Archív éves, a típusoknak szóló horoszkópok

2021

Mit várhat 2021-ben​​ a​​ Kos​​ típus?

 

Spirituális-karmikus szempontból​​ 

1. Kos.jpg

Erős kettősség látszik ezen a területen, mert egyfelől most kevés türelme van olyasmikkel foglalkozni, amiknek nincs praktikus értéke, másfelől azonban minduntalan felszínre úsznak tudattalanjából olyan emléknyomok, benyomások, motívumok, amik mégiscsak az elvontabb dolgok felé terelik. Ha a kettőt ötvözi, akkor nagyon jó eredményeket is érhet el. A tudattalan megnyilvánulásaiba tartozik az is, hogy intuíciója felerősödött az utóbbi jó pár évben (amióta a Neptun a Halakban van, 2012 óta) és ha hallgat is rá, akkor ugyancsak képes hasznosítani a gyakorlati életben is a sugallatait. Emellett számtalan, reinkarnációs, karmikus előzményekre vonatkozó érzés, sejtés is felszínre jöhet, amelyek egy részével lehet, hogy nem nagyon tud mit kezdeni, főleg kétségei miatt.​​ 

 

Magánélet

Egész idei évére jellemző a fokozott ingerlékenység, nyugtalanság, ami az első félév vége felé kezd kulminálni. A második félévben sem lesz higgadtabb, de vagy talál valamilyen levezető eszközt. A legjobb tényleg az, ha nekilát edzeni, valamilyen küzdősporttal foglalkozni, vagy bármilyen erőkifejtést, kifárasztást gyakorolni – minden jobb annál,​​ mint​​ ha a legközelebb állókat (gyereket, partnert, barátot) használja bokszzsáknak.​​ 

A kontaktusokban is kissé türelmetlenebb a szokásosnál, különösen a második félévben, idegesíti, ha nem rögtön értik meg mondanivalóját, szándékait és ezzel persze konfliktusokat is idézhet elő.

A családi élet ügyei is meglehetősen ingerlik, ez viszont inkább az első félévet jellemzi, a másodikra csökken a nyomás, alighanem azért is, mert nagyobb mozgástere lesz (amíg a negyedik covid hullám le nem szűkíti), kevésbé érzi magát gúzsba kötve.​​ 

Szülőkkel, elsősorban anyával való viszonya ebben az évben is igen hangsúlyos. Ha valakinek már nem él a szülője, akkor is meghatározó számára a valamikori viszony és életünk során időről időre újra feldolgozzuk azt. Saját szülői szerepe is jelenthet központi programot, ezzel is sokat és hangsúlyosan kell foglalkoznia.

Barátaival való kapcsolatában az első félévben viszonylag sok változás képzelhető el, amelynek sok oka lehet, a másik fél egészségi állapotától kezdve addig, hogy már nem tudják egymást lelkileg támogatni, eltávolodnak egymástól, vagy valamilyen konfliktusig. A második félévben sem látszik túl harmonikusnak ez a terület, de az okok változhatnak: például saját vagy a másik fél társkapcsolata, elvi ellentétek, időhiány, vagy egyszerűen az intolerancia.

Fontos tudatosítani a Kosoknak, hogy a hosszabb távú elképzeléseiket és az ezzel is összefüggő elégedettséget, vagy elégedetlenséget illető területen jár most a Szaturnusz és „neveli” a maga karmikus eszközeivel a szülötteket. A türelem itt is az a gyógyír, ami segít ennek derűsebb elviselésében. (Lásd a​​ http://karmaasztrologia.info/karmaasztrologia-gal-judit-ket-es-fel-eves-a-szaturnusz-haladasa-szerint/​​ linkkel elérhető oldalt.)​​ 

 

Magánélet - párkapcsolat

Amiről​​ a párkapcsolatnál​​ szó van, az a spirituális fejlődés szempontjából az Én és a Világ viszonya. Ennek a​​ fő megtestesítője, fókuszpontja, gyújtópontja a társ, viszont sok esetben nem társkapcsolatban jelentkeznek azok a tényezők, amelyek tükröt mutatnak nekünk,​​ kötelezettségeket rónak ránk, felelősségvállalásra késztetnek vagy komoly döntésekre, hanem a külvilág más elemei​​ (mértékadó emberek, társállat, a hivatás körülményei)​​ veszik át a funkciót. S különösen azokban az esetekben tapasztalható elcsúszás, ahol dinamikus spirituális életről, gyors menetelésről van szó. Ilyenkor a meglévő kapcsolatokban gyakran jelentős fáziseltolódás mutatkozik​​ például a (házas)társak között, ami szinte törvényszerűen szét is szakítja a kapcsolatot. Ha pedig éppen alakuló viszonyról van szó, már ebben a szakaszban is kiderülhet, hogy nem tudják a felek egyformán tartani a tempót, ami miatt akár létre sem jön a kapcsolat. Ennek tükrében próbáljuk tehát értelmezni a következőket: ha nem a szó szoros értelmében vett párkapcsolat van terítéken,​​ akkor az Én és a Világ viszonyáról beszélünk.

Az együttéléses, házastársi kapcsolatban élő Kosok számára ebből a szempontból sem lesz könnyű az év. Az első félévben elvi ellentétek, sőt: bizonyos értelemben filozófiai kérdések verhetnek éket a felek közé. Számos Kosnál azonban egészen más, teljesen gyakorlati jellegű probléma adódhat: például a szabad mozgásban történő korlátozottság. Amikor az egyik fél távolabb, külföldön dolgozik. A második félévben kiéleződhetnek az ellentétek, gyerekkel, gyerekekkel összefüggésben, esetleg barátokkal kapcsolatban. Különös hangsúlyt kap a férfi-nő viszony megítélése, változása is, még ha nem is elkötelezett élharcosa egyik fél sem mondjuk a nők emancipálásának. A bezártság utáni átmeneti lazításban még jobban felszínre kerülhetnek az innen eredő ellentmondások.

A lazább kapcsolatban élő, vagy párkapcsolatot épp most alakító Kosoknak sincs könnyű dolga. Mindenekelőtt motivációit kellene önmagában tisztáznia, hogy gondoskodást, vagy pedig egyenrangú viszonyt vár-e aktuálisan kapcsolattól.​​ A második félévre alighanem kikristályosodik, hogy inkább az utóbbit választaná, csakhogy ha másként indult a kapcsolat, más volt az eredeti döntés motivációja, onnan nehéz fordítani. Ebből a szempontból is a türelem, megértés lehet a legfontosabb gyógyír.

 

Közélet

A közélet hatásai alól az sem vonhatja ki magát, aki nem érdeklődik különösebben az ilyesmi iránt, hiszen mindenképpen valamilyen szervezettségű társadalomban élünk.​​ Ha más nem, a szabályozórendszer és a tágabb környezet befolyása kivétel nélkül mindenkire kihat.

Az első félévben nagyobb élénkség látszik ilyen szempontból, ám itt is jellemző bizonyos türelmetlenség és ha közösségi életben is részt vesz (akár csak ha egy facebook aktivitásra gondolunk), akkor ez persze konfliktusok forrása lehet. Nem emiatt ugyan, de a második félévre csökken az aktivitás, magánéletének elemei elvonják figyelmét a közösségi problémáktól, s inkább saját problémáit szeretné megoldani – ami kétségkívül fontos ahhoz, hogy szélesebb kör felé is tudjon orientálódni.

 

Munka, hivatás,​​ anyagiak

Az inaktív rétegekben a gyerekeknél, a még nem dolgozó fiataloknál​​ is mutatkozik ez a terület a kötelezettségek, tanulás, önérvényesítés formájában. Akik nem dolgoznak éppen, vagy pedig már nem dolgoznak, azoknál az embereknél is hangsúlyos lehet akár maga a munka, vagy pedig a kötelezettségek területe és az egyéni törekvéseknek a világban történő érvényesítése.

A hivatás, önérvényesítés tájára koncentrálás hosszú ideje rendszeres központ tényezője a heti előrejelzéseknek. Ennek egyszerű oka van: 2008-tól (2023-ig) a Plútó olyan helyen jár (a Bakban), ami a Kosok szempontjából általánosságban a hivatásra vonatkozik. Természetes, hogy folytonosan aktív hát az önérvényesítés, érvényesülés, hivatás területe. Az idén sincs másként, mi több: az első félévet igen nagy élénkség jellemzi. Munka váltás, vagy a meglévő​​ helyzet megszilárdítása jelent fontos programot, és – egyáltalán nem elhanyagolható módon – sikerélményt is a sok probléma közepette. Erkölcsi- tudati- lelki szempontból biztos, hogy​​ szilárd támaszt jelent, még ha esetleg anyagilag nem is hozza azokat az eredményeket, amiket a szülött elvárna befektetett energiájának arányában.

A második félévben folytatódik a megindult tendencia, valamivel kevesebb erőfeszítéssel, egy jól bejáratott rendszerben. Ekkor már több jövés-menés is kalkulálható munkával összefüggésben, valamint több kontaktus, kommunikációs helyzet, amelyeknél ismételten felmerül a feszültségek kérdése is. Magyarul: a türelem, levezető technikák gyakorlása ezen a téren is hasznot hozhat.

A vállalkozó Kosok (különösen ha például vendégforgalomhoz kötött a tevékenységük) nincsenek könnyű helyzetben és teljesen reális, ha túlságosan lassúnak, nehézkesnek találják a dolgok alakulását. Bizonyára unalmas, esetleg bosszantó a türelem és társainak folytonos ismételgetése, de az a megoldás kulcsa továbbra is.

Az anyagiak is sokszor felmerülnek a rövid prognózisokban, itt is lassú bolygó szerepel, az Uránusz, méghozzá 2018-tól (2025-ig) érinti a Kosokat ezen a téren zömmel inkább a kellemetlen meglepetések kategóriáján keresztül, semmint​​ valami támogató jelleggel. Sajátos módon az első félévben valamivel sikeresebbnek tűnik a tárgyalt periódus. A másodikban sem zárható ki, hogy az e téren tett erőfeszítések meghozzák az eredményt, ezzel azonban nem lesz elégedett a szülött, mert úgy érzi: nincs arányban a kettő egymással.

 

Egészség, életmód

A fizikai tünetek a karma jelzőrendszerének legfontosabb elemei közé tartoznak, ezért felbukkanásukkor jó feltenni magunknak a kérdést: milyen üzenetet is hordoznak. Ha megfejtjük, sokszor nem is kell betegséggé fejlődniük - így próbáljuk értelmezni az itt vázoltakat is.​​ 

Mozgásszervi problémák lehetnek jellemzőek az év első részében, de vérkeringésével, vérnyomásával is lehet, hogy többet kell foglalkoznia a szokottnál. A második félévben légzőszervi, vagy/és allergiás jellegű tényezők zavarhatják mindennapjait, de jól teszi, ha kicsit jobban ügyel arra is, hogy kevésbé kapkodjon, kiküszöbölje a koncentrációs zavarokat, mert némiképp növekszik a balesetek veszélye is.

 

Mit várhat 2021-ben​​ a​​ Bika​​ típus?

 

Spirituális-karmikus szempontból​​ 

2. Bika.jpg

A Bikáknál is inkább az élet kézzelfoghatóbb, praktikusabb dolgai dominálnak, túlságosan sok energiáját lekötik annak elemei, így kevesebb ereje és affinitása marad arra, hogy pont most foglalkozzék intenzíven lelki- szellemi dolgokkal. Persze a karma nem hagyja ezt jóvá és a maga sajátos eszközeivel mégis rábírja valamennyi típust – így a Bikát is – arra, hogy mégiscsak törődjön halhatatlan lelkével, bármily bosszantóak is lehetnek a provokáció motívumai. Ezek közül az első félévben különösen a veszteségek érzékeny kategóriája emelkedik ki. A veszteségek lehetnek kifejezetten anyagiak, vagy személy elvesztése, saját valamely tulajdonságának kényszerű elhagyása, elvesztése egyaránt. Nagyban befolyásolja még a területet a hivatás, vagy szülőjével való viszonya illetve a szülő problémája, és a tágabb környezet, rokonság, valamint a tágabb nagyvilág dolgai is, melyek menthetetlenül beszűrőnek mindenkinek az életébe.

 

Magánélet

A heti horoszkópokban gyakran felemlegettem 2018 óta, hogy a szokottnál is konokabb, viszont impulzívabb is, s ez – tekintve, hogy a lassú Uránusz működéséről van szó, még 2025-ig – most sem változik, sőt. A második félévben még erősbödik is. Az első félévben jobban kordában tarthatóak váratlan impulzusai, melyek kapcsolatrendszerére, kommunikációjára, mikrokörnyezetének harmóniájára (avagy diszharmóniájára) is kihatnak. Emellett számos olyan váratlan dolog is éri, ami nem belülről, hanem kívülről érkezik, s amelyekkel nyilván még nehezebb valamit kezdeni, mint a belső indíttatásokkal.

Külön törődést, figyelmet igényelhetnek családtagjaiból az idősebb emberek, szülő, nagyszülő. Ha már nem élnek felmenői, akkor is​​ sokat gondolhat rájuk, aminek során újraértékeli viszonyukat és annak saját életére vonatkozó következményeit. Önnön szülői szerepével ugyancsak nagyobb hangsúllyal kénytelen foglalkozni, nem mintha ezt gyereke, gyerekei provokálnák, de bizonyos családi jelenségek miatt mégis késztetést érez ezt is újraértékelni. Ugyan a második félévben gyerekeivel is változhat némiképp a viszonya, annál inkább, mert általában a család, otthon (ingatlan, haza) területén súrlódások merülhetnek fel, amelyek következményeivel sokat kell foglalkoznia az összes érintettnek.​​ 

Sok Bikánál tapasztalható, hogy arra használja a kényszerű elzártságot, hogy tanulni kezd (szervezett vagy autodidakta módon), érdeklődik a tágabb világ dolgai, azon belül a politika iránt, esetleg részt is vesz tevőleg valamilyen részében (lásd később, a közéletnél). Külföldi kapcsolatok ápolása sem zárható ki, ha nem személyesen, akkor virtuálisan vagy előkészítve egy későbbi, szabadabb, közvetlenebb kontaktusrendszert. De ha például külföldi tulajdonú vállalatnál helyezkedik el, az is ugyanebbe a körbe tartozik.

Szabad idő, pihenés, hobbi motívumai az első félévben elég élénken látszanak, a másodikban azonban elviheti energiáit a kenyérkereset kényszere.

 

Magánélet - párkapcsolat

Amiről​​ a párkapcsolatnál​​ szó van, az a spirituális fejlődés szempontjából az Én és a Világ viszonya. Ennek a​​ fő megtestesítője, fókuszpontja, gyújtópontja a társ, viszont sok esetben nem társkapcsolatban jelentkeznek azok a tényezők, amelyek tükröt mutatnak nekünk, kötelezettségeket rónak ránk, felelősségvállalásra késztetnek vagy komoly döntésekre, hanem​​ a külvilág más elemei​​ (mértékadó emberek, társállat, a hivatás körülményei)​​ veszik át a funkciót. S különösen azokban az esetekben tapasztalható elcsúszás, ahol dinamikus spirituális életről, gyors menetelésről van szó. Ilyenkor a meglévő kapcsolatokban gyakran jelentős fáziseltolódás mutatkozik​​ például a (házas)társak között, ami szinte törvényszerűen szét is szakítja a kapcsolatot. Ha pedig éppen alakuló viszonyról van szó, már ebben a szakaszban is kiderülhet, hogy nem tudják a felek egyformán tartani a tempót, ami miatt akár létre sem jön a kapcsolat. Ennek tükrében próbáljuk tehát értelmezni a következőket: ha nem a szó szoros értelmében vett párkapcsolat van terítéken,​​ akkor az Én és a Világ viszonyáról beszélünk.

Igen ambivalens kép bontakozik ki e terület vizsgálatánál azokra a Bikákra nézve, akik házassági, együttéléses kapcsolatban élnek. Egyfelől egy markáns és elkötelezett összetartozás érzése sejlik fel, másfelől azonban​​ az előzőekben is említett otthoni, családi ügyek megviselik a viszonyt is. Ez inkább a második félévre vonatkozik, de az év első részében sem mentes az ambivalenciától a viszony, csak ekkor még inkább elfojtás alatt lappanganak az ellentétek, konfliktusok, nem válnak kifejezetten láthatóvá, így a másik fél gyanútlan is lehet. Tehát a második félévre várható, hogy felszínre kerülnek azok a tényezők, amelyekben nincs egyetértés a felek között, valamelyikük szülőjével, vagy saját családjukkal (otthon, ingatlan, haza), esetleg gyerekneveléssel összefüggésben. Ezek a tényezők némelykor konfliktussá is fokozódhatnak, amelyben nem csak a résztvevő személyek ellentétei domborodnak ki, hanem egészen széles, általános értelemben véve is megtestesíthetik a „nemek harcát”. Mivel senki sem látszik engedni, az állóháború kialakulása sem zárható ki.

Könnyebb helyzetben vannak (az egyedül élőkön kívül) a lazább párkapcsolatot alakító, vagy ilyenben létező Bikák, különösen az első félévben, amikor ha nem is automatikusan, de némi odafigyelés árán elég jó viszony fenntartása, alakítása látszik. A második félév feszültségei azonban szerepet kapnak ezen a téren is, továbbá kiviláglanak olyan különbözőségek is, amelyeket a szülött nemigen tud tolerálni (például anyagiakhoz való hozzáállás terén) és több vitával, konfliktussal, esetleg szakítással kell szembenéznie a feleknek.

 

Közélet

A közélet hatásai alól az sem vonhatja ki magát, aki nem érdeklődik különösebben az ilyesmi iránt, hiszen mindenképpen valamilyen szervezettségű társadalomban élünk.​​ Ha más nem, a szabályozórendszer és a tágabb környezet befolyása kivétel nélkül mindenkire kihat.

Előzőleg már utaltam rá, hogy különösen az első félévben elképzelhető kifejezetten aktív közéleti szerepvállalás is a típusnál, a legkevesebb az élénk érdeklődés az általános folyamatok, történések, a világot érintő tendenciák iránt. A második félévre is megmarad az érdeklődés, s az aktivitásról sem kell lemondania, valamivel kevesebb motivációval, viszont letisztultabb, célirányosabb formában.

 

Munka, hivatás,​​ anyagiak

Az inaktív rétegekben a gyerekeknél, a még nem dolgozó fiataloknál​​ is mutatkozik ez a terület a kötelezettségek, tanulás, önérvényesítés formájában. Akik nem dolgoznak éppen, vagy pedig már nem dolgoznak, azoknál az embereknél is hangsúlyos lehet akár maga a munka, vagy pedig a kötelezettségek területe és az egyéni törekvéseknek a világban történő érvényesítése.

A Bikák szemszögéből a karma bolygója, a Szaturnusz a hivatás, önérvényesítés, érvényesülés területén jár, így hát itt neveli a maga sajátos eszközeivel a Bika-szülötteket. (Lásd:​​ http://karmaasztrologia.info/karmaasztrologia-gal-judit-ket-es-fel-eves-a-szaturnusz-haladasa-szerint/.) Így hát a munkájában, vagy szélsőségesebb esetben kifejezetten a munkavállalásra irányuló tevékenységében jelentkező akadályokat az említett körülmény, vagyis a karma generálja. Sok-sok türelmet, kitartást és rendületlen bizalmat igényel az, hogy ne forduljon sarkon és hagyjon csapot-papot, mert bár nem vár eleve sem könnyű, vagy​​ „ingyen” eredményt, de amit most​​ tapasztal, az egy kicsit sok. Vigasztalja az a tudat, hogy ez sem tart örökké és a Szaturnusz is kimegy előbb-utóbb a Vízöntőből (ámbár máskor sem lesz sokkal jobb helyen). A nehézségek sorában az első félévben sok bizonytalanság, a másodikban viszont konfliktusok esélye jelenthet még terheket.

A vállalkozó Bikák számára az első félév jobbnak néz ki, mint a második. Szó lehet e téren is külföldi kapcsolatokról, ilyen megrendelőkről, de sok minden más formában is realizálódhatnak a jelzések (oktatásügy, környezetvédelem, kereskedelmi hálózatok, másfajta hálózatok összefüggéseiben). A második félévre kissé elfogy a lendület, illetve olyan fedezeti problémák állhatnak elő, amelyek miatt esetleg nem tud bizonyos dolgokat vállalni, vagy a másik fél nehézségei miatt kénytelen visszafogni tevékenységét.

Ezzel el is érkeztünk munkájának anyagi vonzatához is. Az első félévben ebből a szempontból is jobbak a kilátások, mint a másodikban, annyira, hogy eleinte még a szerencse is külön segíti jó lehetőségek felbukkanása és megragadása formájában. A második félévre megváltozhatnak a dolgok és több nehézséggel kell szembenéznie.

 

Egészség, életmód

A fizikai tünetek a karma jelzőrendszerének legfontosabb elemei közé tartoznak, ezért felbukkanásukkor jó feltenni magunknak a kérdést: milyen üzenetet is hordoznak. Ha megfejtjük, sokszor nem is kell betegséggé fejlődniük - így próbáljuk értelmezni az itt vázoltakat is.​​ 

Az év első részében a máj, hasnyálmirigy, a szervezet asszimilációs folyamatai, különösen a vér zsír- cukor- és koleszterintartalma körül állapíthatnak meg problémákat az orvosok – ha egyáltalán. Nem zárható ki azonban a téves diagnózis esélye sem, úgyhogy érdemes másodjára is megnézni, megnézetni a dolgot. A második félévben inkább lázas, lobos jelenségek és a keringés zavarai vehetik át a prímet.

 

Mit várhat​​ 2021-ben​​ az Ikrek​​ típus?

 

Spirituális-karmikus szempontból​​ 

3, Ikrek.jpg

Az Ikrek szemszögéből ezen a területen jár a Plútó 2008-tól 2023-ig. A mélységek iránt fogékony bolygó állandó ingerlése persze frusztrálja a sokkal felületesebb mozgástérhez szokott típust, de akkor is kénytelen többet és elmélyültebben foglalkozni a harmadik dimenzión túli dolgokkal. Az első félévre ez még fokozottabban jellemző. A provokáló tényezők közt​​ sok minden szerepelhet a belső késztetéstől a külső körülményekig. A második félévben felerősödik a Szaturnusz karmikus nevelő hatása is (lásd a​​ 

http://karmaasztrologia.info/karmaasztrologia-gal-judit-ket-es-fel-eves-a-szaturnusz-haladasa-szerint/​​ linkkel elérhető oldalt), az egyéni életfilozófia alakításának terén, s ez összekapcsolódik az önismeret, önnevelés eredményeivel is. Összességében tehát nem könnyű, de igen eredményes spirituális munkát mutatnak az Ikrek számára az idei konstellációk.

 

Magánélet

Habár a kommunikáció az Ikrek számára létszükséglet, a 2021-es évben igen sokszor megelégeli​​ valahogy, különösen akkor, ha lelki, családi vagy mondjuk kisgyermekkori dolgokkal terheli az aktuális másik fél. Ez inkább az első félévnek lesz a jellemzője, a másodikban áttolódik a hangsúly a tolerancia- intolerancia terepére, de legalább ilyen jellegzetes lesz az, hogy a társadalmi nemek meghatározásának, konfliktusának, viszonyuk átalakulásának kérdései merülnek fel még az eleinte egészen más témában induló, ártalmatlannak tűnő eszmecseréknél.​​ 

A tanulás előkelő helyet foglal el most életében, amiben megint csak a Szaturnusz a „ludas” – a fentebb is hivatkozott aktuális haladása szerint.

A családi kapcsolatok az első félévben kifejezetten a karma nevelődést célzó elemei közé tartoznak (lásd​​ ugyancsak​​ az előző részt). Ezek egy részét ugyan elég nyomasztónak érzi, de még így is le tudja belőlük vonni a spirituális tanulságokat. A félév vége felé azonban türelmét veszti, jobban szeretne valami változatosságot, kevesebb terheléssel.​​ A Merkur május​​ 4-én belép az Ikrekbe és hó végétől ott lesz retrográd is. Emiatt abnormálisan hosszú ideig, július 11-ig lesz a jegyben, folyamatosan ingerelve szülötteit. A második félév fokozott türelmetlenségét megalapozza tehát ez a speciális szituáció.​​ 

Szülőjével (anya) sokat foglalkozik,​​ ugyancsak változó türelemmel vagy türelmetlenséggel. Aggodalmak, néha nem tisztázott eredetű félelmek terhelhetik a viszonyt. Hasonló motívumok jellemzik saját szülői szerepét is. A második félévben még élénkebb lehet mindkét terület.

 

Magánélet - párkapcsolat

Amiről​​ a párkapcsolatnál​​ szó van, az a spirituális fejlődés szempontjából az Én és a Világ viszonya. Ennek a​​ fő megtestesítője, fókuszpontja, gyújtópontja a társ, viszont sok esetben nem társkapcsolatban jelentkeznek azok a tényezők, amelyek tükröt mutatnak nekünk, kötelezettségeket rónak ránk, felelősségvállalásra késztetnek vagy komoly döntésekre, hanem a külvilág más elemei​​ (mértékadó emberek, társállat, a hivatás körülményei)​​ veszik át a funkciót. S különösen azokban az esetekben tapasztalható elcsúszás, ahol dinamikus spirituális életről, gyors menetelésről van szó. Ilyenkor a meglévő kapcsolatokban gyakran jelentős fáziseltolódás mutatkozik​​ például a (házas)társak között, ami szinte törvényszerűen​​ szét is szakítja a kapcsolatot. Ha pedig éppen alakuló viszonyról van szó, már ebben a szakaszban is kiderülhet, hogy nem tudják a felek egyformán tartani a tempót, ami miatt akár létre sem jön a kapcsolat. Ennek tükrében próbáljuk tehát értelmezni a következőket: ha nem a szó szoros értelmében vett párkapcsolat van terítéken,​​ akkor az Én és a Világ viszonyáról beszélünk.

Házassági vagy együttéléses viszonyban lévő Ikreknél az első félév vízválasztót is jelenthet a tolerancia szempontjából. Lehet, hogy régóta görgetett problémák tornyosulnak fel, vagy az összezártság miatt fogy el a levegő a közös térben,​​ a társ akadályozza a szülött munkáját, vagy nehezményezi szülőjével (gyerekével) való túlzottnak ítél törődését, csalárdságra derül fény,​​ de​​ persze​​ számos más oka is lehet annak, hogy a felek​​ eltávolodnak egymástól. (Több, mint félmilliárd ember tartozik egy-egy típushoz, bőséges a változatok mennyisége.) Nagy kérdés, hogy van-e annyi tartalék a kapcsolatban, hogy kitartsanak egymás mellett az év második feléig, amikor sokat enyhülhetnek a viszonyok, de még mindig nem oszlanak el teljesen a sötét felhők.​​ 

A lazább kapcsolatban élő, vagy újat alakító Ikreknél sem sokkal jobb a helyzet. Annyira, hogy az első félévben kísértetiesen emlékeztetnek a történések a házassági problémákhoz. A második félévben ráadásul kiéleződik itt is a társadalmi nemi szerepek problematikája, ami elvi kérdésből egészen gyakorlati síkokra terelődik. Miután makacsul ragaszkodik mindkét fél saját álláspontjához, komoly állóháború alakulhat ki, amelyben mindenki adja és kapja a sebeket, de​​ továbbra sem enged.​​ 

 

Közélet

A közélet hatásai alól az sem vonhatja ki magát, aki nem érdeklődik különösebben az ilyesmi iránt, hiszen mindenképpen valamilyen szervezettségű társadalomban élünk.​​ Ha más nem, a szabályozórendszer és a tágabb környezet befolyása kivétel nélkül mindenkire kihat.

Ebből a szempontból is a Szaturnuszt kell előrángatni, mivel jelenlegi szerteágazó „működésével” aktivizálja az Ikreket, ám ambivalens módon, mert egyidejűleg érez undort, ugyanakkor élénk érdeklődést a szélesebb társadalmi kérdések iránt. A részvétel lehet, hogy kimerül az informálódásban, a közösségi felületeken történő aktivitásban, de számos Ikrek bizonyára ennél intenzívebben csatlakozik valamilyen szerveződéshez, akciókhoz.

 

Munka, hivatás,​​ anyagiak

Az inaktív rétegekben a gyerekeknél, a még nem dolgozó fiataloknál​​ is mutatkozik ez a terület a kötelezettségek, tanulás, önérvényesítés formájában. Akik nem dolgoznak éppen, vagy pedig már nem dolgoznak, azoknál az embereknél is hangsúlyos lehet akár maga a munka, vagy pedig a kötelezettségek területe és az egyéni törekvéseknek a világban történő érvényesítése.

Alkalmazotti viszonyban álló, vagy valamilyen (homályos), nem pontosan értelmezhető foglalkoztatottságú Ikreknél az első félévben sikeres működés látszik, de erős ellenhatásokkal, ami miatt bizonytalanná is válik ténykedése, jóllehet sok mindent megpróbál, hogy ez ne így legyen. A második félév eleinte még mindig bizonytalanságokkal terhelt, de sokkal határozottabb és célirányosabb tendenciák lépnek apránként életbe. Így pozíciójának megszilárdítása, új munkahely vagy munka stabilizálása is realizálható.​​ 

A vállalkozó Ikreknek (sem) ez lesz a legjobb éve, úgy az első, mint második félévet tekintve, bár a két szakasz színezete kissé változik. Az év első felében társulásos jellegű viszonyokkal gyűlhet meg a baja, partnerei eltűnnek, válnak fizetésképtelenné, esetleg nem hajlandók kiegyenlíteni elvégzett munkáját. Némely esetben felmerül, hogy jogi útra tereli a kérdést, sőt: az év közepe táján valóban tesz is ilyen lépéseket. Akár​​ jogi eljárás keretében, akár anélkül, de a második félévben sok elhúzódó vitás kérdés látszik, ahol ki-ki konokul tartja saját álláspontját és nehezen mozdul el bármilyen irányban a dolog. Minél jobban igyekszik ugyanazon módon megoldani a problémát, annál jobban belebonyolódik. Így hát jó, ha inkább​​ lazít egy kicsit, elengedi az egyetlen helyesnek vélt módot (mivel azon kívül létezik még több tíz-húsz- százféle is) és másképp lát neki – ekkor érhet el részleges, de nem is kicsiny sikert.

Az első félévben anyagi szempontból is megérzi a bizonytalanságokat, változásokat. Változó jövedelmi viszonyok sejlenek fel, alighanem kevéssé kielégítő nagyságrendben. A második félév szerencsésebbnek, stabilabbnak látszik, ahogy haladunk előre az időben, egyre jobb ilyen jellegű eredményeket könyvelhet el.

 

Egészség, életmód

A fizikai tünetek a karma jelzőrendszerének legfontosabb elemei közé tartoznak, ezért felbukkanásukkor jó feltenni magunknak a kérdést: milyen üzenetet is hordoznak. Ha megfejtjük, sokszor nem is kell betegséggé fejlődniük - így próbáljuk értelmezni az itt vázoltakat is.​​ 

A mozgásszervi panaszok elég régóta​​ kísérik a típust (Plútó 2008-23), most sem maradnak el, különösen az első félévben. A keringéses, vérrel, vérösszetétellel kapcsolatos problémák sem. Ezen felül görcsös jellegű tünetekkel is találkozhat, konkrét és átvitt értelemben is. Mirigyeivel (elsősorban pajzsmirigy, tobozmirigy) ugyancsak előfordulhatnak esetleg problémák. Az idegi, pszichés eredetű betegségek az Ikreknél tipikusak, s most külön is ki kell emelni esélyességüket.

 

Mit várhat 2021-ben​​ a​​ Rák​​ típus?

 

Spirituális-karmikus szempontból​​ 

4. Rák.jpg

A Rák szempontjából az önismeret, önnevelés (veszteségek) területén jár a Szaturnusz, ami miatt igencsak hangsúlyossá váltak ezek a tényezők. Bővebben is érdemes tehát utánanézni a karmabolygó működésének, a​​ http://karmaasztrologia.info/karmaasztrologia-gal-judit-ket-es-fel-eves-a-szaturnusz-haladasa-szerint/​​ linkkel elérhető oldalon.

Az első félévben is érvényesül az említett hatás, némi könnyedebb felhanggal, több ellensúllyal, mondhatni: kíméletesebben. A második félévre nyersebb, őszintébb, ezért kegyetlenebb formában jönnek majd szembe azok az impulzusok, amelyek a lelkének állapotával kapcsolatos felismerésekre és cselekvésekre ösztönzik. Az életben kapott (és adott) segítség, támogatás és anyagi ügyek kérdései tekinthetők az impulzusok fő forrásának.​​ 

 

Magánélet

A kommunikáció, kontaktusok szempontjából is jól tetten érhető a 2021-es évnek azon általános tendenciája, hogy míg az első félévre sem jellemző a túlzott lelkesültség, a másodikra a határozott kifáradás jelei nyomják rá a bélyeget mindennapjainkra. Míg az első félévben tehát valamivel több türelemmel, bár ezúttal – alaptermészetéhez képest – nem kifejezetten empatikusan viszonyul a többi emberhez, a másodikban kifejezetten idegesíteni kezdik mások, valamint saját türelmetlensége is.

A család a Rák igazi terepe, de most itt is több terhet érez, mint örömöt, kicsit sok a jóból, amit az utóbbi időkben el kellett viselnie ezen a terepen. Sajátos módon mégis a második félévben majdnem visszatalál eredeti affinitásához, új lendületet kap, feltöltődik (némi pihenés, nyaralás, vagy annak során, hogy sikerül kissé eltávolodnia a rutintól és az alap-problémáktól).​​ 

Az év első részének vége felé egyik szülőjével is sokat kell vagy kellene foglalkoznia. Több Ráknál elképzelhető, hogy konfliktus alakuljon ki a felek között, ami aztán majd társkapcsolatára is kihat. Néhány esetben átmeneti vagy tartós szakításhoz is vezethetnek az indulatok.​​ Saját szülői szerepében is adódhatnak zökkenők, vagy gyerekének (gyerekeinek) olyan problémái állhatnak elő, amelyek valamilyen szintű terhelést jelentenek.

Az idei év óriási tömegek számára biztos, hogy nem a legsikeresebbek közé fog tartozni (nyilván), a Ráknál pedig külön tehertételt jelent, hogy úgy érzi: az élet nem csak hogy nem támogatja, hanem mintha apránként minden és mindenki összeesküdne ellene, vagy csak elfordulna tőle. Ez keserűséggel vagy dühvel töltheti el időről- időre. A második félévre erősbödhet ez a motívum. Jól teszi, ha alkalmaz valamilyen kompenzáló technikát. A jóga a Rákok nagy menedéke, így hát ezt, vagy a meditációt okvetlenül jó szívvel lehet ajánlani.

 

Magánélet - párkapcsolat

Amiről​​ a párkapcsolatnál​​ szó van, az a spirituális fejlődés szempontjából az Én és a Világ viszonya. Ennek a​​ fő megtestesítője, fókuszpontja, gyújtópontja a társ, viszont sok esetben nem társkapcsolatban jelentkeznek azok a tényezők, amelyek tükröt mutatnak nekünk,​​ kötelezettségeket rónak ránk, felelősségvállalásra késztetnek vagy komoly döntésekre, hanem a külvilág más elemei​​ (mértékadó emberek, társállat, a hivatás körülményei)​​ veszik át a funkciót. S különösen azokban az esetekben tapasztalható elcsúszás, ahol dinamikus spirituális életről, gyors menetelésről van szó. Ilyenkor a meglévő kapcsolatokban gyakran jelentős fáziseltolódás mutatkozik​​ például a (házas)társak között, ami szinte törvényszerűen szét is szakítja a kapcsolatot. Ha pedig éppen alakuló viszonyról van szó, már ebben a szakaszban is kiderülhet, hogy nem tudják a felek egyformán tartani a tempót, ami miatt akár létre sem jön a kapcsolat. Ennek tükrében próbáljuk tehát értelmezni a következőket: ha nem a szó szoros értelmében vett párkapcsolat van terítéken,​​ akkor az Én és a Világ viszonyáról beszélünk.

Annak ellenére, hogy az iménti blokkban elég morcos állapot sejlik fel, a​​ házasság, vagy együttéléses kapcsolat​​ területe már-már oázist jelent, legalábbis az első félévben. Természetesen nem mentes ez sem a súrlódásoktól, egyenetlenségtől, de sok más területhez képest egyenesen üdítőnek hat. A második félévre​​ kevesebb érzelmi töltés, viszont több stabilitás látszik, ami alapvetően fontos a típus számára.

Azoknak a Rákoknak, akik lazább kapcsolatban élnek vagy épp most alakítanak új kapcsolatot, nehezebb dolguk van. Azért is, mert most éppen nem ilyesmire szeretne elsősorban koncentrálni, hanem az élet praktikus oldalára, de azért is, mert csekélyebb türelmet tanúsít a kelleténél a másik iránt, holott ilyenkor, az ismerkedés, összecsiszolódás fázisában elvárható volna a tolerancia. A munka, kenyérkereset kérdései vonják el figyelmét és energiáit, de – amint az több típusnál is meg- megjelenik – a legáltalánosabb szociológiai kérdések is szerepet kaphatnak magánélete e szeletének alakulásában. Nevezetesen a társadalmi nemek kérdései, a férfi-nő viszony egyenetlenségei, hogy ne nevezzük éppenséggel harcnak.​​ 

 

Közélet

A közélet hatásai alól az sem vonhatja ki magát, aki nem érdeklődik különösebben az ilyesmi iránt, hiszen mindenképpen valamilyen szervezettségű társadalomban élünk.​​ Ha más nem, a szabályozórendszer és a tágabb környezet befolyása kivétel nélkül mindenkire kihat.

