1000 január, 1666 január, 1997 ősz, 1999 augusztus, 2000 január, 2000 május, 2012 január, 2012 december, 2026 akármikor és így tovább…
Egy témára két szólamban
Egy tematikus hírlevélhez készült a 2012-es világvége-pánik kapcsán az alábbi cikk, s ugyanerről írt Domján Mónika is: 2012 – a régi világ vége, amely a szükségről és a hatalmi harcról szól
A 2012-es évet egy ideje – a szó szoros értelmében is – pánikszerűen növekvő érdeklődéssel várják, illetve nem várják nagy tömegek. A különféle profetikus jellegű megnyilatkozásokra hivatkozás elharapódzott, bár néhány ezek közül csupán a közelmúltban bukkant fel, holott az eddig is szép számmal túlélt világvége-várások során is bőven lehetett volna alkalom rá. Nem így történt, s miután minden eddig meghirdetett határnapon elmaradt az Armageddon, ezért jön az újabb kiszemelt dátum, amikor egyetlen nap alatt vége mindennek. Ezt a dátumot is tologatták a világvége-várók a 2012-es éven belül. Eleinte még szóba jött a 2012.01.12. vagy más variációk, ahol az egyes és kettes számokat kombinálták. Azután ahogy közeledett az idő és nem mutatkoztak az égen lángbetűkkel kiírt jelek a hamarosan bekövetkező katasztrófára utalva, úgy tolódott át mégiscsak a csinos 2012.12.21-i dátumig. Szerintem akkor már jobban nézne ki mégiscsak a 2012.12.12. de az még csillagászati- asztrológiai jelenség közelébe sem esik, így hát kikötöttünk a 12. hó 21-nél. Hamarosan kiderül, hogy ez is hamisnak bizonyult, ezért máris feltünedeznek a következő kiszemelt dátumra vonatkozó feltevések, találkoztam már 2026-tal, s bizonyára létezik több is.
Újabb csemege a világ elpusztulásának módjáról terjedező elképzelések gyűjteménye. Nincs időm és főleg türelmem összekeresgélni minden ötletet, csak ami hirtelenjében eszembe jut: (nagyobb méretű) kisbolygó csapódik a Földbe; a (hirtelen végbemenő!!) mágneses pólusváltás következtében kibillen a Föld a tengelyéből; „fotonövbe” ér a Föld hosszabb időre; s itt van ez a – tudomásom szerint – legfrissebb, a „null síkba” lépés réme (akármit is jelentsenek ezek a hangzatos fogalmak….). Érdekes lenne, ha megegyezésre jutnának ezeknek az ál- fél- vagy/és tév-információknak az útra bocsátói és összeállítanák szépen, hogy mely vízióik hogyan kombinálódnak.
A világvége-várás mindenkori pszichológiai háttere alighanem az, hogy bár az egyes ember belátja: milyen problémák terhelik a világot, netán még azt is, hogy a személyes életében mit kéne tennie és mit tudna tenni ahhoz, hogy azokban változás történjék, mégis sokkal kényelmesebb rettegni a kívülről jövő ítéletet, semmint módosítani igényeinken és szokásainkon. Röviden: a meggyőződés, hogy közeledik a világvége, felment az egyéni felelősségvállalás alól.
Asztrológus vagyok, így abból indulok ki, amit a kozmikus jelenségekből ki lehet hámozni. Tény, hogy mindig szem előtt tartom azt a szempontot, hogy az általános (mundán) vizsgálódásokat nehezíti, hogy nincs milyen alaphoz hasonlítani az aktuális jelzéseket – ahogyan az egyéni prognózisoknál mindig a születési képlethez viszonyítunk mindent. Így töredékesebb, bizonytalanabb információkat kapunk. Nem véletlenül, hiszen a karma minden szinten fenntartja magának a jogot arra, hogy működésének maradjanak rejtett elemei. Hogyne lenne ez érvényes a teljes emberiségre nézve.
Az ok, ami miatt nehéz megfejteni bizonyos jelenségeket az, hogy – akár az egyéni életben, akár nagyobb csoportokat, vagy az egész földet érintőekben – megvan a döntés, választás lehetősége és kötelezettsége arra nézve, hogy az érintett miként reagál egy-egy szituációra, mit tanul vagy profitál belőle akár a maga, akár a köz javára – legalábbis spirituális szinten. (Íme a „szabad akarat” és a karmikus elrendezettség összhangja…)
Ebből a szempontból bízvást megfogalmazható és asztrológiai alapokon alátámasztható, hogy sorsfordító időket élünk, ám ez nem egy határnaphoz köthető pillanat, hanem hosszú-hosszú folyamat, amelynek kezdete mitikus homályba vész. Ha mégis meg kell ragadni markánsabban mutatkozó információkat, akkor az ezredforduló környékét lehet meghatározni, amelyben van néhány kétségkívül egyedülálló vagy majdnem egyedülálló asztrológiai jelenség. Ilyen volt az 1999-es Napfogyatkozás horoszkópja. Ide számítom azt, hogy mindössze 38 év differenciával verődött össze a hét úgynevezett ősbolygó egy jegyben (1962 február elején a Vízöntőben, 2000 május elején a Bikában), máskülönben az ilyesmi is több száz éves különbséggel szokott előfordulni. S legfőképpen: 1983/84-től szinte folyamatosan érvényesül egy speciális hatás: a transzcendens bolygók szinte szünet nélkül uralmi, vagy uralmi cserés, tehát kiemelten jelentős kozmikus helyzetben vannak. (Az ősbolygók, transzcendensek és egyéb fogalmakra magyarázatot találsz a Az asztrológiai alapfogalmak és Fogalomtár menüpontokban.) A sorozat az uralmi Plútóval kezdődött és az uralmi Neptunnal zárul. Hasonló töménységben, amikor nem 10-20-60-80 éves különbséggel követték egymást a transzcendensek uralmi helyzetben, hanem szorosan egymás után, csak egyszer fordult elő az általam áttekintett mintegy hatezer évben és nem is lesz többé a következő kétezerben (alighanem tovább sem). Az a 42 éves periódus, amikor analóg módon szerepel az Uránusz, Neptun és a Plútó az 1500-as évek környékére esik, 1493-1534 közé. Hogy csak néhány brutális erejű történelmi- filozófiai- kulturális folyamatot említsek abból a korból: Amerika felfedezése és meghódításának kezdete; a reformáció indulása és a reneszansz (újjászületés!!) kiteljesedése.
