a körülménnyel és nem próbálja meg erőnek erejével elérni a jobb jupiterűek beállítódását, hanem kihozza a legjobbat a Szűz-Jupiter meglévő erényeiből, ezekre koncentrál. A szellemiség felé kell irányulnia, ebben igazán komoly teljesítményekre képes.

Kifejezetten hasznos is lehet egyébként az, ha a realitásokhoz közelít ezzel a jelölővel, s nem kerget felfújt terveket, ábrándokat.

Tovább lehet szűkíteni a Budapest horoszkópban szereplő bolygó helyzetére vonatkozó értelmezést, ha megnézzük, mit jelent az, ha a 9. házban áll (ugyanazon jegyzetből némileg adaptálva):

Az emelkedett gondolkodás- és kifejezésmód teljes egészében (vagy bizonyos területekre korlátozva), de jellemzi a szülöttet. A szellemi tekintélyt tiszteli, de azt nem lehet mondani, hogy általában tekintélytisztelő lenne. Vagy elfogad valamiféle „mestert”, esetleg ő maga törekszik (joggal vagy anélkül) effajta szerepkörbe. A filozófia, bölcselet, áttekintő gondolkodás, valamiben való hit mindenképpen létszükséglete, illetve foglalkoztatja.

Szereti rendszerint az állatokat, a természetet és a szabadságot! A Föld ősállapotához köthető valahogyan ez az együttes, de mégis nagyon emberi formában, mert ugyanakkor a jupiteri jelleghez messzemenően hozzátartozik az is, hogy civilizált körülmények között szeret élni. A két „szélsőség”: a nomád viszonyok és a civilizáció egyesítése valami hasonló jelenség, mint a kentaur-szimbólum – félig ló, félig ember, méghozzá bölcs ember.

A sport az „ép testben ép lélek” ideológiája miatt, illetve a versenysport a hiúsága miatt érdekli, s hacsak nem menthetetlenül kényelmes típus, akkor tesz is annak érdekében, hogy karbantartsa magát.

A 9. házas Jupiter minimum nagy vágyat jelent külföldi kapcsolódásokra, a külföld mindenképpen meghatározó szerepet tölt be az életében. Adott esetben szoros külföldi kapcsolatai is lehetnek: rokonság, származás, munkahely összefüggéseiben.

Diszharmonikus Jupiterrel nagyképűség, sznobizmus, sőt: a szellemi restség egy fajtája is előállhat: munka, illetve tanulás nélkül képzel a szülött magas szellemi régiókba emelkedni. Szellemi szélhámosság tulajdonképpen. Önjelölt guru. Tanulási problémák, igazságtalanságok felsőoktatási intézményben. A tekintély vagy a politika oldaláról érik hátrányok. Balsikerű kapcsolatok külfölddel összefüggésben.

Esetünkben ez a bolygó rejti tehát az egyik kulcsot azokhoz a jelenségekhez, amiket jól ismerünk néhány száz évre visszamenőleg vagy a magyar lélek jellemzőiként: a nekilódulás-megtorpanás, fennhéjázó önbizalom, fellángoló optimizmus, majd az összeomlás; a sírva vigadás; a bármit elérhetünk kontra semmit nem érdemes tenni – s hasonló ellentmondásokhoz. És nagyon ide kívánkozik egy örökbecsű (?) Mikszáth-idézet, amely ragyogóan megadja a 9. házas Szűz-Jupiter kvintesszenciáját: „A magyar ember szereti keresni az igazságot. De nem szereti megtalálni.”

  1. I. házban álló bolygók

Amennyiben vannak a horoszkópban ilyenek, ezek legalább annyira mutathatnak a személyiség alakulására, mint a születési uralkodó.

  1. ház a mundán asztrológiában: A horoszkóp alanya, vagyis a kérdéses ország, terület. Az országban uralkodó állapotok, a nép helyzete és hangulata – valamint az asztrológiai típusa.

A Budapest képlet I. házában, de már nem a Nyilasban, hanem a Bakban, a ház közepe táján található a Mars, s a ház vége felé, „rádolgozva” a következő házra, a 2-re, a Bak-Szaturnusz.

Előbb az I. házas Bak-Marsot vesszük szemügyre, most is a személyi horoszkópokra vonatkozó értelmezést hívva segítségül.

Felfokozott aktivitást mutat a konstelláció olyan dolgokban, amit életcélnak, hivatásnak tekint az érintett. Másik feltűnő jellemzője a kitartás, holott a Mars éppen arról híres, hogy nem igazán kitartó. Épp ezért egy rendkívül sajátos következetességet jelent a Bak-Mars: elhatároz valamit, és megkísérli végrehajtani. Ha nem sikerül első nekifutásra, akkor félreteszi elképzelését, s úgy tűnik, mintha nem is foglalkozna vele. Ám ha ismét úgy véli, hogy most talán alkalmasabb az idő a realizálásra, újfent megpróbálja kedves ötletét megvalósítani. S teszi ezt addig, amíg vagy véghez nem tudja vinni, vagy véget ér az élet. Ugyanolyan lendülettel, ugyanolyan módon, nagy következetességgel csinálja végig ezt. Semmilyen kudarcból nem tanul (pedig a Bak az egyetlen jegy, amely képes mások tévedéseiből is tanulni, Bak Marssal azonban a sajátjaiból sem), szóról- szóra ugyanúgy fog másodszor- harmadszor, negyedszer is nekilódulni annak a fontos célnak. Viszont ugyanennek a jelenségnek egy rendkívül pozitív aspektusa a kudarctűrés. Ha nem csak támadása van a Marsnak, akkor valóban újra meg újra erőt merít kifogyhatatlan tartalékaiból és – minden konokság és ebből fakadó düh ellenére – egyfajta türelmet is képes tanúsítani a Sorssal szemben.

Nagyon csökönyös, egyáltalán nem téríthető el attól a szándéktól, vagy attól a véleménytől, amit komolyan vesz. Igen komolyan veszi azokat a dolgokat, amelyekre az adott horoszkópban házhelyzete szerint utal (esetünkben tehát saját magát).

Csak az lehet jó, amit ő csinál. Kiveszi a másik kezéből a munkát, vagy újra csinálja. Hiú arra, hogy ami kikerül a keze alól, az tökéletes legyen. Fogékony a rend és szervezettség iránt, de korántsem biztos, hogy azt gyakorolni is tudja.

Mars az I. házban

Határozottság, vehemencia, indulatosság, gyorsaság jellemzi. Örökös belső kényszere van az aktivitásra és ha ebben gátolja valami vagy valaki, még hevesebben reagál. Akkor is összes energiáját mozgósítja, amikor arra semmi szükség nincs, rendkívül intenzíven képes megélni az életet.

Egyenes, nyílt, emiatt elég sok konfliktusba kerül, de furcsa módon gyakran csodabogárnak nézik, vagy nem hiszik el, hogy komolyan gondolja, amit megnyilvánít. Azonnal reagál mindenre, reflexből cselekszik. Bátor, sőt: vakmerő, kirobbanó energiáival és kezdeményezőkedvével vidáman képes nekirontani lehetetlen szituációknak. Önálló, neki nem kell ötleteket, tanácsokat adni, sokszor nem is lehet, esetleg meg sem hallgatja. Türelmetlen, nem képes várni sem.

Az eddig elmondottak harmonikus I. házas Marssal (is) érvényesek, diszharmóniában fokozottan, torzultan, öncélúan. A küzdelmekben sok sebet oszt és kap (fizikai, mentális vagy lelki sebeket), de állja is a pofonokat. Sok esetben még nagyobb harci kedvre tüzelik ezek, amint az akadályok is. A „mindent meg kell tapasztalni a sűrűjében” az életelve.

Diszharmonikus I. házas Marssal örökös összeütközésben van része, amit ő maga keres, illetve teremti meg az okait, vagy belekeveredik folyton. A vázolt jellemzők szélsőséges és kifejezetten agresszív formája érvényesül.

Ha összevetjük a születési uralkodó Szűz-Jupiternél látottakat a Nyilas béketűrő és kényelmes természetét ennek az I. házas Marsnak a jellemzésével, láthatjuk, hogy komoly ellentmondásokat tükröz, különösen ha hozzávesszük még az Oroszlán rejtett Ascendens befolyását is. A magyar történelem fordulataiban viszont felismerhetjük az egyes elemek dominanciájának váltakozását. Időre is lebontható természetesen mindez, de ennek vizsgálatát e cikk keretében mellőzzük.

Nemcsak a bolygók helyzetét kell figyelembe vennünk, hanem azt is, milyen másik égitesttel és milyen módon kapcsolódnak (meg, hogy ez is, az is még mire vonatkozik a képletben – na de ezeket is zömmel elhanyagoljuk most). Egy elemet emelek még ki a Marsnál, a Vénusszal képezett hátrányos (kvadrát) aspektusát. Tudniillik az I. házas Bak-Mars is elég markáns, hagyományos (és általam cseppet sem kedvelt, de itt teljesen helyénvaló) szóhasználattal férfias jelölő. A Vénusz meg ugyebár a nőiség princípiuma. A két égitest közötti támadás utal az általános véleményalkotásra, a férfi-nő viszonyok zökkenőire, röviden és közérthetően: a nők diszkriminálásának fel- felújuló tendenciáiramiközben az óvatosabb, demokratikusabb és igazságosabb beállítódásra utaló elemekkel legalább az elvi kiegyensúlyozottságot próbálja hangsúlyozni hol egyik, hol másik mérvadó politikai csoportozat. De ugyanez vonatkozik a békés elemekre is, aminek mutatója (a mundán asztrológiában) ugyancsak a Vénusz – csendes hangok túlharsogásával (Mars), és megfelelő erőszakossággal. A kulturális kérdéseknek (Vénusz) ugyancsak időnként neki- nekimegy valaki vagy valami szervezet. Az ország pénzügyei ugyancsak e bolygónkhoz (mármint a Vénuszhoz) tartoznak, vagyis ebbe is be tud avatkozni a maga reflexeivel, elhamarkodott cselekedeteivel és nyilatkozataival a megfelelően marsikus személy vagy szervezet.
Még visszatérek egyszer erre a bolygókapcsolódásra, egyelőre a nemzeti jellemzőkre próbálok rávilágítani.

Az I. házas Bak-Szaturnusz alaposabb elemzésétől eltekintek, főként azért, mert – mint említettem és az ábránkon is látható – a háznak igencsak a vége felé van és a részletesen ismertetett Bak-Mars sokkal erőteljesebben megnyilvánul. Viszont a Bak-Szaturnusz még így is nyomatékosítja a jegy vonásait. A Bak-Szaturnusz személyi horoszkópokban is annyira meghatározó, hogy ha semmi más nincs a szülöttnek ebben a jegyben, akkor is észrevehetők a vonásai. Különösen fontos összehasonlítani a Nyilas Ascendenssel (s persze a többi elemmel is, de ettől is eltekintünk, hogy ne vesszünk el a részletekben). A Nyilas és a Bak egyaránt konzervatív jegy, habár egészen másként, más elvi alapokon. De közös jellemzőjük a hagyományok sajátos vagy egyértelmű tisztelete, az, hogy nehezen mozdulnak el ideológiai alapjaikról, s elég merev követelményrendszert képesek támasztani, függetlenül attól, hogy annak van-e létjogosultsága és aktualitása vagy sem. Emellett szinte minden másban szöges ellentétei egymásnak: a Nyilas a fő optimista, a Bak a fő pesszimista, a Nyilas vidáman költekezik, a Bak fogához veri a garast. A Nyilas céljai változóak, a Bak szeme előtt egy grandiózus cél lebeg. A Nyilas egyáltalán nem tud szervezni, a Bak a fő-fő szervező, A Nyilas kedélye töretlenül derűs, a Bak komoly vagy egyenesen komor, a Nyilas rugalmas, a Bak rigid, a Nyilas minden iránt érdeklődik, nyitott, a Bak óvatos és sokszor elutasító és így tovább. S ismét megemlítem, hogy mindezt még az Oroszlán rejtett Ascendenssel és a Szűz-Jupiterrel is összevethetjük, akkor kapunk teljes körképet. Ezt kiegészítendő még egy nagyon fontos szempontot kell megemlítenem: A Nyilas kettős jegy, a Nap-jegy Skorpió pedig duális. A magyarokra jellemző örökös széthúzás (kezdve az István-Koppány konfliktustól a mai, vészesen kétosztatúnak alakuló viszonyokig) ezzel is és persze a bővebben részletezett ellentmondásokkal is magyarázható.

A Bak-Szaturnusznál is kiemelek egy bolygókapcsolatot, fényszöget: méghozzá a Neptunnal képezett hátrányos, diszharmonikus aspektusát. Ez is kvadrát, az egyetlen egzakt fényszög a horoszkópban: 25 perccel érvényesül. A Neptun a horoszkóp IV. házában van, ami a politikai asztrológiában: az ország földje, a bázis, a létalap…. Az ellenzéki pártok, ezek működése…a végkifejletre, az ország, szervezet „halálára” tetszhalálára vagy pl. megcsonkítására is utalhat. A Neptun pedig – több más, közte jó néhány pozitívabb jelentéstartalom mellett – a csalás, csalódás, kaosz, eltűnés jelölője. Vagyis az I. világháború után elszenvedett kétharmadnyi területvesztés élesen látszik ebben a horoszkópban. De a további jelentésekkel is meg lehet vonni az analógiákat. Visszacsatolva még az I. házas Bak-Marshoz is (különös tekintettel arra, hogy a IV. ház a Kosban van, vagyis ennek és a benne álló Neptunnak is a diszpozítora az I. házas Bak-Mars), elmondhatjuk, hogy sajnos mi magunk hívtuk (hívjuk) ki a sorsot, amikor éppen nem bírunk magunkkal.

  1. Karma

Az utolsó elem, amit most közelebbről szemügyre veszünk a Budapest horoszkópban: a karma kérdése. Itt is, ahogyan a személyi horoszkópokban, a Holdcsomót tekintem irányadónak, ennek jegy- és házhelyzetét, valamint bolygókapcsolatait. A Bika felszálló Holdcsomónak az 5. házbeli helyzetét nem idézem teljes terjedelmében, ugyane blogon megtalálod a jegyhelyzetet a fő oldal II. részében, a házhelyzetet pedig a Fogalomtár végén. Csak a szerintem leglényegesebb motívumokat ragadom ki. A Bika Holdcsomónak legmarkánsabb karmikus hozadéka az üldözöttség érzése és a részben ebből fakadó bosszúszomj. Karmikus feladata pedig a múltból hozott mágikus és kreatív képességek pozitív célokra fordítása, továbbá a bosszú- és rombolási vágy elengedése után a stabilitás biztosítása maga és mások számára, valamint a megelégedettség állapotának elérése. (Nem kommentálom.) Az 5. házban álló Holdcsomó jelentéséből kiragadott motívumok szerint még fontos hozadék az álmodozásra való hajlam, és a múltban beteljesült kívánságok. A jelen karmája viszont annak megértése, hogy felelősséget kell vállalni az álmokért és a realitásokhoz közelíteni velük. S most idézem a házhelyzet ismertetésének a végét: meg kell tanulnia, hogy álmai „az emberiség javára kell, hogy szolgáljanak. Minél többet kíván majd másoknak, annál többet fog ő maga is kapni. De ha ezt a folyamatot megfordítja, valódi káosszá válik élete. Ha úgy döntött, hogy magának teremt valamit, egy szent ajándékkal történt visszaélés áldatlan következményeivel kerül szembe. Álmai végülis annyira elértéktelenednek, hogy teljesen alkalmatlanok lesznek arra, hogy őt boldogítsák. Az önfegyelmet kellene megtanulnia ahhoz, hogy képes legyen saját énjét kivezetni álomvilágából.

Láthatjuk, hogy a jegy- és házhelyzet között hasonló ellentmondások feszülnek, mint a horoszkóp előzőekben tárgyalt részeiben: önzés és önzetlenség, agresszió és béketűrés, fizikai és intellektuális irányultság, felfokozott aktivitás és kényelem, s így tovább.

Mint említettem, fontosak azok a bolygókapcsolatok is, amelyek a Holdcsomókkal közvetlenül összefüggésbe hozhatók. A legfeltűnőbb persze mindig az, ha valamelyik Holdcsomó mellett áll egy égitest. Ebben a képletben mindkét Holdcsomó együtt áll valamivel. A leszálló a Skorpióban a Merkurral, s ez meghatározó a „személyiség” alakulására (a Merkur a születési uralkodó Jupiter diszpozítora), a társulásokkal, szövetségesekkel való viszonyra nézve (a Merkur a VII. és 9. házak ura), s persze még egy sereg dologra – mint például külkapcsolatok, tudományok, ideológiák, hit, joghelyzet, törvényesség, részben a parlament, emberi jogok – nézve, melyekre itt sajnos teljes keresztmetszetben szintén nem térhetünk ki. Ami a leszálló Holdcsomóval való együttállást illeti: a múltbeli beidegződések, reflexek főleg a felvillantott területeken jelentkeznek élénken, ezek a kérdések érzékenyebben, élénkebben érintik a nemzetet, mint mások.

Figyelemre méltó viszont, hogy bizonyos prognózis módszer szerint a legközelebbi aktiválódása ennek a bolygónak – hogy, hogy sem – 2014. április 6-ra esik. Az aktiválódás azt jelenti, hogy az az életterület, amit jelöl a bolygó, különösen megélénkül kb. egy évi időtartamra. Itt fokszám szerinti aktiválódásról van szó, ami akkor esedékes először, ahány fokon áll a bolygó, majd 30 évenként. A Merkur a Skropió 20°27´-én áll. Az 1873-as radix dátumhoz képest 2013. október 25-ig eltelt 140 év, vagyis négyszer 30 = 120, ha ezt levonjuk, marad 20 – a Merkur fokszáma. A perceket is átszámítva: 27´= 5 hónap és 12 nap, ezt hozzáadjuk az október 25-i dátumhoz és így kijön a fent megadott dátum. Magam is kíváncsian várom, hogyan is fog megnyilvánulni ez az aktiválódás, amely kilendíthet a holtpontról is, de még szélsőségesebben a mélybe húzhat minket.

A felszálló Holdcsomóval a Plútó áll együtt. Ez nemcsak rendkívül erőteljes, hanem minősített helyzet is, úgy nevezzük, hogy kölcsönös hatás. A Plútó ugyanis a leszálló Holdcsomót tartalmazó Skorpió uralkodó bolygója és a felszálló Holdcsomó jegyében van. Ez azt jelenti (Martin Schulman irodalma szerint), hogy a múlt és jelen viszonyai annyira összekeveredtek, hogy információkra van szüksége az érintettnek ahhoz, hogy jelen karmája felé ütemesebben tudjon haladni. Mármost az eredetmondáink, s a rokonságkutatás folyton meg- megújuló lendülete, s annak hagymázas vadhajtásai (sumér rokonság és társai) magyarázhatók ezzel a konstellációval, ahogyan az is, hogy időnként ki kell rajzani a népesség egy jelentős százalékának külhonba, hátha ott jobban megtalálja magát. (Az utóbbi jelenséget egyébként ennél sokkal jobban indokolja az 5. házas házhelyzet, mert így könnyebb az emberiség javára fordítani azt a kreativitást, amelynek itt hol ezért, hol azért nem talál teret a kivándorló).

A Holdcsomók helyzeténél még egyszer visszatérek az I. házas Marsra és kapcsolatára a Vénusszal. Ugyanis a Mars a másik ura a Skorpiónak (a Plútó társuralkodójaként), a Vénusz viszont a felszálló Holdcsomót hordozó Bikának az uralkodó bolygója. Így bővül a körünk azzal, hogy a múltbeli hozadék és a jövőre irányuló karmikus feladat kerül egymással ellentmondásba, s ennek feloldása a gyökeresen eltérő motivációk miatt nagyon nehéz. A karma felismerése (ahogyan erre a Vénusz trigon Szaturnusz, továbbá a leszálló Holdcsomó mellett álló Merkur Jupiterrel és Szaturnusszal képezett kis háromszöge igen határozott utal erre) és a józan belátás alapján történő következetes tudatformálás (Mars szextil Nap) jelentheti a kulcsot – ahogyan a dolgozatom végén szereplő összefoglalásban is erre igyekszem rávilágítani.

A Budapest képlettel kapcsolatban nem hagyhatom ki nagy tanítómesterünk, Baktay Ervin véleményét és igen naiv, jámbor óhaját sem. Asztrológiai prognózis című, nyomtatásban is megjelent könyvében írja, a IV. rész, Budapest horoszkópja utáni, Lehet-e befolyásolni a sorsot? alfejezetben: „…nem hunyhatunk szemet a tény előtt, hogy ha fenyegető konstellációk vannak a horoszkópban, s ezek érvénesülését már tapasztaltuk is, akkor a jövőben ugyanezek a baljóslatú elemek újra meg újra, kisebb-nagyobb mértékben súlyos események hozói vagy ha úgy tetszik, kísérői és jellemzői lehetnek. ….Elkerülhetetlenül felmerül a kérdés: vajon nem lehetne-e elejét venni a fenyegető válságoknak, bajoknak, veszélyeknek, sőt esetleges katasztrófának? Tehetetlenül kell-e várnunk, hogy a viharok és földindulások újra meg újra rászakadjanak a főváros és az ország népére? Lehet-e befolyásolni a Sorsot?

A válasz: lehet, legalábbis elméletben feltétlenül. Így, elméletben még csak nem is olyan igen nehéz megoldani. Ha Budapest képlete nem megnyugtató és kielégítő, akkor – miért ne lehetne új horoszkópot és ebben biztatóbb kilátásokat adni a fővárosnak? Ehhez csak annyi kellene: megszüntetni a régi, eddigi „intézményt”, mint „Budapest” fővárost és megállapítani és proklamálni egy új ország-központot, új névvel és új címmel, mégpedig úgy, hogy az időpontját kitűnő asztrológusok előre állapítsák meg, s az új ország-székhely a kitűzött nap kitűzött percében „szülessék meg”.

A (kínosan) mosolyogtató felvetésből úgy az asztrológusok bevonása, mint az, hogy ők egyetértsenek egymással és el is fogadják a véleményüket egyaránt az abszurditás kategóriájába tartozik, legalábbis egyelőre és belátható időkön belül. Mellesleg ez Baktay korában sem volt másként, ahogyan utóbb maga is írja: „Ez az elképzelés természetesen nevetségesnek és gyermekesnek hat azok szemében, akik szerint az asztrológia nem egyéb valami naiv babonánál vagy nyegle szemfényvesztésnél.”

Pedig nagyon is igaza van a szerzőnek, s magvas gondolatainak felidézésével legalább alkalmam volt tisztelegni toleranciája, szellemisége, bátorsága és tudása előtt.

Nézzük immár azokat a horoszkópokat, melyeket megemlítettem a cikk elején. A továbbiakban nem annyira a horoszkópokat fogom elemezni, s még kevésbé olyan terjedelemben, ahogyan az elsőt, sokkal inkább a radixnak (születési képletnek) tekinthető Budapest horoszkóphoz hasonlítom a többit, illetve olyan szempontokat emelek ki, amelyeket a legfontosabbaknak tartok.

II.

A harmadik köztársaság horoszkópja

1989.10.23. 12 óra 3 perc, Budapest

Ennek a konstellációnak a Nap-jegye Skorpió, hiszen az október 23-i dátumhoz igazították. Itt jegyzem meg, hogy – amint az egyes emberek életében is vannak megrögzötten visszatérő dátumok – a nagyobb alakulatok, sőt: az emberiség történetében is. A március idusa elég közismert, ez is vissza- visszatérő dátum, s nemcsak Julius cézár meggyilkolása és az 1848-as forradalmi hullám köthető hozzá. Az október 23-26 körüli dátum feltűnő visszatérése a magyar történelemben Budapest születésével hozható összefüggésbe (vagy ahogyan megyünk vissza az időben, egyre gyérebb a pontos feljegyzések mennyisége). A világtörténelemben az egyik igencsak jelentős ide kapcsolódó dátum az 1929-es „fekete csütörtök”, október 24 – a tőzsde összeomlása New Yorkban, mint a nagy világgazdasági válság nyitánya. Abba  az évben e dátummal lépett a Nap a Skorpióba (s mellesleg: akkor is a Bikában volt a felszálló Holdcsomó).

Na de további elkalandozások nélkül és helyett térjünk rá a harmadik köztársaság kikiáltásának képletére, amelyben a Nap a Skorpióban áll, mégpedig – nehogy eltévesszük – 0°1´-en, vagyis a jegy leges- legelején. Természetesen ez egyenes összefüggést, analógiát mutat az eddig elemzett alapképletünkkel.

Az Ascendens Bak, ami ugyancsak analógiában van a radixnak (gyökér-képletnek) tekintett Budapest horoszkóppal. Sőt: az Ascendensen áll a Bak-Szaturnusz a nyomaték kedvéért, s együtt áll azzal a Neptunnal, amelyet ugyancsak kiemeltünk a Budapest képletben. Velük van még kissé hátrább az Uránusz is, ami kellemes újdonságot jelenthet a konstellációban, viszont bonyolítja a hármas együttállás értelmezését, s ez hagyján: hanem a megélését még jobban bonyolítja. Amint az is, hogy szemben állnak a Jupiterrel – az eredetinek tekintett horoszkóp születési uralkodójával. Összességében az „jön ki” mindebből, hogy megvan a jogfolytonosság – ami egyébként akkor is szükséges, ha bármennyire is szeretnénk elszakadni egy rosszabb konstellációtól – de elég nagy bizonytalanságokkal (a Neptun és a szembenállás miatt). Váratlan fordulatokkal (az Uránusz miatt) és változó országimázzsal (a VII. házas Jupiter oppozíció, továbbá az általa támadott 9. házas, a 3. és X. ház diszpozítoraként is funkcionáló Mars miatt). A konokság, csökönyösség továbbra is jellemző, amint a konzervatív beállítódás is.

A horoszkóp rejtett Ascendense: Rák, amivel visszaköszön az emocionális és racionális elemek ütközése. (Ezt is több elem alátámasztja, a Hold az Oroszlánban, emocionális jegyben van és rögtön látjuk a szintén igen-igen emocionális Skorpió-Plútó szerepét is.)

Az uralmi Plútó a horoszkóp csúcsán, a X. házban van, ami aláhúzza, hogy egy elég erős horoszkóppal van dolgunk (Uralmi Szaturnusz és Plútó, emelt Uránusz és Jupiter, erőben lévő Merkur, csak – bizarr módon – a Mars szenved rangvesztést; viszont sarokházakhoz köthető öt égitest, köztük a születési uralkodó, és a domináns bolygó Plútó.) Mivel a X. ház a mundán asztrológiában az államfő, kormány- és kormánypárt, ennek támogatói és eredményei, a magasabb osztályok és az ország hírneve, a Plútónak a szerepe még inkább megnő. A körömszakadtáig ragaszkodás bizonyos pozíciókhoz, dolgokhoz; a mindenen átütő akarat, a megbocsátással kapcsolatos kihívások és problémák, a nagyvonalúság hiánya vagy csorbulása mind összefüggésbe hozhatók vele. Mindezzel óriási eredményeket is el lehetne/kellene érni, ha nem lenne megint ellentmondás és tempóbeli különbség az irányítás és a horoszkóp alanya (a lakosság állapota) között – lásd a Budapest képletnél is. Az is igaz viszont, hogy a Bak Ascendens miatt jobban összetalálkozik néha-néha a kétféle akarat, csak túl színes, túl ellentmondásos változatlanul a többféle álláspont (lásd a hármas együttállást). Vagyis a dualitás illetve széthúzás továbbra is jellemző.

A külfölddel való kapcsolat fontossága ugyanolyan kiemelt, csak más mutatók révén. (a 9. házban 3 bolygó, köztük a Nap, és a VII – mint szövetségesek – tartalmazza a Jupitert, a külföld egyik fontos jelölőjét) Sajnos a bizonytalanság, a kettős megítélés is jellemző ebből a szempontból is.

A Budapest képletnél nem említettem, de most sort kerítek rá, mint érdekességre és megint egy olyan elemre, ami az analógiákat erősíti. A Kaldeus-ciklus (lásd a Fogalomtárban) szerint a Budapest horoszkópjának születési éve Hold, a köztársaságé Nap év volt. (És még egyszer: a Budapest képlet rejtett Ascendense Oroszlán, a köztársaságé Rák.) A két fővilágosító, a Nap és a Hold az ősi pogány hitvilágban – melyhez oly sajátos módon tudunk kötődni, s melyben amúgy rengeteg spirituális töltés és elvont igazság van – jelentős tényező, ahogyan általában a földi élet szempontjából is. A namakü (Nagy Magyar Küldetéstudat) szempontjából igazán megnyugtató összefüggésnek lehet tekinteni ezt a körülményt.

Ámde van még itt valami, ami a két fővilágosítótól függ: a Holdcsomók a Nap és Hold pályájának kettős metszéspontjai, s a köztársaság képletében is vannak valamerre. A felszálló Holdcsomó a Vízöntőben, a leszálló következésképp az Oroszlánban. Ennek a Holdcsomónak a karmikus hozadéka az, hogy az entitás előzményeiből a saját nagyságának és valamilyen körben betöltött uralkodói mivoltának az emléke üt át (vesd össze a Budapest képlet Oroszlán rejtett és Nyilas Ascendensével, X. házas Napjával és mindenféle erre vonatkozó történelmi allűrjeinkkel), a feladat pedig: „…megtanulni, hogyan járjon könnyedén, nyomok hátrahagyása nélkül. Ugyanis ő az az uralkodó, aki a trónról való lemondásra készül. Új, emberibb szemléletet kell kialakítania, s ekkor már egyedülálló kalandban lehet része, amelyben jelentősen hozzájárulhat a civilizáció fejlődéséhez.” Emleget még az irodalom szociális érzékenységet, mások felé forduló figyelmet és empátiát, amivel kapcsolatban vannak bizonyos kihívásaink.

Ha netán nem érzékelnénk kellőképpen, felhívom a figyelmet arra, hogy a Budapest képlet 5. házas (az ötödik jeggyel, az Oroszlánnal analóg) házának Holdcsomó értelmezésével is megvannak a Vízöntő fel- Oroszlán leszálló Holdcsomós analógiák, s nem véletlenül. Ahogyan a köztársaság horoszkópja Holdcsomójának 2. házas helyzete meg a második jeggyel, a Bikával van analógiában, sok tekintetben hasonló értelmezéssel, mint amaz. (Ez pedig a Budapest képlet Holdcsomójának jegyhelyzete.)

Ebben a horoszkópban az előzőhöz képest több az elvi lehetőség a múlt hatékonyabb feldolgozására és a jelen karma megvalósítására is, mert a felszálló Holdcsomó urai együtt állnak (Uránusz-Szaturnusz) és a leszálló urával (Nap) előnyös fényszöggel (szextillel) kapcsolódnak. Ugyan ennek az aspektusnak a természetéhez hozzátartozik, hogy az érintettnek magának is hozzá kell tennie a saját energiáit, erőfeszítéseit, hogy a pozitív tartalmak teljes keresztmetszetben megvalósulhassanak.

III.

Az EU csatlakozás horoszkópja – kétféle változatban

2004.05.01. 0 óra, Budapest

Ez a horoszkóp néhány érdekes alakzatot tartalmaz, közöttük kifejezetten építő jellegűeket is, amelyek a lehetőségek gazdagabb tárházára utalnak, mint a másik két tárgyalt képletben. Több fényszögsorozat van benne, egy T-kvadrát, trapéz, kis háromszög és – főleg – két feloldott oppozíció.) Ismét az a kérdés, hogy ki tudjuk-e használni a lehetőségeket vagy sem.

A Budapestre számított képlet Ascendense a Dunától nyugatra Nyilas, a Dunától keletre és egyébként Budapestre is Bak. Persze nem mértani pontossággal, de körülbelül ez a helyzet, ami azonnal megerősíti, nyomatékosítja és nagyobb szakadékká mélyíti az ország nyugati és keleti oldalának gazdasági, társadalmi, kulturális különbségeit. Ez az egyik fájdalmas tényező, de van még több is. A mundán asztrológiában mindenesetre a Bakkal sokszor azonosítják a szegénységet, nyomort, míg a Nyilasról már jól tudjuk, hogy a fényűzés, jólét, szerencsés állapotok jellemzik (jó esetben).

Nem fogom most kétféleképpen, a Bak és Nyilas Ascendensre elemezni ezt a horoszkópot, annál inkább, mert épp most láttunk mindkettőre példát. Az azonosságokat, analógiákat emelem ki inkább és néhány új körülményt is.

A rejtett Ascendens (Bak Ascendensre): Szűz, ennek a jegynek valamelyes megközelítése a Budapest képletnél található, de különösebb köze nincs egyik megelőzően tárgyalt képlethez, valamint az ősi hagyományokhoz (lásd Nyilas) képest sem.

A Jupiter – mint a Nyilas Ascendens uralkodója a Szűzben van, ahogyan a Budapest képletben is. Csakhogy a 8. házban, aminek az összefoglalása: halandóság, halálozás. Életveszélyek, csapások. Veszteség vagy nyereség külkapcsolatok révén.

Közel van hozzá a Szűz Hold, ugyancsak a 8. házban. S itt térek ki egy figyelemre méltó körülményre. A Hold a mundán asztrológiában többek között azt a népet, tömeget szimbolizálja, amely elszenvedi a dolgokat, a köznép, a passzív tömeget, továbbá az ország népszerűségét is. A Holdjaink – s nemcsak a két, előzőleg bemutatott horoszkópban, hanem tendenciózusan, különböző politikai eseményekre szerkesztett képletekben – rendre úgynevezett sötét házakba (főleg 8. és 12.), vagy még a „legjobb” esetben is a IV-be (eredet és vég), illetve ezek csúcsa környékére kerülnek. Ennek a lefordítása: a nép, a tömeg, nem számít, olyan tényező, amelyet homályban, rejtve lehet hagyni, az igényei nemigen vagy csak nagyobb erőfeszítés árán tudnak felszínre jutni. Rosszabb esetben a „gyilkos” (8. ház) és a „titkos ellenség” (12. ház) kategóriát is megközelítik – persze a horoszkóp valamely más elemének, a hatalom képviselőjének vagy más tényezőnek a megítélése szerint.

Nos, tehát a Budapestre számított EU csatlakozás horoszkóp sem kivétel ez alól.

