Általában azt gondoljuk, nem rajtunk múlik, mikor örülünk és mikor nem. Ha jó dolgok történnek velünk, az örömmel tölt el, ha rosszul mennek a dolgaink, bosszankodunk, félünk, dühöngünk, kétségbeesünk, veszekszünk. Szerencse kérdése, gondolhatnánk. Persze, ha kitartóan küzdünk egy célért, és sikerül elérnünk, az valamennyire rajtunk múlik. De az a gondolat, miszerint életünk minden pillanatát élhetjük úgy, hogy tudatos döntést hozunk arról, az éppen zajló események közül mire figyelünk, és megkeressük, éppen most minek örülhetünk, sokak számára szokatlan lehet.
Tegnap egy barátnőmmel beszélgettem, aki hasonló szakmában dolgozik, mint én, és jó néhányszáz óra önismereti élményt tudhat a háta mögött. Akkor is éppen a terapeutájától jött, és megvitattuk, milyen témákon dolgozik most a párkapcsolatában, majd én is elmeséltem neki az aktuális dilemmáimat ezen a téren. Egyszer csak azt mondta: „Szerintem némi kis önámítás segíthet ám! Kicsit szabad rózsaszínre festeni a valóságot.” „Irtózom az önámítástól” - mondtam, - „elég sok bajom volt vele a múltban” - válaszoltam. „Mi lenne, ha inkább úgy hívnánk, hogy a jó dolgokra figyelek, azzal foglalkozom, ami örömet okoz, miközben nem tagadom le a negatívumokat sem? Csak egyszerűen nem merülök el bennük túlságosan.” „Persze, pontosan erről van szó! Ráadásul ami rossz, az úgyis elmúlik, csak ki kell bírni, amíg tart. Egy kis önámítás segít ebben.” - válaszolta barátnőm. „A jó pedig újra és újra ránk köszönt, felfoghatjuk így is, ugye?” - tettem hozzá.
Az események változatlanok, de végtelen lehetőségünk van abban, hogyan viszonyuljunk hozzájuk. Nem létezik semmilyen külső hatalom, aki előírná, mennyire kell letörnie vagy éppen felszabadítania egy kudarcnak, nincs senki, aki eldöntené helyettünk, hogy egy kapcsolat számunkra gyümölcsöző vagy éppen fájdalmas – csak mi magunk. A fájdalom és a félelem csak bennünk létezik, mint ahogyan az öröm is – miért ne döntsünk hát az öröm mellett? Tagadhatatlan, hogy tudatos gyakorlást igényel elménk átállítása erre a szemléletre, és általában nem megy egyik napról a másikra. A fájdalom figyelmeztet, hogy letértem a helyes útról, vissza kell nyernem az egyensúlyomat. Lehet, hogy a helyzeten és a hozzá való viszonyulásomon egyaránt változtatnom kell ehhez, de utóbbi elengedhetetlen a kiegyensúlyozott élet megteremtéséhez. Az események felett ugyanis nincs hatalmam, saját gondolataim és az általuk kiváltott érzések irányítása viszont teljes mértékben az én hatáskörömbe tartozik.
A. J. Christian: Mit keresett Isten a hálószobában? című könyvében így írt az öröm és a boldogság legfőbb akadályairól: „Nos, az ember alapvetően két ok miatt nem tud Boldog lenni: Az egyik, hogy az örömöt a megszerzéssel azonosítja, a másik, hogy a boldogsághoz mindig indokot keres.”
Tehát ha van miért örülnöd, örülj! Nem kell megmagyaráznod, miért. Ha alaposan körülnézel, kivétel nélkül mindig találsz okot az örömre, nem is egyet. De neked kell megkeresned, mi az, más nem teheti meg helyetted.