Néhány alapfogalmat érintenünk kell bevezetőként legalább olyan szinten, ahogyan jómagam gondolkodom a szóban forgó témáról. Természetesen nem gondolom, hogy az én igazságom az egyetlen megdönthetetlen igazság, különösképpen a tárgyalandó ügyekben, de éppen, hogy sok-sok elmélet, elképzelés, modell ill. koncepció létezik, amelyeknek egy része egyáltalán nem egyezik meg a különböző felfogásokban.
Reinkarnáció és karma
Mindegyik elmélet megegyezik abban, hogy valamilyen rendező elv alapján indultak el az Univerzum, s azon belül az élet folyamatai, sőt: maga a rendező elv is többé-kevésbé azonos. Az viszont, hogy milyen ütemben, módon, s egyéb körülmények között, meg hogy meddig tart, van-e vége vagy örök körforgás – nos, ezekben már igen eltérőek a különféle modellek, hitrendszerek, elképzelések. A rendező elv az, hogy visszatérjünk az egységhez, aminek a neve lehet isten, Buddha, Krisna, sőt: Nirvána, a megvilágosodás is. Egészen kényes a kérdés, amikor szeretetnek nevezzük, annyira tönkrement ez a fogalom, amin a kereszténység is sokat rombolt, a new age pedig megkoronázta. Mármint a rombolást.
Tehát a rendező elv (végtelenül leegyszerűsítve a dharma, az egyetemes törvényszerűség) az, hogy egyáltalán zajlanak ezek a folyamatok. A karma pedig az egyéni életekre vonatkozó, személyre lebontott rendező elv, ami koordinálja az egyes életek körülményeinek alakulását, s ami legintenzívebb ösztönzéseink eredője.
Asztrológia és karma
Az asztrológia voltaképpen egyfajta életfilozófia, s mint ilyen, ugyancsak a karma köré rendeződik, ami nemkülönben filozófiai fogalom. Sok-sok asztrológus élt és él a világban, aki ezt nem így fogja föl, illetve egészen különböző módokon közelíti meg, hogy mi is az asztrológia, ami egyik megnyilvánulási formája ama tételnek, miszerint filozófia ez a tan. Bármerről is közelítjük azonban, az asztrológia illetve az egyéni horoszkóp azt mutatja, hogy milyen személyi összetételben születik le erre az életre valaki, ebből mik a tudattalanban rejlő tényezők, mik a tudatosak, mutatja az egyedfejlődésnek a lehetőségeit és korlátait, s a végső célt. Ez utóbbit megfogalmazhatjuk földi célként, de bízvást spirituális célként is. S a kettő sem választható élesen szét, hiszen karmikus feladatainkat a földi körülmények között kell megvalósítanunk, következésképpen persze, hogy megjelenik, sőt: egybeesik a karmikus (spirituális) cél és a földi. Hogy aztán ki melyikre koncentrál jobban, mi által hajlamos eltolódni egyik vagy másik irányba, az más kérdés, s nem is ez jelen vizsgálódásunk tárgya. Nehéz kihagyni azonban az értelmezéseknél azt, hogy létezik-e egyáltalán olyan előzményünk, ami reinkarnációként képzelhető el. Még nehezebb figyelmen kívül hagyni pont az asztrológia kapcsán azt, hogy precízen összeállított forgatókönyv alapján rendeződnek össze a vizsgált tényezők – aktuálisan nyolcmilliárd ember, kimondhatatlan mennyiségű élőlény és ugyanilyen sokaságú folyamat koordinálására, hiszen éppen ez az, amit az asztrológián keresztül látunk a legjobban. Az elméleti alapvetést, s az összerendezettséget egy igen egyszerű példával próbálom megvilágítani. Autóval halad az úton az alany, egyszercsak felbukkan előtte egy állat, nem akarván elütni, elrántja a kormányt és összeütközik a szemben közlekedő járművel. A körülmények precíz összjátéka folytán jön létre egy-egy ilyen szituáció, s ha ráadásul súlyosabbak a következményei, ki lehet terjeszteni, hogy mennyi embert érint (a sérülteket, családtagjaikat, kollégáikat, ismerőseiket, a mentést, majd gyógyítást végző személyeket, esetleg az ő kapcsolatrendszerüket, a statisztikát, a sajtót, s mindenkit aki az információval összetalálkozik.)
