2,5 éves – a Szaturnusz haladása szerint

 

2,5-3 ÉVES ÉRVÉNYŰ SZATURNUSZI TENDENCIÁK

 

Szaturnusz gyűrűje színesben.jpg

A​​ Szaturnusznak egy-egy jegyben tartózkodását értjük ezen. A Szaturnuszt a lassú bolygók közé számítjuk, hiszen azt a kört, amit a Nap, Merkur, Vénusz 1 év, a Hold nem egészen 1 hónap, de még a Mars is alig két év alatt teszi meg, a Szaturnusz 28-29 év alatt. Körülbelül​​ 2,5-3​​ évig tartózkodik egy-egy jegyben.​​ Aktuálisan a​​ Halakba lép​​ 2023. március​​ 7-én​​ és nem hátrál vissza a Vízöntőbe, hanem​​ itt halad egészen 2025.05.25-ig, amikor átvált a Kosba. 2025.09.01-én ismét a Halakban látjuk, majd 2026.02.13-án elhagyja ezt a jegyet, hogy majd csak 28-29 év múlva térjen újra ide vissza.

 

Azt fogalmazza meg az asztrológia, hogy a Szaturnusz – mint a sorsbolygó, a karma bolygója - amely tizenkettedben jár aktuálisan, azon az életterületen keresztül „neveli” az embert, vagyis azon a területen​​ különös hangsúllyal kerül a szülött olyan helyzetekbe, amelyeket kénytelen megoldani, miáltal alaposan megismeri és megdolgozza az aktuális motívumokat.​​ Ez a nevelés abban is megnyilvánul, hogy semmiképpen sem tud az illető kitérni azon hatások elől, amelyek inspirálják, hogy intenzíven foglalkozzék a megfelelő területtel, s lehetőleg elmozduljon addigi hozzáállásához képest.​​ Van, amikor események provokálják ezt az elmozdulást, de olyan is van, hogy kevésbé kirívó, kevésbé esemény-szerű motívumok miatt fókuszál az ember arra a bizonyos területre. Amikor megtett a Szaturnusz egy teljes kört (28-30 éves korra), az a spirituális és mellesleg fizikális fejlődésnek is egy fontos állomása, s a második- harmadik körében nyilván már újabb feladatokat kell megoldanunk egy-egy érintett életterületen, egy-egy spirálkörrel magasabb szinten. Legalábbis a fejlődésképes embereknél magasabb szinten. A kevésbé fejlődésképes emberek ugyanazokkal a problémákkal találják szembe magukat, csak gorombább formában, mint amelyekkel az első körben is találkoztak – legfeljebb az életkoruk változott, a feladat nem. De ugyanez vonatkozik sajnos a mélyen gyökerező, makacsul beragadó problémákra is: a második (harmadik) körben még mindig ugyanazzal küszködhet az is, akiben megvan a spirituális igyekezet.​​ 

 

Nagyon érdekes variációkat lehet tapasztalni abban is, hogy kinél milyen közvetlen és praktikus eredménnyel csapódik le a Szaturnusz haladása.​​ Vannak, akik abban az időszakban oldanak meg régen húzódó dolgokat, amikor a vonatkozó területen jár a sorsbolygó. A másik forma pedig az, hogy amíg ott van a Szaturnusz, addig csak a szándék, igény vagy erőfeszítés szintjén marad a dolog, s amint kilép az illető területről, nyomban sikerül meglépni azt, amit addig nem.​​ Például: egy VII. házas jellegű probléma a társkapcsolat rendezése: létesítése vagy éppenséggel a meglévő megszüntetése. Az egyik formában az a 2,5-3 év hozza meg a megoldást, amíg a Szaturnusz az illető hetesében jár, a másikban pedig hosszas előkészületek után abban a minutumban, ahogy lejár az átvonulás (tranzit) ideje.​​ 

 