A mostani szériában lefutott már 1983/84-1996 között az uralmi (Skorpió) Plútó, az 1996-2003-as uralmi (Vízöntő) Uránusz, 2003-2011-ben uralmi cserében az Uránusz-Neptun (Uránusz a Halakban, Neptun a Vízöntőben) és lezárja a 2012-2026-os uralmi (Halak) Neptun.
Az ilyen konstellációk kétszer számítanak erőteljes hatásúnak. Egyszer amikor létrejönnek, vagyis a fent megjelölt időhatárok között. Másszor pedig amikor felnőnek és aktívvá válnak azok az emberek, akik az extrém bolygóállásokkal születtek. Amikor folyamatosan különleges helyzetekről beszélhetünk 41-42 éven át, akkor a két időszak összemosódik, hiszen már javában történelemformáló, a társadalmi- gazdasági mozgásokat meghatározó tömeget képvisel a periódus elején született populáció, mire a vége kezd a világra jönni. Sőt: utódokat hoznak létre, akiket nevelnek, akiknek példát mutatnak. Így sokkal hosszabb időt számíthatunk tulajdonképpen a kiemelt érára, mint amiből kiindultunk. Minden nemzedéknek megvan a maga missziója, ahogyan minden egyes embernek is. Ezeknek a nemzedékeknek a küldetése: jelentősen hozzájárulni ahhoz az átalakuláshoz, amelyről ugyancsak sok szó esik különböző olvasatokban – kinek-kinek szája íze szerint, a finomabb rezgésre átállástól kezdve az ilyen-olyan mágiákig.
Mivel még mindig asztrológus vagyok, azokból a jelzésekből indulok ki, amelyek kozmikus szempontból láthatók. Figyelembe véve az érintett hosszabb, illetve nagyobb áramlatokat, azt a következtetést tudom levonni (nem most, hanem már elég régóta), hogy egy próbatétel folyamatában vagyunk. Ami azt illeti, a karmikus próbatétel egyéni és kollektív szinten tulajdonképpen folyamatos, de természetesen vannak csúcspontjai. Ez a mostani periódus bizonyosan ilyen csúcspontnak számít, sőt alighanem vízválasztóhoz értünk. A XX. Század második felében felgyorsult fejlődési folyamatok és az ezredforduló környéki jelenségek egyaránt arra utalnak, hogy dönteni kell: felül tudunk-e emelkedni pillanatnyi érdekeinken, szorongásainkon, hatalmi küzdelmecskéinken, akarnokságunkon és szűk látókörű nézeteinken, cselekvési módozatainkon vagy pedig folytatjuk tovább a rablógazdálkodást, amellyel a lakható Földet lakhatatlanná silányítjuk.
Újabb kérdés: hogyan használjuk fel azt a környező több éven át is élénken mutatkozó tételt, hogy a tömeg = a hatalommal? A tömeg elsöprő ereje a mindenkori hatalmak megdöntésére szolgál-e, mindig valamilyen külső erőre mutogatva, vagy sejtszinten, önmagán kezdi el a gyökeres átalakítást.
Hogy érthetőbbé tegyem ezt a szigorú tételt pár nagyon egyszerű épp ezért belátható példával: a „szeméttermelés” befolyásolható ugyan politikai- gazdasági- kulturális intézkedésekkel, de a hatalom nem tudja megoldani, csakis az egyes emberek. Vagy: lehet szidalmazni a multikat, azon belül az áruházláncokat, de csakis azért tudnak fennmaradni, mert a tömeg fogyaszt. Ha engedsz a reklám és különböző minták csábításának, nem okolhatsz érte senkit, Te döntesz! Végül visszautalva az előbbi tételre: az élő szervezetben is sejtszinten dőlnek el a nagy dolgok, s ha az egyik sejtcsoport működése megborul, borul az egész, hiába erőlködik a központi irányító rendszer – persze kölcsönös együtthatással.
Az átalakuláshoz mindenekelőtt önismeret szükséges, szembenézni azzal, akik vagyunk – ugyancsak egyénileg és kollektíven. Második nagy lépés lehet megtörni a több ezer éves beidegződést, mi szerint csakis küzdelem, harc, pusztítás, háború, vér és szenvedés árán, a másik rovására maradhat fönn az egyén, s a kisebb-nagyobb csoportok (faluközösség, nép, szövetségek stb). Harmadik lépés lehet, hogy ennek a – spirituális emberhez oly méltatlan – ellenségkép-őrző hagyománynak a helyét a kozmikus szeretet dimenziói vegyék át, egyengetve az utat a végső cél: az eggyé válás felé.