A Bak Ascendenst figyelve a születési uralkodó a Rák Szaturnusz a VII. házban önazonossággal kapcsolatos ellentmondást, keveredést jelent, az Én és a Te nem választható szét tisztán. Ráadásul a Rákban (analóg a köztársaság képlet Rák rejtett Ascendensével) túl azon, hogy opponálja a kétszer is szereplő Bak-Szaturnuszunkat, nem tartozik sem az objektív, sem (már megint) a racionális jelölők közé. Ennek a Szaturnusznak sok baja van a „családdal” – azzal a közösséggel, ahonnan származik, vagy ahová tartozik, tartozna, az érzelmi ridegséggel, a karmikus terhekkel és nagyon sok mindennel, ami másnak esetleg fel sem tűnik. A szubjektivitás és sértettség olyan tényezők, amelyek a politikában, s különösen nemzetközi szinten nem praktikusak, s hosszú távon megnehezítik mindenkinek a dolgát. Igaz, hogy legalább jó bolygókapcsolatai vannak (amennyiben a rangvesztett Szaturnusz a rangvesztett Jupiterrel szextilben, a Bika-Nappal ugyancsak szextilben a kis háromszög csúcsán áll), ami némi jóindulattal segít felülemelkedni a problémáin.

Kiragadva néhány, nem kifejezetten a fő elemekhez tartozó részletet: a segítő erők ebben a horoszkópban a titkos ellenségek kategóriájába tartoznak (11. ház ura, Plútó a 12-ben).

Az anyagi viszonyaink zavarosak és nagy mértékben attól függnek, hogy a hatalmon lévő szervezetek, osztályok, mennyire képesek ezt a funkciót ellátni, vagy úgy viselkednek, mintha ellenzékben lennének. (Neptun a 2. ház csúcsán, kvadrát IV. házas Nap, ami meg egyébként a 8. ház ura)

A Vénusz együtt áll a Marssal – lásd a Budapest képlet analógiáit is!!! A 6. házban, az egészség-betegség (mundánban egyébként közegészségügy), kényszerű áldozatvállalás és karma kérdéseire utaló egységben. Ez sem túl biztató, bár a többi említett elemhez képest igazán nem is jelent olyan nagy problémát.

A Holdcsomót hagytam most is a végére: történetesen a Bikában járt a felszálló, a Skorpióban a leszálló Holdcsomó, akár a főváros születésekor. Csakhogy itt a IV: házba került a fel, a X-be a leszálló. Érdemes elolvasni ezt is a vázolt tények tükrében. Különösen keverednek benne az érzelmi- értelmi motívumok, kiemelt ebben is az önnön fontosság tudata és az ezzel való munka is. Bizonyos fejlődési vonalat kétségkívül lehet látni az egyes szakaszok (horoszkópok) között, de lenne ennél jobb konstelláció is.

A Holdcsomók urai is érdekesen rendeződnek el: a már említett Vénusz-Mars együttállás a fel- és leszálló Holdcsomók urainak az együttállása is, tehát ismét a múlt- jelen keveredése érhető tetten. A harmadik érintett bolygó, a Plútó (a leszálló Holdcsomó főbbik ura) meg velük szemben áll, nehezítve a feladat megoldását kissé.

A felszálló Holdcsomóval együttálló Nap viszont segíti a jelen feladat felé történő orientálódást.

2004.05.01. 0 óra, Brüsszel

Ugyanazt a horoszkópot nézzük, mint az imént, csak nem Budapestre, hanem Brüsszelre számítva. Ezt csakis abban az esetben engedhetnénk meg magunknak, ha nem a szeparálódás, hanem az integrálódás lenne a közakarat, de legalábbis a mértékadó körök és a lakosság túlnyomóan nagy részének hozzáállása szerinti akarat. Enélkül ez is olyan jámbor óhajnak minősül, mint Baktay idézett ötlete.

A Brüsszel földrajzi helyre számított képlet Ascedense a Nyilas kellős közepe. A rejtett Ascendens is NyilasSzületési uralkodója továbbra is a Szűz-Jupiter, de hajszálpontosan a 9. ház csúcsán, ami tökéletesen jó hely e bolygónak (a Nyilassal analóg a 9. ház). Ez megegyezik a Budapest képletével, vagyis kevésbé idegen, mint az előbbi szituációban a Rák-Szaturnusz.

Ráadásul a Hold (mint a nép, a tömeg jelölője) is a nyitott, progresszív 9. házba kerülne végre egyszer.

A Nap, mint a hatalom, vezető személyek képviselője a kreatív 5. házban sokkal jobb helyen van, mint a másik variációban, saját ellenzékeként.

A segítő erők az I. házba (továbbra is a 11. ház a Skorpióban, de itt ura, a Plútó az I-ben) kerülvén önmagunkat jelentik, vagyis önnön erőnk jelentősége tetemesen növekedne. Nem beszélve a másik jelölőről (Mars a VII-ben), ami viszont a szövetségesek oldaláról segítene minket hatékonyan.

A Vénusz-Mars együttállás a nyitott VII. házba kerülne, itt sokkal nagyobb az esély arra, hogy a férfi-nő egyensúly átalakítása dinamikusan folyjék, hiszen maga ez a terület is többek között erről szól. Nem beszélve arról, hogy a tükör – szövetségesek – példája is jótékony hatással lehetne, a másik variáció nyögvenyelős, kényszerűségből elviselt módja helyett.

Anyagi szempontból is kedvezőbb a konstelláció, még ha továbbra is jellemzi a bizonytalanság, de olyan körülmények miatt, amelyeket sokkal jobban tudnánk korrigálni. (Az 5. házas, Holdcsomóval együtt álló Nap kvadrát a 2. ház közepére került Neptunhoz mindig arra figyelmeztetne minket, hogy elfeledkeztünk az 5. házas karmikus feladat valamely részletéről.)

A szövetségesek (befektetők) jönnének hozzánk (VII ura a IV-ben) és mi mennénk szerteszét, ráadásul jól, otthonosan éreznék itt magukat, s aki innen menne külföldre, ugyancsak jobban érezné ott magát. (A IV. házas Merkur a 9. háznak is ura.)

A Bika felszálló Holdcsomó ugyanúgy az 5. házba kerülne, mint a Budapest képletben, ami azért lenne célszerű, mert bőven van ott még tennivalónk, s ismerősebb a helyzet, a feladat. Ezen felül a Nap, a születési uralkodó Jupiterrel előnyös kapcsolódásban jelentős támogatást jelentene ebből a szempontból is.

A főbb különbségek alapján a Brüsszelre számított horoszkóp sokkal mobilisabb, rugalmasabb, értelemszerűen elmosódik a külföld- nem külföld közötti különbség benne, az integrálódást – ami a XXI. századnak minden szinten egyik fő programja – segíti. A Szűz-Jupiter születési uralkodóval (a Rák-Szaturnuszhoz képest) sokkal több esély látszik az önkritika gyakorlására, a szembenézésre, ami szintén égetően sürgető feladat, s az I. házas Nyilas-Plútót is ragyogóan fel lehetne használni a transzformációra, átalakításra, átalakulásra!

 

Összegzés, következtetések

A nemzeti karakter fogalmát vannak, akik tagadják és vannak, akiknek meggyőződése, hogy ilyen létezik. Jómagam az utóbbi csoportba tartozom, vallom, hogy léteznek olyan markáns vonások, amelyek hosszú ideig jellemzőek egy-egy népre, országra, nagyobb geopolitikai egységre. Azonban ezek nem képeznek holmi merev struktúrát, hanem változhatnak- változnak, hol lassan, hol gyorsabban, spontán és irányított módon egyaránt. Erre számos példát láthatunk a világban, s éppen a legutóbbi (kozmikus szempontból is nagyon hangsúlyos) idők során bekövetkezett gyökeres, nagyon látványos és nagyon pozitív változásokat. Európában a skandináv országok társadalmi- szociális átrendeződése ide tartozik. A németek második világháborút követő fantasztikus teljesítménye: múltjuk átértékelése, s a nemzeti öntudat megőrzése mellett a jövő módosult pályára állítása ugyancsak. A leglátványosabb mintát azonban az Egyesült Államok adja, ahol az apartheid ellen küzdő Martin Luther King 1968-as meggyilkolása után 40 (!!) évvel színes bőrű elnököt választottak (méghozzá kétszer!), aki mellesleg saját pártján belül egy nővel volt versenyben!

Biztosan megvannak arra is az asztrológiai utalások, hogy melyik állam-alkulatban milyen dinamikával, mennyire könnyen vagy nehézkesebben indikálhatók a kívánatos változások, aminek elemzésétől itt eltekintünk. Hogy a magyar „alaphoroszkópok” (a Budapest képlet és a harmadik köztársaság képlet) szerint nehéz, az kétségtelen (egyikben az I. házas Bak-Mars, a másikban az Ascendensen álló Bak-Szaturnusz is elég hivatkozás, de van ott ezeken kívül is több is szép számmal). A legbiztatóbb ebből a szempontból az EU csatlakozásé lenne, az ennek elemzésénél megfogalmazott feltétellel, mi szerint nem az elkülönülésre, hanem az integrálódásra kellene koncentrálni.

A hátrányosnak minősülő asztrológiai helyzetek azonban nem azt jelentik, hogy meghiúsítják az irányváltást, legfeljebb nehezítik. Így hát semmiféle kizáró körülmény nem létezik, ami miatt ne lehetne nálunk is – például intenzív és progresszív tudatformálással – átállítani a közgondolkodást, irányítást, s ennek következtében az ország sorsát. Az újjászületést eredményező vajúdást, a szülés krízisét nem lehet megtakarítani, ezzel a körülménnyel kellene végre egyszer szembenézni és túllendülni azokon a beidegződéseken, amelyeket évszázadok óta hurcolunk magunkkal.

Miben is látom a feltételeit Magyarország újjászületésének, s az ebből következő felvirágzásának? A teljesség igénye nélkül felsorolok néhány változást, amelyre – persze az én véleményem szerint – sürgősen szükség (lenne) van:

Magyarország felvirágozhat tehát, majd

  • Amikor lesz 50 %-os női kvóta a parlamentben
  • Amikor a férfi-női szerepek átértékelésével foglalkozunk tömegesen és nem azzal, hogy mik is ezek – hagyományosan
  • Amikor a polgári öntudat nemcsak a jogok követelésére terjed ki, hanem például az önként gyakorolt adózási fegyelemre, beleértve azt az alapfeltételt is, mi szerint a vállalkozói költségek kifizethető mértékűvé válnak
  • Amikor az állampolgár képes lesz lemondani saját vélt vagy valódi komfort-igényeiből – legalább egy csekély részre – mások érdekében
  • Majd ha nem csak a sportsikereknek tudtunk lelkesülni, hanem – irigység és csepülés nélkül – hazánkfiainak szellemi, technikai stb. teljesítményeiért is
  • Ha a nagy magyar hagyományú széthúzás helyett tért hódít az összefogásra, szolidaritásra irányuló késztetés
  • Ha mindenki tisztába kerül azzal, hogy az emberiség által megtermelt javak összességének négyötödét az emberiség egyötöde birtokolja, s ebben az egyötödben a

magyarok nem az utolsó helyen állnak, következésképp elégedetlenkedés helyett józan mérsékletet, netán valami hála-szerűt is fel tudunk mutatni.

  • Amikor Brüsszelre számíthatunk újjászületési képletet és nem Budapestre
  • Ha a rendszerváltás után negyedszázaddal nem azokon a kérdéseken kérődzünk, amit régen el lehetett/kellett volna felejteni (például III/3)
  • Ha a hazaszeretet nem egyenlő a melldöngető elfogultsággal – és még kevésbé bárminő pártpreferenciával
  • Ha nem lesz már szükség belső/külső ellenségképre önmagunk megfogalmazásához és elhelyezéséhez a világban
  • A Hazaffy-ság nem a szelektív emlékezet által meghatározott régi dicsőségünk ápolásában és az ennek megfelelő filozófia számonkérésében merül ki
  • Amikor a valóságosan meglévő számos értékünket és eredményünket felismerjük és megbecsüljük, s nem a délibábos pszeudo-értékekért lelkesülünk
  • Új Himnuszunk lesz a megbűnhődte már e nép a múltat, s jövendőt végkicsengésű helyett, egyidejűleg egy vadonatúj, nem bármelyik régebbit másoló címerünk
  • Senki nem sírdogál Trianonon és még számos egyéb, kétségkívül súlyos történelmi előzményen (Mohács és társai, a magyarok, mint a nyugat védőbástyája, s a többi) – életben tartva a Budapest horoszkóp baljóslatú elemeit
  • Nem a múlton merengünk, mi több: nem írjuk minduntalan át, hanem a jelent és a jövőt építjük.

 

Egy idézettel kezdtem, egy másik idézettel fejezem be ezt a dolgozatot. Babits Mihály Húsvét előtt című, 1916-ban írt verse így kezdődik: „S ha kiszakad ajkam, akkor is / e vad, vad március évadán…”, s folytatódik rímtelen szabad (helyenként klasszikus időmértékes) versként, azonban nem ezt a részét, hanem a végét, a magyaros rigmust citálom. A csaknem kereken 100 éve született óhaj aktualitása napjainkra nem hogy csökkent volna, hanem tetemesen nőtt:

„…. béke! béke!
béke! béke már!
Legyen vége már!
Aki alszik, aludjon,
aki él az éljen,
a szegény hős pihenjen,
szegény nép reméljen.
Szóljanak a harangok,
szóljon allelujja!
mire jön új március,
viruljunk ki újra!
egyik rész a munkára,
másik temetésre:
adjon Isten bort, buzát,
bort a feledésre!

Ó, béke! béke!
legyen béke már!
Legyen vége már!
Aki halott, megbocsát,
ragyog az ég sátra.
Testvérek, ha túl leszünk,
sohse nézünk hátra!
Ki a bűnös, ne kérdjük,
ültessünk virágot,
szeressük és megértsük
az egész világot:
egyik rész a munkára,
másik temetésre:
adjon Isten bort, buzát,
bort a feledésre!
Budapest, 1916

A cikk keltezése:
Budapest, 2014. április 4.

 

I/1.

Domján Mónika: Sors és Karma: “tarot-ul” A Szerencse
A Sors, avagy Karma fogalmát szándékszom körbejárni ebben az írásban, melyet a Crowley tarot-ban leginkább a X. számú Nagy Arkánum, azaz a Szerencse lapja jelenít meg.
Személyes asszociációim a Sorsra a következők:
  • megoldandó feladat, feladatok néhány kiemelt életterületen
  • a Boldogsághoz vezető út
  • saját, igazi akaratom követése
  • lehetőségeim legnagyobb mértékű kiteljesítése
Gál Judit anyagából idézve: “a karma szankszrit szó, jelentése tett.” (Természetesen a sors és karma szó jelentéstartalmának azonosságáról szintén lehetne vitatkozni, én most önkényesen szinonimaként használom őket.) “A többféle karma-tan – korántsem egységesen, de – úgy tekinti, hogy sok életünk van, s tapasztalataink kvintesszenciáját a tudattalanban visszük egyik életünkből a másikba, s a különböző életek során különböző szerepekben és színtereken megdolgozzuk azt a feladat-csomagot, amit hoztunk magunkkal, ami tartalmazza mindazt, amit eddig elértünk. Jelen életünkben … tovább kell(ene) lépni, mert a mostani és további életeinkben más fajta, új feladatot, karma-részt kell megdolgoznunk. A karma tehát az ember aktuális sorsszerű feladataként is megfogalmazható.”

Mindannyian szembesülünk visszatérő helyzetekkel, témákkal, nehezen leküzdhető félelmekkel, akadályokkal saját életünk egyes területein, míg más területekre szinte figyelmet sem fordítunk, mégis magától értetődően, gond nélkül elrendeződnek. Van, akinek mindig rendben van az egészsége, más állandóan kisebb-nagyobb betegségekkel, testi tünetekkel küszködik; egyikünk rendezett anyagi körülmények között él, és ezt minden életszakaszban következetesen biztosítani tudja magának, ráadásul különösebb erőfeszítés nélkül, míg mások képtelenek tartósan egyensúlyba hozni magukat anyagi téren. Hogy aztán a párkapcsolat és családi élet területét ne is említsem… Vagy éppen a hivatásbeli kérdéseket.
Szóval ha magunkba nézünk, felfedezhetjük azt a néhány markáns helyzetet, feladatot, ahol bizony kihívás elé állít minket a Sors. A különböző Karma-tanok abban nagyjából egyetértenek, hogy ahol a legnagyobb nehézségekkel szembesülünk, ott fejlődhetünk a legtöbbet. Tehát sorsunk mintegy figyelem-felhívó jelzésként dobálja elénk a nehézségeket.

Mit mond erről a kártya?

A X. Szerencse névre hallgató Nagy Arkánumot egy óriáskerék képe uralja, amely beszédesen utal a szerencse forgandó, “egyszer fent, egyszer lent” természetére. Egyben az állandó változás, teremtés-egyensúly-pusztulás körforgás ciklus elfogadására bíztat, felhívja figyelmünket arra, hogy lehetetlen, sőt egészségtelen egyfolytában a csúcson tartózkodni, a továbbhaladáshoz, fejlődéshez feltétlenül szükség van a mélybeszállásra ahhoz, hogy újabb lendületet vegyünk a következő csúcs meghódításához.

A kártya tehát arra a lehetőségre hívja fel a figyelmet a kérdéses élethelyzettel kapcsolatban, hogy itt és most jó esélyünk van összhangba kerülni sorsunkkal, felismerhetjük életfeladtunkat, és döntő lépést tehetünk annak megoldása felé. Jellegzetes félreértést szeretnék eloszlatni a “szerencse” szó értelmezésével kapcsolatban: általában csak pozitív, örömteli eseményekre gondolunk e szó hallatán, pedig nagyon gyakran fordul elő, hogy éppen a nehéz, kritikus élethelyzetek, válságok kényszerítenek minket sorsunk elfogadására és saját valóságunkkal való szembenézésre. Minél inkább halogatjuk a szembenézést, annál kiélezettebb helyzetekre számíthatunk a Sors jóvoltából. Itt pedig paradox módon visszaérkezünk kiindulópontunkhoz, hiszen egy magasabb perspektívából szemlélve a Szerencse tényleg, minden esetben pozitív fordulatot hoz számunkra, amennyiben megértjük üzenetét és élünk a felkínált lehetőséggel. Ezzel kapcsolatban figyelmedbe ajánlom “A békés harcos útja” című filmet, amely élvezetes formában ad át mély tanulságokat, ráadásul igaz történeten alapul: főhőse, Dan Millman eredetileg könyvben írta meg történetét, és később számos spirituális tartalmú könyv szerzője lett – egyet közülük én is felsoroltam könyvajánlómban, a

No és mi a helyzet a szabad akarattal? Tényleg meg van írva sorsunk a csillagokban, és egyetlen lehetőségünk, hogy ezt megfejtsük, elfogadjuk és kövessük? Igen is meg nem is.
E kérdésben ismét Juditot idézem: “Nos, tapasztalataim alapján kialakított véleményem szerint saját akaratunknak a legnagyobb jelentősége abban van, hogy felvállaljuk-e egyáltalán azt a szerepet, amit a mostani életünkben kell játszanunk – röviden: felvállaljuk-e önmagunkat? Nagyon fontos az is, hogy ezt fogcsikorgatva, apatikusan vagy derűsen tesszük. A feladat minimumát oldjuk meg fanyalogva, vagy igyekszünk a maximuma felé. Másként fogalmazva: meglévő képességeinket mire és hogyan használjuk, mennyire szemléljük reálisan magunkat, megtaláljuk-e akkor is helyünket a világban, ha annak keretei az ábrándoktól távolabb esnek. Tudomásul vesszük-e, ha azt kapjuk, amit magunk is okoztunk másoknak, hogy a karma mindig kiegyenlít, s hogy a földi viszonyok közepette tökéletességről nem lehet beszélni. Mindez első pillantásra csekély mozgástérnek tűnik, valójában azonban igen nagy, amelynek sokszor csak a töredékét használjuk fel. Az ok: annyira kötődünk múltbeli beidegződéseinkhez, a régi szerephez, hogy észre sem vesszük az új lehetőségeket! Nagy bátorságra van ahhoz szükség, hogy elengedjük ezeket és ki merjünk próbálni egy olyan új szerepet, amelyben a (vélt) biztonsági kapaszkodók hiányoznak!”

A magam részéről azt teszem hozzá mindehhez – visszautalva a bejegyzés elején felsorolt asszociációimra a Sorsról – hogy amikor rátalálunk igazi feladatunkra, az együttjár egy hatalmas megkönnyebbülés- és ráismerés-érzéssel, hogy “Igen! Pontosan ezt akartam! Végre a helyemen vagyok!” Tehát valójában nem is akarunk igazán olyasmit, ami nem része a sorsunknak, ha pedig rátalálunk saját utunkra, akkor szinte repítenek előre a külső-belső támogató erők. Mindaddig, amíg Egónk újra közbe nem szól, csak hogy ne unatkozzunk annyira. És akkor újra indul a körforgás…

Kérdések: Mely életterületen vannak visszatérő nehézségeid? Milyen tipikus, isméltődő konfliktushelyzetekbe keveredsz? Milyen helyzetekben érezted/érzed úgy, mintha minden összeesküdött volna ellened? Fel tudsz-e idézni olyan problémát, amely a múltban komoly gondot okozott neked, egy ideje azonban már fel sem merül? Mi okozta a változást? Ha minden kifogásodat félreteszed, mit válaszolnál arra a kérdésre, hogy mire születtél?

Kapcsolódó blogbejegyzések:Erő Labirintus Mélybeszállás

I/2.
Domján Mónika: Egyedül nem megy – kísérlet egy karmikus teher letételére

Kipróbáltam, meddig jutok a saját erőmből. Pontosan eddig. Bizonyos szempontból nagyon messzire, bizonyos szempontból sehová. Azaz elérkeztem a határhoz. Egyedül eddig bírtam. Nem mondom, fájt beleütközni a falba, nagyon is fájt… De megérte. Most már biztosan tudom, és szívből akarom, hogy ne egyedül csináljam tovább. Társat, társakat akarok magam mellé, minden téren. Mert együtt sokkal, de sokkal messzebbre jutunk, és én nem akarok itt megállni. Írtam már erről tavasszal is, (lásd: Elfáradtam c. bejegyzés), de mégis megpróbáltam ugyanúgy folytatni. Hát most már nincs tovább.

Biztosan fel kell adnom néhány dolgot, nincs mese: a Supershero imidzset, aki mindent kibír, mindent megold a saját erejéből, viszi rendületlenül a “háromembernyi életét”, heti 189 órában él, eléri a lehetetlent, s ezért lehet őt csodálni. Azt, hogy szabadság jelszóval ne engedjem, hogy mások is formálják az életem, s ezzel sokkal szűkebb korlátokat teremtsek magam köré, mint ha engedném. Búcsút venni a Végzet asszonyától, akinek az útját összetört férfiszívek szegélyezik, miközben az ő szíve is rendre összetöretik, méghozzá jó alaposan.

Napok óta mintha mindenki nekem üzenne: “Kérdés: A Móni mindig ilyen? Válasz: Legalábbis két éve, mióta ismerjük, igen. Mindig szenved valamin, de nem lehet neki kívülről segíteni.” Megjegyzésem egyik kliensemnek, akivel elég baráti a viszonyunk ahhoz, hogyamikor a segítségkérés és elfogadás témáját vesszük elő, és ő ehhez húzza a kártyákat, kimondjam: “Ezt most legalább annyira nekem rakjuk, mint neked, azt ugye tudod.” “Mi lenne, ha egy kicsit átlagosabb életet élnél? Én: Fintor, nyavalygás. De te még átlagosan is különleges lennél!” – próbálnak bíztatni. Én: “Hát, igen, az élet nagyon nehéz. Másik: “Lehet, hogy nagyon nehéz. Vagy éppen nagyon könnyű.” És még én adok neki könyvet az életről, hogy tanuljon belőle!

Egyvalaki pedig különösen sokat üzent nekem, azzal, hogy odajött hozzám, egészen közel, és olyan kegyetlenül pontos tükröt tartott, hogy még… No persze, én is neki, ez már csak így szokott lenni. “Én nem tudom használni a társadalmi hálót, nem tudok ráfeküdni, mert nem tudok bízni az emberekben.” Párkapcsolat, vagy munka, nem engedem bele magam a közelségbe, a közösségbe. Ott vagyok sok helyen, de csak úgy félig-meddig. Nehogy túl közel jöjjenek hozzám, és alkalmazkodnom kelljen, s ezáltal meglátnom a saját árnyékaimat. Félek, hogy elveszítem magam mások között…

Megvan az ok, a magyarázat, hogy miért félünk ettől ennyire, legalábbis a sajátom: velem tényleg megtörtént, hogy a másoknak való megfelelés kényszerét érezve nem a saját életemet éltem, hosszú éveken keresztül. De most, hogy újabb éveket töltöttem egyre inkább egyedül, a magam útját járva, felfedezve – talán túlléphetek már ezen, nem? Tudom, ki vagyok, mit akarok, tisztában vagyok az erőmmel, meg tudom védeni a határaimat, ha arról van szó – hát akkor? Mi lenne, ha újra kilépnék a világba, és valódi elkötelezettséget vállalnék mások iránt? Persze, hogy nem marad tartósan a közelemben valaki, ha azt érzi, hogy nincs szükségem rá! Persze, hogy annyi mindent csinálok, nehogy egyvalamit igazán komolyan tudjak venni, végigvinni! Nyilván olyanokat választok, akik maguk is időben vagy mélységben korlátozottan vállalják fel a közelséget, hogy aztán rájuk mutogathassak! Hogyan is tudnám igazán, mélyen elfogadni saját magamat, ha nem találok vissza a családi gyökereimhez, és nem fogadom őket életem részévé?

Idézem Gál Judit megfogalmazását a saját Holdcsomó-leírásomból (Ikrek leszálló, Nyilas felszálló, részletesen lásd: Főoldal), amely az erre az életre hozott feladataimat taglalja:
“Ez az ember több előző életen keresztül mindig kettősségekbe keveredett, rendkívül határozatlan volt, s miután folyton igyekezett mindenkinek eleget tenni, egészen felületessé vált. … Mostani életében is óvatosan lavírozik, mert még mindig azt hiszi, hogy ha bármely oldal mellé áll, a másikon előnyös lehetőségeket szalaszt el. Gyakran kerül kínos helyzetekbe az el nem kötelezettségre irányuló törekvése következtében.

Egész énjét sohasem adja bele semmibe, zászlócskáját a szél lengeti, állandó készenlétben, hogy rövid időre a mindenkori nyertesek oldalán lépjen be a játékba. Belseje ingadozó, állhatatlan. Sok időt tölt el véleményének folytonos formálásával, változtatásával (megmagyarázom.blog.hu – gúnyolódott ezzel Tükröm), mert előző inkarnációiban nem fejlesztette ki magában, hogy hosszabb ideig szenteljen figyelmet valaminek, viszont ahhoz szokott, hogy mindennek az árnyoldalát szemlélje. Ennek következménye gyakran az, hogy mostani életében – kompenzálásként – a pozitív gondolkodás élharcosaként tűnik fel, de mindig kiderül, hogy valójában maga is nehezen tudja tartani ezt a nézőpontot. (Ez az arc! Akár ha magamat látnám – kedves Tükröm így fogalmazott: mintha el akarnám húzni az arcom a következő faág elől, melyre számítok, hogy belecsap.)

Kedveli az aktivitást, ideges és nyughatatlan lesz, ha úgy érzi: lebéklyózták. Rengeteg tennivalója van, de sohasem tud azoknak eleget tenni és egy-egy nap végén nagyon távol érzi magát céljától.

Fiatal éveiben ez az ember nem találja meg határozott irányvonalát, általában huszonnyolcadik életéve után kerül csak sínre, gyakran a szülők, vagy más idősebb emberek segítségével, irányításával.”
Hát, bőven a huszonnyolcadik után, az biztos! Félelmetesen találó leírás, és bár több, mint egy éve olvastam először, most nyerte el igazi értelmét számomra. Szintén most értem meg mélységében Chuck Spezzano kijelentését is, pedig már bő fél éve ragasztottam fel a konyhám falára: “A szabadság és az elkötelezettség egy és ugyanaz.”

Furcsa a Sors, ahogy kommunikálni próbál velünk, vagy inkább mi vagyunk furcsák, hogy olyan nehezen és sokára értjük meg az üzeneteit. Most végre vettem az adást, részleteiben már többször is, korábban, de mégis kellett, hogy megint nagyon fájjon… Rájöttem, hogy a fájdalom arra jó, hogy kimerítse és elnémítsa az Egómat, ezáltal képes legyek meghallani az igazi Üzenetet. Régóta érzem már, amikor valami nagyon fáj, hogy egy hatalmas, jóindulatú erő nyom a földre, ahol én rángatózom, kapálózom, üvöltök tehetetlen dühömben, de ő csak tart, és megvárja, amíg elfáradok, elcsendesülök, s akkor súg megnyugtató szavakat a fülembe – miáltal megértem, hogy minden, ami történt, a javamat szolgálta. Ilyenkor megbékélek, és alázatosan meghajtom fejem előtte. Hálás vagyok, hogy nem nekem kell a korlátozott tudásommal irányítani az életem, hanem megteszi Ő, aki mindent tud. Ez a Kegyelem pillanata, azt hiszem.

Ezer szálon össze vagyunk kötve egymással, ez a helyzet. No és a Mindenséggel, sőt, voltaképpen az köt össze minket, vagyishogy a részei vagyunk, azaz minden Egy… De mielőtt Nyilas holdcsomómhoz híven ismét túlmagyaráznám a dolgot, inkább mellékelek egy jó kis illusztrációt a témához:

 