A​​ szaturnuszi köröket számoljuk a születési horoszkóp konkrét házállásaihoz képest, de lehet számolni úgy is, hogy mindenkinek a Nap-jegyéhez​​ (dátum szerinti jegyéhez)​​ viszonyítjuk.​​ Például: akinek a Nap a Rákban állt a születésekor, ott ezt a jegyet tekintjük első (mundán – általános) háznak és innen számoljuk ki, hogy a Szaturnusz aktuális tartózkodása hanyadik tizenkettedbe esik. Most a​​ Halakba​​ lépő Szaturnusz miatt foglalkozunk​​ a témával, tehát így számítjuk: a Rák az első, Oroszlán a második, Szűz a harmadik, Mérleg a negyedik, a Skorpió az ötödik, a Nyilas a hatodik, a Bak a hetedik, a Vízöntő a nyolcadik, a Halak pedig a kilencedik​​ „mundán háza” valamennyi Rák Napú embernek (függetlenül attól, hogy mi az illető Ascendense.) Tehát a Rák Naphoz képest a​​ 9. ház értelmezése szerinti életterületen jelent karmikus plusz feladatokat a​​ Halak-Szaturnusz. Természetesen a legerősebb mindig az igazi, egyéni születési horoszkóphoz (radixhoz), s annak a konkrét házállásához viszonyított Szaturnusz-haladás, de azt az általánosított értelmezést is nagyon jól hozza (meglepő módon), amit itt is láthatunk:​​ melyik Nap-jegynél milyen ház szerinti hatás várható a​​ Halak-Szaturnusz érájában, tehát az alábbiak szerint:

 

 

Kos​​ ​​ Titkok, titkos működés, titkos kapcsolatok. Tudattalan mélyrétege. Izoláció, üldöztetés, elzártság. Kényszerűen vállalt magány. Hosszú utazások. Anyós. Titkos ellenségek. Vadállatok.

 

Bika​​ – Hosszú távú elképzelések, tervek. Az élettől kapott illetve másoknak nyújtott segítség. Ajándékok. Késői szerelem, késői gyerek vagy „ajándék-gyerek”. Protektorok és pártfogoltak.

 

Ikrek​​ – Hivatás, karrier. Az Én érvényesülése a világban. Hatalommal való viszony. Anya. Főnök.​​ 

 

Rák​​ – Ideológia, életfilozófia. Külföld, ilyen kapcsolatok. Magasabb vagy autodidakta módon végzett tanulmányok. Természettel való viszony. Beházasodott, illetve tágabb rokonság. Unoka.

 

Oroszlán​​ – Veszteségek. Műtéti jellegű beavatkozások. Támadások. Tudattalan. Álomélet, álmok. Szexualitás. Önnevelés.

 

Szűz​​ – Társkapcsolat, az Én kiegészítése – a Te, a külvilág, a külvilággal való kapcsolat. Üzlettárs. Perek, jogi eljárások és nyílt ellenségek.

 

Mérleg​​ -​​ Munka, kötelezettségek, áldozatvállalás. Karma. Após. Egészség-betegség kérdései. Háziállatok.​​ 

 

Skorpió​​ – Baráti viszonyok, lazább párkapcsolat. Gyerek. Kreativitás. Örömök, hobbi, szórakozás, sport. Tanulás.

 

Nyilas​​ – Otthon, család, haza. Ingatlan. Apa.​​ 

 

Bak​​ ​​ Kommunikáció, kontaktusok, mindennemű forgalom. Tanulás. Gondolkodásmód, a mindennapok praktikuma. Adminisztratív, bürokratikus ügyek. Irományok, okmányok.​​ 

 

Vízöntő​​ – Anyagiak. Keresmény, s annak kiadása. Függetlenség.

 

Halak​​ – Az Én, énkép. A személyiség előzményei, jelene. A személyiségre ható külső erők hatása.