Az idei évben egyre fokozódó figyelmet fordíthat olyan ügyekre, amelyek meghaladják a mikrokörnyezet, család körét. Különösen a típus azon képviselői, akiknek van valamilyen külföldi kapcsolódásuk (saját maguk, vagy hozzátartozójuk dolgozik pl. külföldön). Aktív részvétel is feltehető valamilyen civil szerveződésben, csoportban. Mivel a Rákhoz nemcsak az otthon, család, ingatlan tartozik, hanem a haza, szűkebb- tágabb pátria is, így az ez iránt tanúsított felelősség és együttérzés is szerepet kap a tevékenységben.

 

Munka, hivatás,​​ anyagiak

Az inaktív rétegekben a gyerekeknél, a még nem dolgozó fiataloknál​​ is mutatkozik ez a terület a kötelezettségek, tanulás, önérvényesítés formájában. Akik nem dolgoznak éppen, vagy pedig már nem dolgoznak, azoknál az embereknél is hangsúlyos lehet akár maga a munka, vagy pedig a kötelezettségek területe és az egyéni törekvéseknek a világban történő érvényesítése.

Sok Rák tevékenykedik a vendéglátásban, a másokról való gondoskodás valamilyen ágazatában, így számukra fokozottan nehéz a jelenlegi pandémiás helyzet, a forgalom átmeneti megszűnése, de általában is radikális csökkenése. Már az előző évben is sújtotta őket ez a körülmény, az idénre pedig még több munkahelynek fogytak el a tartalékai, s kénytelenek vagy felszámoláshoz folyamodni, vagy még szűkebb keresztmetszetben megszervezni tevékenységüket, ami létszám-leépítéssel jár. A mozgás e területen tehát nem meglepő, de igen kellemetlen, hiszen sokszor tevékenységi kört is kell(ene) váltani.​​ 

A vállalkozó Rákoknak valamivel könnyebb a helyzete, mert valamivel több múlik saját szándékaikon és kreativitásukon. Ilyen formában még inkább elképzelhető radikális váltás, s​​ meg is tudják találni azt, hogy mit tudnak tenni a korlátozott körülmények közepette is.​​ A második félév folyamán egészen jól sikerül​​ stabilizálni is vállalkozásukat.

Bármelyik formáról is legyen szó, az első félévben hullámzó anyagi viszonyok sejlenek fel, veszteségekkel, meg nem valósult elképzelésekkel. Ebben nagy szerepet kaphatnak egyébként a szabályozók is (pontosabban azoknak és a támogatásoknak a súlyos hiánya – lásd a második blokkban mondottakat). Természetesen nem adja fel a küzdelmet és a reményt, hanem keresi a lehetőségeket a fennmaradásra. A második félévben meg még inkább, meglehetősen elszántan, és meglehetősen sok indulat mellett. Erőfeszítései bizonyára nem maradnak eredmény nélkül, de nem biztos, hogy azzal arányban is állnak majd.

 

Egészség, életmód

A fizikai tünetek a karma jelzőrendszerének legfontosabb elemei közé tartoznak, ezért felbukkanásukkor jó feltenni magunknak a kérdést: milyen üzenetet is hordoznak. Ha megfejtjük, sokszor nem is kell betegséggé fejlődniük - így próbáljuk értelmezni az itt vázoltakat is.​​ 

Az első félévben a mirigyek, valamint a vérnyomás, általában a vérkeringés kérdései kerülhetnek előtérbe. A szervezet zsír- koleszterin- és cukorháztartása nemkülönben. A második félévben a nyirokrendszer érzékenységével lehet számolni, túl azon az alap-érzékenységen, ami a Ráknál a gyomor, emésztés területénél csúcsosodik ki. A folyadékfogyasztás nemigen szokott gondot okozni e típusnál, most azonban jó, ha külön is odafigyel rá.

 

Mit várhat 2021-ben​​ az Oroszlán​​ típus?

 

Spirituális-karmikus szempontból​​ 

5. Oroszlán.jpg

2012-től az Oroszlán szempontjából a Neptun azon a területen jár (8. ház), amelybe többek között az önismeret, önnevelés is tartozik, így a spiritualitás erőteljesen érvényesül az életében. Sokat foglalkozik azzal, hogy ő milyen, hol a helye a világban, miért alakult az élete úgy, ahogyan és mit kezdhet mindezzel. Az első félévben gyereke, barátai, vagy akár vállalkozási üzletfelei sokszor felhívják a figyelmét olyan tényezőkre, amelyek becsatlakoznak a témához, s még ha nem is tartja hízelgőnek sokszor, akkor is nagyon jól beépítheti fejlődésének aktuális szakaszába. A második félévben erősbödik a folyamat, sok változásban is lehet része ilyen szempontból – majd nyilván mindenféle szempontból, hiszen a személyiség minden cselekedetünkben, kapcsolatunkban alapvetően benne van. Érdemes ráerősíteni a folyamatra, meditációval, önismereti eszközök igénybe vételével.

 

Magánélet

Ami a kommunikációt, a többi emberrel történő kapcsolattartást illeti, meglehetős türelmetlenség jellemzi az idei évet. Az első félévben kissé kezelhetőbbnek bizonyul ez a türelmetlenség, intolerancia, a másodikban azonban alighanem felerősödik, ami természetesen számos nyílt és lappangó konfliktus forrása lehet. Különösen a második félévben lesz jellemző olyan belső feszültség, amelynek a kezelésére ugyancsak célszerű valamilyen technikát előkeríteni és folyamatosan gyakorolni.

Az otthon, család, ingatlan ügyeiben az első félévben némi előnyös változás látszik, a másodikban az a türelmetlenség nyomhatja rá a bélyegét e területre (is), amiről az imént volt szó.​​ 

A szülőkkel való viszonyban, vagy saját szülői szerepében​​ is hosszabb ideje fennálló markáns hatások érvényesülnek, nevezetesen 2018-tól, váratlan eseményekkel, (kellemetlen) meglepetésekkel illetve olyan jelenségekkel, amelyeket nehezen viselnek a felek. Az első félévben kezelhetőbbnek bizonyulnak a vázolt ügyek, míg a második félévben felerősödnek a hatások, nem kis mértékben generálva a nemrég említett belső feszültségeket, sőt: társkapcsolatát sem hagyják érintetlenül.​​ 

Az első félévben részt vehet esetleg valamilyen tanulmányban, de legalábbis szerene. A külföldi kapcsolatok ugyancsak hangsúlyossá válhatnak, ugyan ezek is akadályokkal, de valami mégiscsak megindulhat.

Kevés szabad ideje marad és azt sem mindig tudja kedve szerint kihasználni, hiszen a korlátozások továbbra is kísérik az életünket valamilyen mértékben. Hovatovább ez egyre terhesebbé válik az Oroszlán számára is.

 

Magánélet - párkapcsolat

Amiről​​ a párkapcsolatnál​​ szó van, az a spirituális fejlődés szempontjából az Én és a Világ viszonya. Ennek a​​ fő megtestesítője, fókuszpontja, gyújtópontja a társ, viszont sok esetben nem társkapcsolatban jelentkeznek azok a tényezők, amelyek tükröt mutatnak nekünk, kötelezettségeket rónak ránk, felelősségvállalásra késztetnek vagy komoly döntésekre, hanem a külvilág más elemei​​ (mértékadó emberek, társállat, a hivatás körülményei)​​ veszik át a funkciót. S különösen azokban az esetekben tapasztalható elcsúszás, ahol dinamikus spirituális életről, gyors menetelésről van szó. Ilyenkor a meglévő kapcsolatokban gyakran​​ jelentős fáziseltolódás mutatkozik​​ például a (házas)társak között, ami szinte törvényszerűen szét is szakítja a kapcsolatot. Ha pedig éppen alakuló viszonyról van szó, már ebben a szakaszban is kiderülhet, hogy nem tudják a felek egyformán tartani a tempót, ami miatt akár létre sem jön a kapcsolat. Ennek tükrében próbáljuk tehát értelmezni a következőket: ha nem a szó szoros értelmében vett párkapcsolat van terítéken,​​ akkor az Én és a Világ viszonyáról beszélünk.

Amíg a Szaturnusz a Vízöntőben jár, addig a karma bolygója e területen keresztül nevelgeti az Oroszlánok azon részét, akik házasok illetve együtt élnek párjukkal.​​ Érdemes hát ebből a szemszögből tanulmányozni a​​ http://karmaasztrologia.info/karmaasztrologia-gal-judit-ket-es-fel-eves-a-szaturnusz-haladasa-szerint/​​ oldalon erről írottakat.

Sajnos egyelőre a Szaturnusz hosszan tartó kellemetlen fényszöge (kvadrát Uránusz) miatt nem sok jóval kecsegtet az idei év, hiszen a váratlan meglepetésektől nem mentes a terület, nehéz kérdések merülhetnek fel a felek között, munka, hivatás kérdéseivel egybekötve, de az sem zárható ki, hogy valamelyikük szülőjével összefüggésben adódik külön program, ami megterhelő​​ lehet. A társnak is lehet olyan problémája, amely persze érinti a szülöttet is, s részt kell vállalnia a mindennapok terheiből. Mindemellett az első félévben a méltányosság érzése, a másodikban pedig bizonyos kitartás utal arra, hogy a kapcsolat energetikai tartalékai életben tudják tartani a viszonyt. Ha elviselik a nyomást a jövő naptári év elejéig, akkor fellélegezhetnek.​​ 

A lazább kapcsolatot építő Oroszlánoknál nem érvényesülnek ezek a karmikus hatások, de sajnos az első félév akkor sem sugall valami nagy derűlátást, félreértések, csalódások terhelhetik a viszonyt. a Második félév sem nélkülözi az ilyen motívumokat, de akkor is jobbak a kilátások.

 

Közélet

A közélet hatásai alól az sem vonhatja ki magát, aki nem érdeklődik különösebben az ilyesmi iránt, hiszen mindenképpen valamilyen szervezettségű társadalomban élünk.​​ Ha más nem, a szabályozórendszer és a tágabb környezet befolyása kivétel nélkül mindenkire kihat.

Az első félévben hangsúlyosabbnak tűnik ez a terület, elég élénk tevékenység látszik itt, de túl sok bosszankodással járhat ahhoz, hogy szívesen vállaljon folyamatosan aktív szerepet. A magánélet dolgai most egyébként is elterelik figyelmét. A második félévben ráadásul azok a feszültségek, amelyekről többször volt már szó, ennek a területnek a részleteit is érintik, így hát akár önvédelemből sem akar mostanában ilyen jellegű szerepet vállalni.​​ 

 

Munka, hivatás,​​ anyagiak

Az inaktív rétegekben a gyerekeknél, a még nem dolgozó fiataloknál​​ is mutatkozik ez a terület a kötelezettségek, tanulás, önérvényesítés formájában. Akik nem dolgoznak éppen, vagy pedig már nem dolgoznak, azoknál az embereknél is hangsúlyos lehet akár maga a munka, vagy pedig a kötelezettségek területe és az egyéni törekvéseknek a világban történő érvényesítése.

Ezen a területen is túlnyomórészt két lassú bolygó energiája számít meghatározónak, vagyis több éves tendenciákról beszélhetünk. A hivatás, önérvényesítés terén a váratlan és sajnos zömmel kellemetlen meglepetések fogalmazhatók meg. Jelezhet akarnok főnököt, aki természetesen konok és nem lehet vele vitatkozni, de olyan váratlan körülményeket is, amelyek jócskán felforgatják a viszonyokat, de nem biztos, hogy személyhez köthetők. Ugyanakkor magának a szülöttnek a kitartó törekvését is jelenti, hogy nyeregben maradjon illetve saját elképzeléseit sikerre vigye. Az eredmény azonban nem biztos, hogy mindig megérné a fáradságot. Az első félévben valamivel könnyedebb tendenciák látszanak. A másodikban a fokozott elszántság a feltűnő.

Munka szempontjából is az első félév látszik hatékonyabbnak, új elemekkel színesítve meglévő tevékenységét, esetleg új munkahelyre is bukkanhat, amikor nem is számít rá. A​​ második félévben kissé alábbhagyhat a viszonylagos lelkesedés,​​ a rutin veszi át a helyét. Sok erőfeszítést feltételez az egész év során a konstelláció, s ez sem biztos, hogy mindig arányban állna az eredménnyel.

Anyagi szempontból - ahogy sokaknál ezekben a nem mindennapi időkben – ugyancsak látszanak változások, az első félévben még kétesélyes jelleggel, a másodikban viszont inkább a leszálló ág felé mutatnak a gyanús tendenciák. Ebben szerepet kaphatnak olyan elemek is, hogy bizonyos megállapodást nem lehet érvényesíteni, vagy például általános jövedelemcsökkenés (vagy kiadások növekedése) jelenthet csalódást.​​ 

 

Egészség, életmód

A fizikai tünetek a karma jelzőrendszerének legfontosabb elemei közé tartoznak, ezért felbukkanásukkor jó feltenni magunknak a kérdést: milyen üzenetet is hordoznak. Ha megfejtjük, sokszor nem is kell betegséggé fejlődniük - így próbáljuk értelmezni az itt vázoltakat is.​​ 

Egész év során a mozgásszervi, füllel- hallással illetve bőrrel kapcsolatos problémák bukkanhatnak fel, meszesedéses, kövesedéses tendenciákkal. Az első félévben még a szervezet asszimilációs folyamatainak következményei (cukor- zsír- koleszterin háztartás) is figyelembe vehetők. A másodikban esetleg az izmok, vér, vérösszetétel anomáliái is szerepet kaphatnak.

 

Mit várhat 2021-ben​​ a​​ Szűz​​ típus?

 

Spirituális-karmikus szempontból​​ 

6. Szűz.jpg

Tulajdonképpen két nagy csoportra osztható a Szűz típus ebből a szempontból: az egyik​​ csoportban a valóban nagyon racionális beállítódású egyedek vannak,​​ akik legalábbis megpróbálnak elzárkózni a nem háromdimenziós világtól. A​​ másikba​​ tartoznak​​ azonban azok, akik nagyon is fogékonyak a spiritualitásra, hiszen a 6. jegyként a karmával rendkívül szoros kapcsolódása van a jegynek. Az idei első félévben még élénken, bár elég dühödten​​ érdeklődhet a dolgok (pandémia) mögöttes háttere iránt, a második félévre azonban beáll a Szűznél is az a sokkhatás, ami a hosszan tartó korlátozások, félelem, bizonytalanság miatt ér utol – típustól függetlenül – számtalan embert. Ettől függetlenül kénytelen lesz továbbra is foglalkozni a háromdimenziós világon túli szempontokkal, hiszen az élet rákényszeríti (és ismét nem csak ezt az egy típust).

 

Magánélet

A​​ család meglehetősen nagy hangsúllyal szerepel a tendenciák között, főként az első félévben. A tolerancia körüli kérdések merülnek fel, vagy pedig teljesen köznapi megnyilvánulásként az élőhely, lakás szépítése, harmonizálása, sajnos nem minden akadály, vagy vita nélkül.​​ 

A szülőkkel is sokat foglalkozhat, több egymással töltött időt igényelnének esetleg, de úgy is megélhetők az aktuális tendenciák, hogy sokat beszélgetnek – élőben vagy virtuálisan – olyan dolgokról, amelyekről eddig nem nagyon. S ezeket az új információkat fel is kell dolgozni, ami nem mindig lesz egyszerű.​​ 

Akinek van gyereke, az első félévben biztos, hogy nagyon sokat kell vele foglalkoznia, úgy a teljesen általános befolyások (otthoni tanulás), mint az egyéni igények miatt. Elég jól is veszi az akadályokat. A második félévre jelentősen csökken a koncentráció erre a területre.

Barátaival úgyszintén aktív a kontaktus, hasonlóképpen inkább az első félévben. Olyan emberek is kereshetik egymást, akikkel több éve megszakadt vagy megfakult a viszony, most azonban felélénkül.

Szabad ideje nem sok adódik, s amikor mégis, akkor az imént említettekkel tölti valamilyen formában, de elég sokat foglalkozhat magányos hobbijával, hobbijaival is. Például rendezgetheti (számos) gyűjteményét, játszhat, vagy ha családi házban él, akkor kertészkedhet. Ettől függetlenül a belső nyugtalanság nem kerüli el, az aggodalmak végigkísérik egész éven át.

 

Magánélet - párkapcsolat

Amiről​​ a párkapcsolatnál​​ szó van, az a spirituális fejlődés szempontjából az Én és a Világ viszonya. Ennek a​​ fő megtestesítője, fókuszpontja, gyújtópontja a társ, viszont sok esetben nem társkapcsolatban jelentkeznek azok a tényezők, amelyek tükröt mutatnak nekünk, kötelezettségeket rónak ránk, felelősségvállalásra késztetnek vagy komoly döntésekre, hanem a külvilág más elemei​​ (mértékadó emberek, társállat, a hivatás körülményei)​​ veszik át a funkciót. S különösen azokban az esetekben tapasztalható elcsúszás, ahol dinamikus spirituális életről, gyors menetelésről van szó. Ilyenkor a meglévő kapcsolatokban gyakran​​ jelentős fáziseltolódás mutatkozik​​ például a (házas)társak között, ami szinte törvényszerűen szét is szakítja a kapcsolatot. Ha pedig éppen alakuló viszonyról van szó, már ebben a szakaszban is kiderülhet, hogy nem tudják a felek egyformán tartani a tempót, ami miatt akár létre sem jön a kapcsolat. Ennek tükrében próbáljuk tehát értelmezni a következőket: ha nem a szó szoros értelmében vett párkapcsolat van terítéken,​​ akkor az Én és a Világ viszonyáról beszélünk.

A heti előrejelzésekben rendszeresen felemlegetem a típusnál azt, hogy társkapcsolatában hajlamosak a szőnyeg alá söpörni a problémákat, nem beszélik meg, s úgy tesznek, mintha nem is lennének, ami hosszú távon természetesen visszaüt. Ezt a taktikát elég régóta gyakorolják, úgy 2012-től és még pár évig (2026-ig – addig tartózkodik ugyanis a Neptun a Halakban, ami a Szűzzel szemben lévő, VII. házas jellegű jegy) továbbra is tartja magát a tendencia. Nos, az idén sem lesz másként,​​ a társkapcsolatban élő (házas vagy együtt élő) Szűz számára még mindig ez tűnik a kényelmes megoldásnak, pedig persze nem az. Az első félévben az otthon, család dolgaival összefüggésben jelentkezhetnek nyíltabb konfliktusok, a másodikban valamelyest javul a helyzet, de a tiszta kommunikáció továbbra sem meg.

Azok a Szűz típusú emberek, akiknek alakuló kapcsolata van, jobban járnak, mert még fontosnak tartják azt, hogy megismerjék egymást, jobban igyekeznek figyelembe venni a másik személyiségét, több erőfeszítést tesznek a kapcsolat gondozására, mint a már megállapodott viszonyokban. A második félévre lehet, hogy a lazább kapcsolatból komolyabb válik, szóba kerülhet esetleg a házasság is, de egyelőre nem látszik elég erőteljesnek ez a tendencia – amellett természetesen, hogy az egyéni horoszkóp igen nagy mértékben módosítja ezeket az általános értelmezéseket és egy sereg Szűz igenis köthet éppen házasságot is az idén.

 

Közélet

A közélet hatásai alól az sem vonhatja ki magát, aki nem érdeklődik különösebben az ilyesmi iránt, hiszen mindenképpen valamilyen szervezettségű társadalomban élünk.​​ Ha más nem, a szabályozórendszer és a tágabb környezet befolyása kivétel nélkül mindenkire kihat.

Nos, ezekkel a körülményekkel is meglehetősen hadilábon áll​​ egy ideje (körülbelül 2018-19 óra), s a legveszélyesebb tényező ebből a Szűz számára a váratlan esemény, bejelentés, jelenség. Ezzel együtt (vagy épp ezért) könnyen előfordulhat, hogy egyre jobban érdeklődik a közügyek iránt, még annak a gondolatával is kacérkodhat, hogy aktívan részt vegyen valamilyen civil szerveződésben. Az első félévben élénkebbnek látszik ez a törekvés, a másodikban valószínűleg elviszik más szempontok.

 

 

Munka, hivatás,​​ anyagiak

Az inaktív rétegekben a gyerekeknél, a még nem dolgozó fiataloknál​​ is mutatkozik ez a terület a kötelezettségek, tanulás, önérvényesítés formájában. Akik nem dolgoznak éppen, vagy pedig már nem dolgoznak, azoknál az embereknél is hangsúlyos lehet akár maga a munka, vagy pedig a kötelezettségek területe és az egyéni törekvéseknek a világban történő érvényesítése.

Magától értetődő, hogy a hatodik jegynek a munka, kötelezettségek területe igencsak kiemelt. Ebben az évben, s még legalább másfél évig​​ a Szaturnusz „neveli” ezen a területen keresztül a típus képviselőit. (Lásd a​​ http://karmaasztrologia.info/karmaasztrologia-gal-judit-ket-es-fel-eves-a-szaturnusz-haladasa-szerint/​​ linkkel elérhető menüpontban is!) A nem oly régen emlegetett meglepetés kifejezetten kellemetlen fajtája ezen a téren is megnyilvánul, többször találkozik olyan motívummal, amivel hirtelenjében nem tud mit kezdeni, teljesen felkészületlenül éri és – mint tudjuk – ezt a Szűz nagyon nem szereti. Az első félévben kissé mérsékeltebbek ezek a jelenségek, a másodikban sajnos felerősödhetnek, bár némi szünetet azért biztosít a karma (szeptember-októberben) – annyit, hogy össze tudja szedni magát az​​ ember a következő „roham” előtt. Saját maga által kezdeményezett, vagy kényszerből történő munkahely váltás is elképzelhető, amint az is, hogy egy időt munkanélküliként kénytelen eltölteni. A legkevésbé valószínű azonban az, hogy ne találna másik tevékenységet, bármilyen túlkínálat is mutatkozik ezen a téren most.

A hivatás kiépítése vagy fenntartása pillanatnyilag nem annyira fontos, amint a Szűz típus nagy hányadánál általában sem. Azért a második félévben jobban kezdik izgatni az ilyen kérdések, nem okvetlen a munka-hivatás, mint inkább az önérvényesítés szempontjából. Igyekszik minél jobban felhívni a figyelmet gondolataira, ennek érdekében sokat kommunikál, de legalábbis próbálja meggyőzni szűkebb, sőt: tágabb környezetét.

 

Egészség, életmód

A fizikai tünetek a karma jelzőrendszerének legfontosabb elemei közé tartoznak, ezért felbukkanásukkor jó feltenni magunknak a kérdést: milyen üzenetet is hordoznak. Ha megfejtjük, sokszor nem is kell betegséggé fejlődniük - így próbáljuk értelmezni az itt vázoltakat is.​​ 

Egész évben (és a Szaturnusz Vízöntőben tartózkodásának idején) a mozgásszervi, esetleg keringéses, idegrendszeri eredetű problémákkal találkozhat szembe. A szervezet ásványianyag forgalmával, homokképződéssel, kövesedéssel összefüggő jelenségek sem zárhatók ki. Az első félévben ezek mellé társulhatnak asszimilációs folyamatok is, a vér cukor- zsír- koleszterintartalmának anomáliái, méregtelenítéses problémák. Az életmódváltásra ösztökélésnek kellemetlen, de elég hatékony eszközének tekinthetjük az esetlegesen felmerülő egészségi jelenségeket.

 

Mit várhat 2021-ben​​ a​​ Mérleg​​ típus?

 

Spirituális-karmikus szempontból​​ 

7. Mérleg.jpg

2018 májusától az Uránusz a Bikában jár, ami azt jelenti a tárgyalt szempontból a Mérlegek számára, hogy az önnevelés területén elég heves impulzusok érik, rendszerint kiszámíthatatlan ütemben és módon. Ami persze a spirituális fejlődés fontos eszköze, amint az ugyanide kapcsolódó veszteségek is. Kapcsolatok átrendeződése, anyagi jellegű veszteségek, a saját magáról alkotott kép átrajzolása okvetlenül szerepel a készletekben. Az idén is hangsúlyos ez a terület (2025-ig jár az Uránusz a Bikában), az első félévben kissé kiegyensúlyozottabban, több sikerélménnyel – a második félévhez képest, amikor is azok a bizonyos impulzusok erőteljesebbé válhatnak, határozottan bevonva az eszköztárba az egyébként is érzékeny párkapcsolati kéréseket is. Minél jobban hadakozik az ellen, hogy elhárítsa a karma jelzéseit, annál intenzívebben működhetnek, érdemes hát inkább rásegíteni, megfontolni, miben kell változtatnia ebben a periódusban.

 

Magánélet

Az első félévben nagyon fontos a kommunikáció, annak módja, hatása, a környezet visszajelzése. Sokszor minden diplomáciai eszközét beveti, hogy ez gördülékenyen, harmonikusan menjen, mégsem sikerül maradéktalanul megvalósítania. A második félévre alighanem elengedi ezt a problémát.

Az otthon, család, ingatlan témakörét sokat emlegettem a közelmúltban a heti előrejelzésekben. Ebben az évben még mindig igen hangsúlyosak itt a történések, kiváltképp az első félévben. Hosszan elhúzódó problémák megoldása, előnyös változások az otthon, család területén az egész év során várhatók, amint az is – bár ez inkább az első félévben – hogy a hosszabb távú elképzeléseit is bátran alapozhatja családjának tagjaival együtt. Ki- beköltözés, mozgás a mikrokörnyezetben ugyancsak elképzelhető.

Gyerekével, gyerekeivel, barátaival való viszonyát vagy az érintett személyek állapotát (is) sajnos bizonyos karmikus tehertétel jellemzi, mióta a Szaturnusz a Vízöntőben jár (lásd erre vonatkozóan a​​ http://karmaasztrologia.info/karmaasztrologia-gal-judit-ket-es-fel-eves-a-szaturnusz-haladasa-szerint/​​ linkkel elérhető oldalt). Ennek súlya a második félévre valamelyest még növekedhet.

Pihenésre, szórakozásra, elég szűkösen marad ideje, pedig fontos lenne számára​​ a rendszeres lazítás, most azonban főleg magántermészetű, s nem is kifejezetten a munkával összefüggő okokból erre kevesebb lehetősége marad. A frusztráció elkerülésére próbáljon más formákat keresni és mégis megteremteni valahogy a napi rövid, de intenzív relaxálás feltételeit.

A vázolt körülmények közepette nem ebben az évben lesz a legelégedettebb – sokunkkal osztozva ezen.

 

Magánélet - párkapcsolat

Amiről​​ a párkapcsolatnál​​ szó van, az a spirituális fejlődés szempontjából az Én és a Világ viszonya. Ennek a​​ fő megtestesítője, fókuszpontja, gyújtópontja a társ, viszont sok esetben nem társkapcsolatban jelentkeznek azok a tényezők, amelyek tükröt mutatnak nekünk, kötelezettségeket rónak ránk, felelősségvállalásra késztetnek vagy komoly döntésekre, hanem a külvilág más elemei​​ (mértékadó emberek, társállat, a hivatás körülményei)​​ veszik át a funkciót. S különösen azokban az esetekben tapasztalható elcsúszás, ahol dinamikus spirituális életről, gyors menetelésről van szó. Ilyenkor a meglévő kapcsolatokban gyakran​​ jelentős fáziseltolódás mutatkozik​​ például a (házas)társak között, ami szinte törvényszerűen szét is szakítja a kapcsolatot. Ha pedig éppen alakuló viszonyról van szó, már ebben a szakaszban is kiderülhet, hogy nem tudják a felek egyformán tartani a tempót, ami miatt akár létre sem jön a kapcsolat. Ennek tükrében próbáljuk tehát értelmezni a következőket: ha nem a szó szoros értelmében vett párkapcsolat van terítéken,​​ akkor az Én és a Világ viszonyáról beszélünk.

Minduntalan kihangsúlyozzák- kihangsúlyozzuk az általános jellemzésekben és tendenciákban, hogy a Mérlegnek milyen fontos a „Te”, a kiegészítés, vagyis a párkapcsolat. S persze ennek masszívan meg is van az alapja. Azoknak a Mérlegeknek, akiknek nincs tartós, együttéléses aktuális kapcsolata, viszont most szeretnének kialakítani ilyent vagy legalább fenntartani egy lazább, de elkötelezett viszont, sajnos nincs jó hírem, mert a Szaturnusz nemrégen említett Vízöntőben tartózkodása erre a területre is rányomja a bélyegét. Sok erőfeszítés, de sok csalódás is várhatja ilyen szempontból, és az a kellemetlen élmény, hogy a felhasznált energia nem hozza meg a kívánt eredményt.

A tartós párkapcsolatban, házasságban élő Mérlegeknél valamivel jobb a helyzet, bár az első félévben, annak is a vége felé itt is elég sok konfliktus sejlik fel és felhőtlen harmóniáról nem lehet beszélni. A második félévben – összhangban az otthon, család dolgainak részleges rendeződésével – javuló tendencia mutatkozik, de a már megtörtént események nyomai megmaradnak. Erre is érdemes odafigyelnie, hiszen ezt a kérdést csakis egyedül tudja megoldani, amennyiben el képes engedni a régi, valódi vagy vélt sérelmeket.

 

Közélet

A közélet hatásai alól az sem vonhatja ki magát, aki nem érdeklődik különösebben az ilyesmi iránt, hiszen mindenképpen valamilyen szervezettségű társadalomban élünk.​​ Ha más nem, a szabályozórendszer és a tágabb környezet befolyása kivétel nélkül mindenkire kihat.

A Mérleg elég aktív szokott lenni a kisebb-nagyobb közösségi ügyekben, most az első félévben kevésbé tud erre időt és energiát szánni. A második félévben nagyobb aktivitás látszik, munkával, munkahellyel összefüggésben, a mikrokörnyezet tagjainak mozgatásában, a velük való törődés formájában. Az, hogy gyakran használják „lelki szemétládának” nem új élmény, ez is felerősödhet, aminek sokszor cseppet sem tud örülni, de elviseli.​​ 

 

 

Munka, hivatás,​​ anyagiak

Az inaktív rétegekben a gyerekeknél, a még nem dolgozó fiataloknál​​ is mutatkozik ez a terület a kötelezettségek, tanulás, önérvényesítés formájában. Akik nem dolgoznak éppen, vagy pedig már nem dolgoznak, azoknál az embereknél is hangsúlyos lehet akár maga a munka, vagy pedig a kötelezettségek területe és az egyéni törekvéseknek a világban történő érvényesítése.

A munka, kenyérkereső tevékenység megítélésénél is több tényezőt lehet és kell figyelembe venni. A klasszikus munka az a tevékenység, amit saját fenntartása érdekében végez az ember, de nem okvetlenül ezt tekinti élete csúcsának. Ezen a területen is a lassú Neptun határozza meg hosszú évekig a dolgok alakulását, 2011/12 óta, a maga bizonytalanságaival, ám sokszor már-már csodaszámba menő furcsa jelenségekkel együtt. Az idén elég vegyesen mutatja magát, a bizonytalanság, kaosz elemeivel is bőségesen találkozik az érintett, de azzal is, hogy időnként feltisztul a köd. Az első félév kommunikációs problémái is itt csapódhatnak le elsősorban.

A hivatás területe egy másik egység, itt a második félévben látszik esetleg némi kibontakozás, kérdés, hogy mennyire lehet majd tartós. Ha él azzal a támogatással, amit akkor történetesen partnere vagy a külvilág biztosít, akkor sikerül megszilárdítania előnyös helyzetét.

A vállalkozó Mérlegek dolga tűnik a legnehezebbnek, hiszen erre az életterületre éppúgy a Szaturnusz aktuális (Vízöntőben haladó) helyzete az érvényes, ahogy arról már fentebb kétszer is esett szó.

Anyagi téren a második félév biztat dinamikusabb fejleményekkel, előnyös változással, gyarapodó jövedelemmel. Azonban a másik oldal – a kiadás – ugyancsak jelentős lehet, mindkét félévben, a másodikban emelkedő mértékben. Kiváltképp, ha pont most jut valakinek az eszébe például házasságot kötni. Ez lehet maga a szülött, de még inkább gyereke, a megfelelő plusz kiadásokkal. Korántsem csak ilyen formában érheti utol a többletkiadás kényszere, számos más okból is megtörténhet ez.

 

Egészség, életmód

A fizikai tünetek a karma jelzőrendszerének legfontosabb elemei közé tartoznak, ezért felbukkanásukkor jó feltenni magunknak a kérdést: milyen üzenetet is hordoznak. Ha megfejtjük, sokszor nem is kell betegséggé fejlődniük - így próbáljuk értelmezni az itt vázoltakat is.​​ 

Nem csak a munka területére vonatkozik a neptuni homály, hanem az egészség-betegség kérdéseivel is összefügg. Ezért hát ha akad valamilyen problémája, könnyen belefuthat téves diagnózisba, vagy abba, hogy meg kell ismételni valamilyen vizsgálatot például, mert az első nem sikerült. Nehezen, vagy fel nem deríthető eredetű problémák sem zárhatók ki. Hangsúlyozottan érzékeny a nyirokrendszer, de alvászavarokkal is küszködhet, esetleg összetalálkozhat (saját vagy hozzátartozó, közel álló problémáján keresztül is) a függésekkel, szenvedélybetegségekkel. Az első félévben nagyobb az esély arra, hogy legalább második nekifutásra határozott diagnózist kapjon, kézzelfogható kezelési móddal.​​ 

 

Mit várhat 2021-ben​​ a​​ Skorpió​​ típus?

 

Spirituális-karmikus szempontból​​ 

8. Skorpió.jpg

Önként vagy – némelykor – az élet által előállított kényszerűségből, de elég sokat foglalkozik önismerettel, általában elvontabb dolgokkal. Még az sem zárható ki, hogy az első félévben tanul is valami olyasmit, ami kapcsolódik a témához, vagy valamilyen beavatásban részesül. A második félévben igyekszik racionalizálni ismereteit, s még az is előfordulhat, hogy megkérdőjelezi, amivel előzőleg tulajdonképpen egyetértett. Mindenképpen arra törekszik, hogy lehetőleg praktikusan is tudja alkalmazni​​ általában az információkat. A reinkarnációs folyamatokkal is sokat foglalkozhat, ám itt is igencsak jellemezheti a szkepticizmus, bár a lelke mélyén szívesen engedne annak a csábításnak, hogy ilyen megközelítésből magyarázza meg életének jelen viszonyait.

 

Magánélet

A kommunikáció, kontaktusok, mikrokörnyezettel való kapcsolat, testvér, valamint tanulás, közlekedés gazdag témaköre több, mint egy évtizede igencsak kiemelt területnek számít a típus szempontjából. Az a Plútó jár itt ugyanis (még 2023-ig), aminek egyébként a Skorpióhoz igen szoros köze van. A dimenzionált jelenségek tehát most is kísérik, sokat kell foglalkoznia az érintett motívumokkal. Az első félévben vegyes, de összességében azért inkább pozitív előjelű vagy végkimenetelű jelenségekkel találkozik össze. A második félévben még tisztábban látszik majd, hogy eddigi kitartó erőfeszítései eredménnyel jártak- járnak, s lassan elkezdheti összegezni mindazt, amit a vázolt periódusban újonnan tanult.

Az otthon, család (haza), ingatlan témaköreinél kissé más a helyzet, bár eleinte összemosódhat a megelőző szempontokkal. Itt a Skorpiók karmikus okulására a Szaturnusz közlekedik mostanában, s a maga speciális eszközeivel ezen a területen keresztül „neveli” a szülöttet. (Lásd a​​ http://karmaasztrologia.info/karmaasztrologia-gal-judit-ket-es-fel-eves-a-szaturnusz-haladasa-szerint/​​ linkkel elérhető oldalon.) Mivel az idén január óta teszi ezt (bár előző évben rövid időre már beköszönt, de aztán még visszafordult kicsit), természetéhez mérten lassan bontakoznak ki működésének hatásai. Az első félévben még el is​​ hessegetheti magától az érintett a problémát, de a másodikban már igen határozott formát öltenek a feladatok. Szülőkkel összefüggésben adódhatnak ilyenek, vagy saját felnőttkori családdal, illetve szülői szerepével elvi és gyakorlati síkon.

Lakóhellyel összefüggő problémák, építkezés, a meglévő objektum átalakítása, felújítása jelenthet külön programot.​​ 

Gyerekeivel való viszonya nem mentes a súrlódástól. Előfordulhat, hogy kamaszodó, vagy felnőtt gyerekének társ- vagy egyéb kapcsolatát nem nézi jó szemmel. Azonban intuíciójával, empátiájával átsegítheti a buktatókon úgy az érintetteket, mint a szülő-gyerek kontaktust.

 

Magánélet - párkapcsolat

Amiről​​ a párkapcsolatnál​​ szó van, az a spirituális fejlődés szempontjából az Én és a Világ viszonya. Ennek a​​ fő megtestesítője, fókuszpontja, gyújtópontja a társ, viszont sok esetben nem társkapcsolatban jelentkeznek azok a tényezők, amelyek tükröt mutatnak nekünk, kötelezettségeket rónak ránk, felelősségvállalásra késztetnek vagy komoly döntésekre, hanem a külvilág más elemei​​ (mértékadó emberek, társállat, a hivatás körülményei)​​ veszik át a funkciót. S különösen azokban az esetekben tapasztalható elcsúszás, ahol dinamikus​​ spirituális életről, gyors menetelésről van szó. Ilyenkor a meglévő kapcsolatokban gyakran jelentős fáziseltolódás mutatkozik​​ például a (házas)társak között, ami szinte törvényszerűen szét is szakítja a kapcsolatot. Ha pedig éppen alakuló viszonyról van szó, már ebben a szakaszban is kiderülhet, hogy nem tudják a felek egyformán tartani a tempót, ami miatt akár létre sem jön a kapcsolat. Ennek tükrében próbáljuk tehát értelmezni a következőket: ha nem a szó szoros értelmében vett párkapcsolat van terítéken,​​ akkor az Én és a Világ viszonyáról beszélünk.

