„A szabadság is valami, ami van, az akarat is valami, ami van;
akaratszabadság azonban nincs, mert az akarat, amely
tulajdon szabadságára irányul, a semmibe nyúl.”
Thomas Mann: Mario és a varázsló
Szabad akarat
A szabad akarat eredetileg filozófiai kategória, amelynek értelmezése modern korunkban egészen összezsugorodott. Hogy azt ne mondjam: primitívvé vált.
Ki mit is ért ezen a fogalmon? Sokan egyszerűen azt, hogy azt csinálok, amire nekem szükségem van, ami az én számomra jó, hasznos vagy kellemes. Ha valaki valamit nagyon akar, amögött nem csak a fizikai szükségletek rejlenek, hanem egyéb motivációk is: önérzet, önbecsülés, az identitás biztonsága, indulati töltés levezetése. A közös mindegyik motivációval az, hogy a saját szükséglet az egyetlen szempont, amelyet követni szeretne az illető. Ezzel két, nagyobb formátumú problémát állít elő, melyeket alaposabban is érdemes megvizsgálni. 1: Nem veszi figyelembe a nagyobb törvényszerűségeket, miközben sokszor olyan dolgokat akar, amelyek másokat is érintenek – a maguk szabadságjogaival. 2: Nem veszi figyelembe azt, hogy sajátmagának mire van valójában szüksége, ahhoz, hogy spirituális útján haladni tudjon.
1. A nagyobb törvényszerűségek figyelmen kívül hagyása. Igen egyszerű alapeset, amikor pl. egy zsúfolt tömegközlekedési eszközön szólózik valaki, trágár, ordít, kötözködik mással mindenki füle hallatára, lábát az ülésre rakja. Ha semmi mást nem okoz, mint tönkreteszi átmenetileg az összes többi ember komfortérzetét, már akkor is belepiszkált a világba, s természetesen a többi ember jogaiba. Ha magatartásával lincshangulatot gerjeszt, akkor már sokkal többet tett. Hosszasan lehetne az analóg példákat sorolni, az agresszív, másokat veszélyeztető, balesethelyzetet előidéző autósoktól a többieket nyíltan vagy burkoltan terrorizáló családtagok, vezetők, tanerők, orvosokon át a reklámon keresztül érvényesülőkig, avagy a politikusokig. Látványos vagy kevésbé látványos, árnyaltabb megnyilvánulási formákról is beszélhetünk persze. Fájdalmas közismert példája volt ennek Michael Jackson, aki mindenáron más akart volna lenni, mint akinek született, a maga tragikus végével.
2. Saját spirituális fejlődés törvényszerűségeinek figyelmen kívül hagyása
Nehezebb kérdés az előbbinél, mert az egyént mélyebben és érzelmileg érinti, tehát a racionális érvek kevéssé használhatók. A vágyak, minták, beidegződések, fixációk befolyása hatalmasra tud nőni az élet során, de már a genetikai állományunkban is tekintélyes szerep jut nekik. Minél bonyolultabb lelkületű egy ember, annál súlyosabbak az érintett motivációk. A földi viszonyok között magától értetődőnek tűnik, hogy földi eszközökkel kell és lehet elérni a komfortérzetet – vagyis a belső elcsendesedést, nyugalmat. Sokféle csapdája van ennek, a legtriviálisabb persze az, hogy előbb megszerzek magamnak mindenféle alapfeltételt, s majd ettől jól érzem magam. Ha ebbe más emberek is beletartoznak, akkor bonyolódik a helyzet és a csapdába szorulás még egy önzetlen színezetet is kap, hiszen értük tesz mindent.
Ahány ember, annyiféle megnyilvánulási formája van annak, hogy miként próbálja hárítani – az akarat, vagy a szabad akarat nevében – hosszú ideig azt, hogy szembenézzen valami nagyon fontos dologgal. Nevezetesen azzal, hogy amit ő akar, az mennyire felel meg annak, amire lelki (spirituális) fejlődése szempontjából aktuálisan valóban szüksége van. Rengeteg ember (illetve típus) hajlamos a végsőkig hárítani mindent, ami kellemetlennek tűnik. Bármi, ami a vélt vagy valódi önérzetet sérti, ami megingatja a sokszor nehezen megszerzett önbizalmat, aláássa az Én-képet, fenyegetőnek tűnik ilyenkor, s igyekszik elkerülni az érintett. Felülbírálni rögeszméinket, az egyik legnehezebb feladat, elismerni azt, hogy nem volt igazunk valamiben – hatalmas csapás.