II/1. 
Gál Judit: A csillagok sohasem hazudnak 

     Az Origon az idén több hullámban felszínre került egy téma, hogy tudomány-e az asztrológia avagy sem. Sommásan elintézhetném a kérdést azzal, hogy ha nem tudomány, hát akkor nem tudomány, a magam részéről cseppet sem zavar ha nem így nevezzük. Mivel azonban többen megkerestek engem is azzal, hogy válaszoljak a cikkekben felvetett érvekre, egyszerűbbnek tartottam, ha ezt egy ilyen nyílt fórumon teszem meg. Ennek okán egy sanda oldalpillantást vetve olyan tudományágakra, amelyeket „hivatalosan” is így titulálnak, azért csendben megkérdezem, mennyivel egzaktabb a politológia, közgazdaságtan, uram bocsá´a történettudomány, szociológia, pszichológia, mi több: akár a statisztika is és még bőven lehet szemezgetni a készletből különösen az úgynevezett társadalomtudományok körében.
(A cikkekre utaló linkeket egyébként jelen írásom végén helyeztem el.)
      Meg lehet még azt is említeni, hogy az asztrológiában is használnak olyan metódust, amelyet az empirikus tudományos módszerek között elfogadottnak ismernek el, méghozzá a statisztikát. A francia Gauguelin intézet az ötvenes évektől kezdve gyűjt szisztematikusan születési adatokat és a hozzájuk tartozó már ismert eseményeket, melyeket feldolgozva olyan analógiás megfeleléseket mutatnak ki, amelyek messze meghaladják a valószínűség számítással kalkulálható mennyiségeket, s nagy részükben megfelelnek az asztrológiai alap-sablonoknak. (Az Origo által megkeresett „szakértő” Csaba György – akinek „asztrológiai tevékenységére” még bőven visszatérek – statisztikai mintája rendszerint egy fő, ami kissé elmarad a tudományosan elvárt mennyiségtől.)
      A február 12-i, már következményként szereplő Origo cikk három állítására reflektálok a következőkben, mert ezek képezték főként a hozzám intézett kérdések alapját. Ebben a cikkben is Csaba Györgyöt kérdezik, mint hivatott ismerőjét a csillagászatnak és mérvadó ismerőjét az asztrológiának. Az utóbbi „jogosítványa” onnan ered, hogy 1986-ban megjelentetett egy könyvet: Csillagjóslás legenda és valóság címmel. (Utóbb még kiadta a Hazudnak-e a csillagok c. variációt.) Ehhez a könyvhöz – tiszteletre méltó szorgalommal – áttekintette a magyar szerzőktől akkor létezett két kiadványt, Györffy László és Baktay Ervin munkáját, néhány külföldi szerzőt, mi több: vette a fáradságot és kiszámolt néhány horoszkópot. Könyvében – a hivatkozott szerzők nyomán – részletesen ismerteti azokat az alapokat, amelyekre az asztrológia épül és megkísérel egy, azaz egy darab horoszkópot elemezni. Bár folyton asztrológiai szabályokat emleget, s azokat kínos pontossággal igyekszik számon kérni, azt a „szabályt” mégsem tartja mérvadónak, amit pedig Baktay megfogalmazott, mi szerint az tarthatja magát asztrológusnak, aki legalább 50 horoszkópot feldolgozott – visszamenőleg, életesemények és kozmikus jelzések összevetésével, komplett elemzéssel, előrejelzéssel együtt. Ehhez képest Csaba egy 1967-es  születésű személyről ír, aki még 1986-ban is csak 19 éves lehetett és túl sok markáns esemény nemigen történhetett az életében. Következésképpen ellenőrizni sem lehet, hogy mit mutat a horoszkópja, s mi történt a valóságban. Ezekkel nem is foglalkozik szerzőnk, mert elkezdve a személyiség jellemzését, elég hamar elfárad ebben és a továbbiakat a következőképpen intézi el: „És így kellene tovább haladni, sorra véve valamennyi planétát, figyelemmel kozmikus és lokális helyzetükre, fényszögeikre és pozíciójegyük uralkodójára. Végül következik az így nyert megállapítások egységbe foglalása, szintézise. Ennek során kiemelendő mindaz, amit több oldalról, több összefüggésben látunk bizonyítva, mert még az asztrológusok szerint is csak ezeket szabad tényként elfogadnunk.” Pikáns körülményként meg kell említenem még, hogy csillagász szerzőnk nem alacsonyodott le odáig, hogy holmi asztrológiai bolygóállás-táblázatokat használjon, hanem gyötrelmes munkával gömbháromszögtani ismeretei segélyével, csillagászati koordinátákkal számolta ki (és publikálta) az összes bolygóállást, s onnan tette át az asztrológiában használt nyelvezet szerint a jegyek megfelelő fokszámára. Ennek során viszont 180 fokkal elszámolta a Mars helyzetét és a Nyilas helyett precízen az Ikrekben határozta meg, ami nem jelentéktelen különbség. (Különös tekintettel arra, hogy igazság szerint a Mars rajta áll a szülött Nyilas Ascendensén.)
      Csaba György és az asztrológia kapcsolata tehát innen ered, s azt valóban el kell ismerni, hogy sokat foglalkozott a dologgal. Hogy milyen szándékkal, indulattal és végső konklúzióval az már más kérdés.
      E hosszú bevezető után lássuk, mi az a három súlyos érv, amelyet felvezet a 2011.február 12-i Origo interjúban.
1.
     Nem ott vannak már régen a jegyek, ahol valamikor voltak, mert a Tavaszpont precessziós mozgása miatt másfél jegynyit elcsúszott kezdetük a csillagképekhez viszonyítva. A precesszió magyarázatába itt nem bocsátkozom, akit érdekel a téma, annak Baktay Ervin: A csillagfejtés könyve c. örökbecsű munkáját ajánlom. Nem véletlen viszont, hogy az asztrológiában nem csillagképekről beszélünk, hanem jegyekről. Erre nézve lásd jelen blog Fogalomtárában a Jegyek címszót. Saját felfogásom szerint az emberek és általában a földi történések szempontjából sokkal meghatározóbb a Nap és a Föld, valamint a Föld és a Naprendszerhez tartozó bolygók viszonya, azok helyzete, kapcsolódásai stb, semmint a tágabb univerzumhoz viszonyított pozíciók. Ezért ilyen léptékben továbbra is nyugodtan dolgozhatunk azzal a tipológiával, amelynek érvényességét a szkeptikusok több ezer éve kétségbe vonják.
      A nagyobb folyamatokra – az egész emberiség történetére – viszont annál érvényesebb a precessziós mozgás következtében létrejövő Nagy Napciklus (lásd Baktayban) világhónapjainak változása. Ami pedig a világhónapokat illeti, komoly eltérések vannak abban, hogy ki mikorra teszi a soron következő világhónap, esetünkben a Vízöntő-kor kezdetét. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez majd csak a jövőben következik, mások viszont úgy gondolják hogy már benne járunk. Meggyőződésem – ismét Baktayra is hivatkozva – hogy már több száz éve megkezdődött a Vízöntő 2160 éves világhónapja, s még csak nem is a francia forradalom idejére teszem a kezdetét, hanem még régebbre, az angol polgárosodás kezdetére, kb. az 1660-as évekre. Ennek a tételnek a levezetésére és alátámasztására itt nyilván nem térhetek ki, de ha mutatkozik iránta kellő érdeklődés, szívesen indítok egy sorozatot a Nagy Napciklusról amint befejeztem a Holdcsomó-generációkét.
2.
Uránusz
Neptun
     Hosszú-hosszú ideig (annál hosszabb ideig, mint amikre Csaba György hivatkozik, s amelyek kellő következetlenséggel egymással sincsenek fedésben….) hét égitesttel számoltak a régi csillagnézők, akár asztronómusoknak, akár asztrológusoknak nevezzük is őket. A Nap, Hold, Merkur, Vénusz, Mars, Jupiter és a Szaturnusz- mai összefoglaló néven: ősbolygók szabad szemmel látható objektumokként szerepeltek vizsgálódásaik tárgyaként. 1781-ben – a távcsövek technikai fejlődésének segélyével – fedezték fel az Uránuszt, majd 1846-ban a Neptunt és 1930-ban a Plútót, az úgynevezett újkori, transzszaturnális, generációs vagy transzcendens bolygókat. Ezek a planéták természetesen addig is ott keringtek a maguk pályáján, attól függetlenül, hogy bárki is tudott volna róluk. Csakhogy asztrológiai szempontból nemigen hiányzott a horoszkópelemzésekhez mindaz, amit most az ő jelentéstartalmaikként tartunk számon. Két fő okot tudok megjelölni. Az egyik: igazán nem volt jellemző, hogy tömegeknek készítettek volna személyi horoszkópot, hiszen nem is jegyezték még a születés napját sem sokszor, nemhogy az óra percet. Egy igen szűk kiváltságos réteg tagjainál fordítottak figyelmet ezekre a részletekre, s esetleg arra, hogy mit mutat a horoszkópjuk. Az ismert horoszkópelemek tehát bőségesen elegendőnek bizonyultak a szokásos jelenségek leképezésére. Annál inkább, mert – akárhogy is nézzük – az életviszonyok, szokások, sőt a jellemek elvi alakulása is szigorúan meghatározott rend szerint történt. A nagy (paraszti) tömegek számára egyértelműen előírt, rendkívül kötött életmód volt a kötelező: hétfőtől szombatig túrta a földet, vasárnap kimosdott, elment a templomba és utána múlathatta az időt némi szórakozással. A kötelező egyházi- később állami- és magán-ünnepeket megülte ugyancsak meghatározott rend szerint és semmilyen egyéni kezdeményezést nem nagyon engedhetett meg magának. (Kivételek mindig minden alól voltak és vannak.) A vezető rétegnél ugyancsak megvoltak azok a sok száz éven át mereven őrzött szabályok, amelyek alól nemigen lehetett kibújni, jóllehet nyilván valamivel több mozgásterük volt mint a nagy masszának.
      Az ipari- gazdasági- társadalmi fejlődés eredményezte, hogy differenciálódni majd kifejezetten individualizálódni kezdett a társadalom. Ugyanaz a fejlődés hozta magával azt, hogy sikerült felfedezni egy új bolygót – többek között a modern technika és az individuális törekvések jelölőjét – az Uránuszt, majd a Neptunt, s végül a Plútót. Mind a három bolygóhoz köthetők olyan motívumok, amelyeket a klasszikus bolygók nem tartalmaznak és amelyeket a vázolt, s egyébként közismert fejlődési folyamatok eredményével nagyon jól össze lehetett illeszteni. A szinkronicitásnak megfelelően akkor bukkantak fel az emberi ismeretek tárában ezek az „új” bolygók, amikor az aktuális volt: úgy a technikai fejlettség szintjét tekintve, mint azt, hogy egyre inkább szükség volt az árnyaltabb értelmezésre. A társadalmi mozgások azt is magukkal hozták, hogy egyre több esetben volt szükség például horoszkóp készítésére is. Mellékesen: ezen a téren is bekövetkeztek nagyobb változások. Olyan táblázatokat készítettek, amelyek feleslegessé tették a bonyolultabb matematikai ismereteket, majd a számítógép elterjedésével – napjainkra – végképp bárki pillanatok alatt hozzáférhet egy kiszámított horoszkóphoz. (Ennek a fonák részét sem tárgyaljuk meg most.)
3. 
Plútó
Csaba Györgynek van még egy – kissé kontraproduktív – „érve” arra nézve, hogy az asztrológia nem tudomány (ismétlem most is: ha nem, hát nem). Mégpedig az, hogy a Plútó bolygó státuszát komolyan vette az asztrológia. Hogy a csillagászok 1930-tól egészen 2006-ig, 76 esztendőn át – bár némi bizonytalansággal, de ez csillagászéknál megengedhető – nemkülönben bolygónak tekintették az nem számít. Egy 2006-os prágai kongresszuson ünnepélyesen megfosztották bolygó titulusától és kreáltak neki jobb híján egy új kategóriát, mi szerint onnantól ´törpebolygó´. Hogy az asztrológiának miért kellett volna hanyatt-homlok követni eme tudományos álláspontot, ha egyszer nem is tudomány, azt én nem tudom ám. (Bocsánat.) Annakidején megvizsgáltam az adott konstellációt és azt állapítottam meg, hogy a Plútót vajmi kevéssé érdekelte ez a trónfosztás, csak megmaradt annak, ami volt: Plútónak.
      A Plútóval amúgy eléggé ambivalens viszonyban van a mai napig az asztrológia is, ami – hogy, hogy nem – a Plútó duális természetébe egészen jól belefér. Egyes, tradicionális vagy konzervatív szemléletű iskolák egyáltalán nem is számolnak vele, míg a modern asztrológiai iskolák figyelembe veszik. A magam részéről a szemeimnek hiszek és ha visszamenőleg is, meg aktuálisan is egybeesik bizonyos eseményekkel és jelenségekkel a Plútó  pozíciója (különösen, ha ugyanakkor más bolygó nem is szerepel hangsúlyosan), akkor nem gondolnám, hogy túl sokat kellene azon polemizálni, hogy minek nevezzük. Külön könyvet lehetne arról írni, hogy a transzcendens bolygók, s azon belül és különösen a Plútó mozgása milyen szinkronban van a nagyobb művészeti- társadalmi- politikai áramlatokkal és megmozdulásokkal. S ezek a jelenségek nem írhatók a véletlen számlájára!
     Több Csaba György-féle állítást lehetne még cáfolni a Plútó ügyében is, de felesleges szószaporításnak tartom. Inkább azzal foglalkozom még záró gondolatként, hogy egyáltalán nem ismeretes: mitől lehet igen pontos megállapításokat tenni a bolygómozgások követésének segítségével. Egyelőre nincs rá magyarázat, de csendben, szerényen felhívom arra a közismert bár kínos tényre a figyelmet, hogy a Francia Tudományos Akadémia 1796-ban dokumentáltan kijelentette, hogy márpedig „kövek az égből nem hullanak”. Ezek voltak a meteoritok. Ki meri azt állítani, hogy a hivatalos tudomány mindent ismer és képes magyarázni. Példák tömege mutatja, hogy amit óriási vehemenciával lehetetlennek kiáltottak ki, az mára napi rutinná vált (lásd: fémből készült repülő tárgyak közlekedése). Ki meri azt mondani, hogy soha nem derül ki, hogy mégis milyen, materiálisan is mérhető körülmények egybeesése okozza az itt egyszer már említett szinkronicitást. Innen csak egy lépés lesz az asztrológia magyarázata is.
     Nem vitás, hogy az asztrológia analógia-tan. Az sem vitás, hogy nem egzakt tudomány. Harmadszor is hangsúlyozom: azokkal sem vitatkozom, akik azt mondják, hogy nem is tudomány. Még az is kétségtelen, hogy a konstellációk, bolygómozgások és egyéb kozmikus jelenségek értelmezésében előfordulnak tévedések, hiszen emberek értelmezik. Ahogyan bármely szakember (mérnök, orvos, tanár, közgazdász, hivatalnok, politikus) véthet hibát – olyant is, amivel mások sorsát befolyásolja – úgy miért is nem megengedett az asztrológusnak ez az emberi vonás? De még emiatt sem kell megkérdőjelezni az egész ismeret-rendszert. Mert lehet, hogy néha félreértelmezzük a kozmikus jelenségeket, de maguk a csillagok sohasem hazudnak.
A két hivatkozott cikk:

http://www.origo.hu/tudomany/20110123-horoszkopok-hibasan-szamoljak-az-asztrologusok-a-csillagjegyeket.html

http://www.origo.hu/tudomany/20110208-csillagjoslas-csillagaszat-csaba-gyorgy-gabor-csillagasz-harom-pelda-arra-miert.html

 

II/2. Gál Judit: Gyereket szeretnénk
            Kortünetnek is minősíthető, hogy egyre többször fordul elő, hogy a fogamzás nehezen vagy egyáltalán nem következik be akkor, amikor egy pár vagy egy nő elhatározza, hogy ideje lenne utódot a világra hozni. A fiziológiai magyarázatokba természetesen nem kontárkodom bele, viszont asztrológiai szempontból annál több mondanivalóm van erről a témáról.
            A legritkább esetben látszik az egyéni horoszkópokból az, hogy – valószínűleg – szervi okok miatt nem lehet gyermeke valakinek. Arra sokszor lehet gyanakodni, hogy hormonális problémák, kisebb beavatkozással korrigálható jelenségek akadályozhatják a gyermekáldást. Azonban ezek mögött is rendszerint olyan pszichés- mentális okok húzódnak meg, amelyek alapvetően befolyásolják ezt a kérdést. Néhány tipikus gátlás, amely akadályozza a fogamzást vagy a magzat stabil beágyazódását:
  • karrierrel összefüggő fenntartások
  • függetlenség elveszítése miatt szorongás
  • éretlenség: „magamat sem tudom nevelni, hogy tudnék egy gyereket”
  • családi minták ismétlésétől való félelem
  • a partnerrel kapcsolatos bizonytalanság
  • kényelmi szempontok
  • hiúsági szempontok
  • félelem a terhességtől, szüléstől
Elég tipikus jelenség az is, hogy úgy érzi a leendő szülő, hogy felkészült a gyermek fogadására, valójában azonban a tudattalanjában továbbra is ott lappang a kétely ami a felsorolt szempontok valamelyikéből (vagy egy másikból) táplálkozik.
Személyes praxisomban legalább 8-10 (első) gyermek jött a világra az után, hogy a horoszkópelemzés során megbeszéltük azokat a zömmel a tudattalanban ható motivációkat, amelyek adott képletben a gátlást jelenhették. Pusztán az a körülmény, hogy tudatosította az érintett a problémát, elegendőnek bizonyult az oldáshoz. Más esetekben szükséges még egy-egy újabb külső segítség igénybe vétele is, amely ugyancsak oldást eredményez – például: kineziológia, SVT (spirituális válasz terápia), elengedés tanfolyam, vagy más módszer. Nyilván akkor van ilyenekre szükség, ha nagyon erős a blokk. Mindig érdemes legalább betekinteni a reménybeli apa horoszkópjába is, s vannak helyzetek amikor mind a két félnél tanácsos alaposabban körülnézni a tudattalanban rejlő ellenállást illetően.
      Jól használható módszer a Jonas-féle gyermektervezés. Ez az eljárás nemzetközileg elég széles körben ismert, s sok más, a hivatalos tudományosság által szkepticizmussal, mi több: megvetéssel kezelt asztrológiai módszerhez képest még elismertnek is mondható. Azon alapszik, hogy megállapítható: hónapról- hónapra mikor van valakinél a legtermékenyebb periódus, asztrológiai megközelítésben: mikor van az illetőnek a holdfázisa. Ennek alapján meg lehet adni azokat a dátumokat (körülbelüli órákkal), amikor a fogamzást eredményező közösülésnek kell megtörténnie. Rendszerint elegendő a nő horoszkópját felhasználni, s igen jó a hatásfoka a metódusnak.
Ezzel a módszerrel a gyermek neme is tervezhető, jómagam azonban nem vagyok híve az ilyen jellegű beavatkozásnak, csakis abban az esetben, ha a családban súlyos, nemhez kötődő öröklött betegség fordul elő. Egyébként pedig a nem tervezésével kapcsolatban is van tapasztalatom: vannak jellemzően fiút és jellemzően lányt „ígérő” horoszkópok és persze mindkét nemű gyereket ígérők is. Az előbbi esetekben jellegzetes hibalehetőségeket rejtenek a fázis számítások, s mivel a spermium útjának időtartamát ilyen módon lehetetlen szabályozni, magától értetődik, hogy a természet (karma) elintézi, hogy ismét a jellemző nemű gyermek foganjon.

      Az asztrológia az idővel dolgozik, s nem hagyható figyelmen kívül az a nagyon lényeges szempont sem, hogy sokszor megvan a maga jelentősége a helyben járásnak, várakozásnak, türelem gyakorlásának is – még ha az ember nem is tudja vagy nem rögtön tudja belátni, hogy micsoda. Minden megtörténik, aminek az aktualitása megvan jelen életünkben, de csak akkor, amikor annak ideje van – az összes érintett lélek szempontjából!

 

II/3.

Gál Judit: Jóslás, jövendölés, prognózis

Az eredeti cikk megjelent az Ezo-tér (szeptembertől: Camino) 2011. júliusi számában.
Az asztrológusok közül sokan nem szívesen használjuk a jóslás kifejezést saját tevékenységünkre. Jobban szeretjük prognózisnak nevezni azt a részt, amely a jövőbeni eseményekre vonatkozik. A jóslás ugyanis valamely esemény bekövetkezésének jelzése úgy, hogy nincs mögötte semmilyen megfogható indok. A prognózis pedig (az Idegen szavak szótára alapján): meghatározott adatokon alapuló előzetes számítás; valamely folyamat valószínű lefolyásának előzetes meghatározása. Mivel az asztrológiában kifejezetten számításokkal dolgozunk, ezért kézenfekvőnek tűnik a szóhasználat. Annál inkább, mert statisztikailag kimutatható megfelelést mutatnak bizonyos asztrológiai jelzések meghatározott eseményekkel.
Tulajdonképpen bármelyik olyan módszert, amely valamilyen eszközt használ következetesen azonos jelentéssel (ilyen szempontból például a tenyér vonalait, s azok értelmezését is ide sorolom) be lehet illeszteni a prognózis fogalomkörébe, még ha nem is számításokon alapulnak. A kötött értelmezési tartomány eleve olyan támpontot ad, ami bizonyos megfigyelések, sőt: logika mentén alakult ki. Ebben a megközelítésben valódi jóslásról az eszköztelen jövendőmondás esetében lehet beszélni, amikor kizárólag saját intuícióból eredő információkat közöl az illető a másikkal.
A különböző önismereti és előrejelző, vagy jós-módszereknek azért van létjogosultsága, mert mindegyik más oldalról közelíti ugyanazt a személyiséget. Van, amelyik egy pillanatképet nagyít fel, s van amely folyamatában elemzi a lélek fejlődését. Az előbbire többek között a kártyák, rúnák, de akár a grafológia is említhető, az utóbbira például az asztrológia, tenyérelemzés, numerológia.
A médiumok és a tulajdonképpeni jósok váltogatják a múlt- jelen- jövőidőt. (Ide sorolom egyébként a Ji-king vagy Ji-csing – Müller Péter zseniális átírásában a Jóskönyv – elemzéseit és tanácsait is.) Ők azok leginkább, akik úgy interpretálhatják benyomásaikat, hogy azok megdönthetetlen szükségszerűségként hatnak. A többinél a módszerek maguk is tartalmaznak bizonytalansági tényezőket. Mégpedig azt, hogy egy-egy jelzésnek, motívumnak, alap-egységnek sokféle jelentése van, s az eszközt használónak kell kiválasztania belőlük, hogy melyik realizálódása lesz a legvalószínűbb. A kiindulópontként használt jelentések („receptek”) akár mechanikusan is megtanulhatók, de ahhoz, hogy az egységek végtelen számú variációját személyre szabottan tudjuk értelmezni szükséges egy speciális képesség, kombinatív készség és főleg: nagyon jó intuíció. Emiatt – az asztrológiához visszakanyarodva – ugyan gépi programmal bárki elő tud állítani egy horoszkópot 30-40 másodperc alatt, de összefüggő, értelmes és elmélyült következtetéseket levonni már nem. A könyvekből, internetes tartalmakból összeollózott foszlányok kritika nélküli interpretálása nem elemzés. Bizarr módon mégis sokszor „bejön” a jövendőmondás része különösen, éppen azért, mert a kiinduló alap (a recept) maga hiteles, empirikus úton összeállított szöveg, tehát sok igazságtartalma van.
Különböző okokból, különböző élethelyzetekben fordulnak az emberek jósláshoz, előrejelzéshez. Saját praxisomban a 30-50 év közötti korosztály mindkét nembeli képviselői jelentik a legnagyobb létszámot. Ők már megtapasztalak egyet s mást saját életükben, megerősítést kaptak jó néhány elképzelésükben és elbizonytalanodtak több másikban. Sejtik vagy egyenesen tudják azt, hogy valamilyen törvényszerűségek mentén zajlik az ember élete, amelyben az egyéni akaratnak ugyan mintha lenne szerepe, de nem olyan, mint amilyent valamikor tulajdonítani szerettek volna neki. S amit a magam részéről legalábbis tudok nyújtani az pontosan ezekkel a fogalmakkal írható körül: megerősítés illetve a törvényszerűségekre történő rávilágítás.
Ahogyan más tevékenységeknél (orvos, tanár, fodrász, kozmetikus, autószerelő), itt is kiválasztódik egy rejtélyes automatizmussal az, hogy a tanácskérő kihez, melyik orákulumhoz kerül. A spirituális tanácsadók, jósok híre elsősorban és tipikusan személyes referenciák alapján terjed. Akár mástól hallja, vagy az interneten szörföl valaki, akkor is határozottan érzi mikor belebotlik egy címbe vagy névbe, hogy „na ez az, ő kell nekem”. Ezen az sem változtat semmit, ha nem sikerül jól az együttműködés. Akinek például aktuálisan arra a tapasztalatra van szüksége, hogy áldozatává váljon önnön naivitásának – értsd: például egy hamis médiumon, sarlatánon vagy egyszerűen csak nem a neki megfelelő emberen keresztül – akkor olyan helyre keveredik. Ha valóban valamilyen útmutatásra szorul, amely után majd ismét önállóan intézi sorsát, akkor azt fogja megtalálni, aki fel tudja tárni lehetőségeit, korlátait, bizonytalanságának okait.
A horoszkópokban jól lehet látni a lehetőségeket és a törvényszerűségekből eredő határokat, valamint az egyéni orientációt – elképzeléseket, vágyakat, álmokat – is. A három tényező közötti egyensúlyozás technikáját igyekszem megtalálni az érintett számára, hogy a továbbiak során kevesebb kitérővel, hatékonyabban és – főleg – nagyobb komfortérzettel élje az életét és folytassa spirituális fejlődését.
Az előrejelzéseknél, s természetesen az egyszerű elemzésnél (tanácsadásnál) is figyelembe kell venni néhány körülményt. Mindenekelőtt azt, milyen alkatú az ember, akivel dolgozunk, milyen idős, milyen élethelyzetben van aktuálisan. Például a túlságosan forrófejű, intenzív személyiséget meg kell kísérelni kissé lehűteni. Akivel élete leg-instabilabb periódusában találkozunk, annak a vállára nem tehetünk még egy olyan terhet, amely alatt esetleg össze is roppanna, hanem épp ellenkezőleg: meg kell őt támogatni.
A fiataloknak (értsd: 28 év – a Szaturnusz egy köre – alattiaknak) általában nagyon óvatosan lehet adagolni az információkat, mert meg kell adni nekik a jogot, hogy személyes tapasztalatok alapján vonhassanak le következtetéseket. Nincs olyan ember, akire ne hatna, ha valamilyen előrejelzést, jóslatot hall önmagával vagy szeretteivel kapcsolatban. Ezért bárkiről is legyen szó, bármilyen életkorban, mindenképpen körültekintően kell megfogalmaznunk mondanivalónkat és gondosan mérlegelni, mennyi az amit aktuálisan egyáltalán elmondhatunk, s mit nem. Saját tapasztalatom szerint szerencsére olyan automatikus szűrés működik ebben, hogy amit nem mondhatnék el, arra nem is látok rá adott pillanatban. Néhány alkalommal határozottan érzem, hogy blokkolás alá kerül a „zárolt információ”, amely így egyáltalán nem jön a felszínre.
Vannak olyan dolgok, amelyek megteremtésére vagy megváltoztatására nem vagyunk képesek vagy oly mértékben hiányosan, hogy jobb lenne hozzá sem kezdeni. A legmegrázóbb példának Michael Jacksont tudom említeni –talán nem szükséges megmagyarázni milyen merényleteket követett el önmagával (és még mi mindennel!) szemben. De ellenőrizetlenek még többek között a nem megváltoztatására irányuló beavatkozások hosszú távú következményei is és voltaképpen ez vonatkozik többféle egyszerű plasztikai beavatkozásra is. S egyelőre csupa külsőséges korrekciót, szabad választáson alapuló módosítást emlegettem. A belső hozzáállás megváltoztatása sokkal nehezebb, lassú folyamat, amelyben a személyes, következetes energia-befektetésnek mérhetetlenül nagyobb a szerepe, mint egy plasztikai műtét elhatározásában. S éppen ehhez a változáshoz tud nem csekély segítséget nyújtani számos spirituális tanácsadó módszer – közöttük egyik legjobbként az asztrológia.
Amikor valaki tanulja az asztrológiát, a legcélszerűbb saját illetve a hozzátartozók és a tanuló által jól ismert személyek horoszkópjának visszamenőleges feldolgozásával foglalkoznia, mert abból tudja a leginkább látni: milyen kozmikus kapcsolódáshoz milyen múltbeli, már ismert esemény köthető. Meglepő és egyben meggyőző látni, hogy mennyire frappánsan összetalálkoznak ezek a tényezők. Haladottabb szakaszban visszamenőleges vizsgálódások alapján pontosítjuk, korrigáljuk a születés óra, percét, mivel a tendenciák fedésbe hozhatók a már ismert, megtörtént eseményekkel. Ebből következtetni lehet a születés pontos idejére.
A visszamenőleges azonosítás kitűnően alkalmas cáfolat egyúttal arra az egyik érvre is, amellyel gyakorta támadják az előrejelzéseket. Ugyanis ha 10 évvel ezelőtt semmilyen előzetes információja nem volt az illetőnek arról, hogy például saját figyelmetlensége, tévedése folytán jogi bonyodalmakba keveredik, s mégis ez történt, akkor nehéz ráfogni, hogy „önbeteljesítő jóslat” következtében esett meg vele a dolog. A kivédhetetlen eseményekről nem is beszélek: szülők, más közel álló halála, olyan jelenségek (például természeti katasztrófák, gazdasági válság), amelyekre az égvilágon semmi befolyása nem lehet az egyénnek, s mégis erősen hatnak rá (ha azt ő úgy éli meg) és így tovább. Nagyjából ugyanezt lehet mondani azoknak is, akik – nagy számban a különböző imagináción, teremtő képzeleten alapuló tanok hívei közül – a szabad akaratot kérik számon, s kérdőjelezik meg egyben az előrejelzés, jövendőmondás, jóslás létjogosultságát. Van, aki egyenesen retteg tőle, oly kevéssé stabil az ő bizodalma önnön meggyőződésében, s kézzel-lábbal hadakozik az ellen, hogy bárki bármilyen befolyással legyen rá.
Michelangelo
Jónás próféta

Külön kategória azoknak az előrejelzéseknek a kérdése, amelyek nem egy emberre, hanem nagyobb közösségre, vagy egyenesen az egész emberiségre vonatkoznak. Itt van az a dilemma, amit Jónás-szindrómának nevezek: kell-e ilyesmire (kéretlenül) figyelmeztetni másokat vagy sem. A kérdés abban is megfelel a Jónás-történet problematikájának, hogy: és ha nem következik be mégsem vagy nem úgy egy fenyegető esemény, akkor az milyen következményekkel jár az orákulumra nézve. Még egy harmadik elem is megegyezhet a Babits által csodálatosan feldolgozott bibliai történettel, nevezetesen az, hogy pontosan azért nem következik be a fenyegető esemény, mert a prófétálás mégiscsak hatással volt néhány emberre, s ez elegendőnek bizonyul az Úr kegyelméhez. Persze – továbbra is Jónásra hivatkozva, hiszen ő egyenes parancsot kapott – erős belső késztetés motiválja azt, aki ilyesmire ragadtatja magát, a többi csak részletkérdés.

Végül egy gyakorlati, sőt: a lehető leggyakorlatibb megjegyzéssel próbálom teljessé tenni a körképet. Tévedés azt hinni, hogy nálunk olyan remekül megél a jósok nagy tömege ebből a tevékenységből. Mindig van néhány favorizált, például valamelyik tv-ben szereplő ember, akinek meg- megszalad, de egyáltalán nem jellemző, hogy Magyarországon (de megkockáztatom: Európában) „munka nélkül” vagyonokat keresne az, aki ezzel foglalkozik. Már csak azért sem, mert energetikailag is szinte lehetetlenség olyan mennyiségben vállalni – bármelyik módszerrel – a tanácsot vagy előrejelzést kérők tisztességes ellátását, hogy az kiugróan magas jövedelmet eredményezzen. Ez csupán ténymegállapítás, nem panasz. Aki ezt misszióként vállalja, nem tehet mást – minden egyébtől függetlenül. A magam részéről nem bántam meg.

 Örkény István: Pisti a vérzivatarban – részlet. Rizi narrátor, médium és özvegy Varsányiné: Gobbi Hilda

II/4. Gál Judit: Ideológiák, életmód, szépség és egészség felfogásának változása a Nagy Napév tükrében