Itt is egy lassú járatú bolygó, mégpedig az Uránusz terheli a​​ házassági, vagy együttéléses kapcsolatban lévő​​ Skorpiókat, 2018-25 között. Azok a váratlan és túlnyomórészt kellemetlen meglepetések, amelyek sűrűn szerepelnek a heti előrejelzésekben ennek „köszönhetők”. Márpedig a Skorpió nagyon nem szereti a meglepetéseket, a hirtelen (és nem hirtelen) változásokat, s azt, hogy valamilyen folyamatot nem tud kézben tartani.​​ Az első félév valamivel több kompenzáló, enyhítő tényezőt sejtet, mint a második. Akkorra elfogyhat a feleknek már most is elég csekély türelme, s az egyre inkább felszínre kerülő, kirajzolódó otthon, család témakörből érkező, valamint a munka, hivatás terén is felbukkanó terhek sem tesznek jót a házastársi viszonynak. Ráadásul még olyan elvi kérdések is kiéleződhetnek, amelyek a legszélesebb értelemben vett (társadalmi) nemi szerepekkel függenek össze, s most különösen frusztrálóvá, bosszantóvá válnak. Több Skorpió számára még szakadást is hozhatnak ezek a körülmények, amit szintén nagyon szeretne elkerülni, de van egy pont, amin már nem lehet tovább lépni.

A lazább kapcsolatban élő, vagy ilyent most alakító Skorpiók sokkal szelídebb körülményekkel találkoznak, bár nekik is látszik azért a súrlódások esélye, némileg hasonló eredettel, mint az előzőekben láttuk. Ám könnyebben kezelhetők, annál inkább, mert az ilyen kezdődő viszonyoknál eleve erősebb az empátia, a konszenzuskészség, s ez jól látszik az aktuális tendenciákban.​​ 

 

Közélet

Kevéssé valószínű, hogy ringbe szállna bármilyen közügy érdekében mostanában, mivel a magánéleti kérdései éppen eléggé lekötik. (Természetesen mindig vannak kivételek és Skorpió politikusok, akik aztán nagyon nem vonják ki magukat a kollektív folyamatokból.) A második félévben mégis megérintheti egy kicsit valamilyen, érzelmileg fontos olyan téma, ami miatt kapcsolódik civil szervezettel, aktivizálja magát.

A közélet hatásai alól az sem vonhatja ki magát, aki nem érdeklődik különösebben az ilyesmi iránt, hiszen mindenképpen valamilyen szervezettségű társadalomban élünk.​​ Ha más nem, a szabályozórendszer és a tágabb környezet befolyása kivétel nélkül mindenkire kihat.

 

Munka, hivatás,​​ anyagiak

Az inaktív rétegekben a gyerekeknél, a még nem dolgozó fiataloknál​​ is mutatkozik ez a terület a kötelezettségek, tanulás, önérvényesítés formájában. Akik nem dolgoznak éppen, vagy pedig már nem dolgoznak, azoknál az embereknél is hangsúlyos lehet akár maga a munka, vagy pedig a kötelezettségek területe és az egyéni törekvéseknek a világban történő érvényesítése.

Magától értetődő vagy sem, de ez az életterület is igen élénken foglalkoztatja a típus képviselőit egész évben. Az első félévben több változás is elképzelhető, akár munkahely, akár csak pozíció, beosztás, vagy egyszerűen a tevékenység helyszíne, illetve változó kapcsolódásai. A második félév stabilabbnak tűnik, viszont számos konfliktus forrása lehet úgy magánéleti szempontból (házasság, de a család, otthon, ingatlan ügyeitől is elvonhatja a figyelmét vagy viszont), mint egészen általános szempontból. Ez utóbbinál a társkapcsolatnál is megemlített, társadalmi nemi szerepekkel összefüggő kérdések is felmerülhetnek, ha pedig nem kifejezetten ilyen módon nyilvánul meg a feszültség, akkor az a dilemma mutatja meg​​ élénken magát, hogy melyik magatartás a célszerűbb: a határozott, kemény, vagy a toleráns, megértő – különösen ha vezető pozícióban van az érintett Skorpió.

A vállalkozók vannak most jobb helyzetben (az előzőekhez képest), mert történetesen olyan tevékenységet végeznek, amit nem hátráltatott annyira a pandémia. Az első félévben ugyan némi likviditási probléma felmerülhet úgy az üzleti partnerek, mint ennek következtében a vállalkozó részéről, a másodikban pedig kisebb, szerződéses, jogi viták, tisztázatlan kérdések terhelhetik a tevékenységet.

Anyagi szempontból az tűnik ki, hogy az első félévben – az imént vázolt hatások tükrében – feszesebben kezeli a kérdést, a másodikban több teret enged intuíciójának, s annak a szerencsének, ami valamelyest felerősödik ebből a szempontból, ha alkalmazott, ha vállalkozó, de kétségtelen, hogy a vállalkozó Skorpióknak jobban a kezére játszik.

 

Egészség, életmód

A fizikai tünetek a karma jelzőrendszerének legfontosabb elemei közé tartoznak, ezért felbukkanásukkor jó feltenni magunknak a kérdést: milyen üzenetet is hordoznak. Ha megfejtjük, sokszor nem is kell betegséggé fejlődniük - így próbáljuk értelmezni az itt vázoltakat is.​​ 

Az első félévben a keringés, vérnyomás, vér összetétel anomáliával találkozhat esetleg össze, vagy lázas, lobos betegséggel, méghozzá a félév vége táján. A másodikban is maradnak a keringéssel összefüggő jelenségek, mégpedig erősen pszichés háttérrel, akár a magánélet, akár a hivatás problémáira gondolunk, illetve (különösen) a kettő összefüggéseire. Ajánlott tehát a fokozott figyelem arra, hogy feszültségeinek valami más levezető csatornát keressen és találjon, mint hogy valamilyen betegség érje utol.

 

Mit várhat 2021-ben​​ a​​ Nyilas​​ típus?

 

Spirituális-karmikus szempontból​​ 

9. Nyilas.jpg

Ebben az évben kevésbé közvetlen módon foglalkozik akár önismerettel, akár kedvenc foglalkozásával: a filozófiával, mert energiáit túlságosan lekötik a mindennapi élet követelményei. Viszont pontosan ezeken keresztül találkozik mégiscsak olyan motívumokkal, amelyeket a karma indukál és ezeken keresztül kell megvalósítania aktuális spirituális fejlődését. (Lásd: Szaturnusz aktuális haladása a Nyilas szempontjából.​​ http://karmaasztrologia.info/karmaasztrologia-gal-judit-ket-es-fel-eves-a-szaturnusz-haladasa-szerint/) Különösen a második félévben erősödnek fel a provokáló hatások, munka, másoknak végzett szolgálat, esetleg egészség-betegség kérdéseivel is összekapcsolódva. Ezen felül még az otthon, család témakörön belül is nagyon sok olyan motívummal találkozik, amelyek alkalmat nyújtanak arra, hogy néha átgondolja: honnan jön, hová tart, mik a prioritásai és általában: mi is az élet értelme.

 

Magánélet

Az emberi kontaktusok elsődleges eszköze a kommunikáció, azon belül is főleg a beszéd. E téren is bőségesen ellátja a karma gondolkodni- és tennivalókkal (lásd az előző pont hivatkozását a Szaturnuszról). Sok-sok interakció és sok jövés-menés látszik.​​ Tanulmányokkal összefüggésben is akadhatnak fontos teendői.​​ Ugyanakkor​​ ezek útjába akadályokat is állít az élet, s meg kell találnia valahogy a középutat, ahol mégiscsak tud haladni.

Családi életének egyes elemei is csatlakoznak az említett jelenségekhez, különösen az első félévben. Sok félreértés, titkok keletkezése, vagy kiderülése, esetleg csalódást okozó történések, csalás, megcsalattatás motívumaival is találkozhat. A második félévre is marad mindebből valamennyi, de világosabb, tisztázhatóbb lesz a kép. A család tagjai közé tartoznak természetesen a szülők és a felnőtt kori család egysége, így a társ, gyerekek érintettségét is figyelembe kell venni.

A Nyilasnak is nagyon fontos a pihenés, hobbi, sokaknál a sport – és elengedhetetlen legalább egy pillantást vetni a külföld, ilyen kapcsolatok, utazás területére. Bizony ezek továbbra is szerényebb mértékben, önként vállalt vagy külső korlátok közé szorítva mutatkoznak az általános konstellációkban. Külön bosszantó lehet a típus számára a második félévben ismételten felállított akadálypálya. A türelem, tolerancia már az első félévben sem jellemző a típusnál, híres rendíthetetlen derűje is valahol máshol jár, de a második félévben az említett viszonyok közepette kifejezetten dühödt indulatok is úrrá lehetnek néha-néha rajta.

 

Magánélet - párkapcsolat

Amiről​​ a párkapcsolatnál​​ szó van, az a spirituális fejlődés szempontjából az Én és a Világ viszonya. Ennek a​​ fő megtestesítője, fókuszpontja, gyújtópontja a társ, viszont sok esetben nem társkapcsolatban jelentkeznek azok a tényezők, amelyek tükröt mutatnak nekünk, kötelezettségeket rónak ránk, felelősségvállalásra késztetnek vagy komoly döntésekre, hanem a külvilág más elemei​​ (mértékadó emberek, társállat, a hivatás körülményei)​​ veszik át a funkciót. S különösen azokban az esetekben tapasztalható elcsúszás, ahol dinamikus spirituális életről, gyors menetelésről van szó. Ilyenkor a meglévő kapcsolatokban gyakran jelentős fáziseltolódás mutatkozik​​ például a (házas)társak között, ami szinte törvényszerűen szét is szakítja a kapcsolatot. Ha pedig éppen alakuló viszonyról van szó, már ebben a​​ szakaszban is kiderülhet, hogy nem tudják a felek egyformán tartani a tempót, ami miatt akár létre sem jön a kapcsolat. Ennek tükrében próbáljuk tehát értelmezni a következőket: ha nem a szó szoros értelmében vett párkapcsolat van terítéken,​​ akkor az Én és a Világ viszonyáról beszélünk.

Magától értetődő, hogy a hosszas korlátozás, bezártság, kényszerű fegyelem kihat a legközelebbi, legfontosabb emberi kapcsolatokra is bármelyik típusnál, s ez alól a Nyilas sem kivétel. Együttéléses kapcsolatban az első félévben – eltekintve az általános kedvetlenségtől – még tartja magát valahogy, sőt: empátiával fordul a másik fél felé, aki ezt viszonozza is, de ekkor is érezheti azt, hogy függetlenségét erősen megnyirbálja a sok kényszerű együttlét. A második félévbe elfogy a türelem, s a családi életnél vázolt félreértéssel, gyanakvással terhelt forma léphet előtérbe, s bizony visszaüt a hosszan és erőből gyakorolt önfegyelem, elfojtás. A kommunikáció terén is élénken jelen lévő karmikus feladatot lehet ismételgetni, amennyiben ügyelnie kell társkapcsolatában külön is a kommunikációra.

A társkapcsolatot most alakító Nyilasnál még élénkebben jelentkeznek azok a motívumok, amelyek az önmérséklet és a szabadjára engedett energiák, ingerek közötti szakadékot hivatottak áthidalni. Az első félévben még hagyján, a másodikban​​ igen erős ellentmondások közepette képzelhető el egy új vagy lazább párkapcsolat alakítása, sok-sok filozófiai felhanggal, különös tekintettel – hogy, hogy nem – a nemi szerepekre, legyen szó akár férfi, akár nő Nyilasról.

 

Közélet

A közélet hatásai alól az sem vonhatja ki magát, aki nem érdeklődik különösebben az ilyesmi iránt, hiszen mindenképpen valamilyen szervezettségű társadalomban élünk.​​ Ha más nem, a szabályozórendszer és a tágabb környezet befolyása kivétel nélkül mindenkire kihat.

A Nyilas általában élénken érdeklődik a nagyvilág, a tágabb közösségek, a közélet és gyakran a politika iránt. Hogy mennyire aktív ebben, vagy sem, az más kérdés. Most nagyon sok inger éri ebből a szempontból és próbálja arra ösztönözni, hogy valamilyen formában és szinten tevőleg is részt vegyen a dolgok alakításában. Azonban ugyanekkor meglehetősen nagy belső ellenállást is tanúsít ezzel szemben, mindenféle magánéleti okokra hivatkozva saját belső vitájában. Így hát alighanem sikerül elodáznia az állásfoglalást és aktív részvételt. Akik mégis részt vesznek a közéletben, jó, ha külön ügyelnek a többször felemlegetett türelmetlenség, intolerancia befolyására.

 

Munka, hivatás,​​ anyagiak

Az inaktív rétegekben a gyerekeknél, a még nem dolgozó fiataloknál​​ is mutatkozik ez a terület a kötelezettségek, tanulás, önérvényesítés formájában. Akik nem dolgoznak éppen, vagy pedig már nem dolgoznak, azoknál az embereknél is hangsúlyos lehet akár maga a munka, vagy pedig a kötelezettségek területe és az egyéni törekvéseknek a világban történő érvényesítése.

A kifejezetten munkának (vagyis nem okvetlen hivatásnak) tekinthető területen 2018 óta tartósan kénytelen időről- időre meglepő és teljesen váratlan körülményekkel szembesülni. Ez az Uránusz Bikában tartózkodásával függ össze, s mivel lassú bolygóról beszélünk, még néhány évig (2025-ig) figyelembe kell venni ezt a körülményt. Ugyanakkor igen innovatív is lehet ez a konstelláció, s ennek a nyomait 2021 első félévében igen jól tetten is érheti. A második félévben megváltozik kissé a helyzet, mert bár eleinte továbbra is ötleteinek hasznosítása, tevékenységének megújítása lehet a fő program, de aztán ismét beáll a kellemetlen meglepetések tendenciája, s változatos formában tálalhatja a karma a kihívásokat.​​ A hivatás, önérvényesítés, önkifejezés motívumai most kevésbé foglalkoztatják, mint akár a magánélet, akár a kenyérkereset problémái.​​ 

Aki vállalkozó, annak sem könnyű a helyzete, sőt: valamelyest kellemetlenebb is, mivel az egész év során jellemző az ingerültség, a fokozott aktivitás – viszonylag csekély eredménnyel,​​ sok súrlódással (remélhetőleg komolyabb konfliktussá nem fajulva), illetve olyan körülményekkel, amelyekre a szülött maga nincs befolyással, ám őrá jelentősen kihatnak.​​ 

Anyagi viszonyai azonban – legyen bármilyen működési formája – azt igazolják, hogy erőfeszítései megérik a fáradságot, mert eredményei egészen jók, méghozzá az év mindkét felében. Az elsőben némelykor már-már csodaszerű módon alakulnak ügyei, a másodikban egyenletesebb és a távolabbi jövőre nézve is biztató növekedés várható.

 

Egészség, életmód

A fizikai tünetek a karma jelzőrendszerének legfontosabb elemei közé tartoznak, ezért felbukkanásukkor jó feltenni magunknak a kérdést: milyen üzenetet is hordoznak. Ha megfejtjük, sokszor nem is kell betegséggé fejlődniük - így próbáljuk értelmezni az itt vázoltakat is.​​ 

Görcsökkel járó apróbb-nagyobb jelenségekkel találkozhat a szokottnál sűrűbben, de fókuszba kerülhet mirigyeinek működése is, kiemelten a pajzsmirigyé. Az év első részében még mozgásszervi (különösen a Nyilas testtájék, a csípő körüli) panaszok is felmerülhetnek. A másodikban inkább a vérkeringés, szív működésének anomáliái merülhetnek fel. A vérösszetétel, annak vas- koleszterin- cukor- zsírtartalma ugyancsak mutathat eltéréseket.

 

Mit várhat 2021-ben​​ a​​ Bak​​ típus?

 

Spirituális-karmikus szempontból​​ 

10. Bak.jpg

Nem kevés provokáló tényező ösztökéli arra az év során, hogy sokat foglalkozzék olyan kérdésekkel, amelyek a spiritualitás valamilyen szintjét és módját jelentik. Önismeret, lelki ügyekkel, hitbeli dolgokkal való foglalkozás jellemezheti közelebbről. Kiváltképp az első félévben jellemző ez, a másodikban átvált a témakör, valamivel praktikusabb, ám továbbra is elvont módon az ellenpólusok viszonyával, azon belül pedig kiemelten akár a társadalmi nemek problémáival is foglalkozhat, akár saját életének egyes jelenségein keresztül (saját magával, gyerekével, barátaival összefüggésben), akár szélesebb rálátás révén, hiszen az általános tendenciákban is szerepel a téma, „benne van a levegőben”.

 

Magánélet

A kommunikáció, elsődleges kapcsolattartás sokszor felmerül a heti horoszkópokban, aminek az a kozmikus háttere, hogy a Bakok szempontjából ezen a területen jár 2011-12 óta a Neptun, s mivel 14 év az egy jegyben tartózkodásának ideje, még 2025-6-ig ott is lesz. Emiatt úgy a világ racionális megközelítése, mint kommunikációjának módja jelentősen változott az előző állapotokhoz képest. Sokkal erősebb a késztetése, hogy sokszor az intuíciójára támaszkodjék, és nagyobb empátiát tud tanúsítani másokkal szemben. Ez a jelentős különbség hol zavarja, hol örömmel tölti el, mivel sikerélményei is lehetnek általa.​​ Ha éppen tanul, e téren is remekül tudja használni ezeket az újnak számító elemeket. Néha azonban zavarosnak, kaotikusnak találja, ami tudattalanjából a felszínre jön. Ebben az évben is a vegyes hatások látszanak, 2021 második felében inkább zavarónak tartja a dolgot, egészen az év végéig, amikor utólag is rájön (megint egyszer) az előnyeire.

Gyerekével, gyerekeivel, barátokkal való viszonyára is hosszú periódusú kozmikus tényező (Uránusz a Bikában, 2018-tól kb. 7 évig) vonatkozik. Itt a váratlan események, jelenségek, fordulatok, meglepetések terhelik életét. Az első félévben egészen jól tudja kezelni ezeket, mert nem is annyira erőteljesek, s sok olyan elemet tartalmaznak, amivel egyet tud érteni. A második félévben azonban inkább a kellemetlen meglepetések kategóriája kerül előtérbe, amikkel már nemigen tud azonosulni, sőt.

Szabad ideje nem sok marad, ami a típusnál cseppet sem szokatlan. Az első félévben mégiscsak valamivel nagyobb teret tud engedni kedvtelésének, hasznos hobbijának. A másodikban​​ lekötik energiáit a megoldandó problémák.

 

Magánélet - párkapcsolat

Amiről​​ a párkapcsolatnál​​ szó van, az a spirituális fejlődés szempontjából az Én és a Világ viszonya. Ennek a​​ fő megtestesítője, fókuszpontja, gyújtópontja a társ, viszont sok esetben nem társkapcsolatban jelentkeznek azok a tényezők, amelyek tükröt mutatnak nekünk, kötelezettségeket rónak ránk, felelősségvállalásra késztetnek vagy komoly döntésekre, hanem a külvilág más elemei​​ (mértékadó emberek, társállat, a hivatás körülményei)​​ veszik át a funkciót. S különösen azokban az esetekben tapasztalható elcsúszás, ahol dinamikus spirituális életről, gyors menetelésről van szó. Ilyenkor a meglévő kapcsolatokban gyakran jelentős fáziseltolódás mutatkozik​​ például a (házas)társak között, ami szinte törvényszerűen szét is szakítja a kapcsolatot. Ha pedig éppen alakuló viszonyról van szó, már ebben a szakaszban is kiderülhet, hogy nem tudják a felek egyformán tartani a tempót, ami miatt akár létre sem jön a kapcsolat. Ennek tükrében próbáljuk tehát értelmezni a következőket: ha nem​​ a szó szoros értelmében vett párkapcsolat van terítéken,​​ akkor az Én és a Világ viszonyáról beszélünk.

A már tartós, együttéléses kapcsolatban élő Bakok számára szinte a napi rutin részének tekinthető most ez az életterület. Az első félévben nagyobb hangsúly esik ugyan a társkapcsolatra, azzal is összefüggésben, amit a gyerekekkel kapcsolatban is láttunk, de általában véve is: időnként már-már úgy hat, mintha elölről vagy most kezdenék a kapcsolatot, annak örömeivel, a másik irányában tanúsított fokozott figyelemmel. A második félévre csökken ez a „hév”, a napi gondok elcsendesítik és az említett napi rutin lép a helyébe, biztos háttérnek elkönyvelve a kapcsolatot. Nem látszik ugyan aktuálisan ennek hátránya, de sohasem szabad arról megfeledkezni, hogy minden kapcsolatot gondozni kell az első pillanattól az utolsóig.

Azoknak a Bakoknak, akik most alakítanak ki éppen új kapcsolatot, még (vagy szándékoltan a későbbiekre nézve is) lazább kötelékben, egészen másféle energiákkal kell számolniuk. Az első félévben az újdonság izgalma, a másik ember megismerésére irányuló felfedezés színesíti a viszont és nem számítanak azok a buktatók, amelyek fel- felsejlenek (s amelyek minden kapcsolatot jellemeznek). A második félévben azonban kiéleződhet a helyzet, jobban kijönnek a különbözőségek és ha ezeket nem tudják elfogadni, akkor bizony a szakadással is lehet számolni. Ezen felül is közbejöhetnek olyan sorsszerű történések, amelyek befolyásolják a kapcsolat alakulását. Mindenképpen előtérbe lép az a​​ tendencia, amit a legelső blokkban is említettem: a nemek egymással való viszonyának, a társadalmi nemeknek a jelentősége.

 

Közélet

A közélet hatásai alól az sem vonhatja ki magát, aki nem érdeklődik különösebben az ilyesmi iránt, hiszen mindenképpen valamilyen szervezettségű társadalomban élünk.​​ Ha más nem, a szabályozórendszer és a tágabb környezet befolyása kivétel nélkül mindenkire kihat.

A Bak mint építő- jövőépítő alkat, igen élénken érdeklődik a közélet, annak alakulása, vagy kifejezetten a politika iránt. Legalábbis a típus egyedeinek tekintélyes része. Természetesen olyan Bakok is vannak szép számmal, akik megelégednek az építkezés konkrétabb, egyszerűbb formáival (értsd: családi ház, torony, hobbiépítkezés) és éppen hogy nagy közömbösséget tanúsítanak a közzel szemben. Nehéz most bárkinek is kivonni magát az általános tendenciák kényszerítő hatása alól, így hát a Bakoknál értelemszerűen felerősödik az affinitás, de nem ez az év lesz az, amikor belevetnék magukat valamilyen társadalmi megmozdulásba, legyen az kisebb vagy nagyobb léptékű.

 

Munka, hivatás,​​ anyagiak

Az inaktív rétegekben a gyerekeknél, a még nem dolgozó fiataloknál​​ is mutatkozik ez a terület a kötelezettségek, tanulás, önérvényesítés formájában. Akik nem dolgoznak éppen, vagy pedig már nem dolgoznak, azoknál az embereknél is hangsúlyos lehet akár maga a munka, vagy pedig a kötelezettségek területe és az egyéni törekvéseknek a világban történő érvényesítése.

Nos, ez az az életterület, ami viszont bármilyen kiterjedésű érdeklődés mellett garantáltan érdekli a típust, hiszen a karrier, önérvényesítés, hivatás jegye. Nagyon is élénken foglalkoztatják tehát a munka, hivatás kérdései. Mindenekelőtt érdemes kiemelni, hogy a spirituális munkára vonatkozó provokációk nem csekély része most épp erről a területről éri, s igyekszik is megfelelni a kihívásoknak, ha nem is minden nehézség nélkül. Az első félévben ráadásul olyan félelmek, sőt: háttér-történések is terhelhetik munkáját, amelyekről konkrét tudomása nincs, vagy csak nagyon csekély mértékben, viszont befolyásolhatják jövőjét, munkahelyének állapotát, pozícióját. A második félévben kiderülhetnek a „titkok”, amivel megnő a bizonytalanság is, esetleg kifejezett állásvesztés, munkahely változás is kinéz a típus számos képviselőjénél. Ez ugyan nem hat a meglepetés erejével, attól még természetesen rosszul esik.​​ 

A vállalkozó Bakoknak nem könnyű a dolga: a néhányszor már emlegetett Bika-Uránusz (2018-2025 között) ezen a területen jár a jegy szempontjából és a bármikor felbukkanó meglepetések, néha-néha kellemes, de sajnos még többször kellemetlen formában befolyásolják ezt az életterületét is. Az idén sincs másként: az első félévben még sok kompenzáló tényezőt is lehet mellé találni, a másodikban azonban inkább a kellemetlen meglepetés kategória válik jellemzővé. Nagy erőfeszítéseket kell tennie (mint oly sok vállalkozónak ebben az időszakban), hogy felszínen maradjon, s csak remélni lehet, hogy ez sikerül is.

Anyagiak terén a karmikus nevelés-nevelődés fő elemével találkozunk, a Vízöntő-Szaturnusz itt jár ugyanis a Bakoknál. (Lásd:​​ http://karmaasztrologia.info/karmaasztrologia-gal-judit-ket-es-fel-eves-a-szaturnusz-haladasa-szerint/.) Ennek értelmében itt is az erőfeszítés, a folyamatos készenlét látszik, s egyéni nézőpont kérdése, hogy ezeket eredményesnek látja-e vagy a befektetett energiához képest kevéssé eredményesnek.

 

Egészség, életmód

A fizikai tünetek a karma jelzőrendszerének legfontosabb elemei közé tartoznak, ezért felbukkanásukkor jó feltenni magunknak a kérdést: milyen üzenetet is hordoznak. Ha megfejtjük, sokszor nem is kell betegséggé fejlődniük - így próbáljuk értelmezni az itt vázoltakat is.​​ 

A mozgásszervi problémák a Baknál alapvetően is szóba jöhetnek, az idei évben pedig talán még a szokásosnál is fokozottabb mértékben. A szervezet ásványianyagcsere-forgalmára és a szervek „átmosására” (folyadékfogyasztás) nem árt ügyelnie. A második félévben allergiás jellegű problémák is felüthetik a fejüket, akár régi ismerősként, akár vadonatúj jelleggel. Nem zárható ki még a szaporodás szerveinek a problematikája sem, esetleges beavatkozással együtt.

 

Mit várhat 2021-ben​​ a​​ Vízöntő​​ típus?

 

Spirituális-karmikus szempontból​​ 

11. Vízöntő.jpg

Mivel a Vízöntőben jár a Szaturnusz, e típus keresztül-kasul érezheti a karma súlyát, hiszen a személyiség területén keresztül neveli a karma bolygója. Márpedig a személyiség az összes egyéb életterületből sem hagyható ki. Egyébként is elég sok impulzus érte már a közelmúltban is ilyen téren, most pedig felszínre kerülnek azok a motívumok, amelyekkel dolgoznia kell önmagán, világlátásán, jövőbeli elképzelésein. Ehhez át kell gondolnia eddigi életét, azt, hogy honnan indult és most hol tart, s mit szeretne/szükséges majd még tennie. Ezen felül természetesen haladéktalanul el is kezdheti a változások végrehajtását és elképzeléseinek megvalósítását. Az első félévben türelmesebben viseli azt az enyhe (?) nyomást, amit a karma részéről érez, a második félévben azonban elfogyhat türelme és többször is fellázadhat a dolog ellen, persze hiába. A Vízöntőknek fokozottan ajánlható a​​ http://karmaasztrologia.info/karmaasztrologia-gal-judit-ket-es-fel-eves-a-szaturnusz-haladasa-szerint/​​ linkkel elérhető oldalon elhelyezett információk tanulmányozása.

 

Magánélet

A Vízöntő specialitása a nagy emberszeretet és társadalmi- szociális érzékenység mellett az is, hogy​​ leginkább azt szeretné, hogy mindenki hagyja békén és a mikrokörnyezethez, az egyes emberekhez való alkalmazkodás nem tartozik erősségei közé. Az első félévben, annak is a vége felé ez elég jól kidomborodik, ingerlékenység, bosszankodás formájában, néha-néha vitáig, konfliktusig is fokozódó módon. A második félévben ilyen irányú ingerültségét majd egyre inkább az otthon, család (haza) területére koncentrálja. Ez utóbbi sokszor felmerül a heti horoszkópokban 2018 óta, mivel itt jár a lassú Uránusz (2025-ig) és ritkán mutatja a szebbik arcát, inkább marad a váratlan, kellemetlen meglepetések kategóriájánál. Nem csak kívülről, hanem belülről is fakad az a feszültség, ami időnként kiutat keres és valamilyen formában „kisül”. Háztartási, számítástechnikai, kényelmi, elektromos eszközök meghibásodása, tönkremenése tartozik még a szelídebb formákhoz - amíg személyi sérülés nem történik. Az első félévben még jobban tudja kezelni ezeket a problémákat, a másodikra azonban idegei kezdik esetleg túl soknak találni a terhelést.

Hasonló elemekkel lehet találkozni a családi személyi kapcsolatoknál, szülőkkel, gyerekekkel, testvérrel, mikrokörnyezettel összefüggésben is, továbbra is megtűzdelve ezeket is váratlan impulzusokkal. Az első félévben segít a türelem gyakorlásában az a sejtelem, sőt: ismeret, hogy a most felbukkanó jelenségek mind saját lelki fejlődését szolgálják, valamint az is, hogy belátja: önnön előzményei hívják életre őket. A második félévben viszont megelégelheti mindezt és már nem számít a tanulás értéke annyit, hogy ne bosszankodjék.

 

Magánélet - párkapcsolat

Amiről​​ a párkapcsolatnál​​ szó van, az a spirituális fejlődés szempontjából az Én és a Világ viszonya. Ennek a​​ fő megtestesítője, fókuszpontja, gyújtópontja a társ, viszont sok esetben nem társkapcsolatban jelentkeznek azok a tényezők, amelyek tükröt mutatnak nekünk, kötelezettségeket rónak ránk, felelősségvállalásra késztetnek vagy komoly döntésekre, hanem a külvilág más elemei​​ (mértékadó emberek, társállat, a hivatás körülményei)​​ veszik át a​​ funkciót. S különösen azokban az esetekben tapasztalható elcsúszás, ahol dinamikus spirituális életről, gyors menetelésről van szó. Ilyenkor a meglévő kapcsolatokban gyakran jelentős fáziseltolódás mutatkozik​​ például a (házas)társak között, ami szinte törvényszerűen szét is szakítja a kapcsolatot. Ha pedig éppen alakuló viszonyról van szó, már ebben a szakaszban is kiderülhet, hogy nem tudják a felek egyformán tartani a tempót, ami miatt akár létre sem jön a kapcsolat. Ennek tükrében próbáljuk tehát értelmezni a következőket: ha nem a szó szoros értelmében vett párkapcsolat van terítéken,​​ akkor az Én és a Világ viszonyáról beszélünk.

A házasságban, együttéléses viszonyban lévő Vízöntők számára ebből a szempontból sem lesz könnyű az év (na de kinek lesz az bármilyen szempontból is?). Az első félévben érzelmileg sebezhetőbbnek (de igen dinamikusnak) tűnik a szokottnál, könnyen sértődik, különösen akkor, ha segítő szándékát, toleranciáját, szolgálatait a másik fél nem értékeli. Ez egyúttal elő is készíti a második félév azon markáns tendenciáját, ahol a legszélesebb értelemben vett elvi kérdések vehetik át a prímet. A Vízöntőnél nem szokatlan jelenség, hogy elvonatkoztatja a jelenségeket önmagától és szélesebb perspektívába helyezi azokat. A férfi-nő társadalmi szerepek körül aktuálisan is fel- feléledő vitának részeként beviszi magántermészetű kapcsolatába ezeket a kérdéseket és személyes életén keresztül igyekszik realizálni a szükségesnek tartott változásokat. Ez pedig természetesen (nem kis) konfliktusokkal is járhat, amelyek akár végzetes kifejlet felé is sodorhatják több Vízöntőnek a​​ házasságát.

A lazább kapcsolatot építő, ilyent kezdeményező Vízöntőknél az első félév egészen másmilyen, sokkal derűsebb, empatikusabb, érzelmileg gazdag képet mutat, bár apró mellékkörülményként meg lehet említeni a titkos elemek jelenlétét, például titkos, de lehet, hogy csak virtuális kapcsolat formájában. Ha marad ugyanez a viszony, a második félévre nyilvánosan vállalhatóvá vagy fizikai valósággá válik a dolog, ez azonban nem biztos, hogy segít abban, hogy elmélyedjen, vagy stabilizálódjon a kapcsolat. Lehet ennek az is az oka, hogy az általános feszültségek mindenkire kihatnak, de bizony az is, hogy ekkorra kiviláglanak azok a különbségek, amelyeket nem biztos, hogy összeegyeztethetőnek találnak a felek.

 

Közélet

A közélet hatásai alól az sem vonhatja ki magát, aki nem érdeklődik különösebben az ilyesmi iránt, hiszen mindenképpen valamilyen szervezettségű társadalomban élünk.​​ Ha más nem, a szabályozórendszer és a tágabb környezet befolyása kivétel nélkül mindenkire kihat.

Most a Vízöntő is – aki ízig-vérig közösségi ember (elvileg) a magánjellegű problémáival van elsősorban elfoglalva, így nem biztos, hogy marad kedve és energiája ahhoz a közélethez, amitől amúgy is meglehetősen elundorodott mostanában. Más verzióban: saját életében igyekszik realizálni a nagyobb áramlatok által követelt módosításokat (lásd: társkapcsolat), vagy pedig a háttérből, háttérben száll be bizonyos társadalmi jellegű tevékenységekbe.

 

Munka, hivatás,​​ anyagiak

Az inaktív rétegekben a gyerekeknél, a még nem dolgozó fiataloknál​​ is mutatkozik ez a terület a kötelezettségek, tanulás, önérvényesítés formájában. Akik nem dolgoznak éppen, vagy pedig már nem dolgoznak, azoknál az embereknél is hangsúlyos lehet akár maga a munka, vagy pedig a kötelezettségek területe és az egyéni törekvéseknek a világban történő érvényesítése.

Hasznos tevékenység végzésére is ösztönzi szülötteit a Vízöntő-Szaturnusz, így hát a munka, hivatás, a kreatív képességek hasznosításának kérdései is kiemeltek, még a szokotthoz képest is. A Vízöntő számára (is) fontos ugyanis, hogy nyomot akar hagyni a világban valamely jelentős tevékenységen keresztül. Nos, a pandémia válogatás nélkül nem kímél senkit, így ennél a típusnál ezt a területet sem. Az első félévben sokat foglalkozik az​​ információáramlással, közvetve vagy közvetlenül. Ez realizálódhat akár abban is, hogy sok hirdetést böngész, lehetőségeket keresve, de konkrét, hivatásszerűen végzett információátvitel formájában is. A nyilvánosság előtti megjelenés valamilyen formája is szerepet kaphat munka jellegű tevékenységében, vagy pedig társulásos folyamatokban vesz részt, bár – véleménye szerint – nem túl nagy sikerrel. A második félév igen ambivalensnek látszik a tárgyalt szempontból, mert egyfelől kifejezetten hatékony, termékeny és még anyagi eredményt is hozó tevékenység látszik a konstellációkból, másfelől azonban ismét a nyilvánosság előtti megjelenésből, illetve társulásos viszonyból konfliktusai is fakadhatnak, amelyeket elég nehéz kezelnie. Az otthon, család, mikrokörnyezet problémái sem segítik magában az egyenletes munkában sem és az említett mellékkörülmények kezelésében sem.​​ 

A vállalkozó Vízöntőknél is tetten érhetők hasonló jelenségek, kiváltképp az első félévre vonatkozóan. A második félévben több kellemetlenség, meghiúsult vállalások és jövedelemrész, vita, bosszúság látszik, de ezek nagy része nem végzetes, s inkább csak saját idegállapotának függvényében állhat egyáltalán elő.

Anyagi szempontból az egész évet kíséri az, hogy sokszor az utolsó pillanatban realizálódik bevétele, némelykor már-már a csodával határos módon. Ez a motívum is gyakran felmerül a heti előrejelzésekben is, mivel a Neptun​​ 2012-2026 között a Vízöntők ezen területét érinti, s amikor kap valami támogatást is, akkor érvényesülnek a vázolt motívumok. Nos ebben az évben legalább ez a rész működik, ha nem is eget rengető nagyságrendben.

 

Egészség, életmód

A fizikai tünetek a karma jelzőrendszerének legfontosabb elemei közé tartoznak, ezért felbukkanásukkor jó feltenni magunknak a kérdést: milyen üzenetet is hordoznak. Ha megfejtjük, sokszor nem is kell betegséggé fejlődniük - így próbáljuk értelmezni az itt vázoltakat is.​​ 

Szívműködés, keringés zavarai lehetnek jellemzőek az egész év során. Magától is hajlamos azonban elhanyagolni az ilyesmikkel való törődést, most pedig a járvány miatt amúgy is csak korlátozottan veheti igénybe az egészségügy szolgálatait. Így hát esetleg megpróbálja saját kezébe venni egészségi állapotának alakítását, de nem valószínű, hogy túl kitartónak bizonyul benne. Ettől függetlenül,​​ ha sikerül jó módszerre rátalálnia, a második félévben egészen jól tudja (tudná) aktivizálni szervezete rejtett tartalékait, immunrendszerét.

 

Mit várhat 2021-ben​​ a​​ Halak​​ típus?