Múltból származó beidegződéseink
Nyugodtan felfoghatjuk eredetünket úgy, hogy teljes ösztönkészletünk karmikus hozadék, hiszen előzményeink befolyásolják, határozzák meg, hogy milyen személyi összetételben célszerű jelen életünkre leszületni. Azonban úgy az egyedfejlődéssel foglalkozó pszichológia, mint természetesen az asztrológia is folyamatában nézi a személyiség alakulását. Eszerint megszületünk valamilyen feltétlen reflex készlettel, s az élet során rendkívül gyorsan sok-sok további feltételes reflexünk alakul ki, illetve jön elő. Ez egy látszólagos paradoxon, hiszen ha előjön valahonnan, akkor nem is feltételes reflex. S ha a szót nem pavlovi értelemben használjuk, akkor valóban nem is beszélhetünk karmikus értelemben feltételes reflexről az ember esetében, hanem arról, hogy valamely előző életbeli tapasztalat nyomán beépült reakciómód aktiválódik bizonyos élethelyzetben, s a további élet során valameddig aktív is marad.
Minél fejlettebb egy faj, annál hamarabb és sokszínűbben jelennek meg azok a különbségek, melyek reprezentálják, hogy a feltétlen reflexek is különböző módon nyilvánulnak meg már az újszülött egyedeknél. A kiskutyák, kismacskák (mint az európai viszonyok közt közelről leginkább megfigyelhető állatok) ugyanabból az alomból különbözőképpen reagálnak arra, hogy éhesek. Amikor tülekednek anyjuk emlőinél, vannak, akik mindig legelsőnek a legjobbhoz jutnak, és vannak a szegény bambák, akiket a többi mind odébblökdös. Az emberi csecsemőknél is azonnal megmutatkoznak a karakterbeli különbségek, sőt: már a magzati életben is, aki többször volt áldott állapotban, tudja, hogy nem egyformán reagál az anyai szervezet sem a magzatra, s nem egyformán viselkedik a magzat sem. Az ikerterhességeknél ugyancsak tetten érhető ez a jelenség. A születés után pedig mindenki számára jól látható módon manifesztálódnak a különbségek.
A feltételes reflexek természetüknél fogva még jobban különböznek egymástól, ezek már teljesen egyéni módon alakulnak ki valamilyen hatásra. Egy jel összekapcsolódása valamilyen válasszal, ez a feltételes reflex. Ebben a jelnek a rá adott válaszhoz semmilyen oksági összefüggése nincs, s ezért is jobban láthatók rajtuk keresztül: mennyire másról szólnak, mint amit logikailag lehet róluk gondolni. Kialakulásuk nem egyéb, mint a jelen élet feladatainak megfelelő válasz valamilyen provokációra, s mivel a mostani élet körülményeivel egészen laza kapcsolódásuk van, nem is kell különösebb logikát keresni mögöttük, vagy ha van is ilyesmi, a válaszreakciók hevességét nem indokolja esetleg. Például egy csecsemőnél az, hogy nem azonnal értelmezi a szülő, hogy ő mit szeretne és nem reagál rögtön annak megfelelően, az egyiknél türelmes várakozást vált ki, a másik ismétli jelzéseit, a harmadik intenzíven sír, a negyedik kifejezetten végletes dühvel reagál. Mindegyiknél az alapkarakter szabja meg a reakciómódot, az alapkarakter viszont aszerint alakul, hogy mit követel és feltételez az illető karmikus fejlődési szakasza, reinkarnációs előzményeiből eredő aktuális feladata, valamint a körülötte élő emberek aktuális állapota. Ahhoz, hogy feladatát előbb-utóbb felismerje az ember, szükség van olyan jelenségekre, melyek aktiválják múltbeli emlékeit, azokat az eseményeket, benyomásokat, amelyekkel oda jutott, ahol most tart. Jelen életünk körülményei, szereplői, benyomásai mind ezt eredményezik, természetesen azzal a lelki-mentális érzékenységgel együtt, amely egyedi sajátosságunk.
Hol, hogyan érhető tetten, hogyan látható a tipikusnál élénkebben, hogy többet jelentenek a reinkarnációs előzményekből eredő beidegződések, mint a genetikai hozadék?