Az eredeti cikk megjelent az Ezo-tér (szeptembertől: Camino) augusztusi számában.
A csillagászat számon tart egy olyan jelenséget, amellyel rajta kívül nemcsak az asztrológia foglalkozik, hanem minden nagyobb okkult ismeret-együttes is, méghozzá gyakorlatilag az ősidők óta. A precesszió – a Tavaszpont hátrálása a Nappályán, az Ekliptikán – jelenségéről van szó, melynek magyarázatára terjedelmi okokból itt nincs mód, de könnyűszerrel utánanézhet az érdeklődő olvasó.
A Tavaszpont 25.920 év alatt tesz meg egy teljes kört – ezt nevezzük Nagy Napévnek (Precesszió, Nagy Napciklus, Platóni Év), melynek egy-egy „világhónapja” 2160 évet ölel fel, amely időszakok az emberi civilizáció fejlődésével összevetve nagyon érdekes és fontos összefüggéseket mutatnak. (Ugyanez a téma megjelenik ezen az oldalon a II/1. sz. cikkben is.) A jelenleg ismert, illetve a hivatalos történettudomány szerint számon tartott kultúra régészeti és írásos emlékei viszonylag csekély időintervallumot fognak át, s minél távolabb haladunk korban, annál kevesebb megfogható, elemezhető adatunk akad – legalábbis a most tárgyalt szempontból. Mindössze 5-6 teljes Napévet – 120-150 ezer évet – számolhatunk például a neandervölgyi ősembertől napjainkig tartó időszakra. Más lenne a helyzet, ha kalkulálhatnánk Atlantisz vagy a még azt is megelőző feltételezett civilizációkkal, amelyektől a Nagy Napév huszonötezer évének sokszorosa választ el bennünket, de – túl azon, hogy a már hivatkozott tudományos álláspont szerint ezek egyszerűen nem léteztek – vajmi keveset sejtünk róluk, az időben pedig végképp nem tudjuk őket (korrekten) elhelyezni.
Így azzal gazdálkodunk, amink van, s amiről egyre több megbízható emlék maradt fenn.
Fontos még tudatosítani, hogy az egyes, 2160 évre terjedő világhónapok jellegzetességei a teljes globalizáció idejéig előbb csak egy szűkebb, jól lokalizálható területre vagy területekre voltak érvényesek, majd onnan terjedtek tovább. Így számos átfedéssel találkozunk az egyes korok- földrajzi területek és kulturális értékek között. Sőt: vannak jelenségek, amelyek mintegy jogfolytonosságot képezve végigvonulnak az emberiség történetén napjainkig még ha csak nyomokban is. Az egyes világhónapok váltása (korszakváltás) után is megmaradtak tehát több helyütt az előző korszak vagy akár kettővel előbbi korszak emlékei, szokásai, értékei is, de ezt nem fogom jelen tanulmány során ismételgetni, viszont mindig gondoljunk rá.
Még egy szempontra kell felhívnom a figyelmet amikor a Nagy Napciklus világhónapjairól beszélünk. Mivel az előbb említett átfedéssel és átíveléssel, egyidejűséggel váltják egymást, valamint azért is, mert a 2160 év azért elég hosszú idő, elmosódik a korszakok kezdete- vége és folyamatosan zajlik a polémia arról, hogy mikorra is datálhatók az egyes korszakok. Még pontosabban: főleg jelenünk, a Vízöntő kor kezdetéről folyik a vita, és mindenféle múlt- és jövőbeni dátum forog közszájon róla. Ebben a cikkben – miért, miért sem – a saját koncepciómmal dolgozom, amely szerint már az 1660-as évek (angol polgári átalakulás kezdete) táján megkezdődött az Aquarius kora, s még így is csak a „bevezetésének” a vége felé tartunk.
Stonehenge
Rátérve a hiedelmek, vallások, a változó szépségideál és egészség kérdéseire: mindezzel összefüggésben a legjobb példa az összes világhónapon átívelő, múlhatatlan és a mai napig eleven hagyományú, többféle természeti vallás. A szellemek tisztelete, a mágiának jelentős része, a most babonákként emlegetett hiedelmek, szokások, sőt: előírások közül számos még onnan származik. Bizonyos szent helyek, időszakok, s főleg: szokások tiszteletben tartása ugyancsak. Ezeket a rájuk következő, maguknak egyre erőszakosabban kizárólagosságot követelő vallások egyike sem tudta kiirtani, egészen a jelenkorig, hanem beépítette saját rendszerébe inkább, olyan elevenen éltek- élnek. A termékenység kultusz meghatározónak számít a szépségideál szempontjából is, aminek közismert szimbóluma a Cro Magnon-i kultúrából fennmaradt willendorfi Vénusz. (keletkezését kb. i.e. harmincezerre teszik, eszerint az előző Napciklus Bika korszakának emléke, s tudjuk: a Bika az egyik legtermékenyebb jegy a szó minden értelmében).
Altamirai barlangfestmény
A jelenlegi Napciklus kezdete is az idők homályába vész, nagyon kevés adatunk van még a huszonötezer évvel ez előtti időkből is. A Magdalénai kultúra – a híres barlangrajzokkal (legközismertebb: Altamira) továbbra is a természeti hitrendszerre utal és körülbelül a Bak és Nyilas világhónapokkal esik egybe, tekintve hogy i.e. húszezerre tehető a virágzása. (Visszafelé említem a jegyeket, hiszen a Tavaszpont hátrálásáról van szó, következésképp nem előre haladunk, hanem retrográd irányban.)
Fantáziarajz – kőkorszak
A Skorpió-Mérleg-Szűz világhónapja – kb. tizennyolcezertől tizenegyezerig – sok változást nem tartalmaz, annál többeta tízezertől ötezerig tartó úgynevezett mezolitikum, az átmeneti kőkorszak. Ennek a megfelelése a világhónapokban a – saját beosztásom szerint az i.e. 11300-9140-ig tartó Oroszlán és az i.e. 9140-6980 közötti Rák hava. Az ősközösségi társadalomban ekkor zajlanak le az első fontos változások a létfenntartás eszközeinek megszerzésében – áttérés a halászatra, majd a kapás földművelésre, állattenyésztésre. A Rák korszakban már állandó településekkel találkozunk és ebben a korban jellemző a matriarchátus – a jegyhez tartozik az otthon, család. Ebben a korszakban továbbra is a természeti vallás, a termékenységi kultusz dívott, de ahogyan kezdte az ember egyre tudatosabban irányítani az életét (legalábbis törekedett erre), úgy kezdett elszakadni attól a hitrendszertől, ahol a teljes kiszolgáltatottságot élte meg a természeti viszonyokhoz képest. Az öntudatra ébredéssel függ össze az is, hogy a higiénés viszonyokra egyáltalán felfigyelt, bár ebben a korszakban még vajmi kevés nyoma van ennek is. Mindenesetre a fazekasság kezdetével olyan edényeket állítottak elő, amelyben tárolni- sütni- főzni lehetett és már nem a puszta földről ettek.
Uruk
6980-4820 az Ikrek világhónapja, az új kőkorszak (neolitikum – a történelem szerint: i.e. 5000-2000) kezdete, amelyben egyre inkább áttérnek a földművelésre, kialakul a munkamegosztás, sőt: a városállamok, folyik a cserekereskedelem (Ikrekről beszélünk), utaznak az emberek egyik helyről a másikra, s nemcsak a tárgyakat cserélik hanem az információkat is. Ide tehető a patriarchátus kialakulása és egyidejűleg a politeizmus – sokistenhit – alakulása is. Az utóbbi nem más, mint a természeti viszonyok megszemélyesítése, egyenes folytatása tulajdonképpen a meglévő hitvilágnak, csupán antropomorfizált formában. Az e korból fennmaradt emlékek között felbukkannak a díszítmények, egyelőre egyszerű formában. Az esztétikum iránti fogékonyság tehát megjelenik, de például emberábrázolásnak még mindig viszonylag kevés nyoma maradt, s az is főleg a továbbélő termékenységkultuszhoz kapcsolódik.
Egyiptomi Ápisz-bika
A Bika korszakra (i.e. 4820- i.e. 2660) még egyértelműbben jellemző a termékenységhez- szexualitáshoz kapcsolódó hitvilág – gondoljunk a mezopotámiai és uruki kultúrákra, a Gilgames eposzban megörökített hagyományra, Marduk istenre és Astarte (Astarót) istennőre, a szexuális szolgáltatást is végző papnőkre. Ugyanekkorra esik a nagy egyiptomi civilizáció kezdete is, ahol az élet (vesd össze: termékenység) és halál összefüggésrendszere kapott különös hangsúlyt. A bikakultusz (Gilgames harca az égi bikával, Egyiptomban a nagyon erős tisztelet, s alighanem az indiai kultúrában a mai napig élénk hagyománynak a gyökereit is itt lehet keresni) egyenes összefüggésben van a korszakkal, mert a termékenységet szimbolizálja. Ezekben a gazdaságilag fejlettnek számító kultúrákban már sokkal többet foglalkoztak a külsődleges megjelenéssel, s kialakultak a szépség-eszmények is, jóllehet még csak a legfelsőbb rétegek körében, de az ilyesmi mindig hamar legyűrűzött az alsóbb rétegekbe is. Figyelemre méltó, hogy inkább a szilfid alkat ábrázolása jellemző, de tudni kell, hogy a Bika típusú emberek fiatal korban hasonlóan karcsúak (sokan később is megőrzik alakjukat), s csak idősebb korban ütköznek ki külsőleg is rajtuk a masszívabb, terjedelmesebb vonások. A tisztálkodási szokások is fellelhetők már bármelyik említett kultúrában, a fürdésre is vannak utalások, s különösen gazdag az olajok, illatszerek, festőanyagok használatára vonatkozó utalás, tárgyi emlék. A Bikához ugyanis korántsem csak a termékenység tartozik, hanem az esztétikum, szépség, a természettel együtt lélegző, abból fakadó harmónia.
Ókori olimpiai játékok
A Kos korszak i.e. 2660-i.e. 500 közé kerül a szisztémámban. A központi hatalom, despotizmus kiépülése a régebbi kultúrákban; a bronzkorszak vége, majd a vaskorszak kezdete (a Kos és ura, a Mars féme a vas, a megelőző Bikának és Vénusznak meg a réz); az egyiptomi birodalom széthullása; új népek felbukkanása és többrendbeli hódítása; a görög kultúra kezdete és első virágzása; Spárta a katonai fegyelmével és így tovább – erről a korszakról már rengeteg ismeretünk van és annyira differenciálódott, hogy egy rövid áttekintés nem tudja összefogni. Mindenesetre ebbe a korba ágyazva jelent meg és múlt el a krétai kultúra – lásd az átfedést a korok között, a Bika-kultusszal, Bika-korral. Már a következő korszak ideológiai előkészítése is megjelenik, mert a – természeti viszonyok megtestesítésétől egyre inkább távolodó – sokistenhit mellett a zsidó kultúrában feltűnik az egyistenhit is, továbbá a Kos korszak legvégére vagy a következő legelejére teszik Buddha és Konfuciusz születését és működését is (A monoteista vallásokra még visszatérünk). Ebben az érában a szépségeszmény is, s a tisztálkodási- egészségi szokások, mi több: immár ismeretek is elég nagy változatosságot mutatnak, de ha a görögökre gondolunk, láthatjuk hogy az emberről, a szervezet működéséről, annak karbantartásáról (lásd: sport-kultusz vagy az „ép testben ép lélek” elve!) a külső-belső harmónia összefüggéseiről sok és igen határozott, fejlett fogalmuk volt. A görög kultúra azt is jól szemlélteti, hogy kisebb szerepet kaptak a kozmetikában például a festések, elegendőnek bizonyult a természetes egyszerűség – ahogyan a Kosra is jellemző tud ez lenni, s isteneik nem igényelték a napi átöltöztetést (megelőző Bika-korban Egyiptomban, s a következő Halakban a római birodalomban dívott ilyen szokás), cicomát.
Holt-tengeri tekercs
Természetesen még változatosabb, még több átfedést, keveredést és végleg áttekinthetetlen földrajzi szétterjedést jelent a Halak-korszak, kb. i.e. 500-tól i.sz. 1660-ig. Mindenesetre a legfejlettebbnek számító kultúrákban a földművelés véglegesnek tekinthető térhódítása, a helyhez kötött és egyre erősebben szabályozott létforma kialakulása jellemző. Ezzel nyilvánvalóan összefügg, hogy ugyanezen kultúrákban átváltanak a monoteizmusra vagyis az egy-istenhitre, illetve az egy pontban gyökerező vezérelvet követő hitrendszerre (buddhizmus, konfucianizmus). A zsidó vallás alapjának, Mózes öt könyvének és az ótestamentumnak végleges formába öntését i.e. 445 körülre datálják, miközben Görögországban ekkor tart a demokrácia – és egyben a kultúra egyik – fénykora, s a római birodalom is kezd felfejlődni. A keresztény vallás eredetét a legújabb kutatások alapján az esszénusokhoz kötik, s az ő működésük messze megelőzi Jézus feltételezett születésének és működésének idejét, tehát magának a kereszténységnek a kezdetét semmiképpen sem az i.sz. 0 tájára tehetjük, annál inkább mert a zsidó hitben gyökerezik, azzal rokon. Mohamed fellépésével (szül i.sz. 570 vagy 571) még egy monoteista nagy vallás születik, az iszlám. A Halak világkorszak és az egy-istenhit illetve egyetlen elv mentén rendeződő hit úgy függ össze, hogy ez a típus az egység, a „mindenségben feloldódás” jegye és az egyetlen hatalom vagy egyetlen létezőhöz kapcsolódás révén véli biztosítani az egységhez visszatérést. Ugyanakkor természetesen más környezetben még mindig élnek a sokistenhit, sőt a természeti vallások elemei is. Azon felül például a keresztény vallásban a szentek kultusza is igen közel áll a politeizmushoz, csak kisebb jelentőségű hatalmat képviselnek, mint az egyetlen igaz (értsd: fő) isten. Egyúttal minden olyan nagy vallás, amely missziójának tekinti saját ideológiai- és szabályrendszerének terjesztését, a globalizáció korai megtestesítője! S ebben a felfogásban egyébként a globalizáció sem más, mint az egységre törekvés(nek egy meglehetősen torzult formája). A szépségeszmény igen változatosan alakul nemcsak az egyes kultúrákhoz köthető nagy világvallások tükrében (a hinduizmusra nem tértem ki külön, pedig fontos ebből a szempontból is), hanem azon belül az egyes korokban is. A higiénés viszonyokkal, egészséggel, testkultúrával kapcsolatban figyelemre méltó, hogy az egyetlen a kereszténység, ahol a testet undorító, bűnös, szörnyű tárgynak tekintették, és minden vele kapcsolatos cselekményt nemkívánatosnak. A többi nagy vallás vagy nem irtózik a testtől vagy kifejezetten fontosnak tartja annak rendben tartását, néhol egyenesen kötelező egészségügyi előírások és tiltások épültek be a hitrendszerbe, a vallás gyakorlásába.
Magáért beszél….
A Vízöntő korba történő átmenet előkészítéseként az ´újjászületés´, reneszansz (s a vele is összefüggő reformáció) hozta meg a kereszténységben a fordulatot a testtől való viszolygás szempontjából is, visszatérve az ókori eszményekhez úgy esztétikailag, mint az életmódot tekintve. Az igazi áttörést azonban majd az iparosodás, a tudományok – közte az orvostudomány – fejlődése hozta meg. A Vízöntő kort – mint említettem volt – kb. 1660-tól számolom, amikortól a feudális berendezkedés kezdett kikopni Európából, megváltoztak a gazdasági- társadalmi viszonyok, ezek következtében pedig a kulturális viszonyok is. A 18. és 19. században rohamos individualizálódás, egyidejűleg pedig globalizálódás figyelhető meg. A 20. századi több lépcsős információrobbanás betetőzte a globalizációt, ily módon azok az ideálok, amelyek a nagy világkorszakon belül egy-egy kisebb szakaszban érvényesülnek, pillanatok alatt elterjednek immár az egész Földön. Bizarr ellentmondásként: minél erősebb az egyéniesítésre törekvés, annál uniformizáltabbra sikeredik minden, mert hamarosan tömegek követnek egy-egy kezdeményezést – például a megjelenésben. A divatra és annak művi irányítására csak utalni tudok egy félmondattal.
A Vízöntő a szabadság, egyenlőség, testvériség jegye – ennek szellemében individuális és különálló mindenkitől. Jelenlegi kultúránkban próbáljuk ezeket a vezérelveket érvényesíteni az élet minden szintjén. Hogy néha furcsán alakul, az természetes, hiszen – mint többször láttuk – minden világhónapban tovább élnek azok az értékek, tapasztalatok, eredmények, amelyeket az előző korszakok termeltek ki. Így a Vízöntő korban is, amelynek egyébként is a kezdetén járunk. Még nem tudtak az erővonalak kellő intenzitással rendeződni. S nem is könnyű, hiszen hogyan is bír el egymással a szabadság és az egyenlőség? Az egyik úgyszólván kizárja a másikat – gondoljunk csak bele egy pillanatra! Emiatt sincs egységes vezérelv még a széthullóban lévő régi struktúrák helyett (értsd: vallás), emiatt tud beférkőzni a fogyasztói társadalom tudattalanjába (tudatába?) az információ-isten melléa fogyasztás, mint isten, emiatt követnek oly sokan valamilyen ideált, azt remélve hogy általa elérik a szabadságot. A gyermekbetegségeket bizonyosan ki tudja nőni az emberiség, s ennek meg is vannak a jelei. Egyre erősebb a hangja azoknak, akik – egyénileg vagy szervezetbe tömörülve – valamilyen módon felemelik szavukat a külsődleges, lényegtelen, tévútra vezető ideológiák, minták, szokások ellen és egyre többen hallják meg ezeket a hangokat. A kritikus tömeg határát pedig nem ismeri senki – bízzunk abban, hogy ha még eddig nem sikerült, hát hamarosan elérjük!

 

I/3. Domján Mónika: A Remény Csillaga
„Kétség és remény közt vergődöm én…” Lehetne egy ismert vers, vagy dal egyik sora, talán az is. Mindenesetre nem találtam meg az interneten, hiába csengett oly ismerősen a fülemnek. Érdekes módon a mai napom is erről szól: lemondások, kedvezőtlenebb feltételek munkával kapcsolatos kérdésekben, amelyek fokozták az utóbbi hetekben engem meg-meglegyintő kétely erejét: biztos azt kell csinálnom, amit csinálok? Jól csinálom-e, amit csinálok? Nem egy őrült fantazmagóriát építek, becsapva magam és másokat?
Ehhez kapcsolódó lapokat húztam szeretett Crowley-tarot paklimból reggel: a Kardok 10-es Bukás-t, amely angol eredetiben a Ruin, azaz Rombolás nevet viseli. Találóbbnak érzem ez utóbbi fordítást és értelmezést, mivel éppen a félelemből eredő pusztítás lehetőségére irányítja rá a figyelmet. Természetesen mindez könnyen vezethet bukáshoz, de a probléma gyökere – mint általában – a félelemben keresendő, a bukás már csak következmény.
Arra a kérdésemre pedig, hogy milyen területen kell szembenéznem a bukással, egy szépséges Nagy Arkánum, a XVII-es Csillag érkezett válaszul. A Remény, a szép jövőbe vetett hit bukása tehát, amely szembejön ma velem. Írom ezt délután, amikor már egy-két találkozáson túlvagyok.

Miközben ott van körülöttem és még inkább bennem jónéhány olyan elemi erejű energia- és bőségforrás, hogy bolond vagyok, ha nem akarom őket észrevenni, befogadni. Rengeteg sikeres újrakezdés emléke a múltból. Barátságok, szövetségesek, lelki társak, harcostársak. Szeretet, szerelem, odaadás, erő – a Mindenség maga. A zene és a szó ereje, amelyek segítségével gyógyító üzenetté tudom formálni élményeimet – magamat és másokat gyógyítva ezáltal. A Természet szépsége, amely legbőségesebb időszakába lépett nyár végével. Ha akarom, leszakítom ezeket a gyümölcsöket. Ha nem akarom, egyre mélyebbre taposhatom magam a kétség mocsarába.

Mi hát a Remény? A Remény a választás szabadsága. Az a tudás, hogy nem vagyok kiszolgáltatott a félelemnek, az csak a gondolataim következménye. A gondolataimat pedig én gondolom, tehát ha úgy döntök, gondolhatok mást is. A félelem és a kétség nem a valóság, csak egy gondolat, és a belőle táplálkozó érzés. Mostanában kezdem elemi erővel újra és újra átélni annak a tapasztalásnak a döbbenetes felszabadító erejét, hogy a félelmem nem azonos a valósággal. Hiszen csak attól olyan félelmetes, hogy elképzelem, ahogy megvalósul! Ha viszont nem táplálom a képzeletemben, pont a megvalósulás esélyét veszem el tőle.
Régebben volt egy olyan romboló gondolati szokásom, hogy ha valamitől féltem, mondjuk egy megmérettetéstől, anyagi problémáktól, a jövőbeni teendők sokaságától vagy nehézségétől, folyamatosan a rettegett helyzeten járattam az eszem. Mintha ezzel segítenék, hozzátennék valamit a felkészüléshez vagy előre levezekelném szenvedésemmel a jövőbeni kudarcot, így megváltanám magam tőle. Az már csak nem járja, hogy amikor egy fontos és nehéz vizsgára készülök, az előtte lévő két hét bármelyik pillanatát is élvezzem, mondjuk egy baráti sörözés kapcsán! Vagy ha az anyagiakon görcsölök éppen, egy órát csak úgy nyugodtan sétáljak az erdőben, és „semmi hasznosat” ne csináljak, ami nem függ össze közvetlenül a munkával, vagy újabb anyagi források előteremtésével? Ez nonszensz!
Igen, tényleg az. Nem a józan ész az, aki a Reményhez visszavezet. Pontosabban nem mindegy, kinek a józan eszére hallgatunk: a félelemvezérelt Egoéra, vagy a szeretetből táplálkozó Felsőbb Énünkére? Utóbbi ugyanis azt súgja: hagyd magad! Figyelj, lazíts, szeress, örülj, és egyszer csak ott terem a lehetőség, a megoldás! Vagy éppen megoldási lehetőségek tömkelege!
Remény nem létezik bátorság nélkül. Anélkül a bátorság nélkül, hogy együtt legyünk a félelemmel, elfogadjuk a jelenlétét, kíváncsian megszemléljük, és azt mondjuk neki: „Jól van, látlak! Elfogadlak. Mégis másfelé megyek, mint amerre Te mondod. Ha akarsz, gyere velem!” Ő általában lemarad valahol félúton, vagy még hamarabb.

II/5. Gál Judit: Bizalom
Az eredeti cikk megjelent a Camino szeptemberi számában

Az ember fejlődésének vannak jellegzetes periódusai és vonásai, amelyeknek egy része a legszélesebb általánosságban szinte mindenkinél érvényesül és vannak olyanok, amelyek az egyes személyeknél jelentkeznek különböző ütemben és erővel. Ezek a külső- belső hatástartalmak olyan provokáló ingerek, melyekre ki-ki saját vérmérséklete szerint reagál. Ha elég erős az inger, vagy többször ismétlődik, nagy eséllyel feltételes reflexszé válik, s onnantól kezdve más módon nem szándékozik vagy/és nem akar válaszolni az érintett, mint amit a legcélszerűbbnek tart, ami – véleménye szerint – a legkevesebb fájdalommal, csalódással jár. Ennek a tanulásnak a gyökere abban a tartományban van, amelyre tudatosan nem emlékszünk, hiszen már magzati korban elkezd csírázni, majd a kisgyermekkorban rohamosan terebélyesedik; a kamaszkor megrázkódtatásaiban szárba szökken és az ifjúkor tapasztalatai koronázzák meg (növelik nagyra koronáját – ha már egyszer növényi hasonlatba kezdtem).
Körülbelül 28-30 éves korra a tapasztalatok nyomán kialakul az a hozzáállás, reakciómód, magatartásforma, amelyhez igyekszünk igazodni, sőt: sokszor görcsösen ragaszkodni, hiszen azt tartjuk helyes taktikának, abban véljük megtalálni biztonságunkat. Ez az életkor asztrológiai szempontból több lényeges tényezővel összefüggésbe hozható. A legközismertebb a Szaturnusz köre – az az idő, amennyi alatt bizonyos ponttól ugyanoda visszajut (ami a Napnál 365 nap, a Holdnál kb. 27,3 nap vagy például a Jupiternél közel 12 év.) A Szaturnusz pályája 28-29 év, ennek a negyede a híres 7 esztendő, fele pedig 14. A Szaturnusz mint a legnagyobb nevelő, mint Sorsbolygó vagy a karma bolygója, a spirituális érés 28-30 éves fázisait mutatja. Ez az első kör célozza tulajdonképpen azt, hogy a földi viszonyok közé újra leszülető lélek hozzátörődjék ismét ezekhez a dimenziókhoz és aktuális fejlődési szintjén válaszoljon különböző (karmikus) kihívásokra. Ez a kör provokálja ki azt, hogy az ember maga is elkezdjen kérdéseket feltenni: a „ki vagyok én”, „hol a helyem a világban”, „mi a dolgom”, „miért történnek velem azok a dolgok amik, miért van olyan érzésem, hogy nem először történnek”, „valóban azt csinálom, amire a legalkalmasabb vagyok?” és így tovább.
Egybeesik az első szaturnuszi kör az illúziókat jelentő Neptunnak bizonyos „megmozdulásával”. (A saját szextil pontját érinti – mondom azoknak, akik mélyebben foglalkoznak asztrológiával.) Ennek során felül kell vizsgálnia az embernek saját személyre szabott értékrendjét, át kell hidalnia a vágyak és a realitás közötti távolságot (vagy: szakadékot). Kénytelen lefosztani az irreális én-képről, elképzelésekről, a többiekre kiterjesztett szereposztásról a torzító burkokat. 28 éves korra (miközben egyéb hatások lerángatják az embert a realitások világába) kialakul egy rendszerint még optimista beállítódás, ami azonban igyekszik a Földön is maradni. Amikor ebben a viszonylag még nyitott állapotban ismételten pofonokat kap az érintett, hajlamos (látszólag) leszámolni az illúziókkal és végleg vagy hosszú időre visszavonulni sündisznóállásai mögé.
30 éves korban a szellemi fejlődés bolygója, a Jupiter is egyik fontos pontjához ér – erősítve a két említett jelentős tendenciát. Mindezen kívül pedig erre az életkorra még egy fajta, ehelyütt nem részletezhető, de annál fontosabb asztrológiai folyamat első köre is lezárul, melynek során összetalálkozunk szinte minden olyan jelenséggel, amelyek előfordulhatnak az életben, s tudatunkat formálják. Tanulás, vizsga, baráti és partnerkapcsolatok, esetleg gyerek, nyereség, veszteség, halál, s konfliktusok sora. (Ismét az asztrológia iránt mélyebben érdeklődők számára írom: a szimbolikus primer direkciók végighaladnak egy jegyen, minden bolygóval és házcsúccsal kapcsolódnak valamilyen módon és az összes lényeges horoszkópelem fokszám szerinti aktiválódása is lezajlik.)
Ebben az időszakban tehát sok-sok hatás nyomán burkokat kezdünk építeni, amelyek elfedik vagy el is torzítják azt a szándékot, tervet, amellyel leszülettünk és gátolják az egyetemes energia szabad áramlását. Minél távolabb kerül valaki eredeti énjétől, annál többet sérül. Minél többet sérül, annál több burkot épít, tüskét növeszt és még távolabb kerül centrumától – kialakul az ördögi kör, s rosszabb esetben meg is rögzül, sőt: a harmincon túli tapasztalatok (megpróbáltatások) nyomán tovább szűkül – ha csak el nem szánjuk magunkat arra, hogy kitörjünk belőle. Amint felismerjük, hogy milyen csapdába lavíroztuk magunkat, két út áll előttünk: benne maradunk vagy megkeressük azt a módszert, amivel kikecmereghetünk belőle. Nos, az utóbbi választáshoz van szükségünk arra, hogy felleljük magunkban egyfelől az ősmintát, azt a célt és annak eszközrendszerét, vagyis egyéniségünket, amely a legszemélyesebb sajátunk. Másfelől pedig itt van szükség arra az erőre vagy erőtartalékra, amelynek segítségével képesek vagyunk megtenni azt a kétségtelenül merész lépést, ami kivezet a csapdából. Ugyanis amint páncélzat nélkül nyitott térre kerülünk, sebezhetővé válunk, s nagy a csábítás, hogy ezt új stratégiák kialakításával küszöböljük ki. Ezzel nem megyünk sokra, hiszen csak idő kérdése, hogy újabb hadállásokat építsünk ki legfeljebb a régiekhez képest más színezettel.
Ahhoz, hogy stabilan meg tudjuk őrizni viszonylagos nyitottságunkat, tisztaságunkat és az új úton tudjunk haladni, szükség van az állandóan ébren tartott bizalomra. Bíznunk kell abban, hogy jól ítéltük meg aktuális helyzetünket. Abban, hogy képesek vagyunk megmaradni a módosult formák mellett és abban is, hogy az Univerzum is támogatja törekvésünket és előbb-utóbb jelét is adja ennek. Amikor idő előtt elfogy a bizalom, akkor is nagy az esély a visszafordulásra, sőt: ugyanolyan jojó-effektusra is, mint a fogyásnál. Itt is nagy a szerepe tehát annak, hogy milyen erőt tudunk mozgósítani, amely segít életben- optimális esetben pedig töretlenül tartani a bizalmat.
Eddig általános, csaknem mindenkire érvényes folyamatokról beszéltünk. Asztrológiai megközelítésből azonban tudjuk, hogy típushoz, majd mélyebb vizsgálódás alapján: személyhez kötött, ki milyen minőségű és mennyiségű lelkierőt birtokol, azt hogyan tudja mozgósítani. Hogyan tud gazdálkodni a bárki számára hozzáférhető energiával, meddig tudja fenntartani a bizalmat, hajlamos-e arra, hogy könnyen feladja elképzeléseit, van-e bátorsága újra kezdeni s így tovább. Mindez nem azt akarja jelenteni, hogy meghatározott típus vagy személy akár hozzá se kezdjen semmilyen módosításhoz, mert úgyis kudarcra van ítélve. De van akinek számára könnyebben, s van akinek nehezebben, több trenírozással sikerül lehántani a burkokat, megszerezni és megtartani az új magatartásmintát. A Nap-jegy mellett rendkívül nagy szerepe van a Hold és a Holdcsomó helyzetének. Az egyéni horoszkópokból pedig rendkívül árnyaltan lehet megállapítani, hogy a vázolt tényezők vajon miként alakulhatnak az érintett személynél.
E cikk terjedelmét meghaladja, hogy végigmenjünk az összes variáción. Arról nem beszélve, hogy olyan kondicionálást is jelenthetne sokak számára, ami éppen nem célja ennek a témának. Azt azonban érdemes hangsúlyozni, hogy nincsenek – sajnos – mindenkire érvényes receptek, kezdve a vallásos meggyőződésből fakadó hittől az agykontrollon át a napjainkban már-már áttekinthetetlenül széles skálán mozgó transzformációs technikákig. A módszerek kiválasztásánál figyelembe kell(ene) venni, hogy vannak aktív és passzív, bizakodni képes és szkeptikus(abb), kitartó és lemondó alkatok. Egy erősen racionális (tehát szekptikus) embernek hiába sulykolja bárki, hogy higgye el: rendelkezésére áll az az energia, amellyel megváltoztathatja életét, nem fogja elhinni, mert nem látja, nem tudja megmérni, nem tudja jellemezni azt az energiát. Az ő számára csak az létezik, aminek mérhető, konkrét megjelenési formája van, más nem. Amíg nem éri olyan személyes impulzus (megrázkódtatás, felismerés, megvilágosodás vagy tapasztalati tényeken alapuló meggyőződés-váltás), amitől változni tud, addig hiába. S fogadjuk el: így kerek a Világ. A hívő ember pedig bármit hajlamos a tudatába beemelni – még a szemmel látható tények ellenében is – a másik végletként – s őt is el lehet fogadni csalódásaival, naivitásával együtt akkor is, ha jobb lenne ha kissé közelítene a realitásokhoz.
A lényeg az, hogy tudnunk kell: kinél lehet gyorsabb, s kinél lassabb eredményt várni. Mert valóban minden bennünk van, s mindennek a lehetősége, csupán az a kérdés: milyen hosszú az út, ami a vágyott célhoz vezet. Lehet, hogy egy reveláció erejű élmény hozzásegít egy azonnali változáshoz, s van amikor több évtizedes kitartás, gyakorlás szükséges hozzá.
A legnagyobb lelkierő pedig talán ahhoz szükségeltetik, hogy ne akarjunk semmit, csupán önmagunk centrumában maradni, elfogadni azt, amik vagyunk, ellenállni a kulturális- és divat-mintáknak, saját vágyaink csábításainak és megvalósítani azt az élettervet amivel e Földre születtünk.

II/6. Gál Judit A 27-28 éves kori krízis

Amy Winehouse halálának margójára

            Amy Winehouse 2011. július 23-án bekövetkezett halálával 6 főre emelkedett a „huszonhetesek klubja”. Ezzel az enyhén morbid névvel illetik ugyanis azokat a közismert zenészeket, akik 27-28 éves koruk közt haltak meg, nem minden egyes esetben, de többnyire súlyos életmódbeli problémák mellett.
            A hat zenész-énekes: Brian Jones, Jimi Hendrix, Janis Joplin, Jim Morrison, Kurt Cobain és Amy Winehouse. Közös bennük a zenei érdeklődésen túl az, hogy nagyon fiatalon kezdték pályafutásukat és tettek szert népszerűségre, jóllehet származásuk, kulturális hátterük rendkívül különböző volt. Négyen az 1942-43-as években születtek. Kurt Cobain 1967-ben, Winehouse pedig 1983-ban. A világháborús évek természetesen hektikusnak minősülnek, csakhogy a négyből hárman az Egyesült Államokban születtek, amely ugyan akkorra már túl volt Pearl Harboron és belépett a II. világháborúba, lakosságát mégsem érintették az események olyan brutálisan, mint Európát.
Brian Jones
1942.02.28.-1969.07.03.

 

            Asztrológiai szempontból a nagy áramlatokat tekintve persze nincs jelentősége annak, hogy a világ mely tájáról beszélünk, hisz valamilyen mértékben mindenkit érintenek az általános jelzések. Mégis elgondolkodtató, hogy miért volt ennyire érintett az a nemzedék – ha csak nem a véletlen kegyetlen játékáról van szó.
            A logikus magyarázat kereshető abban, hogy a múlt század második felét jellemző rendkívül dinamikus gazdasági- társadalmi- kulturális változások megrázó erejét nehezen tűrték (tűrik) sokan. Akik pedig tevőlegesen benne voltak a sűrűjében, ráadásul az elején, azok számára értelemszerűen még megrendítőbbnek bizonyulhattak a változások. A rock- popzenében különösen, hiszen a legszélesebb tömegeket érintő közeget képezték. Az életformát és a sztár-státuszt elviselni nyilván nem egyszerű. A népszerűség és közismertség az oka annak is, hogy feltűnt egyáltalán az az életkori egybeesés, ami a 27-28 év közötti időpontban fejeződik ki.
            Korántsem csak „jegyzett” emberekkel fordul elő azonban, hogy pont ilyen korban szakad meg tragikus hirtelenséggel az élet. Sőt: az analógia abból a szempontból is megvan gyakran, hogy nem szeretnének vagy/és nem tudnak illeszkedni a tömegnormákhoz, saját törvényeik szerint szeretnének élni. Épp ezért az önpusztító hajlam valamilyen formája is fellelhető sok esetben.

 

Jimi Hendrix
1942.11.27.-1970.09.18.

 

            Nézzük meg, hogy asztrológiai szemszögből milyen tényezők egybeesése mutat nagyobb krízisre pont a tárgyalt életkornál? Tudnunk kell és mindig szem előtt tartanunk, hogy egy vagy két – még oly erőteljes jelzés nem elegendő ahhoz, hogy olyan súlyos esemény következzék be, mint a halál. Fontos „szabály” az is, hogy legalább három- négyféle asztrológiai módszer kell hogy azonos irányba mutasson. A közismert 6 ember konstellációjának vizsgálatánál nagyon sok elhanyagolással élek, mert nem ismerem egyiküknek sem a születés óra, percét csak az év, hónap, napot. Ezért sem a házcsúcsokkal (Ascendens és a többi tizenegy ház eleje) nem számolhattam, de még a Hold pozícióját sem vehettem figyelembe tekintve, hogy 24 óra alatt csaknem fél jegynyit halad (kb. 14° az átlaga). Egyetlen metódust használtam tehát: a tranzitokat, magyarul: átvonulásokat. (Mibenlétükről a Fogalomtárban olvashatsz.) Tettem ezt bízvást azért, mert a 27-28 év számomra jól ismert krízis-időszak, jóllehet nem vagy nemcsak azért, amiért ilyenként tartja számon az asztrológia a 28-30 évet.
Közbevetőleg meg kell jegyezni, hogy a krízis szó tartalmi fordítása az, hogy minőségi változást megelőző állapot. Nem jelent tehát égszakadás-földindulást, hanem azt hogy a megszokott kerékvágástól el kell térni hamarosan, emiatt pozitív vagy negatív stressz éri az embert, minek következtében kénytelen megoldani a helyzetet és végrehajtani a soros változást. Rosszabb esetben pedig benne marad a krízisben, de mi erre most ne is gondoljunk.
            Négy, az emberélet során viszonylag ritkán érvényesülő asztrológiai megmozdulás esik egybe illetve egymáshoz nagyon közel, s ez kivétel nélkül mindenkinél körülbelül az itt elemzett években történik.
A legközismertebb a Szaturnusz visszatérése, ami kissé később, az imént is említett 28-30 év körül esedékes. Ha 90 éves várható élettartamot számolok, akkor a Szaturnusznak három körét, három visszatérését érheti meg az ember: 30- 60- 90 esztendős korban. A Szaturnusz a Sorsbolygó, a karma bolygója, a nagy nevelő; a kényszerek, akadályok, komolyság, felelősség, koncentráció jelölője. Ahol halad aktuálisan, amilyen életterületet jelölő házban jár – kb. két és fél évig egy-egy területen – azon keresztül nevel még intenzívebben mint egyébként. (Lásd az Aktuális menüpont prognózis részében adott évre vonatkozó, Szaturnusz szempontú részleteket.) A 28-30 év alatt végigjárja az összes házat, s bezárul vele a spirituális fejlődésnek az első szaturnuszi köre. A szaturnuszi nevelés rendszerint fájdalommal jár, valamilyen veszteséggel. Ha mást nem is, az illúziók jó részét elveszti az ember, legalábbis erre irányulna a szaturnuszi jellegű fejlődés. Vigyázat! Az illúziókat ne keverjük a reménnyel, a reményre való képességgel vagy az illúzióvesztést a pesszimizmussal! A Szaturnusz a földön tart, a realitásokhoz próbál közelebb terelni minket,mert ilyen körülmények között tudjuk leszületésünk célját megvalósítani. Bár mi köze sincs az érzelmekhez, mégis: empátiára, az önmagunkkal és másokkal szemben tanúsított türelemre, megértésre próbál rábírni minket, rásegítve a végső célhoz, az egységbe visszatéréshez vezető útra.
Az első ismétlődés mindazon tapasztalatok kvintesszenciája, amelyek efelé vezetnének. Ahány egyed, annyiféleképpen éli meg: belenyugvással, apatikusan, harciasan, ellenállva, lelkesülten, lázadva vagy sértetten. Vannak akik már ekkorra belefáradnak az általuk meddőnek ítélt küzdelembe, s nehezen találnak rá az egyébként mindenkinek bőségesen rendelkezésre álló tartalékaikra, s vannak akik ekkor lendülnek neki az életnek – s a kettő között számtalan egyéni változatban éljük meg a nagy érlelő karmabolygónak ezt a fontos periódusát.

 

Janis Joplin
1943.01.19.-1970.10.04.