 

 

A Szaturnusztól sokan rettegnek és ugyancsak igen elterjedt módon csakis a gátló hatásait hajlamosak figyelembe venni. A​​ Szaturnusz a maga speciális nevelési metódusával​​ egyidejűleg gátol, s ugyanakkor​​ kényszerít a megoldásra. A gátat, nehezítést éppen azért rakja oda az ember elé, hogy véletlenül se tudjuk kikerülni a dolgot, viszont hozzuk fel magunkból azt a kreativitást, erőt és akaratot, hogy kezdjük már valamit ugyan azzal az akadállyal. Másként fogalmazva: a következetes és szigorúnak tekintett szülőhöz hasonlóan nem puszta gonoszságból/szadizmusból késztet munkára, vagy „okoz” veszteségeket. Éppenséggel az egyes életterületeinken történő haladása során csakugyan megfoszt minket az illúzióktól és ezzel sokkal közelebb hoz a realitásokhoz, a dolgok megvalósíthatósági tartományába! Ha beleragadunk a veszteségek leltározásába, a sérelmek mantrázásába és sebek nyalogatásába, valamint a sérülések elkerülését célzó védekező technikákba, akkor kétségtelenül keveset fogunk érezni a megoldás felé terelgetésből. Ha túllépünk mindezen,​​ megtapasztalhatjuk a Szaturnusz ajándékosztó, támogató, segítő​​ természetét is. Ne feledjük, nemcsak a Baknak ura, hanem a Vízöntőnek is, amely jegy – és a vele analóg 11. ház –​​ az élettől kapott segítség, támogatás, ajándékok területe, a szabad pálya az életben, s a szabadság.

 

 

Nemcsak a fenti, egy-egy mundán házban való tartózkodás miatt figyelünk a Szaturnusz haladására, hanem azért is, mert​​ amilyen minőségű jegyben jár éppen, az összes ahhoz a kategóriához tartozó jegyet kissé jobban érinti.​​ A​​ Halak labil​​ minőségű, tehát mind​​ a négy​​ labil​​ jegynek –​​ a Halakon túl az Ikreknek, Szűznek, Nyilasnak​​ is – ez a kb. 2,7​​ év karmikus szempontból fajsúlyosabb lesz. Ezt nem úgy kell érteni természetesen, hogy e 2,7 év alatt belepusztul az összes​​ labil​​ a szaturnuszi terhekbe (amint látjuk, nem halt ki az emberiség és nem is tart a kihalás szélén), s​​ még csak azt sem kell gondolni, hogy olyan nagyon érződik a plusz terhelés. De tudják,​​ tapasztalják a bőrükön az érintettek, hogy valami megváltozott.​​ (A minőségekről​​ is​​ találsz információkat az Asztrológiai alapfogalmak – mini tanfolyam rovatban,​​ a​​ https://karmaasztrologia.info/asztrologiai-alapfogalmak-a-jegyek-rendszere/​​ linkkel elérhető al-oldalon.)

 

Itt térek ki még röviden arra is, hogy​​ a​​ Halak-Szaturnusz​​ mit​​ is jelenthet általános értelemben, hogyan változhat a hozzáállás, szemléletmód az ő érájában?

 