 

Spirituális-karmikus szempontból​​ 

12. Halak.jpg

A Neptunnak uralmi helyzetben, a Halakban történő közlekedése (2011-12-től 2026-ig) remek alkalmat nyújt a típusnak arra, hogy jelentős előrehaladást tegyen ilyen téren. Nyilvánvaló, hogy nem minden generációnak adatik meg a 146 éves periódusú Neptun ilyen helyzete. Nos, az idei év első felében intenzívebb belső élet tételezhető fel, de igen jelentős ellensúlyokkal, amelyek különösen a munka, hivatás, a mindennapi élet gondjaival terhelve sokszor elterelik az emelkedett nézőponttól és csaknem pont az ellenkezőjét hozzák ki a szülöttből. Magyarán: nem látja értelmét a spirituális útnak, mert úgy érzi, nem igazolja vissza erőfeszítéseit, jóindulatát a karma. A második félévben zömében továbbra is az gyanítható, hogy marad az utóbbi álláspontnál, de a periódus vége felé mégiscsak visszakanyarodik az egyetemesség felé, vagy azért, mert valóban át tudja élni egy magasabb nézőpontból is saját életét, vagy azért, mert mégis megkapja azokat a teljesen praktikus visszajelzéseket, amelyek megerősíthetik (akármilyen) hitében.

 

Magánélet

A kommunikáció, kontaktusok (közlekedés) szempontjából is lassú járatú bolygó, az Uránusz a meghatározó a Halak szemszögéből most, pontosabban 2018 óta (2025-ig). Emiatt a hirtelen impulzusok, nézőpont- és stílusváltások, feltörő türelmetlenség, izgatottság, ugyanakkor nagy határozottság jellemzi a területet. Ez azért is​​ figyelemre méltó, mert a Halak eredendő hozzáállása nem egészen ilyen,​​ de azért is, mert némelykor igen kellemetlen eredményekkel járhat (pl. a közlekedésben). Kordában tartása az év első felében még egészen jól sikerül, a másodikban azonban mintha szabadjára engedné zsigeri indulatait, amiből aztán konfliktusok is keletkezhetnek, főleg a munka, másoknak vállalt szolgálat (és a karma!) terén. A jóga, meditáció nagyon jót tesz ilyen helyzetben is.

Természetesen a családi viszonylatokat is megviselheti a hosszan tartó változás, annál inkább érdemes valamilyen technikát alkalmazni belső állapotának karbantartására, különösen nyilván a második félévben.

Gyerekére, gyerekeire​​ túlnyomórészt​​ támaszkodhat az említett folyamatokban és általában is. A folyamat kölcsönös: maga a szülött is támogatást nyújt szeretteinek, s ha nem is lehet kiemelni őket teljesen az imént vázolt jellemzők közül, mégis gördülékenyebbnek látszik a viszony más családtagokhoz képest.​​ 

A második félévben szülőjével (elsősorban apa) kapcsolatban merülhetnek fel olyan problémák, amelyek megoldásában valamilyen szinten részt kell vállalnia.​​ Sokat foglalkozhat ezzel összefüggésben, vagy ettől teljesen függetlenül gyerekkorának viszonyaival, emlékeivel, az akkor kialakult reflexeivel is.

 

Magánélet - párkapcsolat

Amiről​​ a párkapcsolatnál​​ szó van, az a spirituális fejlődés szempontjából az Én és a Világ viszonya. Ennek a​​ fő megtestesítője, fókuszpontja, gyújtópontja a társ, viszont sok esetben nem társkapcsolatban jelentkeznek azok a tényezők, amelyek tükröt mutatnak nekünk, kötelezettségeket rónak ránk, felelősségvállalásra késztetnek vagy komoly döntésekre, hanem​​ a külvilág más elemei​​ (mértékadó emberek, társállat, a hivatás körülményei)​​ veszik át a funkciót. S különösen azokban az esetekben tapasztalható elcsúszás, ahol dinamikus spirituális életről, gyors menetelésről van szó. Ilyenkor a meglévő kapcsolatokban gyakran jelentős fáziseltolódás mutatkozik​​ például a (házas)társak között, ami szinte törvényszerűen szét is szakítja a kapcsolatot. Ha pedig éppen alakuló viszonyról van szó, már ebben a szakaszban is kiderülhet, hogy nem tudják a felek egyformán tartani a tempót, ami miatt akár létre sem jön a kapcsolat. Ennek tükrében próbáljuk tehát értelmezni a következőket: ha nem a szó szoros értelmében vett párkapcsolat van terítéken,​​ akkor az Én és a Világ viszonyáról beszélünk.

A házassági, együttéléses kapcsolatban lévő Halak számára az első félévben ez a terület bár nem nélkülözi a feszültségeket (lásd az előző blokkban írottakat), de meríteni tud érzelmi, mentális tartalékokból, melyeket az előzőekben felhalmoztak. Így jó konfliktus-oldási technikákat tudnak használni, megértéssel, humorral túllépnek a felmerülő nehézségeken. A második félévre sajnos megcsappannak ezek a tartalékok, türelmetlenség, intolerancia léphet a jóindulat helyébe. Az otthon, család körüli problémák sem segítenek a harmónia megteremtésében, a plusz terhelés elvonja az energiákat a társkapcsolat karbantartásától, ápolásától, persze (remélhetőleg) csak átmenetileg. A konstelláció azt sugallja, hogy ettől még simán visszarendeződhetnek a dolgok, vagyis valóban csak időleges jelenségről van szó, s nem végzetes szakadásról.

A lazább párkapcsolatban vagy éppen alakuló kapcsolatban lévő Halaknál más a helyzet: itt több megértés, empátia mutatkozik (ami cseppet sem meglepő), ami buktatót jelenthet az némi vetélkedés a dominanciáért,​​ ami egy Halaknál ugyan furcsa, de mégis jelentkezik, különösen az első félévben. A másodikban visszatér az engedékenyebb, alkalmazkodóbb alaptermészetéhez, nem utolsó sorban azért is, mert – a cél érdekében – valóban bevethet valamilyen tréninget önfegyelmének erősítésére.

 

Közélet

A közélet hatásai alól az sem vonhatja ki magát, aki nem érdeklődik különösebben az ilyesmi iránt, hiszen mindenképpen valamilyen szervezettségű társadalomban élünk.​​ Ha más nem, a szabályozórendszer és a tágabb környezet befolyása kivétel nélkül mindenkire kihat.

Amellett, hogy inkább a magántermészetű dolgok iránt érdeklődik, tagja lehet valamilyen, közös érdeklődési kör által létrehozott társulásnak, ahol – laza kapcsolódással – elkerülhetetlenül is részt vesz bizonyos szinten a közösségi életben. Az első félévben​​ sokkal élénkebbnek látszik ez a tevékenység, mint a másodikban. Az és második részében viszont letisztultabb, célirányosabb energiák látszanak ezen a területen, úgy a közösség, mint az egyén részéről.

 

Munka, hivatás,​​ anyagiak

Az inaktív rétegekben a gyerekeknél, a még nem dolgozó fiataloknál​​ is mutatkozik ez a terület a kötelezettségek, tanulás, önérvényesítés formájában. Akik nem dolgoznak éppen, vagy pedig már nem dolgoznak, azoknál az embereknél is hangsúlyos lehet akár maga a munka, vagy pedig a kötelezettségek területe és az egyéni törekvéseknek a világban történő érvényesítése.

Természetesen ez (is) egy igen fontos életterület, hiszen a megélhetését az emberek óriási hányadának a munka biztosítja. Az első félévben zavaros energiák kerekedhetnek felül e téren, olyan történésekkel, amelyeknek eredete nem egészen világos, s minél jobban igyekszik tisztázni azt, hogy miért történnek a dolgok úgy, ahogyan, annál jobban belegabalyodhat és elbizonytalanodhat. Lehet, hogy másokat okol problémáiért, amiben vagy van némi igazság, vagy csak szubjektív megítélésének „köszönhető” a bűnbak-képzés. Hivatás- munkahelyváltás most igen sok embert érint, ez alól a Halak sem kivétel, az első félévben elképzelhető ilyesmi. A második félévben szilárdabb viszonyok látszanak, amit nem ad az élet​​ ingyen, sok erőfeszítés, nagy önfegyelem és jó konfliktustűrő képesség jelenthetik az alapfeltételeket. Vagy: ha éppen ekkor vált munkahelyet, nem egykönnyen jut hozzá, próbára teszi az élet (karma) a kitartását, tűrőképességét.​​ Egymásnak ellentmondó motivációkkal kell megküzdenie a stabilitás érdekében.

A vállalkozó Halaknál valamivel jobb a helyzet, bár persze ők is ki vannak téve az aktuális állapotok hullámzásának, bizonytalanságának, de ha nem esnek pánikba, akkor elég jól tudnak lavírozni a zavaros viszonyok közepette. (Sőt.) Az első félévben inkább a logika, a másodikban viszont inkább intuíciója segítheti ebben.

Az előzőekből is következik, hogy anyagi szempontból nem ez lesz a legsikeresebb év (némi kivétellel sem a Halaknak, sem más típusoknak). Az anyagi háttér megteremtésére irányuló igyekezet sok energiát emészt fel és – akár alkalmazotti, akár vállalkozói viszonyban van az érintett – sok elfojtás, tudattalanból fel- feltörő szorongás kíséri. Ez utóbbinak lehet teljesen reális oka is, de sokszor nem lehet rá magyarázatot találni, túl azon, hogy a legáltalánosabb tendenciák által is jelölt bizonytalanság jelenünk aktuális éveit eleve jellemzi, terheli.

 

Egészség, életmód

A fizikai tünetek a karma jelzőrendszerének legfontosabb elemei közé tartoznak, ezért felbukkanásukkor jó feltenni magunknak a kérdést: milyen üzenetet is hordoznak. Ha megfejtjük, sokszor nem is kell betegséggé fejlődniük - így próbáljuk értelmezni az itt vázoltakat is.​​ 

Lobos, gyulladásos problémák, az első félévben a gyomor, illetve belső nemi szervek tájékán jelentkezhetnek. A másodikban előtérbe kerülhetnek a mirigyek problémái. Egész évben hangsúlyos a keringés, vérösszetétel, vérnyomás, esetleg szív működése, nem utolsó sorban az idegi megterhelés következtében.​​ A jelenségek nem egyenletesen, hanem lökésszerűen, időnként mutathatják meg magukat – amennyiben egyáltalán erre sor kerül.

 

2020

A 2020-as évben csupán két típusnak (Kos és Bak) írtam meg asztrológiai alapokról az előrejelzését, a többinek jókora csúszással a második félévre a rúnák segítségével készítettem összeállítást.

 

Mit várhat 2020. második félévében​​ a​​ Kos​​ típus?

 

Spirituális-karmikus szempontból​​ 

1. Kos.jpg

Mióta a Neptun a Halakban jár (2012. márciusától), fokozottan érvényes a Kosokra nézve az, hogy a tudattalan mélyrétegében zajló folyamatok időnként a felszín felé törekednek, ami homályos érzetekben, sejtésekben, rossz érzésekben is kifejeződhet, de mutathatja az intuíció felerősödését, felismeréseket, a karma fokozott jelzéseit és azok megfejtését. Most az első félévben különösen élénkek lehetnek ezek a folyamatok. A nagyon is a Földön élő Kosok egy részét zavarhatja, a spiritualitásra fogékonyabbakat viszont inspirálja a jelenség. Sok jó eredményt kihozhat belőle. A második félévben letisztultabb formában találkozhat olyan információkkal, amelyek például előző életekre vonatkoznak, vagy a mostani életének előzményeihez vezetnek (kisgyerekkor, magzati élet, vagy a fogantatást is megelőző állapotok). Felismeréseit természetesen életének mozgatórugói jobb megértésére, megismerésére fordíthatja, miáltal változtatni tud napi praktikus működésén is.

 

Magánélet

A​​ kommunikáció, kontaktusok​​ jelentősége a második félévre megnövekszik, és sokat is tesz annak érdekében, hogy minél gördülékenyebben menjenek itt a dolgok, mégsem látszik elégedettnek, mert – értékelése szerint – nem térül meg a befektetett energia. Ez persze valószínűleg nincs így, csak az eredmény nem azonnal jelentkezik, viszont hosszabb távon egészen biztosan. Így​​ tehát érdemes tartani ezt a vonulatot.

A​​ családi élet, otthon, szülők kérdései​​ is rendkívül kiemeltek. Az év első részében igen nagy hangsúly kerül ezekre a területekre, s a másodikban is fontos szerepet kapnak, csak ekkor már inkább a család, otthon, ingatlan témakörre fókuszál, az átalakulás- átalakításra, az új helyzet megszilárdítására.​​ 

Gyerekével, gyerekeivel​​ fenntartott viszonya derűsnek, szorosnak látszik, sőt: ha éppenséggel kamasz gyerekei vannak, meglepő rugalmassággal tudja kezelni az életkori sajátosságokat. Felnőtt gyerekeinek ügyeivel is elég sokat kell foglalkoznia, legalább olyan szinten, hogy kimutatja szolidaritását, de​​ akár életvitelében is részt vállalhat.​​ 

Általában is sokat foglalkozhat a kapott és adott segítség- támogatás szerepével​​ az ember életében és fel is támadhat az igénye arra, hogy valami aktivitást fejtsen ki.

 

Magánélet - párkapcsolat

Amiről​​ a párkapcsolatnál​​ szó van, az a spirituális fejlődés szempontjából az Én és a Világ viszonya. Ennek a​​ fő megtestesítője, fókuszpontja, gyújtópontja a társ, viszont sok esetben nem társkapcsolatban jelentkeznek azok a tényezők, amelyek tükröt mutatnak nekünk, kötelezettségeket rónak ránk, felelősségvállalásra késztetnek vagy komoly döntésekre, hanem a külvilág más elemei​​ (mértékadó emberek, társállat, a hivatás körülményei)​​ veszik át a funkciót. S különösen azokban az esetekben tapasztalható elcsúszás, ahol dinamikus spirituális életről, gyors menetelésről van szó. Ilyenkor a meglévő kapcsolatokban gyakran jelentős fáziseltolódás mutatkozik​​ például a (házas)társak között, ami szinte törvényszerűen szét is szakítja a kapcsolatot. Ha pedig éppen alakuló viszonyról van szó, már ebben a szakaszban is kiderülhet, hogy nem tudják a felek egyformán tartani a tempót, ami miatt akár létre sem jön a kapcsolat. Ennek tükrében próbáljuk tehát értelmezni a következőket: ha nem​​ a szó szoros értelmében vett párkapcsolat van terítéken,​​ akkor az Én és a Világ viszonyáról beszélünk.

A lazább, vagy kezdeti párkapcsolatban élő Kosoknál az​​ és első részében inkább a racionális szempontok dominálnak, ami azért különös, mert hiszen a Kos erősen az ösztönei által vezérelt. Ehhez képest ez a tényező inkább a második félévben léphet előtérbe, de még akkor sem nélkülözi azokat a józan szempontokat, amik egyébként nemigen befolyásolják.​​ 

A tartós házassági, együttéléses kapcsolatban élő Kosoknál – vírus és karantén ide vagy oda – a kötelék lazulása, s itt is a racionális szempontok előtérbe kerülése jellemző. Emellett (vagy éppen ezért) a békés egymás mellett élés elveit jobban át tudják ültetni a gyakorlatba, mint ha erős érzelmektől fűtötten léteznének egymás mellett.​​ 

Azok a Kosok, akik most alakítják vagy alakítanák a párkapcsolatot, a második félévben szerencsésebbnek látszanak ebből a szempontból, sőt, egészen jók a kilátások, ha nem is rögtön a periódus elején, de augusztus táján már látszania kell a formálódó viszonynak.​​ 

 

Közélet

A közélet hatásai alól az sem vonhatja ki magát, aki nem érdeklődik különösebben az ilyesmi iránt, hiszen mindenképpen valamilyen szervezettségű társadalomban élünk.​​ 

Előbb is utaltam arra, hogy többet foglalkozik a szolidaritás, az élettől kapott és másoknak adott támogatás, segítség kérdéseivel. A társadalmi felelősségvállalás kérdései is foglalkoztathatják, kiváltképp az év második felében. Nem zárható ki, hogy sok Kos csatlakozik valamilyen szerveződéshez is, ahol kifejtheti aktivitását a magánszféránál szélesebb körül kérdések megoldásában.

 

Munka, hivatás,​​ anyagiak

Az inaktív rétegekben a gyerekeknél, a még nem dolgozó fiataloknál​​ is mutatkozik ez a terület a kötelezettségek, tanulás, önérvényesítés formájában. Akik nem dolgoznak éppen, vagy pedig már nem dolgoznak, azoknál az embereknél is hangsúlyos lehet akár maga a munka, vagy pedig a kötelezettségek területe és az egyéni törekvéseknek a világban történő érvényesítése.

A heti horoszkópokban éppen eleget emlegetem, hogy a típusnál a karrier, hivatás, önérvényesítés területe mennyire fontos és egyáltalán nem csak mostanában, hanem mióta a Plútó a Bakban jár (2008-tól). Ez csak fokozódott az utóbbi néhány évben, amikor előbb a Szaturnusz, majd a Jupiter is csatlakozott. A vegyes hatásokkal persze jót is rosszat is megélt és megél ezen a téren, viszont bizonyára jó hír, hogy a jövő évtől kezdve nem ezen a területen boldogítja legalább a két óriásbolygó (Jupiter, Szaturnusz). Nos, tehát az idei év első félévében megtapasztalhatta a kezdeti sikerek és reményt keltő jelenségek után a bizonytalanságot, esetleg állásvesztést. A Második félév kicsit egyenletesebbnek tűnik. Amikor állást keres vagy státuszát szeretné megváltoztatni, érdemes intuíciójára hallgatnia, ami erre a területre összpontosul. Kénytelen viszont megelégedni szerényebb eredményekkel is, az aktuális helyzet egyik fontos karmikus üzenete, hogy gyakorolnia kell a türelmet és a túlzó elvárások helyett a reálisakat erősíteni. Az elérhető keresmény is erre próbálja ösztökélni, valamint arra, hogy bármennyire nem tetszik, de kénytelen alkalmazkodni adott körülményekhez és sértettség nélkül elfogadni a feltáruló lehetőségeket.​​ 

Azok a Kosok járnak jól, akik rá tudnak állni tartósabban is az otthoni munkavégzésre, mert bár a vezérszerepet ily módon kevésbé tudják gyakorolni, viszont jobban érzik magukat és kielégítőbbnek találhatják helyzetüket, mint a „bejárós” és alkalmazotti viszonyban álló társaik. Nagyjából ez vonatkozik a vállalkozókra is, azzal, hogy a lassú fejlődésre kell ráállniuk, de legalább előremenetel látszik és nem stagnálás vagy visszafejlődés.

 

 

Egészség, életmód

A fizikai tünetek a karma jelzőrendszerének legfontosabb elemei közé tartoznak, ezért felbukkanásukkor jó feltenni magunknak a kérdést: milyen üzenetet is hordoznak. Ha megfejtjük, sokszor nem is kell betegséggé fejlődniük - így próbáljuk értelmezni az itt vázoltakat is.​​ 

Az év első felében többféle problémával is küszködhetett, mozgásszervi, vérkeringéssel, vérnyomással összefüggő​​ panaszai adódhattak, továbbá a méregtelenítés, nyirokrendszer, máj​​ 

körüli anomáliák. Persze mindez összefüggött a körülményekkel. A második félévben egyenletesebb, stabilabb egészségi állapot kalkulálható, nem utolsó sorban azért is esetleg, mert életmódváltást hajt végre, amivel jobban karban tudja tartani saját szervezetét.

 

Mit várhat 2020-ban​​ a​​ Bika​​ típus?

 

Az első bekezdés után megrekedve egy idő után beláttam, hogy nem leszek képes az idei, típusokra vonatkozó előrejelzéseket megírni, így – amint néha a heti horoszkópoknál is – a rúnákhoz folyamodom, hogy mégis tudjunk kalkulálni valamit az év hátralévő részére.​​ Kivétel ez alól az Egészség, életmód című utolsó blokk, ahol az asztrológiai jelzéseket veszem figyelembe.​​ 

 

Spirituális-karmikus szempontból​​ 

2. Bika.jpg

Az életnek nem kifejezetten ez a szegmense izgatja a Bikákat most, legalábbis nem egyenletesen. Meg- meglóduló érdeklődést lehet ebben az irányban tapasztalni, méghozzá sokszor külső körülmények, provokáció hatására. S bár általában a kényelmes, tempós megoldásokat kedveli, most mégis ebből a szempontból mindig igyekszik minél hamarabb a végére járni egy-egy aktuálisan felmerülő spirituális feladatnak. A tudattalan mélyrétegeiből a felszínre érkező információk jelentik a belső provokálást, a külső pedig elég széles skálán mozoghat a pletykától kezdve társának magatartásáig, és a görbe tükörig, amit ő mutat. Jelentősek még az utóbbi években állandóan felemlegetett szélesebb társadalmi kapcsolatok, vagy/és a tágabb rokonság köréből érkező impulzusok is.

 

Magánélet

A spirituális gyakorlat ez lesz: a jelenben élsz, a múlthoz nem ragaszkodsz, reménykedsz a jövőben és elfogadod, ami jön. Megtapasztalhatod az erő növekedését, kitartást és elégedettséget, a nemkívánatos idegen befolyások elhárítását. Bízhatsz abban, hogy a céljaid karnyújtásnyira vannak, neked pedig mind az erőd, mint az adottságaid megvannak hozzá, hogy el is érd őket. Ha akadályokkal találkozol, leküzdöd őket. Ha minden lehetőséget fontolóra veszel, azaz kellően nyílt és rugalmas vagy, semmitől sem kell tartanod.

 

Magánélet - párkapcsolat

Amiről​​ a párkapcsolatnál​​ szó van, az a spirituális fejlődés szempontjából az Én és a Világ viszonya. Ennek a​​ fő megtestesítője, fókuszpontja, gyújtópontja a társ, viszont sok esetben nem társkapcsolatban jelentkeznek azok a tényezők, amelyek tükröt mutatnak nekünk, kötelezettségeket rónak ránk, felelősségvállalásra késztetnek vagy komoly döntésekre, hanem a külvilág más elemei​​ (mértékadó emberek, társállat, a hivatás körülményei)​​ veszik át a funkciót. S különösen azokban az esetekben tapasztalható elcsúszás, ahol dinamikus spirituális életről, gyors menetelésről van szó. Ilyenkor a meglévő kapcsolatokban gyakran jelentős fáziseltolódás mutatkozik​​ például a (házas)társak között, ami szinte törvényszerűen szét is szakítja a kapcsolatot. Ha pedig éppen alakuló viszonyról van szó, már ebben a szakaszban is kiderülhet, hogy nem tudják a felek egyformán tartani a tempót, ami miatt akár létre sem jön a kapcsolat. Ennek tükrében próbáljuk tehát értelmezni a következőket: ha nem a szó szoros értelmében vett párkapcsolat van terítéken,​​ akkor az Én és a Világ viszonyáról beszélünk.

A napfény ereje és világossága támogat céljaid megfogalmazásában és elérésében, bizalmad, önbizalmad és akaraterőd megerősödésében, sikerekben, egészségben, életerőben, szellemi kapacitásod növekedésében, spirituális tudatosságodban. Átélheted az olyan pillanatok​​ nagyszerűségét, amikor a fény győz a sötétség, a jó a gonosz felett. Vigyázz azonban, hogy ne ragadjon el a túlzott önbizalom lendülete és óvakodj attól, hogy mindent a felügyeleted alá vonj. Hagyd inkább, hogy a most birtokolt fény világítson rá a helyes válaszokra, útra.

 

Közélet

A közélet hatásai alól az sem vonhatja ki magát, aki nem érdeklődik különösebben az ilyesmi iránt, hiszen mindenképpen valamilyen szervezettségű társadalomban élünk.​​ 

Az intervallumra érvényes rúna érdekes, kettős jelentést hordoz: támad és védelmez, s hogy melyik érvényesült, attól függött, melyik oldalán álltál. Nyilván váltakozott a hozzáállásod, s az is előfordulhatott, hogy elvétetted a ritmust. Emlékezz azokra a helyzetekre, amikor szerencséd volt, de nem tudtad teljesen kiaknázni és ragadd meg azoknak a szituációknak a tanulságát, amikor élni tudtál vele. Erődet és bátorságodat tette próbára az élet, azáltal, hogy kétes döntési helyzeteket idézett elő. Ha levonod a tapasztalatokat és okosan használod fel a jövőben, biztosított a siker.

 

 

Munka, hivatás,​​ anyagiak

Az inaktív rétegekben a gyerekeknél, a még nem dolgozó fiataloknál​​ is mutatkozik ez a terület a kötelezettségek, tanulás, önérvényesítés formájában. Akik nem dolgoznak éppen, vagy pedig már nem dolgoznak, azoknál az embereknél is hangsúlyos lehet akár maga a munka, vagy pedig a kötelezettségek területe és az egyéni törekvéseknek a világban történő érvényesítése.

Munka: Ahová most érsz, oda az ok- okozati összefüggések, előző életeid törekvései és cselekedetei vezettek. Az aktuális pillanatok üressége ad alkalmat arra, hogy úgy töltsd azokat ki, ahogyan aktuálisan éppen gondolkodsz a karma, sors szerepéről az életedben. Ha bizalommal és merészen élsz a minden irányban nyitott lehetőségekkel, új alapokat építhetsz ki és képes vagy befolyásolni a még kiforratlan jövőben bekövetkező eseményeket. Ha nem használod ki az egyébként ritkán adódó felajánlást, csalódás érhet, irányt téveszthetsz, vagy csak minden marad a régiben.

Anyagiak:​​ Vissza- visszatérő gondjaid adódhatnak munkával vagy emberi kapcsolataiddal összefüggésben. Légy körültekintő, s próbáld meg ébren tartani a bizalmadat abban, hogy semmiképpen sem bukhatsz el. A néha felbukkanó szomorú hangulatod befolyásolhatja döntéseidet, s félő, hogy néha nem jó irányba, így – ha megteheted – fontosabb kérdésekben úgy dönts, hogy előtte hagysz elég időt magadnak. Nem biztos, hogy pont mostanában kellene új dolgokba belekezdened. Viszont ügyelj rá, hogy ne vedd magadra, ne tekintsd személyesnek a tapasztaltakat és ne cipelj felesleges terheket – így leszel képes fordítani a kockán.

 

Egészség, életmód

A fizikai tünetek a karma jelzőrendszerének legfontosabb elemei közé tartoznak, ezért felbukkanásukkor jó feltenni magunknak a kérdést: milyen üzenetet is hordoznak. Ha megfejtjük, sokszor nem is kell betegséggé fejlődniük - így próbáljuk értelmezni az itt vázoltakat is.​​ 

Felső légutak problémái, allergiás jelenségek korlátozhatják mindennapjait valamilyen időtartamra. A vérrel, annak vastartalmával összefüggő jelenségekkel is lehet számolni. Jó, ha kicsit jobban ügyel arra is, hogy lehetőleg elkerülje a baleseteket – gondoljunk itt arra, hogy a legtöbb baleset a háztartásban történik.

 

Mit várhat 2020-ban​​ az Ikrek​​ típus?

 

Augusztusban beláttam, hogy nem leszek képes az idei, típusokra vonatkozó előrejelzéseket megírni, így – amint néha a heti horoszkópoknál is – a rúnákhoz folyamodom, hogy mégis tudjunk kalkulálni valamit az év hátralévő részére.​​ Kivétel ez alól az Egészség, életmód című utolsó blokk, ahol az asztrológiai jelzéseket veszem figyelembe.​​ 

 

Spirituális-karmikus szempontból​​ 

3, Ikrek.jpg

Anyagi​​ biztonság, jólét foglalkoztat, elsősorban közvetett formában, például: nyugdíj, részvények, örökség vagy valamilyen társulásból egyéb módon élvezhető előny formájában.​​ A stabilitás megteremtéséhez jól fel tudod használni szellemi kapacitásodat. Ez a szellemi kapacitás tartalmazza a családi- hazai hagyományokat, személyiségjegyeidet, tanult viselkedésmintáidat, egyszóval örökségedet. Lehet azonban, hogy el kell veszítened​​ valamit vagy valakit, hogy​​ előnyhöz juthass. Tartsd egyensúlyban a két oldalt, gondold át a pénzhez, anyagiakhoz, biztonsághoz​​ való viszonyodat.

 

Magánélet

Még ha nem is vagy biztos benne, de meg tudod tenni, hogy nem a szokásos kerékvágásban gondolkodsz, használd ki tehát ezt az időt. A nyitott kérdések megoldására az általad eddig lehetetlennek tartott formában tudsz rátalálni. Ideje lehet annak is, hogy rendet rakj a környezetedben, vagy tisztító eljárást alkalmazz kívül vagy belül – ha éppen erre van indíttatásod. Hagyd, hogy elragadjon az ihlet varázsa, inspirációja, de ügyelj rá, hogy ne váljon szabályozhatatlanná a folyamat. Hallgass megérzéseidre. Mutasd meg képességeidet, vond magadra befolyásos emberek figyelmét!

 

Magánélet - párkapcsolat

Amiről​​ a párkapcsolatnál​​ szó van, az a spirituális fejlődés szempontjából az Én és a Világ viszonya. Ennek a​​ fő megtestesítője, fókuszpontja, gyújtópontja a társ, viszont sok esetben nem társkapcsolatban jelentkeznek azok a tényezők, amelyek tükröt mutatnak nekünk, kötelezettségeket rónak ránk, felelősségvállalásra késztetnek vagy komoly döntésekre, hanem a külvilág más elemei​​ (mértékadó emberek, társállat, a hivatás körülményei)​​ veszik át a funkciót. S különösen azokban az esetekben tapasztalható elcsúszás, ahol dinamikus spirituális életről, gyors menetelésről van szó. Ilyenkor a meglévő kapcsolatokban gyakran jelentős fáziseltolódás mutatkozik​​ például a (házas)társak között, ami szinte törvényszerűen szét is szakítja a kapcsolatot. Ha pedig éppen alakuló viszonyról van szó, már ebben a szakaszban is kiderülhet, hogy nem tudják a felek egyformán tartani a tempót, ami miatt akár létre sem jön a kapcsolat. Ennek tükrében próbáljuk tehát értelmezni a következőket: ha nem a szó szoros értelmében vett párkapcsolat van terítéken,​​ akkor az Én és a Világ viszonyáról beszélünk.

Eljött a te időd, elkezdhetsz valami olyasmit, amihez tehetséged van, vagy folytathatsz régebben megkezdett és megakadt fontos tevékenységet. Feltöltődés, megújulás, tapasztalatgyűjtés segítenek ebben. Megszabadulhatsz további akadályoktól, gátaktól, s békében élvezheted munkád gyümölcsét. Nem lehetsz azonban türelmetlen, mert az éréshez és az azt követő aratáshoz idő és szorgos munka kell. Igazság, igazságtétel is szerepet kaphat az életedben valamilyen formában.

 

Közélet

A közélet hatásai alól az sem vonhatja ki magát, aki nem érdeklődik különösebben az ilyesmi iránt, hiszen mindenképpen valamilyen szervezettségű társadalomban élünk.​​ 

Egy fokozatosan kiteljesedő bőség életszakaszának a küszöbén állsz, nem kizárt, hogy egy 180 fokos fordulat után. Az ébredés, megértés, bizonyos tudatosság, elszántság és a változásra való nyitottság szükséges ahhoz, hogy reményekkel telve lépj át azt a küszöböt és járt az új úton. Ami eddig a sötétben volt, most a napfényre kerül és kibontakozik. Ha eddig is sikeresnek bizonyult (például egy párkapcsolat vagy vállalkozás), akkor innentől még jobbá válik. Nagyon kedvező az időszak tervezéshez, befektetéshez; védelmet élvezel és azt kapod, amire vágysz, amit kiérdemeltél.

 

Munka, hivatás,​​ anyagiak

Az inaktív rétegekben a gyerekeknél, a még nem dolgozó fiataloknál​​ is mutatkozik ez a terület a kötelezettségek, tanulás, önérvényesítés formájában. Akik nem dolgoznak éppen, vagy pedig már nem dolgoznak, azoknál az embereknél is hangsúlyos lehet akár maga a munka, vagy pedig a kötelezettségek területe és az egyéni törekvéseknek a világban történő érvényesítése.

Munka:​​ Üzenetek, jelek,​​ figyelmeztetések, jó tanácsok és felhívások​​ özönével találkozhatsz, de az is lehet, hogy Te magad közvetítesz másoknak fontos információkat. Mindenesetre egy​​ új életszakasz kibontakozására vonatkoznak a jelek. Esetleg vizsgázol, vagy utazol a valóságban, vagy virtuálisan.​​ A tapasztalat gyakorlati próbájának a kihívása vár, de nem kell ettől tartanod, mert mostanáig fejlődtél annyit, hogy sikert aratsz, s valamiben magasabb szintre léphetsz.

Anyagiak:​​ Kapkodás, szétforgácsolódás, öncélú aktivitás vagy a másik véglet: mentális bénultság, túlzott analizálás, elfojtás, passzivitás okozhat számodra problémákat. Lehet, hogy tartósan visszaélnek a bizalmaddal, vagy úgy érzed: egyoldalúan feláldozod magad. Vitákba, zűrzavarba keveredhetsz, életed rendbetételével sokat kell foglalkoznod. Ne hagyd, hogy elhatalmasodjon rajtad a minden mindegy hangulata, ne válaszd a könnyebbnek látszó utat. Ha céljaidra és képességeidre koncentrálsz, meglepően hamar és hatékonyan úrrá leszel a helyzeten.

 

Egészség, életmód

A fizikai tünetek a karma jelzőrendszerének legfontosabb elemei közé tartoznak, ezért felbukkanásukkor jó feltenni magunknak a kérdést: milyen üzenetet is hordoznak. Ha megfejtjük, sokszor nem is kell betegséggé fejlődniük - így próbáljuk értelmezni az itt vázoltakat is.​​ 

Gyomor, emésztés ügyei, mozgásszervi, lerakódásos problémák érheti utol. A szokottnál is fontosabb tudatosítani, hogy – mint látjuk a felvezetésben – minden fizikai tünetnek lelki háttere van, most pedig egyfajta túlérzékenység is terheli ilyen szempontból.​​ Jót tesz a meditáció, jóga alkalmazása.

 

Mit várhat 2020-ban​​ a​​ Rák​​ típus?

 

Augusztusban beláttam, hogy nem leszek képes az idei, típusokra vonatkozó előrejelzéseket megírni, így – amint néha a heti horoszkópoknál is – a rúnákhoz folyamodom, hogy mégis tudjunk kalkulálni valamit az év hátralévő részére.​​ Kivétel ez alól az Egészség, életmód című utolsó blokk, ahol az asztrológiai jelzéseket veszem figyelembe.​​ 

 

 

Spirituális-karmikus szempontból​​ 

4. Rák.jpg

Mostanában annak lesz az ideje, hogy a józan megfontolásra hallgass és kevésbé a megérzéseidre. A legjobb, ha egyedül oldod meg a felmerülő problémákat, akkor is ha ez nehezebbnek tűnik. Egy ideig érzelmileg sérülékenyebb leszel a szokottnál, ezért mások befolyásolhatnak. Nehezen tartod kordában gondolataidat, s bizonyos blokkot érezhetsz abban is, ahogyan irányítod magad, vagy akár az életerő áramlásában. Mégsem jó, ha passzivitásba vagy ábrándozásba menekülsz a realitás elől, a hullámvölgy is az élet része, és hullámhegy követi. Használt ezt az időt megnyugvásra (pihenésre), feltöltődésre, egy belső átállás előkészítésére.

 

Magánélet

Az igazi értékek felismerésére ösztönöznek azok a kellemetlen események, amelyek mostanában néha utolérnek. Veszteség, kár érhet, kétes ajánlatot kapsz, tévesen döntesz vagy lemaradsz valamiről. Előjöhet egészségi problémád, vagy szerelmi életed egy kellemetlen epizódját leszel kénytelen megélni.​​ Ha benne vagy egy bonyolult ügyletben,​​ gondold át még egyszer, és ha lehet, kicsit várj még a döntéssel.​​ Légy türelmes és​​ óvatos​​ olyan kapcsolatok és​​ pénzügyek terén, melyek pillanatnyilag ugyan jónak tűnnek, de a jövőben gondokat okozhatnak.

 

Magánélet - párkapcsolat

Amiről​​ a párkapcsolatnál​​ szó van, az a spirituális fejlődés szempontjából az Én és a Világ viszonya. Ennek a​​ fő megtestesítője, fókuszpontja, gyújtópontja a társ, viszont sok esetben nem társkapcsolatban jelentkeznek azok a tényezők, amelyek tükröt mutatnak nekünk, kötelezettségeket rónak ránk, felelősségvállalásra késztetnek vagy komoly döntésekre, hanem a külvilág más elemei​​ (mértékadó emberek, társállat, a hivatás körülményei)​​ veszik át a funkciót. S különösen azokban az esetekben tapasztalható elcsúszás, ahol dinamikus spirituális életről, gyors menetelésről van szó. Ilyenkor a meglévő kapcsolatokban gyakran jelentős fáziseltolódás mutatkozik​​ például a (házas)társak között, ami szinte törvényszerűen szét is szakítja a kapcsolatot. Ha pedig éppen alakuló viszonyról van szó, már ebben a szakaszban is kiderülhet, hogy nem tudják a felek egyformán tartani a tempót, ami miatt akár létre sem jön a kapcsolat. Ennek tükrében próbáljuk tehát értelmezni a következőket: ha nem​​ a szó szoros értelmében vett párkapcsolat van terítéken,​​ akkor az Én és a Világ viszonyáról beszélünk.