 

Második lényeges asztrológiai jelenségünk a Szaturnusz „ellenlábasához”, a Jupiterhez köthető. A Nagy Szerencse bolygója egyébként többek között a szellemi fejlődést is jelöli, s ebből a szempontból lényeges a haladása, visszatérése és olyan pozíciója, amikor szemben van saját magával, a születési horoszkópban elfoglalt helyzetével. (Például: ha valakinek a születésekor a Jupiter az Oroszlán közepén, 15 fokon állt, akkor van szemben önmagával, amikor haladása során eléri a Vízöntő 15 fokát.) A Jupiter egy teljes körét nem egészen 12 év alatt teszi meg. „28-30 éves korra megtett két egész kört (24 év) és egy felet (24+6), tehát két és fél körénél jár. A két nagy bolygó nevezetes pontra jutásának egybeesése különösen kiemeli a jelentőségét annak, amit az egyén sprituális fejlődése szempontjából jelentenek. A sors nehezebb (Szaturnusz) és könnyebb (Jupiter) oldalának ütközése, filozófiai feldolgozása megint olyan feladvány, amivel foglalkozni, belőle bizonyos következtetéseket levonni kénytelen az ember.
A jellegzetes krízis pontok közt nem tartják számon, de harmadikként rendkívül fontos tényező, hogy a Neptun is elér bizonyos pontot, saját eredeti helyzetéhez viszonyítva. A Neptun már igen lassú, 165 év alatt teszi meg azt a teljes kört, amit a Nap 365 nap, a Hold 27,3 nap alatt, vagy az itt már említett Szaturnusz 28-30, a Jupiter pedig 12 év alatt. A Neptun az egy jegynyi utat (a Nappálya egy tizenkettedét) is tetemes idő, 13,8 – kerekítve 14 év alatt teszi meg, ezért ennyi idő elteltével saját magához képest 30 fokkal jár, majd kétszer ennyi idő múltán, vagyis 28 éves kor táján önmagához képest 60 foknyira közlekedik, másként: saját szextiljén jár.
A Neptun saját fényszögpontjai fölött, 14 évenként beálló értékválságot jelez, amellyel mindig együtt jár az illúzióvesztés. Az ember kialakít magának valamilyen értékrendet. Ez sok részből áll, amik különböző helyekről adódnak össze: társadalmi-kulturális alap, családi, szülői minta, olvasmány- filmélmények, más felnőtt minta, saját korcsoport mintái, s végül: az a speciális és szubjektív nézőpont és reakciómód, ami kizárólag a vizsgált egyénre jellemző. A felsorolt tényezők közt egy sincs, ami megdönthetetlen, örökérvényű, objektív alap volna, bármelyik túlhaladható, megkérdőjelezhető. Az a sajátos arány, ami egy-egy ember világlátását jellemzi, fölborulhat, áttolódhatnak hangsúlyok egyik összetevőről a másikra, ki kell, hogy iktasson elképzeléseket, vagy ellenkezőleg: körömszakadtáig ragaszkodik hozzájuk, különféle visszahatásokat okozva ezáltal önmagának.

 

Jim Morrison
1943.12.08.-1971.07.03.

 

A most tárgyalt neptuni megmozdulás vagy belső érési folyamat vagy külső provokáció eredményeként azt a periódust jelzi, amikor (megint egyszer) felül kell vizsgálnia az embernek saját személyre szabott értékrendjét, mert felborul benne az egyensúly. A vágyak és a realitás közötti távolságot (vagy: szakadékot) kell áthidalni. Ennek során le kell fosztani az irreális én-képről, elképzelésekről, a többi emberre kiterjesztett szereposztásról a torzító burkokat. Amikor pedig ez túl jól sikerült – mert a Neptun nem tud korlátokat érzékelni, s mértéket tartani – akkor vissza kell emelni olyan értékeket, amelyek azért még elérhetők(nek tűnnek). Optimális esetben a bölcsesség végül azt sugallja, hogy minden úgy van jól, ahogy van – ezt fogalmazzák meg a keleti filozófiák (főleg a buddhizmus) vágy-nélküliségnek. Nos, a Neptun, a maga eszközeivel ebben segít nekünk…
            28 évesen esedékes tehát az egyik neptuni úgynevezett átvonulás (saját helyzetéhez mért 60 fok felett történő átvonulás). A megelőző, 14 éves kor körüli kamaszkorhoz képest ebben az időben zajlik nagy, bár kevésbé látványos átalakulás az emberekben, s ezen belül az egyik legfontosabb programpont az életszemlélet formálása. Ehhez pedig az élet alaposabb megismerésén keresztül vezet az út. Több fázisban is billen ez alatt az idő alatt a neptuni libikóka, s a kamaszkori (ál-)cinizmust hamarost egy idealizmus váltja fel, majd megint illúzióvesztés, s így tovább. 28 éves korra (miközben egyéb hatások lerángatják az embert a realitások világába), kialakul egy rendszerint még optimista beállítódás, ami azonban igyekszik a Földön is maradni. Ezt erősíti meg tulajdonképpen a Neptun, hogy majd ez után (a következő 14 évében előre haladva) az illúzió-maradványokat is más megvilágításba helyezze.
A 28 éves kori átvonulásnál gyakori a nyitás valami felé, reménnyel, bizalommal. A védekező rendszer ilyenkor kevésbé zárt, több esélyt ad még az eredendően gyanakvó és sündisznóállás mögött védekező ember is annak, hogy a világ talán nem is akarja folyton támadni. A nyitottság és a neptuni korláttalanság miatt gyakori jelenség, hogy túllő a célon a szülött, s ekkor megkapja (ismét) a pofonokat, amitől újra azt az álláspontot foglalja el, hogy “nem érdemes semmiben és senkiben sem bízni”, s indul lassan (vagy gyorsan!!) lefelé a libikóka.
A legtöbb esetben – szerencsére – nem ilyen goromba formában jelentkezik a krízis, de ha összecseng a két másik tárgyalt bolygó által jelölt körülmények negatív megnyilvánulásával, akkor bizony csőd-közeli helyzet alakul ki, amiből nehéz meglátnia a kiutat az érintettnek.
A sokkal nagyobb számban tapasztalható pozitív jellegű megnyilvánulásánál nem ritka, hogy valamilyen új vállalkozásba kezd a szülött, megkeresi az önkifejezés valamilyen formáját, művészi tevékenységbe fog akár saját örömére, akár kenyérkereső munkaként. Más, nagyobb nyitást jelentő aktuálisan progresszív életesemények ugyancsak gyakran előfordulnak: házasságkötés, gyermek születés, építkezés, tanulmány s hasonlók.
            A negyedik elem, amely jelentőségében minimum azonos az eddig említettekkel, nem más, mint az a Holdcsomó, amely a karma legfontosabb jelölője a horoszkópokban. A Holdcsomó fogalmáról és jelentőségéről bőséggel találhatók információk ennek a lapnak a főoldalain, a Fogalomtárban és a Sorozatokban. Tudjuk, hogy egy körét 18,5-19 év alatt teszi meg, s a most vizsgált életkorban ez a horoszkópelem is szemben van saját születéskori helyzetével, tekintve, hogy másfél kört tett meg idáig. (18,5-20 + 9,5 = 28 év körülbelül). A Holdcsomó ismétlődése és szembenállása a nagy életvizsgára felkészülés illetve magának az életvizsgának az időszakát jelenti, mindannak a felmérését, amit nevezetes pontjáig végeztünk. Ehhez mérten, differenciáltan reagál a karma, amire persze egyénileg specifikus választ ad az érintett is – csökkentve vagy növelve a 28-30 éves krízisnek a feszültségeit. Az ismétlődés illetve szembenállás nemcsak akkor érvényesül, amikor a születéskori helyzetével pontosan érintkezik a Holdcsomó-pár, hanem attól a pillanattól kezdve, ahogy belép a megfelelő jegybe, s másfél éves ott-tartózkodása alatt mindvégig folyik a karmikus tesztelés.
            Minden embernél bekövetkeznek tehát azok az asztrológiai jelenségek és kísérő tüneteik, amikről beszéltem, s nagyjából ugyanazon életkorban. A reakció persze más és más aszerint, milyen alkat eredendően valaki, mik módosítják személyi összetételét, hogyan viszonyul a sors nehézségeihez: kihívást lát-e bennük, vagy csüggesztő akadályt, hogyan mozgósítja tartalékait, s így tovább. Kirívó esetekben jár csak olyan tragikus következményekkel ez a periódus – legyen bármilyen megterhelő is – mint a kiinduló példáinknál látjuk.
            Visszakanyarodva tehát a hat híresség, a „huszonhetesek klubja” tagjaihoz: természetesen megnéztem, hogy a rendelkezésemre álló adatok alapján milyen összefüggéseket lehet találni a születési horoszkóp és a halál időpontja konstellációi között, illetve, hogy a négy kiemelt szempontból melyik érvényesül legjobban.
            Figyelemre méltó, hogy négy úgynevezett jupiteri karakterről beszélünk. Ketten (Jimi Hendrix és Jim Morrison) Nyilas-Napúak, ketten pedig (Brian Jones és Kurt Cobain) Halak-Napúak. De a Bak Janis Joplin Jupitere is erős helyzetű – Rák, ahol emelt helyzetben van a bolygó, Amy Winehouse szerencsebolygója pedig a lehető legjobb: uralmi Nyilas. (Az Ascendenseket pedig – mint már említettem – nem ismerem.) Önmagában véve mindezt még lehetne a véletlen számlájára írni, azonban a halál napján a hatból ötnél a Jupiter feltűnő aktivitása látszik. Itt a kivétel Jimi Hendix, akinél indirekt módon azért mégis megjelenik bizonyos jupiteri jelzés, a felszálló Holdcsomó ugyanis még jupiteri jegyben, a Halakban járt, s onnan támadta több bolygóját. A következtetésekre majd a Neptun helyzetének az elemzésénél térek rá.
            A legmeglepőbb jelenségnek az Uránusz szereplését találtam, mivel ez a bolygó kivétel nélkül mindegyik esetben erős kapcsolatba került a születési horoszkóp valamelyik planétájával. Az Uránusz – meglepetés-bolygó jelentésén túl – a pozitív vagy negatív előjelű váratlan dolgok, individuális törekvések, extremitás, különlegesség jelölője (többi jelentését itt nem sorolom fel), s ha halálesettel hozható összefüggésbe, akkor két fő irányra lehet gondolni: a hirtelen vagy/és keringéssel, illetve a modern technikával összefüggő haláleset. Vizsgált eseteinkben az élet váratlan megszakadása, azt ezt követő nagyobb léptékű, mert tömegeket érintő megrázkódtatás és az extremitás jöhet szóba.
Kurt Cobain
1967.02.20.-1994.04.05.

 

            A cikkben említett négy szempontot tekintjük át a következőkben.
            Az első volt a Szaturnusz visszatérése. Természetesen még egyik esetben sem érte el a születéskori helyzetét, de a legnagyobb távolság attól 21 foknyi volt, három embernél már ugyanabban a jegyben járt ahol eredetileg, háromnál pedig még az előzőben. Ekkora időintervallumnál mint a Szaturnusz 28-30 éves útja, ez a távolság nem jelentős, s erősen érződik az, hogy addig csaknem megtett egy kört.
            A Jupiter itt teljesen passzívnak mutatkozik: sehol sem érte el még távolról sem a szemben lévő pozíciót.
            Az utolsó két szempontunk jelentősége domborodik ki a legjobban. A Neptun legnagyobb távolsága érzékeny pontjához (szextiljéhez) képest 4 fok volt (Amy Winehouse, akinél viszont a Holdcsomó a legközelebb lesz nevezetes pozíciójához képest). Négy horoszkópban 3 foknyi, egyben pedig (Kurt Cobain) 1 foknyi távolságra közelítette meg az önmagához mért 60 fokot (szextil fényszögét).
A Neptun és a Jupiter sok szempontból rokonítható egymással, hiszen együtt is uralkodnak a Halak jegyében. A korláttalanság, ábrándozás, bizonyos fajta kényelmesség és a legkisebb ellenállás felé haladásra való fogékonyság mindkettőnél tetten érhető. A nehézségekre nem biztos, hogy jól reagálnak, nem is nagyon szeretik tudomásul venni, hogy ilyesmi létezik az életben. A jupiteri alkat és a néhány bekezdéssel előbb említett, a halál időpontjában történt feltűnő szereplése a Jupiternek itt simul a nagyobb lélegzetű neptuni tendenciához. A Neptunnal összefüggésben pedig hírességeinknél külön ki kell emelni azt, hogy az illúzióvesztés nyilván még erősebb, mint egy „átlagos” életnél, hiszen már mindent megéltek és bizonyára mindennek az ellenkezőjét is. A normál esetben jellemző új, s nem ritkán művészi jellegű tevékenység elkezdése számukra nem volt járható út, hiszen ezen is túl voltak már, nem láttak új perspektívát. Nyilván szerepet játszott ebben fizikai állapotuk is, mert a test-lélek-szellem hármasságot nem választhatjuk külön.
            A Holdcsomó ugyancsak markáns megfelelésekkel szerepel. Négy példánknál a szemben lévő jegyben járt már, bár változatosan eltérő távolságra még saját pozíciójától. Emlékeztetőül felidézem azonban, hogy amint belép az érintett jegyekbe, onnantól kezdve másfél éven keresztül érvényesnek tekinthető az ismétlődés és szembenállás. Tehát a négy eset szélső értékei: a legtávolabb Kurt Cobain horoszkópjánál mutatkozik: 15°26´, a legközelebb pedig Amy Winehouse képleténél: 1°15´. (Brian Jones: 11°10´és Jim Morrison 6°48´.) Jimi Hendrixnél még a megelőző jegyben tartózkodott a Holdcsomó, de mindössze 2°8´-nyire saját helyzetétől. Ez kb. 42 nap különbséget jelent (a 18,5-20 évhez képest…). Janis Joplinnál az érték 4°7´, ami 82 nap alatt megtehető útnak felel meg. Hozzáteszem, hogy gyakorlati munkám során élénken tapasztalom, hogy amint közeledik a Holdcsomó jegyváltásának ideje, néhány hónappal előbb már kezd aktivizálódni a következő periódus által érintett populáció, hiszen az ember pontosan érzi mindig, mi vár rá, legfeljebb van aki jobban hallgat belső hangjára, s van ki kevésbé.
            A fiatal korban bekövetkező halál mindig megrázó és óhatatlanul felteszik a kérdést a hátramaradottak, hogy miért. A válasz nemcsak azért nem könnyű, mert az empátia akadályozni igyekszik a józan mérlegelést, hanem azért is, mert – mint ahogyan más jelenségekről – erről sem lehet sommás ítéletet alkotni.

 

Amy Winehouse
1983.09.14.-2011.07.23.

 

Karmikus olvasatban van néhány sablonszerűen kínálkozó magyarázat, de hogy mikor melyik lehet vajon érvényes, azt nagyon gondosan kell mérlegelni. Az egyik feltevés szerint az illető befejezte aktuális feladatait és már nem szükséges adott életben a földi síkon tartózkodnia. Ez a hipotézis egybecseng azzal a közkeletű tézissel, hogy a „jó emberek mennek el korán”. Ennek az ellentéte az, ha valaki saját (és mások) karmájának többet ártana mint használna a további földi létben, annyira nem tud egy kerékvágásból kijutni. Létezik egy megfontolásra méltó, bár meglehetősen egyszerűsítő feltevés, mi szerint valamely, vagy a közvetlen megelőző életben öngyilkosságot követett el az érintett és a mostaniban azt az időt tölti el, amennyit még élt volna.

Bármilyen okot is találunk, egy nagyon fontos szempontot nem hagyhatunk figyelmen kívül: sohasem csak arról van szó, aki távozik, hanem mindazokról is, akiket valamilyen módon érint ez az esemény – a hozzátartozókon, barátokon kívül mindenkit, aki valamilyen módon és ideig kapcsolódott ahhoz a személyhez. Mindenkinek megvan a maga hatalmas vagy apró karmikus feladata a feldolgozással. Amikor pedig közismert, sőt ikonná vált emberek hunynak el tragikus körülmények között, akkor messze túlnő hatásuk egy élet megszakadása fölött érzett fájdalmon, gyászon; a karmikus következtetések levonása, a közös és egyéni tanulási folyamatba történő beépítése egyértelmű kötelezettséggé, sürgető igénnyé válik. Ebben a megközelítésben áldozathozatalként fogható fel életük és haláluk.

 

 

Egy témára két szólamban

“Szokásaidnak csupán apró változtatásával is hatalmas dolgokra lennél képes.” (Og Mandino)

A következő két cikk eredetileg a Camino  szokások köré szerkesztett  számában jelent meg.

 

I/6. Domján Mónika: Egészséges szokások

Egészséges szokások – a titok nyitja a rugalmasság és a rendszeres felülvizsgálat
A minap futás közben kibomlott a hajam, ugyanis az eddig megszokottal ellentétben nem hajgumival, hanem csattal fogtam össze. Hőség volt, és így még a lófarkam vége sem verdeste a hátamat. Gondoltam rá, hogy esetleg nem tartja meg a csat, mivel a hegyen sokat futok lefelé, amikor nagyobb a rázkódás. Nos, pontosan így történt. Amikor éreztem, hogy kezd szétcsúszni a hajam, elkezdtem szidni magam: tudhattam volna előre, hogy ez lesz, miért is tértem el a jól bevált gyakorlattól, most meg kell állnom futás közben, szörnyű! De a legbántóbb, hogy nem tudtam előre, látatlanban előre kitalálni, hogy ez fog történni. Illetve sejtettem, mégis ostobán a csat mellett döntöttem.
Nevetséges, ugye? Utólag én is úgy találtam. Mégis elindult bennem a gondolatmenet, hiszen évtizedek óta gyakorolom már. Hallom édesapám hangját, ahogy korhol, amikor gyerekkoromban nem csináltam valamit elsőre tökéletesen, nem találtam ki tapasztalat nélkül látnok módjára, hogy mi fog történni egy ismeretlen helyzetben és nekem hogyan kell arra megfelelően reagálni. De hiszen már felnőtt vagyok! Fel tudom mérni, hogy az élet nem így működik, nem lehet mindig mindent előre kitalálni, és ez egyáltalán nem baj. Ha tévedek, majd korrigálok. Futás közben nagyjából 15 másodpercet vett igénybe, amíg megálltam a völgyben és újra felcsavartam a hajamat. Mivel utána már csak felfelé futottam, nem is jött szét többet, és tényleg nagy könnyebbséget jelentett, hogy nem verdeste folyamatosan az izzadt hátamat. Ennyi.
Annyi kínzó gondolkodási szokásunk van, amelyekre semmi szükségünk! Valamikor talán segítették az alkalmazkodásunkat, gyerekként a szüleinknek való megfelelést szolgálták – mostanra azonban felesleges béklyóvá váltak ezek a belénk ivódott sémák. Ahányszor csak érzed a nyomasztó kényszert, hogy egy bizonyos helyzetben meghatározott módon kell cselekedned, válaszolnod, érezned, és ezzel együtt a szenvedés is megjelenik, tedd fel magadnak a kérdést: „Egészen biztos, hogy csak így reagálhatok? Mi történik, ha ezúttal nem szólok semmit, csak odébbmegyek? Mi történik, ha nem tűröm szó nélkül, ahogy eddig, hanem kikérem magamnak? Mi történik, ha nem esek kétségbe, és válok tehetetlenné, hanem teszek valamit? Mi történik, ha nem akarom egyedül megoldani az egész problematikát, hanem kimondom, hogy nekem ez sok, kérlek, segíts?” Na, vajon mi történik? Ne akard kitalálni, inkább próbáld ki!
A napokban újra kezembe került Karen Casey: Változtasd meg az elméd…és az életed vele változik c. könyve, amely gátló gondolkodási mintáink átírásáról szól (egyébként Sarkadi Kriszta barátnőm, szerzőtársam fordította). Egy általa javasolt tipp, amely segít áthidalni a régi, biztonságot adó, ám korlátozó gondolati-viselkedési szokásoktól való elszakadást, a következő: először csak egy napra határozd el, hogy valamit másképp csinálsz! Ha nem jött be, visszatérhetsz a régi gyakorlathoz. Ha tapasztalsz ugyan eredményeket, de túlságosan nehéznek találod az állandó összpontosítást, vagy a változtatáshoz kapcsolódó stresszt, lazíts pár napot, és próbáld meg újra! Haladj a saját tempódban, és örülj minden apró eredménynek!
Félreértés ne essék: nem általában a szokásokról akarlak lebeszélni, hanem éppen az egészséges, előrevivő szokások kialakítására biztatlak. E magazin hasábjain többször találkozhattál már Stephen R. Covey: A kiemelkedően sikeres emberek 7 szokása c. könyv egy-egy részletével. Messzemenőkig egyetértek a szerző által bemutatott hozzáállásbeli és viselkedési szokásokkal – annál is inkább, mivel kiképzett trénere vagyok ennek a módszernek. Miért ne élnénk a szokások biztosította előnyökkel? Hiszen ahogy automatikussá válnak, felszabadul figyelmünk egy része, amelyet az éppen aktuális történésekre irányíthatunk.
Mit tegyünk hát, hogy életünk folyásával összhangban lévő szokásokat alakítsunk ki? Csak annyit, hogy rendszeresen vizsgáljuk felül meglévő szokásainkat ebből a szempontból! Számomra jó analógia ehhez a Google Naptár által feltett kérdés, amikor egy ciklikusan ismétlődő eseményt akarok megváltoztatni. Azt kérdezi ugyanis: csak ezt az egyetlen előfordulást akarom törölni/módosítani? Vagy az egész sorozatot? Jogos kérdés: biztos, hogy azért, mert évek óta hétfőn járok tornázni, nem lehetséges, hogy e hét hétfőn mégis más tevékenységnek adok prioritást? Attól, hogy általában így teszek, lehet, hogy most mégis érdemes kivételt tennem? Vagy az is lehet, hogy már nem okoz annyi örömet ez a mozgásforma, szívesen lecserélném valami másra – azaz megváltoztatom, elhagyom ezt a szokásomat? Maradjunk tehát tudatosak szokásainkkal kapcsolatban, időnként lépjünk ki a megszokott rutinból, még ha a szokás hatalma miatt ez némi erőfeszítést igényel is részünkről.
Kezdjünk apróságokkal, például öltözködési, higiénés szokásainkkal, napi útvonalunk megválasztásával, a bevásárlás, házimunka ütemezésével! Könnyen lehet, hogy már ez is erőfeszítésbe kerül, de ne riadjunk vissza tőle! Ha már szereztünk apróbb sikerélményeket, jöhetnek az igazi erőpróbák, azaz gondolati-érzelmi szokásaink, és hozzájuk kapcsolódó viselkedésformáink megváltoztatása. Ne feledjük: senki és semmi nem indokolja, hogy belegabalyodjunk egy negatív, félelemteli gondolatmenetbe: a félelmeinknek ugyanis semmi köze a valósághoz, pusztán mi teremtjük őket. Nyilván megteremthetjük a félelmünknek megfelelő valóságot, ez azonban nem szükségszerű: bármelyik pillanatban dönthetünk úgy, hogy egy másik gondolatmenetnek adunk helyet. Szokásaink arra valók, hogy minket szolgáljanak, nem pedig arra, hogy mi váljunk szokásaink rabjává!
Karen Casey így ír a mások helyzeteibe, drámáiba való felesleges bevonódás szokásából való kilépésről: „A kilépés épp olyan könnyedén válhat szokásunkká, mint ahogy az volt sokunk számára a félreértelmezett bevonódás. Valójában ez egyfajta gondolkodásmód; lehetőség arra, hogy megváltoztassuk elménket, és átéljük, amint életünk új, békésebb irányt vesz. A szokások kialakítása pedig gyakorlást igényel. Sokan rengeteg időt szántunk arra, hogy rossz szokásainkat alaposan begyakoroljuk. Most lehetőségünk nyílik arra, hogy kipróbáljunk egy újfajta megközelítést – kezdjük el gyakorolni a kilépés szokását. Semmi sem állíthat meg, hiszen részedről pusztán egy kis hajlandóságra van szükség.”

Számomra a Crowley tarot lapjai közül a Korongok 4, Hatalom lapja fejezi ki leginkább az egészséges szokások adta stabilitást, biztonságot és nyugalmat. A kártyán egy erődöt látunk felülnézetből, amely a hídon keresztül kapcsolatban áll a külvilággal, mégis szilárd falak választják el attól. Ha a falak túlságosan merevek, bezáródunk és elszakadunk a valóságtól, például idejétmúlt szokásainkhoz való ragaszkodással. Ha nincsenek falaink, vagy nagyon könnyen átjárhatók a határaink, elveszünk, elsodródunk, mások fognak uralkodni rajtunk. Érdemes hát megtalálnunk a középutat, és kellően rugalmas, mégis erős falakat építenünk életünkben. Olyan falakat, amelyek védelmezik a számunkra fontos értékeket, ugyanakkor teret adnak a változásnak és a másokkal való érintkezésnek.

 

II/7. Gál Judit: Állandóság és változás 
– a szokásokról
Kivételesen a személyes hozzáállásommal és annak változásával indítok. Nemcsak a Nap-jegyem Vízöntő, hanem az Ascendensem is, s további egyéb erőteljes asztrológiai elemekkel is indokolható, hogy bármilyen szokással, szokásjoggal szemben a hozzáállásom rendkívül kritikus volt. „Az emberélet útjának felén”, úgy 30 körül próbáltam elkezdeni szelídülni ebből a szempontból, mert beláttam, hogy legalább néhány, sokak által elfogadott és gyakorolt szokványos cselekvésnek mégiscsak megvan a funkciója, létjogosultsága és nem a gúzsba kötést célozza, hanem segít abban, hogy az ember jobban igazodjon a többiekhez, következésképp a nagyobb törvényszerűségekhez és az életben adódó fordulatokhoz. Természetesen a mai napig boldogan felrúgok olyan íratlan (netán: írott) szabályokat, amelyek véleményem szerint komikusak, szánalmasak, feleslegesek, anakronisztikusak vagy egyenesen károsak. Mint minden típusnak és minden egyes egyéni konstellációnak, ennek a magatartásformának is megvan a maga funkciója, hiszen a lebontásra érett struktúrákat ki kell kezdenie valakinek- valakiknek, hogy aztán a megsemmisítésre vagy átalakulásra irányuló folyamat tovább haladhasson. Azt kellett megtanulnom az évtizedek során, hogyan hagyjam békén azokat a szabályokat és az őket követő embereket, amelyek hasznosak, de legalábbis ártalmatlanok, s csak a többire vessem rá magam. Írásom további része ily módon felfogható akár annak is, hogy bemutassam: meddig jutottam el ebben a folyamatban.
A személyes vallomás után nézzük meg, egyáltalán milyen kategóriáról beszélünk és azon belül is milyen al-kategóriákat tudunk megragadni. Mindenekelőtt a közösségi és egyéni szokások körét különböztethetjük meg. A közösségi szokás „az életnek, cselekvésnek vagy eljárásnak a gyakorlat révén kialakult olyan módja, amelyet általában mindenki követ, bár nem okvetlenül kötelező.” (A magyar nyelv értelmező szótára definíciója.) Ezeken belül is számos újabb kategória létesíthető aszerint is, hogy mekkora kört érint egy-egy komplex szokásrendszer, vagy a szokások funkciója szerint. A házasságkötéssel, születéssel, halállal, gyásszal kapcsolatos szokások a nagy, pozitív vagy negatív értelemben vett megrázkódtatást, krízist segítenek progresszív módon megélni. A jeles napokhoz vagy periódusokhoz köthető szokások keretbe foglalják az időt, az örök körforgás érzetét nyújtjákés biztosítani igyekeznek a spirális haladást. Ezen felül olyan morális orientációt is jelentenek, amelyek (ismételten) a tágabb egységekhez való igazodást segítik.
A kisebb halmazokban kialakuló szokásoknakcsoportképző- és megtartó funkciója van. Ilyenek például a népeknél, városokban, falvakban kialakult, s akár több száz éve ismétlődő ünnepek, meghatározott rend szerint lezajló események; az egyes iskolákra jellemző hagyományok; a munkahelyi, baráti közösségekben kialakuló vagy a családi tradíciók. Ezek annyira átszövik életünket, hogy amikor valami megzavarja rendjüket, elmarad egy-egy elemük, zavarba jövünk, szinte elveszettnek érezzük magunkat, hogy nagyobb megrázkódtatásokról ne beszéljünk. A világ rendje mindenesetre felborul, tengelye meginog. Ilyenkor derül ki, hogy a szokásoknak mennyire fontos funkciója az állandóság és stabilitás érzésének a kialakítása és fenntartása. Az öröklétre berendezkedés és annak az illúziója, hogy csakis kiszámítható dolgok történhetnek velünk.
Elmosódik a határ a közösségi jellegű szokásoknál is a viselkedésmód, konvencionális magatartás, rituálék és babonák között. Az egyéni beidegződéseknél néha még nehezebb szétválasztani, hol végződik egy sima beidegződés és hol kezdődik a kényszeres cselekvéssor, amelynek megzavarása babonás ijedelemmel tölti el az érintettet. Mindnyájunknak vannak szokásaink, olyanok, amelyeket öröklünk a családi minta folytán és olyanok, melyeket egyedi életünk során alakítunk ki. A magyar nyelv értelmező szótára szerint a szokás „egyéni vonatkozásban: ugyanazon cselekvés gyakori ismétlése folytán megszerzett, ösztönszerűleg működő készség, a cselekvésben megnyilvánuló beidegzettség, ill. valaki által rendszeresen követett cselekvésmód.” A fogalom tartalmazza tehát a feltételes (feltétlen?) reflexszé válás eshetőségét. Ezért sokszor nem is vesszük észre, milyen speciális szokást gyakorolunk, a külvilág hívja fel legfeljebb rá a figyelmet vagy az sem. Addig nincs gond, amíg a szokásaink ugyanazt a funkciót látják el, mint a közösségi tradíciók: az idő tagolását, a könnyebb illeszkedést, az élet gördülékennyé tételét. Akkor képződik megoldandó probléma, amikor már „rossz szokássá” válik a beidegződés, több a hátráltató, mint a megtartó hatása és nem következik be spontán módon egy-egy szokás elhagyása, mert persze ilyen is létezik – s valójában az a legjobb, legtermészetesebb.
Tömegével lehetne sorolni azokat a merev magatartásmódokat, amelyek következetesen akadályozzák az egyén materiális és spirituális haladását, személyi kapcsolatainak harmóniáját és lelki békéje alakulását. Az asztrológia segítségével elég könnyen meg lehet állapítani, ki mennyire hajlamos arra, hogy beleragadjon önnön rituáléiba és módszereibe. Kinek könnyebb és kinek nehezebb ezen változtatni. Nagy általánosságban a föld elemű és fix minőségű jegyek vezetnek ebben: a Bika, Szűz, Bak és (ismét) a Bika, Oroszlán, Skorpió, Vízöntő. (Bizony, a Vízöntő is, a felvezetésben mondottak ellenére, hisz már az is egy korlátozás, hogy nem fogadok el semmit, azután pedig ez a típus is kialakítja a saját egyedi szokásrendszerét.) Láttuk, hogy a Bika duplán érintett a kérdésben, de ezt nem lehet matematikailag meghatározni, hogy egy érintettség meg egy érintettség = két érintettség, hiszen más szempontból meg viszonylag rugalmasnak számít (tavaszi jegy – ebben most sajnos nem mélyedhetünk el). Sőt: a föld jegyek között a leghajlamosabb az aprólékosan kidolgozott egyéni szabályokra és azok szörnyen pontos betartására, az a Szűz, holott ez a típus második kategóriánk szerint labil minőségű tehát elvileg könnyen alkalmazkodik a viszonyokhoz. Dobogós jegy a vizsgált szempontból a Skorpió, ahol nyilván a biztonság iránti igény és a dualitás miatt gyakorolt örökös egyensúlyozás vezethet oda, hogy iszonyúan nehezen ismeri fel és változtatja meg megkövült szokásait. Az is igaz azonban, hogy ha mégis sikerül rábírnia magát a módosításra, lekörözheti az összes többi jegyet, mert az önfegyelem, önkontroll – következésképp az önnevelés éppúgy sajátja.
Természetesen nemcsak a példaként és nagyon érintőleg említett típusoknál érvényes, hogy a többihez képest hajlamosabbak megőrizni bevett szokásaikat. Az egyéni horoszkópok sokkal több információt nyújtanak, mint a közismert 12 típus jellemzése. A túlságosan szakmai részletektől megkímélve az olvasót, felvillantok néhány egyéb szituációt. A jegyeket aszerint különböztetjük meg, hogy a Nap milyen időszakban melyik jegy előtt jár. Ez a Kos, Bika, Ikrek stb. sor. Az egyéni horoszkópokban pedig azt lehet látni és vizsgálni, hogy a születéskor az a 10 égitest és a két Holdcsomó, amelyekkel számolunk, melyik tizenkettedben tartózkodott éppen. Erre mondjuk azt, hogy a Szaturnusz a Mérlegben jár például jelenleg. Mármost ha valakinek a világra jöttekor két-három planéta tartózkodott az előző bekezdésben emlegetett jegyek egyikében, már az is jelentheti, hogy megrögzött szokásai vannak, melyektől nehéz eltántorítani. Persze nem mindegy az sem, hogy melyik bolygóról van szó, de ezt haladottabb fokon lehet jól értékelni. Más megközelítésben: ha valakinek az I. házában áll a Szaturnusz vagy a Plútó (bármilyen jegyben!), akkor is nagy valószínűséggel hasonló lesz a helyzet. Ha pedig a IV. házban van egyikük, akkor a családi hagyományoknak a rabja – ha tetszik neki, ha nem – illetve az otthonával összefüggésben alakítja ki megrögzött szokásait. A Holdcsomók helyzete legalább olyan meghatározó, mint a bolygóké. Ezzel kapcsolatban ennek a honlapnak szinte minden menüpontjában olvashat az érdeklődő részletekbe menő, bőséges információt a múltból hozott beidegződésekről és azok kezeléséről.
Fejlődésünk során – jó esetben – többször elérünk olyan ponthoz, amikor felismerjük, hogy a régi módon nem haladhatunk tovább. Sőt, vannak olyan megnyilvánulásaink, amelyek kifejezetten idegesítőek saját magunknak, s szeretnénk tőlük megszabadulni. A felismerést követi az elhatározás, majd jön a megvalósítás. Itt derül ki, mennyire meghatározó is az a módszer, amelyet általában öntudatlanul kidolgoztunk és megszoktunk, mert bizony elég nehéz elhagyni. Vegyük csak azt az egyszerű szertartásrendet, amit lefekvés előtt követünk. Fogalmunk sincs, milyen elemeket építettünk bele, csak néhány szokatlan helyzetben – üdülés, kórházi tartózkodás, idegenekkel egy térben töltött éjszaka – derül ki, hogy a megszokott cselekvéssor valamely részét nem tudjuk végrehajtani és máris kész az alvászavar. Az interaktív szituációkban gyakorolt rossz beidegződés még kínosabb következménnyel jár, hiszen nagyobb a tét, s egy-egy hangsúlyos eseménynél alkalmazott helytelen megoldás egészen más irányba viszi az életünket, mint amerre egyébként mehetne. Innen módosítani még nehezebb, némelykor egyenesen lehetetlen.
Hogyan tudjuk kiküszöbölni terhessé vált vagy kimondottan káros szokásainkat vagy hogyan tudunk helyettük újakat beépíteni, vagy felvenni olyanokat, amelyeket üdvösnek tartunk? A horoszkópelemzéseknél természetesen szinte mindig szóba kerül a beidegződések kérdése, s jellemzően azt szoktam javasolni, hogy mindig apró léptékben kezdje el a módosítást az érintett, mert a nagy nekilendülés könnyen vezethet ugyanolyan nagy kudarcélményhez ha egy nekifutásra nem sikerül tartós eredményt elérni. Az apró léptékek sem jelentenek olyan hosszú időt, mint amennyit első pillantásra gondolnánk, mert elég gyorsan felpörög a folyamat csak el kell kezdeni. Itt derül ki, hogy korántsem olyan törvényszerűségről van szó, amelyekhez igazodni kéne, hanem mindössze egy egyéni (tév)eszme, a stabilitás vagy a másoknak megfelelés iránti igény szüleménye, s csakis könnyebb lehet az élet nélküle. Előfordul, hogy a külvilág nem is érzékeli tételesen, ha elhagytunk valamilyen szokást – bizonyítva, hogy bár nekünk fontosnak tűnt, valójában mégsem képviselt különösebb értéket. Valamit azonban mindenképpen érzékel a külvilág és vissza is jelez amennyiben egyszerűbben érhetünk el olyan dolgokat, amelyeket addig nem, jobbak lesznek kapcsolataink, vagy csak simán jobban érezzük magunkat saját bőrünkben, ami nem kevés eredmény.
Az új szokások beépítése alapvetően a gondolkodásmód változását igényli. Vegyünk megint egy egyszerű példát: mozgásszegény életmódról áttérés a napi rendszeres sétára, tornára, edzésre – kinek, kinek vérmérséklete szerint. A tűz eleműeknél – Kos, Oroszlán, Nyilas – ez kisebb erőfeszítést jelent, hiszen náluk a fizikai aktivitás olyan belső igény, vagy egyenesen kényszer, hogy rosszul érzik magukat nélküle. A föld, levegő, víz elemű embereknél már több kell hozzá. A célirányosság nagy motiváló erő a Skorpiónál és Baknál. A Mérlegnél a hiúság. (A Bikánál is, de mérsékeltebben). A Rák és a Szűz az egészségmegőrzés érdekében viszonylag könnyen erőt tud venni magán. Az Ikrek, Vízöntő intellektuális úton közelíthető meg, a Halak pedig érzelmi befolyással.
Akár kívülről, akár belülről érkezik a késztetés, meg kell mindig találni mi az a kulcsszó, hívószó, amire reagál az egyén, mi tudja őt rábírni arra, hogy ha már felismerte és megelégelte megcsontosodott vagy megcsontosodni készülő gondolkodását és állapotát, akkor lépjen valami más felé. Van, amikor ehhez segítséget kell vagy legalábbis ajánlott igénybe venni. A magán- és csoportos foglalkozások, tréningek, tanfolyamok tömegéből ki kell választani, hogy mi az, amire az adott illető rezonál. Itt is el lehet mondani, hogy kivétel nélkül mindenkire azonosan ható, megváltó egységes módszer nincs. Arról nem is beszélve, hogy áruk viszont van, s azt korántsem tudja mindenki megfizetni. Marad tehát a valamivel hosszadalmasabb, de ugyanolyan eredményes magános trenírozás. Annál nagyobb lehet viszont az értéke és a sikerélmény, amelyhez az új forma juttatja az embert.