Olyan motiváció, vágy, ambíció, érdeklődés munkál valakiben, ami elüt bármely családtag érdeklődési körétől, életszemléletétől vagyis röviden: a genetikailag várható mintától, mintakövetéstől. Közismert példák is mutatják, hogy fel- felbukkan egy-egy családban valami renegát, aki kisgyermekkorától keseríti szüleit (és viszont) a maga érthetetlen, normákat felrúgó irányultságával. Assisi Szent Ferenc, Michelangelo, Munkácsy – itt lesüllyedésként, felemelkedésként is értelmezték a „józan” családtagok ill. a környezet, hogy a gyerek milyen, minden társadalmi normától eltérő pálya felé vonzódott, orientálódott. A mindennapi életben is találkozunk azonban számos hasonló példával, még ha nem is ilyen közismertté váló eredménnyel. (S ne abból a rosszhiszemű feltevésből induljunk ki, hogy a genetikai örökségben más játszott szerepet, mint akit szülőnek tartanak…)
Specifikus reakciókat ad az illető, ésszerű indokok nélkül bizonyos helyzetekre, jelenségekre. Fóbiáink legnagyobb része ilyen jellegű: heves védekező reakció a tömeggel, zajokkal, ízekkel, szagokkal, érintésekkel kapcsolatban. Valamilyen jelenségtől való irtózás – ez lehet akár egy étel, szín, állat, fogalom, szó, gesztus, további részletezések nélkül: bármi.
Specifikus reakciók egyes személyekre – erre ki ne tudna azonnal példákat találni saját életéből vagy saját környezetéből, amikor minden előzmény nélkül valamilyen intenzív ám indokolhatatlan válaszokat adunk bizonyos személyekre, illetve előhívnak belőlünk olyan pozitív-negatív indulatokat, addig szunnyadó tehetséget vagy ambíciókat, menekülési kényszert vagy bármilyen élénk reakciót, amelyeknek sem minősége sem mértéke nem okszerű, s mégis megéljük. Amikor aztán a kapcsolat előrehaladtával körvonalazódik is, hogy mi lehetett az előzmény, gyönyörűen összeáll a karmikus háttér, az az ok, ami miatt a jelen életben is össze kellett találkoznia annak két (avagy több) embernek, legyen szó párkapcsolatról, de bármilyen más kapcsolatról, kapcsolatrendszerről.
Nemcsak gyerekkorban jönnek ki ezek a feltételes reflexként felfogott aktiválódások, hanem bármilyen életkorban szembesülhet velük az ember, de legtöbbjük a fiatalkori fejlődési folyamatokban bukkan fel. Mindig lehet azonban arra számítani, hogy váratlan válaszokat ad az ember helyzetekre, hívószavakra, amennyiben azok újonnan bukkannak fel az életében, vagy nem újak ugyan, de már régen szembesült velük, s elszokott tőlük. A gyermekkori aktiválódások, ekkor kialakult feltételes reflexek sokszor látszólag a téves kapcsolás kategóriába tartoznak: egyfajta jelenséget a maga tapasztalatai alapján értelmez a gyerek, s úgy von le belőle következtetéseket és épít be a tudatába. Másként: aktuálissá válik egyik hozott beidegződésének felélesztése, s ehhez megérkezik a provokáló jelenség, sokszor teljesen ártalmatlan formában. Tipikus például egy filmbeli jelenet, a felnőttek valamilyen verbális megnyilvánulása, másik gyerek megjegyzése, de lehet természeti jelenséggel összekapcsolt érzet is akár (mondjuk vihar), amelyekből elraktározza a kicsi ember a rá nézve levonható konzekvenciát, s ez karmájához mérten fog alakulni. Sokszor sohasem derül ki, hogy mi is volt az a kiváltó ok, s még az sem, hogy mit váltott ki, annyira beivódik a feltételes reflex, s ki nyomozna ilyen dolgok után, különösen, ha az érintett észre sem veszi. Más- és másfajta feladattal érkező embernél más és más módon bújnak elő azok a beidegződések, amelyeket addigi életeiben jól begyakorolt. Egyben vagyunk azonosak: az előzményeink határozzák meg jelenlegi eszközkészletünket. Ez jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a többi emberrel fenntartott kapcsolatban számos súrlódási felület keletkezik, hiszen kinek-kinek a maga egyéni előzményeiből alakul ki életfelfogása, eszmerendszere, temperamentuma és reakciómódja, s mindenki ragaszkodik a magáéhoz. Nemcsak azért, mert ez jelenti a létezés biztonságát, hanem azért is, mert nem is tud másfélét elképzelni, legalábbis jó darabig. S szép számmal vannak emberek, akik egész életüket abban a meggyőződésben élik le, hogy csakis saját metódusukban célszerű, lehet, szabad, kell létezni. A spirituális fejlődés fontos állomása amikor az ember felismeri azt, hogy saját reakciómódja korántsem az egyetlen, s lehet, hogy nem is az egyetlen célszerű. A következő nem kicsiny lépés az, hogy szeretné megváltoztatni.