Lendületet vesz olyan ügyed,​​ amelyen jelenleg is dolgozol.​​ Tarts ki törekvéseidben, ami meghozza a komoly munkával elérhető bőséget, s a szerencse is támogat. Érzelmi és lelki gazdagságként is értelmezhetjük ezt a periódust, így meglévő kapcsolataidban is a növekedés, stabilizálódás a jellemző. Fontold meg azonban, ha új dologba akarsz kezdeni. A már megszerzett értékekre vigyázz, ne veszíts el belőlük valamennyit vagy az egészet. Azt is szem előtt kell tartanod, hogy mások jólétével (jól létével) is foglalkozz az egyensúly miatt.

 

Közélet

A közélet hatásai alól az sem vonhatja ki magát, aki nem érdeklődik különösebben az ilyesmi iránt, hiszen mindenképpen valamilyen szervezettségű társadalomban élünk.​​ 

Ahová most érsz, oda az ok- okozati összefüggések, előző életeid törekvései és cselekedetei vezettek. Az aktuális pillanatok üressége ad alkalmat arra, hogy úgy töltsd azokat ki, ahogyan aktuálisan éppen gondolkodsz a karma, sors szerepéről az életedben. Ha bizalommal és merészen élsz a minden irányban nyitott lehetőségekkel, új alapokat építhetsz ki és képes vagy befolyásolni a még kiforratlan jövőben bekövetkező eseményeket. Ha nem használod ki az egyébként ritkán adódó felajánlást, csalódás érhet, irányt téveszthetsz, vagy csak minden marad a régiben.

 

Munka, hivatás,​​ anyagiak

Az inaktív rétegekben a gyerekeknél, a még nem dolgozó fiataloknál​​ is mutatkozik ez a terület a kötelezettségek, tanulás, önérvényesítés formájában. Akik nem dolgoznak éppen, vagy pedig már nem dolgoznak, azoknál az embereknél is hangsúlyos lehet akár maga a munka, vagy pedig a kötelezettségek területe és az egyéni törekvéseknek a világban történő érvényesítése.

Munka: Érdemes​​ időnként önvizsgálatot tartanod, hisz mostanában a​​ túlhaladott​​ szokásaidat kell megváltoztatnod. Igyekezz összehangolni a tudatos gondolkodást az intuícióddal. Kicsit depressziós is lehetsz, esetleg mindenki mást jobbnak látsz önmagadnál, különösen, ha a közelmúltban sok változás történt az életedben.​​ Előfordulhat, hogy manipulálnak, kihasznál a világ, vagy Te használsz ki másokat. Valaki még ellened is dolgozhat vagy becsmérelhet. Ne bízz kritika nélkül bárkinek a szavában, de bízz abban, hogy meg tudsz felelni a kihívásoknak.

Anyagiak: Még ha nem is vagy biztos benne, de meg tudod tenni, hogy nem a szokásos kerékvágásban gondolkodsz, használd ki tehát ezt az időt. A nyitott kérdések megoldására az általad eddig lehetetlennek tartott formában tudsz rátalálni. Ideje lehet annak is, hogy rendet rakj a környezetedben, vagy tisztító eljárást alkalmazz kívül vagy belül – ha éppen erre van indíttatásod. Hagyd, hogy elragadjon az ihlet varázsa, inspirációja, de ügyelj rá, hogy ne váljon szabályozhatatlanná a folyamat. Hallgass megérzéseidre. Mutasd meg képességeidet, vond magadra befolyásos emberek figyelmét!

 

Egészség, életmód

A fizikai tünetek a karma jelzőrendszerének legfontosabb elemei közé tartoznak, ezért felbukkanásukkor jó feltenni magunknak a kérdést: milyen üzenetet is hordoznak. Ha megfejtjük, sokszor nem is kell betegséggé fejlődniük - így próbáljuk értelmezni az itt vázoltakat is.​​ 

Meszesedéses, lerakódásos, panaszok köthetik le figyelmét.​​ A fogak, máj, epe, hasnyálmirigy területére gondolhatunk elsősorban.​​ Mozgásszervi problémákkal is szembesülhet​​ és előjöhet valamilyen allergiája is. Ideje átgondolni, mit tud és akar változtatni életmódján, hogy kiküszöbölje a fizikai tüneteket.

 

Mit várhat 2020-ban​​ az Oroszlán​​ típus?

 

Augusztusban beláttam, hogy nem leszek képes az idei, típusokra vonatkozó előrejelzéseket megírni, így – amint néha a heti horoszkópoknál is – a rúnákhoz folyamodom, hogy mégis tudjunk kalkulálni valamit az év hátralévő részére.​​ Kivétel ez alól az Egészség, életmód című utolsó blokk, ahol az asztrológiai jelzéseket veszem figyelembe.​​ 

 

Spirituális-karmikus szempontból​​ 

5. Oroszlán.jpg

Kissé kiesel az élet áramából, nem ismersz fel lehetőségeket, de még saját igényeidet sem. Csalódás, sérelem, frusztráció vagy az állandó halogatás vezethet ahhoz, hogy a bezárkózás, elidegenedés, elhidegülés fázisába kerülsz és úgy érzed, minden stagnál körülötted. Terveid megvalósítása is késleltetést szenved. Ezek a jelenségek jelenthetnek védelmet is: lehet, hogy így kerülhetsz el bizonyos veszélyeket. Tudni fogod, mikor jön el az idő a cselekvésre. Addig is pihenj, relaxálj, távolodj el a köznapok rutinjától, ügyelj az egészségedre.

 

Magánélet

A harmónia megteremtésére irányulnak energiáid, mert kissé fáziseltolódásba kerültél. Vagy​​ önmagadhoz képest – például azért, mert túl sok feladatod keletkezett, vagy pedig egy kisebb-nagyobb közösség és közted alakult ki a szétcsúszás. Állj meg egy pillanatra, tekintsd át a helyzetet, légy rugalmas, hogy utána tempósan haladhass tovább. Lehet, hogy némi támogatás, tanács is jól jöhet. Fordulhatsz megbízható ismerőshöz, de legalább olyan hasznosnak bizonyulhat valamilyen tanácsadó eszköz (például rúna, horoszkóp, kártya, Jóskönyv) igénybe vétele.

 

Magánélet - párkapcsolat

Amiről​​ a párkapcsolatnál​​ szó van, az a spirituális fejlődés szempontjából az Én és a Világ viszonya. Ennek a​​ fő megtestesítője, fókuszpontja, gyújtópontja a társ, viszont sok esetben nem társkapcsolatban jelentkeznek azok a tényezők, amelyek tükröt mutatnak nekünk, kötelezettségeket rónak ránk, felelősségvállalásra késztetnek vagy komoly döntésekre, hanem a külvilág más elemei​​ (mértékadó emberek, társállat, a hivatás körülményei)​​ veszik át a funkciót. S különösen azokban az esetekben tapasztalható elcsúszás, ahol dinamikus spirituális életről, gyors menetelésről van szó. Ilyenkor a meglévő kapcsolatokban gyakran jelentős fáziseltolódás mutatkozik​​ például a (házas)társak között, ami szinte törvényszerűen szét is szakítja a kapcsolatot. Ha pedig éppen alakuló viszonyról van szó, már ebben a szakaszban is kiderülhet, hogy nem tudják a felek egyformán tartani a tempót, ami miatt akár létre sem jön a kapcsolat. Ennek tükrében próbáljuk tehát értelmezni a következőket: ha nem a szó szoros értelmében vett párkapcsolat van terítéken,​​ akkor az Én és a Világ viszonyáról beszélünk.

Egy fokozatosan kiteljesedő bőség életszakaszának a küszöbén állsz, nem kizárt, hogy egy 180 fokos fordulat után. Az ébredés, megértés, bizonyos tudatosság, elszántság és a változásra való nyitottság szükséges ahhoz, hogy reményekkel telve lépj át azt a küszöböt és járt az új úton. Ami eddig a sötétben volt, most a napfényre kerül és kibontakozik. Ha eddig is sikeresnek bizonyult (például egy párkapcsolat vagy vállalkozás), akkor innentől még jobbá válik. Nagyon kedvező az időszak tervezéshez, befektetéshez; védelmet élvezel és azt kapod, amire vágysz, amit kiérdemeltél.

 

Közélet

A közélet hatásai alól az sem vonhatja ki magát, aki nem érdeklődik különösebben az ilyesmi iránt, hiszen mindenképpen valamilyen szervezettségű társadalomban élünk.​​ 

Lehet, hogy nem állsz elég stabil alapokon, ezért óvakodsz a további építkezéstől, amit azonban mégis szükségesnek tartasz, ezért – egy erős ellentmondással – siettetnéd is a folyamatot. Ragaszkodsz emellett begyakorolt vagy örökölt, ám túlhaladott sémáidhoz – ezek jelentik a legfőbb akadályt, mert nem veszed észre az új lehetőségeket. Praktikusan lehet egy hagyatéki, vagy más jellegű vitád, kikerülhetsz egy közösségből anyagi veszteség árán, úti kellemetlenséget szenvedsz el, vagy valamilyen kapcsolatodat ellenzi a környezeted.

 

Munka, hivatás,​​ anyagiak

Az inaktív rétegekben a gyerekeknél, a még nem dolgozó fiataloknál​​ is mutatkozik ez a terület a kötelezettségek, tanulás, önérvényesítés formájában. Akik nem dolgoznak éppen, vagy pedig már nem dolgoznak, azoknál az embereknél is hangsúlyos lehet akár maga a munka, vagy pedig a kötelezettségek területe és az egyéni törekvéseknek a világban történő érvényesítése.

Munka:​​ Az igazi értékek felismerésére ösztönöznek azok a kellemetlen események, amelyek mostanában néha utolérnek. Veszteség, kár érhet, kétes ajánlatot kapsz, tévesen döntesz vagy lemaradsz valamiről. Előjöhet egészségi problémád, vagy szerelmi életed egy kellemetlen epizódját leszel kénytelen megélni.​​ Ha benne vagy egy bonyolult ügyletben,​​ gondold át még egyszer, és ha lehet, kicsit várj még a döntéssel.​​ Légy türelmes és​​ óvatos​​ olyan kapcsolatok és​​ pénzügyek terén, melyek pillanatnyilag ugyan jónak tűnnek, de a jövőben gondokat okozhatnak.

Anyagiak: Még ha nem is vagy biztos benne, de meg tudod tenni, hogy nem a szokásos kerékvágásban gondolkodsz, használd ki tehát ezt az időt. A nyitott kérdések megoldására az általad eddig lehetetlennek tartott formában tudsz rátalálni. Ideje lehet annak is, hogy rendet rakj a környezetedben, vagy tisztító eljárást alkalmazz kívül vagy belül – ha éppen erre van indíttatásod. Hagyd, hogy elragadjon az ihlet varázsa, inspirációja, de ügyelj rá, hogy ne váljon szabályozhatatlanná a folyamat. Hallgass megérzéseidre. Mutasd meg képességeidet, vond magadra befolyásos emberek figyelmét!

 

Egészség, életmód

A fizikai tünetek a karma jelzőrendszerének legfontosabb elemei közé tartoznak, ezért felbukkanásukkor jó feltenni magunknak a kérdést: milyen üzenetet is hordoznak. Ha megfejtjük, sokszor nem is kell betegséggé fejlődniük - így próbáljuk értelmezni az itt vázoltakat is.​​ 

Mozgásszervi, lerakódásos, meszesedéses- kövesedéses jelenségekkel találkozhatt. A fogak, ízületek, általában a csontrendszer és a bőr érzékenysége érhető tetten. Ezen felül a gyomor, emésztés problematikáját is meg lehet említeni, ​​ Jó, ha ügyel szervezetének folyadékháztartására, a ​​ folyadékbevitelre, de a folyadék elbocsátáséra is.

 

Mit várhat 2020-ban​​ a​​ Szűz​​ típus?

 

Augusztusban beláttam, hogy nem leszek képes az idei, típusokra vonatkozó előrejelzéseket megírni, így – amint néha a heti horoszkópoknál is – a rúnákhoz folyamodom, hogy mégis tudjunk kalkulálni valamit az év hátralévő részére.​​ Kivétel ez alól az Egészség, életmód című utolsó blokk, ahol az asztrológiai jelzéseket veszem figyelembe.​​ 

 

 

6. Szűz.jpg

Spirituális-karmikus szempontból​​ 

Az intervallumra érvényes rúna érdekes, kettős jelentést hordoz: támad és védelmez, s hogy melyik érvényesül, attól függ, melyik oldalán állsz. Lehet valamiben szerencséd, de arra is figyelmeztetnek, hogy az forgandó, kiváltképp, ha önfejű vagy. Erődet és bátorságodat, akaraterődet teszi próbára az élet, azáltal, hogy kétes döntési helyzeteket idéz elő. Tapasztalhatsz fenyegetést nálad erősebb pozícióban lévőktől, vagy trolloktól, vagy sérülést szenvedhetsz el. A kimenetel azon múlik, mennyire vagy tudatos, átgondolt. Ha összeszedett tudsz lenni, biztosított a siker.

 

Magánélet

Lendületet vesz olyan ügyed,​​ amelyen jelenleg is dolgozol.​​ Tarts ki törekvéseidben, ami meghozza a komoly munkával elérhető bőséget, s a szerencse is támogat. Érzelmi és lelki gazdagságként is értelmezhetjük ezt a periódust, így meglévő kapcsolataidban is a növekedés, stabilizálódás a jellemző. Fontold meg azonban, ha új dologba akarsz kezdeni. A már megszerzett értékekre vigyázz, ne veszíts el belőlük valamennyit vagy az egészet. Azt is szem előtt kell tartanod, hogy mások jólétével (jól létével) is foglalkozz az egyensúly miatt.

 

Magánélet - párkapcsolat

Amiről​​ a párkapcsolatnál​​ szó van, az a spirituális fejlődés szempontjából az Én és a Világ viszonya. Ennek a​​ fő megtestesítője, fókuszpontja, gyújtópontja a társ, viszont sok esetben nem társkapcsolatban jelentkeznek azok a tényezők, amelyek tükröt mutatnak nekünk, kötelezettségeket rónak ránk, felelősségvállalásra késztetnek vagy komoly döntésekre, hanem a külvilág más elemei​​ (mértékadó emberek, társállat, a hivatás körülményei)​​ veszik át a funkciót. S különösen azokban az esetekben tapasztalható elcsúszás, ahol dinamikus spirituális életről, gyors menetelésről van szó. Ilyenkor a meglévő kapcsolatokban gyakran jelentős fáziseltolódás mutatkozik​​ például a (házas)társak között, ami szinte törvényszerűen szét is szakítja a kapcsolatot. Ha pedig éppen alakuló viszonyról van szó, már ebben a szakaszban is kiderülhet, hogy nem tudják a felek egyformán tartani a tempót, ami miatt akár létre sem jön a kapcsolat. Ennek tükrében próbáljuk tehát értelmezni a következőket: ha nem a szó szoros értelmében vett párkapcsolat van terítéken,​​ akkor az Én és a Világ viszonyáról beszélünk.

Egy fokozatosan kiteljesedő bőség életszakaszának a küszöbén állsz, nem kizárt, hogy egy 180 fokos fordulat után. Az ébredés, megértés, bizonyos tudatosság, elszántság és a változásra való nyitottság szükséges ahhoz, hogy reményekkel telve lépj át azt a küszöböt és járt az új úton. Ami eddig a sötétben volt, most a napfényre kerül és kibontakozik. Ha eddig is sikeresnek bizonyult (például egy párkapcsolat vagy vállalkozás), akkor innentől még jobbá​​ válik. Nagyon kedvező az időszak tervezéshez, befektetéshez; védelmet élvezel és azt kapod, amire vágysz, amit kiérdemeltél.

 

Közélet

A közélet hatásai alól az sem vonhatja ki magát, aki nem érdeklődik különösebben az ilyesmi iránt, hiszen mindenképpen valamilyen szervezettségű társadalomban élünk.​​ 

Eljött a te időd, elkezdhetsz valami olyasmit, amihez tehetséged van, vagy folytathatsz régebben megkezdett és megakadt fontos tevékenységet. Feltöltődés, megújulás, tapasztalatgyűjtés segítenek ebben. Megszabadulhatsz további akadályoktól, gátaktól, s békében élvezheted munkád gyümölcsét. Nem lehetsz azonban türelmetlen, mert az éréshez és az azt követő aratáshoz idő és szorgos munka kell. Igazság, igazságtétel is szerepet kaphat az életedben valamilyen formában.

 

Munka, hivatás,​​ anyagiak

Az inaktív rétegekben a gyerekeknél, a még nem dolgozó fiataloknál​​ is mutatkozik ez a terület a kötelezettségek, tanulás, önérvényesítés formájában. Akik nem dolgoznak éppen, vagy pedig már nem dolgoznak, azoknál az embereknél is hangsúlyos lehet akár maga a munka, vagy pedig a kötelezettségek területe és az egyéni törekvéseknek a világban történő érvényesítése.

Munka:​​ A spirituális gyakorlat ez lesz: a jelenben élsz, a múlthoz nem ragaszkodsz, reménykedsz a jövőben és elfogadod, ami jön. Megtapasztalhatod az erő növekedését, kitartást és elégedettséget, a nemkívánatos idegen befolyások elhárítását. Bízhatsz abban, hogy a céljaid karnyújtásnyira vannak, neked pedig mind az erőd, mint az adottságaid megvannak hozzá, hogy el is érd őket. Ha akadályokkal találkozol, leküzdöd őket. Ha minden lehetőséget fontolóra veszel, azaz kellően nyílt és rugalmas vagy, semmitől sem kell tartanod.

Anyagiak:​​ A napfény ereje és világossága támogat céljaid megfogalmazásában és elérésében, bizalmad, önbizalmad és akaraterőd megerősödésében, sikerekben, egészségben, életerőben, szellemi kapacitásod növekedésében, spirituális tudatosságodban. Átélheted az olyan pillanatok nagyszerűségét, amikor a fény győz a sötétség, a jó a gonosz felett. Vigyázz azonban, hogy ne ragadjon el a túlzott önbizalom lendülete és óvakodj attól, hogy mindent a felügyeleted alá vonj. Hagyd inkább, hogy a most birtokolt fény világítson rá a helyes válaszokra, útra.

 

Egészség, életmód

A fizikai tünetek a karma jelzőrendszerének legfontosabb elemei közé tartoznak, ezért felbukkanásukkor jó feltenni magunknak a kérdést: milyen üzenetet is hordoznak. Ha megfejtjük, sokszor nem is kell betegséggé fejlődniük - így próbáljuk értelmezni az itt vázoltakat is.​​ 

Emésztés, gyomor, a szervezet vízháztartása környékén keletkezhetnek esetleg panaszai. Ezen felül csontrendszerrel, mozgásszervekkel összefüggő problémák is felbukkanhatnak a típusnál. Mirigyrendszerével, hormonháztartásával érdemes kissé többet foglalkoznia,​​ A pszichoszomatikus alapú jelenségek nem ritkák a Szűznél, ezt is jó, ha szem előtt tartja.

 

Mit várhat 2020-ban​​ a​​ Mérleg​​ típus?

 

Augusztusban beláttam, hogy nem leszek képes az idei, típusokra vonatkozó előrejelzéseket megírni, így – amint néha a heti horoszkópoknál is – a rúnákhoz folyamodom, hogy mégis tudjunk kalkulálni valamit az év hátralévő részére.​​ Kivétel ez alól az Egészség, életmód című utolsó blokk, ahol az asztrológiai jelzéseket veszem figyelembe.​​ 

 

Spirituális-karmikus szempontból​​ 

7. Mérleg.jpg

A harmónia megteremtésére irányulnak energiáid, mert kissé fáziseltolódásba kerültél. Vagy​​ önmagadhoz képest – például azért, mert túl sok feladatod keletkezett, vagy pedig egy kisebb-nagyobb közösség és közted alakult ki a szétcsúszás. Állj meg egy pillanatra, tekintsd át a helyzetet, légy rugalmas, hogy utána tempósan haladhass tovább. Lehet, hogy némi támogatás, tanács is jól jöhet. Fordulhatsz megbízható ismerőshöz, de legalább olyan hasznosnak bizonyulhat valamilyen tanácsadó eszköz (például rúna, horoszkóp, kártya, Jóskönyv) igénybe vétele.

 

Magánélet

Önbizalomhiánnyal küszködsz, emiatt jó lehetősége(ke)t hagyhatsz ki. A merevség, vagy önámítás, illúziók, realitás hiánya gondot okozhat konfliktusok megoldásában, de ugyanilyen hátrányt jelent a meggondolatlanság vagy az erőddel való visszaélés is. Ha vannak olyan dolgok vagy személyek az életedben, amelyek téged irányítanak, ideje megszabadulni tőlük.​​ 

Az egészséged, vitalitásod​​ talán nem olyan​​ stabil, mint​​ kéne, szánj időt és energiát rendbetételére. Általában itt az ideje, hogy a sarkadra állj és átvedd az életed irányítását.

 

Magánélet - párkapcsolat

Amiről​​ a párkapcsolatnál​​ szó van, az a spirituális fejlődés szempontjából az Én és a Világ viszonya. Ennek a​​ fő megtestesítője, fókuszpontja, gyújtópontja a társ, viszont sok esetben nem társkapcsolatban jelentkeznek azok a tényezők, amelyek tükröt mutatnak nekünk, kötelezettségeket rónak ránk, felelősségvállalásra késztetnek vagy komoly döntésekre, hanem a külvilág más elemei​​ (mértékadó emberek, társállat, a hivatás körülményei)​​ veszik át a funkciót. S különösen azokban az esetekben tapasztalható elcsúszás, ahol dinamikus spirituális életről, gyors menetelésről van szó. Ilyenkor a meglévő kapcsolatokban gyakran jelentős fáziseltolódás mutatkozik​​ például a (házas)társak között, ami szinte törvényszerűen szét is szakítja a kapcsolatot. Ha pedig éppen alakuló viszonyról van szó, már ebben a szakaszban is kiderülhet, hogy nem tudják a felek egyformán tartani a tempót, ami miatt akár létre sem jön a kapcsolat. Ennek tükrében próbáljuk tehát értelmezni a következőket: ha nem a szó szoros értelmében vett párkapcsolat van terítéken,​​ akkor az Én és a Világ viszonyáról beszélünk.

Eljött a te időd, elkezdhetsz valami olyasmit, amihez tehetséged van, vagy folytathatsz régebben megkezdett és megakadt fontos tevékenységet. Feltöltődés, megújulás, tapasztalatgyűjtés segítenek ebben. Megszabadulhatsz további akadályoktól, gátaktól, s békében élvezheted munkád gyümölcsét. Nem lehetsz azonban türelmetlen, mert az éréshez és az azt követő aratáshoz idő és szorgos munka kell. Igazság, igazságtétel is szerepet kaphat az életedben valamilyen formában.

 

Közélet

A közélet hatásai alól az sem vonhatja ki magát, aki nem érdeklődik különösebben az ilyesmi iránt, hiszen mindenképpen valamilyen szervezettségű társadalomban élünk.​​ 

Hirtelen keletkező vihar, váratlan esemény befolyásolhatja életedet, szándékaidat, terveidet. A természet és a karma (sors) hatalmas ereje lép működésbe, s késztet arra, hogy visszafordulj valamilyen irányból. Lehet, hogy túl vakmerő lettél, s most majd erre figyelmeztet a kisebb-nagyobb veszély. Fedezd fel az előnyét a helyzetnek, például azt, hogy nem válsz elbizakodottá. Jelezhet az orákulum terméketlenséget, a fejlődés befagyását, de az ellenpólust is: sikert, gyarapodást, új lehetőségeket, egészséges, harmonikusan működő konstrukciót saját magadban, vagy közvetlen környezetedben.

 

Munka, hivatás,​​ anyagiak

Az inaktív rétegekben a gyerekeknél, a még nem dolgozó fiataloknál​​ is mutatkozik ez a terület a kötelezettségek, tanulás, önérvényesítés formájában. Akik nem dolgoznak éppen, vagy pedig már nem dolgoznak, azoknál az embereknél is hangsúlyos lehet akár maga a munka, vagy pedig a kötelezettségek területe és az egyéni törekvéseknek a világban történő érvényesítése.

Munka:​​ Valamilyen új lehetőség bukkan fel az életedben, s ennek kitűnően meg tudsz felelni, ha egyensúlyban tartod a gyakorlati és spirituális motívumokat, a kívülről származó védelmet és támogatást, a tőled mások felé áramló jóindulattal. Meglévő pozíció megerősítésére is lehet gondolni. Nagyszerű alkalmat kínál a következő időszak gyógyító eljáráshoz, saját, vagy más személy egészségi állapotának karbantartásához. Érdemes hallgatnod belső hangodra, s hogy ez felerősödjön, érdemes több-kevesebb rendszerességgel meditálnod, lelki gyakorlatot végezned. Ennek során sohase mulaszd el kimutatni háládat.

Anyagiak:​​ A napfény ereje és világossága támogat céljaid megfogalmazásában és elérésében, bizalmad, önbizalmad és akaraterőd megerősödésében, sikerekben, egészségben, életerőben, szellemi kapacitásod növekedésében, spirituális tudatosságodban. Átélheted az olyan pillanatok nagyszerűségét, amikor a fény győz a sötétség, a jó a gonosz felett. Vigyázz azonban, hogy ne ragadjon el a túlzott önbizalom lendülete és óvakodj attól, hogy mindent a felügyeleted alá vonj. Hagyd inkább, hogy a most birtokolt fény világítson rá a helyes válaszokra, útra.

 

Egészség, életmód

A fizikai tünetek a karma jelzőrendszerének legfontosabb elemei közé tartoznak, ezért felbukkanásukkor jó feltenni magunknak a kérdést: milyen üzenetet is hordoznak. Ha megfejtjük, sokszor nem is kell betegséggé fejlődniük - így próbáljuk értelmezni az itt vázoltakat is.​​ 

Nyirokrendszer,​​ máj -​​ a szervezet méregtelenítő képessége​​ kerülhet előtérbe, szoros összefüggésben az alap-Mérleg szervi érzékenységgel: a vese, vizeletkiválasztás funkciójával. A meszesedés, homok- vagy kőképződés lehetőségét sem lehet kihagyni. Folyadékfogyasztásának szabályozásával elősegítheti a komolyabb bajok megelőzését.

 

Mit várhat 2020-ban​​ a​​ Skorpió​​ típus?

 

Augusztusban beláttam, hogy nem leszek képes az idei, típusokra vonatkozó előrejelzéseket megírni, így – amint néha a heti horoszkópoknál is – a rúnákhoz folyamodom, hogy mégis tudjunk kalkulálni valamit az év hátralévő részére.​​ Kivétel ez alól az Egészség, életmód című utolsó blokk, ahol az asztrológiai jelzéseket veszem figyelembe.​​ 

 

8. Skorpió.jpg

Spirituális-karmikus szempontból​​ 

Egészség, erő, az otthon, család melege, biztonsága, védelmező szerepe foglalkoztat. Emellett új feladatok várhatnak rád, s az ezekhez szükséges inspiráció is a birtokodban van. Olyan életszakasz kezdete is esedékes lehet, amikor valami régi befejeződik, magadra ébredsz, sőt: szerepet kap az életedben kisebb-nagyobb csoda – ami igenis létezik. Ne félj elengedni megszokott dolgokat, a változáshoz helyet kell csinálni az újnak, meg kell szabadulni már nem működő mintáktól, kapcsolatoktól.

 

Magánélet

Vissza- visszatérő gondjaid adódhatnak munkával vagy emberi kapcsolataiddal összefüggésben. Légy körültekintő, s próbáld meg ébren tartani a bizalmadat abban, hogy semmiképpen sem bukhatsz el. A néha felbukkanó szomorú hangulatod befolyásolhatja döntéseidet, s félő, hogy néha nem jó irányba, így – ha megteheted – fontosabb kérdésekben úgy dönts, hogy előtte hagysz elég időt magadnak. Nem biztos, hogy pont mostanában kellene új dolgokba belekezdened. Viszont ügyelj rá, hogy ne vedd magadra, ne tekintsd személyesnek a tapasztaltakat és ne cipelj felesleges terheket – így leszel képes fordítani a kockán.

 

Magánélet - párkapcsolat

Amiről​​ a párkapcsolatnál​​ szó van, az a spirituális fejlődés szempontjából az Én és a Világ viszonya. Ennek a​​ fő megtestesítője, fókuszpontja, gyújtópontja a társ, viszont sok esetben nem társkapcsolatban jelentkeznek azok a tényezők, amelyek tükröt mutatnak nekünk, kötelezettségeket rónak ránk, felelősségvállalásra késztetnek vagy komoly döntésekre, hanem a külvilág más elemei​​ (mértékadó emberek, társállat, a hivatás körülményei)​​ veszik át a funkciót. S különösen azokban az esetekben tapasztalható elcsúszás, ahol dinamikus spirituális életről, gyors menetelésről van szó. Ilyenkor a meglévő kapcsolatokban gyakran jelentős fáziseltolódás mutatkozik​​ például a (házas)társak között, ami szinte törvényszerűen szét is szakítja a kapcsolatot. Ha pedig éppen alakuló viszonyról van szó, már ebben a szakaszban is kiderülhet, hogy nem tudják a felek egyformán tartani a tempót, ami miatt akár létre sem jön a kapcsolat. Ennek tükrében próbáljuk tehát értelmezni a következőket: ha nem a szó szoros értelmében vett párkapcsolat van terítéken,​​ akkor az Én és a Világ viszonyáról beszélünk.

Egy fokozatosan kiteljesedő bőség életszakaszának a küszöbén állsz, nem kizárt, hogy egy 180 fokos fordulat után. Az ébredés, megértés, bizonyos tudatosság, elszántság és a változásra való nyitottság szükséges ahhoz, hogy reményekkel telve lépj át azt a küszöböt és járt az új úton. Ami eddig a sötétben volt, most a napfényre kerül és kibontakozik. Ha eddig is sikeresnek bizonyult (például egy párkapcsolat vagy vállalkozás), akkor innentől még jobbá​​ válik. Nagyon kedvező az időszak tervezéshez, befektetéshez; védelmet élvezel és azt kapod, amire vágysz, amit kiérdemeltél.

 

Közélet

A közélet hatásai alól az sem vonhatja ki magát, aki nem érdeklődik különösebben az ilyesmi iránt, hiszen mindenképpen valamilyen szervezettségű társadalomban élünk.​​ 

Kitűnő alkalom nyílik a feltöltődésre, vagy a felgyülemlett stressztől történő megszabadulásra. Ajándéko(ka)t kapsz, ami jöhet az Univerzumtól, de egyes személyektől is – éppen akkor, amikor a legnagyobb szükséged van rá. Lehet pénz, tárgy, de lehet egy fontos felismerés is, vagy valamely képességed, vagy üzleti kapcsolatod fejlesztése. Érzelmi kapcsolatokban is szerencsés periódusra, fordulatra lehet számítani. Az egyensúly miatt az ajándékokat illik viszonozni, s ha nincs kinek, akkor is lehet jótékonykodni, felajánlást tenni.

 

Munka, hivatás,​​ anyagiak

Az inaktív rétegekben a gyerekeknél, a még nem dolgozó fiataloknál​​ is mutatkozik ez a terület a kötelezettségek, tanulás, önérvényesítés formájában. Akik nem dolgoznak éppen, vagy pedig már nem dolgoznak, azoknál az embereknél is hangsúlyos lehet akár maga a munka, vagy pedig a kötelezettségek területe és az egyéni törekvéseknek a világban történő érvényesítése.

Munka:​​ Üzenetek, jelek,​​ figyelmeztetések, jó tanácsok és felhívások​​ özönével találkozhatsz, de az is lehet, hogy Te magad közvetítesz másoknak fontos információkat. Mindenesetre egy​​ új életszakasz kibontakozására vonatkoznak a jelek. Esetleg vizsgázol, vagy utazol a valóságban, vagy virtuálisan.​​ A tapasztalat gyakorlati próbájának a kihívása vár, de nem kell ettől tartanod, mert mostanáig fejlődtél annyit, hogy sikert aratsz, s valamiben magasabb szintre léphetsz.

Anyagiak:​​ Nehéz dolgokkal kell szembesülnöd: erőtlenség, kényszer, érzelmi kiéhezettség, szükség, balszerencse valamelyik motívumával. De itt az ideje rendezni soraidat. Ha valamilyen kezdeményezésed rosszra fordul, ne habozz irányt váltani, máskülönben inkább kárt okozol, mint hasznot. Az is lehet, hogy amit most tenni készülsz vagy teszel, egyik oldalról kifizetődő, de lelkileg megvisel vagy nem tudsz nyugodtan a tükörbe nézni. Állj ellent a csábításnak, akkor megerősödhetsz. Párkapcsolatodban is megerősítheted az összetartozás érzését, megnyilváníthatod elkötelezettséged, hűséged jeleit.

 

Egészség, életmód

A fizikai tünetek a karma jelzőrendszerének legfontosabb elemei közé tartoznak, ezért felbukkanásukkor jó feltenni magunknak a kérdést: milyen üzenetet is hordoznak. Ha megfejtjük, sokszor nem is kell betegséggé fejlődniük - így próbáljuk értelmezni az itt vázoltakat is.​​ 

Nyirokrendszerével, szervezetének méregtelenítő képességével érdemes kicsit többet foglalkoznia- A vizelet​​ kiválasztással is összevonható az említett motívum. Előjöhetnek allergiás panaszai is. A felső légutak, rejtett üregek érzékenysége szintén elővigyázatosságot igényelhet.

 

Mit várhat 2020-ban​​ a​​ Nyilas​​ típus?

 

Augusztusban beláttam, hogy nem leszek képes az idei, típusokra vonatkozó előrejelzéseket megírni, így – amint néha a heti horoszkópoknál is – a rúnákhoz folyamodom, hogy mégis tudjunk kalkulálni valamit az év hátralévő részére.​​ Kivétel ez alól az Egészség, életmód című utolsó blokk, ahol az asztrológiai jelzéseket veszem figyelembe.​​ 

9. Nyilas.jpg

Spirituális-karmikus szempontból​​ 

Titkok keletkezése illetve titkok kiderülése esedékes, aminek természetesen lehet kellemetlen hatása is. Kevésbé kellemetlen, hogy viszont anyagi előny vár rád, akár például szerencsejáték révén. Az sem kizárt, hogy ajándékot kapsz valakitől, s ezen érdemes elgondolkodnod, hogy miért kaptad, mert lehet, hogy amögött is titok rejtőzik. Megérzéseid felerősödnek, bátran hallgass rájuk! Kreativitásod, szellemi termékenységed is csúcsra jár és módod nyílik arra, hogy mozgósíts olyan rejtett erőket, melyekhez nem mindig férhetünk hozzá.

 

Magánélet

Kissé kiesel az élet áramából, nem ismersz fel lehetőségeket, de még saját igényeidet sem. Csalódás, sérelem, frusztráció vagy az állandó halogatás vezethet ahhoz, hogy a bezárkózás, elidegenedés, elhidegülés fázisába kerülsz és úgy érzed, minden stagnál körülötted. Terveid megvalósítása is késleltetést szenved. Ezek a jelenségek jelenthetnek védelmet is: lehet, hogy így kerülhetsz el bizonyos veszélyeket. Tudni fogod, mikor jön el az idő a cselekvésre. Addig is pihenj, relaxálj, távolodj el a köznapok rutinjától, ügyelj az egészségedre.

 

Magánélet - párkapcsolat

Amiről​​ a párkapcsolatnál​​ szó van, az a spirituális fejlődés szempontjából az Én és a Világ viszonya. Ennek a​​ fő megtestesítője, fókuszpontja, gyújtópontja a társ, viszont sok esetben nem társkapcsolatban jelentkeznek azok a tényezők, amelyek tükröt mutatnak nekünk, kötelezettségeket rónak ránk, felelősségvállalásra késztetnek vagy komoly döntésekre, hanem a külvilág más elemei​​ (mértékadó emberek, társállat, a hivatás körülményei)​​ veszik át a funkciót. S különösen azokban az esetekben tapasztalható elcsúszás, ahol dinamikus spirituális életről, gyors menetelésről van szó. Ilyenkor a meglévő kapcsolatokban gyakran jelentős fáziseltolódás mutatkozik​​ például a (házas)társak között, ami szinte törvényszerűen szét is szakítja a kapcsolatot. Ha pedig éppen alakuló viszonyról van szó, már ebben a szakaszban is kiderülhet, hogy nem tudják a felek egyformán tartani a tempót, ami miatt akár létre sem jön a kapcsolat. Ennek tükrében próbáljuk tehát értelmezni a következőket: ha nem a szó szoros értelmében vett párkapcsolat van terítéken,​​ akkor az Én és a Világ viszonyáról beszélünk.

A napfény ereje és világossága támogat céljaid megfogalmazásában és elérésében, bizalmad, önbizalmad és akaraterőd megerősödésében, sikerekben, egészségben, életerőben, szellemi kapacitásod növekedésében, spirituális tudatosságodban. Átélheted az olyan pillanatok nagyszerűségét, amikor a fény győz a sötétség, a jó a gonosz felett. Vigyázz azonban, hogy ne ragadjon el a túlzott önbizalom lendülete és óvakodj attól, hogy mindent a felügyeleted alá vonj. Hagyd inkább, hogy a most birtokolt fény világítson rá a helyes válaszokra, útra.

 

Közélet

A közélet hatásai alól az sem vonhatja ki magát, aki nem érdeklődik különösebben az ilyesmi iránt, hiszen mindenképpen valamilyen szervezettségű társadalomban élünk.​​ 

Eljött a te időd, elkezdhetsz valami olyasmit, amihez tehetséged van, vagy folytathatsz régebben megkezdett és megakadt fontos tevékenységet. Feltöltődés, megújulás, tapasztalatgyűjtés segítenek ebben. Megszabadulhatsz további akadályoktól, gátaktól, s békében élvezheted munkád gyümölcsét. Nem lehetsz azonban türelmetlen, mert az éréshez és az azt követő aratáshoz idő és szorgos munka kell. Igazság, igazságtétel is szerepet kaphat az életedben valamilyen formában.