 

Egy témára két szólamban

“A szeretet hajlandóság az én kiterjesztésére saját és mások lelki fejlődésének elősegítése érdekében…. A szeretet nem érzelem, hanem cselekvés.”

(M.Scott Peck)A következő két cikk az Ezo-tér 2011. decemberi, a szeretetről szóló tematikus számában jelent meg.

I/7. Domján Mónika: Merj a szeretet mellett dönteni!
Véleményem szerint végső soron minden döntés erről szól: merem-e azt az utat választani, ahová a szeretet vezet? Önmagam szeretete, az élet szeretete, a másik ember szeretete – ez mind egy és ugyanaz. Ismét idézek kedvenc könyvemből, Byron Katie-től, a „Szükségem van a szeretetedre – vagy mégsem?” címűből: „A belső hang az, akivel összekötöttem az életemet. Minden külső házasság ennek metaforájára köttetik. Örök szeretőm a belső hely, ahonnan az őszinte igenek és nemek származnak. Ő az én igazi társam. Mindig velem van. És ha igent mondok neked, amikor valójában nemet gondolok, vele szemben követek el házasságtörést.”
Miért olyan nehéz ez? Azért, mert azt hisszük, meg kell felelnünk mások elvárásainak. Képtelenség, ugye tudod? Egyáltalán, kik azok a mások?
A szüleink? Felnőtt fejjel van értelme annak, ha még mindig nekik akarunk imponálni?
A társad? Azt hiszed, nem érzi meg, ha valamit csak azért teszel, hogy a kedvében járj, de valójában nem tiszta szívből teszed? Mit gondolsz, mit szólna hozzá, ha biztosan tudná, hogy legutóbb nem azért szerelmeskedtél vele, mert igazán vágytál rá, hanem mert azt láttad rajta, hogy ő ezt szeretné? Örülne vajon neki? És benned talán nem születik titkos bosszúvágy, amikor hullafáradtan elkészíted neki a vacsorát, csak mert ez az állandósult szerepleosztás köztetek, ahelyett, hogy megkérnéd, csinálja meg most ő?
A főnököd? Na, őt aztán biztos nem érdekli, szívből csinálod-e, a feladatot, amit kiadott neked, csak az, hogy meglegyen, amikorra kell. Ha belegondolsz, mikor teljesítesz a legjobban – nem éppen akkor, amikor olyan feladaton dolgozol, amit te választottál, te alakíthatod ki a célod elérésének módját, ütemezését, látod a munkád értelmét? Mit gondolsz, a főnököd minek örül jobban: egy összecsapott, felületes, hibásan elvégzett, utolsó pillanatban vagy éppen késve teljesített feladatnak, vagy egy gondosan, jó minőségben, alaposan kivitelezett, időben elkészített munkának? Nem lehetséges, hogy érdemes törekedni rá, hogy minél többször végezd ilyen körülmények között a munkád?
Nincs nagy titok, csak egy törvény, de az kőkemény: addig kutass a szívedben, egészen őszintén, amíg rá nem jössz, mit akarsz valójában. Teheted ezt többféleképpen: beszélgetsz valakivel az érzéseidről, szándékaidról, vágyaidról, félelmeidről – valakivel, aki elfogulatlanul, támogatóan képes meghallgatni. Lehet ő egy jóbarátod, a kedvesed, vagy egy terapeuta – olyasvalaki, akiben megbízol. Lehet, hogy nem is kell tanácsot adnia, elég, ha meghallgat, és pusztán azáltal, hogy megfogalmaztad szándékaidat, már tisztábban látod, merre akarsz menni.
Lehet, hogy neked az segít, ha leírod, amit érzel. Vagy megfested. Vagy eltáncolod. Vagy elmész futni, és közben végiggondolod.
Szabad próbálkozni: mondjuk nem tudod pontosan, hogy miért szeretnél-e részt venni egy családi programban – azért, mert jól érzed magad tőle, vagy azért, nehogy megsértsd családtagjaidat, akik elvárják tőled, hogy ott legyél. Nehogy azt hidd, hogy olyan ritka ez a fajta dilemma! Annyira megszoktuk már, hogy mások kedvéért tegyünk meg dolgokat, hogy ha igazán belegondolunk, gyakran nem is tudjuk elválasztani a saját akaratunkat mások elvárásaitól. Szóval ha nem tudod eldönteni, próbáld ki, és közben figyeld az érzéseidet: ha elmentél, mit érzel? Mi az, amit élvezel a helyzetben, és mi az, amit utálsz? Hogyan lenne számodra ideális egy ilyen helyzet? Ha ezt tudod, sokkal könnyebben fogsz beszélni róla a többiekkel, hogy mit változtassatok legközelebb. Az is kiderülhet, hogy a dilemma nem is olyan fekete-fehér, mint első pillanatban látszott, és nem csak az „elmenni” vagy „távol maradni” a két választási lehetőség.
Nem kell magunkat motiválni: ha azt választjuk, ami szívünkből fakad, a motiváció magától, gyakran elsöprő erővel visz magával. Inkább úgy fogalmaznék: nem a célokhoz kell motivációt teremteni, hanem megkeresni magunkban a motivációt, és ahhoz illeszteni a célokat. Vegyük észre, mi az, amit nem akarunk megcsinálni, amit elfelejtünk, halogatunk, és gondolkodjunk el rajta, mi nem stimmel vele. Nem kell azonnal kidobni az ablakon: lehet, hogy csak a helyzet, az időzítés a probléma, nem magával a céllal van baj. Ha viszont csavartuk így, tekertük úgy, erőltettük régóta és csak nem megy – nos, akkor jogos a kérdés: akarom én ezt igazából?
Mit tegyünk, amikor megjelenik a félelem? Tudom, mit akarok, de elérhetem-e? Jár-e nekem, képes vagyok-e rá? Meg fog jelenni, efelől ne legyen kétségünk. Mégpedig azért, mert dolgunk van vele: próbára tesz, hogy tényleg kitartunk-e amellett, amit választottunk. Nehéz először kimondani valakinek, hogy én ezt nem akarom, aki megszokta tőlünk, hogy mindig alkalmazkodunk. Mégis hálásak lehetünk neki, mert segít elkülöníteni a lényegest a lényegtelentől. Amikor félünk, a legjobb, amit tehetünk, ha elfogadjuk a félelem jelenlétét, megfigyeljük, együtt vagyunk vele, nem küzdünk ellene. Mindeközben jó, ha tudjuk, a félelem nem a valóság, kizárólag bennünk született meg. Nem baj, ha nem látjuk még, mi a következő lépés, hogyan fogjuk megoldani a tornyosuló nehézségeket – elég, ha ott maradunk, és megvárjuk, amíg kibontakozik a továbbhaladás lehetősége.
Legutóbb, amikor kedvesemmel meglepett bennünket a félelem – mindenkiét a sajátja, ahogy az már lenni szokott, ha két ember igazán közel kerül egymáshoz – bénultan feküdtünk egymás mellett a tengerparton, egy gyönyörű tájon, a meleg sziklán, belül mégis megfagyva. Ránéztem, és láttam, milyen elesetté, összetörtté tette őt a félelem, ettől belém hasított a fájdalom és a tehetetlenség. Csak annyit tudtam mondani, hogy „Nem tudom, hogy kell csinálni! Annyira szeretném, de nem tudom!” „Ne csinálj semmit!” – válaszolta. És ettől hirtelen megindult az áramlás köztünk, megöleltük egymást, a félelem pedig szinte kézzelfogható módon illant el közülünk. Látni véltem, ahogy egy fekete füstfelhő foszlik semmivé, ami eddig beburkolt minket, és újra látjuk a napsütést, érezzük bőrünkön a melegét. A következő pillanatban már megkönnyebbülten nevettünk, mint aki rémálomból ébredt – de hát ez is nem igaz! Mindaz, amitől féltünk, nem létezik, csak a képzeletünkben! Dönthetünk úgy, hogy az egymás iránti szeretetet választjuk, nem a félelmet, a távolságot, hideget, a bántást – és mi döntöttünk.
Dönts te is! Magad mellett, mindig, minden körülmények között! Bátorításul még egy idézetet küldök neked Byron Katie-től: „Mindig megpróbálod kitalálni, milyennek szeretnének látni, és igyekszel olyanná válni, mint egy kaméleon? Így pedig sosem lehet tiéd a szeretetük. Olyasvalakit szeretnek, aki nem is létezik – azt, akinek tetteted magad. Nagyon nehéz mások szeretetét kergetni. Sőt halálos. Közben ugyanis elveszíted mindazt, ami valóságos. Az ember így zárja magát börtönbe, míg azt a szeretetet hajszolja, ami már az övé.”

II/8. Gál Judit: Figyelem

Szeretet. Súlyos szó és súlyos fogalom. Sok-sok vers, dalszöveg és aforizma tartalmazza emelkedetten, frappánsan vagy közhely-szerűen, hogy mi is a szeretet. Először ezek valamelyike jut eszembe, másodszor azonban valóban fajsúlyosabb fogalmak: felelősségvállalás, odaadás, elfogadás, lemondás, objektivitás. A szeretet ugyanis nem az, hogy szeretjük saját érzelmi szükségletünk kielégítésének tárgyát azért, mert egy hiányt pótol. Ilyen alapon nem több annál, mint ha valaki szereti a töltött káposztát, amivel éhségét csillapítja, egyúttal az ízlelőbimbóit is stimulálja. Még csak nem is az alkalmazkodásra való hajlandóság annak érdekében, hogy békességben élhessek a másikkal. Vagy az önfeláldozás, adakozás bármilyen szintje azért, hogy elismerést kapjak a külvilágtól vagy akár csak saját magamtól. Nem a felhőtlen boldogság, amelyben nem kell törődni semmivel, s amely pillanatot rögzíteni óhajtjuk az időben, holott nem véletlen, hogy illékony.

A szeretet szüntelen figyelem és egyensúlyozás. Figyelem arra, hogy a részt vevő feleknek mi az aktuális célja, az mennyire felel meg számukra és hogyan lehet segíteni az elérését. A részt vevő felek jelentik a másikat, de önmagunkat is. A prioritások meghatározása és finom változása jelenti az egyensúlyt. Az egyik fél tartósan nem vonulhat háttérbe, ha az neki előbb-utóbb hiányérzetet, fájdalmat okoz. Meg kell találni azt a teret, ahol saját mentális karbantartását is elláthatja, különben felborul az egyensúly. A kölcsönös elfogadás alapfeltétel ehhez, legyen szó bármilyen jellegű kapcsolatról: anya és gyermeke, testvér, partner, barát, orvos-beteg, főnök-beosztott vagy a szomszédság, de még az ellenség is. Akár mellérendelt, vagy alá- fölérendelt a viszony, ahhoz hogy harmonikus legyen, szükség van az elfogadásra. Ugyanakkor egy objektív nézőpontra is, ahonnan látható: mikor kell egyetérteni és mikor kell ellenállni. Mikor van ideje a támogatásnak és a kritikának. Mikor van itt az ideje, hogy megsebezzem a másikat, mert valakinek fel kell vállalnia ezt is. Mikor kell háttérbe húzódnom az igényeimmel és mikor kell kiállnom értük? Jól ítélem-e meg a magam és a másik fél motivációit? Meddig nevezhető tartásnak és honnantól hiúságnak az, ha ragaszkodom egy állásponthoz? Hogyan oldjam a konfliktusokat úgy, hogy minél kevésbé sérüljünk mindannyian? Egyáltalán: kerüljem-e a konfliktust, menjek bele vagy egyenesen: gerjesszem? Mind-mind olyan kérdés, amelyet – és még sok újabbat is – felteszünk magunknak jó esetben, ha megpróbáljuk elemezni és kontrollálni érzéseinket. Az erre fordított figyelem tesz alkalmassá arra, hogy felelősen dönthessünk az egyes kérdésekben. Egyúttal arra is a figyelem tesz alkalmassá, hogy mi magunk is szerethetők legyünk!Az egyes asztrológiai típusok eltérően viszonyulnak az érzelmekhez, s persze másként fogalmazzák meg azt is, hogy számukra mit jelent a szeretet. Akiknél a tűz elem dominál, azoknál a szeretet nagy mértékben analóg (sőt: egyenlő) az örömmel. Ezt nyújtják és várják. A vizes beállítottságú emberek szubjektív szükséglete az érzelmi biztonság, s ezt próbálják a másiknak is adni. A föld elem zavarba is jön a puszta szótól: szeretet, mindenesetre nála is a biztonságban ragadható meg legjobban, bár más minőségben, mint a víznél. A levegősök számára a stabil bázis mellett a szabadság az a maximum, amit jelenthet a szeretet. Természetesen az, hogy a másik fél miként fogadja a felé irányuló megnyilvánulásokat, az saját beállítottságától függ.

Az egymástól eltérő motívumok képezik a kihívást, ennek nyomán merülnek fel az előzőekben vázolt kérdések. Az egyén joga és – karmikus megközelítésben – kötelessége: válaszolni rájuk saját alaphabitusa és aszerint, hogy abból mennyire képes kilépni, meddig tud közelíteni egy másfajta hozzáállás felé. A módosítást szolgáló eszközök mindenkinek rendelkezésére állnak, abban van különbség, hogy mekkora fáradsággal lehet alkalmazni őket bizonyos szinten. Minél többet kell fáradozni, annál értékesebbé válik a kapcsolat és annál értékesebbé válik maga a személy is, aki rajta dolgozik. A szeretet ugyanis – végső soron – nem más, mint szakadatlan törekvés afelé az állapot felé, amelyben a kisebb-nagyobb; sok esetben antagonisztikus különbségek összetalálkoznak és egymással ütközve kioltják vagy kiegyenlítik egymást, megteremtve ezzel egy mégiscsak homogén közeget. A szeretet tehát: az egyéni eszközök és energiák felajánlása a közös célhoz: az egység eléréséhez.

 

 

II/9. Gál Judit: A 12 asztrológiai típus szenvedélyessége 

Megjelent a Caminoban

Ezúttal kifejezetten asztrológiai szempontból foglalkozom a Camino 2012. januári számának központi témájával. Ha a nagyobb kategóriákat nézzük, a szenvedély, szenvedélyesség elsődlegesen a tűz elemmel, azután a vízzel, s azon belül kiemelten a Skorpióval kapcsolatban merül fel, s végül – ugyancsak a vizeseknél – a szenvedélybetegség mint menekülési útvonal. Ez a két csoport egyúttal kevésbé közismert megnevezéssel az emocionális jegyek körét képezi. A föld és levegő elemű, racionális jegyeknél nem szokás a szenvedélyességet emlegetni, holott ha jobban megnézzük, kivétel nélkül mindegyik típusnál tetten érhető, hogy vannak az életnek olyan motívumai, részei, amelyekben ugyanolyan ellenállhatatlan belső késztetést tanúsít, mint a szokványosan is szenvedélyesnek jellemzett jegyek. Ennél a témakörnél is tetten érhető, hogy ugyanazon alapelemekből (molekulákból, atomokból) állunk mindannyian, csupán az arányokban van különbség.

 

A következőkben végigtekintjük, kinél hogyan is jelenik meg egyértelműen vagy kevésbé nyilvánvalóan az a hevület, amely magatartásának, cselekedeteinek mozgatórugója. Fontos tudatosítanunk, hogy egyáltalán nem csak a Nap-jegyre (dátum szerinti jegyre) vonatkoztathatjuk a megállapításokat, hanem az Ascendens jegyére is, sőt: számos egyéb variációban is. Ha valakinek például az I. házban áll a Marsa, az éppúgy mutathat Kos-vonásokat, mint aki március 21 és április 21 között születik. A rejtett Ascendens fogalma nem annyira közismert, de alapvetően fontos horoszkópelem az is és szintén mutathatja adott típus jellegzetességeit, s így tovább. (Az Ascendens, rejtett Ascendens mibenlétéről tájékozódhatsz a Fogalomtár megfelelő címszavainál.)
A Kos típusnál persze a lehető leglátványosabb az a lelkesedés, tűz, amely az alapját képezi aktivitásra serkentő örökös belső izgatottságának. A jegy maga a szenvedélyesség, még azt is harsány kritikával fejezi ki adott esetben, ha valami cseppet sem érdekli. A reflex-szerű működés és a tüzes alaptermészet folytán az állandó lobogás, cselekvőkészség, lelkesedés, versengésre kész állapot jellemzi. Érzéseit, motivációit nem rejti véka alá, s az őszinteséget is ugyanazokkal a túlzásokkal gyakorolja, amelyekkel minden dolgát.
A kényelmesnek, s némelykor kifejezetten közönyösnek kikiáltott Bikánál sem olyan nehéz felfedezni, mit tart arra érdemesnek, hogy lelkesedjen érte, még ha nem is annyira nyilvánvaló módon, mint a megelőző Kos. Figyeljük csak meg, amikor felragyog mosolya bármire, ami harmonikus – függetlenül attól, hogy azt birtokolhatja-e vagy sem. Van egy jellegzetes, kifejezéstelen Bika-tekintet, ez változik meg, tüzesedik át, amikor felsóhajt: „De szép!” Ám korántsem csak ilyen helyzetben mutatkozik meg a benne is meglévő szenvedélyessé: óvó, megőrző ösztöne a családdal, gyerekekkel összefüggésben is áttör. Növényeit, állatait hasonló módon gondozza, igen szép eredménnyel, mert nincs még egy jegy, akinél olyan burjánzással növekednének a növények és olyan szaporák lennének az állatok. Ha művészettel foglalkozik, természetes, hogy azt a legnagyobb odaadással teszi. Ha elsősorban a konyhai művészetet gyakorolja, abba is szívét-lelkét beleadja: recepteket gyűjt (szenvedélyesen), dekorálja a legegyszerűbb ételt is, aki beteszi hozzá a lábát, azt el nem engedi táplálék nélkül. Ha pedig már itt tartunk, az általános jellemzésekben önzőnek kikiáltott Bika nem tudja elviselni ha más éhezik és igyekszik juttatni annak a nélkülözőnek, aki a látókörébe kerül. A harmóniához ugyanis hozzátartozik az élni és élni hagyni elve, továbbá az, hogy a Föld termékenysége arra szolgál, hogy mindenkinek a szükségleteit kielégítse. Ez az, amit a típus igazi képviselői éreznek és gyakorolnak saját területükön.
Az Ikrek a maga élénkségével nem hagy kétséget afelől, hogy tud-e lelkesedni. Legfeljebb az fedheti el, hogy oly gyorsan múlik egy-egy dolog iránti érdeklődése, hogy mire a szemlélő észbe kap, már másfelé irányul. Mielőtt még bárki azt gondolná, hogy ez kritika akar lenni, sietek leszögezni, hogy a típusnál az információ továbbítása, áramoltatása az a fő-fő funkció, amelyben egyértelműen szenvedélyes. Ehhez pedig arra van szüksége, hogy minél több információt szedjen fel és adjon le, márpedig nem tudná ellátni ezt a funkciót ha leragadna egy-egy témakör mellett. A lehető legszélesebb körben értelmezzük az ismeretek terjesztését: ide sorolható minden, ami két pont közötti összeköttetést jelent, például a közlekedés, jövés-menés is. Az információtovábbítás kézenfekvő, mondhatni: triviális jellegzetessége az Ikreknek, de nemcsak ebben jeleskedik mindenki másnál jobban, hanem legalább annyira szeret játszani is, s annyira bele tud feledkezni, hogy még izgékonyságát is képes addig elfelejteni, amíg az információáramlásnak ezt a speciális formáját űzi.
A Rák a következő emocionális jegyünk (a Kos után tudniillik), akinél a víz elemnél fogva megint kézenfekvő a szenvedély fogalmát felemlegetni. Természetesen a víz egészen más energiaminőséget képvisel a tűzhöz képest – ahogyan az a valóságos elemeknél is látható. A Rák egyébként is óvatos, mint mindhárom vizes, emiatt hosszabb idő is kell ahhoz, hogy megmutassa a benne is rejlő hevületet. Pedig van, méghozzá rengeteg! Ismét a valóságos elem példájával: a víz ereje közmondásos, egy-egy árvíz, szökőár elég élénken mutatja be. A Ráknál is ha partja szakad érzelmeinek, akkor mutatja meg teljes mivoltában: micsoda energiákat képes felszabadítani. Kötelező a családdal, otthonnal kezdeni a típusban fellehető szenvedélyességet, e területeken egyenesen nem tud szinte kompromisszumot sem kötni, annyira a lételeme és csakis olyan módon tudja elképzelni a dolgok folyását, ahogyan ő azt jónak tartja. Legalább akkora elánnal foglalkoztatja az egészség-betegség kérdése is, teljesen függetlenül attól, hogy az hozzátartozóját (vagy saját magát) érinti-e vagy bárki mást, aki látókörébe kerül. A folyadékfogyasztás szükségességét óriási meggyőződéssel terjeszti, avagy az egészséges táplálkozás alaptételeit. Szereti megőrizni azokat a tárgyakat, amelyekhez érzelmileg kötődik, emiatt a Rák is a szenvedélyesen gyűjtögető jegyek közé tartozik (a Bika és a Szűz mellett), s ha meg kell válnia valamitől, az felér számára (esetleg) egy apró halállal.
Következő típusunk az Oroszlán. Ő is tüzes, tehát alapjelentéseihez tartozik a szenvedélyesség. Egyúttal azonban – a második legfontosabb kategóriánk, a minőségi szerint – fix is, tehát kevésbé élénk, mint a Kos (vagy a majd harmadik tüzesként következő Nyilas), emiatt nem biztos, hogy nála is azonnal észrevehető az a belső motiváció, belső „láz” ami fűti. Nem kell hozzá azonban sok idő, hogy megmutatkozzék. Az Oroszlán is bármiben képes felmutatni a hevületet, igen olcsó lenne elintézni azzal, hogy az irányításban szenvedélyes és messzemenően nem is igaz. Az őt érdeklő dolgok bármelyikében képes a lelkesültségre. S bármi érdekelheti, ami erőpróbát jelent számára, legalább olyan mértékig, hogy bemutassa: erre is képes, mégpedig a legjobb minőségben természetesen. Ami örömöt szerez magának és másoknak, abban különösen jeleskedik. Szeret játszani, táncolni, szórakozni, pihenni, de legalább annyira sportolni, kirándulni, s adott esetben dolgozni is, ha megtalálja benne az örömöt. Márpedig megtalálja, mert az Oroszlánnál jobban senki sem képes a napfényt meglátni ott is ahol másoknak igen sokat kell keresgélnie. Szenvedélyesen képes felmutatni a szenvtelenséget: ha valami nem érinti meg, azt lesajnálja és oly módon, hogy – örömszerzés ide vagy oda – a másiknak még az életkedve is elmegy tőle. Maga az oroszláni tekintet is jellegzetesen szenvtelen (a föld eleműekéhez hasonló), s ezt kiválóan alkalmazza akkor is, ha például kártyajáték közben annak szükségét érzi. Igazi pókerarc, bármennyire is tüzes.
A Szűz föld jegy ugyan, s így elvileg visszafogottnak, lassúnak kéne lennie. Azonban egyidejűleg labil és – főként – merkuri is, tehát a mozgékonyság és a belső- külső ingerekre fogékonyság messzemenően jellemzi. A szenvedélyes kommunikáció az Ikrek sajátja volt eddig, de sok Szűz messze felülmúlja azt. Olyan energiával, nyelvi fantáziával, vitakészséggel (vesd össze: kritikai érzék) megáldott, hogy nehéz megállítani amikor istenigazában belelendül. Kevésbé az információtovábbításra koncentrál mint arra, hogy lehetőleg minden oldalról körüljárjon egy-egy témakört (lásd: analízis). A precizitás valamilyen területen biztos, hogy jellemzi, de igen változatos, hogy kit miben. Korántsem minden Szűz tart rendet maga körül, de valamilyen téren biztos, hogy megvan benne az a szőrszálhasogató rendszabály, amit nem lehet megszegni. Az egészségi kérdések őt is rendkívüli módon érdeklik, ebben az információterjesztést is gyakorolja. Sok Szűz dolgozik is egyébként az egészségügyben. A természetszeretet- és gondozás mint föld eleműt, értelemszerűen vonzza. A fő-fő szenvedélye azonban a gyűjtés és a rendszerezés. Nincs olyan Szűz, aki valamit ne gyűjtene és skatulyázna, kategorizálna, csoportosítana valamilyen szisztémában. A dobozokat is imádja, amelyekben jól el lehet helyezni mindenféle kollekciót. Egészen extrém formát ölthet ez a szenvedély, többek között a legelvontabb formában: amikor szokásokat gyűjt. Ezeknek a rabjává is tud válni.
Mérleg típusunk természetesen a kapcsolatok építésében jeleskedik általában és kiemelt témánk szempontjából is. Kétségtelen, hogy rendkívüli erővel és találékonysággal képes erre koncentrálni és kiváló érzéke van ahhoz, hogyan lehet más embereket megszólítani, motiválni. Mint (a Bika mellett a másik) vénuszi jegynek, a harmónia neki is fontos, ezért nagy lelkesültséggel dekorál, gondot fordít személyes megjelenésére, öltözködésre, kozmetikára – a tálalásra. A tálalás külső és belső értékekkel egyaránt nagyon jól megy a Mérlegnek, ami azonnal megadja az alaphangot egy-egy szituációban. Nagyon jól tud másokat szervezni egy-egy rendezvényre, megmozdulásra. A többiek nem képesek ellenállni, olyan meggyőző, sodró erővel agitál, terjeszt, s nemcsak ráhagyják, hanem általában nem merik megtenni, hogy ne vegyenek részt abban, amire a Mérleg elszánta magát. A Mérlegben munkáló szenvedélyesség az igazság mellett történő kiállásában mutatkozik meg a leglátványosabban: hosszú ideig elvisel bizonyos egyenetlenségeket, torzulásokat, de ha egyszer kikel magából és igazságot tesz, akkor ott kő kövön nem marad.
A Skorpiónál a szenvedélyesség a sablonok szerint az érzelmekben – szeretet-gyűlölet – ellentétekben na és a szexualitásban kell, hogy megnyilvánuljon. S mint mindegyik vizes jegynél, itt is visszafogottan. Nos, vitán felül áll, hogy az említett néhány motívum domináns tárgyalt szempontunkból is, de korántsem csak ezekről beszélhetünk. A Skorpiónak két uralkodó bolygója van: a Plútó és a Mars. Az utóbbi a Kosnak is ura, s vonásaikat analógiába hozzuk. A Plútó a szélsőségek jelölője, s mint ilyen, mindenben érvényesül az, hogy vagy csinál valamit az ő szülötte, de nagyon, vagy egyáltalán nem. Mindkét ura tehát eléggé intenzív ahhoz, hogy éppúgy jellemző legyen az átütő erő a típusra, mint a Kosnál láttuk, csakhogy nem mutatja annyira, s nem rögtön, mint első jegyünk. Dolgozni például éppolyan intenzitással képes a Skorpió, mint ahogyan a szexualitásban elmerülni. Ha van egy kitűzött célja, akkor afelé a lehető legsodróbb erővel törekszik, minden mást figyelmen kívül hagyva. Szenvedélyesen és hosszan vívódik egy-egy döntése előtt, ami ugyancsak keltheti azt a látszatot, hogy flegmatikus, közönyös, és nem akar semmit. Amikor viszont sikerül döntenie, akkor nyomban nekilendül és olyan energiákat vet be (méghozzá tartósan!), amelyeknek nemigen lehet ellenállni.
A tüzes és emocionális Nyilasnál is nehéz találni olyan életterületet, ahol ne mutatkozna meg a lelkesedés, méghozzá igen egyértelműen. Mint filozofikus és őszi jegy, ugyan igyekszik visszafogni magát, de ez sohasem sikerül neki. Szemében villódznak az arany pontocskák, a szikrák, amikor valamilyen ötletre, kezdeményezésre rááll és azonnal neki is kezd vagy kezdene, hiszen tudja magáról, hogy – mi tagadás – hamar ellobban a lelkesültség és új célt keres, hiszen egyúttal a labil kategóriába is tartozik, márpedig náluk megvan ez a jellemző. A Nyilas is nagy információ-áramoltató, annál inkább, mert van egy speciális képessége: a részből következtetni tud az egészre, megvan a rálátása dolgokra, s ezt kamatoztatja buzgón. Szembenlévő társához, az Ikrekhez hasonlóan játszani is nagyon szeret. Az örömöket legalább annyira preferálja, mint az Oroszlán: fehér asztal mellett kitűnő ételeket- italokat fogyasztani, kellemes időtöltésben részt venni, kulturális, sport, és szórakoztató rendezvényeken megjelenni, csupa olyan tevékenység, amiben a megfelelő hevülettel, sőt: némelykor pátosszal lehet részt venni.
A Bak lenne az a jegy, akivel kapcsolatban az a szó, hogy szenvedély egyáltalán nem jut eszébe az asztrológiai típusokról kicsit is tájékozott embernek. Pedig nagyon is megvan benne is. A munkadüh éppen a Bakra jellemző. Az a szigorú kizárólagosság és erő, amivel hozzááll ahhoz, amit csinál, nem más, mint egy belső tűz, amely felszínre kerül és teret követel magának. Amit hivatásának tekint, abba képes olyan energiákat fektetni, amelyekkel tarol és amelyeknek ugyanúgy nem tud a többi ember ellenállni, ahogyan láttuk ezt az eddigi típusoknál is, s azon belül különösen a nyilvánvalóan szenvedélyeseknél. A Bak a nagy építő, s azon belül a jövőépítő, politikus jegy, ahová igen szükséges a belső meggyőződés, és belső-külső energia. Ha gyereke van, a gyermeknevelést is hajlamos életcélnak, hivatásnak tekinteni, így ebben is következetes, céltudatos, megtervezett szisztémával dolgozik, s nem tűr benne ellentmondást. A föld hatalmas ereje (vesd össze: földrengés, tektonikai mozgások, hegyomlás, vagy – ellenkező előjellel: a megújulásra irányuló képessége) felveszi a versenyt a többi elemmel, csak a maga módján él a benne rejlő hatalmas erőkkel.
Következő jegyünk, a Vízöntő a maga sajátosságaival megint elég jól mutatja a benne rejlő extrém energiákat. Köztudott, hogy szereti kifordítani a dolgokat, a bohóc-effektus innen van benne, s ezt lépten-nyomon hajlamos megnyilvánítani méghozzá igen látványosan, sokszor polgárpukkasztó módon és nemigen tudja benne megállítani senki. A kollektív célok felé fordulása egyik fontos terepe szenvedélyességének, de amiben ezt a leginkább tanúsítja az az elveihez való ragaszkodás. Körömszakadtáig, vérig hajlamos saját elvrendszerét, saját törvényeit fenntartani, védelmezni, beléjük kapaszkodni. A Vízöntő levegős jegy, s mint ilyen, illékony. Viszont egyidejűleg fix is, akiknek meg a biztonság fontos. Ily módon a közös pontban, a rendíthetetlen elvekben próbálja megtalálni azt a tengelyt, amely mentén energiáit rendezheti. A Vízöntő is szélsőséges jegy, legalábbis abban, hogy hajlamos éles, 180 fokos fordulatokra. Ezeket olyan módon valósítja meg, amelyek elsöpörnek minden mást, s vidáman hagy ott csapot-papot. A szélsőséges aktív-passzív fázisokban is felmutatja a szenvedélyességet: ilyen módon cselekszik avagy nem cselekszik semmit. Olvasásban, informálódásban, művelődésben, szellemi tevékenységben szintén nagy elánnal vesz részt és ugyanúgy szeret játszani, mint az Ikrek vagy a Nyilas illetve oppozíciósa, az Oroszlán.
Utolsó jegyünkkel, a Halakkal kapcsolatban emlegetjük leggyakrabban a szenvedélybetegségeket, s mi tagadás, nem alaptalanul. (Külön elemzést érne meg egyébként az, hogy mit is tekinthetünk szenvedélybetegségnek, de ezt most inkább mellőzöm.) Víz elemű, tehát az erős érzelmi motivációk jellemzik, s ha van olyan, hogy szenvedélyes odaadás, hát ennél a típusnál ez igazán elmondható. Az odaadás nemcsak egy másik személy iránt érvényesülhet, bár kétségkívül vezető helyen áll. Bármi iránt tanúsíthat ilyent a Halak, amire emocionálisan rááll, ami őt mélyen megérinti. A hit lehet egy fontos bázis, amelyhez kapcsolódni tud, a számára megfelelő munka ugyancsak, vagy – mint említettem – bármi ami személy szerint mélyen érdekeli. Mint labil minőségű jegynél, a Halaknál is változóak a célok, illetve kevéssé tudja kivárni az eredményeket, emiatt fordul oly gyakran valamilyen pótlékhoz, pótcselekvéshez. Jó esetben azonban ugyanolyan intenzív energiákat mozgósít egy alkotó, nem ritkán: művészi tevékenységhez, vagy „csak” emberi kapcsolatai megtartásához és harmonikus formálásához, mint bármelyik másik típus, a maga speciális életterületéhez.