Szaturnusz a Halakban.jpg

A Szaturnusz alapjelentéséhez tartozik, hogy érzelemszegény, s annyira a teljesítményre koncentrál, hogy mellé semmilyen emocionális tényező nem fér, sőt: zavaró körülményként kezeli. A​​ Halak​​ viszont​​ az​​ a​​ jegy, ahol a Szaturnusznál csaknem​​ egyenesen​​ főszerepet​​ kapnak az érzelmek. (Beleértve a szintén vizes Rák- és Skorpió-Szaturnuszokat is.)​​ Mivel a jegy tartozéka a​​ parttalanság​​ is, ezt a Szaturnusz maximalizmusával összeadva kezd kibontakozni a kép, hogy mundán értelemben a​​ gáttalanul, megállíthatatlanul, szenvedélyesen áradó érzelmi indíttatású folyamatok jellemezhetik a konstellációt. Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a körülményt sem, hogy a megelőző 5-5,5 évben két uralmi jegyében, a​​ Bakban és a Vízöntőben járt a sorsbolygó, előtérbe helyezve a társadalmi- szociális kérdéseket, a Vízöntőben pedig​​ ennek következtében​​ egyenesen forradalmi eszméket, indulatokat​​ is​​ életre keltve. A​​ Halak​​ ugyan​​ cseppet sem forradalmi jegy, viszont a szocialisztikus (kommunisztikus) eszmékkel összekapcsolja az asztrológia, így a közvetlen előzmények​​ során​​ felgyülemlett feszültségek keltette emóciók elszabadulását​​ is lehet kalkulálni. Természetesen önmagában a Halak-Szaturnusz kevés ehhez, a három transzcendens bolygóból (Uránusz, Neptun, Plútó) minimum kettőnek​​ is hasonló indulatokat „kell” felmutatnia ahhoz, hogy valóban és tömegméretekben érzékelhető megmozdulást feltételezzünk.​​ 

 

A történelmi előzményekhez folyamodva két igen frappáns példa mutatható fel a vázoltak alátámasztására és érzékeltetésére.

1789. július idusán​​ (14-én)​​ Halak-Szaturnusz, Oroszlán-Uránusz és Vízöntő-Plútó​​ pozíciók utaltak arra, hogy a pohárba hulló utolsó cseppek túlcsordulhattak és megindultak az ismert folyamatok, melyeket a nagy francia forradalom néven tartunk számon. (A rend kedvéért: a Neptun a Mérlegben nem valószínű, hogy jelentős szerepet játszott volna ebben.)

1848. március idusán​​ pedig​​ Halak-Szaturnusz, Kos-Uránusz, Vízöntő-Neptun és Kos-Plútó​​ jelzi az Európán végigsöprő​​ lázas és zömmel kifulladó (lásd a két Kos transzcendens bolygót)​​ forradalmakat.

 

Figyelemre méltó még az is, hogy​​ a mostani jegyváltás igen közel esik a Plútó jegyváltásához is, tekintve, hogy a Szaturnusz 2023. március 7-én lép a Halakba, a Plútó pedig március 23-án a Vízöntőbe (ahol amúgy a nagy francia forradalom idején is volt). A két sorsbolygó egyidejű jegyváltása sem lehet véletlen, bár mennyiségileg meg sem közelíti​​ néhány más, feltűnő kozmikus helyzet összetömörödő váltásait. Itt mégiscsak a státusz azonossága – Szaturnusz, mint sorsbolygó és Plútó, mint a mundán asztrológiában a Szaturnusz mellé felzárkózó, sőt: némelykor azt leelőző sorsbolygó – válhat jelentős tényezővé és jelezheti mégis erőteljes folyamatok kezdetét.

 

A jegyváltás​​ összetömörödésére​​ jellegzetes​​ példa 1956. októberéből: 10-én vált a Szaturnusz (Skorpióból Nyilasba), 19- én a Neptun (Mérlegből Skorpióba), 20-án a Plútó (Oroszlánból Szűzbe) és 30-án a Holdcsomó (Nyilasból Skorpióba).

 

A most következő Halak-Szaturnusz idején​​ végig​​ Bika-Uránusz​​ lassítja a folyamatokat, és „igyekszik” racionalizálni is a dolgokhoz való közelítést, döntéseket és cselekedeteket, akár egyéni, akár tömeges méretben. A​​ Neptun​​ helyzete igen érdekes, mert az is​​ a Halakban, uralmi jegyében tartózkodik és​​ 2025-26-ban a Szaturnusszal egymást kerülgetve váltanak jegyet a Kosba. Mi több, a Neptunt nem tudja beérni a Szaturnusz a Halakban, hanem majd csak a Kos legelején jön létre köztük a konjunkció. Végül (és nagyon nem utolsó sorban) a​​ Plútó​​ – amint fentebb már láthattuk – a​​ Vízöntőben lesz, de​​ a Halak-Szaturnusz periódus idején​​ még kétszer visszahátrál a Bakba, ahol további, összesen csaknem egy évet tölt.​​ 