 

Munka, hivatás,​​ anyagiak

Az inaktív rétegekben a gyerekeknél, a még nem dolgozó fiataloknál​​ is mutatkozik ez a terület a kötelezettségek, tanulás, önérvényesítés formájában. Akik nem dolgoznak éppen, vagy pedig már nem dolgoznak, azoknál az embereknél is hangsúlyos lehet akár maga a munka, vagy pedig a kötelezettségek területe és az egyéni törekvéseknek a világban történő érvényesítése.

Munka:​​ Lehet, hogy nem állsz elég stabil alapokon, ezért óvakodsz a további építkezéstől, amit azonban mégis szükségesnek tartasz, ezért – egy erős ellentmondással – siettetnéd is a folyamatot. Ragaszkodsz emellett begyakorolt vagy örökölt, ám túlhaladott sémáidhoz – ezek jelentik a legfőbb akadályt, mert nem veszed észre az új lehetőségeket. Praktikusan lehet egy vitád, kikerülhetsz egy közösségből anyagi veszteség árán, utazásokkal összefüggő​​ ​​ kellemetlenséget szenvedsz el, vagy valamilyen kapcsolatodat ellenzi a környezeted.

Anyagiak: Kitűnő alkalom nyílik a feltöltődésre, vagy a felgyülemlett stressztől történő megszabadulásra. Ajándéko(ka)t kapsz, ami jöhet az Univerzumtól, de egyes személyektől is – éppen akkor, amikor a legnagyobb szükséged van rá. Lehet pénz, tárgy, de lehet egy fontos felismerés is, vagy valamely képességed, vagy üzleti kapcsolatod fejlesztése. Érzelmi kapcsolatokban is szerencsés periódusra, fordulatra lehet számítani. Az egyensúly miatt az ajándékokat illik viszonozni, s ha nincs kinek, akkor is lehet jótékonykodni, felajánlást tenni.

 

Egészség, életmód

A fizikai tünetek a karma jelzőrendszerének legfontosabb elemei közé tartoznak, ezért felbukkanásukkor jó feltenni magunknak a kérdést: milyen üzenetet is hordoznak. Ha megfejtjük, sokszor nem is kell betegséggé fejlődniük - így próbáljuk értelmezni az itt vázoltakat is.​​ 

Mirigy- hormonrendszer problémái kerülhetnek esetleg felszínre. Ezen felül a​​ gyomor, emésztés és vizeletkiválasztás zavaraira is lehet gondolni. A pszichés alapú anomáliák sem zárhatók ki, s ezek körében felbukkanhatnak allergiás reakciók is. Az aktuálisan tanúsított túlérzékenység mérséklése lehet egy fontos gyógymód, a megelőzés eszköze.

 

Mit várhat 2020-ban​​ a​​ Bak​​ típus?

 

Spirituális-karmikus szempontból​​ 

10. Bak.jpg

Ha nem lenne elegendő motiváció az, hogy a Szaturnusz uralmi helyzetben, a Bak jegyében jár immár​​ 2017. decembere óta, a Plútó még régebben tartózkodik ebben a jegyben, most pedig az évnyitó konstellációban még hárman csatlakoztak (Nap, Merkur, Jupiter) ide, vagyis a 10 égitestből 5 a Bakokat aktiválja. A spirituális fejlődés szempontjából persze a Szaturnusznak van a legnagyobb jelentősége, s a többiek lehet, hogy épp ellenkező előjellel szólnak bele a dolgokba. Magyarul: a belső figyelmet mindenáron meg akarná osztani a külvilágra irányuló dolgokkal, természetesen főleg a munka, hivatás ügyeivel és sokszor idegesítőnek találhatja, hogy mégis mindig visszatereli valami afelé, hogy többet foglalkozzék halhatatlan lelkének állapotával.

A második félévre​​ a Szaturnusz elhagyja a jegyet, de​​ marad​​ két​​ planéta (Jupiter, Plútó) az ilyen jellegű inspirációhoz, tehát jobban jár, ha​​ mégiscsak​​ türelemmel viszonyul a kérdéshez.

 

 

Magánélet

A​​ kommunikáció, kontaktusok,​​ tanulás, utazás​​ terén is hosszabb ideje (2012 óta) némi módosulást tapasztalhatnak a Bakok, hiszen a Neptun meg ezt a területet aktiválja, méghozzá olyan módon, ami bizony nagy mértékben ellentmond annak a racionalitásnak, ami a típus mozgatórugóját jelenti egyébként. Az intuíciónak sokkal nagyobb szerep jut az életében és jól is teszi általában, ha arra hallgat. Kommunikációjában is érződik, nagyobb empátiát tanúsít, mint azelőtt és ez sokat javíthat kapcsolatain, még ha néha kellemetlennek is tekinti a szokatlanul intenzív érzelmi​​ attitűdöt.​​ 

Az első félévben különösen felerősödnek a vázolt tartalmak, a másodikra visszaáll egy megszokottabb rend, s a praktikus létben is jobban tudja használni megérzéseit.​​ 

Tanulásra is adhatja a fejét sok Bak mostanában, köztük olyan témakörökben is, amelyekre sohasem gondolt volna megelőzően. Az ezotéria iránti érdeklődése is megnőhet.​​ 

Ha van​​ gyereke, a​​ vele fenntartott viszony​​ igen jól alakulhat az első félévben. Itt is tapasztalhat meglepő dolgokat, például azt, hogy sokkal nagyobb önállóságot enged meg gyerekének, gyerekeinek, mint amit elvei szerint gondolna. Szívesen tölti szabad idejét is gyerekével vagy gyerekek között, lehetőleg olyan módon azért, hogy valami hasznost is cselekedjenek közben. A második félévben csökkenhet kissé ez a pozitív jelleg, mert úgy érezheti, nem értékeli a környezete eléggé nagyvonalúságát. Legyen türelmesebb, hiszen ezek a dolgok hosszú távon érnek be, amit egyébként pont egy Bak nagyon is jól tud.

Ami azt illeti,​​ sok Baknál éppen most köszönthet be a gyermekáldás, nem egyszer eléggé váratlanul, de (ugyancsak meglepő módon) szívesen fogadja, még akkor is, ha hosszú távú terveit át kell alakítania miatta.

Lesz ideje és igénye arra is, hogy találjon magának hobbit, illetve a meglévőkkel, valamint szabad idős tevékenységgel többet foglalkozzék. Baráti kapcsolatainak ápolására is ez vonatkozik.

 

Magánélet - párkapcsolat

Amiről​​ a párkapcsolatnál​​ szó van, az a spirituális fejlődés szempontjából az Én és a Világ viszonya. Ennek a​​ fő megtestesítője, fókuszpontja, gyújtópontja a társ, viszont sok esetben​​ nem társkapcsolatban jelentkeznek azok a tényezők, amelyek tükröt mutatnak nekünk, kötelezettségeket rónak ránk, felelősségvállalásra késztetnek vagy komoly döntésekre, hanem a külvilág más elemei​​ (mértékadó emberek, társállat, a hivatás körülményei)​​ veszik át a funkciót. S különösen azokban az esetekben tapasztalható elcsúszás, ahol dinamikus spirituális életről, gyors menetelésről van szó. Ilyenkor a meglévő kapcsolatokban gyakran jelentős fáziseltolódás mutatkozik​​ például a (házas)társak között, ami szinte törvényszerűen szét is szakítja a kapcsolatot. Ha pedig éppen alakuló viszonyról van szó, már ebben a szakaszban is kiderülhet, hogy nem tudják a felek egyformán tartani a tempót, ami miatt akár létre sem jön a kapcsolat. Ennek tükrében próbáljuk tehát értelmezni a következőket: ha nem a szó szoros értelmében vett párkapcsolat van terítéken,​​ akkor az Én és a Világ viszonyáról beszélünk.

Az egész évre érvényes, hogy különösen érzékeny lesz vagy maga a szülött, vagy (s még inkább) partnere – amennyiben házasságról vagy együttélésről beszélünk. Az érzékenység azonban korántsem lesz azonos jellegű az első és második félévben. Az elsőben azon a kommunikáción lesz a hangsúly, amit érintettem az előző blokkban is, s azt kell tanulnia a Baknak e nagyon fontos viszonylaton keresztül, hogyan értse meg a másikat, s hogyan közvetítse saját elgondolásait.​​ Számos Baknál​​ a kommunikáció előtérbe kerülése jelenthet átmeneti távkapcsolatot is: sokat​​ lesz​​ távol az egyik fél és ezért a kontaktus jelentős része a virtuális térben történik.

A második félévre több csalódást, elégedetlenséget jeleznek a csillagok,​​ emellett azonban sok jóindulatot is, s a felek hatékonyan gyakorolhatják a konfliktusoldást, valamint egyénileg és együtt is a sérelmek elengedését.

Azok a Bakok, akik még előtte állnak a házasság jellegű kapcsolatnak, igen jó esélyük van arra, hogy az első félév során, sőt már az első negyedévben berobbanjon életükbe a (számukra) megrázó erejű érzelem egy különleges partnerrel. A második félévre elmélyülhet a kapcsolat, de számolniuk kell azzal, hogy a harmónia fenntartásához folyamatos odafigyelés és a kapcsolat ápolása szükséges, s ehhez bőségesen lesz is alkalmuk.

 

Közélet

A közélet hatásai alól az sem vonhatja ki magát, aki nem érdeklődik különösebben az ilyesmi iránt, hiszen mindenképpen valamilyen szervezettségű társadalomban élünk.​​ 

A Bakok​​ nagy részét érdekli a távlati építkezés, s ezen belül a társadalmi folyamatok, a politika alakulása is. Ez nem jelent politikai szerepvállalást is, viszont jelenthet részvételt olyan folyamatokban, amelyek meghaladják az egyéni kereteket. 2020-ban az első félévben annyira a személyes világa foglalkoztatja, hogy kevésbé látszik nyitottnak a köz ügyeire. A második félévben azonban jelentősebb aktivitást lehet feltételezni, esetleg részt vesz civil szervezet munkájában is.

 

Munka, hivatás,​​ anyagiak

Az inaktív rétegekben a gyerekeknél, a még nem dolgozó fiataloknál​​ is​​ megmutatkozik ez a terület a kötelezettségek, tanulás, önérvényesítés formájában. Akik nem dolgoznak éppen, vagy pedig már nem dolgoznak, azoknál az embereknél is hangsúlyos lehet akár maga a munka, vagy pedig a kötelezettségek területe és az egyéni törekvéseknek a világban történő érvényesítése.

A nagy Bak-halmazat azt is jelenti, hogy nagy aktivitásra serkenti a típus képviselőit. Az aktivitást több irányból is lehet provokálni, a legfontosabb ezek közül a munka, hivatás, érvényesülés területe. Az első félévben az​​ alkalmazotti viszonyban, vagy éppen munka nélkül lévő​​ Bakoknak sok küzdelem juthat osztályrészéül, s a közvetlen eredménye nem biztos, hogy arányban lesz a befektetett energiával. Hosszú távon más a helyzet: anyagilag biztos, hogy jobban jár, ha most megalapozza a későbbi növekedést. A második félév​​ higgadtabbnak, kiegyenlítettebbnek tűnik, de az arányokkal (energia​​ kontra eredmény) nem biztos, hogy elégedett lesz.

A​​ vállalkozó​​ Bakoknak, vagy azoknak, akik tevékenységében különösen nagy hangsúlyt kap a kreativitás, jobb a helyzete minden szempontból, különösen az első félévben. Jobbnál jobb ötlet és lehetőség támogatja tevékenységében, melyeken nem érdemes túl sokat rágódnia, nehogy elszalassza az alkalmakat.​​ Pályáznia is érdemes, a lehetőségek egyik forrásaként.​​ A második félévben​​ felszínre kerülhetnek olyan tényezők, amelyek előbb még nem befolyásolhatták tevékenységét (például jogszabályok), de a meglévő építkezést már nem tudják megállítani, legfeljebb lassítani.

Mondanom sem kell, hogy munkájának anyagi hozadéka ebben az utóbbi, vállalkozásos formában jelentősebb, ám az is látszik, hogy jövedelem növekményének jelentős részét befektetésre fordítja, visszaforgatja vállalkozásának fejlesztésébe.​​ 

 

Egészség, életmód

A fizikai tünetek a karma jelzőrendszerének legfontosabb elemei közé tartoznak, ezért felbukkanásukkor jó feltenni magunknak a kérdést: milyen üzenetet is hordoznak. Ha megfejtjük, sokszor nem is kell betegséggé fejlődniük - így próbáljuk értelmezni az itt vázoltakat is.​​ 

A szokásosnál nagyobb gondot fordíthat egészségmegőrzésre, szervezetének karbantartására. Az sem kizárt, hogy elkezd sportolni, edzeni, akár saját indíttatásából, akár orvosi javaslatra. Erre ösztönözhetik az esetlegesen jelentkező mozgásszervi​​ és immunrendszeri problémák, az első félévben a máj, epe érzékenysége is. A második félévben áttevődik a hangsúly (a mozgásszervi, lerakódásos jellegű ügyek mellett) a keringésre. Ekkor csökken némileg az életmódváltásra vonatkozó lelkesültség is, más irányú teendői miatt, vagy azért, mert az itt kifejtett aktivitása jó eredményre vezetett. Tehát mégsem érdemes elhanyagolnia a megelőzést, karbantartást.

 

Mit várhat 2020-ban​​ a​​ Vízöntő​​ típus?

 

Augusztusban beláttam, hogy nem leszek képes az idei, típusokra vonatkozó előrejelzéseket megírni, így – amint néha a heti horoszkópoknál is – a rúnákhoz folyamodom, hogy mégis tudjunk kalkulálni valamit az év hátralévő részére.​​ Kivétel ez alól az Egészség, életmód című utolsó blokk, ahol az asztrológiai jelzéseket veszem figyelembe.​​ 

 

11. Vízöntő.jpg

Spirituális-karmikus szempontból​​ 

Egészség, erő, az otthon, család melege, biztonsága, védelmező szerepe foglalkoztat. Emellett új feladatok várhatnak rád, s az ezekhez szükséges inspiráció is a birtokodban van. Olyan életszakasz kezdete is esedékes lehet, amikor valami régi befejeződik, magadra ébredsz, sőt: szerepet kap az életedben kisebb-nagyobb csoda – ami igenis létezik. Ne félj elengedni megszokott dolgokat, a változáshoz helyet kell csinálni az újnak, meg kell szabadulni már nem működő mintáktól, kapcsolatoktól.

 

Magánélet

Lehet, hogy nem állsz elég stabil alapokon, ezért óvakodsz a további építkezéstől, amit azonban mégis szükségesnek tartasz, ezért – egy erős ellentmondással – siettetnéd is a folyamatot. Ragaszkodsz emellett begyakorolt vagy örökölt, ám túlhaladott sémáidhoz – ezek jelentik a legfőbb akadályt, mert nem veszed észre az új lehetőségeket.​​ Vitáid lehetnek, kikerülhetsz egy közösségből anyagi veszteség árán, úti kellemetlenségekett szenvedsz el, vagy valamilyen kapcsolatodat ellenzi a környezeted.

 

Magánélet - párkapcsolat

Amiről​​ a párkapcsolatnál​​ szó van, az a spirituális fejlődés szempontjából az Én és a Világ viszonya. Ennek a​​ fő megtestesítője, fókuszpontja, gyújtópontja a társ, viszont sok esetben nem társkapcsolatban jelentkeznek azok a tényezők, amelyek tükröt mutatnak nekünk, kötelezettségeket rónak ránk, felelősségvállalásra késztetnek vagy komoly döntésekre, hanem a külvilág más elemei​​ (mértékadó emberek, társállat, a hivatás körülményei)​​ veszik át a funkciót. S különösen azokban az esetekben tapasztalható elcsúszás, ahol dinamikus spirituális életről, gyors menetelésről van szó. Ilyenkor a meglévő kapcsolatokban gyakran jelentős fáziseltolódás mutatkozik​​ például a (házas)társak között, ami szinte törvényszerűen szét is szakítja a kapcsolatot. Ha pedig éppen alakuló viszonyról van szó, már ebben a szakaszban is kiderülhet, hogy nem tudják a felek egyformán tartani a tempót, ami miatt akár létre sem jön a kapcsolat. Ennek tükrében próbáljuk tehát értelmezni a következőket: ha nem a szó szoros értelmében vett párkapcsolat van terítéken,​​ akkor az Én és a Világ viszonyáról beszélünk.

Hirtelen keletkező vihar, váratlan esemény befolyásolhatja életedet, szándékaidat, terveidet. A természet és a karma (sors) hatalmas ereje lép működésbe, s késztet arra, hogy visszafordulj valamilyen irányból. Lehet, hogy túl vakmerő lettél, s most majd erre figyelmeztet a kisebb-nagyobb veszély. Fedezd fel az előnyét a helyzetnek, például azt, hogy nem válsz elbizakodottá. Jelezhet az orákulum terméketlenséget, a fejlődés befagyását, de az ellenpólust​​ is: sikert, gyarapodást, új lehetőségeket, egészséges, harmonikusan működő konstrukciót saját magadban, vagy közvetlen környezetedben.

 

Közélet

A közélet hatásai alól az sem vonhatja ki magát, aki nem érdeklődik különösebben az ilyesmi iránt, hiszen mindenképpen valamilyen szervezettségű társadalomban élünk.​​ 

Mostanában annak lesz az ideje, hogy a józan megfontolásra hallgass és kevésbé a megérzéseidre. A legjobb, ha egyedül oldod meg a felmerülő problémákat, akkor is ha ez nehezebbnek tűnik. Egy ideig érzelmileg sérülékenyebb leszel a szokottnál, ezért mások befolyásolhatnak. Nehezen tartod kordában gondolataidat, s bizonyos blokkot érezhetsz abban is, ahogyan irányítod magad, vagy akár az életerő áramlásában. Mégsem jó, ha passzivitásba vagy ábrándozásba menekülsz a realitás elől, a hullámvölgy is az élet része, és hullámhegy követi. Használt ezt az időt megnyugvásra (pihenésre), feltöltődésre, egy belső átállás előkészítésére.

 

Munka, hivatás,​​ anyagiak

Az inaktív rétegekben a gyerekeknél, a még nem dolgozó fiataloknál​​ is mutatkozik ez a terület a kötelezettségek, tanulás, önérvényesítés formájában. Akik nem dolgoznak éppen, vagy pedig már nem dolgoznak, azoknál az embereknél is hangsúlyos lehet akár maga a munka, vagy pedig a kötelezettségek területe és az egyéni törekvéseknek a világban történő érvényesítése.

Munka:​​ A központi téma az elmozdulás valamilyen meglévő helyzetből. Lakó- munkahely, egy kapcsolat fejlődése, lépések egy probléma megoldásához, összecsiszolódás a világgal, életstílus váltás. Bármilyen mértékű és bármilyen jellegű is legyen a változás, biztos, hogy pozitív előjelű, ezért nem is érdemes neki ellenállni, s nem is áll ez szándékodban. Gyors észjárás jellemez, nyitottság a világra, a többi ember felé.​​ 

Anyagiak:​​ Lendületet vesz olyan ügyed,​​ amelyen jelenleg is dolgozol.​​ Tarts ki törekvéseidben, ami meghozza a komoly munkával elérhető bőséget, s a szerencse is támogat. Érzelmi és lelki gazdagságként is értelmezhetjük ezt a periódust, így meglévő kapcsolataidban is a növekedés, stabilizálódás a jellemző. Fontold meg azonban, ha új dologba akarsz kezdeni. A már megszerzett értékekre vigyázz, ne veszíts el belőlük valamennyit vagy az egészet. Azt is szem előtt kell tartanod, hogy mások jólétével (jól létével) is foglalkozz az egyensúly miatt.

 

Egészség, életmód

A fizikai tünetek a karma jelzőrendszerének legfontosabb elemei közé tartoznak, ezért felbukkanásukkor jó feltenni magunknak a kérdést: milyen üzenetet is hordoznak. Ha megfejtjük, sokszor nem is kell betegséggé fejlődniük - így próbáljuk értelmezni az itt vázoltakat is.​​ 

Gyomor, emésztés, kiválasztás, a szervezet folyadék- és ásványianyag háztartása körül jelentkezhetnek bizonyos tünetek, de a keringéssel összefüggő anomáliák is felbukkanhatnak. A pszichés háttér jelentősége talán még a szokásosnál is markánsabban kiviláglik, így a lelkiélet karbantartásával, működésének módosításával meg is előzhető a problémák kifejlődése.

 

Mit várhat 2020-ban​​ a​​ Halak​​ típus?

 

Augusztusban beláttam, hogy nem leszek képes az idei, típusokra vonatkozó előrejelzéseket megírni, így – amint néha a heti horoszkópoknál is – a rúnákhoz folyamodom, hogy mégis tudjunk kalkulálni valamit az év hátralévő részére.​​ Kivétel ez alól az Egészség, életmód című utolsó blokk, ahol az asztrológiai jelzéseket veszem figyelembe.​​ 

 

Spirituális-karmikus szempontból​​ 

12. Halak.jpg

Csökkent aktivitás és tetterő jellemezhet ezen a téren.. Védekező rendszered sem működik kellő mértékben, ezért fordulhat elő, hogy kihasználnak, hátráltatnak, áldozata leszel valamilyen csalárdságnak, kineveznek bűnbaknak, esetleg még egészségileg is gyengébb helyzetbe kerülsz. Új kapcsolatok alakításában is érdemes óvatosan eljárnod. Gondolkodj el azon, miért vonzod ezeket a jelenségeket, miért is mutatnak neked tükröt? Úgy szerezheted vissza az irányítást, oldhatod meg a problémákat, ha tudatosítod őket.

 

Magánélet

Lendületet vesz olyan ügyed,​​ amelyen jelenleg is dolgozol.​​ Tarts ki törekvéseidben, ami meghozza a komoly munkával elérhető bőséget, s a szerencse is támogat. Érzelmi és lelki gazdagságként is értelmezhetjük ezt a periódust, így meglévő kapcsolataidban is a növekedés, stabilizálódás a jellemző. Fontold meg azonban, ha új dologba akarsz kezdeni. A már megszerzett értékekre vigyázz, ne veszíts el belőlük valamennyit vagy az egészet. Azt is szem előtt kell tartanod, hogy mások jólétével (jól létével) is foglalkozz az egyensúly miatt.

 

Magánélet - párkapcsolat

Amiről​​ a párkapcsolatnál​​ szó van, az a spirituális fejlődés szempontjából az Én és a Világ viszonya. Ennek a​​ fő megtestesítője, fókuszpontja, gyújtópontja a társ, viszont sok esetben nem társkapcsolatban jelentkeznek azok a tényezők, amelyek tükröt mutatnak nekünk, kötelezettségeket rónak ránk, felelősségvállalásra késztetnek vagy komoly döntésekre, hanem a külvilág más elemei​​ (mértékadó emberek, társállat, a hivatás körülményei)​​ veszik át a funkciót. S különösen azokban az esetekben tapasztalható elcsúszás, ahol dinamikus spirituális életről, gyors menetelésről van szó. Ilyenkor a meglévő kapcsolatokban gyakran jelentős fáziseltolódás mutatkozik​​ például a (házas)társak között, ami szinte törvényszerűen szét is szakítja a kapcsolatot. Ha pedig éppen alakuló viszonyról van szó, már ebben a szakaszban is kiderülhet, hogy nem tudják a felek egyformán tartani a tempót, ami miatt akár létre sem jön a kapcsolat. Ennek tükrében próbáljuk tehát értelmezni a következőket: ha nem a szó szoros értelmében vett párkapcsolat van terítéken,​​ akkor az Én és a Világ viszonyáról beszélünk.

A napfény ereje és világossága támogat céljaid megfogalmazásában és elérésében, bizalmad, önbizalmad és akaraterőd megerősödésében, sikerekben, egészségben, életerőben, szellemi kapacitásod növekedésében, spirituális tudatosságodban. Átélheted az olyan pillanatok nagyszerűségét, amikor a fény győz a sötétség, a jó a gonosz felett. Vigyázz azonban, hogy ne​​ ragadjon el a túlzott önbizalom lendülete és óvakodj attól, hogy mindent a felügyeleted alá vonj. Hagyd inkább, hogy a most birtokolt fény világítson rá a helyes válaszokra, útra.

 

Közélet

A közélet hatásai alól az sem vonhatja ki magát, aki nem érdeklődik különösebben az ilyesmi iránt, hiszen mindenképpen valamilyen szervezettségű társadalomban élünk.​​ 

Vissza- visszatérő gondjaid adódhatnak munkával vagy emberi kapcsolataiddal összefüggésben. Légy körültekintő, s próbáld meg ébren tartani a bizalmadat abban, hogy semmiképpen sem bukhatsz el. A néha felbukkanó szomorú hangulatod befolyásolhatja döntéseidet, s félő, hogy néha nem jó irányba, így – ha megteheted – fontosabb kérdésekben úgy dönts, hogy előtte hagysz elég időt magadnak. Nem biztos, hogy pont mostanában kellene új dolgokba belekezdened. Viszont ügyelj rá, hogy ne vedd magadra, ne tekintsd személyesnek a tapasztaltakat és ne cipelj felesleges terheket – így leszel képes fordítani a kockán.

 

Munka, hivatás,​​ anyagiak

Az inaktív rétegekben a gyerekeknél, a még nem dolgozó fiataloknál​​ is mutatkozik ez a terület a kötelezettségek, tanulás, önérvényesítés formájában. Akik nem dolgoznak éppen, vagy pedig már nem dolgoznak, azoknál az embereknél is hangsúlyos lehet akár maga a munka, vagy pedig a kötelezettségek területe és az egyéni törekvéseknek a világban történő érvényesítése.

Munka:​​ Kicsit vissza kell vonulnod, hogy ismét összhangba kerüljenek vágyaid és cselekedeteid. Jó, ha elkülönülsz másoktól, különösen azoktól, akiknek szándékai nem egészen tiszták. Máskülönben csalódás, nyugtalanság, konfliktus fenyeget. Ha új lehetőséggel találkozol, jól gondold át, nem kell mindent okvetlenül elfogadnod, nem szükséges felesleges kockázatot vállalnod. Hallgass megérzéseidre, tudni fogod, mit tegyél és mit ne. Nem most kellene fejtetőre állítani az életedet, legalábbis ezen a területen.

Anyagiak:

Ahová most érsz, oda az ok- okozati összefüggések, előző életeid törekvései és cselekedetei vezettek. Az aktuális pillanatok üressége ad alkalmat arra, hogy úgy töltsd azokat ki, ahogyan aktuálisan éppen gondolkodsz a karma, sors szerepéről az életedben. Ha bizalommal és merészen élsz a minden irányban nyitott lehetőségekkel, új alapokat építhetsz ki és képes vagy befolyásolni a még kiforratlan jövőben bekövetkező eseményeket. Ha nem használod ki az egyébként ritkán adódó felajánlást, csalódás érhet, irányt téveszthetsz, vagy csak minden marad a régiben.

 

Egészség, életmód

A fizikai tünetek a karma jelzőrendszerének legfontosabb elemei közé tartoznak, ezért felbukkanásukkor jó feltenni magunknak a kérdést: milyen üzenetet is hordoznak. Ha megfejtjük, sokszor nem is kell betegséggé fejlődniük - így próbáljuk értelmezni az itt vázoltakat is.​​ 

Idegi- pszichés alapú problémák adódhatnak a mirigyrendszer- hormonháztartás, valamint a keringés terén. A gyomor, emésztés, a szervezet folyadékháztartása sem biztos, hogy a kellő stabilitással működik. Minderre tudatosan is figyelhet és megelőzheti a komolyabb tünetek kifejlődését. A Halaknak a jóga általános csodaszerként alkalmazható.

 

2019

Mit várhat 2019 második félévére a Kos típus?

 

Spirituális-karmikus szempontból​​ 

1. Kos.jpg

A Kosok számára az utóbbi években a tudatalatti mélyrétegeiben mocorgó folyamatok​​ jelentik a legfőbb terepet ebből a szempontból. Érzik, hogy valami nagyon fontos dolog zajlik, de legtöbbször nemigen tudják pontosan, hogy micsoda. Ez nem fog örökre így maradni, de még további éveket kell várni arra, hogy kikristályosodjanak az említett tartalmak. Addig is érdemes minél több meditációs jellegű tevékenységgel segíteni azt a folyamatot, ami némely tekintetben majd gyökeres átalakulást, nézőpont váltást hoz. A meditációs tevékenységet egészen széles értelemben értem, a mosogatástól az intenzív kerékpározásig, s közbül a Kosok számára nem annyira vonzó klasszikus passzív jellegű meditációig.

 

Gyakorlati szempontból

Sok változást élhet át ezen a területen, kezdve a mindennapok megszervezésétől, a nagyobb horderejű dolgokig. Átalakíthatja meggyőződését arról, hogy mi fontos és mi nem, leszokhat egynémely cselekvéssorról, s új tevékenységet emelhet be a helyükre. A mikrokörnyezettel fenntartott kapcsolata is változik, ha eddig volt olyan igénye, hogy mindenki szeresse, vagy hogy megfeleljen bizonyos embereknek, úgy elkezdheti háttérbe szorítani ezt az óhaját.

A kommunikációval mindemellett nem árt, ha óvatosan bánik, mert eleve hajlamos néha a kelleténél nyersebben fogalmazni, vagy hamarabb beszél, semmint átgondolná, mit is fog mondani. Most a megfelelés hárításával erősödhet ez a tendencia.

Az otthon, család, ingatlan területén sikerekre számíthat, esetleg váratlan lehetőség(ek) révén.

 

Munka, hivatás​​ (gyerekeknél: kötelezettségek általában, tanulás, érvényesülés, akik nem dolgoznak éppen, azoknál is vagy a munka, vagy pedig kötelezettségek és az egyéni törekvéseknek a világban történő érvényesítése)

A kétféle megnevezésből – munka és hivatás – a Kosoknál megint csak több éve a hivatás a kiemeltebb, vagyis az az életterület, ahol képességeit, ambícióit a legjobban tudja érvényesíteni. Az inaktív korban lévő (még gyerekkorú, tanuló illetve nyugdíjas) Kosoknál is fontos ez, hiszen az önérvényesítést éppúgy jelenti. Nos,​​ óriási energiákat képes mozgósítani annak érdekében, hogy realizálódjanak elképzelései. Ám most 2018. decembere óta ugyanakkor gátakat is észlel az energiaáramlás útjában, ami nem szegi, hanem valószínűleg inkább feltüzeli harci kedvét. Most sincs ez másként, s némi késleltetés után meg is lesz az eredménye, elismerés, vagy új munka, esetleg önálló vállalkozás formájában. Az anyagi siker sem marad el, még ha éri is némi kellemetlen meglepetés, csalódás ezen a területen.

 

Párkapcsolat, magánélet​​ (baráti kapcsolatok, az Én és a Világ viszonya, a külvilággal való kapcsolat)

Minden típusnál egy kiegészítéssel kezdem ezt a területet. Amiről itt beszélünk, az a spirituális fejlődés szempontjából az Én és a Világ viszonya, vagyis az Én helye a saját nézőpontjából az Univerzumban, az Ego és mindenki más. Természetesen a mindenki más fő megtestesítője, fókuszpontja, gyújtópontja a társ. Viszont sok esetben nem társkapcsolatban jelentkeznek azok a tényezők, amelyek tükröt mutatnak nekünk, kötelezettségeket rónak ránk, felelősségvállalásra késztetnek vagy komoly döntésekre, hanem a külvilág más elemei​​ (mértékadó emberek, társállat, a hivatás körülményei)​​ veszik át a funkciót. S különösen azokban az esetekben tapasztalható jelentős elcsúszás, ahol dinamikus spirituális életről,​​ gyors menetelésről van szó. Ilyenkor a meglévő kapcsolatokban gyakran jelentős fáziseltolódás mutatkozik, ami szinte törvényszerűen szét is szakítja a kapcsolatot. Ha pedig éppen alakuló viszonyról van szó, már ebben a szakaszban is kiderülhet, hogy nem tudják a felek egyformán tartani a tempót, ami miatt akár létre sem jön a kapcsolat. Ettől függetlenül amikor mi magunk változunk, nyilván minden más is megváltozik, a viszonyulás a világhoz is, sok-sok egyéb (remélhetőleg és általában) pozitív következménnyel. Ennek tükrében próbáljuk tehát értelmezni a következőket: ha nem a szó szoros értelmében vett párkapcsolat van terítéken, akkor az Én és a Világ viszonya.

Akár stabil, akár lazább párkapcsolatban él, bizonyos eltávolodás, elégedetlenség ütheti fel a fejét a felek között. Mint aki ráébred arra, hogy mennyire elbeszélnek egymás mellett, mennyire nincs közös érdeklődési felület, s hogy a viszonyt talán csak a biztonság iránti igény, az otthon illúziója, a kényelem vagy anyagi megfontolások tartják fenn. Emellett ​​ valóban vannak azért olyan elemei a kapcsolatnak, amelyek​​ tartós értéket képviselnek és átsegíthetnek a válságon.​​ 

A lazább kapcsolatoknál valamivel élesebb, konfliktusokkal terhelt a helyzet, még nem találták meg a hasznos technikákat ezek oldására, s mindenki ragaszkodik saját elképzeléseihez, különösen azért, mert nem akarja, hogy gyengének tűnjön. A háttérben azonban ezekben a szituációkban is megvan a lehetőség arra, hogy felülemelkedjenek a hiúsági kérdéseken és stabilabb alapokra építsenek – sok munkával. A Kos nem arról híres, hogy nagy türelme lenne a tartós gondozáshoz, de bizony a kapcsolatokat rendszeresen ápolni kell, máskülönben ellaposodnak, vagy elmérgesednek.​​ 

 

Egészség

A fizikai tünetek a karma jelzőrendszerének legfontosabb elemei közé tartoznak, ezért felbukkanásukkor jó feltenni magunknak a kérdést: milyen üzenetet is hordoznak. Ha megfejtjük, sokszor nem is kell betegséggé fejlődniük - így próbáljuk értelmezni az itt vázoltakat is.​​ 

Ha egyáltalán utoléri valamilyen fizikai probléma, a vérkeringéssel kapcsolatos tényezők jöhetnek elsősorban szóba, méghozzá idegi- pszichés alapon – még az orvosok szerint is. Emellett a nyirokrendszer, máj - a szervezet méregtelenítésének képességének érzékenységére kell felhívni a figyelmet. Sor kerülhet esetleg váratlanul, valami beavatkozásra is, a torok tájékán.

 

Mit várhat 2019 második félévére a Bika típus?

 

Spirituális-karmikus szempontból​​ 

2. Bika.jpg

Nagyon sok jó lehetőséget​​ és bőséges inspirációt​​ kap​​ akár az önismeret fejlesztésére, akár a kifejezetten spirituális jellegű tevékenységekre (meditáció, elvonulás, tanulmányok, egyéni életfilozófiában történő átállás). Hogy ezekre miként reagál, az a nagy kérdés, mert gyakran gondolhatja, hogy inkább foglalkozna praktikusabb, értelmesebb dolgokkal, semmint olyanokkal, amelyek nem mutatnak fel közvetlen eredményt. Ilyenkor már-már sértésnek is hajlamos tekinteni a felkínálkozó alkalmat. Jó lenne pedig inkább megragadni azt, mert most éppen, hogy könnyebben és gyorsabban érhetné el a spirituális célt, amit aztán igen hamar követ rendszerint a fizikai világban is megnyilvánuló, kézzelfogható visszaigazolás.

 

Gyakorlati szempontból

A spirituális cél is a gondolkodásmód (egyéni életfilozófia) változása, a gyakorlati életben is valami ilyesmire kap provokációkat a Bika. Némi zökkenő után – ezek mutatkozhatnak a félév elején, de például egy-egy jelentősebb döntés előtt is, visszatérő jelleggel – kitűnő megoldásokra talál, amelyeket remek szervezéssel ültet át a gyakorlatba. Sokat foglalkozik a közvetítés. kommunikáció valamilyen válfajával, s lehet az is, hogy sokat jön-megy, kisebb, belföldi vagy néhány napos utakon. Vagy folyton szörföl az interneten, böngész illetve közzétesz hirdetéseket, részt vesz a kereskedelemben, forgalmazásban.​​ 

Mikrokörnyezetével, rokonságával is többet törődhet esetleg, mint máskor, s bizonyos tekintélyre tesz szert ebben a körben (is).

 

Munka, hivatás​​ (gyerekeknél: kötelezettségek általában, tanulás, érvényesülés, akik nem dolgoznak éppen, azoknál is vagy a munka, vagy pedig kötelezettségek és az egyéni törekvéseknek a világban történő érvényesítése)

Most sokkal inkább a magánszféra egyes területei foglalkoztatják, többek között az otthon, család​​ (haza), ahol sok súrlódással, esetenként konfliktussal vagy „csak” simán: problémával kell megküzdenie. Persze emellett a Bikák többsége is dolgozik, hiszen ebből él, és amikor éppen erre koncentrál, akkor nagyon is fel tudja használni kiváló ötleteit, kreativitását és csak az időhiány akadályozhatja meg abban, hogy még több eredményt érjen el. Ezt felettesei esetleg hullámzó teljesítménynek is minősíthetik, de éppúgy szembesülhet családtagjainak rosszallásával, igényeivel is, s úgy érezheti sokszor, hogy kettészakítják az egymással nehezen kibékíthető motivációk. Fontos lenne, hogy gondoskodjék pihenéséről, feltöltődéséről is, ha teljesen kizsigereli magát, azzal senkinek sem válik hasznára. Úgy néz ki, hogy ezt többé-kevésbé sikerül is megoldania, ha esetleg nem is első nekifutásra, másodikra biztosan.