II/10. Gál Judit: „Mindent megérteni annyi, mint mindent megbocsátani”

(közmondás és sokaknak tulajdonított alapigazság)
Megjelent eredetileg az Ezo-porta 2012. januári számában
Amikor még fogalmam sem volt arról, hogy a felszálló Holdcsomóm a Bikában van, amikor még gyűjtögettem az idézeteket, amikor lelkem mélyéig vájva gyötört az önismeret iránti vágy, vagyis kamasz-koromban már élénken foglalkoztatott az a tétel, melyet a címben idéztem, vagyis hogy mindenkit meg lehet és meg kell érteni. A bennem (is) meglévő ellentmondások – na és a hivatkozott Bika-Holdcsomó által vázolt karmikus tartalmak – vezettek el arra a felismerésre, hogy milyen sokszínű az ember, milyen különbözőek a motivációi és mennyire nem lehet néha (?) követni, mit miért mond vagy tesz és miért módosítja döntéseit újabb motivációk alapján. Ez a gondolatkör egyenesen vezet oda, hogy a legelső lépés önmagunk megismerése és megértése. A következő logikus lépés pedig az, hogy önmagunknak is bocsássunk meg!
Lehet neheztelni magunkra, ha olyan dolgot cselekedtünk, ami általában nem fér bele pozitív én-képünkbe. Az is rendkívül fontos, hogy önmagunk megértése, s az ezt követő megbocsátás ne legyen azonos a felmentéssel vagy az önigazolással. Megítélhetjük saját tetteinket, érezzünk bár velük kapcsolatban akár bűntudatot is, de aztán engedjük el! Vonjuk le a tanulságot, hogy legközelebb ne kövessük el ugyanazt a (valóságos vagy vélt) hibát; rövidebb utat tegyünk meg a helytelennek ítélt úton és hamarabb forduljunk vissza. Minden további önmarcangolás, önkritika és önutálat helyett higgadtan lépjünk tovább!
Ha önmagunkat is nehezen fogadjuk el azokkal az ellentmondásainkkal, amelyekkel apró korunktól fogva együtt élünk, hogyan is fogadnánk el egyszerűen a többi embert? Sérülékeny önértékelésünket nyomban megingatja a legkisebb külső impulzus is, belegázolnak méltóságunkba, megaláznak, kihasználnak, megölnek – és főként: nem értenek meg! Nos, a másiktól megértést várni úgy, hogy jómagam nem nyújtom ugyanazt, természetesen rendkívül féloldalas megoldás, tehát nem megoldás. Visszakanyarodva innen a személyes kiindulópontomhoz, mi szerint mindenkit meg kell érteni: néhány évtizedig próbáltam ezt gyakorolni, értékelésem szerint nem túl nagy sikerrel, mert indulataim mindig eltereltek attól, hogy tartósan és mélységesen őszintén valóban méltányoljam másnak a jogát ahhoz, hogy az legyen, aki – még ha azzal sérti is az érdekszférámat, érzéseimet, én-képemet, elképzeléseimet. Mint minden fejlődési folyamatban, ebben is voltak hullámhegyek- és völgyek, s amikor azt hittem, hogy stabilan állok bizonyos szinten, mindig történt valami, amitől visszaestem.
Az asztrológiával az önismeret speciális oldala, a személyiség köré csoportosuló tendenciózus események, törvényszerűségek miatt kezdtem el tulajdonképpen intenzíven foglalkozni, de nagyon gyorsan felismertem egy másik, számomra boldogító hozadékát: azt, hogy kiváló segítségnek bizonyult mások megértésében. Az egyéni horoszkópból ugyanis pontosan lehet látni, hogy milyen összetevőkből, milyen arányokból alakul ki a személyiség, milyen határokon belül tud változni, egyáltalán: mennyire hajlandó vajon változni, hol vannak azok a korlátok, amelyek meghaladását botorság lenne elvárni. S bár rengeteget módosul egy karakter az élet során, önmagából kilépni mégsem tud, vagy olyan hosszú ideig tart, amit adott esetben egy másik érintett nem képes vállalni. Hát még ha meg is óhajt maradni abban az állapotban, amiben van!
A lehetőleg mindent, mindenkit megérteni elve nem azt jelenti számomra, hogy kivétel nélkül szó nélkül elfogadnék bármilyen megnyilvánulást bármikor és bárkitől. Ez jórészt saját (elfogadott) természetemtől is távol áll. Azután pedig: mindenkinek szüksége van visszajelzésekre a külvilágtól, s ezeket meg kell adni. Egy goromba megnyilvánulásra igenis szükséges valahogy válaszolni, mégpedig azért, hogy az illető is tudjon arról: ő mit okoz másnak. Ezért nem tartom oda a másik orcámat is, hanem reagálok: hol ugyancsak gorombán, hol humorral, hol sztoikusan – attól függően, ahogy megítélem a másik pillanatnyi szükségleteit és nem utolsó sorban saját aktuális mentális- pszichés- spirituális viszonyaimhoz mérten. Ez után azonban képes vagyok immár automatikusan elengedni az egész helyzetet és még együtt is tudok érezni a másikkal.
Az asztrológia támogatásával is sok idő kellett ahhoz, hogy többé-kevésbé stabilizálódjon az a belső állapot, amiben meg tudom élni az őszinte megértést, de minden fáradságot megért- megér. Hálás vagyok, hogy ezt megtapasztalhatom.

II/11. Gál Judit: A szabadság kockázata

Megjelent eredetileg az Ezo-hírnök internetes oldal 2012. februári számában
Az önálló gondolkodás fáradságos munka. Folytonos figyelem, önkontroll, mérlegelés, törlés, javítás, kiegészítés szükségeltetik hozzá.
Világlátásunk, egyéni életszemléletünk alapkészletét részben hozzuk magunkkal, részben pedig a környezettől kapjuk. Először nyilván a család közvetít egy rendszert, homogén vagy heterogén formában. Ha eleve egységes a családtagok véleménye vagy van egy erős hangadó, akit a többiek követnek, akkor megvan az esély arra, hogy a famíliába beleszülető kicsi ember kritika nélkül, természetesként elfogadja azt, különösen ha nem lázadó alkat. Ha lázadó, még onnan is két fő irányba fordulhat: az értékrendet elfogadja és csak azzal helyezkedik szembe, ami szabadságában, önbizalmában, törekvéseiben – tehát legszemélyesebb ügyeiben – sérti, vagy pedig mindennel.
Bármely csoporthoz is tartozzék az egyén, a későbbiekben külső hatások özöne éri attól a perctől, ahogy nagyobb közösségbe kerül. Innentől ismét az a kérdés, hogy mennyire befolyásolható valaki vagy az ellenkezője, mennyire szilárd a meggyőződése illetve mennyire tudja alátámasztani saját igazát. A hit alapú meggyőződést itt nem érintem, mert az nem igényel semmiféle alátámasztást. Ugyanide tartozik az érzelmi kötődés is, ami rokon a hittel. Arról a meggyőződésről beszélek, amely azon alapszik, hogy az illető két, illetve tulajdonképpen sok pont közül kiválasztja azt, amelyhez viszonyít más pontokat. Megint csak alkati kérdés, mennyire kötődik saját kiinduló pontjához az egyén, vagy mennyire képes attól távolabb tekinteni és rugalmasan módosítani véleményét, amennyiben kiderül, hogy az igazság mégsem biztos, hogy ott van, ahol ő megtalálni vélte.
A legnehezebb kérdések egyike az, mennyire merünk eltávolodni az egyéni origótól. Nagyon sokan semennyire, aminek a hátterében rendszerint igen egyszerű önvédelmi motivációk rejlenek. Ha ugyanis az embernek meg kellene változtatni valamiben a véleményét, azzal elismerné, hogy előzőleg tévedett, nem látott minden körülményt, nem szemlélte reálisan a világot. Ilyen esetben meginoghat az önbizalom, annál inkább, mert az önismerettel éppúgy hadilábon állhat, mint bármely más dolog józan mérlegelésével, ismeretével. Egyszerűbb tehát a struccpolitika: nem veszek észre mást, mint ami a világképemmel kompatibilis, s akkor nem lehet baj. Innentől kezdve már ez a meggyőződés is kezd hasonlítani a hit, vagy szimpátia alapú véleményalkotásra. A legmakacsabban a fix jegyek (Bika, Oroszlán, Skorpió, Vízöntő) ragaszkodnak saját meggyőződésükhöz, az ő számukra jelent biztonságot és bizonyos kényelmet, ha nem kell folyton felülvizsgálni mindenféle álláspontot és összevissza módosítani.
A másik véglet a kontroll és önkontroll nélküli ide- odacsapódás különféle eszmék, nézetek, ideológiák között. Az ilyen magatartás is többféle indítékból fakad. Alapeset az úgynevezett befolyásolható személyiség, akinél tényleg tetten érhető, hogy annak ad igazat, akivel utoljára beszél és annak az impulzusnak enged, ami legutóbb érte. Ez alkati kérdés és nagyon nehéz rajta változtatni – ha az egyáltalán szükséges. Tipikusan a labil jegyeknél (Ikrek, Szűz, Nyilas, Halak) fordul elő a jelenség, persze általában nem ennyire szembeszökő formában, de valamilyen mértékben feltétlenül. Mindennek van előnye és hátránya. Ebben az esetben hátrány lehet a környezet számára legalábbis, hogy nem tudnak igazodni az aktuális labil állásponthoz. Előny pedig – mindenki számára – az, hogy ha nem elfajult „kaméleon-alkat” akiről beszélünk, akkor egészségesen rugalmas, képes megteremteni a hidat két álláspont között és nem ragad bele valami megmerevedett struktúrába.
Más formában már utaltam ilyesmire: egyik jegy sem jobb vagy rosszabb a másiknál, hiszen kivétel nélkül mindegyiknek megvan a maga funkciója, összes alaptulajdonságával együtt. A józan mérlegelés, a szélsőségektől való tartózkodás, mások szempontjainak figyelembe vétele és megértése viszont olyan értékek, amelyek rendkívül nagy mértékben segítik az együttélést, ennek következtében a saját és mások életének harmonikusabbá válását. Ehhez pedig arra van szükség, hogy merjünk előremozdulni és visszakozni, merjük átértékelni álláspontunkat, s merjünk kitartani mellette ha úgy diktálják a körülmények. Mindeközben pedig merjünk tükörbe nézni és fenntartani önbecsülésünket. Csakis így érhetjük el, hogy nem kötődünk sem saját rögeszmerendszerünkhöz, sem bárki másnak a véleményéhez – így érhetjük el a szabadságot.

II/12 Gál Judit: A leggyengébb és legerősebb elem: a víz

Megjelent eredetileg az Ezo-porta 2012. februári számában
Ugyanarra az egyetlen elemre gondoltam a címadáskor, s nem kettőre: egy gyengére és egy erősre, ez az elem pedig nem más, mint a víz.
Köztudott, hogy az európai asztrológia 4 elemmel (őselemmel) számol, amelyek: tűz, föld, levegő és víz. Minden elemhez 3-3 típus tartozik. Kétlem, hogy akik ezt a cikket olvassák, ne lennének tisztában vele, de hátha mégis akad aki nem tudja betéve: a Kos, Oroszlán, Nyilas tüzes, a Bika, Szűz és Bak föld elemű, az Ikrek, Mérleg, Vízöntő levegős és a Rák, Skorpió Halak a víz elemhez tartozó három jegy.
A legsérülékenyebb, legérzékenyebb alkat kétségtelenül a víz. Mindhárom vizesre jellemző, hogy gyorsan változik a hangulata, nem szereti a nyugtalan környezetet és amikor konfliktushelyzet alakul vagy csak gyanús, hogy ilyesmi készül, az első reflexe a menekülés. Bármilyen furcsa is, de még a legkeményebb, s látszólag megrendíthetetlen Skorpióra is érvényesek ezek a megállapítások, csak ez a típus – hatalmas önfegyelme és önkontrollja révén – igen jól leplezi. Az állandó védekezés a külvilág behatásaival szemben ugyaninnen fakad, legjobb ha nem is engedi meg, hogy bármi befolyásolni akarja – gondolja a vizes típusú ember. Ha nincs befolyásoló körülmény, nem kell tőle menekülni, csendesen, nyugodtan folydogálhatnak percei.
Álljunk meg egy pillanatra és hasonlítsuk össze szenzitivitás (érzékenység) szempontjából a víz elemet a másik hárommal. A tűz eleműek – egy másik kategorizálás szerint – ugyancsak az emocionális alkatúak közé tartoznak, így gyorsan fellobbanó érzelmeik irányítják őket, de ők éppen hogy állnak a kihívások elé illetve ők maguk képviselik a kihívást. Így sérülékenységükről nemigen lehet beszélni, legfeljebb hiúságuk tud csorbát szenvedni. A föld eleműek önbizalma nem túl stabil és könnyen megingatható, de higgadtságuk, óvatosságuk és körültekintésük sok, mások számára váratlan körülménnyel szemben felvértezi őket. A levegő eleműek könnyen ingerelhetők – idegileg, de szangvinikus alkatúak lévén, hamar túllépnek egy-egy külső- belső konfliktuson. S mivel a földhöz hasonlóan racionálisak, eleve kevéssé érintik meg őket az érzelmek.
A víz a másik háromhoz képest tehát kiszolgáltatottnak tűnhet, mert rendkívül fontos számára az érzelmi kötődés és háttér, az érzelmi biztonság, s ennek minden mást alárendel. Mint oly sok jelenséggel kapcsolatban is elmondható azonban: ez a gyengesége egyúttal az ő hatalmas ereje is. Célja elérése érdekében ugyanis annyira rugalmas tud lenni, amennyire a másik három közül egyik sem. A víz mindig megtalálja a maga útját és ha akadályba ütközik, nem küzd vele, hanem körülfolyja és megy tovább amerre tud, míg végül célhoz ér. A közkeletű metafora, mi szerint a víz felmorzsolja a sziklát, nagyon is igaz a víz elemű embernél is: addig kerülgeti azt, amit szeretne elérni, míg szinte észrevétlenül fel nem aprítja és el nem hordja, ami gátat jelenthetne számára. Vagy odébbáll – ha semmiképpen nem sikerül felszámolnia, amit akart.
Természetesen nagy különbség mutatkozik a három vizes jegy között is. A legkitartóbb a – más szempontból fixnek minősülő – Skorpió, utána a – kardinális – Rák és marad a végére a labil Halak. De az utóbbi sem adja fel érzelmi célját olyan könnyen, mint amennyire gondolnánk, mert előbb végigpróbálja teljes eszközrendszerét. A Skorpió és a Rák nem felejtik el és megtorolják a sérelmet (különösen a Rák!), a Halak igyekszik elfelejteni, mert nem akar ártani senkinek.
A víz erejére egyetlen példát említettem eddig: az akadályok megkerülése során mutatott lassú rombolást. Ha továbblépünk egyet és ugyanezt rejtve képzeljük el, azonnal felfoghatjuk, hogy micsoda látványos eredményt ér el a víz amikor hosszabb ideig csendben alámos egy területet, utat, egyéb épített objektumot (mondjuk egy házat).

A megfagyott víz – az érzelmi elhidegülés – jégtömbje az egész környezetet irgalmatlanul le tudja hűteni. A felkorbácsolt szenvedélyek analógiája egy tengeri vagy akár csak egy balatoni vihar és annak következményei. A tengerrengés és szökőár félelmetes erejére, amelynek lehetetlen ellenállni, a közelmúltban láttunk néhány megrázó példát. A magasba törő gejzírek, a víz alatti áramlatok sodrása, a mélyben zajló rejtélyes folyamatok na és a gőzerő mesterséges felhasználása mind-mind azt érzékelteti, micsoda energia rejlik ebben a látszólag szelíd, már-már ártalmatlan elemben. S amikor egy víz elemű emberben támad fel, ugyanolyan hatékony, mint a természetben.

 

 

II/ 13. Gál Judit: Az együttérzés szerepe karmikus feladatunkban

Ezo-hírnök 2012. márciusi számához írt cikk

Az együttérzés tesz képessé bennünket arra, hogy ráhangolódjunk olyan mentális- és lelkiállapotra, ami nem kifejezetten a sajátunk, ami aktuálisan nem tartozik motivációs rendszerünkbe. Olyan élethelyzetekben, amelyeket már megtapasztaltunk, sokkal könnyebb megsejteni, hogy a másik mit él át, de egyáltalán nincs arra biztosíték, hogy valóban ugyanazt éreznénk, hiszen ahány ember, annyiféleképpen éli meg ugyanazt a szituációt.
Az együttérzés a mindennapi életben a kapcsolatok ápolását szolgálja, a lehetőségekhez képest megteremthető harmóniát. Minél kevesebb zökkenővel tarkított két vagy több ember egymás felé vezető útja, annál könnyebb rajta haladni akár egyénileg, akár közösen. Ha nem vagyunk képesek más szemszögéből is látni, érzékelni a világot, akkor jönnek a konfliktusok. A másik meggyőzésére irányuló kísérletek, a vele szemben gyakorolt kritika, de a meg nem nyilvánított, elfojtott, s csak belső feszültséget okozó véleménykülönbség újabb és újabb akadályként tornyosul előttünk.
Az empátia gyakorlati haszna tehát abban rejlik, hogy simábbá, kellemesebbé teszi a mindennapi kontaktusokat, a legapróbbaktól a legfontosabbakig. Sokszor a túlélést segíti, mert az ember közösségi lény, s ahhoz, hogy ezt is jól tudja gyakorolni, szükség van az illeszkedésre, amihez ugyancsak jól jön, ha bele tudja élni magát idegen helyzetekbe.
Karmikus megvilágításba helyezve kapcsolatrendszerünk jelentőségét és vele együtt az együttérzést, még markánsabban kirajzolódik, mennyire szükség van erre a képességre. A karmikus út vége nem más, mint az egységbe visszatérés, s ennek gyakorlására mi sem alkalmasabb földi viszonyaink között, mint az, hogy meghaladva saját gondolat- és érzelmi világunkat, más mikrovilágokhoz kerülünk minél közelebb.
 
Annak érzékeltetésére, hogy mennyire fontos a karma szempontjából, hogy figyelembe vegyünk másokat, mi sem alkalmasabb, mint a Holdcsomók vizsgálata kifejezetten ebből a szempontból. A Holdcsomó, pontosabban Holdcsomó-pár nem más, mint olyan horoszkópelem, ami a reinkarnációs folyamatban és a karmikus (spirituális) fejlődésben elfoglalt helyzetről szól Erről bőséges információt találhat az érdeklődő a blog fő részeiben, s a Fogalomtárban. Itt tehát csak azt emelem ki mindegyik karmacsoportból, ami kimondottan tárgyunkra, az együttérzésre vonatkozik.
1911.11.07.-1913.05.27.
1930.06.18.-1932.01.06.
1949.01.28.-1950.08.17.
1967.09.09.-1969.03.29.
1986.04.20.-1987.11.08.
2004.11.30.-2006.06.19.
A Kos felszálló, Mérleg leszálló Holdcsomóval jellemzett karmacsoportnál az empátia, a másokkal való azonosulás képessége olyan hozadék, ami alapvetően meghatározza tagjait. Ők azok, akiknek ebből talán még túl sok is van, s jelen feladatuk szerint egészségesebb mértékben kell gyakorolniuk.
1910.04.19.-1911.11.07.
1928.11.29.-1930.06.18.
1947.07.11.-1949.01.28.
1966.02.20.-1967.09.09.
1984.10.01.-1986.04.20.
2003.05.13.-2004.11.30.
A Bika felszálló, Skorpió leszálló Holdcsomósoknál szinte kényszeres jelleggel elő- előtör folyton a másokkal való azonosulás, jóllehet szeretnék magukat ettől minél távolabb tartani. Mindenesetre náluk is megvan a hozott előzmények tárában a beleérző-képesség.
1908.09.30.-1910.04.19.
1927.05.12.-1928.11.29.
1945.12.22.-1947.07.11.
1964.08.02.-1966.02.20.
1983.03.14.-1984.10.01.
2001.10.24.-2003.05.13.
2020.06.05.-2021.12.23.
Következő csoportunk az Ikrek fel- Nyilas leszálló Holdcsomó. Ők azok, akik látszólag nemigen törődnek mások pillanatnyi állapotával, sőt: jószerével sokszor még saját magukkal sem. Egyik legfontosabb karmikus funkciójuk viszont az információközvetítés, amit mégiscsak valami teljesen önkéntelen empátiával végeznek. Pontosabban ez esetben nem az empátia a megfelelő kifejezés, inkább intuíció.
1907.03.13.-1908.09.30.
1925.10.23.-1927.05.12.
1944.06.03.-1945.12.22.
1963.01.13.-1964.08.02.
1981.08.25.-1983.03.14.
2000.04.05.-2001.10.24.
2018.11.17.-2020.06.04.
A Rák felszálló, Bak leszálló Holdcsomó nagy karmikus csoport tagjainak egyenesen az a legfontosabb, s ezért legnehezebb feladata, hogy meg kell ismerniük és elfogadniuk mások érzelmi szükségleteit, ahelyett, hogy ők írnák elő a másiknak, mit is kellene gondolnia a világról.
1905.08.24.-1907.03.13.
1924.04.04.-1925.10.23.
1942.11.15.-1944.06.03.
1961.06.26.-1963.01.13.
1980.02.05.-1981.08.25.
1998.09.17.-2000.04.05.
2017.04.29.-2018.11.16.
Az Oroszlán fel- Vízöntő leszálló Holdcsomósok mentesülnek az ilyen jellegű karmikus kötelezettségek alól, legalábbis nem direktben kell vele foglalkozniuk – mint az eddigieknek. Viszont nagy szükségük van arra, hogy legalább igyekezzenek tudomásul venni azt, hogy mások nem azonosak velük, hogy különböző képességekkel és motivációkkal születnek le különböző emberek és nem lehet ugyanolyan teljesítményt elvárni mindenkitől. Legalábbis nem azonos ütemben.
1904.02.04.-1905.08.24.
1922.09.16.-1924.04.04.
1941.04.27.-1942.11.15.
1959.12.07.-1961.06.26.
1978.07.19.-1980.02.05.
1997.02.27.-1998.09.17.
2015.10.11.-2017.04.28.
A Szűz felszálló- Halak leszálló Holdcsomó egyedeinél igen érdekesen alakul vizsgált szempontunk. Ugyanis ők arra vágynak, hogy velük szemben tanúsítson már végre valaki együttérzést, holott a többi ember éppenséggel azért fordul hozzájuk, hogy náluk találjanak arra. Ennél a csoportnál is jellemző a múltból hozott nagy empátia, amit – láthattuk – nem biztos, hogy pozitívumként élnek meg.
1902.07.18.-1904.02.04.
1921.02.26.-1922.09.16.
1939.10.09.-1941.04.27.
1958.05.20.-1959.12.07.
1976.12.29.-1978.07.19.
1995.08.11.-1997.02.27.
2014.03.23.-2015.10.10.
A Mérleg felszálló- Kos leszálló Holdcsomó karmikus leckéje is a lehető legdirektebb módon az, hogy tudomásul kell vennie: másoknak is van ötlete, akarata, érzése, ambíciója – és joga mindezt felhasználni. Az együttműködést kell megtanulniuk, amihez óhatatlanul kénytelenek fellelni magukban valamilyen empátiás- és alkalmazkodó-készséget. Ez legalább olyan nehéz, mint a Rák Holdcsomósoknál láttuk.
1900.12.28.-1902.07.18.
1919.08.10.-1921.02.26.
1938.03.21.-1939.10.09.
1956.10.30.-1958.05.20.
1975.06.12.-1976.12.29.
1994.01.21.-1995.08.11.
2012.09.03.-2014.03.22.
A Skorpió felszálló- Bika leszálló Holdcsomójú embereknél van talán a legkisebb szerepe a másokra történő ráhangolódásnak. Természetesen nekik is szükségük van, sőt nagyon is szükségük van érzelmi háttérre, biztonságra, amit csak együttműködés révén nyerhetnek el. De karmájuk inkább az anyagi világhoz kötődés körül mozog, s kevésbé a kapcsolatok körül.
1900.01.01.-1900.12.28.
1918.01.20.-1919.08.10.
1936.09.01.-1938.03.21.
1955.04.13.-1956.10.30.
1973.11.22.-1975.06.12.
1992.07.04.-1994.01.21.
2011.02.13.-2012.09.02.
A Nyilas felszálló- Ikrek leszálló Holdcsomónál ismét jelentős a kontaktusok szerepe, mert az állandó tanuláshoz szükséges a minta, s ahhoz, hogy jobban eligazodjanak az élet dolgaiban, sokfélét kell látniuk. Meg kell érteniük, hogy nem sablonokból épül fel a világ, hanem minden pillanatban változik, s úgy alkot a mozaikokból egységet.
1916.07.03.-1918.01.20.
1935.02.12.-1936.09.01.
1953.09.23.-1955.04.13.
1972.05.05.-1973.11.22.
2009.07.27.-2011.02.14.
1990.12.15.-1992.07.04.
A Bak felszálló- Rák leszálló Holdcsomóval jellemzett karmikus feladat első pillantásra úgy néz ki, mint ami éppen ellene dolgozik annak, hogy bárkivel bármilyen közösséget kellene vállalnia az érintettnek. A belső függetlenség elérése ugyanis a cél, amihez nyilván el kell különülnie bizonyos mértékig másoktól. Valójában azonban úgy kell megteremtenie önállóságát, hogy közben megőrzi az egyensúlyt kapcsolatrendszerében és nem leépíti azt.
1914.12.14.-1916.07.03.
1933.07.25.-1935.02.12.
1952.03.06.-1953.09.23.
1970.10.16.-1972.05.05.
1989.05.28.-1990.12.15.
2008.01.08.-2009.07.26.
A Vízöntő felszálló- Oroszlán leszálló Holdcsomónál ismét rendkívüli hangsúly kerül arra, hogy az illető ne nézze le mások gondolatait, álláspontját, motivációit. Ehhez nagy szükség van a beleérző képességre és főként: hajlandóságra, aminek néha bizony híján van az ilyen ember. Sok-sok leckét kap az élettől, mire elkezdi megtanulni a leckét.
1913.05.27.-1914.12.14.
1932.01.06.-1933.07.25.
1950.08.17.-1952.03.06.
1969.03.29.-1970.10.16.
1987.11.08.-1989.05.28.
2006.06.19.-2008.01.07.
Az utolsó karmikus csoport, a Halak felszálló- Szűz leszálló Holdcsomó feladata testesíti meg a legjobban azt a gondolatot, hogy az együttérzés nem más, mint az egységhez való visszatérés egyik eszköze. Ennek a kategóriának a küldetése ugyanis az, hogy – amennyire csak a földi viszonyok közepette az lehetséges – feloldódjon a feltétel nélküli szeretetben, másképpen: a Mindenségben.
Ebben a rövid áttekintésben láthattuk, hogy a tizenkét csoportból mindössze kettőnél Oroszlán és Skorpió felszálló) nem a másokra figyelés, a másokhoz viszonyulás a központi kérdés. A többinek a fókuszában áll valamilyen módon. Vagy úgy, hogy részét képezi az előző életekből hozott tartalmainak (például: Kos, Bika, Szűz felszálló), vagy úgy, hogy egyenesen az a feladata, hogy önmaga helyett másokra is figyeljen végre (Rák, Mérleg, Vízöntő felszálló), vagy pedig oly módon, hogy másfajta egyensúly kialakítására kell törekednie az én-te között (Ikrek, Nyilas, Bak, Halak felszálló).
Ebben a rövid áttekintésben láthattuk, hogy a tizenkét csoportból mindössze kettőnél Oroszlán és Skorpió felszálló) nem a másokra figyelés, a másokhoz viszonyulás a központi kérdés. A többinek a fókuszában áll valamilyen módon és valamilyen irányba az, hogy miként idomul a világhoz. A többi ember tehát nemcsak a tükröt mutatja és a végszókat adja ahhoz a szerephez, amit aktuális életünkben játszunk, hanem a legintenzívebb reakciókat hozza ki belőlünk. Ezeket csiszolva, idomítva, másokéhoz közelítve lépkedünk jó esetben afelé, hogy előbb-utóbb elérjük magunk is majd a teljességet.

II/14. Gál Judit: Csakis a Kos lehet dinamikus?

Mióta divat lett az asztrológia, azon kívül, hogy 12 típus létezik, még egy-két lényeges fogalom is beszűrődött a köztudatba. Ilyen a négy elem ismerete, aki többé-kevésbé rendszeresen fogyasztja a magazin horoszkópokat, az is tudja vagy legalább sejti már, hogy a tűz- föld- levegő- és víz elem mennyire meghatározó a személyiség alakulására. Mi több: azt is, hogy ezek közül a tűzhöz köthető a dinamizmus, lendület, cselekvőkészség, az az erő, ami sodorja magával magát azt akiről beszélünk és mindenki mást, aki a hatókörébe kerül. Igenám, de ilyen alapon a Kosok, Oroszlánok és Nyilasok privilégiuma lenne a kezdeményezőkészség, s az a bizonyos sodró erő. Kétségtelen, hogy életüknek szinte minden részletét érintően a tűz Napú vagy ilyen Ascendensű embereknél tapasztalhatjuk ezt, de a mindennapok realitása szerint sokkal többen mutatnak fel hasonló vonásokat. Árnyaltabban kell tehát értelmeznünk asztrológia megközelítésben (is) a kérdést.
A jegyek rendszere egy nagyon szép, zárt egységet alkotó módszer. Az említett közismert – elemi: tűz, föld, levegő, víz – kategórián kívül még négy olyan csoportosítással dolgozunk, amelyek egyenlő arányban osztják fel a 12 jegyet. S ha nagyon alaposan megnézzük, mindnél fellelhetjük, legalább bizonyos kiemelt területre koncentrálva a dinamikát.
A második kategória fontossági sorrendben a minőségi csoportosítás, mely magába foglalja a kardinális, fix és labil al-egységeket. A mi szempontunkból a kardinális és a labil minőségnek van szerepe, a fixek (Bika, Oroszlán, Skorpió, Vízöntő) ugyanis kényelmesek. A kardinálisoknál viszont jellemző, hogy hatalmas erőbedobásra, erő-összpontosításra, kezdeti lendületre és aktivitásra képesek – legalábbis azon az életterületen, ami hozzájuk tartozik. A Kos az Én és Én-érvényesítés, a Rák a család, a Mérleg az egyensúly, igazság és partnerkapcsolat, a Bak a hivatás terén. Az Ikrek, Szűz, Nyilas és Halak típust tartalmazó labiloknak egyik fő funkciója az új dolgokra nyitottság, s emiatt lelkesen rá tudnak állni pillanatok alatt valami izgalmas dologra és azonnal közvetíteni is kezdik a többiek felé – másik fontos funkciójuknak, a szolgálatnak szellemében.
Harmadik kategóriánk az úgynevezett töltés szerinti: kétszer hatos blokkra osztja a 12 jegyet, méghozzá a tűz és levegő eleműek (Kos, Oroszlán, Nyilas; Ikrek, Mérleg, Vízöntő) a pozitív – extravertált, kifelé hatni szándékozó és tudó – míg a föld és víz eleműek (Bika, Szűz, Bak; Rák, Skorpió, Halak) a negatív – introvertált, befelé forduló, szemlélődő – csoportba tartoznak. Mondani sem kell, hogy a pozitív töltésnek is velejárója a kezdeményezés, meggyőző erő, ily módon a kiindulópontként szereplő tűz mellé felzárkózik az összes levegős is.
Negyedikként a kissé nehézkes nevű emocionalitási csoportosítást vesszük figyelembe. Itt ismét olyan jegyek kerülnek együvé, amelyek eddig még nem. A tűz és víz eleműek ugyanis emocionális, míg a föld és levegősök a racionális táborba tartoznak. Az utóbbiak megfontoltak és józanok, s az előbbiek – az emocionálisok – azok, akiknél a lendület ismételten megjelenik. A tűzről már több soron is tudjuk ezt, viszont a víz elem kissé magyarázatra szorul. Bár: ha a sebes sodrású vizekre, megáradt patakokra, folyókra gondolunk már nem is kell annyira keresgélni: van-e ebben az őselemben dinamika, erő, lendület. Hát hogyne lenne – kiált fel a megvilágosodott olvasó és ha még hozzávesszük az amúgy fix, vagyis elvben kényelmes Skorpió szenvedélyes, vagy a békés és visszahúzódó Ráknak (aki egyébként még kardinális is!) a családot érintő dolgokban tanúsított anyatigris természetét, akkor még jobban látjuk a rejtett és – a víz elem változékonyságának megfelelően – időnként felszínre törő dinamikát. A Halak is duplán érintett, a labil és az emocionális kategória révén.
Utolsó csoportosításunk az évszakok szerinti. Itt minden minőségből kerül egy-egy a megfelelő évszakba: a kardinális Kos, a fix Bika és a labil Ikrek a tavaszhoz; a kardinális Rák, fix Oroszlán, labil Szűz a nyárhoz, s így tovább. Főként a tavaszi jegyek hordozzák azt az erőt, amellyel a sarjadó élet áttöri a kemény burkot, de a nyári jegyekben is megvan még a növekedést segítő lendület. Az őszi és téli jegyek egyre visszahúzódóbb- szemlélődőbb életmódra rendezkednek be.
Amikor egy horoszkópot értékelünk, érdemes figyelembe venni valamennyi csoportosítást, s miután korántsem csak a Nappal (a dátum szerinti jeggyel) és az Ascendenssel számolunk, hanem összesen 10 égitesttel, nagyon szép variációkban tolódnak el az egyéni hangsúlyok aszerint, hogy milyen kategóriák emelkednek ki. A további elemzésnél pedig újabb olyan információkat is nyerhetünk, melyekből kiderül: az illetőnél milyen életterületen, milyen helyzetben tör elő a dinamizmus – még akkor is, ha egyéb személyi összetevői nagyrészt elfedik azt.
 
