Egy témára két szólamban
„Először a fegyverekről mondj le, majd az ételről, a bizalomról ne mondj le soha. Az ember nem élhet bizalom nélkül. A bizalom fontosabb, mint az élet.”
Konfuciusz
A következő írás témája azonos Gál Judit Bizalom című cikkével.
„A kulcs a bizalom. Bizalom abban, hogy a világ nem akar bántani. Bizalom, hogy a sorsom kizárólag olyan történéseket hoz elém, amelyek a javamat szolgálják. Bizalom, hogy később megértem, mire tanítottak a most még értelmetlennek, igazságtalannak, fájdalmasnak, sőt tragikusnak ítélt események. Bizalom, hogy minden pontosan a megfelelő időpontban érkezik meg hozzám, semmit sem kell siettetnem. Nincs olyan, hogy elvesztegetett idő – arra az időre nagyon nagy szükségem volt, éppen akkor, éppen ott, éppen azzal a személlyel és azzal a tevékenységgel kellett eltöltenem. Ha el merem fogadni, amiben vagyok, nem várt örömöket élhetek át. Vagy éppen teljesen világosan és fájdalommentesen fogalmazódik meg bennem a szándék, hogy továbblépjek, s lám, már kínálkozik is a lehetőség, hogy merre.”
Idézet magamtól, egy korábbi cikkemből, amely véletlenül épp ma reggel került a kezembe. Véletlenül épp tegnap éjjel néztem meg a Zeitgeist Addendum című filmet, amelyre néhány napja egy kollégám hívta fel a figyelmet, akivel akkor dolgoztam együtt először. Rendkívüli hatást gyakorolt rám a film, többek között a bizalom témakörével kapcsolatban. Mindezt azért írom le, hogy korábban megfogalmazott soraimat alátámasszam: ha hagyom, minden összeáll, minden információ megérkezik, meglátom találkozásaim értelmét, és éppen a megfelelő pillanatban fogok cselekedni.
Bizalom és bőség egymástól elválaszthatatlan fogalmak. Miért? Mert ha hiszem, hogy minden, amire szükségem van, bőséggel a rendelkezésemre áll, nem kell féltenem semmit mástól. Se anyagi javakat, se időt, se szeretetet. Mivel tudom, hogy bőség van, nem feltételezem róla sem, hogy bármit el akarna tőlem venni, ami nekem fontos. Teljesen értelmetlen lenne. Mi az, amiből jelenleg bőség van világunkban? Például levegőből, legalábbis egyelőre. Mi történik, ha elkezdünk szűkölködni belőle, mondjuk beszorulunk egy szűk barlangba, ahol egymás elől szívjuk el az éltető oxigént? A másik ember - nagy eséllyel- egyből halálos ellenségünkké válik. Ez egy szélsőséges helyzet, tudom, mégis, ha belegondolunk, így éljünk mindennapjainkat: ha a másik kapja meg az állást, nem én, veszélybe kerülök, hiszen jól tudjuk, mekkora munkanélküliség van! Ha ő többet keres, én kevesebbet. Ha vezetőként kiadok egy feladatot, állandóan ellenőriznem kell a beosztottamat, hogy elvégezte-e, mert különben biztos csak lóg vagy a saját ügyeit intézi munkaidőben. Ezért letiltom a munkahelyi hálózatról a közösségi oldalakat, nehogy ott töltse el idejét a trehány munkaerő ahelyett, hogy nekem termelné a profitot. És valóban, miért akarná az én nyereségemet gyarapítani, mikor tudja, hogy a sokszorosát teszem zsebre tulajdonosként, és neki csak morzsákat hagyok a megtermelt nyereségből? Valamit nagyon elrontottunk, úgy érzem. Bezártuk magunkat a szűkösség hiedelemvilágába, és nem látjuk a bőség valóságát.
A pszichológiában régóta ismert tény, hogy ha csecsemőként nem éljük át, hogy édesanyánk feltétel nélkül kielégíti minden fontos szükségletünket, bizalmatlan, pesszimista, önbizalomhiányos felnőttekké válunk. Persze csak akkor, ha később nem érnek minket ezzel ellentétes hatások, de még ebben az esetben is jelentős energiát kell befektetni a világról kialakított negatív képünk átírásához. Ha létünk kezdetén megtapasztaltuk, hogy nem kaphatjuk meg, amire szükségünk van, képtelenek vagyunk a világot befolyásolni, hogy észrevegye és megadja, amit kérünk, akkor később vagy kétségbeesetten harcolni fogunk másokkal az áhított javakért, vagy feladjuk és tehetetlen önpusztításba menekülünk. Egy olyan édesanya, aki ebben a világban él, akaratlanul, öntudatlanul is átadja ennek az érzésnek a csíráit, bármennyire is szereti gyermekét. Felcseperedve pedig – szintén szeretetből, gyermekünket védendő – belésulykoljuk az általunk helyesnek vélt intelmeket: „Keményen kell dolgozni, különben lemaradsz!” „Vedd el, amit tudsz, különben más veszi el előled!” „Ne bízz senkiben, mert átvernek!” Ezzel fenntartjuk a rendszert, hiedelmeink rendszerét.
Hogyan lehet változtatni mindezen? Gondolataink tudatos megváltoztatása az út. Ha másképp gondolkodunk, másképp reagálnak ránk mások is. Ha másmilyen helyzeteket teremtünk, máshogy fogunk viselkedni bennük. Természetesen hosszú út áll még előttünk ahhoz, hogy társadalmunk működését gyökeresen átírjuk, és olyan helyzeteket alakítsunk ki saját magunk számára, amelyekben feltétlen bizalommal fordulhatunk egymás felé. A lényeg, hogy soha nem kell beszorítva éreznünk magunkat, legyünk tudatában, hogy mindannyiunk számára mindenből elegendő mennyiség áll rendelkezésünkre. Ha mostani életünk látszata mást mutat, ne álljunk meg itt! Keressünk újabb lehetőségeket, amelyek emberi leleményességünkből, és együttműködésre való képességünkből, azaz szeretetünk erejéből fakadnak! És ahol a szeretet győz a félelem felett, ott nincs lehetetlen, megoldhatatlan probléma.