 

Párkapcsolat, magánélet​​ (baráti kapcsolatok, az Én és a Világ viszonya, a külvilággal való kapcsolat)

Minden típusnál egy kiegészítéssel kezdem ezt a területet. Amiről itt beszélünk, az a spirituális fejlődés szempontjából az Én és a Világ viszonya, vagyis az Én helye a saját nézőpontjából az Univerzumban, az Ego és mindenki más. Természetesen a mindenki más fő megtestesítője, fókuszpontja, gyújtópontja a társ. Viszont sok esetben nem társkapcsolatban jelentkeznek azok a tényezők, amelyek tükröt mutatnak nekünk, kötelezettségeket rónak ránk, felelősségvállalásra késztetnek vagy komoly döntésekre, hanem a külvilág más elemei​​ (mértékadó emberek, társállat, a hivatás körülményei)​​ veszik át a funkciót. S különösen​​ azokban az esetekben tapasztalható jelentős elcsúszás, ahol dinamikus spirituális életről, gyors menetelésről van szó. Ilyenkor a meglévő kapcsolatokban gyakran jelentős fáziseltolódás mutatkozik, ami szinte törvényszerűen szét is szakítja a kapcsolatot. Ha pedig éppen alakuló viszonyról van szó, már ebben a szakaszban is kiderülhet, hogy nem tudják a felek egyformán tartani a tempót, ami miatt akár létre sem jön a kapcsolat. Ettől függetlenül amikor mi magunk változunk, nyilván minden más is megváltozik, a viszonyulás a világhoz is, sok-sok egyéb (remélhetőleg és általában) pozitív következménnyel. Ennek tükrében próbáljuk tehát értelmezni a következőket: ha nem a szó szoros értelmében vett párkapcsolat van terítéken, akkor az Én és a Világ viszonya.

Ez is olyan szempont, ami kivételesen némileg háttérbe szorulhat az egyéb elfoglaltságok mellett, persze kivéve, ha az a család körét érinti, s márpedig miért is ne érintené. Akik együttéléses párkapcsolatban vannak, azoknál természetesen összekapcsolódhat a két témakör, s ez esetben számítani lehet arra, hogy a harmónia meg- megbomlik a felek között, olyan okokból, amelyek túlmutatnak az egyéni lehetőségeken vagy hozzáálláson. Például valamelyik fél szülőjével való viszony, vagy​​ külföldi munkavállalás okán. Végül minden jel szerint lecsillapodnak a kedélyek.

Akiknek lazább, vagy éppen mostanában kezdődő kapcsolatuk van, azoknak is hasonló egyenetlenséggel kell számolniuk, de mivel kényesebb a helyzet, nagyobb annak a lehetősége, hogy nem tud megszilárdulni a kapcsolat, vagy folyamatosan meglehetősen hektikus marad.

 

Egészség

A fizikai tünetek a karma jelzőrendszerének legfontosabb elemei közé tartoznak, ezért felbukkanásukkor jó feltenni magunknak a kérdést: milyen üzenetet is hordoznak. Ha megfejtjük, sokszor nem is kell betegséggé fejlődniük - így próbáljuk értelmezni az itt vázoltakat is.​​ 

A gyomor, emésztés zavarai mellett szív- és érrendszeri problémákkal is szembesülhet a Bika típus. Mindkét esetben erősen idegi alapú anomáliáról lehet szó,​​ annyira, hogy még orvosi nézőpontból is minősíthető így a dolog. Felmerülhet némely Bikánál még esetleg valamilyen beavatkozás szükségessége: csípőtájék, máj, epe, vagy az érrendszerrel kapcsolatban. Reméljük, minél kevesebbeket érint mindez.

 

 

Mit várhat 2019 második félévére az Ikrek típus?

 

Spirituális-karmikus szempontból​​ 

3, Ikrek.jpg

A típust alaposan megdolgoztatja önismereti, belső fejlődési szempontból jó pár éve a Plútó, s emellé csatlakozott egy évvel ez előtt a Szaturnusz is. A tudattalan mélyebb rétegeinek megmozgatásába pedig beszállt az Uránusz úgy egy- másfél éve, szóval az Ikreknek bőségesen van módja az önelemzésre, önfejlesztésre, amit vagy felvállal, vagy sem. Az utóbbi esetben is kénytelen intenzíven foglalkozni e területtel, csak kínosabb, vagy olyan jelenségekkel terhelt, amelyek a karmikus provokációt jelentik (pl. betegség, műtéti beavatkozás, veszteségek formájában). Sokkal jobb tehát, ha inkább „hallgat a jó szóra” (mármint a karma szelídebb figyelmeztetéseire) és többet foglalkozik elmélyüléssel, visszahúzódással, elemzéssel és „spirituális gyakorlatokkal” – bármennyire is idegen ez az illékony, mozgékony Ikrektől.

 

Gyakorlati szempontból

A mindennapi teendőit illetően kissé türelmetlen 2019. második félévében, lehet, hogy mindent egyszerre akar megcsinálni vagy egyszerűen csak nincs türelme a rutin tevékenységekhez. Emellett sok jövés-menés, ügyintézés, intézkedés vár rá, munka- és magánügyekben egyaránt. A türelem gyakorlása szerves része a fentebb említett spirituális gyakorlatoknak is akár, a való életben tapasztalható akadályok, kínos ismétlődések is errefelé akarják terelni. Ha éppen valami tanulásba fog, vagy bármilyen egyéb információs tevékenységet végez (pl. utazás), akkor kiválthatja a bosszantó elemek egy részét, főleg, ha tudatosítja, hogy ezek azért még az említett cselekmények közepette (tanulás, utazás) is felbukkannak.

Testvérrel, rokonsággal, mikrokörnyezetével szintén keletkezhetnek súrlódásai, gyakorolhatja remek kommunikációs készségét, s a konfliktuskezelést.

 

Munka, hivatás​​ (gyerekeknél: kötelezettségek általában, tanulás, érvényesülés, akik nem dolgoznak éppen, azoknál is vagy a munka, vagy pedig kötelezettségek és az egyéni törekvéseknek a világban történő érvényesítése)

Itt is sok éves tendencia a meghatározó, méghozzá a Neptun 2012-től érvényesülő hatása. Ha hivatásában (önérvényesítésében, főnökével, a hatalommal való viszonyában) nem mindig jól értelmezhető, homályos jelenségeket tapasztal, az ebből fakad. Ugyanakkor azonban, sokszor olyan visszajelzéseket kap az élettől, munkatársaitól (beosztottaitól – ha vannak ilyenek), amelyekből az derül ki, hogy már-már idealizálják képességeit és teljesítményét. Érezheti azt is, hogy végre felismerték értékeit, s megkapja ehhez mérten az elismerést. Néhányan Ikrek azonban fenntartásokkal is élhet, hogy vagy ő nem látja tisztán a helyzetet, vagy őt nem látják tisztán. Ebben van valami és tény, hogy nem árt bizonyos óvatosság, hogy ne ragadtassa el magát teljesen. Viszont az is jó, ha valóban előszedi szunnyadó képességeit is és kifutja a legjobb formáját, akkor megőrizhet az eredményeiből sokat majd ha elhagyja a hivatást jelölő területét a Neptun (2026-ban).​​ 

Nemcsak a Neptun a meghatározó persze, hanem más tényezők is, s ahogy az előző blokkban is utaltam rá, a mindennapi bosszúságok, megakadások, viták egyáltalán nem maradnak el, ám ezekből is sokat tanulhat, épülhet.

Az anyagi eredmények inkább a pálya felíveléséhez igazodnak: a második félévben stabil, növekvő mértékű jövedelmi viszonyok sejlenek fel.

 

Párkapcsolat, magánélet​​ (baráti kapcsolatok, az Én és a Világ viszonya, a külvilággal való kapcsolat)

Minden típusnál egy kiegészítéssel kezdem ezt a területet. Amiről itt beszélünk, az a spirituális fejlődés szempontjából az Én és a Világ viszonya, vagyis az Én helye a saját nézőpontjából az Univerzumban, az Ego és mindenki más. Természetesen a mindenki más fő megtestesítője, fókuszpontja, gyújtópontja a társ. Viszont sok esetben nem társkapcsolatban jelentkeznek azok a tényezők, amelyek tükröt mutatnak nekünk, kötelezettségeket rónak ránk, felelősségvállalásra késztetnek vagy komoly döntésekre, hanem a külvilág más elemei​​ (mértékadó emberek, társállat, a hivatás körülményei)​​ veszik át a funkciót. S különösen azokban az esetekben tapasztalható jelentős elcsúszás, ahol dinamikus spirituális életről, gyors menetelésről van szó. Ilyenkor a meglévő kapcsolatokban gyakran jelentős fáziseltolódás mutatkozik, ami szinte törvényszerűen szét is szakítja a kapcsolatot. Ha pedig éppen alakuló viszonyról van szó, már ebben a szakaszban is kiderülhet, hogy nem tudják a felek egyformán tartani a tempót, ami miatt akár létre sem jön a kapcsolat. Ettől függetlenül amikor mi magunk változunk, nyilván minden más is megváltozik, a viszonyulás a világhoz is, sok-sok egyéb (remélhetőleg és általában) pozitív következménnyel. Ennek tükrében próbáljuk tehát értelmezni a következőket: ha nem a szó szoros értelmében vett párkapcsolat van terítéken, akkor az Én és a Világ viszonya.

Akiknél lazább vagy éppen kezdeti szakaszban járó párkapcsolatról bezsélhetünk, ott az ismerkedés fázisa látható, bizonyos távolságtartással, a „majd meglátjuk” hozzáállással. Egyelőre nem is annyira a másik tulajdonságaira figyel, inkább saját megát keresi, amit mihamarabb célszerű lenne elhagynia, hiszen – s ezt az Ikrek nagyon jól tudja – minden ember más és más. A spirituális munkáról mondottakkal függhet össze a viszonylagos óvatosság, túl sok a befelé fordulásra vonatkozó impulzus. Persze azért haladhat előre a kapcsolat, csak lassabban, esetleg meg- megakadva.

A már tartós kapcsolatban élő Ikreknél sajnos elég sok konfliktus látszik az év második szakaszában, s bár társul kifejezetten szerencsésnek tekinthető, legalábbis mostanában, mégsem tölti a feleket semmiféle elégedettség, annyira mást akarnak és nincs türelmük sem egymáshoz. Egyes pároknál a kapcsolat jogi fixálásának kérdése is felmerülhet, szintén nem nagy egyetértésben, másoknál pedig a szakítás és a házasság felbontása sem zárható ki. Ha több toleranciát tanúsítanának egymás iránt, akkor nagyon jól lehetne stabilizálni is a házasságot, együttélést. A hiúsági szempontokat, s a saját állásponthoz való konok ragaszkodást kéne félretenni, természetesen kölcsönösen.

 

Egészség

A fizikai tünetek a karma jelzőrendszerének legfontosabb elemei közé tartoznak, ezért felbukkanásukkor jó feltenni magunknak a kérdést: milyen üzenetet is hordoznak. Ha megfejtjük, sokszor nem is kell betegséggé fejlődniük - így próbáljuk értelmezni az itt vázoltakat is.​​ 

Gyomor, emésztés, esetleg a szervezet folyadékháztartásának kérdései merülhetnek fel, de kiemelt a keringés, s a vér összetétele is. Toroktáji és a mirigyrendszerrel összefüggő egészségi kérdések ugyancsak felmerülhetnek. Ha esetleg műtétet helyeznének kilátásba valamilyen okból, érdemes körülnéznie a természetgyógyászat területén, hátha szelíd módszerrel is sikerül rendezni a helyzetet.

 

Mit várhat 2019 második félévére a Rák típus?

 

4. Rák.jpg

Spirituális-karmikus szempontból​​ 

Kezd elege lenni a kötelezettségekből, s mivel ezek szoros összefüggésben vannak a karmával, az ahhoz való hozzáállásra is kihatnak. Most nagyon szeretné elkerülni az ilyen terheket és tevékenységet, de persze nem lehet, mert az élet folyton elénk rakja az újabb és újabb (na meg a régi) feladatokat. Kicsit gyerekesnek is tekinthető a hozzáállása, hiszen nagyon jól tudja, hogy bizonyos dolgok kikerülhetetlenek. Ha filozófiai síkra igyekszik terelni a karma kérdéseit, rögtön könnyebb lesz elviselni az egészet. Bízzon abban, hogy bár nem mindig látszik, hogy pontosan mi is az, de mégiscsak van értelme a „karmikus kiképzésnek”.

 

Gyakorlati szempontból

A lehető leggyakorlatibb életterületen, az anyagiak körül csapódnak le praktikus problémái. Munkájával, hivatásával (is) lehetnek gondok, jónéhány Ráknak a munkanélküliséggel vagy a közfoglalkoztatással kell szembenéznie, másoknál elképzelhető jövedelemcsökkenés, bár munkáját meg tudja tartani. Ha vállalkozó, akkor fokozottan ki van téve a környezeti hatásoknak – lásd a következő fejezetben is.

A nehézségektől függetlenül viszont egyáltalán nem csügged, hanem újabb és újabb módozatokat keres – és talál – arra, hogy saját és családja mindennapjait megszervezze és navigálja. Sok erőt tud meríteni abból is, hogy hosszabb távú elképzeléseinek realizálásában bízik és a jövő érdekében nem bánja (annyira), ha most takaréklángon működnek dolgai.

 

Munka, hivatás​​ (gyerekeknél: kötelezettségek általában, tanulás, érvényesülés, akik nem dolgoznak éppen, azoknál is vagy a munka, vagy pedig kötelezettségek és az egyéni törekvéseknek a világban történő érvényesítése)

Az alkalmazotti viszonyban lévő Rákoknál elég sok kellemetlenség, méltánytalanság sejlik fel, s – amint már az előbbi blokkban is utaltam erre – fenyegetheti esetleg még az állásvesztés lehetősége is. Ha nem ennyire szélsőségesen gondolkodunk, akkor is a munkahelyi légkörről sok minden elmondható, csak az nem, hogy harmonikus, békés lenne. Igazságtalannak érzett megítélés, differenciált jövedelem-elosztásnál, de a munka elosztásánál is hátrányos helyzetbe kerülhet. Elég szubjektívnek látszik mindemellett az, ahogyan látja saját helyzetét, próbáljon meg kicsit eltávolodni tőle, hátha más nézőpontból jobban meg tud békélni a körülményekkel.

A vállalkozó Rákok sok adminisztratív, bosszantó szőrszálhasogatással kénytelenek találkozni, a szabályozók sem kedveznek igazán a dinamikus fejlődésnek. Ezek főleg a rövidebb kifutású ügyekre vonatkoznak, a napi problémákat érintik. Hosszú távon ugyanis inkább kerülhet nyerő pozícióba, s megfelelő kitartással – aminek egyébként birtokában is van – az össz-eredménye mégiscsak pozitív lesz. Még fejlesztésre is jutni fog fedezet.

 

Párkapcsolat, magánélet​​ (baráti kapcsolatok, az Én és a Világ viszonya, a külvilággal való kapcsolat)

Minden típusnál egy kiegészítéssel kezdem ezt a területet. Amiről itt beszélünk, az a spirituális fejlődés szempontjából az Én és a Világ viszonya, vagyis az Én helye a saját nézőpontjából az Univerzumban, az Ego és mindenki más. Természetesen a mindenki más fő megtestesítője, fókuszpontja, gyújtópontja a társ. Viszont sok esetben nem társkapcsolatban jelentkeznek azok​​ a tényezők, amelyek tükröt mutatnak nekünk, kötelezettségeket rónak ránk, felelősségvállalásra késztetnek vagy komoly döntésekre, hanem a külvilág más elemei​​ (mértékadó emberek, társállat, a hivatás körülményei)​​ veszik át a funkciót. S különösen azokban az esetekben tapasztalható jelentős elcsúszás, ahol dinamikus spirituális életről, gyors menetelésről van szó. Ilyenkor a meglévő kapcsolatokban gyakran jelentős fáziseltolódás mutatkozik, ami szinte törvényszerűen szét is szakítja a kapcsolatot. Ha pedig éppen alakuló viszonyról van szó, már ebben a szakaszban is kiderülhet, hogy nem tudják a felek egyformán tartani a tempót, ami miatt akár létre sem jön a kapcsolat. Ettől függetlenül amikor mi magunk változunk, nyilván minden más is megváltozik, a viszonyulás a világhoz is, sok-sok egyéb (remélhetőleg és általában) pozitív következménnyel. Ennek tükrében próbáljuk tehát értelmezni a következőket: ha nem a szó szoros értelmében vett párkapcsolat van terítéken, akkor az Én és a Világ viszonya.

Sokáig igen neuralgikus pont volt ez a terület, s most sem nélkülözi a fajsúlyos elemeket, de sokkal stabilabbnak látszik. Az indulatokat kordában tartják a felek, s nagy erőkkel dolgoznak mindketten azon, hogy folyamatosan javítsák a kapcsolatot. Különös módon ez egyaránt vonatkozik a lazább és a már házasság jellegűvé vált kapcsolatokra egyaránt. A lazább viszonyokban, az összecsiszolódás fázisában persze még több türelmetlenség, harckészség, ennek következtében több konfliktus látszik, s nagyobb az esély arra is, hogy ezek egyike véget is vet a dolognak.​​ 

A tartós kapcsolatokra visszatérve: a felelősségtudat, a hosszú távú építkezés (lám, minduntalan felbukkan ez az elem) azt diktálja, hogy komolyan vegyék az alkalmazkodás és a saját identitás megőrzésének egyensúlyát, gyakorlatiasnak viszonyuljanak a kérdéshez és mellőzzék a romantikus vágyakat. Ez a Rák esetében egészen különös, viszont hatékony jelenség.

 

Egészség

A fizikai tünetek a karma jelzőrendszerének legfontosabb elemei közé tartoznak, ezért felbukkanásukkor jó feltenni magunknak a kérdést: milyen üzenetet is hordoznak. Ha megfejtjük, sokszor nem is kell betegséggé fejlődniük - így próbáljuk értelmezni az itt vázoltakat is.​​ 

A gyomor, emésztés (a szaporodás szervei, nőknél kiemelten a méh) problémái nem jelentenek újdonságot és ehhez csatlakozik a szervezet asszimilációs működése, azon belül is a vér zsír- cukor- és koleszterintartalma, ilyen háztartása. A máj működésével és általában a méregtelenítés elégtelenségével is adódhatnak gondok.

 

 

Mit várhat 2019 második félévére az Oroszlán típus?

 

Spirituális-karmikus szempontból​​ 

5. Oroszlán.jpg

A karma mindig mindenkinél gondoskodik arról, hogy valamilyen formában összetalálkozzunk olyan elemekkel, amelyek elősegítik spirituális haladásunkat, remélhetőleg fejlődésünket.​​ Hol direkt, hol indirekt módon jönnek üzenetei. Az Oroszlánoknál ez most 2012 óta indirekt módon érkezik túlnyomórészt. Egyidejűleg olyan átszellemült állapotba is kerülhet időnként, amelyből csodálatos dolgokat hozhat a felszínre. Néha ugyan kellemetlenek a feltárt motívumok, de azért feldolgozhatók. Most, a második félévben a kellemetlenebb részletekkel számolhat – a feldolgozás lehetőségeivel együtt. Sok karmikus adósságot is kiegyenlíthet, ha túl tud lépni az EGO berzenkedésén, hiúságán, ellenállásán.

 

 

Gyakorlati szempontból

Belső nyugtalanság, vagy nyughatatlanság jellemezheti a második félévet, ezért mindennapjainak a navigálásában, gyakorlati kérdésekben némi kapkodás, némely elem elhanyagolása látszik, holott egyébként kitűnően meg tudja szervezni teendőit és különösebb kapkodás nélkül végre is hajtja azokat. Most ez kissé háttérbe szorul, s a külső körülmények is besegítenek, amikor éppen összeszedett és csinálná szép komótosan, amit eltervezett, akkor közbejön valami, vagy valaki, s emiatt kénytelen továbbra is feladni aktuális terveit. Ha nagyobb teret ad a spontaneitásnak, könnyebben viseli ezeket a körülményeket, ráadásul amit elveszít a réven, megnyeri a vámon, akár időben, akár energetikailag, de még az is lehet, hogy anyagilag.

 

Munka, hivatás​​ (gyerekeknél: kötelezettségek általában, tanulás, érvényesülés, akik nem dolgoznak éppen, azoknál is vagy a munka, vagy pedig kötelezettségek és az egyéni törekvéseknek a világban történő érvényesítése)

A leghangsúlyosabb terület most is a hivatás, önérvényesítés, munka, kötelezettségek területe. Ami a hivatást illeti, ott csúcsra járathatja kreativitását, még az itt is tapasztalható gátló körülmények ellenére is. Mi több: itt tud a legtöbbet tenni annak érdekében, hogy saját belső nyugtalansága kevéssé akadályozza.​​ Ha szabadon szárnyalhat intuíciója, s a már előbb is emlegetett spontaneitás, igen jó eredményeket érhet el. Ami a munka részt illeti, ott sokkal több megkötöttséggel kell számolnia, amelyek azonban inkább segítő, semmint gátló jelleggel mutatják magukat. A karma kényszerítő ereje munkál ebben, s szívós előrehaladást diktál, bármilyenek is a belső- külső impulzusok. Itt is hasznos intuíciójára hallgatni, ami nem annyira ötleteket, inkább megoldási módokat sugall, különösen olyan helyzetekben, amelyekben a spirituális fejlődésnél emlegetett karmikus adósságok törlesztéséről lehet szó.

A vállalkozó Oroszlánoknak sok változást kell megélnie, ezek ugyancsak eredhetnek saját elhatározásából, de külső kényszerből is.

Ami az anyagi vonatát illeti tevékenységének, most leginkább a társulásos jellegű, ahhoz hasonló ügyletekből nyerhet nagyobb jövedelmet.

 

Párkapcsolat, magánélet​​ (baráti kapcsolatok, az Én és a Világ viszonya, a külvilággal való kapcsolat)

Minden típusnál egy kiegészítéssel kezdem ezt a területet. Amiről itt beszélünk, az a spirituális fejlődés szempontjából az Én és a Világ viszonya, vagyis az Én helye a saját nézőpontjából az Univerzumban, az Ego és mindenki más. Természetesen a mindenki más fő megtestesítője,​​ fókuszpontja, gyújtópontja a társ. Viszont sok esetben nem társkapcsolatban jelentkeznek azok a tényezők, amelyek tükröt mutatnak nekünk, kötelezettségeket rónak ránk, felelősségvállalásra késztetnek vagy komoly döntésekre, hanem a külvilág más elemei​​ (mértékadó emberek, társállat, a hivatás körülményei)​​ veszik át a funkciót. S különösen azokban az esetekben tapasztalható jelentős elcsúszás, ahol dinamikus spirituális életről, gyors menetelésről van szó. Ilyenkor a meglévő kapcsolatokban gyakran jelentős fáziseltolódás mutatkozik, ami szinte törvényszerűen szét is szakítja a kapcsolatot. Ha pedig éppen alakuló viszonyról van szó, már ebben a szakaszban is kiderülhet, hogy nem tudják a felek egyformán tartani a tempót, ami miatt akár létre sem jön a kapcsolat. Ettől függetlenül amikor mi magunk változunk, nyilván minden más is megváltozik, a viszonyulás a világhoz is, sok-sok egyéb (remélhetőleg és általában) pozitív következménnyel. Ennek tükrében próbáljuk tehát értelmezni a következőket: ha nem a szó szoros értelmében vett párkapcsolat van terítéken, akkor az Én és a Világ viszonya.

A lazább kapcsolatot fenntartó, vagy ezt tervező Oroszlánoknak nem könnyű a dolga, mert sokkal kevesebb energiát tudnak fordítani erre a kérdésre, mint szeretnének, pontosabban: amit igényelne az ügy. Na és türelmük is jóval kevesebb a kelleténél, elvárásaik viszont elég magasak. Ez így együtt nemigen segíti elő a hosszabb távon stabilizálható viszony alakulását. Lehet nagyon kellemes kalandokban része, de ha nem gondozza a kapcsolatot, akkor hamar megmutatkoznak az említett hátrányok.

A már tartós kapcsolatban, együttélésben, házasságban élő Oroszlánoknál viszont nagy felelősségtudat látszik, ami arra ösztönzi az érintetteket, hogy fenntartsák a jó viszonyt. Emellett sok hirtelen jött ötlettel színesítik mindennapjaikat,​​ igyekeznek meglepni a másikat (és saját magukat), ami azért elég vegyes fogadtatásra talál, sokszor nagyon jól sikerül, másszor viszont fanyalgással, vagy egyenesen mérgesen reagál rá a másik. Összességében azért a stabilitást lehet megragadni a kapcsolat jellemzésénél.

 

Egészség

A fizikai tünetek a karma jelzőrendszerének legfontosabb elemei közé tartoznak, ezért felbukkanásukkor jó feltenni magunknak a kérdést: milyen üzenetet is hordoznak. Ha megfejtjük, sokszor nem is kell betegséggé fejlődniük - így próbáljuk értelmezni az itt vázoltakat is.​​ 

Ez igencsak hangsúlyos életterület a típus számára hosszabb ideje, s az utóbbi egy évben különösen felerősödött. A lerakódásos, meszesedéses folyamatok képezik a középpontját a lehetséges problémáknak. A lerakódások bárhol előfordulhatnak (vese- epekő, fogkő, erek meszesedése, ízületek gondjai), az egyéni érzékenységek szerint, de az Oroszlánoknál a szív, érrendszer és a gerinc a leginkább veszélyeztett terület.

 

Mit várhat 2019 második félévére a Szűz típus?

 

6. Szűz.jpg

Spirituális-karmikus szempontból​​ 

A spirituális fejlődésünk rendszerint összefügg valamilyen praktikus „provokációval”, az élet (karma) által biztosított valamilyen indítékkal. A Szűz számára a második félévben ​​ hivatásán és mikrokörnyezetén (lakóhely szereplői, volt iskola- vagy munkatársak, testvér, rokonok) keresztül érkeznek az impulzusok, bár saját gondolkodásmódjának változásának is lehet komoly szerepe az elmozdulásban. Bármilyen változatban is történjen, a dolog a kezdete cseppet sem fájdalommentes, viszont annál hatékonyabb. Ügyelnie kell arra, hogy ne a sértettség legyen úrrá belsejében, hanem vonja le a tanulságokat és a tapasztaltaktól gazdagodva lépjen tovább.

 

Gyakorlati szempontból

Az otthon, család, haza területe az egyik feltűnő eleme a praktikus létnek, itt ugyan szerencsésnek mondhatja magát, mégsem elégedett. Még az is lehet, hogy fontolgatja a külföldre távozást, sőt: némelyek ebből a kategóriából valóban elpályázhatnak átmenetileg külföldre, méghozzá valamilyen egészen váratlanul adódó​​ igen jó​​ lehetőség folytán. Akik maradnak, azoknál az embereknél a visszatartó erő pont az a család lehet, amellyel most éppen nincs teljesen kibékülve.​​ 

Gyerekeivel való viszonya folyamatosan rendeződik, ami akkor is igaz, ha ezt nem érzi élete minden órájában, s emellett nagy önfegyelmet és odafigyelést kell tanúsítania a béke fenntartásához.

 

Munka, hivatás​​ (gyerekeknél: kötelezettségek általában, tanulás, érvényesülés, akik nem dolgoznak éppen, azoknál is vagy a munka, vagy pedig kötelezettségek és az egyéni törekvéseknek a világban történő érvényesítése)

A spirituális fejlődésnél ezzel kezdtem: a hivatás területén változások várhatók, némely esetben komoly változások. Alighanem az lappang a háttérben, hogy már régebb óta megérett a helyzet és a lélek a változtatásra, de a biztonság iránti igény visszatartotta a szülöttet. Most érdemes körülnéznie vagy az előbbiekben szintén emlegetett külföld, vagy pedig az önálló vállalkozás irányába, ami nem pont a Szűz típus kedvenc területe, de megfontoltsága és – többeknek – eddigi tapasztalatai mégis feljogosítják arra, hogy felelősséget vállaljon saját tevékenységéért. Kreativitásának szunnyadó részét is ideje hasznosítani, amihez ugyancsak kitűnő az önálló ténykedés.

Anyagi viszonyait is befolyásolják természetesen a kilátásba helyezett változások, de sikerül megtartania az egyensúlyt minden körülmények között.​​ Bízzon ebben azokban a pillanatokban is, amikor nem látszik a megoldás a közvetlen közelben. A háttérben már ott készülődik, s a megfelelő időben megmutatkozik.

 

Párkapcsolat, magánélet​​ (baráti kapcsolatok, az Én és a Világ viszonya, a külvilággal való kapcsolat)

Minden típusnál egy kiegészítéssel kezdem ezt a területet. Amiről itt beszélünk, az a spirituális fejlődés szempontjából az Én és a Világ viszonya, vagyis az Én helye a saját nézőpontjából az Univerzumban, az Ego és mindenki más. Természetesen a mindenki más fő megtestesítője, fókuszpontja, gyújtópontja a társ. Viszont sok esetben nem társkapcsolatban jelentkeznek azok a tényezők, amelyek tükröt mutatnak nekünk, kötelezettségeket rónak ránk, felelősségvállalásra késztetnek vagy komoly döntésekre, hanem a külvilág más elemei​​ (mértékadó emberek, társállat, a hivatás körülményei)​​ veszik át a funkciót. S különösen azokban az esetekben tapasztalható jelentős elcsúszás, ahol dinamikus spirituális életről, gyors menetelésről van szó. Ilyenkor a meglévő kapcsolatokban gyakran jelentős fáziseltolódás mutatkozik, ami szinte törvényszerűen szét is szakítja a kapcsolatot. Ha pedig éppen alakuló viszonyról van szó, már ebben a szakaszban is kiderülhet, hogy nem tudják a felek egyformán tartani a tempót, ami miatt akár létre sem jön a kapcsolat. Ettől függetlenül amikor mi magunk változunk, nyilván minden más is megváltozik, a viszonyulás a világhoz is, sok-sok egyéb (remélhetőleg és általában) pozitív következménnyel. Ennek tükrében próbáljuk tehát értelmezni a következőket: ha nem a szó szoros értelmében vett párkapcsolat van terítéken, akkor az Én és a Világ viszonya.

Amióta a Neptun a Halakban tartózkodik, vagyis 2012 év eleje óta, a Szűz számára ez a terület a bizonytalanság jeleit mutatja, sőt: némelykor már-már a kaoszt is fel lehet emlegetni, hiszen a bolygó (Neptun) kulcsszavaiban is benne van: köd, kaosz, bizonytalanság, ideálok. Hol a szebb, hol a dúltabb arcát mutatja a tengerek ura (Poszeidón-Neptunusz). Most éppen kissé vegyesen áll, de nagyobb részt bizony arra utal inkább, hogy a felek nem mindig értik egymás motivációit, cselekedeteit, s ebből értelemszerűen ha nem is látványos konfliktusok, de egyenetlenségek adódnak. Szerepet játszhat még a gyanakvás, aminek vagy van alapja, vagy esetleg nincs is, de ez sem tesz jót persze a kapcsolatnak. Évek óta folyik a problémák megbeszélése helyett a szőnyeg alá söprés taktikája (néha szoktam ezt emlegetni a heti előrejelzésekben is), amit előbb-utóbb bizony abba kell hagyni és kitakarítani minden sarkot. Nem valószínű, hogy ennek pont most van itt az ideje, de erre is fel lehet készülni.​​ 

 

Egészség

A fizikai tünetek a karma jelzőrendszerének legfontosabb elemei közé tartoznak, ezért felbukkanásukkor jó feltenni magunknak a kérdést: milyen üzenetet is hordoznak. Ha megfejtjük, sokszor nem is kell betegséggé fejlődniük - így próbáljuk értelmezni az itt vázoltakat is.​​ 

Mirigy- és csontrendszer, mozgásszervek témaköreiben érdemes alaposabban körülnézni, de a szervezet ásványianyagcsere-forgalma is szóba jöhet. Lerakódásos, kövesedéses gondok​​ keletkezhetnek. Az elfojtott idegi megterhelés okozhat azonban leginkább problémát: emésztési és keringési panaszok formájában. Ha az elfojtás helyett alkalmaz inkább valamilyen levezető technikát, semmi baja nem lesz.

 

Mit várhat 2019 második félévére a Mérleg típus?

 

Spirituális-karmikus szempontból​​ 

7. Mérleg.jpg

Kettős hatás figyelhető meg a karma visszajelzéseiben: ahonnan elismerést vár, ott elutasítással, fanyalgással találkozik, ahonnan viszont nem vár pozitív visszajelzést, onnan nagyon is fajsúlyos megerősítéseket kap. Ezek a motívumok főként a munka, áldozatvállalás, szolgálat területét érintik. Ezeken kívül veszteségélményeken keresztül is szembesül a karma provokáló erejével, kissé hasonlóképpen, mindig máshonnan érkezik a kellemetlen, de a kellemes meglepetés is, mint ahonnan várja. Ha jól gazdálkodik az információkkal, vagy igénybe vesz még külső segítséget is, feloldhat jó néhány blokkot, amelyek eredete ugyan a múltban gyökerezik, de a jelen élet viszonyai élesztették fel őket.

 

Gyakorlati szempontból

A heti visszapillantókban gyakran szerepel két fő tétel: a kommunikáció, kontaktusok és az otthon, család, haza. Most kicsit többet tudunk ezzel foglalkozni. A kommunikáció címszóval érintett terület sokkal több elemet tartalmaz, semmint négy sorban jellemezni lehetne:​​ racionális gondolkodás, praktikus intelligencia, tanulás, tanítás, utazás, közlekedés, mindenféle mozgásos cselekmény, sajtóval való viszony, irományok, okmányok, rokonság, testvérek – itt sem tudom teljes körűen felsorolni minden tartalmát. Mindebben most türelmetlenebb (még mindig) a szokottnál, amiből bizony hátránya is származhat néha.

Az otthon, család, ingatlan, haza területe kevésbé sokrétű, itt azt emelem ki, hogy az otthon jelenti a gyerekkori fészket, s a felnőttkori otthont is. Amikor ezzel foglalkozunk, figyelembe vehetjük azt, hogy időnként újra feldolgozzuk például gyerekkorunk történéseit, a szülőkkel való viszonyunkat – az is ebbe a körbe tartozik. A szülők problémáival való foglalkozás ugyancsak.

 

Munka, hivatás​​ (gyerekeknél: kötelezettségek általában, tanulás, érvényesülés, akik nem dolgoznak éppen, azoknál is vagy a munka, vagy pedig kötelezettségek és az egyéni törekvéseknek a világban történő érvényesítése)

A munka, kötelezettségek témakört érintettem a spirituális részben is, most praktikusabb megközelítésben vizsgáljuk meg, hogyan is áll ez az életterület. Azoknak a Mérlegeknek, akik alkalmazottak, beosztotti munkakörben, nincs könnyű dolguk, mert sok érhetetlen, értelmetlen feladattal, jelenséggel találkoznak, amelyek némelyikében el is lehet veszni. Tévedésekkel is számolniuk kell, amit aztán győznek korrigálni – ha lehetséges. A vezetőként, vagy önállóan dolgozó Mérlegeknél egészen más a helyzet, bár náluk sem zárhatjuk ki az említett kellemetlen jelenségeket, de​​ tisztább sikerélményekben lehet részük. Ráadásul jó néhány Mérlegnek most kel fel a szerencsecsillaga és kerül magasabb pozícióba.

Ami az anyagiakat illeti, megint egyszer utoléri az a Mérleg-betegség, hogy tovább nyújtózik, mint ameddig a takaró ér, s győzi aztán összehozni a pénzügyi mérleget. Némi (családi vagy más forrásból származó) segítséggel ez nagyrészt sikerül is.

 

Párkapcsolat, magánélet​​ (baráti kapcsolatok, az Én és a Világ viszonya, a külvilággal való kapcsolat)

Minden típusnál egy kiegészítéssel kezdem ezt a területet. Amiről itt beszélünk, az a spirituális fejlődés szempontjából az Én és a Világ viszonya, vagyis az Én helye a saját nézőpontjából az Univerzumban, az Ego és mindenki más. Természetesen a mindenki más fő megtestesítője,​​ fókuszpontja, gyújtópontja a társ. Viszont sok esetben nem társkapcsolatban jelentkeznek azok a tényezők, amelyek tükröt mutatnak nekünk, kötelezettségeket rónak ránk, felelősségvállalásra késztetnek vagy komoly döntésekre, hanem a külvilág más elemei​​ (mértékadó emberek, társállat, a hivatás körülményei)​​ veszik át a funkciót. S különösen azokban az esetekben tapasztalható jelentős elcsúszás, ahol dinamikus spirituális életről, gyors menetelésről van szó. Ilyenkor a meglévő kapcsolatokban gyakran jelentős fáziseltolódás mutatkozik, ami szinte törvényszerűen szét is szakítja a kapcsolatot. Ha pedig éppen alakuló viszonyról van szó, már ebben a szakaszban is kiderülhet, hogy nem tudják a felek egyformán tartani a tempót, ami miatt akár létre sem jön a kapcsolat. Ettől függetlenül amikor mi magunk változunk, nyilván minden más is megváltozik, a viszonyulás a világhoz is, sok-sok egyéb (remélhetőleg és általában) pozitív következménnyel. Ennek tükrében próbáljuk tehát értelmezni a következőket: ha nem a szó szoros értelmében vett párkapcsolat van terítéken, akkor az Én és a Világ viszonya.