Egy témára két szólamban
II/15. Gál Judit: Világvége 1000 január, 1666 január, 1997 ősz,         1999 augusztus, 2000 január, 2000 május, 2012 január, 2012          december, 2026 akármikor és így tovább…
Az Aniola Központ kezdeményezte, hogy írjunk a világvégére vonatkozó pánikkeltő levelek körözése kapcsán arról, hogy mi a véleményünk  a dologról. Az enyémet itt is megosztom az érdeklődő olvasóval:
A 2012-es évet egy ideje – a szó szoros értelmében is – pánikszerűen növekvő érdeklődéssel várják, illetve nem várják nagy tömegek. A különféle profetikus jellegű megnyilatkozásokra hivatkozás elharapódzott, bár néhány ezek közül csupán a közelmúltban bukkant fel, holott az eddig is szép számmal túlélt világvége-várások során is bőven lehetett volna alkalom rá. Nem így történt, s miután minden eddig meghirdetett határnapon elmaradt az Armageddon, ezért jön az újabb kiszemelt dátum, amikor egyetlen nap alatt vége mindennek. Ezt a dátumot is tologatták a világvége-várók a 2012-es éven belül. Eleinte még szóba jött a 2012.01.12. vagy más variációk, ahol az egyes és kettes számokat kombinálták. Azután ahogy közeledett az idő és nem mutatkoztak az égen lángbetűkkel kiírt jelek a hamarosan bekövetkező katasztrófára utalva, úgy tolódott át mégiscsak a csinos 2012.12.21-i dátumig. Szerintem akkor már jobban nézne ki mégiscsak a 2012.12.12. de az még csillagászati- asztrológiai jelenség közelébe sem esik, így hát kikötöttünk a 12. hó 21-nél. Hamarosan kiderül, hogy ez is hamisnak bizonyult, ezért máris feltünedeznek a következő kiszemelt dátumra vonatkozó feltevések, találkoztam már 2026-tal, s bizonyára létezik több is.
Újabb csemege a világ elpusztulásának módjáról terjedező elképzelések gyűjteménye. Nincs időm és főleg türelmem összekeresgélni minden ötletet, csak ami hirtelenjében eszembe jut: (nagyobb méretű) kisbolygó csapódik a Földbe; a (hirtelen végbemenő!!) mágneses pólusváltás következtében kibillen a Föld a tengelyéből; „fotonövbe” ér a Föld hosszabb időre; s itt van ez a – tudomásom szerint – legfrissebb, a „null síkba” lépés réme (akármit is jelentsenek ezek a hangzatos fogalmak….). Érdekes lenne, ha megegyezésre jutnának ezeknek az ál- fél- vagy/és tév-információknak az útra bocsátói és összeállítanák szépen, hogy mely vízióik hogyan kombinálódnak.
A világvége-várás mindenkori pszichológiai háttere alighanem az, hogy bár az egyes ember belátja: milyen problémák terhelik a világot, netán még azt is, hogy a személyes életében mit kéne tennie és mit tudna tenni ahhoz, hogy azokban változás történjék, mégis sokkal kényelmesebb rettegni a kívülről jövő ítéletet, semmint módosítani igényeinken és szokásainkon. Röviden: a meggyőződés, hogy közeledik a világvége, felment az egyéni felelősségvállalás alól.
Asztrológus vagyok, így abból indulok ki, amit a kozmikus jelenségekből ki lehet hámozni. Tény, hogy mindig szem előtt tartom azt a szempontot, hogy az általános (mundán) vizsgálódásokat nehezíti, hogy nincs milyen alaphoz hasonlítani az aktuális jelzéseket – ahogyan az egyéni prognózisoknál mindig a születési képlethez viszonyítunk mindent. Így töredékesebb, bizonytalanabb információkat kapunk. Nem véletlenül, hiszen a karma minden szinten fenntartja magának a jogot arra, hogy működésének maradjanak rejtett elemei. Hogyne lenne ez érvényes a teljes emberiségre nézve.
Az ok, ami miatt nehéz megfejteni bizonyos jelenségeket az, hogy – akár az egyéni életben, akár nagyobb csoportokat, vagy az egész földet érintőekben – megvan a döntés, választás lehetősége és kötelezettsége arra nézve, hogy az érintett miként reagál egy-egy szituációra, mit tanul vagy profitál belőle akár a maga, akár a köz javára – legalábbis spirituális szinten. (Íme a „szabad akarat” és a karmikus elrendezettség összhangja…)
Ebből a szempontból bízvást megfogalmazható és asztrológiai alapokon alátámasztható, hogy sorsfordító időket élünk, ám ez nem egy határnaphoz köthető pillanat, hanem hosszú-hosszú folyamat, amelynek kezdete mitikus homályba vész. Ha mégis meg kell ragadni markánsabban mutatkozó információkat, akkor az ezredforduló környékét lehet meghatározni, amelyben van néhány kétségkívül egyedülálló vagy majdnem egyedülálló asztrológiai jelenség. Ilyen volt az 1999-es Napfogyatkozás horoszkópja. Ide számítom azt, hogy mindössze 38 év differenciával verődött össze a hét úgynevezett ősbolygó egy jegyben (1962 február elején a Vízöntőben, 2000 május elején a Bikában), máskülönben az ilyesmi is több száz éves különbséggel szokott előfordulni. S legfőképpen: 1983/84-től szinte folyamatosan érvényesül egy speciális hatás: a transzcendens bolygók szinte szünet nélkül uralmi, vagy uralmi cserés, tehát kiemelten jelentős kozmikus helyzetben vannak. (Az ősbolygók, transzcendensek és egyéb fogalmakra magyarázatot találsz  a Fogalomtárban és Tanfolyamok, csoportok végén a mini asztrológia tanfolyamnál.) A sorozat az uralmi Plútóval kezdődött és az uralmi Neptunnal zárul. Hasonló töménységben, amikor nem 10-20-60-80 éves különbséggel követték egymást a transzcendensek uralmi helyzetben, hanem szorosan egymás után, csak egyszer fordult elő az általam áttekintett mintegy ötezer évben és nem is lesz többé a következő kétezerben (alighanem tovább sem). Az a 41 éves periódus, amikor analóg módon szerepel az Uránusz, Neptun és a Plútó az 1500-as évek környékére esik, 1493-1534 közé. Hogy csak néhány brutális erejű történelmi- filozófiai- kulturális folyamatot említsek abból a korból: Amerika felfedezése és meghódításának kezdete; a reformáció indulása és a reneszansz (újjászületés!!) kiteljesedése.
A mostani szériában lefutott már 1983/84-1996 között az uralmi (Skorpió) Plútó, az 1996-2003-as uralmi (Vízöntő) Uránusz, 2003-2011-ben uralmi cserében az Uránusz-Neptun (Uránusz a Halakban, Neptun a Vízöntőben) és lezárja a 2012-2026-os uralmi (Halak) Neptun.
Az ilyen konstellációk kétszer számítanak erőteljes hatásúnak. Egyszer amikor létrejönnek, vagyis a fent megjelölt időhatárok között. Másszor pedig amikor felnőnek és aktívvá válnak azok az emberek, akik az extrém bolygóállásokkal születtek. Amikor folyamatosan különleges helyzetekről beszélhetünk 41-42 éven át, akkor a két időszak összemosódik, hiszen már javában történelemformáló, a társadalmi- gazdasági mozgásokat meghatározó tömeget képvisel a periódus elején született populáció, mire a vége kezd a világra jönni. Sőt: utódokat hoznak létre, akiket nevelnek, akiknek példát mutatnak. Így sokkal hosszabb időt számíthatunk tulajdonképpen a kiemelt érára, mint amiből kiindultunk. Minden nemzedéknek megvan a maga missziója, ahogyan minden egyes embernek is. Ezeknek a nemzedékeknek a küldetése: jelentősen hozzájárulni ahhoz az átalakuláshoz, amelyről ugyancsak sok szó esik különböző olvasatokban – kinek-kinek szája íze szerint, a finomabb rezgésre átállástól kezdve az ilyen-olyan mágiákig.
Mivel még mindig asztrológus vagyok, azokból a jelzésekből indulok ki, amelyek kozmikus szempontból láthatók. Figyelembe véve az érintett hosszabb, illetve nagyobb áramlatokat, azt a következtetést tudom levonni (nem most, hanem már elég régóta), hogy egy próbatétel folyamatában vagyunk. Ami azt illeti, a karmikus próbatétel egyéni és kollektív szinten tulajdonképpen folyamatos, de természetesen vannak csúcspontjai. Ez a mostani periódus bizonyosan ilyen csúcspontnak számít, sőt alighanem vízválasztóhoz értünk. A XX. Század második felében felgyorsult fejlődési folyamatok és az ezredforduló környéki jelenségek egyaránt arra utalnak, hogy dönteni kell: felül tudunk-e emelkedni pillanatnyi érdekeinken, szorongásainkon, hatalmi küzdelmecskéinken, akarnokságunkon és szűk látókörű nézeteinken, cselekvési módozatainkon vagy pedig folytatjuk tovább a rablógazdálkodást, amellyel a lakható Földet lakhatatlanná silányítjuk.
Újabb kérdés: hogyan használjuk fel azt a környező több éven át is élénken mutatkozó tételt, hogy a tömeg = a hatalommal? A tömeg elsöprő ereje a mindenkori hatalmak megdöntésére szolgál-e, mindig valamilyen külső erőre mutogatva, vagy sejtszinten, önmagán kezdi el a gyökeres átalakítást.
Hogy érthetőbbé tegyem ezt a szigorú tételt pár nagyon egyszerű épp ezért belátható példával: a „szeméttermelés” befolyásolható ugyan politikai- gazdasági- kulturális intézkedésekkel, de a hatalom nem tudja megoldani, csakis az egyes emberek. Vagy: lehet szidalmazni a multikat, azon belül az áruházláncokat, de csakis azért tudnak fennmaradni, mert a tömeg fogyaszt. Ha engedsz a reklám és különböző minták csábításának, nem okolhatsz érte senkit, Te döntesz! Végül visszautalva az előbbi tételre: az élő szervezetben is sejtszinten dőlnek el a nagy dolgok, s ha az egyik sejtcsoport működése megborul, borul az egész, hiába erőlködik a központi irányító rendszer – persze kölcsönös együtthatással.
Az átalakuláshoz mindenekelőtt önismeret szükséges, szembenézni azzal, akik vagyunk – ugyancsak egyénileg és kollektíven. Második nagy lépés lehet megtörni a több ezer éves beidegződést, mi szerint csakis küzdelem, harc, pusztítás, háború, vér és szenvedés árán, a másik rovására maradhat fönn az egyén, s a kisebb-nagyobb csoportok (faluközösség, nép, szövetségek stb). Harmadik lépés lehet, hogy ennek a – spirituális emberhez oly méltatlan – ellenségkép-őrző hagyománynak a helyét a kozmikus szeretet dimenziói vegyék át, egyengetve az utat a végső cél: az eggyé válás felé.
 
I/8. Domján Mónika: 2012 – a régi világ vége, amely a szükségről és a hatalmi harcról szólt
Eredetileg megjelent a Pozitív Gondolkodás Magazin 2012/1. számában
Kedves Olvasó, kérlek ne hidd, hogy önjelölt prófétának képzelem magam, és a továbbiakban jóslatokat fogsz olvasni a 2012-es világvégéről! Azt viszont gondolom, hogy az emberi történelem során eddig ismételt módszerek kudarcának felismeréséhez mostanra elég sokan eljutottunk, és ez akár egy szakasz lezárását, és egy új korszak kezdetét is jelentheti. Még kudarcnak sem nevezném, sokkal inkább a korlátok megtapasztalásáról és a szükségszerű következmények nyilvánvalóvá válásáról van szó.
Mire gondolok konkrétan? Arra, amikor a félelem által vezérelve egymás ellen fordulunk, próbáljuk megszerezni, birtokolni azokat az anyagi természetű javakat, amelyekről úgy hisszük, életünk fenntartásához, de legalábbis jólétünk biztosításához elengedhetetlenül szükségesek. Azt hisszük, mások puszta léte, a sajátunktól eltérő, számunkra érthetetlen, bántó viselkedése saját életterünk beszűküléséhez vezet. Megállunk a VAGY-VAGY választásnál, és meg sem vizsgáljuk az ÉS lehetőségét. Pedig ha nem ragaszkodunk körömszakadtunkig az általunk helyesnek és egyedül elfogadhatónak tartott megoldáshoz, és mástól sem fogadjuk el ugyanezt, hanem szeretettel, de határozottan érdeklődünk tettei valódi mozgatórugói iránt, miközben feltárjuk a magunkéit, lehetőségeink elképzelhetetlen mértékben kitágulnak.
Sokszor megtéveszt minket, hogy bizonyos tetteinknek kisebb léptékben vagy időben később jelentkezik a következménye, és nem látjuk, hogy amit kicsiben teszünk, az tükröződik nagyban is. Például abban legtöbben egyetértünk, hogy a háborúk rosszak, miközben úgy gondoljuk, hogy ha valaki árt nekünk vagy zavar a viselkedésével, pl. szemetel a házunk előtt, hangosabban hallgatja a zenét, mint amit elfogadhatónak tartunk, előírja, mit csináljunk – jogosan büntetjük őt is hasonlóan bosszantó viselkedésünkkel. Ez kicsiben ugyanaz ám, mint nagyban a háború: jogosnak érzett sérelmünket toroljuk meg a másikon.
Sokszor megtörténik, hogy szólunk ugyan a másiknak, ha zavar a viselkedése, de mindezt olyan hangnemben tesszük, ami benne eleve védekezést, elzárkózást, ellentámadást vált ki. Hiszen kérésünk mögött az a – sokszor tudattalan – meggyőződés bújik meg, hogy „Te bunkó, nem veszed észre, mit művelsz? Még a vak is látja, hogy nekem van igazam! Azonnal csináld meg, amit mondok!”
Máskor idáig sem jutunk el, és sértődötten várjuk, hogy a másik vegye észre magát, közben pedig még több sérelmet halmozunk fel magunkban. A másik gyanútlanul folytatja, amit eddig, hiszen lehet, hogy számára mindez természetes, illetve feltételezi, hogy úgyis szólunk, ha zavar minket a viselkedése. Ez egészen addig tart, amíg ki nem robban belőlünk az indulat, kontrollálhatatlanul, és a másik fél részéről nagyon nagy bölcsesség és tolerancia szükségeltetik ahhoz, hogy higgadtan kezelje a helyzetet. Ami, ha ez nem sikerül, jól elmérgesedik...
Amikor a békés hozzáállásra bíztatok másokat, nagyon gyakran felhördülnek: és hagyjam, hogy meglopjanak, semmibe vegyenek, megalázzanak, bántsanak? Na, azt már nem! Sőt, érdekes módon ilyenkor az elsők között merül fel az az indok, hogy majd a szeretteimet/gyerekeimet fogják ugyanígy bántani, ezt pedig mindenképp meg kell előznöm. Emögött a viselkedés mögött meghúzódhat persze egyfajta evolúciós kényszer, ami az utódok, vérrokonok védelmére ösztönöz, de azt hiszem, az ember ennél sokkal kifinomultabb lény. Olyannyira kifinomult, hogy rendkívül meggyőző ál-indokokat tud találni saját viselkedésének igazolására. Jelen esetben az utódok biztonságára való hivatkozás felmentést ad a felelősség alól saját reakciónk következményeinek mérlegelésére nézve, ráadásul valós, személyes sértettségünk felvállalása, kifejezése alól is mentesít.
Amit én javasolok, az messze nem bárgyú elfogadása mások számomra zavaró viselkedésének, hanem pontosan az ellenkezője! A lényeg, hogy abban a pillanatban tegyem szóvá, amint elkezd zavarni – így a másik sem érzi magát hülyének amiatt, hogy hosszú ideig hagytam, hogy tudta nélkül bántson engem, és még én is indulatok nélkül, tárgyilagos hangnemben tudom elmondani a kérésemet. Emögött a viselkedés mögött pedig a másik tisztelete rejlik: bízom abban, hogy ha megérti a szándékaimat, nem akar nekem rosszat. Valamint én is hajlandó vagyok megérteni az ő szándékait, és erről a platformról indulva máris rengetegféle megoldási lehetőséget találhatunk, hogy mindkettőnk igényeit kielégítsük. Vagy – ha ez mégsem nem megy – tisztes távolságot tartva, ítélkezés nélkül elkerüljük egymást.
Hogy kapcsolódik mindez a gazdagság témájához? Véleményem szerint a valódi gazdagság a lehetőségek gazdagságának felismeréséből fakad. Amikor egy első pillantásra megoldhatatlan helyzetet nem adunk fel csak azért, mert több munkát kell befektetni ahhoz, hogy a megoldás ne csak saját magunk, hanem az összes érintett számára elfogadható legyen. Nem állunk meg ott, hogy ha megtehetjük, rákényszerítjük a másikra a saját megoldásunkat, sem ott, hogy fogcsikorgatva, de ellenérzéseinket eltitkolva fejet hajtunk a másik fél akarata előtt.
Ha belegondolunk azokba a hihetetlenül kreatív technológiai fejlesztésekbe, amelyeket az emberiség eddig létrehozott, nehéz elképzelni, hogy ne tudnánk választ adni a Földön manapság jelentkező környezeti problémákra, egyes térségekben tapasztalható erőforrás-hiányokra. A helyzet az, hogy nem akarunk választ adni, pontosabban a hatalmat és az erőforrásokat birtokló szűk elit nem akarja, mert (jó)létét érezné fenyegetve, ha kiengedné a kezéből a kontrollt.
Szeretném hangsúlyozni, hogy az elitben jelenleg helyet foglaló emberek elsősorban az évezredek során kialakult játékszabályokat követve, nem pedig személyiségük elkorcsosulásának következtében cselekszenek úgy, ahogy! Bármelyikünk, aki elfogadja ezeket a szabályokat, nagyjából ugyanoda jutna ebben a helyzetben. Az egyén szempontjából természetesen mégsem véletlen, hogy ki milyen szerepet tölt be a világban, ráadásul a hatalmasok és elnyomottak a szerepének eljátszására ugyanúgy szükség van, mint arra, hogy legyenek olyanok, akik ehhez a játszmához képest más alternatívát mutatnak.
Valódi gazdagságunkat akkor fogjuk megélni, ha általánosan elterjedt gyakorlat lesz a Föld minden társadalmában az, hogy minden helyzetben minden érintett jóllétét egyenrangúnak, mindenki igényét egyformán fontosnak tartjuk, és megkeressük az ennek megfelelő megoldási formát. Abból az alapfeltevésből indulunk ki, hogy a lehetőségek száma végtelen, az anyagi-szellemi-érzelmi erőforrások mennyisége kimeríthetetlen, ha megfelelő figyelemmel kiaknázzuk azokat. Lehet erre azt mondani, hogy ugyan már, erre sok kísérlet történt, és sorra megbuktak: a francia forradalom, a kommunizmus... Igen, valóban megbuktak, méghozzá ugyanott: a gyakorlati megvalósítás szintjén. Résztvevőik újra belesodródtak a hatalmi harcba, nem volt bátorságuk elszakadni a több ezer éves hagyománytól. Talán mára elégszer buktunk már bele ahhoz, hogy elegen akarjunk mást, és békés úton, ugyanakkor eltántoríthatatlan erővel ki is álljunk emellett az új létforma mellett. Mindenki a maga köreiben, kicsiben kezdve tegyen ezért, és egyszer csak az apró kezdeményezések összeérnek majd. Olyan világról álmodik az emberiség, mióta öntudatára ébredt, ahol a szeretet felülkerekedik a félelmen, az összetartozás az elválasztottságon, az együttműködés a versengésen. Nem hiszem, hogy véletlenül lenne belénk kódolva ez a vágyakozás, azt gondolom, ezt kaptuk feladatul egyénenként és kollektívan egyaránt. Kívánom, hogy a 2012-es év tényleg sorsdöntő fordulatot hozzon, és eljöjjön a világvége: a félelem, a szűkösség, a nélkülözés világának vége.
John Lennon-hoz csatlakozva biztatlak, hogy képzeld el ezt a világot, és kezdj el benne élni – ezzel fogod valóra váltani! Mondhatod, hogy álmodozó vagyok, de szerencsére nem vagyok egyedül. Remélem, te is csatlakozol hozzánk, és a világ EGYként él tovább!
You can say I'm a dreamer
But I'm not the only one
I hope some day you'll join us
And the world will live as one
(John Lennon: Imagine)      

II/17 Gál Judit: 

 
Napfogyatkozás, 2015. március 20. 
 
 
 
Rendszeresen igyekszem mértékletességet sugallani egy-egy asztrológiai jelenség megítélésénél, tudniillik, hogy ne lihegjünk túl minden új- meg teleholdat, a gyors égitestek jegyváltásait és egyéb kisebb kozmikus akciókat. A Napfogyatkozások egy része is abba a kategóriába tartozik, amelynek a jelentősége elenyésző. A 2015. március 20-án esedékes Napfogyatkozás azonban három nappal az utolsó egzakt Uránusz kvadrát Plútó után, a Tavaszpont napján és az elég jelentős – 64 %-os – takarás miatt mégis figyelmet érdemel.
A fogyatkozás horoszkópok értékelésének is megvannak a külön szabályai. A fogyatkozás csúcsának, vagyis a pontos Nap-Hold együttállásnak a pillanatára készítünk horoszkópot, arra a területre, országra, amelynek közeljövőben várható sorsára kíváncsiak vagyunk. Mindenekelőtt azonban tudnunk kell, hogy a Napfogyatkozás képlet azokra a területekre vonatkozik, amelyek a fogyatkozás jegyéhez tartoznak, s mindazon területekre, ahonnan látható. A tárgyalt eklipszis a Halakban van, tehát az e jegyhez tartozó földrajzi területeket, illetve államalakulatokat érinti – például Portugália, Málta, Sri lanka, Kosovo, bizonyos szempontból Hollandia, a Szahara területe, vagy Normandia. A láthatósági sávban Magyarország is benne van, tehát ránk is éppúgy vonatkozik a jelentése.
Napfogyatkozás 2015.03.20. 10.37 Budapest
A Budapestre és 10 óra 37 percre számított horoszkóp Ascendense Rák, a képlet születési uralkodója tehát a Hold, ami értelemszerűen részt vesz az égi jelenségben, hiszen ő takarja el a Napot. A tömegek pszichés, ösztönös eredőjű szándékai, kezdeményezései, véleménye, esetleg akciói árnyékolják be a hatalom szándékait, kezdeményezéseit, véleményét és akcióit. A klasszikus mundán asztrológiában a fogyatkozás bizonyos veszélyt jelent a hatalomra nézve. A hatalmat nem feltétlen megszemélyesítve vagy akár érdekcsoportokra bontva lehet csak elképzelni, hanem például egy meglévő uralkodó irányzatként is felfoghatjuk (erre vonatkozott például az 1999.08.11- Napfogyatkozás képlete).
A horoszkópban a X. ház helyzete mégis a megszemélyesíthető hatalom felé tereli a figyelmet, hiszen ott van a Nap, valamint magának a X. háznak az ura (Neptun) is. Mind a Nap, mind a X. ház jelenti a kormányt, kormányfőt, hatalmat. A Nap-Hold együttállást nem támadja semmi, viszont a X. urával együtt áll a Merkur – az adott horoszkóp IV. házának ura, tehát az ellenzék, ellenlábasok jelölője. Ez esetben az együttállás nem egyetértést, hanem egyfajta támadást jelent. Ezen felül a Neptunt (mint a X. ház urát) támadja a Szaturnusz a 6. házból. A karmikus vonatkozások már itt is jelentősen megmutatkoznak (később erre visszatérek). A munka- és egészségügyi viszonyok, a szegénység, a kötelezettségek, felelősségvállalás megkérdőjelezhető volta (Neptun kvadrát hatálya alatt) biztos, hogy nem tesz jót a hatalom megítélésének.
A VII. házban álló Plútó, mely a 11. csúcsán álló Uránusszal van még mindig igen erős támadásban, ugyancsak arra utal, hogy az – immár aktív – tömegek nem nézik jó szemmel a kormány eredményeit, sikereit, s a sikerpropagandáját különösen (az Uránusz a 9. ház ura, de ugyane Plútónak a 3. ház csúcsán álló Jupiterrel meg van egy kvinkunxa részben hasonló értelemben).
A X. ház másik ura, a Jupiter az Oroszlánban és a 3. ház csúcsán áll a fogyatkozás horoszkópban. A gazdasági vezető személyek és csoportok támogatása, a jólét, elégedettség, boldogság elemeinek hangsúlyozása, az erkölcs, jog, világnézeti és vallási elemek felhasználása a propagandában változatlanul első számú tényező a hatalom szemében és eszköztárában (nagyon nincs is más), csakhogy mivel ennek a Nap az ura – éppenséggel takarásban – könnyen az ellenkezőjére is fordulhat. (A Jupiter másik kvinkunxa a Merkurral, az ellenzék jelölőjével van).
A további asztrológiai részletek elemzését mellőzöm, de ezzel a horoszkóppal kapcsolatban még három feltűnő dolgot jegyzek meg. Az egyik, hogy az előző évet is Nap-Hold együttállással kezdtük (habár akkor fogyatkozás nélkül), vagyis újholddal, ami a fordulat évét jelenti. Természetesen a mostani újhold szituációnak is van hasonló tartalma. A másik: legalább 2002 óta tendencia, hogy a hangsúlyos megmozdulások horoszkópjaiban összevissza keveredik az ellenzék és hatalom, hovatovább nem is lehet néha szétválogatni, hogy melyik a melyik. A harmadik pedig, hogy míg a Magyarország különböző átalakulásánál keletkezett horoszkópokban a Hold – mint a passzív, a történéseket elszenvedő tömeg – rendszeresen úgynevezett sötét házban vagy annak csúcsa közelében tartózkodik, a jelenlegiben a X-be került, ami esetünkben talán még jobban kiemeli a jelentőségét és legalább arra ad reményt, hogy ez a passzív tömeg magához tér és mozdul valamerre.
S itt a nagy kérdés: vajon merre mozdul? A gondolkodásmód változásának, a felismerések, a következtetések levonásának megítéléséhez ismét a 3-9. házakhoz fordulunk. A 3. csúcsán álló Oroszlán-Jupiterrel sajnos ki lehet emelni, hogy hajlamos a könnyebb utat választani, továbbá megint egyszer feltupírozhatók a méltóság, önbecsülés elemei a nemzeti gondolkodásban. A Halak-Nappal (mint a 3. urával) a ködös elképzelések, illúziók csapdáit sem lehet figyelmen kívül hagyni. A 9. ház a Vízöntőben a Kos-Uránusz és Nyilas-Szaturnusz uralma alatt megint a gyors sikerek (Kos), és az idealizált elképzelések (Nyilas) világába vezet. Sőt: az Uránusznak és a Marsnak (utóbbi mint az Uránusz és egyben a 11. ház ura) a 11. csúcsán lévő pozíciója némi világmegváltó, messianisztikus ízt is kölcsönöz mindennek.
Nem véletlen, hogy az aktuális közvélemény kutatások a Jobbik Fidesz mögé történő felzárkózását mutatják ki. A Napfogyatkozás horoszkóp nemcsak ráerősít a már meglévő jelenségre, hanem előrevetíti a következményeket is. A horoszkóp érvényességi ideje annyi év, ahány óráig tart, s mivel csaknem 2,5 óra a teljes időtartam, 2,5 évre lehet számítani. (Van másfajta felfogás is: annyi hónap, ahány óra vagy/és nem addig tart, hanem a következő fogyatkozásig.) A Jobbik ideológiájában gyanúsan analóg elemeket látunk, mint amelyeket az előzőekben kiemeltem. Ráadásul a közösséghez tartozás (Uránusz), igazságosság (ugyanaz), igazságtétel (Jupiter), ellenségkép-képzés (Szaturnusz, Plútó) motívumaival még kerekebbé, túlságosan is kerekké válik a kép. Igen-igen keserű szóviccel: pedig lehetne a jobbik olvasatot is megélni, nemcsak a rosszabbikat. A pozitívabb kifejletben ugyanis az önvizsgálat (Nap együttállás Hold, Merkur együttállás Neptun, 11. házas Uránusz, Mars – egyszóval pontosan ugyanazok az elemek, melyekről szó volt) nyomán életre kelő igazságosabb szemlélet, történelmi előzmények, tanulmányok újraértékelése (3. házas Jupiter), a gyökeres átalakulás igénye (Plútó kvadrát Uránusz) is lehetne – s bár lenne! – a tartalma a képletnek.
 
Budapest horoszkóp, 1873.10.25. 10.45, Budapest
 
Miért gondolom, hogy mégsem tud a progresszív olvasat érvényesülni? Az ilyen képleteket is összehasonlítjuk valamilyen más, gyökér (radix) horoszkópnak tekinthető alappal, s ezt tettem természetesen most is. A Budapest képlethez (1873.10.25. 10.45 Budapest) és a köztársaság kikiáltásának képletéhez (1989.10.23. 11.03 Budapest) viszonyítottam a Napfogyatkozásét.
A harmadik köztársaság kikiáltása, 1989.10.23. 11.03 Budapest
A Budapest képlet I. házas Bak-Marsával szemben áll szinte hajszálpontosan a fogyatkozás horoszkóp Ascendense, erőteljesen aktiválva azt. A köztársaság horoszkópjának Ascendensével 10 perc differenciával szemben van (tengelycsere – nagyon fontos elem), és szemben áll a Szaturnusszal is – e horoszkóp születési uralkodójával.
Az eklipszis horoszkóp Vénusza szemben áll a Budapest képlet Napjával, a Marsa pedig együtt áll az IC tengelyével – ez utóbbi a múltbeli sérelmek, trianonozás aktiválását is sejteti. A fogyatkozás Uránusza szemben áll a köztársaság képlet Marsával (X. ura és érintett még a 3-9. ház – gondolkodásmód). Az eklipszis Plútója kvadrátolja a köztársaság Marsát, megerősítve az előbbi értelmezést.
Feltűnő a Szaturnusz viszonya a Neptunnal. A Napfogyatkozásban kvadrátban állnak egymással a Nyilas-Halak és a 6-X. házak között. A Budapest horoszkóphoz viszonyítva ez egy ismétlődő fényszög - ott a Bak-Kos és az I-IV. házak között jött létre a kvadrát és 30 percen belül érvényesül, vagyis egzakt. A köztársaságéban szorosan együtt áll a Szaturnusz-Neptun (és az Uránusz) az Ascendensen, vagyis az I. házban és a Bakban. Mindhárom esetben úgynevezett sarokházba esik az egyik vagy mindkét bolygó, (I. IV. X.). Ez kiemeli jelentőségüket, ami különben sem kicsi, hiszen a Szaturnusz 28, a Neptun 165 éves körét figyelembe véve körülbelül 16-20 évenként jön létre a kvadrát, az együttállás pedig 36, így viszonylag kicsi az esélye, hogy hangsúlyos helyeken ismét összetalálkozzanak. (A jelenlegi aspektus jellemzését a fentieken túl minden egyes heti horoszkópban megtalálod 2015. elejétől áprilisig.)
 
Most is kiemeltem részleteket, az összes kapcsolódást nem soroltam fel, hanem a leghangsúlyosabbakat – a születési uralkodót, I. házas bolygókat illetve egy helyütt a Napot (mint hatalmat) érintőeket említettem meg. (A két alaphoroszkóp tényezőiről elég részletes jellemzéseket találsz ugyanitt, a következő, Magyarország felvirágzása című cikkben.)
A leginkább figyelemre méltó analógia azonban az, hogy a Budapest képlet Bika felszálló Holdcsomója az 5. ház csúcsán (előtte néhány másodperccel) áll, ura pedig az uralmi helyzetben lévő Mérleg-Vénusz. A fogyatkozás horoszkóp Mérleg felszálló Holdcsomója az 5. ház csúcsán (előtte néhány perccel) áll, ura pedig az uralmi helyzetben lévő Bika-Vénusz. Az eredeti (Budapest) képletben is – megfelelő feltételek betartása mellett – óriási potenciált tartalmaz az 5. házas Holdcsomó, amelynek üzeneteit, jelentését, megvalósíthatóságának feltételeit ezek szerint fatálisan félreértjük talán éppen azért, mert ura erős helyzetben van, de mégiscsak a másik vénuszi jegyben. A Napfogyatkozás képlet 5. házas Holdcsomója természetesen szintén hatalmas lehetőségeket sugall, sőt: a Mérleg Holdcsomóban sokkal több rejlik, mint a másikban, annak (a Bika fel, Skorpió leszálló Holdcsomónak a) romboló-építő, ismét romboló jellegénél fogva! Ám ugyanaz a helyzet: ura a lehető legerősebb pozícióban, de a másik vénuszi jegyben van.
S felmerül ezzel kapcsolatban még egy újabb kérdés: a békés és józan elemeknek (Vénusz a Bikában) a hangját meghallja-e vajon a nagy tüzes harsogásban valaki és annak a hatása elegendő lesz-e vajon arra, hogy ne nyargaljunk a vesztünkbe újra, meg újra…
 
A kérdés költői, s ha megpróbálok rá optimistán válaszolni, annyi kapaszkodót találok, hogy bár ennek a Bika-Vénusznak semminemű jelentős fényszöge nincs (a Szaturnusz kvinkunxát a legnagyobb jóindulattal sem lehet jelentős támogató aspektusnak tekinteni), de legalább a köztársaság képletének Uránuszához (amely bolygó az említett képlet felszálló Holdcsomójának ura!) van egy trigonja. Hozzávéve még a (fogyatkozás horoszkóp) Merkur trigonját a köztársaság Jupiteréhez, talán mégiscsak elegendő lehet az a hatás.
Nos, azért ragadtam klaviatúrát, mert ehhez szeretnék hozzájárulni én is a magam eszközeivel.Budapest, 2015. március 19.