A belső bizonytalanság ugyancsak nagyon sok embert érint, s ez nem más, mint annak a lehetősége, hogy mégiscsak valamilyen fölismeréshez el tudjon jutni az egyén. Ez lenne tulajdonképpen a szabad akarat alapja, hiszen leglényegesebb eredménye a döntés valami mellett, ami onnantól más irányba viszi a fejlődést.
Karma
A karma az az erő, amely kiprovokálja az említett döntéseket, amikor – minden vágy, ellenállás és akarás ellenében – szelíden vagy gorombábban, de rákényszeríti az embert arra, hogy szembenézzen önmagával, s mozduljon el egy átmenetileg megmerevedett álláspontból – saját spirituális fejlődése érdekében – irányt váltson, ami a legszorosabb összhangban van mások sorsával.
A karma eszközrendszere igen alkalmas arra, hogy a figyelmeztetéseket, a cselekvést provokáló impulzusokat foganatosítsa. A karma működése átszövi egész lényünket, életünket, ennek megfelelően már eleve hordozzuk magunkban megfeleléseit, ösztönök, vágyak, fóbiák, tehetség formájában. Másokhoz való viszonyunkat a vonzás-taszítás motívumaival. Egyéni értékrendünket is meghatározza a társadalmi-kulturális alapra épülő családi- szülői minta (annak követése vagy éppenséggel elutasítása), olvasmány- és filmélmények, egyéb minták (pl. korcsoport, ideális csoport) és az ezeket magában foglaló szubjektív nézőpont és arány.
Számtalan esetben jelez, vagy egyenesen irányít a karma az úgynevezett átütéseken keresztül, amelyek múltbeli emléknyomok intenzív felbukkanásai, figyelmeztetések az ismétlődésre, s arra, hogy változtatni kéne. A legintenzívebben érvényesül a karma eszköztárából a személyi kapcsolatok hatása. Ezek kikerülhetetlenek, az alkalmazkodástól a konfrontációig, nagy erőkkel terelve az embert a változások irányába.
A világon minden kisebb-nagyobb, spontán jelentkező vagy provokált módon előhívott mozzanat funkcionálhat a karma információhordozójaként. A ciklikusan vagy csak néha visszatérő jelenségektől a szimbolikus megjelenéseken (álombeli jelzések, állatok felbukkanása, tárgyi megnyilvánulások), betegségeken, baleseteken át az egészen konkrét (hanghatás, jelenés, intenzív megérzés) üzenetek formájáig terjed a spontán információáramlás. A provokáltak pedig már a tudatos útkeresés, iránymutatás körébe tartoznak, amikor az ember igyekszik, elébemenni a karma üzeneteinek: az összes előrejelzés, prognózis, jóslás, különféle eszközzel történő tanácskérés- és adás, az önismeret gyakorlása mind annak kutatása, hogy miként tudja összehangolni az ember egyéni óhajait az univerzális szempontokkal.
Asztrológia
Amikor magáról az asztrológiáról, a születési horoszkópról továbbá a karmáról van szó, akkor rendszeresen fel szokott merülni a kérdés a szabad akaratról, az egyén döntési szabadságáról. Amikor elkezd valaki asztrológiát tanulni, akkor rendszerint utoléri az a gyermekbetegség, hogy semmit sem tehet, mert annyira ki van szolgáltatva a „bolygók befolyásának”. De elég kártékony az ellenkező előjelű, Aquinói Szent Tamás által útjára eresztett „szlogen” is, miszerint a csillagok nem determinálnak csak hajlamosítanak és a bölcs uralkodik felettük.