A Mérlegnél mindig is kiemelt a párkapcsolat kérdése, hiszen a jegyhez tartozik az Én és a Külvilág viszonya. Most azonban, hogy az Uránusz átváltott a Bikába, a 7-8 évig tartó ingerlés is csökkent vagy egyeseknél elmúlt, s a hirtelen keletkező konfliktusok, fordulatok, kellemes és kellemetlen meglepetések elkerülik a típust (persze nagy általánosságban). Ettől még továbbra is fontos marad a társkapcsolat, de higgadtabban, kezelhetőbb formában, ami bizonyára örömhír. Természetesen továbbra sem fenékig tejfel itt minden. A lazább kapcsolatoknál az hathat nyomasztóan a felekre, hogy legalább egyikük szorosabbra szeretné fűzni a szálakat. A már elkötelezett viszonyokban pedig sajnos még mindig megvannak a frusztráció nyomai, amit már inkább a tehetetlenségi erő visz tovább és a mindennapok apró-cseprő ügyeiben mutatkoznak meg. Ez sokkal kezelhetőbb, tehát érdemes is trenírozni magát minden érintettnek, hogy legalább az esetek felében ne tegyen például szóvá​​ olyan dolgokat, amik kevéssé fontosak, s még kevésbé hagyja elmérgesedni a helyzeteket.

 

 

Egészség

A fizikai tünetek a karma jelzőrendszerének legfontosabb elemei közé tartoznak, ezért felbukkanásukkor jó feltenni magunknak a kérdést: milyen üzenetet is hordoznak. Ha megfejtjük, sokszor nem is kell betegséggé fejlődniük - így próbáljuk értelmezni az itt vázoltakat is.​​ 

Pszichés- idegi alapú problémákkal találkozhat,​​ de az is lehetséges, hogy – ha adódik valamilyen problémája egyáltalán – tévesen diagnosztizálják, vagy első nekifutásra nem sikerül megállapítani, mi a baja vagy annak gyógymódja. Érdemes tehát ilyen esetben még egyszer nekifutni, hátha másodszorra összejön egy pontosabb diagnózis.

 

 

 

Mit várhat 2019 második félévére a Skorpió típus?

 

Spirituális-karmikus szempontból​​ 

8. Skorpió.jpg

Szíve szerint minden mással foglalkozna inkább, semmint saját halhatatlan lelkének állapotával, az önismerettel és ilyesmikkel, de persze ezt sohasem hagyja a karma.​​ Amikor szembetalálja magát egy-egy spirituális üzenettel, vagy hirtelen maga előtt találja azt a bizonyos tükröt, akkor igencsak fel tud fortyanni. Leginkább magában, de vannak helyzetek, amikor kifejezésre is juttatja méltatlankodását. Ez főleg baráti, lazább társkapcsolati viszonylatokban jön elő, és igen bizarr, de kellemetlen módon gyerekével, gyerekeivel összefüggésben. Persze ilyenkor a másik fél egyáltalán nem érti, hogy mi is a probléma, s lehet, hogy maga a Skorpió sem. Ha tudatosítja, szokott hallatlan önkontrolljával kordában tudja tartani apró indulatait.

 

Gyakorlati szempontból

Elég sokat küszködött a közelmúltban akár a mindennapok megszervezése, akár a nagyobb léptékű cselekmények, adminisztráció, kommunikáció, közlekedés, mikrokörnyezettel fenntartott kapcsolat terén, s ez most sincs másként. Annyi a különbség, hogy valamivel jobban tűri a kényszerű helybenjárást, vagy feleslegesnek ítélt tiszteletköröket. Megtanulta- tanulja, hogy valami mással foglalkozzék közben. Ajánlani lehet a meditációt, a helyzethez szabott frissiben kitalált gyakorlatokat, amivel legalább pótolja illetve megoldja a spirituális szempontoknál vázolt tevékenységet, s így két legyet üt egy csapásra. Intuíciójának felhasználása is sokat segít az akadályok feloldásában, s belső hozzáállásában.

 

Munka, hivatás​​ (gyerekeknél: kötelezettségek általában, tanulás, érvényesülés, akik nem dolgoznak éppen, azoknál is vagy a munka, vagy pedig kötelezettségek és az egyéni törekvéseknek a világban történő érvényesítése)

A vállalkozó Skorpióknál fokozottabban érvényes, hogy jól teszik, ha állandóan szem előtt tartják intuíciójuk sugallatát, mert itt aztán nagyon is összetalálkozhatnak az emlegetett gátló körülményekkel. Más szempontból is​​ akadhat tennivaló bőven: a piac szűkülése, esetleg menetközben végrehajtott profilváltás, vagy társulásos viszonyban a társ magatartásának​​ következtében. Ez bizony anyagi kieséssel is jár.

Az alkalmazotti viszonyban működő Skorpióknál – legyenek beosztottak vagy vezetők – ugyancsak elég sok bosszúség, s olyan változás látható, amit a Skorpiók igen nehezen viselnek (ezt valahol mindig muszáj felemlegetni). Többször eszébe juthat, hogy bedobja a törülközőt, esetleg fenyegeti mondjuk egy létszámleépítés veszélye. Valószínű, hogy egyelőre tartani tudja a pozícióját, de – mint említettem – nincs megelégedve a helyzettel. Ami az anyagi vonzatát illeti az alkalmazotti munkaviszonynak is, sajnos hasonló a helyzet, mint a vállalkozásnál, vagyis jövedelemcsökkenésre lehet számítani, vagy olyan kiadásai keletkeznek, amelyek meghaladják elképzeléseit, lehetőségeit, s bár igyekszik ellenállni az ilyesminek, de még hitel felvételére is kényszerülhet.

 

Párkapcsolat, magánélet​​ (baráti kapcsolatok, az Én és a Világ viszonya, a külvilággal való kapcsolat)

Minden típusnál egy kiegészítéssel kezdem ezt a területet. Amiről itt beszélünk, az a spirituális fejlődés szempontjából az Én és a Világ viszonya, vagyis az Én helye a saját nézőpontjából az Univerzumban, az Ego és mindenki más. Természetesen a mindenki más fő megtestesítője, fókuszpontja, gyújtópontja a társ. Viszont sok esetben nem társkapcsolatban jelentkeznek azok​​ a tényezők, amelyek tükröt mutatnak nekünk, kötelezettségeket rónak ránk, felelősségvállalásra késztetnek vagy komoly döntésekre, hanem a külvilág más elemei​​ (mértékadó emberek, társállat, a hivatás körülményei)​​ veszik át a funkciót. S különösen azokban az esetekben tapasztalható jelentős elcsúszás, ahol dinamikus spirituális életről, gyors menetelésről van szó. Ilyenkor a meglévő kapcsolatokban gyakran jelentős fáziseltolódás mutatkozik, ami szinte törvényszerűen szét is szakítja a kapcsolatot. Ha pedig éppen alakuló viszonyról van szó, már ebben a szakaszban is kiderülhet, hogy nem tudják a felek egyformán tartani a tempót, ami miatt akár létre sem jön a kapcsolat. Ettől függetlenül amikor mi magunk változunk, nyilván minden más is megváltozik, a viszonyulás a világhoz is, sok-sok egyéb (remélhetőleg és általában) pozitív következménnyel. Ennek tükrében próbáljuk tehát értelmezni a következőket: ha nem a szó szoros értelmében vett párkapcsolat van terítéken, akkor az Én és a Világ viszonya.

Akár a lazább, akár a tartós kapcsolatban élő Skorpióknál érvényes, hogy a munkával összefüggő gondjai sokszor elterelik a figyelmét​​ erről a nagyon fontos területről. Eleve hajlamos olyan alapállásra, hogy ha már összejött a kapcsolat, akkor más felé koncentrál, azt gondolván, hogy innentől minden sínen van. Időről időre kénytelen azonban tapasztalni, hogy a kapcsolatokat bizony ápolni kell, máskülönben elhalnak. Most mindkét verzióban ezt gyakorolhatja szorgalmasan, de nem egészen azonos módon. A lazább viszonyoknál az érzelmi tényezőkkel kell foglalkoznia, és azon igyekezni, hogy ráérezzen a másik fél igényeire. A tartós kapcsolatoknál pedig pontosan afelől érdemes biztosítaniuk egymást, hogy minden mellékkörülmény ellenére is támogatják, nagyvonalúan segítik a másikat. Ha legalább arra ügyel, hogy néha tegyen egy jól érzékelhető gesztust, amiből ilyesmik derülnek ki, akkor sikerül megtartania az egyensúlyt és nem érik kellemetlen meglepetések. Ha elhanyagolja a kapcsolat ápolását, akkor bizony számolnia kell azokkal is.

 

Egészség

A fizikai tünetek a karma jelzőrendszerének legfontosabb elemei közé tartoznak, ezért felbukkanásukkor jó feltenni magunknak a kérdést: milyen üzenetet is hordoznak. Ha megfejtjük, sokszor nem is kell betegséggé fejlődniük - így próbáljuk értelmezni az itt vázoltakat is.​​ 

A gyomor, emésztés problémái merülhetnek fel, egyenes összefüggésben az idegeskedéssel. Emellett a keringés anomáliáival is lehet számolni, természetesen szintén pszichés alapon. ​​ Szívós szervezetével és jól aktivizálható immunrendszerével sikerrel ellent tud állni az ilyen jellegű támadásoknak és kellő tudatosítással, odafigyeléssel túllépni az esetleg felmerülő problémákon.

 

 

Mit várhat 2019 második félévére a Nyilas típus?

 

Spirituális-karmikus szempontból​​ 

9. Nyilas.jpg

Nagyon izgalmas ebből a szempontból az év második része. Rengeteg impulzust kap karmikus, reinkarnációs előzményeket is érintő ügyekben, számtalan kisebb-nagyobb mértékű megvilágosodásban lehet része. Az élet is szállítja a karmikus provokációkat, s bár ezek gyakorlati kihatásain éppúgy bosszankodik, mint bárki más, de szinte azonnal fel tudja mérni spirituális hasznát a jelenségeknek és szorgos aprómunkával beépíti én-képének alakításába, fejlődésének aktuális fázisába. Érdemes tudatosan is minél többet foglalkoznia mindezzel, mert a félév elteltével, a következő naptári évben első felében már nem állnak azok a készletek a rendelkezésére, amelyek most. Igaz, a következő év második felében viszont még megismétlődik a hasonlóan intenzív és hatékony periódus, de utána már nem.​​ Lehet, hogy emiatt is türelmetlenebb a szokottnál, önmagával nincs megelégedve elsősorban, pedig igazán nagyon jó úton halad most.

 

Gyakorlati szempontból

Már az előző blokkban is említettem, hogy a mindennapok ügyeiben nem sikerül elkerülnie a kisebb-nagyobb bosszúságokat. A hivatalnak packázásaitól kezdve a szabályozók változásán át akár a rokonságban előforduló konfliktusok, vitás kérdésekig széles skálán mozoghat ezek forrása. Ha tanul vagy sokat utazik, akkor ezeken a területeken is bőségesen találkozhat provokatív jelenségekkel.​​ Szokott derűje és optimizmusa sem biztos, hogy elegendő ahhoz, hogy lazán túllépjen a dolgokon, pedig máskor ezt simán megteszi.

Az otthon, család, ingatlan területe sok év óta kiemelt tényező, így most is. Adódhatnak ekörül is problémái, vízzel, gázzal összefüggésben, vagy „csak” lelki megterhelés formájában a család vagy valamely családtag állapota miatt. Igyekszik mindent megtenni, hogy csökkentse a helyzetet, de nem mindent tud az ember sajnos megoldani, bármennyire is szeretné.​​ 

 

Munka, hivatás​​ (gyerekeknél: kötelezettségek általában, tanulás, érvényesülés, akik nem dolgoznak éppen, azoknál is vagy a munka, vagy pedig kötelezettségek és az egyéni törekvéseknek a világban történő érvényesítése)

Nagy lendülettel és sok ötlettel veti bele magát a munkába, amelyben az előbbi bekezdésekben említett tényezők jelentenek időnként akadályt, nem mindig tudja kifutni magát. Kreativitása felfokozódott, így sokszor feszegeti belülről, amikor éppen lefékezik az egyéb teendők.​​ 

Ha vállalkozó, e terület erősen összekapcsolódik a már szintén emlegetett szabályozókkal, a hivatalokkal való vitákkal, gyakran csak kötözködésnek ható (vagy tényleg a kötözködés fogalmát kimerítő) kifogásokkal, ellenőrzéssel, adatszolgáltatás igénylésével és így tovább. Az alkalmazotti viszony egyszerűbbnek látszik, de az sem teljesen mentes a vázolt dolgoktól. Ha vezető, akkor különösen ügyelnie kell arra, hogy ne veszítse el türelmét, kedvét, toleranciáját beosztottaival szemben, mert később nehezebb lesz korrigálni a viszont.

Anyagi szempontból kevésbé látszik hektikusnak tevékenysége, szerencsére ott elég jól stabilizálódtak a dolgok a néhány évvel előbbi hosszas megterhelés után. Igyekszik is bebiztosítani magát nehezebb időkre, ami a Nyilasnak ugyan szokatlan élmény lehet, de cseppet sem ártalmas.

 

Párkapcsolat, magánélet​​ (baráti kapcsolatok, az Én és a Világ viszonya, a külvilággal való kapcsolat)

Minden típusnál egy kiegészítéssel kezdem ezt a területet. Amiről itt beszélünk, az a spirituális fejlődés szempontjából az Én és a Világ viszonya, vagyis az Én helye a saját nézőpontjából az Univerzumban, az Ego és mindenki más. Természetesen a mindenki más fő megtestesítője, fókuszpontja, gyújtópontja a társ. Viszont sok esetben nem társkapcsolatban jelentkeznek azok a tényezők, amelyek tükröt mutatnak nekünk, kötelezettségeket rónak ránk, felelősségvállalásra késztetnek vagy komoly döntésekre, hanem a külvilág más elemei​​ (mértékadó emberek, társállat, a hivatás körülményei)​​ veszik át a funkciót. S különösen azokban az esetekben tapasztalható jelentős elcsúszás, ahol dinamikus spirituális életről, gyors menetelésről van szó. Ilyenkor a meglévő kapcsolatokban gyakran jelentős fáziseltolódás mutatkozik, ami szinte törvényszerűen szét is szakítja a kapcsolatot. Ha pedig éppen alakuló viszonyról van szó, már ebben a szakaszban is kiderülhet, hogy nem tudják a felek egyformán tartani a tempót, ami miatt akár létre sem jön a kapcsolat. Ettől függetlenül amikor mi magunk változunk, nyilván minden más is megváltozik, a viszonyulás a világhoz is, sok-sok egyéb (remélhetőleg és általában) pozitív következménnyel. Ennek tükrében próbáljuk tehát értelmezni a következőket: ha nem a szó szoros értelmében vett párkapcsolat van terítéken, akkor az Én és a Világ viszonya.

A lazább kapcsolatot éppen most építgető Nyilasoknak nincs könnyű dolga, mert tulajdonképpen ahhoz sincs türelmük, hogy kellő figyelmet fordítsanak a másikra és hajlamosak inkább frusztráló tényezőnek tekinteni, semmint az élet kellemes területének. Ezért aztán bizony a szakadás veszélye is fenyegetheti a viszonyt. Szerepet kaphat esetleg külföldi munkavállalás vagy tanulás esélye, amivel egyik fél élni akar, s a szövődő szálakat elszakítja vagy elvékonyítja.​​ 

A tartós kapcsolatban élő Nyilasoknak is elég sok változást kell megtapasztalniuk ezen a téren, akár társuk miatt, aki nehezményezi a reá eső figyelem mennyiségét és minőségét, akár saját lelkiállapotuk miatt (lásd a fentebbiekben mondottakat). Ebben is kaphatnak külső tényezők is szerepet, a másik fél családja, az ahhoz való viszony, felfogásbeli különbözőségek, melyeken máskor simán túl tud lépni, de most egyszercsak megnövekszik jelentőségük és már nem akar toleráns lenni. Kérdés, hogy eleve mennyire stabil a kapcsolat, s hogy átmeneti hullámvölgyről van-e szó, vagy ez már a sokadik és egyre mélyebb ilyen, s nem valószínű, hogy ki tudnak belőle jönni a felek. A kozmikus jelzések szerint a kérdés nyitott, a konfliktus nem látszik végzetesnek, s azon múlik minden, hajlandók-e a megterhelő időszak után még egy kis jóindulatot felszínre hozni egymás iránt.

 

Egészség

A fizikai tünetek a karma jelzőrendszerének legfontosabb elemei közé tartoznak, ezért felbukkanásukkor jó feltenni magunknak a kérdést: milyen üzenetet is hordoznak. Ha megfejtjük, sokszor nem is kell betegséggé fejlődniük - így próbáljuk értelmezni az itt vázoltakat is.​​ 

Mirigyrendszer, torok, idegek, kering és – ezek jelentik a fő irányát a lehetséges egészségi anomáliáknak – ha egyáltalán utoléri efféle. Csontrendszerrel, a szervezet ásványianyagcsere-forgalmával összefüggő anomáliákkal is lehet esetleg számolni, kövesedés, lerakódásos problémák formájában.

 

 

Mit várhat 2019 második félévére a Bak típus?

 

10. Bak.jpg

Spirituális-karmikus szempontból​​ 

Mióta a Szaturnusz a Bakban jár​​ (2017.12.20-tól), s különösen mióta utolérte a Plútót és két évig együtt áll vele (az én felfogásom szerint: 2019.01.27-2020.12.26.), fokozottan érzik a karma súlyát, holott a Bak születésénél fogva is jól tudja, hogy a Sors rendező elve miként működik. Most – attól függően, hogy éppen milyen más égitesttel és hogyan kapcsolódik az együttállás – különböző módon van alkalma intenzívebben gyakorolni a sorsszerű életfeladatával összefüggő feladatokat. Most éppen jelentős segítséget kap ebben, amihez intuíciója révén férhet hozzá és jól teszi, ha inkább belső sugallataira hallgat, semmint a logikára. Némely helyzetben kifejezett kegyelmi állapotot tapasztalhat meg, amikor megszabadul sok​​ ideje nyomasztó tényezőktől.

 

Gyakorlati szempontból

Itt sem most kezdődött egy érdekes tendencia, hanem sok éve, 2012-től. Tudniillik az a racionalitás, ami egyébként a Bakokat jellemzi, átmenetileg (úgy 14 évre) felhígulni látszik és sokkal nagyobb szerepet kap az intuíció. Emellett sokszor érezheti úgy a legnagyobb és legügyesebb szervező típus, hogy ez a tulajdonsága is mintha valahová eltávozna, pedig megvan az, csak néha lefedi valami más. Ezen keresztül tanulhatják az érintettek, hogy bizony más tényezők is szerepet kapnak az életben, nemcsak azok, amikről az egyén tud dönteni. Nagyon jó gyakorlat még arra is, amit sokszor felemlegetek és az előző bekezdésben már itt is szerepelt, hogy hallgasson a sugallatokra is, ne csak a kimatekozott tervekre, ütemtervekre.​​ 

 

Munka, hivatás​​ (gyerekeknél: kötelezettségek általában, tanulás, érvényesülés, akik nem dolgoznak éppen, azoknál is vagy a munka, vagy pedig kötelezettségek és az egyéni törekvéseknek a világban történő érvényesítése)

A vállalkozó Bakoknál ha nem is zökkenők nélkül, de nagyon biztatóan alakulhatnak a dolgok. Rengeteg új ötlete van és az élet nyújtotta lehetőségekben sem szűkölködik. A zavaró körülmények között első helyen szerepelnek a „hivatalnak packázásai”, az adminisztratív intézkedések (vagy ezek hiánya, késlekedése), amelyek némelykor helyben járásra kényszerítik. Esetleg konkurens cégek ármánya is szóba jöhet egyeseknél.

A beosztott, de vezető beosztásban, alkalmazottként dolgozó Bakoknál a kelleténél több, kényelmetlen, bosszantó változás látszik, amikkel nemigen tud azonosulni, különösen amikor ráadásul értelmetlenek is (és nem csak a Bakok értékelése szerint, hanem valóban).​​ 

Talán vigaszt nyújt, hogy viszont anyagi viszonyaiban mégsem okoz jelentős változást, ha csak nem produkál valami szokatlan kitörést, amikor már nem bírja elviselni az ostobaságokat maga körül.

 

Párkapcsolat, magánélet​​ (baráti kapcsolatok, az Én és a Világ viszonya, a külvilággal való kapcsolat)

Minden típusnál egy kiegészítéssel kezdem ezt a területet. Amiről itt beszélünk, az a spirituális fejlődés szempontjából az Én és a Világ viszonya, vagyis az Én helye a saját nézőpontjából az Univerzumban, az Ego és mindenki más. Természetesen a mindenki más fő megtestesítője, fókuszpontja, gyújtópontja a társ. Viszont sok esetben nem társkapcsolatban jelentkeznek azok a tényezők, amelyek tükröt mutatnak nekünk, kötelezettségeket rónak ránk, felelősségvállalásra késztetnek vagy komoly döntésekre, hanem a külvilág más elemei​​ (mértékadó emberek, társállat, a hivatás körülményei)​​ veszik át a funkciót. S különösen​​ azokban az esetekben tapasztalható jelentős elcsúszás, ahol dinamikus spirituális életről, gyors menetelésről van szó. Ilyenkor a meglévő kapcsolatokban gyakran jelentős fáziseltolódás mutatkozik, ami szinte törvényszerűen szét is szakítja a kapcsolatot. Ha pedig éppen alakuló viszonyról van szó, már ebben a szakaszban is kiderülhet, hogy nem tudják a felek egyformán tartani a tempót, ami miatt akár létre sem jön a kapcsolat. Ettől függetlenül amikor mi magunk változunk, nyilván minden más is megváltozik, a viszonyulás a világhoz is, sok-sok egyéb (remélhetőleg és általában) pozitív következménnyel. Ennek tükrében próbáljuk tehát értelmezni a következőket: ha nem a szó szoros értelmében vett párkapcsolat van terítéken, akkor az Én és a Világ viszonya.

A lazább kapcsolatban élő, vagy kapcsolatot éppen most kialakító Bakoknak néhány kellemes, s sajnos egypár kellemetlen meglepetésben lehet részük, de összességében kitűnő az időszak arra, hogy tartalmas,​​ szeretetteli kapcsolatot alakítson ki. Arra kell ügyelnie, hogy vegye figyelembe a másik fél egyéni elképzeléseit, habitusát és ne akarjon megszabni számára semmiféle szabályt, anélkül ugyanis sokkal jobban működik a dolog. Jó esély van arra is, hogy komolyabbá, elkötelezetté váljon a viszony.

A házasságban, vagy házasságszerű kapcsolatban élő Baknak​​ nagyon sok segítséget nyújt párja, támogatásával könnyebben átvészel mindenféle praktikus problémát,​​ nem beszélve arról, hogy a családi élet gondjaival sem kell túl sokat törődnie, mert azt is elrendezi társa.

Baráti kapcsolatainak jelentősége talán megnőtt a közelmúltban, tőlük is támogatást kap.

Gyerekével, gyerekeivel való viszonyánál is hasonló figyelmeztetés aktuális, mint a lazább kapcsolatoknál: ne akarjon mindenáron előírni mindenféle szabályt, hagyja, hogy saját életüket éljék.

 

Egészség

A fizikai tünetek a karma jelzőrendszerének legfontosabb elemei közé tartoznak, ezért felbukkanásukkor jó feltenni magunknak a kérdést: milyen üzenetet is hordoznak. Ha megfejtjük, sokszor nem is kell betegséggé fejlődniük - így próbáljuk értelmezni az itt vázoltakat is.​​ 

Bár a Bak továbbra sem szeret betegségekről hallani, azért meg kell említeni az emésztési, asszimilációs panaszok esélyét, mint realitást. A gyomor érzékenységén túl fontos szempont a bevitt anyagok feldolgozása, a szervezet zsír- koleszterin- és cukorháztartása. A máj, epe, hasnyálmirigy is több figyelmet érdemel esetleg a szokottnál. Egy tisztítókúra biztosan nem lehet ártalmas - ha nem valami szélsőséges változat mellett dönt – csak mérsékelten!

 

 

Mit várhat 2019 második félévére a Vízöntő típus?

 

11. Vízöntő.jpg

Spirituális-karmikus szempontból​​ 

Sok minden mással van elfoglalva, nem pont az önismeret- onfejlesztés kérdéseivel, legalábbis nem programszerűen. Valójában nagyon is érzi, hogy az erre vonatkozó nyomás, sürgetés ott lappang a tudattalanjában, amint azt is, hogy ez nem is olyan sokára a felszínre törekszik, amikor úgyis elkerülhetetlen lesz a komoly szembenézés. Addig is a reinkarnációs előzmények felől érkező információk, sejtések tömegével találkozik, s jól teszi, ha gyűjtögeti az erre vonatkozó motívumokat, mozaikdarabkákat, mert módja lesz belőlük (újabb) nagyobb egységet összerakni abból a puzzle-ból, ami az életünk szövetében rejtőzik.

 

Gyakorlati szempontból

Kénytelen szétforgácsolni kreatív erejét az év hátralevő​​ szakaszában,​​ részben belülről fakadó bizonytalanságok, részben a külső körülmények befolyásoló ereje miatt. Az otthon, család, ingatlan kérdései is sokat foglalkoztatják, esetleg kacérkodik a gondolattal, hogy lakóhelyet vált, de ezt is sok tényező hátráltatja, befolyásolja. Ha váratlanul találkozik egy jó lehetőséggel, semmi esetre se mulassza el! Munkatársak (vagy nagynénik, nagybácsik) segítségére is számíthat ilyen ügyben.​​ 

Ami a mindennapok szervezését illeti, túlbecsülheti erejét vagy lehetőségeit és ezért sokszor elégedetlen lehet a napi teljesítménnyel. Az emlegetett külső befolyások miatt is érezhet hasonlóképpen, mintha minden összeesküdne ellene. Pedig lehet, hogy csak kicsit türelmesebbnek kéne lennie önmaga és a világ iránt.

 

Munka, hivatás​​ (gyerekeknél: kötelezettségek általában, tanulás, érvényesülés, akik nem dolgoznak éppen, azoknál is vagy a munka, vagy pedig kötelezettségek és az egyéni törekvéseknek a világban történő érvényesítése)

Munkában nincs hiánya, bár némi hullámzás feltételezhető, de ez nem haladja meg az egyébként is szokásos mértéket, annál inkább, mivel a Vízöntő amúgy is elég rapszodikusan viszonyul mindenhez. Munkatársai kedvelik és még a szokásosnál is többször fordulhatnak a szülötthöz magán- és lelki jellegű dolgokkal.​​ Most​​ a szokottnál​​ jobban viseli​​ a „lelki szemétláda” szerepet.​​ 

A rutinmunka területén nemigen látszik különösebb probléma, annál inkább azon a területen, amit hivatásnak tekint, illetve az önérvényesítést illetően – itt lép életbe az előző blokkban említett szétforgácsolódás. Keveset tud azokkal a dolgokkal foglalkozni, amelyeket fontosnak tart, vagy amire szeretne váltani. Előbb-utóbb biztosan ezekre is sor kerül.

Anyagi szempontból is hullámzónak látszik a hátralevő időszak, előfordul párszor, hogy le kell mondania valamely elképzeléséről, de az is, hogy erőfeszítései nem hoznak eredményt, viszont onnan érkezik bevétele, ahonnan nem is számított rá.

 

Párkapcsolat, magánélet​​ (baráti kapcsolatok, az Én és a Világ viszonya, a külvilággal való kapcsolat)

Minden típusnál egy kiegészítéssel kezdem ezt a területet. Amiről itt beszélünk, az a spirituális fejlődés szempontjából az Én és a Világ viszonya, vagyis az Én helye a saját nézőpontjából az Univerzumban, az Ego és mindenki más. Természetesen a mindenki más fő megtestesítője, fókuszpontja, gyújtópontja a társ. Viszont sok esetben nem társkapcsolatban jelentkeznek azok a tényezők, amelyek tükröt mutatnak nekünk, kötelezettségeket rónak ránk, felelősségvállalásra késztetnek vagy komoly döntésekre, hanem a külvilág más elemei​​ (mértékadó emberek, társállat, a hivatás körülményei)​​ veszik át a funkciót. S különösen azokban az esetekben tapasztalható jelentős elcsúszás, ahol dinamikus spirituális életről, gyors menetelésről van szó. Ilyenkor a meglévő kapcsolatokban gyakran jelentős fáziseltolódás mutatkozik, ami szinte törvényszerűen szét is szakítja a kapcsolatot. Ha pedig éppen alakuló viszonyról van szó, már ebben a szakaszban is kiderülhet, hogy nem tudják a felek egyformán tartani a tempót, ami miatt akár létre sem jön a kapcsolat. Ettől függetlenül amikor mi magunk változunk, nyilván minden más is megváltozik, a viszonyulás a világhoz is, sok-sok egyéb (remélhetőleg és általában) pozitív következménnyel. Ennek tükrében próbáljuk tehát értelmezni a következőket: ha nem a szó szoros értelmében vett párkapcsolat van terítéken, akkor az Én és a Világ viszonya.

A felszínen elég hektikusnak tűnik ez a terület. A kapcsolatot éppen most kezdő vagy lazább kapcsolatban, s a tartós párkapcsolatban élő Vízöntők számára egyaránt. Sok piszkálódás, kritizálás, türelmetlenség, intolerancia jellemzi a felek hozzáállását, körülbelül egyenlő mértékben, de persze mindketten úgy látják, hogy a másik az összeférhetetlenebb. A súrlódások oka lehet az otthon, családdal, gyerekneveléssel​​ összefüggő elképzelések​​ különbözősége, vagy a család befolyása, vagy egy átalakítás, felújítás nyűgei és így tovább. Érdemes ezeket a felületi feszültségeket csökkenteni, mihamarabb feloldani, mert valójában a kapcsolat elmélyülése zajlik, erős érzelmi motivációkkal és sokkal nagyobb megértéssel, mint ahogy ez a köznapok zűrzavaraiban kiderülhetne. Ha nem arra fordítják az energiát, hogy ki kit győz le például egy szópárbajban, akkor megláthatják, megérezhetik, hogy nincs is akkora különbség az elképzelések között, s feloldhatók a látszólagos, mondvacsinált ellentétek.​​ 

 

Egészség

A fizikai tünetek a karma jelzőrendszerének legfontosabb elemei közé tartoznak, ezért felbukkanásukkor jó feltenni magunknak a kérdést: milyen üzenetet is hordoznak. Ha megfejtjük, sokszor nem is kell betegséggé fejlődniük - így próbáljuk értelmezni az itt vázoltakat is.​​ 

Múló, inkább kisebb problémáktól és az esetleg már meglévő, régen krónikussá vált problémáktól eltekintve kitűnő alkalmat nyújt a második félév a regenerálódásra, egészségvédelemre, az általános vitalitás javítására. Még az ízületi, valamint egyéb helyen tapasztalható lerakódásos, kövesedéses jellegű bajokat is lehet csökkenteni, orvosolni!

 

 

Mit várhat 2019 második félévére a Halak típus?

 

Spirituális-karmikus szempontból​​ 

12. Halak.jpg

A Halaknál a karmikus „provokáció” a most tárgyalt időszakban a családi, kisgyerekkori emlékein keresztül történik.​​ Ez még olyan jelenségeket is előidézhet, hogy visszacsúszik gyermeki állapotába, amíg rá nem jön, hogy mi van a háttérben. Máskülönben pedig kitűnő alkalma nyílik arra, hogy a csecsemő- kisgyerek (sőt: magzati) kori reflexeket felülírja. A mellékkörülményei nem biztos, hogy kellemesek ennek a folyamatnak, de a várható eredmény megéri a fáradságot. Arra is alkalmas ez az időszak, hogy új pozíciót foglaljon el felnőttkori családján belül (de ha történetesen gyerek, vagy fiatal, akkor is). Pontosan ez az a szituáció, ami gyakran felbukkan például a filmekben, tudniillik, hogy fel kell nőni.​​ 

 

Gyakorlati szempontból

Egyébként sem nélkülözi a kreativitást, de úgy egy éve ez fokozottan érvényesül úgy a mindennapjaiban, mint nagyobb dolgokban. Örömmel tudatom, hogy még legalább 6 évig tart ez a fontos tendencia. Kitűnő és a gyakorlatban is jól megvalósítható ötletei támadnak, s ezek tekintélyes részét meg is tudja valósítani. Ami saját magán, vagy mikrokörnyezetén múlik, azokat okvetlenül. Kissé más a helyzet például munkahelyén, ahol nem mindig fogadják osztatlan lelkesedéssel újításait, javaslatait, még ha teljesen egyértelmű, hogy mindenki jobban járna velük. Kár ezen bosszankodnia, forduljon azok felé a területek felé, ahol könnyűszerrel felhasználhatja felerősödött képességeit. Sokat segítenek ezek teendőinek megszervezésében is, most összeszedettebb tud lenni, mint máskor.

 

Munka, hivatás​​ (gyerekeknél: kötelezettségek általában, tanulás, érvényesülés, akik nem dolgoznak éppen, azoknál is vagy a munka, vagy pedig kötelezettségek és az egyéni törekvéseknek a világban történő érvényesítése)

Amint az iménti részben szóba kerül, munkahelyén bosszúságokat okozhat, hogy ellenállnak javaslatainak, s ettől részben elkeseredhet, részben felmérgelheti magát, sőt: konfliktusba is keveredhet munkatársaival, főnökeivel.​​ Ez különösen a beosztotti viszonyban működő Halakra érvényes. A vezető beosztású​​ Halaknál más a probléma, itt is látszik súrlódás, egyenetlenség, de ez inkább azzal függ össze, hogy otthoni teendői, kötelezettségei akadályt jelentenek abban, hogy teljes odaadással végezze munkáját. De amiről a spirituális blokkban szó volt, a feltörő gyerekkori emlékekről és reflexekről, az is okozhat zavart, mert néha olyan infantilis magatartást tanúsíthat, ami nem fér össze sem beosztásával, sem szokásos hozzáállásával, s ezt furcsállják az érintettek.

Az önállóan vállalkozó Halak jár a legjobban ilyen szempontból, most kifejezetten szerencsés időszakot élhet meg, egyenletes növekedés, fejlődés látszik vállalkozásában, nagyon jó a periódus a bővítésre, újdonságok bevezetésére – itt tudja csúcsra járatni az előbbiekben emlegetett kreativitást.

Anyagi eredményei lehet, hogy kicsit még váratnak magukra, de lassan megjönnek azok is.

 

Párkapcsolat, magánélet​​ (baráti kapcsolatok, az Én és a Világ viszonya, a külvilággal való kapcsolat)

Minden típusnál egy kiegészítéssel kezdem ezt a területet. Amiről itt beszélünk, az a spirituális fejlődés szempontjából az Én és a Világ viszonya, vagyis az Én helye a saját nézőpontjából az Univerzumban, az Ego és mindenki más. Természetesen a mindenki más fő megtestesítője,​​ fókuszpontja, gyújtópontja a társ. Viszont sok esetben nem társkapcsolatban jelentkeznek azok a tényezők, amelyek tükröt mutatnak nekünk, kötelezettségeket rónak ránk, felelősségvállalásra késztetnek vagy komoly döntésekre, hanem a külvilág más elemei​​ (mértékadó emberek, társállat, a hivatás körülményei)​​ veszik át a funkciót. S különösen azokban az esetekben tapasztalható jelentős elcsúszás, ahol dinamikus spirituális életről, gyors menetelésről van szó. Ilyenkor a meglévő kapcsolatokban gyakran jelentős fáziseltolódás mutatkozik, ami szinte törvényszerűen szét is szakítja a kapcsolatot. Ha pedig éppen alakuló viszonyról van szó, már ebben a szakaszban is kiderülhet, hogy nem tudják a felek egyformán tartani a tempót, ami miatt akár létre sem jön a kapcsolat. Ettől függetlenül amikor mi magunk változunk, nyilván minden más is megváltozik, a viszonyulás a világhoz is, sok-sok egyéb (remélhetőleg és általában) pozitív következménnyel. Ennek tükrében próbáljuk tehát értelmezni a következőket: ha nem a szó szoros értelmében vett párkapcsolat van terítéken, akkor az Én és a Világ viszonya.

A laza kapcsolatot fenntartó Halaknál minden nagyon remekül alakulhat, kiváltképp, ha nem hagyja, hogy a frissiben átalakuló kicsi kori beidegződések változása befolyásolja a folyamatot.​​ Nagyvonalúság, derűs, játékos hangulat jellemzi a viszonyt, amit úgy tűnik, érdemes megtartani, könnyen válhat belőle elkötelezett és jó viszony.

A már házasságban, tartós kapcsolatban élő Halaknál sajnos elég sok egyenetlenség, konfliktus látszik, nem utolsó sorban azért, mert mindkét fél munkája illetve​​ egyéb irányú kötelezettsége​​ sok​​ terhet ró az illetékesekre és nemigen marad türelmük társuk lelkiéletére. A kötelezettségek között lehet kinek- kinek saját családjával összefüggő tényező, amit a másik fél nehezen visel, mert magát háttérbe szorítottnak érzi. Néha egészen éles helyzetek is kialakulhatnak, s bár nem úgy néz ki a konstelláció, hogy végzetes döntésre jutna valamelyik fél, érdemes minél jobban csökkenteni a feszültséget, s különösen az epés verbális támadásokat. Amit már kimondtak, azt nem lehet visszaszívni és a sebtapasz sem sokat segít, az ilyen jellegű forradás szinte örökre megmarad.

 

Egészség

A fizikai tünetek a karma jelzőrendszerének legfontosabb elemei közé tartoznak, ezért felbukkanásukkor jó feltenni magunknak a kérdést: milyen üzenetet is hordoznak. Ha megfejtjük, sokszor nem is kell betegséggé fejlődniük - így próbáljuk értelmezni az itt vázoltakat is.​​ 

A keringés, idegrendszer, a fej problémái jöhetnek szóba elsődlegesen. A gyomor, emésztés érzékenysége is látszik, de ez sokkal könnyebben kezelhetőnek tűnik. A csontrendszer, valamint mirigyrendszer érzékenységét is meg lehet említeni.