Ehhez több út vezet. A legegyszerűbb, ha fogja és megváltoztatja, s ez is egy nagyon jól járható karmikus út, de a 20-21. századi európai jellegű kultúrkörben nem tűnik ideálisnak és könnyűszerrel elfogadhatónak. (Régebbi, természetközeli, a természeti törvényszerűségeket tiszteletben tartó emberek számára sokkal magától értetődőbb volt, s művelték is általa szépen karmikus feladatukat.) A másik út az, ha ellenáll a változásnak az illető és megpróbálja a környezetét rábírni, hogy saját reakciómódjához igazodjék. Ennek is megvan persze a karmikus funkciója, de majdnem bizonyos, hogy az érintettet nem viszi saját karmájához közelebb. Harmadik fő változatként foghatjuk fel, amikor elkezd foglalkozni azzal az illető, hogy vajon miért alakultak ki nála pont azok a reflexek, amelyekkel egyszercsak problémája támadt, s miként változtathatná ezeket meg. Ez a legizgalmasabb kategória, hiszen ebben tudatosodhatnak leginkább az előzmények, itt nyomozható jó esetben, hogy mi is vezetett oda, ahol most tartunk, s hogyan lehet meghaladni, hisz minden ilyen reflex-szerű válasz a továbblépés akadálya. Jelenlegi életünkben ugyanis már másfajta karma-részt kell fejlesztenünk, s ha még mindig a régi módszerekhez tapadunk, nem tudunk továbblépni. Amikor ez a beragadás a földi életünkben is megnyilvánul és egyértelműen akadályként manifesztálódik, akkor kezdünk azon gondolkodni, hogy miért is? Amikor pedig már sokadszor, makacsul ismétlődik a jelenség, akkor fogjuk fel, hogy mélyebb okai vannak, s ezek az okok tán bennünk rejlenek. Ilyenkor merül fel az életbevágó kérdés: hogy miért vagyok olyan, amilyen vagy hogy egyáltalán miért vagyok a Földön? Aztán valami pszichoanalízis, horoszkópelemzés, reinkarnációs visszamenet, kineziológiai vagy SVT oldás, valamilyen spirituális élmény nyomán kideríti, hogy ekkor- és ekkor ilyen- és ilyen tárgykörben történt egy beidegződést eredményező dolog, amit meg kell(ene) illetve meg lehet oldani. S a visszacsatolás sem marad el, mindig van valamilyen fizikai megnyilvánulása annak, ha megtörtént a reflex oldása. Lehet, hogy nem kapcsolódik szoros logikával az alapjelenséghez, de érzékelhető, megfogható változás történik.
Az életünk során lassanként lebontjuk a feltételes reflexeket, s minél kevesebb marad, annál tisztábban látszanak a maradványok lényegre koncentráló eredői. Annál világosabb, hogy mi vezetett el bennünket, pontosabban: a lelkünket odáig, ahol most vagyunk. Ahogy fogynak a kérdések és feladatok, úgy nő meg a nagyságuk. (Mint ahogy egy képernyőt betöltünk 24 db, egy-egy feladatot jelképező téglalappal, majd ahogyan fogyni kezdenek a feladatok, a maradék is mindig kitölti a teljes képernyőt. Amikor már csak egy-kettő marad, akkor is.) A súlyuk ettől egyébként nem lesz nagyobb, csak a fókuszálás egyszerűbb, mert kevesebb a mozaikdarab. Majd amikor az utolsó karmikus maradványt is kiiktatjuk, akkor gondolhatjuk azt, hogy a jelen életre kimért feladatunkat elvégeztük, s a következő szintre léphetünk.