A legegyszerűbb asztrológiai tipológia is tartalmaz jó néhány olyan tételt, ami eleve arra utal, hogy egyes típusoknál erőteljesebb az akaratérvényesítés, míg másoknál kevésbé. A Kos, Oroszlán, Skorpió az a három típus, akinél megfogalmazható, hogy nehéz ellenállni az erejének. Ezen kívül a finomabb részletekben is számos olyan elemet találunk, amelyben kiemelkedő az akaratérvényesítés szerepe, sőt: némelykor még az is elmondható, hogy nincs olyan dolog, amit ne tudna véghezvinni – amíg nem érint közvetlenül másokat.
Bizonyos bolygóhelyzetek- és kapcsolódások is ide sorolhatók. Néhány példa: Nap, Mars, Jupiter valamelyikének erős kapcsolata a Plútóval, I. házas Szaturnusz, Plútó bizonyos jegyhelyzetekben, Oroszlán Holdcsomó, 5. házas Holdcsomó stb.
A fordítottja éppúgy megvan: mert számos elem pedig arról tanúskodik, hogy hiába akar eszeveszetten valamit az illető, épp az a spirituális feladata, hogy meghiúsuljanak sorra elképzelései, mert erre a tapasztalatra van szüksége ahhoz, hogy váltani tudjon. (Rák, Halak és 8. házas felszálló Holdcsomó, bizonyos szaturnuszi kapcsolódások, fényszögek, fényszög-sorozatok stb.)
Az egyéni horoszkópok végtelen számú variációt tartalmaznak, s ezekből általában az is felsejlik, hogy miben van meg az illetőnek valóban a szabadsága, sőt: választási kényszere – kötelezettsége, s mi az, ami tételesen determinált. Annyira bonyolult azonban minden horoszkóp – amilyen bonyolult az emberi személyiség és természet. Azon kívül: a karma mindenkor fenntartja magának a jogot arra, hogy ne lehessen olyan könnyen megtalálni az ő mozgatórugóit, s azt sem, hogy konkrétan, lépésről-lépésre mi a teendője az embernek. És itt van a szabad akarat jelentősége: épp azért nem hozzáférhető egyértelműen egy-egy aktuális történés, mert mindenkinek a maga ügye választani a különböző megoldások között, illetve eldönteni azt, hogy hajlandók vagyunk-e megfelelni a karma elvárásainak vagy ellenállunk neki. A bonyolult problémát akkor tudjuk optimálisan megoldani, ha megtaláljuk és elfogadjuk a magunk helyét és funkcióját a nagy egészben. Ebben tud segíteni hatékonyan az önismeret és annak kitűnő eszköze, az asztrológia. Nagy paradoxon, hogy amikor az egyén felelősséget tud vállalni önmagáért és döntéseiért, akkor éri el a legnagyobb szabadságot.
Egy idézettel kezdtem és egy másik idézettel zárom le ezt az eszmefuttatást. Rowling fogalmazza meg a Harry Potter-sorozat 6. kötetében, miben is áll szabad akaratunk:
(Dumbledore Harryhez) - A jövendölés nem kötelez téged semmire! Viszont Voldemort nagyúr a jóslat miatt jelölt meg téged egyenrangúként… Más szóval te szabadon dönthetsz, semmi nem kényszerít rá, hogy törődj a próféciával! Voldemort tetteit ellenben továbbra is a jóslat diktálja. A jövőben is vadászni fog rád… épp ezért nyilvánvaló, hogy végül…
- Hogy végül egyikünk megöli a másikat – bólintott Harry.
Most végre megértette, mire próbál rávilágítani Dumbledore. Olyasmi ez, gondolta, mint hogy behurcolják-e őt az arénába, ahol élethalálharcot kell vívnia, vagy felemelt fővel, önszántából vonul be. Vannak talán, akik azt hiszik, hogy a két dolog között nincs lényeges különbség, de Dumbledore tudja – és én is tudom, meg a szüleim is tudták, gondolta fellángoló büszkeséggel -, hogy ezen a különbségen áll vagy bukik minden a világon.”
J. K. Rowling (Harry Potter és a Félvér Herceg)