 

Támadott Szaturnusszal​​ a túlkapások, felesleges de megállíthatatlan aktivitás​​ értelmezhető, vagy épp az ellenkezője: teljes apátia, nemtörődömség, depresszív állapotok (népcsoportokra, államokra vonatkoztatva). Súlyos igazságtalanságok, megtorlások.

 

 

Egyéni képletekben​​ 

A Szaturnusz hadilábon áll az önbizalommal, a Halak is, a kettő vegyüléke erre a problémára irányítja elsősorban a figyelmet.​​ Jellemző​​ ​​ a magánykeresés, vagy legalább az, hogy rendszeresen egyedül kell töltenie valamennyi időt, különben frusztrált lesz​​ és még inkább elbizonytalanodik.

 

A​​ Szaturnusz – ahogyan fentebb is láthattuk – a Halakban kifejezetten szeretetéhes, s maximalizmusához mérten sohasem elég a szülött számára az az érzelmi mennyiség, amit a környezete nyújt (vagy amit belőle ki tud csikarni).​​ Ugyanakkor saját érzelmeinek megnyilvánításában​​ nehézségekbe ütközik, mert védekezik, nem akar támadási felületet​​ nyújtani, vagy azért védekezik, mert eleve feltételezi, hogy nem kapja vissza azt az emocionális figyelmet, amit ő tud nyújtani.

 

Intuíciója​​ rendkívül fejlett, de meg kell tanulnia különbséget tenni abban, hogy mi az, ami őt és szeretteit érinti és mi az, amit csak azért érez, mert az információ nála szabad csatornára talál, de valójában cseppet sem érinti személyesen, amire ráérzett. (Jósálmok, médiumitás.)

 

Az önfeláldozásra​​ és aszkézisre​​ való hajlam​​ is jellemezheti. Aggodalmaskodásra is hajlamos, ezért szorongásos állapotok még támogatott Halak-Szaturnusszal is elő- előállhatnak nála.​​ 

 

A​​ karmához való viszonyában​​ 

A karmának valósággal elébe​​ megy, de​​ nagyon​​ fáj neki, amikor nem ismeri el és igazolja vissza​​ azonnal​​ valami módon a karma az ő önfeláldozását. Ilyenkor meg is retten tőle, s nem akar semmit sem tudni róla. Amilyen változatos a Halak típus, annyira változatos a reakciója a Halak-Szaturnuszosnak is ezekre a jelenségekre, s saját aktuális érzelmeire is.

 

Diszharmóniában​​ 

Támadott bolygóval túlérzékenység, visszahúzódásra való hajlam, súlyos önbizalomhiány, a „nem tudok semmit, nem érek én semmit” érzet lehet úrrá a szülöttön. Hisztérikus állapot, az érzelmi ellentmondás kiéleződése következtében. Szélsőséges kedélyhullámzás, az optimizmus- pesszimizmus kontrollálatlan és kontrollálhatatlan váltakozása. Ezek miatt nem képes egy irányvonalat tartani. Bizonytalanság, céltalanság, sodródás. Paradoxonnak hat (de maga a konstelláció is paradox), de követelődzésével riasztja el a másik embert (vesd össze a szeretetéhséggel és a Szaturnusz maximalizmusával). Elmagányosodás.​​ 

 

Egészségi vonatkozásai:​​ 

A depresszióról már volt szó,​​ ez és​​ egyéb lelki, s előbb-utóbb testi betegségek érhetik el a szülöttet. A nyirokrendszer pangásos, lerakódásos eredetű jelenségei, s az ebből származó különböző egyéb problémák.​​